Keleti Károly statisztikus, a szervezett statisztikai szolgálat egyik megteremtője, akadémikus. Pozsonyban, 1833. július 18-án született. Gimnáziumi tanulmányait Budán végezte a piaristáknál. 1848-ban, 16 évesen honvédtüzérnek állt. A világosi fegyverletétel után Erdélyben fogságba esett, ahonnan megszökött. Hogy a besoroztatást elkerülje, József nádor örököseinek alcsúti uradalmában gazdasági gyakornok lett, ahol a mezőgazdaság elméletével és irodalmával is foglalkozott. Magántanulóként elvégezte a szabadságharc által félbeszakított tanulmányait, valamint a jogot is. Mivel testvére Gusztáv, Eötvös Józsefnél működött akkoriban családi nevelőként, Eötvös rábízta Keleti Károlyra a Politikai Hetilap című újságjának szerkesztését. Politikai-gazdasági, közgazdasági témájú publikációkat írt. 1862-ben a Magyar Földhitel Intézetbe került. A kiegyezést követően, 1867 márciusában emlékiratot szerkesztett, amelyben sürgette a statisztika nemzeti rangra emelését. Felkérés alapján, a földműveléssel, iparral és a kereskedelem ügyével foglalkozó, Gorove István által vezetett minisztériumban elvállalta a statisztikai osztály felállítását és vezetését. Az osztály elsősorban mezőgazdasági statisztikai kérdésekkel foglalkozott, munkájuk segítése érdekében statisztikai tanfolyamokat is szervezett. 1871 tavaszán nyílt lehetősége, hogy megszervezze az önálló statisztikai hivatalt. Nevéhez fűződik könyvtáruk megalapítása, valamint a statisztikai adatgyűjtések védelmére vonatkozó 1874. évi XXV. tc. megalkotása. A Magyar Tudományos Akadémia 1868-ban levelező, 1876-ban rendes, 1890-ban pedig igazgató tagjává választotta. Keleti Károly 1892. május 30-án hunyt el Budapesten.
„A magyar mezőgazdaság” című tanulmánya, könyvismertetése 1867-ben látott napvilágot. Heinrich Ditz jogi doktor és agrárgazdasági szakembert 1866-ban a bajor kormány azzal bízta meg, hogy tanulmányozza, milyen befolyást gyakorol a magyar gabonatermelés a bajor, vagyis délnémet mezőgazdaságra. A széles látókörű Ditz az országot bejárva, személyes élményeire támaszkodva, valamint az akkor elérhető forrásokat kutatva alaposan megismerkedett hazánk természeti viszonyaival, a gazdálkodási gyakorlattal, infrastruktúránkkal, nemzetgazdaságunk egészével. A vizsgálódás során mindvégig összehasonlítja a magyar és a nyugat-európai viszonyokat, egyben átfogó kritikáját nyújtja a látottaknak. A tanulmányút szűkebb célja az volt, hogy feltárja a magyar mezőgazdaság versenyképességét, mely veszélyeztette a délnémet gabonaexportőrök érdekeit. A német szerző azonban nem elégedett meg az akkori állapotok leírásával, kritikájával. Nem csupán az aktuális helyzetet vizsgálta, hanem a történeti előzményeket, a múltunkat is, egyúttal rámutatva a teendőkre, melyek elősegíthetik Magyarország gazdasági felzárkózását és növelhetik versenyképességét a nemzetközi színtéren. A 14 fejezetből álló mű pontos képet ad a korabeli magyarországi tőke- és hitelviszonyokról, az adókról, az állattenyésztésről, takarmánytermelésről, illetve részletesen kitér a földbirtok kérdésére is. Ditz munkáját kora nagyra értékelte, jelentése 1867-ben könyv alakban látott napvilágot Lipcsében „Die ungarische Landwirtschaft” címmel (Verlag von Otto Wigand – 1867. OGYK B8/5414). Magyar fordítása két évvel később jelent meg. („A magyar mezőgazdaság”. ford.: Halász Gábor, Pest, Aigner Lajos – 1869. OGYK B8/5338).
MB
