Deák Ferenc (Söjtör, 1803. okt. 17.—Budapest, 1876. jan. 28.) államférfi, jogtudós, igazságügyminiszter, az MTA tagja. Zala vármegyei középbirtokos családból származott. A győri akadémián 1817 - 1821 között jogi és bölcsészeti tanulmányokat folytatott. 1823-ban ügyvédi oklevelet nyert. Zalában vármegyei szolgálatot vállalt. 1832-től helyettes alispán, 1833ban pedig lemondott bátyja, Antal helyébe a vármegye országgyűlési követévé választották. Máj. 1-étől vett részt az országgyűlés tanácskozásain, ahol a jobbágykérdésben, a lengyelek érdekében, valamint a vallás- és a szólásszabadság ügyében tartott szabadelvű felszólalásaival csakhamar a reformellenzék vezéregyéniségei közé emelkedett Az 1839-40-i országgyűlésen ismét Zala vármegye követe volt, s tevékenységével nagy részben hozzájárult ahhoz, hogy a bécsi kormány időlegesen felhagyott a nyílt erőszakkal. Az 1840 tavaszán meghirdetett amnesztiával szabadon engedte Kossuthot, valamint a Lovassy-per elítéltjeit, és megszüntette a folyamatban levő hűtlenségi pereket. Az országgyűlés egy Deák elnöksége alatt működő bizottságra (Klauzál, Bezerédj, Eötvös) bízta a büntetőtörvénykönyv tervezetének előkészítését, amelyet a következő országgyűlésnek kellett volna jóváhagynia. A bizottság 1841-42-ben készítette el a kor színvonalán álló javaslatait: mellőzte a testi és a halálbüntetést; tervezte az úriszék eltörlését, valamint esküdtszékek és szakbíróságok bevezetését. A tervezet azonban a következő országgyűlés főrendi táblájának ellenzésén elbukott. Az ellenzék az 1843-44-i országgyűlésre a közteherviselés megvalósítását állította programja középpontjába, s Zala vármegye ilyen értelmű követi utasításának megakadályozására a vármegyei konzervatív reakció a bocskoros nemességet is mozgósította a megyegyűlésre. A közgyűlés idején az aulikusok által lepénzelt szegény nemesség véres zavargásokat rendezett Zalaegerszegen, mire Deák a súlyos kilengések következtében lemondott követjelöltségéről. Az 1843-44-i országgyűlést követően Deákot kérték fel az ellenzéki program összeállítására, ő azonban az ellenzék egysége érdekében ez elől kitért. Az 1847-48-i országgyűlésről ismét távol maradt; a zalai rendek csak az 1848. márc.-i eseményeket követően hívták vissza egyik korábbi követüket és küldték helyébe Deákot, aki márc. 20-ától részt vehetett a nagy fontosságú törvényjavaslatok kidolgozásában. Az első felelős minisztériumban Batthyány Lajos az igazságügyi tárca vállalására kérte fel; az első népképviseleti országgyűlésre pedig a sümegi választókerület küldte képviselőjéül. Igazságügyminiszterként legjelentősebb ténykedése a márciusi törvények által még érintetlenül hagyott hűbéri maradványok felszámolását célzó törvényjavaslatok kidolgozása volt, amelyek szeptemberben kerültek az országgyűlés elé. A javaslatok közül szept. 15-én határozattá emelték a szőlődézsma eltörlését, törvénnyé azonban sem ez, sem más ez irányú kezdeményezései már nem válhattak. Korábban, augusztus végén a kormány és az országgyűlés Batthyány Lajossal együtt Bécsbe küldte, hogy kompromisszumot érjenek el az udvarral, küldetésük azonban eredménytelen maradt. Szept.11-én Jelacic támadásának hírére Batthyányval együtt ő is lemondott tárcájáról. Miután Batthyány kormányalakítási kísérlete végül is eredménytelen maradt, Deák továbbra is részt vett az országgyűlés munkájában és dec. 31-én tagja lett annak a Windischgraetzhez menesztett országgyűlési küldöttségnek, amelynek a béke helyreállítását kellett megkísérelnie. A jan. 3-i bicskei találkozón Windischgraetz feltétlen megadást követelt. Feltételeit Deák nem vállalta, Pestről hazament kehidai birtokára, ahol visszavonultságban töltötte a következő éveket. 1850 tavaszán Schmerling osztrák igazságügyminiszter meghívta egy magánjogi kérdésekkel foglalkozó értekezletre, ő azonban a részvétel elől udvarias, de határozott hangú levélben kitért. Ezzel Deák lett a megszemélyesítője a passzív ellenállás politikájának. 1854-ben Deák Pestre költözött, és az „Angol királynő" szállóban bérelt lakást, amely rövidesen gyülekezőhelye lett politikai elvbarátainak. Itt fejtette ki nézeteit néhány bizalmasának az együtt nem működés politikájáról, az 1848-as törvényekhez való ragaszkodásról. Az Októberi Diploma (1860) kiadását követően meghívták az 1861 jan.- márc.-ában tartott országbírói értekezletre. Az 1861. ápr. 6-án megnyíló országgyűlésen a Pest-belvárosi választókerületet képviselte, s pártja, a Felirati Párt kisebbségben volt a Teleki László körül csoportosuló Határozati Párttal szemben. Deák és pártja tényként fogadta el a fennálló állapotokat, így Ferenc József uralkodását, s ennek megfelelően ,,felírat"-ban kívánta az uralkodót tájékoztatni az országgyűlés álláspontjáról. Deák csak fokról fokra tudta a határozati pártiak egy részét a maga oldalára állítani, s Teleki László öngyilkosságát követően máj. 13-án tette meg felirati javaslatát. A jún. 5-i szavazáson Deák javaslata három szótöbbséggel győzött, azonban az uralkodó leirata a feliratban foglaltakat visszautasította. Az országgyűlés feloszlatása, a következő újabb önkényuralomra csak a törvények passzív védelmének politikáját ajánlhatta. 1865 elején jelentette meg egy tanulmányát Lustkandl osztrák szerző államjogi tanulmányával vitázva. 1865. ápr. 16-án jelent meg a Pesti Naplóban a „húsvéti cikk" néven emlegetett írása (Még egy szó a Botschafternek ápr. 9-iki czikkére), amely az 1848-as törvények fenntartása mellett magáévá teszi Apponyi György 1862 végi javaslatait a Pragmatica Sanctióból folyóan a kül- és hadügy, valamint a pénzügyek közösségéről. Ezzel szavai ellenére eltért az 1848-i törvényektől, mert azok félreérthetetlenül kimondták a had- és a pénzügyek önálló intézését. Így indultak meg a kiegyezési alkudozások, majd 1865 dec.-ére összehívták az országgyűlést, amelyen az egykori Felirati párt nagy többséggel rendelkezett, s Deák ismét a Pest-belvárosi kerületet képviselte. Az osztrák-porosz háború kirobbanása miatt az országgyűlést elnapolták. Deák az osztrák vereséget nem használta fel nagyobb engedmények elérésére, de az udvar egyes képviselői még a birodalom szorult helyzetében is sokallták a kirajzolódó engedményeket. A kiegyezési tárgyalások Beust külügyminiszteri kinevezése után gyorsultak meg. Andrássy, Eötvös és Lónyay vették rá Deákot, hogy egyezzék bele a vám- és külkereskedelmi politika, a közvetett adók, valamint a pénzrendszer közösségébe, s ilyen alapon létrejöhetett a megállapodás. 1867. febr. 17-én, sor került az új magyar minisztérium kinevezésére Andrássy Gyula gróf elnökletével. Deák a minisztériumban nem vállalt szerepet. Az 1867-i kompromisszum a had-, kül- és pénzügyek közösségével az állami függetlenség lényeges csorbulását jelentette. Ugyanakkor a korlátlan abszolutizmus megszüntetése, a politikai viszonyok rendeződésének lehetősége a korábbinál biztosabb alapokat teremtett a tőkés gazdaság további kibontakozása, valamint az elnyomott osztályok elkövetkezendő társadalmi küzdelmei számára. Deák kitüntetést, rangot nem fogadott el. Egy ideig a képviselőházban megmaradt még pártja vezérének; tekintélye, befolyása is jelentős maradt, de nemsokára már kritikusan kellett szemlélnie a kétes pénzügyekkel összebonyolódó politikai életet. Puritán egyénisége, ifjúkori liberális nézeteihez való ragaszkodása, logikus előadásmódja tiszteletet ébresztettek iránta. Az állam és az egyház szétválasztásának, a kötelező polgári házasság bevezetésének szükségességéről tartott 1873. jún. 23-i képviselőházi felszólalását követő tapsvihar utolsó nyilvános szereplését jutalmazta. Az irodalom kérdései iránt is érdeklődött. Vörösmartyhoz ifjúkorától fogva szoros barátság fűzte, a költő halálos ágyán őt kérte fel gyermekeinek gyámjául. Arany Jánossal, Kemény Zsigmonddal, Gyulai Pállal stb. is baráti viszonyba került, részben így alakult ki az ún. irodalmi Deák-párt. (Forrás: Magyar életrajzi lexikon)
