DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Horn Képviselő Úr! Nem állhatom meg, hogy ne szóljak. Olyan szavakat tetszik használni, hogy szégyelljük magunkat, meg orcátlanság, tetszett korábban mondani. Sokkal jobban érezném magamat, ha ebben a Házban ezek a szavak nem hangzanának el. (Horn Gábor: Nem azért vagyunk itt, hogy ön jól érezze magát, hanem ez a feladatunk!) Valahogy másképp, nyilván valami mást tetszett gondolni, nem pedig orcátlanságot.

Visszatérve arra a témára, amit most tetszett mondani, az akkreditáció, hát persze hogy keletkezik egy felsőoktatási intézmény, működik, és előbb-utóbb elér arra a fokra, hogy meghívja az Akkreditációs Bizottságot, és az akkreditálni fogja. Tehát nem először keletkezik valami olyan, hogy akkreditáljuk anélkül, hogy meglenne. Akkor lesz, amikor az intézet működik, megvannak a berendezések, a laboratóriuma, a könyvtára, a professzorai, és akkor aspirálhat arra, hogy egyetemi rangra akkreditálják, nem pedig fordítva. Én a gyakorlatból beszélek, én igen gyakran szerepeltem akkreditációs bizottságokban, ahol ezt a folyamatot csináltuk. De ez egy részletkérdés, ettől függetlenül ez a törvény lehet jó vagy rossz.

Azt szeretném még hozzátenni, képviselő úr, tisztelt Ház, mindnyájunknak, hogy én úgy értem ezt a törvényjavaslatot, ami előttünk van, hogy ez egy szándék, egy intenció, a kormány elénk hozott egy jó szándékú valamit. Az, hogy az épület még nincsen teljesen berendezve, az, hogy nincs meg minden részlete - hát egek ura, hol kezdődik valami? Valahol elkezdődik, és a többi részlet hozzáadódik. Nem úgy van, hogy valami tökéletes nagy terv megszületik a nagyok fejében, és minden aszerint lesz. Nem, ez egy folyamat, képviselőtársaim, és én ezzel meg vagyok elégedve.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Horn Gábor: Gratulálok!)