DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, többé-kevésbé nagyon színvonalas vita zajlott a mai estén, ezért megtiszteltetés ebben vitatkozni az előttem szólókkal.

Elsősorban szeretnék vitatkozni Kósáné Kovács Magda egyik megjegyzésével, amelyik, úgy gondolom, az egyik alapkérdését érinti a mostani törvényjavaslatunknak. A képviselő asszony azt mondta, hogy ne húzzunk párhuzamot a francia és a magyar alkotmányos megoldás között, hiszen a magyar alkotmány nem a francia világi államot mondja ki. Azt gondolom, ez nem így van, igenis párhuzamot lehet, sőt kell is húzni a magyar és a francia alkotmány között. A magyar és a francia alkotmányos megoldás sokkal közelebb áll egymáshoz az alkotmány tartalmát illetően, mint például a magyar és az osztrák vagy a magyar és a német vagy a magyar és a skandináv országok többségének alkotmányos megoldása. Ugyanis 1990-ben, pontosabban 1989-ben az alkotmányozó kerekasztal-tárgyalások idején éppen azért született egy elhatározás, hogy az alkotmányba kerüljön be az állam és az egyház elválasztásának elve, mert az akkori történelmi tapasztalatok alapján egyetlenegy párt és egyetlenegy mozgalom sem vetette fel sem azt, hogy a skandináv országok államegyházi státusát alapítsuk meg Magyarországon, sem azt, hogy a német-osztrák felemás megoldást vessük fel, sem azt, hogy a háború előtti, az 1895-ös törvény megoldásához térjünk vissza, hanem hogy a kossuth-i, deáki, eötvösi hagyományokhoz ragaszkodva válasszuk el az államot és az egyházat egymástól, és ebben a tekintetben nem pusztán egy tényt közöltünk, hanem egy követelményt fogalmaztunk meg.

Erre a döntésre négy ok vezette annak idején a döntéshozókat. Az egyik ok az volt, hogy minden egyház - beleértve a nagy egyházakat és a nem nagy egyházakat, a magukat történelminek nevezőket és azokat, amelyek nem így nevezik magukat - negyven év elnyomás után az államban elsősorban elnyomót és nem gondviselőt látott, mint ahogy manapság néhány egyház felfedezi az államnak ezt az arcát is, és ezért mindenki egyetértett abban, hogy ne tartsuk meg az állam és az egyház speciális viszonyát, ami jellemző volt a háború előtti helyzetre, és jellemző volt a '49-től '89-ig terjedő időszakra is.

A második körülmény, amiért az állam és egyház merev elválasztása mellett döntöttünk annak idején a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásoknál, hogy Magyarország, szemben több kelet-európai országgal, inkább szekularizált ország volt, szemben Lengyelországgal, szemben Horvátországgal; inkább Csehországhoz volt közel Magyarország társadalomszociológiai összetétele.

A harmadik körülmény az, hogy Magyarországon - megint csak szemben Lengyelországgal és Horvátországgal - már létezett egy egyházi pluralizmus; Magyarországon a legnagyobb egyház nem rendelkezett olyan dominanciával, mint a lengyel katolikus egyház vagy a horvát katolikus egyház.

Végül negyedszer, nem vetődött fel az állam és az egyház speciális viszonyának alkotmányba emelése - erről is kell szólnunk. Az egyházak akkor parlamentben ülő vezetőinek sajnálatos kollaborációi miatt sem gondolta senki azt, hogy az egyházi vezetők kiváltságos státusát át kellene menteni a rendszerváltás utánra, tehát azt a státust, hogy az egyházi vezetőket az állam hozza kiváltságos státusba. Ezek az okok bizonyos értelemben az európai tendenciáktól eltérően igenis falat húztak a magyar alkotmányban az állam és az egyház közé.

Hargitai képviselő úr azt a véleményt tulajdonította az SZDSZ-nek, hogy mi azt mondjuk, semmittevésre kötelezett az állam; nagyon figyeltem képviselőtársaim hozzászólására, egyikünk sem mondta ezt. A semmittevési kötelezettség és a tartózkodási kötelezettség nem ugyanaz. Mi azt mondjuk, hogy az államnak tartózkodnia kell; tartózkodnia kell attól, hogy felekezeti elfogultságok alapján próbáljon meg ítéletet adni. A legtermészetesebb dolognak tartom, hogy minden hívő ember a saját felekezetét tartja a társadalom számára a legfontosabb felekezetnek - ha nem így gondolná, nem tartozna ahhoz a felekezethez. Ez az elfogultság az, amit célszerű lenne kívül hagyni, amikor politikusként szerepelünk, hiszen ha szavaznunk kell arról, hogy melyik egyházat tartjuk a társadalom szempontjából hasznosnak, akkor azt nem a politikusi meggyőződésünk, hanem a felekezeti meggyőződésünk alapján tesszük, és ez a kettő nem feltétlenül azonos, más szempontok vezetik a két szférában a döntéseket.

Ezért nem tartjuk elfogadhatónak, sőt kifejezetten károsnak és veszélyesnek tartjuk a törvényjavaslat 6. §-ának azt a tézisét, hogy az úgynevezett társadalmi szerepéhez kapcsolódó jogok és kötelezettségek vonatkozásában törvény különbséget tehet az egyházak között. Átéltük ebben az összetételű Országgyűlésben is, hogy néhány szavazat híján megszavazott a parlament olyan jelentést, amely a tényekkel homlokegyenest ellentétes állításokat tartalmazott. Többségi alapon meg lehet szavazni azt, hogy kétszer kettő öt, erre voltak példák az elmúlt időszakban, vagy hogy a háromhetes ülésezésnél a "hetenként" mit jelent vagy a "következő hét" mit jelent, ezt mind meg lehetett szavazni, meg is szavazta a Ház. De én most nemcsak a jelenlegi parlamenti többséggel szemben fogalmazok meg kritikát, hanem a mindenkori parlamenti többség ízlésére bízni azt, hogy mely egyházat tart társadalmilag hasznosnak és melyet nem, ezt rossz megoldásnak tartom. Ráadásul az Alkotmánybíróság sokszor idézett döntéséből sem ez következik, ez az Alkotmánybíróság döntésének nem is a rendelkező részében van, hanem csak az indokolásában, amely a törvényhozás számára nagyon bizonytalan kapaszkodókat nyújt, és még bizonytalanabb kapaszkodókat nyújt például a mostani összetételű Alkotmánybíróságnak; nem tudom, hogy ez az Alkotmánybíróság ugyanúgy ítéli-e meg ezt a kérdést.

A társadalmi szerepvállaláson alapuló különbségtétel azt jelenti, hogy ha egy egyház nyújt oktatási tevékenységet, akkor ezt az oktatási tevékenységet normatív alapon támogatni kell; nem kell ugyanezt a támogatást megadni azoknak az egyházaknak, amelyek nem végeznek oktatási tevékenységet, vagy nem végeznek szegénygondozást vagy bármilyen más ilyen tevékenységet.

 

 

(19.40)

 

 

Ez maga a tevékenység támogatása és nem az egyház támogatása. Az állam és az egyház elválasztásának alkotmányos követelményéből a diszkrimináció tilalma következik. Jelen pillanatban az Amerikai Egyesült Államokban, amelynek alkotmányos megoldása valóban közelebb áll hozzánk, mint a francia... - mert a francia megoldás nagyon erőteljesen antiklerikális és antivallásos alapon született meg, szemben az amerikai első alkotmánykiegészítéssel, amely kifejezetten vallásos alapon mondta azt, hogy jobb az államnak és az egyháznak, ha a kettő egymástól elválik, mert mind a kettő tisztábban tudja saját funkcióit betölteni, ha nem kapcsolódnak össze.

Ez az amerikai vita, ami most kialakult az egyházi alapítványok költségvetési pénzből való támogatásáról, arról szól - az amerikai konzervatívok is azt mondják -, hogy adhatunk költségvetési pénzt egyházi intézményeknek, feltéve, ha semmilyen alapon nem diszkriminálunk a különböző egyházak között, hanem egyenlő esélyeket adunk az egyházi alapítványoknak és a világi alapítványoknak, és az egyháziakon belül is valamennyinek; amelyik elvállal egy funkciót, függetlenül attól, hogy számomra szimpatikus-e a hittétele vagy a vallásgyakorlata, ha ellátja ezt a funkciót, akkor az állam támogassa diszkrimináció nélkül.

A visszaélések megakadályozása kapcsán én csak meg tudom ismételni képviselőtársaim szavait. Ha ez a törvényjavaslat az indokolásban vagy egy függelékben felsorolja, hogy 1993. augusztus 4-én egy állampolgár be akart lépni Hegyeshalomnál, és két darab karburátort kegytárgyként akart nyilvántartásba venni, és a vámőrök ezzel nem tudtak mit kezdeni, és felsorol 10-20-30-50 vagy 100 ilyen esetet, akkor tudjuk, hogy miről beszél a kormány. Amikor arról beszél, hogy potenciálisan megvan a visszaélés lehetősége, akkor azt mondja, hogy azért, mert autóval lehet karambolt okozni, ezért be kellene tiltani az autóközlekedést.

Lezsák képviselő úr az alapítványokról érdekes módon nem emlékezett meg, hogy ott milyen visszaélési lehetőségek és milyen meggazdagodási lehetőségek vannak, de ott sem merül fel senkiben az, hogy a parlament megszavazná, hogy melyik alapítvány milyen kritériumok alapján, társadalmi hasznosság alapján működhet, mások pedig nem működhetnek. Ebben a tekintetben a példa jobb, mint a pártok példája.

Köszönöm szépen a türelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)