Knauz Nándor (Óbuda, 1831. október 12. – Pozsony, 1898. április 26.) történész, katolikus pap, az MTA tagja. 1854-ben Esztergomban szentelték áldozópappá. Életére és munkásságára döntő jelentőségű volt, hogy 1856-ban a pozsonyi dóm káplánjává nevezték ki, mert szabad idejében a pozsonyi káptalan könyvtárában kutathatott, egyre jobban elmélyültek tudományos módszerei, és publikációival tudományos hírnevet szerzett magának. 1860-ban Esztergomban főegyházmegyei alkönyvtárnok és érseki levéltárnok, az érseki levéltár anyagából kiadta a Monumenta Ecclesiae Strigoniensis két kötetét. Mint prímási levéltáros állandóan kutatott Esztergom, Pozsony és más magyarországi káptalan és konvent levéltárában. Nagy Ivánnal együttesen szerkesztette a Magyar Tudományos Értekezőt, az egyháztörténeti kutatások fellendítésére folyóiratot indított Magyar Sión címmel 1863-ban, amelyet 1869-ig szerkesztett is. 1890-ben jelent meg a garamszentbenedeki apátságról szóló munkájának első része. Több, középkori történelemmel, művelődés-, és egyháztörténettel, várostörténettel kapcsolatos kisebb dolgozata is megjelent. Feldolgozta a pozsonyi káptalani könyvtár kéziratait, és a középkori datálás szempontjából fontos segédkönyvet, egy Kortant is kiadott. 1871-ben esztergomi kanonokká, 1878-ban apáttá, 1890-ben címzetes püspökké nevezték ki, 1895-ben prépost. Tudományos munkásságát egyházilag pozsonyi préposttá való kinevezésével honorálták, így visszatért Pozsonyba.
Az Akadémia 1858. december 15-én a történelmi osztály levelező tagjává választotta Knauz Nándort, a címben idézett mű a székfoglalókor hangzott el. Ennek tárgyául a magyar történelem kevésbé ismert korszakát, a várnai ütközettől V. László trónra lépéséig terjedő időszakot választotta. Nagyrészt a pozsonyi levéltárak forrásaira támaszkodva megállapította, hogy a jelzett időben az országos tanács intézte az ország ügyeit, amelynek tagjai voltak: a nádor, a főpapok és a többi zászlósok, amely azonban nem tévesztendő össze a Hunyady mellé rendelt kormányzó tanáccsal. Azután Knauz ismertette az országos tanácsnak jogkörét, eljárását, hatalmát, pecsétjét, egész működésének történetét; összeállította regesta-alakban a tanács által kiadott okleveleket, sőt vázolta ezen országgyűlések rövid történetét is 1445-től 1452-ig, sok ismeretlen részletet közölt, sok hibás véleményt kiigazított. A tanulmánya alapjául körülbelül 70 oklevél, valamint az időszakban íródott pozsonyi számadáskönyvek szolgáltak. A kinyomtatott mű 175 oldalas, ebből több mint 60 oldalt tesznek ki a jegyzetek, melyben nem csupán forrásmegjelölések, hanem az oklevelek, számadáskönyvek magyarázó részletei is helyet kaptak.
VJ
