KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Egy latin közmondás szerint a történelem az élet tanítómestere. Ezt a közmondást többször is használjuk, azonban a gyakorlati alkalmazására ritkán kerül sor. Most, a harmadik évezred küszöbén, sok évszázad tapasztalatával a hátunk mögött - úgy érzem - időszerű lenne próbára tenni ennek a bölcs mondásnak a valós értékét. A XX. század - háborús borzalmaival, eszmei bonyodalmaival - valóban adott olyan történelmi hátteret, aminek tanulságait levonhatjuk az elkövetkező időkben.

Jelen esetben a szovjet mintájú téeszek történetére gondolok, amelyeknek utóhatásait most kell rendezni és elhatárolódni minden rossztól, ami a kolhozszervezés folyamán történt. Idősebbjeink még nagyon emlékezhetnek az 1945 után bekövetkezett első téeszesítés barbárságára, amikor a földművelő parasztság talpa alól kihúzták az életet biztosító földdarabot. Hogy ennek mi lett az eredménye, azt is megtapasztalhatták, hiszen 1956 tizenkét szabad napja alatt az így létrehozott téeszek szappanbuborékszerűen feloszlottak, ezzel jelezve a szovjet mintára történt szervezés valódi értékét. Mindezek ellenére az akkor uralkodó hatalom nem tanult semmit a történelemből, és 1962-ben újrakezdte az erőszakos téeszesítést. Ennek első mozzanata az volt, hogy mozgósítottak minden épkézláb embert az újraszervezés végrehajtására. Itt nem vettek tekintetbe semmiféle szaktudást, tapasztalatot vagy képzettséget, csak parancsokat adtak, hogy minden körülmények között hajtsák be az embereket újra a téeszekbe.

A '45 utáni téeszszervezést végigszenvedettek ellenállása még makacsabb volt, de a brutalitások is nagyobbakra duzzadtak. Érdemes lenne részletekbe menőkig bemutatni a mai fiataloknak azokat az erőszakos módszereket, amelyeknek még élő tanúi körülöttünk vannak, de az akkori megfélemlítés következményeként még ma sem mernek beszélni. Volt, akire pisztolyt fogtak; volt, akit brutálisan bántalmaztak, de gyakori módszer volt az, hogy nyári kánikulában télikabátot adtak rá, és a forróra felhevített dobkályha elé ültették, ahol addig tartották, amíg el nem ájult vagy alá nem írta a belépési nyilatkozatot. Terrorizálták az egész családot a gyerektől a nagyszülőkig, nem számítva, hogy hányan lettek öngyilkosok a gyötrődések hatására. A kínzás módszerei kimeríthetetlenek voltak, minden fantáziát felülmúltak, és szívós következetességgel folytatták, amíg a szükséges létszám be nem került ebbe az erőszakszervezetbe.

A téeszek élére legtöbb esetben párthűségben kiemelkedő mezőgazdasági analfabétákat tettek, akik sokszor a gabonaféléket sem tudták megkülönböztetni egymástól. A rábeszélések módszertanáról és a józan paraszti ész védekezőkészségéről érdemes néhány tanulságos esetet megjegyezni. Borsod megyében már napok óta győzködtek egy parasztgazdát, aki semmiképpen sem akart kötélnek állni. Magyarázták neki, semmit sem veszít, ha bemegy a földjével, mert az az övé marad, hiszen ő fog dolgozni rajta. A palóc észjárású magyar azt felelte: ez pontosan olyan, mintha bizonyos részemet levágnák, azt a markomba adnák, mondván, hogy az azért az enyém maradt. Egy dejtári parasztembert arról győzködtek, hogy ne sajnálja a számosállatait, hiszen most már minden munkát a traktor fog elvégezni. Az erre adott válasz a következő volt: ez azt is jelenti, hogy ha megéhezünk, készítünk egy finom traktorlevest. Ezek a józan paraszti észt és palóc gondolkodásmódot sugárzó, mulattatónak tűnő esetek valójában nagyon siralmas és tragikus hátteret takartak.

Mostanában gyakran mondogatják egyes oldalakról, hogy ne tekintsünk hátra. Ez a felhívás egyúttal azt is jelenti, hogy felejtsük el a múltunkat, minden tragédiájával és annak minden tanulságával. Már az alsófokú iskolai tanulmányokban be kellene mutatni azt a valóságot, amelyen népünk az erőszakos önkény hatására tragikusan végighaladt. Még sokan élnek az események szenvedői közül, akik hitelesíteni tudnák ezeket a történeteket, és visszavezetnék nemzetünket annak a valóságnak a talajára, amelyet sem lehazudni, sem megszépíteni nem szabad, mert egy tisztább, becsületesebb, munkás új generáció a megfelelő tanulságok levonásával építhet csak biztonságosabb nemzeti jövőt.

Köszönöm a figyelmet.