Aktuális
Hírek, események
1884. szeptember 18-án született Zadjeli Slachta Margit Borbála magyar katolikus szerzetesnő, keresztény feminista politikus, az első magyar női országgyűlési képviselő. Bátor kiállásáért elvei mellett szállóigévé vált róla, hogy „ő az egyetlen férfi a Nemzetgyűlésben”.
1920. március 25-én a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja színeiben Budapest I. kerületének nemzetgyűlési képviselőjévé választották. Mandátumának lejárta után 1923-ban alapította meg a Szociális Testvérek Társaságát. A második világháború alatt a munkaszolgálatosok védelmében írt beadványt, illetve tiltakozott a deportálás ellen. A vészkorszak idején a testvérek több rendházban is bújtattak üldözötteket.
1945-ben ismét nemzetgyűlési képviselő lett, ezúttal pártonkívüli jelöltként. Utolsó felszólalását 1948. június 16-án tartotta az egyházi iskolák államosítása ellen.
Ezután a letartóztatástól tartva Ausztriába menekült, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Buffalóban hunyt el 1974-ben, a Szociális Testvérek Társaságának egyik rendházában. Földi maradványainak exhumálása után 2021. december 7-én ünnepélyesen újratemették a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben.
Slachta Margit kezében a megbízólevéllel, mellette Huszár Károly volt miniszterelnök.
Forrás: NFI
Az Évfordulók sorozat korábbi cikkei itt érhetők el.
Kapcsolódó honlapok
Tematikus kereső
Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)
Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje
Életének 82. évében elhunyt Bodzás Ferenc Árpád az MSZP volt képviselője. 1998 és 2002 között volt az Országgyűlés tagja, a Területfejlesztési bizottság munkájában vett részt.
Elhunyt Vincze Kálmán Pál az FKGP majd az EKgP képviselője. 1990 és 1994 között volt az Országgyűlés tagja. A Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság munkájában vett részt.