A Rákóczi Szövetség az Országgyűlés Hivatalával és a Történelemoktatók Szakmai Egyesületével együttműködve hirdette meg a Kárpát-medencei középiskolások számára a Gloria Victis elnevezésű történelmi vetélkedőt. Idén a téma az Aranybulla és a magyar rendi alkotmány volt. A nagy hagyományú versenybe 146 Kárpát-medencei középiskolás diákcsapat kapcsolódott be. Az elődöntő október 22-én az Országházban került megrendezésre, a legjobb 10 csapat az október 23-i szóbeli döntőn mérhette össze tudását a főrendiházi ülésteremben.
A rendezvény résztvevőit Brassói Sándort, az Oktatási Hivatal elnöke köszöntötte. A díjátadón Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke tartott beszédet. A zsűri elnöki tisztét Nánay Mihály, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke töltötte be. A zsűri tagjai Zsoldos Attila és Pelyach István történészek voltak.
A döntőbe és az elődöntőbe jutott csapatok értékes könyvjutalomban részesültek, a legjobb három csapat tagjai, valamint a felkészítő tanáruk pedig egy színvonalas, négynapos római kirándulásra is meghívást kaptak.
Az első helyezett a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium csapata lett: Lászlóffy Luca Hanna, Burkus Barnabás, Rácz Bendegúz, felkészítő tanáruk Csősz Róbert. Második helyen a Miskolci Herman Ottó Gimnázium diákcsapata végzett: Ehrlich Máté, Bíró Dániel, felkészítő tanáruk Hornyák Péter. A harmadik helyezést a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium csapata érte el: Szeberényi Kristóf, Kőrösi Csanád, Takáts Balázs, felkészítő tanáruk Csősz Róbert.
A további helyezettekről itt lehet tájékozódni.
![A verseny elődöntője, 2022. október 22.](/documents/10181/3081802/Gloria+Victis_02.jpg/06313a05-8ab7-632d-110e-a8180be922f2?t=1666692849202)
Forrás: Éger György, Országgyűlési Múzeum
![A döntő, 2022. október 23.](/documents/10181/3081802/Gloria+Victis_03_nagy.jpg/6cc43177-ed83-f8fb-38f1-f05f469012c6?t=1666692797491)
Forrás: Éger György, Országgyűlési Múzeum
![A nyertes csapat Latorcai Jánossal, az Országgyűlés alelnökével, Bellavics Istvánnal, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatójával, Nánay Mihállyal, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökével és Csáky Csongorral, A Rákóczi Szövetség elnökével, 2022. október 23.](/documents/10181/3081802/Gloria+Victis_01.jpg/206a6a56-ed15-8cf9-7295-b054df5030b1?t=1666692871599)
Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatójával, Nánay Mihállyal,
a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökével és Csáky Csongorral, a Rákóczi
Szövetség elnökével, 2022. október 23.
Forrás: Éger György, Országgyűlési Múzeum