A magyar nyelvű jogi terminológia megteremtéséhez jelentős hozzájárulás volt a Magyar Tudós Társaság által első kiadásban 1843-ban, majd „tetemesen bővített”, második kiadásban 1847-ben megjelentetett Törvénytudományi műszótár, amely már tartalmazta a Magyar Kancellária által 1845-ben kiadott Hivatalos műszótár szavait is.
A latin jogi nyelv magyarítása először akkor vetődött fel, amikor az országgyűlés az 1805. évi 4. törvénycikkben jelentősen bővítette a magyar nyelv használatának körét, amely a későbbiekben szinte minden országgyűlés után tovább bővült, majd 1844-től pedig az állami és egyházi élet minden területén a magyar lett a hivatalos nyelv. Ennek megfelelően igény volt az egységes magyar jogi nyelv megteremtésére is. A jogi műszavak iránti igényt nemcsak „a nemzeti újjászületés indította mindent magyarosító áramlat”, hanem a jogélet és a jogtudomány gyors fejlődése is fokozta. A 19. század első felében számtalan latin-magyar és német-magyar jogi műszótár keletkezett, s mindezeket tetőzte be a Tudós Társaság nagy jogi műszótára „mely az előző jogirodalom és e számtalan apró műszótár összes szókészletét egybefoglalván: mintegy tizenkétezer tétel alatt körülbelül negyvenezer magyar jogi műszót bocsátott a jogélet és a jogirodalom használatába”.
A Tudós Társaság 1831-ben tűzte ki célul a tudományos műszavak egybegyűjtését. Az akadémia törvénytudományi osztálya munkájának eredményeként, több tudós tag közreműködésével született meg a több, mint 400 oldalas jogi műszótár, melyben minden jogi fogalom egy-egy szabatos latin jogi műszóval van jelölve. Azonban „egy nyelvtanilag és tartalmilag is jó és szabatos magyar műszó helyett” egy latin műszóra gyakran 10-20 magyar műszót, illetve magyar jelentést is felvettek a szerzők, amely ellentmondott a jogi terminológiával szembeni alapvető követelményeknek, azaz a pontosság, az egyértelműség és az egységesség igényének. A műszótárral szemben már a korabeli szakirodalomban is megfogalmazódott ez a kritika, hiszen „jogi műnyelvünk ilynemü szógazdagsága csak tömör és velős voltának, tisztaságának, érthetőségének, határozottságának, szóval szabatosságának teljes megrontására vezetend.”
A műszótárhoz írt előszóban Schedel (Toldy) Ferenc a Tudós Társaság akkori titoknoka, azaz főtitkára a szótár megalkotásában célkitűzésként fogalmazza meg, „Hogy a ’törvénytudományi osztály tudományágazatainak űzői, kedvelői, könnyebben láthassák együtt e’ gyűjteményben az eddig megkísértett magyar elnevezéseket ’s összehasonlításból kivehessék, mellyik tudós találta el a’ kiteendőt szerencsésebben.”
A gyűjteményben szereplő szócikkek megalkotóinak sorában találjuk többek között Szlemenics Pál, Strettner György, Sztrokay Antal, Perger János, Kölcsey Ferenc vagy Fogarasi János nevét. A műszótár megalkotásában közreműködő tudósok különböző jogi forrásmunkákból, gyűjteményekből, szótárakból „írták egybe” az egyes latin műszavak után szereplő magyar nyelvű szinonimákat minden esetben feltüntetve a szócikk végén a felhasznált műveket. A szavak „szótári rendbe sorozását”, szerkesztését Perger János, majd annak halála után Sztrokay Antal végezte el.
A Törvénytudományi Műszótár a magyar jogi szaknyelv kialakulásának fontos mérföldköve, azonban az egységes jogi terminológiát – többek között a szókincs bősége folytán - nem sikerült abban megalkotni.
VT
