Werbőczy István Hármaskönyve

Nemes Magyarország szokásjogának Hármaskönyve – ez volt az országbírói ítélőmesterből később nádorrá választott Werbőczy István 1514-ben befejezett munkájának eredeti címe, mely ezt követően hosszú évszázadokig, egészen 1848-ig a magyar rendi gondolkodás „bibliájának” számított.

Az eredetileg latin nyelvű Tripartitum összegyűjtve és rendszerezve a korabeli jogi szabályokat, szokásjogi elméleteket foglalta írásba. A mű az előszaván kívül három részre tagolódik: nemesi magánjog, nemesi perjog, városi és jobbágyi jog. Legfontosabb tételét az egyazon nemesség négy sarkalatos kiváltsága, rendi szabadságuk alaptörvénye szolgáltatja: személyes szabadság, királyi bíróság alá tartozás, adómentesség és az Aranybullából levezetett ellenállási jog. Az egységes nemesi kiváltságrendszer azt a folyamatot bizonyítja, hogy a köznemesség is egyre inkább érdemi résztvevője és alakítója lett a Szent Korona által fémjelzett államhatalomnak.

A Hármaskönyv elsőként 1517-ben jelent meg nyomtatásban, legelső, magyar nyelvű fordítása 1565-ben látott napvilágot. Bár az országgyűlés által elfogadott szokásjoggyűjtemény a bárók kezdeti ellenállása miatt sosem emelkedett törvényerőre, mindig belefoglalták a Corpus Iuris néven ismert magyar törvénygyűjteménybe. Kiállításunkon egy, a Tripartitumnál felütött, 1779-es Corpus Iurist lehet megtekinteni az Országgyűlési Könyvtár gyűjteményéből.