Magyarországon II. József 1786-ban kiadott házasságügyi pátense, a házasságkötést polgári szerződésnek nyilvánította és a házassági pereket, a világi bírósághoz utalta. Egyre kevesebb jelenlétet és jogot biztosítva így az egyház számára. Ez a rendelkezés 1895-ig volt érvényben, annak ellenére, hogy több tartományban vitákra adott okot és nehézségekbe ütközött az alkalmazása, leginkább a vegyes házasságok megkötése és az utódok vallási nevelése szempontjából.
Ferencz József császár nyílt parancsát 1856. október 8-án adták ki, az új házassági törvényről, amely 1857-ben lépett hatályba az ausztriai császárság és magyar királyság katolikusainak házasságkötéseinek ügyében. A rendelkezés megfogalmazásához, a házasság megkötésére vonatkozó elveket, a házasság érvényességét tárgyaló határozatok tekintetében, figyelembe vette Európa nagyobb országainak jogalkotását és joggyakorlatát is. Mindemellett a jogszabály megalkotásakor fontos szempont volt az egyház, különösen a katolikus hitvallás szellemének megfelelően, a világi és egyház által képviselt álláspont összehangolása. Ennek érdekében 1855. augusztus 18-án Bécsben, a római szentszékkel kötött concordatumot X. cikkét vették alapul és építették be az új házassági törvény szövegébe. Függelékeiben pedig mindazon eltérések részletes leírása szerepel, amelyben különbözik a régi és új rendelkezés. Pontos útmutatást olvasható ki például arra az esetre, hogy a polgári „házasságakadályok” nem tarthatók fenn, vagyis nem mondhat ellent az egyház által jóváhagyott házasságkötésnek a polgári. Annak jelentőségére is felhívja a figyelmet a függelék, hogy vannak olyan házasságakadályok is, amelyeket komolyabb vizsgálat alá kell vetni, mint addig, ilyen például a kiskorúak házassági szándéka. Boncolgatás tárgyává kell tenni a házasulandók érettségét, anyagi körülményeit, mind egyházi, mind a polgári házasságkötésének törvényességét, sőt büntethetőségét illetően is. Vegyes házasságok esetében Magyarországon külön jogszabály volt érvényben 1841. április 30-tól, amelyben katolikus és más vallásúak, illetve nem-katolikusokat kötelezték arra, hogy egyházi személy előtt esküt tegyenek házassági szándékukról. Az új törvény szerint a katolikus házasságok érvényességét a katolikus házassági hatóság ítélhette meg, a nem-katolikusokét pedig a polgári törvénykönyv. Az új jogszabály rendelkezett a házassági kötelék felbonthatatlanságáról, illetve arról, hogy a válás katolikusok és nem-katolikusok számára, ugyancsak az egyház törvényei szerint történhet csak meg. A házassági törvény górcső alá vette az örökösödést, valamint az örökösödésből való kitagadás feltételeinek részleteit, a házastársak, és a család többi tagját illetően is, összhangban a polgári törvénykönyv rendelkezéseivel. A 19. századi törvény könyvben olvashatunk még a perrendtartási szabályról, a perorvoslat és fellebbezés lehetőségéről, valamint ennek következményeiről. A könyv oldalait olvasva, világos képet kaphatunk a korszak jogalkotási és jogalkalmazási nehézségeiről.
KIE
