Tisza Kálmán Program

Tisza Kálmán Program

A Tisza Kálmán Program 2015-ben indult el az Országgyűlés elnökének kezdeményezésére. A kutatás célja az egykori országházi termek, szobák, helyiségfunkciók, műtárgyak és műalkotások megismerése és feltérképezése a kezdetektől egészen napjainkig.

A projektben öt országházi dolgozó mellett ugyanekkora létszámban külső művészettörténészek, történészek és könyvtárosok vesznek részt. Munkájukban sajtóválogatást készítenek, intézményi gyűjtéseket és egyedi kutatásokat végeznek, valamint ehhez kapcsolódóan bibliográfiai adatokat rögzítenek.

A program eredményei közé sorolhatjuk több száz vonatkozó archív fotó beszerzését, egykori országházi dolgozók és lakók leszármazottainak interjúztatását, a képviselőházi elnöki festménygaléria rekonstruálását, nevezetes termek elnevezését és dekorációjuk kialakítását, az Országház felújítási munkáinak támogatását, valamint számos kiadványban, például az Országházi séták könyvsorozatban megjelent publikációkat is.
 

OS-montazs

Az Országházi séták könyvsorozat oldala az Országház Könyvkiadó honlapján

 

 

Tisza Kálmán - jobb hasáb


tisza2_650

Forrás: Bencze-Kovács György, Országgyűlési Múzeum

tisza1_650

Forrás: képeslap, Országgyűlési Múzeum