1947. augusztus 31-én tartották Magyarország második világháborút követő utolsó legalább részben szabadnak tekinthető parlamenti választását.
Az 1945-ben győztes Kisgazdapárt szétzilálását, „felszalámizását” követően a Belügyminisztérium és így a választások lebonyolítását irányító Magyar Kommunista Párt nyomást gyakorolt a köztársasági elnökre, hogy írjon ki előrehozott választást. A voksoláson a kommunista párttagok az MKP által megteremtett, a lakóhelytől távoli szavazással kapcsolatos kiskaput kihasználva mintegy 200 ezer szavazatot adtak le jogellenesen. Ehhez egy kék színű hivatalos iratot használtak (ezért hívják „kékcédulás” választásnak), ezzel járultak hozzá a kommunista párt vezette koalíció győzelméhez és parlamenti többségéhez.
![Az 1947-es országgyűlési választások dokumentumai A magyar törvényhozás ezer éve című kiállításon.](/documents/10181/3081802/2022_aug.+30._nagy.jpg/638af2e3-ba61-3f14-51ca-256e5cf887e1?t=1656660572183)
című kiállításon
Forrás: Országgyűlési Múzeum
Az Évfordulók sorozat korábbi cikkei itt érhetők el.