Az ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte a gyerekeket, kísérőiket és tanáraikat, majd felidézte, hogy a Parlament csodálatos épülete felmenőink közös erőfeszítéséből, munkájából és pénzéből épülhetett fel.
Az, hogy ma ti itt vagytok a Kárpát-medence különböző területeiről - Felvidékről, Délvidékről, Partiumból, Erdélyből, az anyaországból -, valamint a Kárpát-medencén túli Csángóföldről, az is azt bizonyítja, hogy ez több mint kis-Magyarország Országgyűlésének az épülete, ez a nemzet háza. Hazajöttetek, Isten hozott benneteket!" - fogalmazott a házelnök.
Kövér László arra kérte a jelenlévő gyerekeket, hogy imádkozzanak a kárpátaljai gyerekekért, akik nem lehetnek jelen a szombati ünnepségen, hogy a jövő évi Országházi Gyermekkarácsonyon már ők is ott lehessenek.
Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke bemutatta a gyerek házelnököt és képviselőtársait, akik közül voltak, akik Csángóföldről, mások Székelyföldről, a Felvidékről, valamint az anyaországból érkeztek. Ezt követően Kövér László átadta az Országház kulcsát a gyerek házelnöknek.
A parlamenti főlépcsőn tartott műsorban fellépett a Bolyki Balázs és a B4 zenei formáció, valamint Gubik Petra, Oláh Gergő, Vastag Csaba és Vastag Tamás. Az előadás végén a fellépők a közönséggel együtt elénekelték a Kiskarácsony nagykarácsony című dalt. A műsorban Mikes Anna, Suti András, Tóth Katica és Baranya Dávid táncelőadását is láthatták a gyerekek.
A felsőházi teremben az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium növendékeinek zenés műsora, a Vadászteremben pedig a Kulturált Közlekedésért Alapítvány közlekedési játéka várja délutánig a gyerekeket, a Delegációs Teremben a Pénzmúzeum programján vehetnek részt, a Déli Társalgóban pedig ismert sportolókkal találkozhatnak.
A Déli dunai folyosón kézműves-foglalkozás, arcfestés, mézeskalács készítés, buborékfújás és lufihajtogatás lesz, a Gobelin teremben tánctanítással várják a gyerekeket, ezen kívül országházi sétával is készülnek a szervezők.
Az Országházi Gyermekkarácsony műsora a Parlament főlépcsőjén a csángóföldi gyerekek énekprodukciójával zárul.
MTI / Fotó: Sajtóiroda