Teleki László (Pest, 1811. február 11 – Pest, 1861. május 7.) politikus, író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Erdélyi arisztokrata családban született, a sárospataki református kollégiumban, majd a pesti egyetemen tanult és tett ügyvédi vizsgát. 1833-ban nyugat-európai körútra indult, megismerkedett Victor Hugóval, aki később nagy hatással volt drámaírói működésére. 1837-ben Fogaras vidékének képviselője Erdélyben, majd a főrendiház tagjaként az ellenzék vezérszónoka lett az 1840-es, 1843-44-es és 1847-48-as országgyűléseken, ahol szorosan együttműködött Kossuthtal. 1844-ben a Védegylet alelnöke, 1845-től a Nemzeti Kör, 1847-től az Ellenzéki Kör elnöke volt. A forradalom- és szabadságharc alatt Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány feje párizsi követnek nevezte ki. A harcok idején és a vereség után is publicistaként küzdött hazájáért. 1851-ben az osztrák bíróság távollétében halálra ítélte. 1859-ben az ideiglenes magyar kormány feladatkörét betöltő Magyar Nemzeti Igazgatóság tagja lett Kossuth Lajos és Klapka György mellett. 1861-ben kegyelmet kapott, az abonyi kerületben lett képviselő. Az Országgyűlésen éles viták folytak a Deák Ferenc vezette Felirati Párt és az Ausztriával kötendő minden esetleges alkut elutasító Teleki nevével fémjelzett Határozati Párt között. A kompromisszumot mereven elutasító álláspontjával még pártján belül is egyedül maradt Teleki László a vitát megelőző napon öngyilkos lett.
Az 1849-ben franciául, majd németül, magyarul pedig csak 1861-ben megjelent, Az orosz interventio Magyarországon. Diplomatiai okmányokkal bővítve című röpirat, a magyar forradalom- és szabadságharc orosz leverése elleni tiltakozás jegyében született. Teleki alapos elemzést ad a politikai helyzetről, a forradalmakról, a „szabadság-pártiak” elképzeléseiről, a Habsburgok és az Orosz Birodalom szándékairól, mindezt európai kitekintéssel, geopolitikai elemzéssel kiegészítve. A szerző az orosz katonai beavatkozás várható – egész kontinensünket érintő – negatív következményeiről, „káros hatásairól” értekezik, az orosz politikai, birodalmi gondolkodás évszázadokon átívelő hagyományait pedig két – a címben is szereplő – „diplomatiai okmánnyal” mutatja be. Az egyik dokumentum, egy „memorandum”, melyet egy „orosz, a külügyminisztériumnak egy magas állású hivatalnoka” nyújtott át Miklós cárnak. Ez az „igen hiteles okirat” a kereszténység védelméről, a forradalmakkal szembeni fellépésről, Oroszország „szent küldetéséről szól”. A Teleki által idézett másik „forrás” nem más, mint Nagy Péter egykori orosz cár végrendelete, amely 14 pontban foglalja össze az orosz impérium politikai és katonai céljait, azok lépésről lépésre történő megvalósítását, melynek „czélja” nem más, mint Oroszország nagyhatalmi pozíciójának megtartása, valamint kiterjesztése.
MB
