Kasova Péter – aki az írásában elejtett utalások alapján valószínűleg újságíróként és közíróként tevékenykedhetett a 19. század közepén – többes szám első személyben megfogalmazott politikai kiáltványát Mailáth (Majláth) Antal államminiszternek, udvari főkancellárnak és valóságos belső titkos tanácsosnak ajánlja.
A kiegyezés reálpolitikai megközelítése mellett érvelő röpirat kiadását Kasova saját szavai szerint azért épp 1865-re időzítette, mert úgy látta, akkorra a politikai kedélyek kellőképp lecsillapodtak, és nyitottá váltak a békítő gondolatok befogadására. Valószínűleg az sem véletlen, hogy épp augusztus 20-ra dátumozta írását – ezzel kívánt adózni államalapító királyunk emléke előtt, egyben szimbolikusan igyekezett közelíteni egymáshoz az államalapítás és a küszöbön álló változások történelmi jelentőségét.
A szerző – miután gyógyításra szoruló nagybeteg emberhez hasonlítja a magyarság akkori helyzetét – arra inti hazánk fiait, hogy bátran, józan önismerettel vessenek számot a jelen problémával és a múlt bűneivel, majd elfogulatlansággal mérlegeljék az Ausztriával történő megbékélés lehetőségét, illetve annak mikéntjét. Véleménye szerint a magyar közélet egyik legnagyobb hibája a vágyvezérelt gondolkodás és önmagunk túlértékelése, amely egy olyan ördögi körbe sodort bennünket, melyet nehéz megtörni, és amely nem vezethet máshoz, mint további békétlenséghez. Azt javasolja ezért, hogy tegyünk engedményeket, és ne csak önmagunk, hanem az „összbirodalom” és általában Európa népeinek érdekét is vegyük figyelembe jövőnk alakításánál.
Kasova szerint ugyanis az egész kontinens stabilitásának záloga a Habsburg Birodalom egységének megőrzése, amely azonban csak legitim módon, kompromisszumok árán történhet. A francia, illetve az európai nagyvárosokban 1848-ban lezajlott forradalmak tanulságai azt mutatják, hogy a birodalmi reakció, amely a felkelésre válaszul durván korlátozta az „alattvalók” polgári jogait nem bizonyult fenntarthatónak, és Magyarországon sem lesz az. Az abszolutista restaurációval szemben tehát, mely az 1948-49-es forradalom és szabadságharc nyomán eluralkodott az országban, a szerző szükségesnek látja az alkotmányos monarchia megszilárdítását, és részben, de nem kritika nélkül, a visszatérést a ’48-as törvények szelleméhez. Csakis a reálpolitika és a méltányos, teljesíthető igények megfogalmazása, valamint Ausztria politikai erőszaktól való tartózkodása vezethet el ahhoz az újradefiniált alkotmányossághoz Magyarországon, amely szükséges ahhoz, hogy hazánk is elinduljon a polgárosodás útján.
PV
