DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A munka törvénykönyvének megváltoztatására irányuló törvénymódosítási javaslat deklarált célja az, hogy a törvényalkotó a munkatörvénykönyv és az ezzel összefüggő egyes munkaügyi tárgyú törvények szabályai közé kilenc közösségi irányelv rendelkezéseit beépítse. Ennek keretében a javaslat a munkaidő szervezésének néhány vonatkozásáról szóló 93/101. európai közösségi irányelv rendelkezésének a magyar munkajogi szabályokba történő beépítésére is kísérletet tesz amellett, hogy önálló, gyakorlatilag rejtve hagyott célú megoldásokat is javaslatba foglal. A javaslattevő az irányelv 4. § 16. cikkében található számítási időszakokra vonatkozó rendelkezések, valamint az 17. cikk eltérést engedő szabályai által adott felhatalmazással élve viszonylagos autonómiával a hatályos joganyag több rendelkezését megőrzi, illetve azokat tovább pontosítja.
Sajnos az eddigi változtatások egyik esetben sem a munkavállalóknak kedveztek. A módosítások oka, ürügye mindig az volt, hogy az EU-jogharmonizáció miatt kell megváltoztatni ezt az alaptörvényt. Most mi az előttünk levő javaslat azon részét vitatjuk, ahol a tervezet számos esetben hozzányúl a Kjt.-hez, illetve az egészségügyi ügyelet fogalmához.
Az orvosi és nem orvosi ügyelet kérdése a MOK által elindított perek óta joggal borzolja a kedélyeket az egészségügyi társadalomban. Ez a kérdés mind a mai napig nem tisztázódott megnyugtatóan. Számos ítélet született ezekben a perekben, de jogilag nincs a kérdésnek egységes értelmezése. Már több alkalommal megkíséreltük az egészségügyben ledolgozott ügyeletet mint önálló jogi fogalmat belevinni a munkatörvénykönyvbe mint a munkajogi kérdésekben legmagasabb jogszabályba. Tesszük ezt azért, mert az elmúlt időkben az ügyeleti perek során a munkaügyi bíróságok is a munka törvénykönyve szerint értelmezték az orvosi ügyeletet és hozták meg döntéseiket. Annak ellenére tették ezt, hogy ezt az ügyeletet az egészségügyi törvény definiálja, a Kjt. rendelkezik róla, miniszteri rendeletek szabályozzák, illetve egyes intézmények kollektív szerződései szabják meg a konkrét tartalmát a fenti jogszabályok szerint.
Elmondhatjuk, hogy a módosító javaslat, a jogalkotó alkotmányos és nemzetközi kötelezettségek alapján is megőrzött autonómiája ellenére, továbbra sem néz szembe az orvosi ügyelet munkajogi, munkaszervezési, felelősségjogi problémáival. Az ajánlott szabályozási technika a megoldásra nem törekszik, csak a jogalkotási kötelezettség és a felelősség áthárítását célozza. A jelenlegi helyzetet az elmúlt év végén megjelent 233/2000. (XII.23.) számú kormányrendelet elmaszatolt fogalommegjelöléssel írja le - idézőjelben - igen pontosan, amikor is a kormányrendelet 9. §-ában ügyeleti, készenléti szolgálatról beszél, ezt igyekszik szabályok alá vonni, figyelmen kívül hagyva, hogy az orvosi ügyeletnek a szakmában tulajdonképpen elfogadott és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 93. §-ában kodifikált tartalmú fogalma már létezik.
A jelenlegi módosító javaslat is kodifikálatlanul hagyja e kérdést, illetve eltekint az előbbiekben említett egészségügyi törvény idevágó rendelkezésétől, és szintén készenléti, ügyeleti kifejezésekkel operál azok jogi tartalmának meghatározása nélkül. Mi most harmadszor kíséreljük meg ennek a kérdésnek az egységes értelmezését, azért is, mert a most tárgyalandó tervezetben van egy olyan kitétel, miszerint azon egészségügyi dolgozók, akik valamilyen vállalkozási formában végzik tevékenységüket az ellátásban, ügyeleti szolgálat esetében rájuk a munkatörvénykönyvben meghatározott ügyeleti jogszabályok vonatkoznak, míg a közalkalmazottként ellátást végzőre továbbra is a Kjt., a miniszteri rendeletek a mérvadóak. Nem kellene talán egységesíteni a kérdést? Módosító javaslataink a kormány javaslatának 126. § (1) bekezdésében foglaltakat fogadják el, illetve veszik alapul, amikor kísérletet tesznek az orvosi ügyelet önálló, rendkívüli munkavégzési fajtaként, formaként való meghatározására.
Álláspontunk szerint az orvosi ügyelet nem rendes munkaidőben történik; az orvos munkaköre nem készenléti jellegű munkakör, nem is úgynevezett készenléti jellegű túlmunka, tehát a készenlét alatt elrendelt munkavégzés nem azonos az orvosi ügyelettel.
Az orvosi ügyelet a munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidőkereten felüli időben történik. Az orvosi ügyeletben töltött idő a munkáltató által elrendelt kezdő- és végpontú időtartam, a munkáltató által elrendelt helyen valósul meg, rendelkezésre állásból és tényleges munkavégzésből áll. Az viszont alapvető elvi kérdése a javaslatunknak, hogy a rendelkezésre állás és a tényleges munkavégzés ez esetben egymástól el nem választható, külön-külön nem mérhető. E tevékenység egyedüli, sajátos helyzete, a magas színvonalú szellemi munka rendkívüli felelősségi viszonyok között kizárja a tevékenységek belső elkülönítését és az elkülönített tevékenységtípusok mérését.
Az egészségügyi szolgáltatás, illetve az ennek keretében végzett orvosi tevékenység ma már nem kizárólag úgynevezett közalkalmazotti területen létezik. Ezért a szabályozás helye alapvetően csak a munkatörvénykönyvben lehet, illetve ennek felhatalmazása alapján miniszteri vagy kormányrendeletben, valamint kollektív szerződésben. Ott, ahol a közalkalmazotti jogállásra vonatkozó törvény a közalkalmazottakra eltérő, kedvező rendelkezést tartalmaz, ott indokolt az alapvető munkatörvénykönyvi szabályok továbbfejlesztése.
Gondolunk itt arra, amikor is a közalkalmazottakra vonatkoztatva a törvényjavaslat a rendkívüli munkavégzés törvényi maximumát legfeljebb 200 órában határozza meg. Javaslatunk szerint ebből az is következik, hogy a nyugellátás szempontjából szolgálati időként figyelembe veendő időtartam a közalkalmazottként orvosi ügyeletet ellátók esetében évente 100 órával több, mint a magánalkalmazottként orvosi ügyeletet ellátók esetében. Ennek közvetlen oka az, hogy a munka törvénykönyve a rendkívüli munkavégzés törvényi maximumát legfeljebb 300 órában határozza meg. Javaslatunk megkísérli az orvosi ügyeletet önálló munkajogi fogalommá és munkajogi intézménnyé fejleszteni. Ennek közvetlen munkajogi, bérezési, munkaszervezési okai vannak, de a javaslat indokoltságát az általános és a munkajogi kárfelelősségi szabályok felől is érdemes megvilágítani.
Az egészségügyi szolgáltatással, illetve ezzel összefüggésben az orvosi tevékenységgel összefüggő kárfelelősség megállapítását, illetve kizárását, a felelősök közötti megosztását többek között az orvosi ügyelet életszerű, egyre pontosabb, a valós orvosi gyakorlatot is figyelembe vevő szabályozása megalapozottabbá teheti.
(17.30)
A törvény alapján járó, de ténylegesen ki nem vehető, ki nem adott pihenőidő a felelősségmegállapítás szempontjából jogi értelemben ma bizonytalan helyzetet teremt. A továbbiakban meg kellene szüntetni azt a felosztást, miszerint az ügyeleti idő rendelkezésre állásból és túlmunkából áll, ez állandó viták tárgyát képezi. Sokszor nem mérhető, mert van olyan ügyelet, ahol folyamatos munkavégzés folyik. Ezen felosztás életszerűtlen. Legyen egységesen ügyelet, mint jogi kategória! Ennek összes kérdését szabályozza a munka törvénykönyve!
Ez a jelenlegi felosztás azért is életszerűtlen, mert létezik készenlét az egészségügyben, de olyankor otthon vannak a kollégák, nem benn az intézményben, ha behívják őket és munkát végeznek, az egy más kategória. A tervezet limitálja a túlmunka felső határát 200, illetve 300 órában évente. A MOK adatai alapján egy kórházi orvos havonta átlagosan öt hétköznapon és két pihenőnapon ügyel. Ha ezeket az adatokat felszorozzuk, akkor a 200 óra megengedett túlmunka 4 hónap, a 300 óra maximális megengedett túlórakeret pedig 6 hónap alatt teljesül. Ezen tervezet szerint az orvosok tovább nem ügyelhetnének. Ez jogon kívüli helyzetet eredményezne - és mi van az ellátás biztonságával?
Ugyancsak a MOK felmérései szerint a jelenlegi ügyeleti kötelezés eredményeként például a kórházban ügyeletet ellátó orvos 905 óra/év túlmunkát végez. A jelenleg tárgyalt tervezet szerint a túlmunka végzése után, ha meghaladja a 18 órát, pihenőidőt kell biztosítani. Ennek szabályozása a decemberi kormányrendelet szerint a MOK véleménye alapján alkotmányellenes, a jelenlegi tervezet szerint pedig betarthatatlan. Az élet mást mutat, ugyanis az ügyelet ellátása után kezdődik a következő 8 órás műszak, minden pihenőidő nélkül. Sőt, hétvégén az ellátott 24 órás ügyelet után is az esetek túlnyomó részében a kollégák kezdik a hétfői műszakot. Csak ennek letöltésével tudnak számukra pihenőidőt biztosítani.
Ezért a pihenőidő kompenzálására javasoljuk, hogy az eltöltött idő számítódjon bele a szolgálati időbe. Méltányosnak tartjuk az orvosi ügyeletben töltött idő meghatározott részének (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) szolgálati időként való figyelembevételét, többek között azért is, mert az ügyeletért fizetett ügyeleti díj nyugdíjjárulék alapját képezi. Tehát nem járulékfizetés nélküli kedvezményre, rendkívüli eljárásra teszünk javaslatot, hanem járulékfizetéssel fedezett többlet munkavégzési időtartamot kívánunk a szolgálati időbe beszámítani. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)