DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Így a vita végén elgondolkodtam azon, vajon nekünk, közéleti embereknek mi kell ahhoz, hogy néhány kérdésben egyszerre tudjunk örülni. Mert a mai nap engem csak arról győzött meg, hogy amit a társadalom elismer, amire hivatkozás történt a mai napon, hogy amíg az otthonteremtéstől kezdve a diákhitelig jó néhány bevezetett intézkedés a magyar társadalomban 90 százalék fölötti támogatást kap, addig az Országgyűlésben az ellenzék sorából egyetlen jó szó sem hallott el, még bevezetőként sem, úgy, hogy "de ezt követően vannak kritikus észrevételeim".
Ezen akkor is elgondolkodtam, amikor tényleg őszinte örömmel elmondtam, hogy a rendszerváltozás meghozta közbiztonság romlása végre elért egy olyan stádiumba, amikor két olyan adatot tudtunk összehasonlítani - és megtettem öt-hat variációban -, amiből kiderül, hogy az elkövetett és ismertté vált bűncselekmények, valamint a bűnelkövetők száma vonatkozásában és egyéb tekintetben is javulás történt. Ezután az általam nagyra tisztelt jogásztársaim azt kezdték el vitatni, hogy nem lehet annak összefüggése - a jogtudomány is ezt támasztja alá - hogy ilyen javuló helyzet van ma Magyarországon. Azért a szakirodalomban nem mindenki egyértelmű, és a Szocialista Párt szakértői nyilván más szakirodalmat olvasnak időnként, mint én. Hadd reagáljak arra, hogy az 1998-as adatokhoz képesti jelentős elmozdulásra az időközbeni jogszabályváltozások okot adnak.
Bár a szakirodalom szerint nincs direkt összefüggés a büntető jogszabályok alakulása és a bűnözés alakulása között, e tekintetben azonban van néhány kivétel. Ilyen kivétel például az elkövetők, kiváltképp a visszaeső elkövetők számának alakulása, az, hogy hány ember bűnözik, hány bűnöző érzi úgy, hogy a büntetőjogi intézményrendszer vele szemben hatástalan. Számomra inkább ezért figyelemre méltó az az adatsor, hogy 1998-ban több mint 600 ezer volt az ismertté vált bűncselekmények száma, míg 2000-ben csak 450 ezer. A következő adat ugyanilyen ígéretes számunkra: a visszaeső elkövetők száma 1998-ban több mint 20 ezer volt, míg 2000-ben 15 386.
Nem hiszem azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez ma a Kánaán, de azt is tudom, hogy egy 10-20 százalékos eredmény elérése mindannyiunknak - függetlenül attól, hogy a patkó melyik oldalán ülünk - kellő örömöt adhat arra, hogy a rendszerváltozás adta nehézségeken túljutottunk, és legalább ez az egy szelet is bizonyítja azt, hogy a demokratikus jogállamban talán a hátunk mögött tudjuk már azt a keserves néhány évtizedet, ami egyébként okot adott az erkölcsi, morális és gazdasági alapokra visszavezethető bűncselekmények sorozatára.
Azért is nagyon örülök, mert ez a nagy paksaméta itt mellettem a tárcámról szól, a büntetés-végrehajtásról, a nemzetiségi problémákról, a jogharmonizációról, nagyon sok mindenről, amiért tárcám az elmúlt három és fél évben nagyon sokat tett. Annak is örülök, hogy ezekre a kérdésekre nem került sor, engedjék meg, hogy úgy gondoljam, a hallgatás beleegyezés, nyilván ezekkel a kérdésekkel még ellenzéki képviselőtársaim is egyetértenek.
Két témáról szeretnék beszélni, nem megkerülve még a legkényelmetlenebb témákat sem. Fenyvessy képviselő úr hivatkozott arra, hogy elmaradtak a nagy kodifikációk. Elkerülte képviselő úr figyelmét az, hogy párhuzamosan folyik a polgári törvénykönyv és a büntető törvénykönyv kodifikációja, sőt Békás Lajos professzor úr, aki a Ptk. kodifikációját vezeti, nemrég az alkotmányügyi bizottságban is beszámolt a tevékenységéről. Úgy tervezzük, hogy a Btk., a büntető törvénykönyv nagy kodifikációjának a koncepciójával állunk elő még az év folyamán és tesszük le az Országgyűlés asztalára. Ez egy hihetetlenül nagy munka, erre miniszteri biztost is neveztünk ki.
A kényes kérdés, amit nem szeretnék megkerülni - ami benne volt a képviselő úr által elmondott felszólalásban, valamint Kósáné Kovács Magda előadásában is, sajnálom hogy ő nincs itt -, a közösség elleni izgatás kérdésköre. A közösség elleni izgatás a büntető törvénykönyvben szabályozott fogalom, és hogy sokat mondjak róla, inkább elmondom a törvényi tényállást: "Aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet, valamely nemzet etnikai, faji, vallási csoport vagy lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Az Alkotmánybíróság tízéves gyakorlatából kitűnik, hogy tágul a véleménynyilvánítás szabadságának a terjedelme, és szűkül az ezt korlátozó lehetőségek köre. Az Alkotmánybíróság az elmúlt tíz alatt többször is megvizsgálta a büntető törvénykönyvnek ezt a szakaszát, de nemcsak ezt, hanem azt is, amivel mi ezt megtoldottuk, hogy "az egyéb gyűlölet szítására alkalmas magatartás és kifejezés sértő, megalázó...", nem sorolom azokat a korábban benne lévő fogalmakat, amiket az Alkotmánybíróság talált alkotmányellenesnek.
Ebből adódóan született az Alkotmánybíróság döntése után a Legfelsőbb Bíróság ítélete. Két ítélet volt, a Szabó Albert-féle ítélet híresült el. Az első ügyben 1993-ban az uszítás fogalmát szűkítően értékelte a bíróság, és ahogy azt Fenyvessy úr is mondta, felmentette a vád alól, mert az aktív gyűlölet keltése nem volt meg a tényállásban. Aztán másodszor már elítélte, mert úgy ítélte meg, hogy az aktív gyűlöletkeltés megvan.
A legfőbb ügyész úr levelére válaszoltam, és készségesen biztosítottam arról, az Igazságügyi Minisztérium készen áll arra, hogy együtt gondolkodjunk, egy nagyon nehéz tényállás megváltoztatása előtt vagyunk. Egyébként úgy tudom - s nemrég számoltam be az emberi jogi bizottságban -, az emberi jogi bizottság is egyetértett azzal, hogy ebbe a munkába Kaltenbach urat is bevonjuk, akinek jó szándékú, ám szakmailag nem végleges javaslata volt e tárgykörben, amit mi nem tudtunk támogatni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Van még egy téma, amiről gyorsan és röviden szeretnék beszélni, mert nagyon sokan és sokszor érintették, és nem szeretném, ha a korrupció ügye az igazságügy-miniszter részéről ne kerülne még egyszer szóba, hiszen a korrupció örök hangulatkeltésre alkalmas. Kezemben tartom a Gallup 2000. évi felmérését. A kérdés az, hogy melyeket tartja ön a legfontosabb kormányzati feladatoknak. Ebben a sorban 5. helyen áll a korrupció.
(17.30)
A második kérdés: a magyar társadalom legfontosabb ügyei. Ebben a 15. helyen áll a korrupció, és ahogy a miniszter úrra néztem, az egészségügy a 6. helyen áll. A kormány legnagyobb negatívumai sorrendjében az 5. helyen áll a Gallup-felmérés szerint a korrupció. (Bauer Tamás: Mi az első?) Áremelés. Jellemző, nem? Szavahihetőség, 2. a nyugdíjasok kezelése, a korrupció pedig az 5.
E mellett a Gallup-felmérés mellett még egy dolgot szeretnék említeni. Két nappal ezelőtt volt a Transparency Internationalnek egy sajtótájékoztatója, évek óta méri a korrupciós fertőzöttséget. Tévedés ne essék, kedves képviselőtársaim és kedves nézők, hallgatók, nem védeni kívánom a helyzetet: a magyar társadalmat összehasonlítani korrupciós ügyben azokkal az országokkal lehet, amelyek az elmúlt ötven évben ugyanazon társadalmi-gazdasági problémákat és morális nehézségeket élték át. Ebben a sorban Magyarország Észtországgal az élen áll, ami azt jelenti, hogy minden más volt szocialista ország jóval fertőzöttebb. Ez nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk a székben, nem azt jelenti, hogy nekem valami optimista jelentést kellene tennem, de ahhoz, hogy reálisan fel tudják mérni a magyar helyzetet, ez is hozzátartozik.
10 pontos mérőrendszere van a Transparency Internationalnek. Ebből a 10 pontos mérőből, képviselőtársaim, 1996-ban 4,8 pontot kaptunk, 1999-ben 5 pontot, 2000-ben 5,2 pontot és 2001-ben 5,3 pontot, ami egyértelműen mutatja számomra - és én sem foglalkozom az egyedi ügyekkel - azt a javuló tendenciát, ami a korrupció elleni küzdelemben megvalósul. Más kérdés az, tisztelt képviselőtársaim, hogy amíg közélet lesz, amíg közpénz lesz, addig lesznek korrupciós ügyek. Az a kérdés, hogy ez milyen mélységű és milyen fertőzöttségi területeken kell ezzel számolnunk. Nem ismétlem meg még egyszer azt az európai sort, amit elmondtam, hogy Edith Cressontól kezdve a NATO-főtitkárig egész Európa ezzel a problémával küszködik és néz szembe vele.
Bauer képviselő úrnak szeretném mondani - két kérdés. Az egyik a vizsgálóbizottságokkal kapcsolatos. A vizsgálóbizottságokat 1994-ben vezettük be a Házszabályba, és a vizsgálóbizottságnak az a feladata, hogy politikai felelősséget vizsgáljon. Tisztelt Képviselőtársaim! Igazságügy-miniszterként, képviselőként azt mondom, hogy a vizsgálóbizottság nem váltotta be a hozzá fűzött reményeinket. (Bauer Tamás: Benne van a Házszabályban! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Politikai felelősség helyett büntetőjogi felelősség kell minden egyes korrupciós ügyben.