ERKEL TIBOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon a távoli múltba visszanyúló hagyománya van az érdekeiket képviselni nem tudók, a gyámolításra szorulók védelmének. Már Szent István törvényei között szerepelnek olyan cikkelyek, amelyek szerint az özvegyek, az árvák és más gyámolatlan személyek a király különös védelme alatt állanak.
A magyar jogfejlődésben a gyámügyek később is a mindenkori hatalom felügyelete alatt álltak, ellentétben Nyugat-Európával, ahol a gyámügyek inkább a bírósági döntések részét képezték. Ennek az eltérő jogi megoldásnak a gyökere talán a magyar politikai fejlődésben rejlik, Magyarországon ugyanis a királyi vármegyék felbomlása után a vármegyei önigazgatás vette kézbe a nemesek gyámügyeit, míg Nyugaton a változás iránya nem kedvezett a területi önigazgatás kialakulásának, ezért maradt a gyámügy a jóval nehézkesebben működő és kevésbé operatív bírói döntések területén.
Emiatt mindmáig bonyolult feladat összehasonlítani - például jogharmonizációs feladatok keretében - a hazai és a nyugat-európai gyámügyek intézését, ahol jelenleg is hangsúlyosabb a bírósági döntések gyakorlata. A nyugat-európai államokban a gyámhatóság feladatait az úgynevezett gyámbíróságok látják el. Bírósági jellegükből fakadóan elsősorban dönteni tudnak, felügyelni kevésbé.
Ha a nyugat-európai gyámbíróságok működését figyelemmel kísérjük, megállapíthatjuk, hogy a gyámbíróságon kívül mindenütt egy párhuzamos közigazgatási szervezetet kellett kiépíteni, hogy azok a gyámbíróságok által hozott jogi határozatokat végrehajtsák, illetőleg elvégezzék azokat a közigazgatási aktusokat, amelyek tulajdonképpen nem bírói természetűek. Titkon várom azt, hogy a jogharmonizáció keretében a több évszázados múltra visszatekintő és életképesebb magyar megoldást valamikor majd átveszik az uniós tagállamok.
A feudális Magyarországon már kialakult az a szokás, hogy a gyámság ellátása állampolgári kötelesség, visszautasítani csak nagyon nyomós indokok alapján lehetett, és az ellátásáért nem járt díjazás. Minden vármegyében és nagyobb városban a közigazgatás részét képező árvaszékek gyakorolták a kiskorú árva és félárva gyermekek, illetve a felnőtt korú gondnokoltak feletti gyámhatósági jogokat. Azaz személyi képviseleti és vagyoni ügyeikkel foglalkoztak, felügyelték az ellátásukat és taníttatásukat. Sok, szociális problémák iránt fogékony értelmiségi és politikus kezdte meg az életpályáját az árvaszéki feladatok ellátásával, többek között Kossuth Lajos is. Míg az árvaszékek általában rokonoknál vagy befogadó szülőknél, családi közegben helyezték el a gondnokoltakat, Mária Terézia uralkodása alatt a nagyvárosokban létrejöttek az első olyan felekezeti árvaházak is, amelyekben szerzetesek vagy hivatásos nevelők viselték gondját a gyermekeknek. 1768-ban például az országban több helyen - Nagyszebenben, Kassán, Nagyváradon és Debrecenben is - épült királyi utasításra árvaház. Később elsősorban a püspökök karolták fel ennek az intézményhálózatnak a kiépítését. Ilyenek voltak például az egri, a keszthelyi vagy eperjesi árvaházak.
A múlt század közepén már egyes foglalkozások is - például a tanítók, a honvédek vagy a magyar gazdasszonyok is - árvaházakat tartottak fenn. Az 1800-as évek végén 68 árvaházban mintegy 3 ezer gyermeket neveltek a történelmi Magyarország területén. Ezeket az eseményeket azért idéztem fel, mert a családi és az intézeti nevelés előnyei és hátrányai közötti pedagógiai viták már akkor elkezdődtek. Charles Dickens regényei pedig már az 1800-as évek közepén felhívták a figyelmet az árvaházak érzelmi sivárságára és az ottani gyermekek kiszolgáltatottságára.
Ma gyakran úgy jelenik meg az intézeti és a családi keretben történő nevelés vitája, mint egyfajta rossz szocialista örökség elleni küzdelem, holott a szocialista éra legfeljebb eltúlzott arányban alkalmazott egy, már kétszáz éve meglévő intézményt. Ez a múlt arra is figyelmeztet minket, hogy a gyámügyekben nincsenek kizárólagos megoldások. Bizonyos esetekben továbbra is előnyösebbnek tűnhet az intézet, például kevesen tudják azt, hogy a gyermekek egy jelentős hányada csak tizenéves korában kerül állami gondozásba, és ilyen korban már nehezebben találni befogadó családot. Azaz számukra valószínűleg célszerű az intézményi hálózat igénybevétele.
A modern polgári Magyarország az 1877. évi XX. törvényben alkotta meg az első gyámügyi törvényt. Ez a törvény folytatta a hazai hagyományokat, és közigazgatási feladattá tette a gyámügyeket.
A szocialista diktatúra időszakában a gyámügyek intézése elvesztette viszonylagos önállóságát, és a feladatok ellátását teljesen a tanácsok szociális osztályai vették át. Mindenképpen nagy előrelépés volt a múlthoz viszonyítva a három és fél évvel ezelőtt hozott, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény. Ennek a hatályos törvénynek a megváltoztatását javasolja ebben a törvényjavaslatban a kormány.
Mi történt ezalatt a néhány év alatt, hogy egy több mint száz szakaszból álló törvénymódosítás indokolttá válhasson? Minden jel szerint elsősorban szemléletváltás történt. A korábban kirívó mértékben családellenes szocialista-szabad demokrata kormányzást egy, a családosok és gyermekek iránt megértőbb vezetés váltotta fel. Önmagában már ez a szemléletváltás jótékonyan hatott a családpolitikára, jóval kevesebb gyermeket sodort a gyámügyek irányába, mint a megelőző években.
(11.30)
Ne feledjük el, hogy a veszélyeztetettség okai közül az anyagi okok játsszák a legnagyobb szerepet. 1998-ban a gyermekek 83 százaléka került ilyen okból a gyámhatóságok nyilvántartásába. A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani, de a nehéz anyagi körülmények következtében gyakrabban alakulnak ki egyéb, az egészséget, a testi-lelki fejlődést veszélyeztető tényezők is, amelyeknek halmozott előfordulása már gyámhatósági intézkedést tesz szükségessé.
Nos, a gyámságot előidéző meghatározó anyagi ok lényegesen gyengébbé vált, mert a megelőző választásokon a szavazók elkergették a gyermekesekre oly sok bajt hozó Bokros-program megszavazóit. Ezért is érthető az a tendencia, hogy a veszélyeztetett gyermekek száma az elmúlt években érzékelhetően csökkent Magyarországon. Itt kell megjegyeznem, hogy a 83 százaléknyi anyagi ok mellett 8 százalékban a megfelelő lakás hiánya, további 8 százalékban pedig a szülők alkoholizmusa a gyámság elrendelésének oka.
Magyarországon minden századik gyermek vér szerinti családján kívül nevelkedik. A veszélyeztetett kiskorúak száma ennél lényegesen több, még mindig mintegy 300 ezer, az 1997. évi 420 ezerrel szemben. A veszélyeztetettek számának csökkenése lehetőséget ad arra, hogy minőségi irányba forduljon a gyámügy, hogy a megváltozott családpolitikai szemlélet is érvényre jusson ebben a törvényben. Az utóbbi időben például nagymértékben átalakult a családon kívül nevelkedő gyermekeket ellátó intézményrendszer. Növekedett a vér szerinti családok megerősítésére, a családba való visszakerülésre, illetve ennek hiányában az örökbefogadásra, a tartós nevelőszülői kihelyezésre irányuló állami törekvés.
Annak ellenére azonban, hogy a megváltozott tartalmú gyermekvédelem a nevelőszülős formát részesíti előnyben, még mindig közel 50 százaléknyi, tehát több mint tízezer a gyermekotthonokban elhelyezettek száma. Ebben szerepet játszik az is, hogy évente több mint ezer, családba már nehezebben beilleszkedő tizenéves válik állami gondozottá.
Tavaly 150 ezer gyermek érdekében 230 millió forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam. Ezt a lehetőséget most tovább bővíti az előttünk levő törvényjavaslat. A rendszeres gyermekvédelmi támogatás összege 2000-ben 33,5 milliárd forint volt, ennek igénybevételére a jövőben szintén több lehetőség lesz. Az új gyámügyi törvény bevezeti a gyermekjogi képviselő, valamint a család- és gyermekjogi biztos intézményét, amelyek a gyermeki jogok hatékonyabb érvényre juttatását célozzák. Minden megyében létrejönnek a gyermekvédelmi szakértői bizottságok, amelyek elősegítik a gyermekek nevelőszülőkhöz történő kerülését.
Az önkormányzatok számára kötelező feladatként előírt alapellátás biztosítását szolgáló intézményrendszer erősítése érdekében a törvénytervezet kötelezővé teszi - sorolom - minden 10 ezer fő lakosságszámot elérő település számára a bölcsődei hálózat kiépítését, a 20 ezernél több lakost számláló települések esetén a gyermekek átmeneti otthonának, a 30 ezernél több lakosú települések esetén a családok átmeneti otthonának működtetését. Mindezek az új kötelezettségek a kisgyermekes anyák választási lehetőségét és végső soron a családok stabilitását szolgálják.
Fontos hangsúlyozni azt, hogy ez a törvénytervezet nem állítja szembe a gyermekgondozási segélyt vagy a gyermekgondozási díjat választó anyákat a bölcsődei gondozást választókkal szemben, hanem az országos családpolitika mindkét megoldási módozat lehetőségeit növeli. Itt csak méltatni lehet a kormány családpolitikát rehabilitáló erőfeszítéseit, hiszen a Bokros-program azzal együtt vonta meg a gyermekgondozási segély és a gyermekgondozási díj lehetőségét a fiatal anyáktól, hogy ezzel egyidejűleg bölcsődék százait záratta be. Akkor mindkét megoldás lehetőségei drámaian romlottak, ma mind a családon belüli, mind az intézményes gyermekgondozás lehetőségei javulnak - amint erről Lezsák képviselő úr részletesebben szólt az imént.
A törvénytervezet újraszabályozza a helyettes szülői és nevelőszülői jogviszony tartalmát. A törvénytervezet elfogadása esetén a nevelőszülőknek és hivatásos nevelőszülőnek e tevékenységéért járó díjazását 2003-tól a mindenkori éves költségvetési törvény fix összegben fogja megállapítani. Ezt az új elemet azért kell hangsúlyozni, mert a múltban csak a gyermekek kiadásait térítette meg az állam, a hazai jogszokások értelmében - amiről már szóltam - a gyám- vagy a nevelőszülő nem kérhetett díjazást. Be kell látni, hogy megváltozott a világ, és ha az intézeti gyermekek neveléséért díjazást és társadalombiztosítási jogosultságokat szerezhetnek az ott dolgozók, akkor miért zárnánk ki ebből a lehetőségből a nevelőszülőket. Azt is meg kell említenem, hogy ha az egy gyermekre jutó intézeti dolgozói létszámot veszem alapul, akkor is indokolt ennek az új ellátásnak az bevezetése a nevelőszülői hálózatban.
A törvénytervezet a tartósan beteg, a fogyatékos, a súlyos személyiségzavarokkal küzdő, szenvedélybeteg gyermekek ellátását differenciált intézményrendszer kiépítésével kívánja megoldani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Hosszasan lehetne még sorolni azokat a változtatásokat, amelyeket javasol ez a megváltozott tartalmú gyámügyi szemlélet ebben a törvényjavaslatban, és ezekkel a változtatási szándékokkal azonosulunk. A Magyar Igazság és Élet Pártja a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak ítéli, és javasolja az elfogadását.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban.)