DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A minap Budapest lakónépességéről beszéltem. A fogalom meghatározása szerint a lakónépességbe az adott területen lakással vagy tartózkodási hellyel rendelkezők sorolhatók. E fogalommeghatározás szükségessé teszi, hogy az ellenpólusról is szóljunk, az úgynevezett hajléktalanokról, akik éppen hogy hajlékkal, lakhatással nem rendelkeznek, tartózkodási helyük pedig mobilis: hol parkokban, hol lépcsőházakban, utcai vagy metróaluljárókban ütik fel tanyájukat, de tudunk budai barlangokban vagy éppen temetői alkalmatosságokban, kriptákban lakókról is.
A lakónépesség a fővárosban több szociális gondtól szenved. A lakosságot mégis leginkább a mélybe zuhantak, a periférián élők gyötrik. Hogy hányan vannak, arra nincsen megbízható adat. S most nem beszélünk a kemény bűnözőkről: a drogdílerekről, az embercsempészekről, a prostituáltak futtatóiról, a külföldi bűnözők engedély nélküli itt-tartózkodásáról, a zsebtolvajokról, összefoglalóan: a rejtőzködő életmódúakról. Most azokról beszélünk, akik nyilvánosan, utcára vitt nyomorral mintegy erkölcsileg szennyezik a főváros légkörét. A város lakóinak periférián élő népessége nagy számban jelenik meg a metró aluljáróiban, ahol a közlekedők tömegei láthatják a nyomor életképeit, elképesztve és elkeserítve őket.
A következőkben Budapest egyik legforgalmasabb aluljárójának életképét vázolom, megismételve az egyik érintett fővárosi kerületi önkormányzat ülésén süket fülekre talált felszólalásomat. Életképet vázolok egy világról, amelyet nem hirdetnek az utazási irodák prospektusai, de a külföldi turista akaratlanul is részesévé válik, a honpolgár pedig kénytelen alászállni ebbe a különös világba, ha útja elkerülhetetlenül arra viszi.
A legelső, ami szembeszökik, az az általános piszok. Eldobált szórólapokat visz a huzat, sok helyen eldobált szemét, műanyag poharak, a mozgólépcső tövében pékárumaradékok. Kartonpapírokon hajléktalanok fekszenek, alóluk folyik a sör - jó esetben. Mellettük italos üvegek, bűz, kosz. Piszkos reklámszatyrokból, szakadt bőröndökből mindent árulnak: kutyakölyköket, lejárt telefonkártyákat, alkalmi antik ritkaságokat, pulóvert. Öreg nénikék használt cipőiket, kopott, italtól bűzlő hajléktalanok Metro újságot. Az alkalmi virág- és primőrárusok tömkelege egymást túlharsogja, mellettük málladozó papírdobozokban és a földön az árukészlet. Ennél csak valamivel diszkrétebbek a cigarettaárusok.
Kéregetők kis táblát tartva maguk előtt bámulnak az ürességbe. Az egyik előtt kockás konyharongy leterítve a földre, rajta bádogkanál és kés, előtte rongyos papírtábla, rajta felirat az alvilág humorával, nagy ákombákomokkal: villára gyűjtök. Alkalmi zenészek - többségében rokkantak - általában ugyanazt a két-három melódiát interpretálják a nagyérdeműnek napi 6-8 órán át, többnyire kicsit hamisan, és távolról sem nyújtva zenei élvezetet. Közben alkalmi deszkákon hordószónokok - mikrofonnal és hangszórókkal támogatva, kamerák előtt - politikai álláspontjukat fejtik ki.
A korábban nyilvános illemhelyként funkcionáló, most azzal megosztva, társbérletben működő borozó is igyekszik mindent megtenni az oda - ezért vagy azért - betérők szükségleteinek kielégíthetősége érdekében. Kétes kinézetű elemek megállítják az arra járókat, orruk alá dugnak képeslapokat, hogy vegyék meg ilyen vagy olyan betegek javára. Nem ritka a rögtönzött állatprodukció sem. A gyanútlan járókelőket egy öregúr például azzal hökkenti meg, hogy koszlott varjú szájából piszkos magokat, kenyeret, megmagyarázhatatlan állagú valamit eszik. Mellette elhanyagolt külsejű, napszemüveges kutyája, annak fején a reggel óta tartó mutatványtól láthatóan elnyűtt macska vakaródzik. Közben szól a folklór - citerán, szájharmonikán, furulyán, klarinéton, fésűn.
Roskatag tákolmányról BKV-jegyeket árulnak. Égett olajszag és vaníliás cukorillat terjeng, mikor mi sül éppen, miközben szórólap-osztogatók nyomulnak megállíthatatlanul. A jobban öltözött emberekre rávetik magukat a reklámügynökök, utazási irodák úgynevezett közvélemény-kutatói, és paradicsomi tájak ingyenes jutalomutazásait helyezik kilátásba lakcímünkért cserébe. És még lehetne folytatni a budapesti aluljárói életkép apró mozzanatait.
Magyarország Európába tart, csak nehogy metróval menjen, mert akkor át kell mennie az aluljárókon.
Köszönöm szépen. (Dr. Horváth János tapsol.)