A Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény 41. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján

1999. június hó

ÖSSZEFOGLALÓ I. A Magyar nemzeti bank tevékenységének fõbb jellemzõi 1998-ban

II. A Magyar Nemzeti Bank 1998. évi mérlege és eredménye

III. Fejlesztés, üzemgazdaság - az 1998. évi belsõ gazdálkodásról általában

TÁJÉKOZTATÓ a Central Wechsel- und Creditbankról

A MAGYAR NEMZETI BANK 1998. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉS A MONETÁRIS POLITIKA MOZGÁSTERÉT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZÕK RÉSZLETES ISMERTETÉSE

I. A magyar gazdaság fejlõdésének nemzetközi környezete

II. AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSA

III. KERESLETI TÉNYEZÕK

IV. KÍNÁLATI TÉNYEZÕK

V. KÜLSÕ EGYENSÚLY

VI. Monetáris politika

VII. TÕKEPIACOK

VIII. a hitelintézeti rendszer 1998. évi TevékenyséGE

IX. AZ MNB EMISSZIÓS TEVÉKENYSÉGE

X. PÉNZ - ÉS ELSZÁMOLÁSFORGALOM

XI. Magyarország kapcsolatai A NEMZETKÖZI intézményekkel

XII. HUMÁNPOLITIKAI RENDSZER

XIII. Az mnb közremûködésével készült jelentõsebb pénzügyi jellegû jogszabályok

I. Eredménykimutatás

III. Kiegészítõ melléklet

A Magyar Nemzeti Bank legfontosabb feladata az infláció fenntartható csökkentése, hosszabb távon az árstabilitás elérése. A jegybank az infláció alakulását alapvetõen három tényezõre vezeti vissza, amelyeket folyamatosan figyelemmel kísér a monetáris politika alakítása során. A fenntartható inflációcsökkentés szempontjából a gazdaság aggregált keresleti és kínálati viszonyainak alakulása az egyik legfontosabb tényezõ. Továbbá mind az árképzésben, mind a nominális béralakulás meghatározásában jelentõs szerepet játszanak az inflációs várakozások. A harmadik komponens az importált infláció, mely a forint árfolyamváltozásának és a külföldi inflációnak az összege. E tényezõk határozzák meg az inflációs folyamat trendjét. Emellett az infláció alakulását egyedi hatások is befolyásolják, mint pl. az árszint egyszeri megváltozását okozó adóváltoztatások, kínálati sokkok.

A fenntartható dezinflációs pálya megvalósulását a fiskális és monetáris politika együttmûködése segíti elõ. Az elõre bejelentett csúszó leértékelésre épülõ árfolyampálya fenntartása befolyásolja a piaci szereplõk árazási magatartását és a jövõbeli áralakulásra vonatkozó várakozásait, a leértékelési ütem fokozatos csökkentése megerõsíti a hatóságok inflációs prognózisának hitelességét. A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni az aggregált keresletnek a kínálat bõvülésétõl elszakadó növekedését. Bár a tõkeáramlás nagyfokú liberalizálása mellett a kamat- és árfolyampolitikai lépések egymástól nem függetleníthetõk, az MNB a nominális árfolyam és a belföldi kamatláb meghatározásával olyan monetáris kondíciókat igyekszik kialakítani és fenntartani, amelyek sem a versenyképesség, sem a megtakarítási-beruházási mérleg oldaláról nem veszélyeztetik a külsõ egyensúlyt. A jegybanki lépések azonban csak közvetett módon és idõben késleltetve képesek hatást gyakorolni az aggregált keresletre. A fennálló monetáris rendszerben a nemzetközi tõkepiaci folyamatok is korlátozzák a jegybank lehetõségeit a belföldi kamatalakulás befolyásolásában. Ezért az aggregált kereslet szabályozásában fontos szerep hárul a fiskális politikára.

A jegybank által alkalmazott monetáris politikai eszközök, a monetáris politikai lépések 1998. évi fõbb jellemzõinek összefoglalása elõtt bemutatjuk azokat a makrogazdasági folyamatokat, amelyek az infláció alakulását befolyásolták.

A nemzetközi gazdasági környezet változásai 1998-ban eltérõ módon befolyásolták a magyar gazdaság helyzetét. A Nyugat Európai fellendülés folytatódása a magyar termékek iránti keresletet növelve pozitív hatást gyakorolt a magyar gazdaság növekedésére. Az orosz válság közvetlen és közvetett hatására az áru- és szolgáltatás exportbevételek kiesése a folyó fizetési mérlegben mintegy 400 millió dolláros egyenlegromlást eredményezett. Ezt azonban ellensúlyozta az olaj világpiaci árának eséséhez köthetõ külkereskedelmi cserearány-javulás hatása, ami éves szinten az exportbevétel-kieséssel azonos nagyságú megtakarítást eredményezett. A nemzetközi tõkepiacok hangulatváltozásai szintén hatással voltak a belföldi gazdasági folyamatokra. Az év elsõ felében, az ázsiai válságot követõ konszolidációs idõszakban a reálgazdaság finanszírozási szükségletét meghaladó tõkebeáramlás történt. Az orosz, majd a brazil válság hatására a feltörekvõ országokkal szembeni bizalom megingott. Bár Magyarország megítélése a hasonló befektetési kategóriába tartozó országokhoz képest mindvégig kedvezõ maradt, a külföldi finanszírozás költségei megemelkedtek.

E kedvezõ és kedvezõtlen folyamatok eredõjeként a gazdaság növekedése 1998-ban tovább gyorsult, az 1997. évi 4,6% után 1998-ban 5,1%-ot ért el a GDP reálértékének növekedése. A növekedés húzóerejét 1998-ban is az exportértékesítés jelentette, amely mellé felzárkózott a belföldi kereslet élénkülése. A gyorsuló növekedés 1998-ban az infláció számottevõ mérséklõdésével járt együtt. Az árnövekedés ütemének lassulását támogatta a nemzetközi dezinflációs környezet. A belföldi kereslet gyorsuló növekedése elsõsorban a folyó fizetési mérleg romlásában csapódott le, így az inflációra gyakorolt hatása mérsékelt maradt.

Az infláció csökkenése 1998-ban felgyorsult, a megelõzõ tizenkét hónap árnövekedésének mértéke az 1997 végi 18,4%-ról 1998 végére 10,3%-ra, 1999. áprilisára 9,4%-ra csökkent. Az inflációcsökkenés mértéke meghaladta az MNB 1997. év végén készített prognózisát, amely szerint az infláció 1998 decemberére 13,5-14%-ra mérséklõdött volna. A vártnál gyorsabb inflációcsökkenést nagymértékben az importált infláció mérséklõdése okozta, de fontos szerepet játszott az is, hogy a külkereskedelemmel közvetlenül nem versenyzõ termékek és szolgáltatások árának növekedési üteme is csökkent.

Az importált infláció mérséklõdéséhez a forint kisebb leértékelõdése és a devizában számított importárak csökkenése egyaránt hozzájárult.

1998-ban - a január elsején hatályba lépettel együtt - három alkalommal került sor a leértékelési ütem csökkentésére. Ezt 1999 január elsején újabb leértékelési ütem csökkentés követte, melynek bejelentésére még december elején került sor. Ennek következtében a forint éves, valutakosárral szembeni leértékelõdése 1998 decemberre 10,3%-ra, 1999 februárra 9,9%-ra mérséklõdött. 1999. elsõ hónapjaiban tapasztalt sávon belüli nagyobb ingadozás ellenére az árfolyam hatékony nominális horgonynak bizonyult. A külkereskedelemmel versengõ szektorokban az áralakulás 1998-ban az importált infláció alakulását követte, a külkereskedelemmel nem versengõ piaci szolgáltató szektor árazása, és a termelési költségek alakulása is összhangban állt a meghirdetett árfolyampályával.

Az élelmiszer, az energia és egyes nyersanyagok világpiaci árának csökkenése szintén kedvezõen befolyásolta a hazai árszint alakulását. Legfontosabb kereskedelmi partnereinknél az infláció üteme 1998-ban tovább mérséklõdött, s a feldolgozóipari árak esetében számos országban deflációs jelenségek is megfigyelhetõek voltak. Összességében a külföldi árak kedvezõ változása a hazai árnövekedés ütemének közel 3 százalékpontos mérséklõdését eredményezte. Ezen importált, egyszeri tényezõktõl eltekintve is jelentõs volt az infláció csökkenésének mértéke, a belföldi folyamatok eredményeként az árszínvonal növekedési üteme 5 százalékponttal mérséklõdött.

Azokon a területeken, ahol sokkal kisebb a nominális árfolyam áralakulást közvetlenül befolyásoló hatása, szintén jelentõs mértékben mérséklõdött az infláció. A megélénkülõ belföldi kereslet a piaci szolgáltató szektorokban hozzájárult a forint leértékelõdését mintegy 4%-kal meghaladó áremelkedéshez. Az árnövekedési ütemkülönbség azonban nem nõtt tovább az elõzõ évhez viszonyítva, ami azt jelzi, hogy e szolgáltatások kínálatának növekedése lépést tartott a kereslet növekedésével. Az inflációs folyamatot kedvezõ irányba befolyásolta a szabályozott árak mérsékeltebb növekedése is.

A monetáris politika mozgásterét jelentõs mértékben korlátozta, hogy az inflációs várakozások csak idõbeli késéssel alkalmazkodtak az infláció 1998. évi - a korábbi prognózisokat jelentõsen meghaladó - csökkenéséhez. Egyes területeken, mint például a költségvetésben a tervezési periódusok determináltsága is akadályozta, hogy az elõre nem látható infláció csökkenéshez alkalmazkodjanak a bevételek és a kiadások. Az inflációs várakozások lassabb alkalmazkodása tetten érhetõ a nominális bérek és egyes szolgáltatói árak alakulásában is. A bruttó átlagkeresetek éves növekedése (18,3%) meghaladta az Érdekegyeztetõ tárgyalásokon elõirányzott sáv felsõ határát (16%), ami a váratlan inflációcsökkenés miatt reálértéken az elõirányzottnál nagyobb emelkedést jelentett, s ez hozzájárult a belföldi kereslet, azon belül a szolgáltatások iránti kereslet erõsödéséhez.

A reálbérek 1998-ban átlagosan 3,5%-kal növekedtek. Figyelembe véve a termelékenység javulását, ez a reálbérnövekedés - aggregált szinten - lehetõvé tette a vállalati szektor jövedelmezõségének emelkedését. A költségoldali inflációs nyomást tovább csökkentette az élelmiszer, valamint a különbözõ nyersanyagok világpiaci árának mérséklõdése is.

A dezinflációs folyamat jövõbeli alakulását a gazdaságpolitika számára adottságként jelentkezõ külföldi infláció valamint a belföldi kereslet és kínálat viszonya határozza meg. A belföldi keresleten belül a költségvetés keresletteremtõ tevékenysége igényel különös figyelmet.

A dezinflációs folyamat belföldi tényezõi közül az aggregált kereslet kapacitásokat meghaladó bõvülését kell kiemelnünk. 1998-ban a korábbi években végrehajtott beruházások termelésbe állításának köszönhetõen a potenciális GDP növekedése is felgyorsult, de a belföldi kereslet növekedése még ezt is meghaladta, ami a folyó fizetési mérleg romlását eredményezte.

A belföldi kereslet legdinamikusabban növekvõ tényezõje az állóeszköz felhalmozás volt. A beruházási tevékenység elsõ három negyedévben tapasztalt dinamikus bõvülése után, 1998 utolsó negyedévében a beruházási kereslet növekedése mérséklõdött. Az ütemcsökkenést azonban jelentõs mértékben a lakosság átmenetileg elhalasztott lakásberuházásai okozták, amihez hozzájárult az államháztartási beruházási kiadások mérséklõdése is. A vállalkozási szektorban is megfigyelhetõ volt a beruházási kereslet növekedési ütemének kisebb visszaesése, amit a nemzetközi tõkepiaci válság miatt megnövekedett nagyobb bizonytalanságnak, és az orosz exportban érintett vállalkozások piacvesztésének tulajdoníthatunk.

Az elõzõ évhez viszonyítva 1998-ban a fogyasztási kereslet növekedése is felgyorsult. Becsléseink szerint a lakosság fogyasztása a reáljövedelmek növekedésénél nagyobb ütemben, éves szinten 4,3%-kal bõvült. Ez annak köszönhetõ, hogy az 1998. évi jövedelemnövekedés a korábbi évekhez viszonyítva kevésbé volt polarizált, s a magas fogyasztási hajlandósággal jellemezhetõ rétegeket is érintette. Bár a lakosság megtakarítási hajlandósága aggregált szinten csökkenõ tendenciát mutatott, ez az 1998. évi pénzügyi megtakarítások alakulásában nem tükrözõdött. A lakossági beruházások visszaesése (11,3%-os volumencsökkenése) miatt átmenetileg megnõtt a pénzügyi befektetések súlya a lakosság megtakarításában. A fogyasztási kereslet növekedése elsõsorban a tartós fogyasztási cikkek vásárlására irányult, míg a folyó fogyasztás, és ezen belül a szolgáltatások kereslete sokkal lassabban, 2,5% körüli ütemben nõtt.

Az infláció vártnál gyorsabb csökkenése természetesen fontos tényezõje volt a lakossági fogyasztás akkor tapasztalt jelentõs gyorsulásának, hiszen a nominális jövedelmek jelentõs része már nem tudott alkalmazkodni a dezinflációhoz. Mivel a kereslet összetétele a külkereskedelmi forgalomban lévõ termékek javára rendezõdött át, a fogyasztás növekedésének inflációra gyakorolt hatása mérsékelt maradt, s a belföldi kapacitásokat meghaladó kereslet-bõvülés a folyó fizetési mérleg egyenlegének romlásában csapódott le.

Az államháztartás kereslet-teremtõ hatásának 1997-ben elkezdõdött erõsödése 1998-ban tovább folytatódott, az elsõdleges többlet (a kamategyenleg nélkül számított államháztartási egyenleg) a GDP százalékában mérve (körülbelül 1,6 százalékponttal) 1,5%-ra mérséklõdött. Ugyanakkor a költségvetés bevételeit csökkentették az adóterhelés mérséklése érdekében hozott intézkedések és a vámok további leépítése, ami a magánszektor elkölthetõ jövedelmét növelve szintén az aggregált kereslet bõvülését erõsítette.

A megnövekedett belsõ kereslet kielégítésére nem állt rendelkezésre elegendõ mennyiségû és minõségû kapacitás, így az áruimport 24,8%-kal nõtt 1998-ban. A végsõ felhasználási célú importon belül a tartós fogyasztási cikkek importja nõtt a legdinamikusabban, ezt követõen a beruházási javak voltak behozatala emelkedett a leggyorsabban, míg a nem tartós fogyasztási cikkek behozatalának növekedése jelentõsen, mintegy 30 százalékponttal alatta maradt a tartós fogyasztási cikk import bõvülési ütemének.

A külföldi kereslet növekedésének üteme a korábbi évekhez hasonlóan 1998-ban is meghaladta az aggregált kereslet belföldi komponenseinek növekedését. Az áruexport növekedése az 1997. évi 29,9%-tól ugyan elmaradt, de továbbra is magas ütemben, 22,2%-kal emelkedett. Az exportnövekedés dinamikája régiónként eltérõ volt. Míg Oroszország fizetési problémái jelentõs forgalom visszaesést eredményeztek, a fejlett országokba irányuló kivitel dinamikusan tovább emelkedett. Az alacsonyabb exportnövekedéshez az is hozzájárult, hogy a világgazdaság növekedésének lelassulása miatt fõként az alacsony feldolgozottsági fokú termékeket gyártó szektorokban szûkültek az értékesítési lehetõségek.

Bár az elmúlt évek erõteljes beruházási aktivitása nyomán a belföldi kínálat jelentõsen bõvült, a magyar gazdaságban általában nincsenek számottevõ szabad kapacitások. A feldolgozóiparban mind az átlagos kapacitás-kihasználtság, mind a kapacitás hiánnyal küszködõ vállalkozások aránya magas szinten stabilizálódott, annak ellenére, hogy az orosz válság érzékenyen érintette ezen szektor egyes vállalatait. A keresletnövekedés inflációra gyakorolt hatását mérsékli, hogy az elmúlt két évben a beruházások tekintélyes hányada a szolgáltatási szférában valósult meg, amely az erõsödõ versenyen és a növekvõ termelékenységen keresztül ezekben a szektorokban korlátozza majd az árnövelési törekvéseket.

A munkanélküliség az európai átlag alá csökkent: a KSH munkaerõpiaci felmérése alapján éves átlagban 7,8% volt. A magyar gazdaság ennél nagyobb munkaerõ-tartalékokkal rendelkezik, mivel az aktivitási ráta szintén elmarad az európai országokra jellemzõ szinttõl. A munkaerõ kínálatból a gazdasági átmenet éveiben kilépett emberek munkába állítása azonban aktív munkaerõpiaci eszközöket igényel. A munkaerõpiacon szûk keresztmetszetek kialakulására különösen a szellemi munkaerõ esetében lehet számítani, ami abban is tükrözõdik, hogy a szellemi munkaerõt legmagasabb arányban foglalkoztató kereskedelem nélküli szolgáltató szektorokban a 18,7%-os átlagot meghaladó volt a bérinfláció (23%). A magasan kvalifikált munkaerõ szûkössége miatt a magasabb bérnövekedési ütem potenciálisan a többi ágazatra is átgyûrûzõdhet, de ezt a hatást mérsékli, hogy a feldolgozóiparban és a kereskedelemben fõként a fizikai munkaerõ iránti kereslet nõ.

A külsõ egyensúly 1998-ban bekövetkezett romlásában a keresleti tényezõk fizetési mérleg szempontból kedvezõtlen alakulása játszott szerepet A külsõ keresletnek az orosz válság miatti csökkenését ellensúlyozta az olajáresés kedvezõ hatása, a belföldi felhasználásnak a kapacitásoknál nagyobb bõvülése azonban nagymértékben hozzájárult a külsõ egyensúly 1998. évi romlásához. A kereskedelmi mérleg 1998 második negyedévétõl megfigyelhetõ romlása az év vége felé megállt, s alapvetõen a nyugat-európai kivitel fellendülése eredményeként az export ismét valamivel gyorsabban növekedett, mint az import. A szolgáltatás kereskedelmet a deficit nagyobb növekedése mellett hasonló folyamatok jellemezték. A külsõ egyensúly romlásához hozzájárultak továbbá a külföldi mûködõtõke befektetések jövedelmezõségének emelkedése következtében megnövekedett osztalék kifizetések. Jövedelemtulajdonosok szerint vizsgálva, a folyó fizetési mérleg romlásához (1,3 milliárd dollár) közel azonos mértékben járult hozzá az államháztartás és a vállalati szektor finanszírozási igényének növekedése. A lakosság finanszírozási kapacitása a lakásberuházások elhalasztása miatt 1998-ban növekedett, ami mérsékelte a folyó fizetési mérleg hiányának növekedését. Mindezek eredményeként 1998-ban a folyó fizetési mérleg hiánya 2,3 milliárd dollárra, a GDP-hez viszonyítva 4,8%-ra nõtt . A folyó fizetési mérleg hiányát az 1,5 milliárd dollár nem adóssággeneráló tõkebefektetés - közvetlen tõke és portfólió befektetések -, valamint a külföldiek közel 900 millió dollár forintban denominált állampapír befektetése finanszírozta.

A külfölddel szemben devizában fennálló nettó adósságállomány az év egészében 400 millió dollárral, 8,9 milliárd dollárra csökkent. A devizában denominált bruttó adósságállomány 1,5 milliárd dolláros növekedésébõl csaknem 1 milliárd dollár a keresztárfolyam-változások hatásának tulajdonítható. A nemzetközi tartalékok állománya a 900 millió dolláros emelkedés eredményeként az év végén elérte a 9,3 milliárd dollárt.

A monetáris politika közbülsõ céljának, a forint elõre bejelentett csúszó leértékelésére alapozott árfolyampályának a fenntartásával segíti elõ a gazdaság stabilizálását. Ennek érdekében kulcsfontosságú az inflációs várakozások befolyásolása. Az árfolyampálya csak akkor befolyásolja hatékonyan a várakozásokat, ha hiteles. A hitelesség feltétele pedig az, hogy a kijelölt nominális pálya mellett a makrogazdasági egyensúly megõrizhetõ legyen. A monetáris rendszer hitelessége a bevezetése óta eltelt négy év során fokozatosan erõsödött, az árfolyampálya hatékonyan befolyásolja a piaci árak és bérek alakulását, ezáltal a magyar termelõk versenyképességét megõrizve segíti elõ a dezinflációt. A nemzetközi tõkepiaci helyzet radikális változásai ellenére az MNB-nek sikerült fenntartania az árfolyamsáv hitelességét, a csúszó leértékeléses árfolyamrendszer megõrizte erõs nominális horgony szerepét.

A monetáris politika operatív célját, a pénzpiaci kamatszintet úgy alakítja, hogy a forint iránti keresletet befolyásolva biztosítsa a fenti szempontoknak megfelelõen meghirdetett nominális árfolyampálya megvalósulását. A jegybank kamatpolitikája arra irányul, hogy egy változó nemzetközi környezet mellett is mérsékelje a kamatok - belföldi fundamentumok által nem indokolt - ingadozását. Látni kell ugyanakkor, hogy az árfolyamrendszer hitelességének megõrzése miatt a jegybank tartósan nem tudja a belföldi kamatszintet eltéríteni a pénzpiaci szereplõk által várt kamatoktól.

A nemzetközi tõkepiacok Magyarországgal kapcsolatos megítélésének változásai 1998 során jelentõsen befolyásolták a belföldi monetáris kondíciók alakulását. A belföldi gazdasági folyamatok stabilizálása érdekében az MNB sterilizációs politikájával, és az árfolyamnak a 4,5%-os intervenciós sávon belüli mozgatásával mérsékelte a kamatok ingadozását. Az árfolyampálya hitelességének megõrzése azonban a tõkepiaci várakozásokkal összhangban álló kamatszint kialakítását tette szükségessé. A délkelet-ázsiai válság által kiváltott átmeneti bizonytalanság lecsillapodásával az év elsõ periódusában jelentõs mennyiségû tõke áramlott az országba, és az MNB-nek intenzív sterilizációs politikát kellett folytatnia a fundamentumok javulását meghaladó mértékû kamatesés fékezése érdekében. Az év második felében a tõkepiaci szereplõk magatartásában bekövetkezett változások hatására a leértékeltebb reálárfolyam mellett a reálkamatok szintje tartósan megemelkedett, ezáltal a monetáris kondíciók változása támogatta a makrogazdasági egyensúly megõrzését.

A grafikonon elõretekintõ inflációval három hónapos kincstárjegy hozamok alapján számított reálkamatokat ábrázoltunk. A monetáris kondíciókat mutató reálárfolyam index nem egyezik meg a versenyképességet mérõ, késõbb bemutatásra kerülõ mutatókkal, mivel ez az elkövetkezõ három hónapban bekövetkezõ bejelentett árfolyam-változás és az elõretekintõ infláció hányadosát mutatja.

A reálgazdasági döntéseket befolyásoló legfontosabb pénzügyi árak, a reálárfolyam és a reálkamatok - azaz együtt a monetáris kondíciók - alakulását az infláció, a forint leértékelési ütemének változásai, az MNB és a releváns külföldi jegybankok kamatlépései, valamint a pénz- és tõkepiaci szereplõk által a forint befektetésektõl elvárt kamatprémium változásai együttesen határozzák meg. A reálárfolyam gyengülése ellenére a jelentõs reálkamatláb-emelkedés miatt az 1998. évet a monetáris politika szigorodása jellemezte - részben a jegybank szándékai, részben a piaci szereplõk magatartásában és várakozásaiban bekövetkezett változások hatására.

A reálárfolyam elmúlt évekre jellemzõ folyamatos felértékelõdése 1998 második negyedévében mérséklõdött, majd, az infláció ütemének vártnál erõteljesebb csökkenése következtében, 1998 közepétõl leértékelõdésbe ment át, annak ellenére, hogy augusztus 29-én, majd november 6-án leértékelési ütemcsökkentésre került sor. Az év második felében a leértékelési ütem nagyobb mértékû csökkentésére alapvetõen a nemzetközi környezet, illetve a pénz- és tõkepiaci szereplõk magatartásában bekövetkezett változások miatt nem kerülhetett sor. Az ázsiai válság miatt ugyanis több olyan ország valutája is leértékelõdött, amelyek harmadik piacon versenyeznek a magyar exporttal, és az 1998 nyarán kibontakozott orosz válság hatásait illetõ bizonytalanság miatt a befektetõk egy leértékeltebb forint árfolyamot tartottak reálisnak. Így az infláció csökkenése nyomán megemelkedett reálkamatok ellenére is - a korábbi idõszaktól eltérõen - a sáv belsejében maradt az árfolyam.

A belföldi reálkamat-szint számottevõ emelkedése 1998-ban több tényezõ együttes hatásaként alakult ki. A csúszó leértékeléses árfolyamrendszerben a forint kamatszintet a bejelentett leértékelési ütem, az árfolyam sávon belül várható elmozdulása, a külföldi kamatok, valamint a megkövetelt kockázati prémium összege alakítja. Az orosz válság után a feltörekvõ piacokkal szembeni általános bizalmatlanság tartósan megnövelte a befektetõk által elvárt kockázati prémiumot. Ehhez adódott hozzá, hogy az elõzõ évek fogyasztói ár alapon reál felértékelõ politikájával szemben 1998-ban a forint reál értelemben leértékelõdött.

Érdemes összehasonlítani a Magyarországhoz hasonló befektetõi megítélés alá esõ lengyel és cseh kamatprémium alakulását a tõkepiaci válságok idején. A nemzetközi pénzügyi piacok Magyarországot 1997 óta a két legstabilabb, térségünkbeli országhoz képest is kevésbé kockázatos befektetésnek tartják, hiszen a cseh és lengyel prémium 1997 óta folyamatosan meghaladta a magyarét. Az orosz válság ebben a kontextusban elõször úgy jelentkezett, hogy 1998. szeptemberében a magyar prémium a cseh-lengyel szintre ugrott fel. Másodszor, az orosz válság átterjedésnek veszélye enyhülésével mind a három országban csökkent a kamatprémium, így a korábbihoz hasonló kamatprémiummal zártuk az 1998-as évet. A kamatprémium alakulása azt mutatja, hogy a választott árfolyamrendszerünk nem eredményezett magasabb reálkamatokat. Az orosz válság alatti bizalomvesztés pontosan a - magyarnál rugalmasabb árfolyamrendszerû - cseh és lengyel gazdaságot jellemzõ kamatprémium-szintre tornászta fel a magyar prémiumot; azaz az árfolyamrendszer merevsége nem magyarázza a hazai kamatok emelkedését.

* Kamatprémium: a hazai kamatszint eltérése a releváns külföldi kamatszint és a bejelentett leértékelés összegétõl; azaz a be nem jelentett leértékelésre vonatkozó várakozások és a kockázati prémium kombinációja.

A reálkamatokra döntõ hatást gyakorló kamatprémium változásai illetve a jegybank kamatpolitikája szerint az 1998. évet négy idõszakra oszthatjuk. 1998 elsõ hónapjaiban a jegybank a megtakarítások növelése érdekében magasan tartotta kamatait. Az optimista nemzetközi környezetben számottevõ érdeklõdés mutatkozott így a forintbefektetések iránt, ami a konverziós forintkereslet növekedésében is megmutatkozott.

1998 közepén, a parlamenti választások idején kialakult bizonytalanság miatt megemelkedett a forint befektetésektõl elvárt prémium és a sávon belül gyengült a forint. Folytatódott az infláció csökkenése, amit a jegybank fokozatosan követett irányadó kamatának mérséklésével, így a belföldi reálkamatok tovább emelkedtek. Ez azonban összhangban állt a befektetõk által elvárt kockázati prémium emelkedésével, amit az is mutat, hogy ebben az idõszakban nem volt szükség devizapiaci intervencióra és a kamat-indukálta tõkemozgások sem voltak jelentõsek.

Az orosz válság kitörése utáni idõszakban a jegybank monetáris politikája arra irányult, hogy megpróbálja mérsékelni a belföldi fundamentumok által nem indokolható mértékû kamatemelkedést. Ennek részeként az MNB verbális intervencióval igyekezett ráirányítani a piaci szereplõk figyelmét arra, hogy az ország fundamentumai nem indokolják a forint elleni spekulációt. A tõke beáramlása idején folytatott óvatos sterilizációs politika lehetõvé tette, hogy az orosz válság nyomán beindult tõke-kiáramlást is sterilizálja a jegybank. Így a gazdaságból a tõkekivonás miatt eltûnt likviditást a korábban - a tõkebeáramlás sterilizációjakor - felhalmozott rövid lejáratú jegybanki betétállomány leépítése pótolta. Ez azt szolgálta, hogy az orosz válság kezdetén jelentõs mértékû tõkekiáramlás a belföldi szereplõk számára ne okozzon hitel-összehúzódást, hiszen az a gazdasági növekedés megtorpanását hozhatta volna magával.

Az árfolyamrendszer hitelességének megõrzése érdekében azonban a jegybank tartósan nem tudta eltéríteni a belföldi kamatszintet a pénzpiaci szereplõk által elvárt kamatoktól, arra volt lehetõsége, hogy a piaci szereplõk pánikreakciói által elõidézett kamatemelkedést mérsékelje. Az orosz válság miatti kockázati prémium-emelkedés ellenére a jegybank nem tartott indokoltnak kamatemelést, a reálkamatok növekedésére elsõsorban az infláció csökkenése miatt került sor. A forint befektetésektõl elvárható hozam emelkedését a nominális leértékelési ütem - reálárfolyam alakulása által indokolt - csökkentése szolgálta. Az irányadó jegybanki kamatok emelése 1998. szeptember végén, elsõsorban az árfolyamsáv hitelességének megerõsítése érdekében, azonban átmenetileg szükségessé vált.

A forintnak, az orosz válság idõszakában bekövetkezett jelentõs mértékû gyengülését nem annyira a külföldi tõke kiáramlása, mint inkább a hazai pénzpiaci szereplõk kényszerû portfolió-átrendezése magyarázza: az MNB devizapiaci intervencióira lényegében a tõkekiáramlást követõen került sor, amikor is a hazai bankrendszer magatartásában bekövetkezett változások tették szükségessé az árfolyam védelmét. A hazai bankrendszer számára a kockázatkezelést lehetõvé tevõ derivatív piac likviditása az õsz során ugyanis olyan alacsony szintre süllyedt, hogy a bankok az elégtelen határidõs deviza-kínálat folytán kénytelenek voltak az azonnali piacon vásárolt devizával fedezni hosszú forint pozícióikat. Ez a megugró devizakereslet vezetett a forint gyengüléséhez. Az adott helyzetben a jegybank volt az egyetlen piaci szereplõ, amely az intervenciók révén növelni tudta a devizakínálatot annak érdekében, hogy a forint egyensúlyi árfolyama a sáv belsejében maradjon. Ezzel összhangban vált szükségessé szeptember 22-én az irányadó jegybanki kamat egy százalékpontos emelése, a jegybank így jelezte a piaci szereplõk számára, hogy költségek árán is kész az árfolyamsáv védelmére, ami jótékonyan hatott a deviza azonnali és határidõs kínálatára is.

Az év utolsó hónapjaiban a kedvezõbbé váló nemzetközi környezetben a jó fundamentumok elõtérbe kerülésével csökkent az országspecifikus kockázati prémium és megerõsödött a forint árfolyamsáv hitelessége. A csökkenõ kockázati felár és a folyamatosan javuló infláció ismét tõkebeáramlást indukált. A kedvezõ fejlemények lehetõvé tették a jegybanki kamatok fokozatos, 1999 elejére már összesen két százalékpontot elérõ mértékû csökkentését. Ezen lépések ellenére a reálkamat-szint csak lassan mérséklõdött. Az 1997. évinél jóval magasabb reálkamatokat azonban a jegybank nem tudta volna agresszívabb kamatcsökkentésekkel lejjebb vinni, hiszen a forint még a hozamok adott szintje mellett is az árfolyamsáv belsejében lebegett.

Összességében a jegybank politikája minimalizálta a nemzetközi pénzügyi válságjelenségek belföldi reálgazdasági szereplõkre gyakorolt hatását. Ahogy a korábbi idõszakban jelentõs tõkebeáramlás nem okozta a pénzmennyiség ugrásszerû növekedését, a válság alatti tõkekivonás sem vezetett likviditáshiányhoz. A reálárfolyam leértékelõdését illetve a reálkamatok emelkedését az infláció ütemének vártnál erõsebb csökkenése illetve a hazai pénz- és tõkepiaci szereplõk magatartásában és várakozásaiban bekövetkezett változások magyarázzák.

A piaci közvetítõ rendszer szereplõi magatartásában bekövetkezett változások azonban a hazai reálgazdasági szereplõk helyzetét érdemben nem befolyásolták. A bankrendszer nehézségei ellenére a lakossági megtakarításokban nem tört meg a forintbetétek súlyának emelkedõ tendenciája, a tõkepiaci bizonytalanságok ellenére a lakosság megõrizte a forinteszközökbe vetett bizalmát. A jegybank a fentiekben ismertetett lépéseivel lehetõvé tette, hogy a válság ne vezessen a növekedést veszélyeztetõ mértékû hitel-összehúzódáshoz.

Az 1998. év gazdasági-pénzügyi folyamatainak alakulása röviden a következõkkel jellemezhetõ:

1) MNB becslés.

2) A pozitív értékek reál leértékelõdést mutatnak; nominális árfolyamindexek 1995-tõl piaci árfolyammal számítva; a deflátorok a feldolgozóiparra vonatkoznak.

3) Tulajdonosi hitelek nélküli, devizában denominált adósság.

4) Tulajdonosi hitellel együtt.

5) A háztartások nettó pénzügyi megtakarítása az összes lakossági jövedelem %-ában. (A nettó pénzmegtakarítás az árfolyamkülönbözeteket nem tartalmazza.)

6) KSH munkaerõ-piaci felmérése alapján, a nemzetközi (ILO) gyakorlat fogalmi rendszere szerint, munkanélküliek az aktív népesség %-ában.

7) A költségvetési szerveknél és a 10 fõnél többet foglalkoztató vállalkozásoknál a teljes munkaidõben foglalkozta-
tottak.

1 Az idõszak végén.

2 Kamatprémium: a 3 hónapos diszkont kincstárjegy befektetések többlethozama a leértékelési ütem és a külföldi kamatok felett. Az aktuális leértékelési ütemet változásának hivatalosan bejelentésekor módosítottuk. A kamatprémium számolása 1997 februárjától a benchmarkhoz képest.

3 Privatizációnak minõsülõ bevételek nélkül,1996-tól egységes szerkezetben.

4 Tulajdonosi hitelekkel együtt, 1996-tól egységes szerkezetben.

A magyar bankrendszer 1998. végére tõkehelyzetét tekintve megfelelõen erõssé, tulajdonosi struktúráját tekintve megnyugtatóan stabillá vált. Ezt a 15,8 %-os (évközi eredmény nélkül számított) tõkemegfelelési mutató, és a 60 %-os, többnyire stratégiai befektetõket tartalmazó külföldi tulajdoni hányad is alátámasztja. Ugyanakkor továbbra is gyenge maradt a bankrendszer egészének jövedelemtermelõ képessége és költséghatékonysága.

A gazdaság dinamikus növekedése 1998 elsõ hat hónapjában folytatódott, ami a hazai bankok tevékenységének bõvülõ dinamikájában és jövedelmezõségének kedvezõ alakulásában is tükrözõdött. A második félévben azonban az oroszországi válság a bankokat saját mérlegeiken és brókercégeiken keresztül is érintette. A tõzsdei árzuhanás, valamint a forint árfolyamváltozásai miatti veszteségek következtében számos bank tõkeemelésre kényszerült brókercégében. Az országkockázati szabályozás bevezetése illetve a bankok - az MNB engedélyezési gyakorlata által kikényszerített - prudens céltartalékképzése az országkockázatok tekintetében mérsékelte a válság okozta problémákat. Az orosz gazdaság megrendülése a vállalati ügyfélkör egy részét súlyosan érintette, szektorális "credit crunch" azonban nem alakult ki.

A bankszektor 1998. évi tevékenységét a vállalkozói és a lakossági piacon egyaránt az 1997-ben kifejlesztett termékek és szolgáltatások piaci elterjesztése jellemezte, új termékek bevezetésére csak kisebb mértékben került sor.

Folytatódott az az elmúlt években jól megfigyelhetõ folyamat, hogy a korábban kizárólag nagyvállalati ügyfeleket kiszolgáló bankok óvatosan elmozdulnak a kisebb vállalkozások irányába. A jövedelmezõség fenntartása, illetve növelése érdekében a pénzintézetek a technológiai fejlesztések növekvõ forgalmat biztosító hasznosítására törekednek. Speciális termékeiket standardizálják és egyre szélesebb ügyfélkörben kívánják elterjeszteni, termékeik és szolgáltatásaik kínálatát egyre szélesítik. A nagyvállalati ügyfélkör hitelezését az egyedi, személyre szabott konstrukciók kialakítása mellett az éles árverseny fennmaradása jellemezte.

A lakossági piacon 1998-ban sem történt meg a piac újbóli felosztása. A lakossági piacon aktív bankok többsége továbbra is a felsõ középrétegbe tartozó ügyfeleket tekinti cél-ügyfélkörének, megfelelõ kereslet hiányában nem tapasztalható az alacsonyabb jövedelmû ügyfelek felé való nyitás. A bankkártyák száma 1998-ban is gyors ütemben nõtt, év végére meghaladta a 2,9 millió darabot. A kártyák használatának lehetõsége is dinamikusan bõvült, amihez nagymértékben hozzájárult az elektronikus készpénzfelvételt biztosító POS terminálok postai telepítése.

A bankszektor mérlegfõösszege 1998-ban 17,7%-kal nõtt, takarék- és hitelszövetkezetekkel együtt a nominális növekedés 18 %-ot tett ki. A teljes hitelintézeti rendszer mérlegfõösszegének GDP-hez viszonyított aránya (év végi mérlegfõösszeggel számolva) 68 % volt 1998-ban.

A mérlegfõösszeg növekedése egyenletesen oszlott meg a két félév között, de -összhangban a gazdasági környezetben bekövetkezett változásokkal - a két félévben markánsan különbözõ folyamatok alakították a bankszektor mérlegstruktúráját.

Az elsõ félévben folytatódott a forint hozamelõnyének kihasználására irányuló külföldi forrásbevonás dinamikus növekedése, ami a betétek és jegybanki források mérlegen belüli részarányának csökkenésével járt együtt. Eszköz oldalon a hitelállomány és a jegybanki forint kihelyezések (sterilizációs eszközök) állománya bõvült a legdinamikusabban. A második félévben a külföldi források állománya nominálisan is csökkenésnek indult (bár a második félévi visszaesés kisebb volt, mint az elsõ félévi növekedés). Ugyanakkor az elsõ félévi nominális csökkenés után a második félévben 11 %-kal nõttek a vállalati betétek. A lakossági betétállomány növekedése is csak a második félévben kapott lendületet.

A vállalati hitelkihelyezések dinamikája az év második felében valamelyest kisebb volt, mint az elsõ félévben, egyidejûleg növekedésnek indult az állampapírok és a kereskedési céllal vásárolt értékpapírok állománya.

A két félév közötti markáns különbségek a bankok mérlegen kívüli tevékenységének alakulásában is megmutatkoztak. Az év elsõ hat hónapjában folytatódott a mérlegen kívüli kötelezettségek elõzõ évekre jellemzõ dinamikus növekedése. A második félévben a függõ kötelezettségek növekedése a hitelállomány bõvülési ütemével megegyezõ szintre esett vissza, a jövõbeni kötelezettségek pedig (elsõsorban a deviza határidõs ügyletek kiesése miatt) ugyancsak jelentõsen csökkentek.

A vállalati hitelek állománya az év egészben 15,7%-kal növekedett. A vállalkozói hitelállomány lejárati szerkezetében további eltolódás történt az éven túli hitelek irányába. Ezáltal az éven túli hitelek a fennálló hitelállománynak már majdnem a felét tették ki. A vállalkozói hitelállományon belül a kisvállalkozói hitelállomány - az elmúlt évek tendenciájával ellentétben - reálértékben közel 17%-kal emelkedett.

A lakossági hitelállomány alakulásánál új jelenségként - hosszú idõ óta elõször - 1998-ban az új hitelnyújtások meghaladták a lejáró állományok összegét. Mind a folyószámla, mind az áruvásárlási, mind pedig az egyéb célra nyújtott hitelek állománya emelkedett. A jelzálog típusú lakáshitelállomány és az értékpapír vásárlásra nyújtott hitelállomány ugyanakkor jelentõsen visszaesett.

A bankok által realizált jövedelem és a bankrendszer jövedelmezõségi mutatói 1998-ban jelentõsen visszaestek, megtört az elõzõ éveket jellemzõ javuló folyamat. A tõkearányos jövedelmezõség az inflációnál alacsonyabb, 9 % volt 1998 végén, az elõzõ évinél pedig 7,7 százalékponttal kisebb. A bankrendszer eszközarányos jövedelmezõsége az 1997. évi 1,7 %-ról 1,1 %-ra csökkent.

A bankrendszer (Postabank, Realbank és MFB nélkül számított) 1998. évi adózott eredménye 40 milliárd forintot, az elõzõ évinél 31,7%-kal kevesebbet tett ki. Az eredmény romlása egyértelmûen az év második felében következett be, miután az elsõ félévi 41 milliárd forintos nyereséggel szemben a bankok a második félévben 1 milliárd forint veszteséget realizáltak. Mivel a bankok nettó kamat- és jutalékjövedelme a két félévben megközelítõen azonos nagyságrendû volt, az eredmény második félévi romlásában egyértelmûen a céltartalék képzés játszott elsõdleges szerepet. Ennek eredményrontó hatása - az elsõ félévi 2 milliárd forinttal szemben - a második félévben 51 milliárd forintot tett ki.

A bankok hitelkockázati kitettsége számottevõen nõtt 1998 folyamán. Megfordult a megelõzõ évekre jellemzõ portfolió javulás folyamata. Ha eltekintünk a Postabank, a Realbank és az MFB portfoliójának korábbi években lezajlott, de csak 1998-ban kimutatott romlásától, akkor is nõtt a bankok mérlegében a nem problémamentes követelések aránya. Tekintettel azonban arra, hogy a minõsített állományon belül a legnagyobb mértékû növekedés a kevésbé kockázatos külön figyelendõ kategóriánál, valamint a kétes kintlévõségek kategóriájánál mutatkozott, a mérlegben lévõ portfolió kategóriánkénti összetételében nem mutatható ki a rosszabb kategóriák felé való elmozdulás.

A Magyar Nemzeti Bank 1998. évben 4 bankjegycímlet forgalomba hozatalával folytatta az új bankjegysorozat kibocsátását.

Az új bankjegysorozat 1997. és 1998. évben kibocsátott címletei a következõk voltak:

Az új sorozat hatodik tagja, az ötezer forintos bankjegy 1999. április 1-jén jelent meg. A régi típusú bankjegyeket e sorozat címletei teljes mértékben 2000. végéig váltják fel.

A forgalomban lévõ készpénz értéke 1998. év végén 736,0 milliárd forintot tett ki, ami 18,5 %-kal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A készpénzállomány értékének 97,4 %-a bankjegy, 2,6 %-a érme volt.

milliárd forint

1998-ban egy lakosra átlagosan 72.754 forint összegû készpénz, 20 darab bankjegy és 153 darab érme (megközelítõleg 0,5 kg) jutott. Az elmúlt évhez viszonyítva az egy fõre jutó bankjegyek darabszáma eggyel, az érmék száma tizenöttel emelkedett. (1990-ben, az ötezer forintos bankjegy kibocsátását megelõzõ évben az egy fõre jutó bankjegyek száma 38, az érméké pedig 310 volt.)

A forgalomban lévõ bankjegyek értéke 1998. év végén 717,1 milliárd forint, a darabszáma 203,7 millió volt. A forgalomban lévõ bankjegyek értékének elõzõ évhez viszonyított 19,4%-os növekedése - az új bankjegysorozat új címletértéket képviselõ tagjainak köszönhetõen - a bankjegyek darabszámának mindössze 3,7%-os emelkedése mellett következett be.

Az év utolsó munkanapján a forgalomban lévõ bankjegyek darabszámának 55,6%-át, értékének 69,9%-át az új bankjegysorozat címletei adták.

A Magyar Nemzeti Bank 1998. évben kivonta a forgalomból a régi, sárgaréz-nikkel alapanyagú százforintos és az ezüst kétszáz forintos érméket, az ötvenfilléres érmék kivonására 1999. évben kerül sor. A kivonások után 7 címletbõl álló, egységes érmesor vesz részt a készpénzforgalom lebonyolításában.

A forgalomban lévõ érmék száma az elõzõ évhez viszonyítva 10,3 %-kal nõtt, 1998. év végére meghaladta a másfél milliárd darabot. A forgalomban lévõ érmék darabszámának kétharmad részét a három legkisebb címlet (ötvenfilléres, egyforintos, kétforintos) adta, ugyanakkor az értékadatokat tekintve, e három címlet részesedése mindössze 6,9 % volt.

A forgalomban lévõ érmék 1998 végi 17,7 milliárd forintot kitevõ értéke 9%-kal (közel 2 milliárd forinttal) csökkent az elõzõ évhez viszonyítva, elsõsorban az ezüst kétszázforintosok bevonása miatt.

Az MNB és az ügyfelei közötti készpénzforgalom értéke 1998-ban összességében 13%-

kal emelkedett az elõzõ évhez viszonyítva, miközben a ki- és a befizetett bankjegyek darabszáma, az új bankjegysorozat által biztosított kedvezõbb címletösszetétel miatt 4%-kal csökkent.

Átlagosan minden egyes forgalomban lévõ bankjegy több, mint kétszer fordult meg az év folyamán az MNB bankjegyfeldolgozó területén, ahol megtörtént a forgalomképesség és valódiság szerinti felülvizsgálat. A jövõben elõreláthatóan csökken ez az arány, mivel az 1998. október 1-jén bevezetett kézpénzkezelési díjak hatására jelentõsen visszaesett a jegybank pénztáraiban bonyolított készpénzforgalom. A forgalomban lévõ bankjegyek minõsége ennek ellenére várakozásaink szerint nem romlik, mivel egyre nagyobb arányban az új bankjegysorozat jobb minõségû, tartósabb bankjegyei vesznek részt a készpénzforgalomban.

A bankjegyeket és az érméket modern feldolgozó gépekkel, egységes szempontok szerint dolgozták fel mind Budapesten, mind a területi igazgatóságokon.

A forintbankjegy hamisítások eset- és darabszáma 1998. évben ugyan növekedett az elõzõ évhez viszonyítva, ennek ellenére, a forgalomban lévõ bankjegyek darabszámához képest elenyészõ volt a lefoglalt hamisítványok száma. 1 millió darab forgalomban lévõ bankjegyre 54 darab hamisítvány jutott, ami az európai országok átlaga alatt van.

Kedvezõek a tapasztalatok az új bankjegysorozat eddig kibocsátott tagjaival kapcsolatban. Az új bankjegyeken található biztonsági elemeknek köszönhetõen az ezekrõl készített hamisítványok könnyen felismerhetõek. A lefoglalt hamisítványoknak alig másfél százalékát tették ki az új bankjegysorozat címleteirõl készített színes fénymásolatok.

A bankközi fizetési rendszer stabilitása, biztonságos mûködése a hazai pénzügyi rendszer stabilitásának alapfeltétele. Ezt tükrözi az Alkotmány és a jegybanktörvény is, amelyek szerint az MNB feladata az ország pénz- és elszámolásforgalmi rendszerének kialakítása.

Szabályozási jogkörén túl a jegybank sajátos (nem egyes intézményekre, hanem a fizetési infrastruktúrára irányuló) felügyeleti tevékenységet is folytat, amelynek célja elsõsorban a hitelintézetek pénzügyi kapcsolatrendszereként mûködõ elszámolási rendszerek hatékonyságának és stabilitásának, a pénzforgalom zökkenõmentes mûködésének biztosítása.

1. Szabályozás

• Az MNB 1997. évben a hatályos pénzforgalmi rendelkezés módosításával új fizetési módot - a csoportos átutalást és beszedést - vezetett be, melynek alkalmazása 1998. végére vált tömegessé.
• Ugyanezen pénzforgalmi rendelkezésben írta elõ az évezredváltásra való felkészülés pénz- és elszámolásforgalmi körben való biztonságossá tételével kapcsolatos követelményeket.

1. Bankszámlák

A lakosság megbízásából 4 604 184 db, a számlanyitásra kötelezettek részére 759756 db számlán bonyolítottak le forgalmat. A külföldiek 660 866 db forintszámlával rendelkeztek.

A forintban vezetett bankszámlák forgalma az elõzõ évhez képest közel 30%-kal emelkedett.

2. Bankkártyák

1998. végén 2 935 306 db bankkártya volt forgalomban, s ez azt jelentette, hogy 1997-hez képest 43 %-kal nõtt a használatban lévõ bankkártyák száma. Természetesen ennek megfelelõen emelkedett a készpénzfelvételt biztosító berendezések száma - ATM (63 %), POS (600 %) ez utóbbiaknak elsõsorban a postahivatalokban történt elhelyezése érdemel kiemelt figyelmet, hiszen így a legkisebb - postával rendelkezõ - településen is mód van a bankkártya használatára. A bankkártyát elfogadó kereskedõi hálózat a dinamikus, 12 %-os bõvülés ellenére még szûkebb a kívánatosnál (24 965 db).

a) Elszámolási rendszerek

A bankok közötti elszámolásra a GIRO Elszámolásforgalmi Rt. rendszerében és az MNB számlavezetési rendszerében kerül sor. A bankközi zsíró rendszer dolgozza fel a bankok ügyfeleinek átutalásait. A jegybank rendszerében kerülnek feldolgozásra a monetáris politika gyakorlásával, valamint az OTC piacon megkötött ügyletekkel kapcsolatos fizetések. Mindkét fizetési rendszer alacsony kockázat, elõzetes fedezet- vizsgálat mellett mûködik. A KELER Rt. az áru- és értéktõzsde, valamint a tõzsdén kívüli értékpapírpiacon lebonyolított ügyletek elszámolása mellett a nemzeti értéktár feladatait is ellátja.

2. A lebonyolított forgalom

A bankközi zsíro rendszerben 1998-ban a korábbi évekhez hasonló, dinamikus forgalom emelkedés mutatkozott, a volumenében 30 %-os, az értékében 31 %-os növekedés azt jelentette, hogy a 65 milliót meghaladó tranzakcióval 33 595 milliárd Ft-ot számoltak el. Az MNB fizetési rendszerében is megnövekedett forgalmat regisztráltak, az 1997. évihez képest volumenben 8,6 %-os, értékében 24,1 %-os emelkedés 88 ezer tranzakcióval 37 000 milliárd forint elszámolását jelentette. A KELER Rt-nek ugyancsak megnövekedett forgalmat kellett elszámolnia, a BÉT azonnali piacán pl. az elõzõ évi kétszeresét, míg a tõzsdén kívüli állampapír piacon volumenben 36 %-os, értékben 6 %-os emelkedés mutatkozott.

3. Folyamatban lévõ fejlesztések

• 1998-ban döntés született a Valós Idejû Bruttó Elszámolási Rendszer (VIBER) megvalósításáról. Ez a rendszer az MNB számlavezetési szolgáltatását egészíti ki, és a rendszert az MNB fogja üzemeltetni. A bevezetés határideje 1999. szeptember 3. A VIBER elsõsorban a monetáris politikával, a pénzpiacok mûködésével kapcsolatos, valamint egyéb, általában nagy értékû forint fizetések lebonyolítására szolgál. A VIBER bevezetése az EU csatlakozásunk feltétele, és különösen fontos szerepet fog játszani a monetáris integráció során, amikor a TARGET rendszer egyik elemévé válhat.
• Az értékpapír elszámolások fejlesztésére a KELER Rt. az MNB-vel párhuzamosan fejleszti a saját valós idejû értékpapír elszámolási rendszerét, mely a tervek szerint a VIBER-rel párhuzamosan kezdi meg mûködését.

A Magyar Nemzeti Bank mérlegének és eredményének alakulását alapvetõen a monetáris politika fõ céljai és az ezek eléréséhez szükséges eszközök hatásai határozzák meg. A jegybank nem profitorientált intézmény, hanem a monetáris politika fõ alakítója, ezért számára a kitûzött makrogazdasági célok (természetesen a költséghatékonyság és a takarékos gazdálkodás követelményeinek érvényesítése melletti) elérése az elsõdleges fontosságú, a jegybanki eredmény, illetve a költségvetési befizetések pedig ennek következményeként adódnak.

Az MNB mérlegét és eredményét 1998-ban, az elõzõ évekhez hasonlóan, elsõsorban a fizetési mérleg alakulása, különösen a külföldiek magyarországi tõkebefektetéseihez kapcsolódó ellentétes irányú devizapiaci hatások befolyásolták. A forint iránti devizapiaci kereslet/kínálat alakulása a jelenlegi árfolyamrendszerben az árfolyamsáv szélein devizaeladást/vásárlást tesz szükségessé.

A sávszéli devizavásárlások/-eladások a mérlegre és az eredményre alapvetõen három módon hatottak:

1. Az év elejére jellemzõ devizavásárlás következtében az év során mintegy 220 milliárd forinttal nõtt az MNB nettó devizakövetelése (a devizakövetelések és -kötelezettségek egyenlege), amelyen a bank jelentõs nettó deviza kamatbevételt realizált.
2. Az 1998. évi, illetve korábbi sávszéli devizavásárlásból származó magas nettó devizakövetelés a forintleértékelés miatti átértékelõdés révén az MNB legfontosabb eredményalakító tényezõjévé lépett elõ. A forint 1998. évi 12,8%-os tényleges leértékelõdése nagymértékben növelte a nettó devizapozíció forintban kifejezett értékét, ezáltal az MNB eredményét is. Az elõzõ évinél kevesebb mint két százalékkal alacsonyabb forintleértékelõdés és a jelentõsen megnõtt nettó devizapozíció együttes hatása kiemelkedõen magas devizaárfolyam-változásból származó nyereséget eredményezett.
3. A jelenlegi csúszó leértékelésen alapuló árfolyamrendszerben a jegybank a jegybanki devizavásárlás során keletkezõ többlet forintlikviditás inflációs hatásának elkerülése érdekében semlegesítette ennek egy részét, ezért az ilyen többletlikviditást lekötõ (ún. "sterilizációs") konstrukciók állománya és az ezzel kapcsolatos ráfordítások az elõzõ évhez képest jelentõsen megemelkedtek.

A tõkebeáramlás intenzitásának nézõpontjából 1998 négy markánsan elkülönülõ szakaszra bontható, amelyekben a vázolt összefüggésekbõl következõen eltérõen alakultak az MNB fõbb eredménytényezõi:

• Az elsõ szakasz május végéig tartott és az erõteljes tõkebeáramlással járó 1997. évi folyamatok folytatásának tekinthetõ: a jegybank közel 3,4 milliárd USD értékben vásárolt devizát, a forint az árfolyamsáv erõs szélére tapadt, a sterilizációs eszközök állománya 1998 június végére 1997 decemberéhez képest több, mint 410 milliárd forinttal nõtt. A tartós tõkebeáramlás miatt a kamategyenleg júliusig folyamatosan romlott, míg az átértékelési eredmény ehhez hasonló mértékben növekedett.
• A második szakaszt a választások idején mindenütt szokásos bizonytalanság hatására megtorpanó tõkebeáramlás határozta meg. A devizatartalék állománya, illetve az MNB devizapozíciója fõként csak a forint árfolyamváltozása következtében módosult és a forintlikviditást lekötõ konstrukciók állománya lényegesen nem változott.

• A harmadik, viszonylag rövid szakaszt a tõkekiáramlás jellemezte: a forint erõteljesen gyengült, ezért az MNB-nek kiemelkedõen magas árfolyamnyeresége keletkezett. A forint védelmében a jegybanknak több mint 2 milliárd USD eladásával interveniálnia kellett, ami csökkentette a nettó deviza pozíciót, ezáltal a deviza kamatbevételeket, ugyanakkor a sterilizációs állományok nagymértékû esése révén a nettó forint kamatráfordítás is mérséklõdött.
• A negyedik, év végi szakaszt a konszolidáció és a lassan újrainduló tõkebeáramlás jellemezte. Az árfolyam nagy ingadozásokkal erõsödni kezdett és az évet az árfolyamsáv közepén zárta, amely enyhén csökkenõ, majd stagnáló nettó devizakövetelés mellett átértékelési veszteséget eredményezett. A sterilizációs állományok alacsonyak voltak, így az év korábbi idõszakaihoz képest kisebb volt a nettó forint kamatráfordítás.

A tõkebeáramlás 1998 egészét tekintve meghaladta a kora õszi tõkekiáramlást, ezért az MNB-nek 133,4 milliárd forint devizaátértékelésbõl származó eredménye keletkezett, amit tovább növelt az 51,2 milliárd forint nettó deviza kamatbevétel. Ezzel szemben álltak a 90,2 milliárd forint összegû nettó forint kamatráfordítás, valamint a kamatjellegû, banküzemi, pénzforgalmi és céltartalékképzésbõl származó eredmény ráfordítás jellegû tételei. Mindezen tényezõk eredõjeként az eredmény az 1997. évi 6,1 milliárd forintnál 14 Mrd forinttal magasabb, 20,1 milliárd forint lett. A jegybank 1998. évi teljes pénzforgalmi szemléletû költségvetési befizetése az elõzõ évhez képest emelkedett, s 41,9 milliárd forintot tett ki.

A mérleg és az eredmény alakulása egy-egy összevont, a gazdasági folyamatok hatását jól tükrözõ mérleg- és eredménykimutatás alapján elemezhetõ .

milliárd forint

milliárd forint

A nettó forint kamatbevételek alakulásának meghatározó tényezõje bevételi oldalról az állampapírok kamatbevétele, ráfordítás oldalról a többlet forintlikviditás lekötésének költsége volt.

A forint kamatbevételek - az elõzõ évi tendencia folytatódásaként - elsõsorban az átlagállományok és az általános kamatcsökkenési tendencia hatására mérséklõdtek. 1998-ban az MNB az irányadó jegybanki kamatot (az egyhónapos pénzpiaci betétek kamatát) - az infláció trendjét, valamint a bankközi kamatok mérséklõdését követve - öt lépésben 19,5%-ról 16,75%-ra csökkentette.

A költségvetéssel szembeni követelések az év során - elsõsorban az ütemezett lejáratok miatt - összesen 155,5 milliárd forinttal csökkentek. Az állampapírok átlagkamata az 1997. évihez képest 2,3 százalékponttal mérséklõdött, az éven túli hitelek kamata pedig a magasabb kamatköltségû (jegybanki alapkamatozású) hitelek 1997. évi törlesztése miatt csökkent. A két folyamat hatására a költségvetéstõl származó kamatbevétel 1997-hez képest 40,7 milliárd forinttal mérséklõdött.

A központi költségvetés betéteinek éves átlagállománya - nagymértékû havi és szezonális ingadozások mellett - 236,5 milliárd forint volt. Átlagkamata 2,75 százalékponttal mérséklõdött, de még így is 5,8%-kal magasabb volt, mint a költségvetéssel szembeni követelések átlagos kamata. Összességében az MNB a központi költségvetés részére 1998-ban 43,8 milliárd forint kamatot fizetett ki.

A hitelintézetek átlagos hitelállománya - jellemzõen a régi konstrukciók lejárata következtében - 34,1 milliárd forinttal csökkent. Az ezzel párhuzamosan végbement kamatcsökkenés hatására a hitelintézetektõl származó kamatbevétel 1998-ban 9,1 milliárd forinttal mérséklõdött.

Az MNB 1998. február 16-tól egységesítette és az év során kétszer 1-1 százalékponttal csökkentette a deviza- és forint források után képzett tartalékokra fizetett kamatot. Így a hitelintézetek kötelezõ jegybanki tartalékaira - 1997-hez képest átlagosan 64,4 milliárd forinttal magasabb kötelezõ tartalékállomány mellett - 3,8 milliárd forinttal kevesebb kamatot térített.

Megjegyzés: a határidõs fedezeti ügyleteket a fedezett ügyletekhez kapcsolva értékeltük.

Az MNB által külföldön kibocsátott, majd késõbb visszavásárolt saját kötvényeket az 1998. évi számviteli szabályok szerint - a korábbi gyakorlattal ellentétben - nem tartozás-csökkenésként, hanem követelésként kell kimutatni, az összehasonlíthatóság érdekében azonban a táblázatban a korábbi gyakorlatnak megfelelõen szerepel.

A jelenlegi árfolyamrendszer keretei között a jegybank - az árfolyam ingadozási sávon belül tartása érdekében - a forint iránt megnövekvõ keresletet úgy elégíti ki, hogy a külföldrõl beáramló devizát forintra váltja. Az ennek következtében kiáramló többletlikviditás egy részét semlegesítenie kell, nehogy a pénzkínálat túl gyors növekedése az infláció gyorsulásához és a folyó fizetési mérleg egyenlegének romlásán keresztül a külsõ eladósodás növekedéséhez vezessen.

A bankrendszerben megjelenõ többletlikviditás lekötésére a jegybank 1998-ban jellemzõen két eszközt használt: a pénzpiaci betéteket és az egy éves lejáratú MNB kötvényeket. Ezekkel az év során összesen átlagosan mintegy 751 milliárd forint likviditást kötött le, a lekötött állományok éven belüli alakulása nagy ingadozást mutatott: az elsõ negyedév végéig dinamikus növekedés, majd az utolsó négy hónapban nagymértékû visszaesés következett be.

A likviditás lekötésének költségére a megnövekedett átlagállományon kívül a kamatok alakulása és a lekötött állományok belsõ szerkezetének átrendezõdése is hatott. A rövid lejáratú pénzpiaci betétek átlagos kamata 1997-hez képest nagyobb mértékben csökkent, mint az MNB kötvények átlagos kamata. A kamatcsökkenés eltérõ mértékének hatását felerõsítette a magasabb átlagos hozamú MNB kötvények részarányának növekedése. A likviditás lekötés összköltsége így a teljes évre 141,9 milliárd forint volt.

A nettó devizakamat- és kamatjellegû eredményt elsõsorban a nettó devizapozíció növekedése befolyásolta: a deviza kamatráfordítások enyhe csökkenése mellett a kamatbevételek több mint 54 milliárd forinttal nõttek. A forintleértékelõdés hatása szintén jelentõs volt: mind a nettó devizapozíció összetevõinek, mind a hozzájuk kapcsolódó kamatoknak a forintban kifejezett értéke - a nettó devizapozíció növekedésének hatásától eltekintve is -általában emelkedett.

A központi költségvetésnek nyújtott devizahitel és az ahhoz kapcsolódó fedezeti ügyletek átlagállományának mintegy 210 milliárd forint és a kamatok 19,2 milliárd forint növekedését alapvetõen a forint leértékelése okozta: az átlagos kamatláb gyakorlatilag nem változott.

A táblázatban az "egyéb devizakövetelések" között szereplõ devizatartalék 1998 áprilisáig az intervenciós devizavásárlások miatt folyamatosan növekedett, majd az õszi intervenciós devizaeladások miatt jelentõsen csökkent, 1998 egészét tekintve 319 milliárd forinttal növekedett (ebbõl 249,5 milliárd forintot a forint leértékelése magyaráz). Év végén a devizatartalék állománya elérte a 2048,8 milliárd forintot (9,4 milliárd USD-t). A devizatartalék átlagos kamatának növekedése a devizaárfolyam változás és az összetételváltozás piaci kamatok csökkenését ellensúlyozó hatásának tulajdonítható. Az átlagállomány növekedésének hatására a devizatartalék kamatbevétele az elõzõ évinél közel 24 milliárd forinttal magasabb volt: elérte a 113,3 milliárd forintot.

Az egyéb devizakötelezettségek részét képezõ külföldi tartozások (hitelek és kötvények) 275,1 milliárd forinttal nõttek, mert a deviza kötelezettség forintban kifejezett értékének leértékelés miatti, mintegy 438 milliárd forint növekedését csak részben ellensúlyozta az összességében 163,3 milliárd forintos állománycsökkenés. Az állománycsökkenés az elsõ félévi 283,0 milliárd forint hitel elõtörlesztés, a lejáratok, valamint - a devizatartalék-kezelési célú - újabb forrásbevonások egyenlege.

A Pénzügyminisztériummal egyetértésben meghatározott devizaszerkezet eléréséhez kötött fedezeti ügyletek kamatát is figyelembe véve - a nettó devizapozíció növekedésének következtében - 1998-ban 41,5 milliárd forint nettó deviza kamatbevétel keletkezett az 1997. évi 14 milliárd forint nettó kamatráfordítással szemben.

A deviza értékpapírokkal és a nem fedezeti határidõs ügyletekkel kapcsolatos kamat- tartalmú nettó árfolyamnyereség együttesen mintegy 1,5 milliárd forint volt, így a nettó deviza kamat- és kamatjellegû nyereség összesen 43 milliárd forintot ért el.

A jegybanktörvény és az MNB számvitelét szabályozó kormányrendelet értelmében az MNB devizaeszközeit, -forrásait, valamint az ezekhez kapcsolódó fedezeti ügyleteket a mindenkori hivatalos árfolyamon értékeli és a teljes árfolyamváltozásból származó eredményt elszámolja a tárgyévi eredményben. Az átértékelési eredmény nagyságát elsõsorban a forint árfolyamának változása, valamint a nettó devizapozíció átlagos nagysága befolyásolja.

Az átértékelésbõl származó eredmény az év elsõ harmadában egyenletesen növekedett a hivatalos leértékelési ütemnek megfelelõ 0,9 %-os árfolyamcsökkenés és az intervenció miatt folyamatosan növekvõ nettó pozíció miatt. Mivel a nettó pozíció áprilisig a kétszeresére nõtt, az MNB eredménye is jóval érzékenyebb lett az árfolyammozgásokra. Mindezek eredõjeként rendkívüli mértékû eredményingadozás volt tapasztalható: pl. júliusról augusztusra mintegy 54 milliárd forinttal nõtt az átértékelési eredmény. Szeptemberben a nagymértékû nettó pozíció csökkenés ellenére a forintleértékelõdés ennél is erõteljesebb hatása miatt még mindig az átlagosnál magasabb volt az átértékelési eredmény. Az év ezt követõ szakaszában, a konszolidációs idõszakban az árfolyam inkább erõsödött, így az átértékelési veszteség vált jellemzõvé.

Éves szinten az átértékelési eredmény az MNB eredményének legjelentõsebb tényezõje lett; nagysága 1998-ban meghaladta a 133 milliárd forintot. Az elõzõ évinél jelentõsen magasabb értéket a nettó devizapozíció jóval magasabb átlagos állománya és a forintleértékelõdés tényleges mértéke indokolta.

1998-ban a devizakonverziók több, mint 3 milliárd forint nettó nyereségének figyelembevételével a devizaárfolyam változásából származó eredmény 136,4 milliárd forintot tett ki.

Az MNB bécsi leánybankjával kapcsolatos kötelezettségvállalások miatt több, mint 34 milliárd forint nettó céltartalékképzésre került sor, amit technikai okokból növelt (de az eredményt nem változtatta) az 1997-ben a várható privatizációs költségekre elhatárolt 14,3 milliárd forint céltartalékká minõsítése. Az egyéb nettó céltartalékképzést is figyelembe véve a céltartalékok állományváltozása összesen 44,7 milliárd forinttal csökkentette az MNB eredményét.

Az MNB összevont erdménykimutatását tartalmazó táblázatban az "egyéb eredménytényezõk" soron a pénzforgalommal kapcsolatos bevételek és ráfordítások, a banküzem költségei és az az egyéb bevételek és ráfordítások egyenlege szerepel.

A pénzforgalomból 1998-ban nettó 5 milliárd forint ráfordítástöbblet származott, ez túlnyomóan a bankjegy- és érmegyártás, az 1997-ben indult bankjegycsere költségeit tükrözte.

Az egyéb bevételek és ráfordítások 6,7 milliárd forint nettó ráfordítását elsõsorban a forintban és devizában kapott, illetve fizetett jutalékok és költségek mintegy 4 milliárd forint nettó ráfordítása (jelentõs részben kötvénykibocsátási költség) határozta meg. Az 1997. évi magas értéket a CIB bankban lévõ MNB részesedés értékesítésébõl származó nyereség magyarázza.

Az MNB a jegybanki funkciókhoz nem kapcsolódó külföldi érdekeltségeit a CW bank kivételével értékesítette. A jegybank belföldi érdekeltségi körébe kizárólag olyan társaságok tartoznak, amelyek megfelelnek a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény azon elõírásának, mely szerint az MNB csak olyan belföldi gazdasági társaságban rendelkezhet részesedéssel, amely a jegybank tevékenységével összefügg, illetve a hitelintézetek közötti elszámolás-forgalom lebonyolítására, az értékpapír- és tõzsdeügyletek elszámolására, valamint az értékpapírok kezelésére és tárolására szolgál. A belföldi érdekeltségek eredményre gyakorolt hatása nem számottevõ.

A banküzem 1,5 milliárd forintos bevételei mellett a mûködési költségek 13,8 milliárddal forinttal csökkentették ez eredményt, ebbõl adódóan 1998-ban a mûködési költségek és ráfordítások 12,4 milliárd forinttal mérsékelték a jegybank eredményét. Az 1997. évi alacsonyabb ráfordítást alapvetõen a CIB osztalékának eredményjavító hatása okozta.

Az MNB fejlesztési és mûködési ráfordításainak elsõdleges célja, hogy a Magyar Nemzeti Bank korszerû és a gazdasági környezet változásaihoz gyorsan alkalmazkodó jegybankként mûködjön, elõsegítve ezzel a monetáris politika céljainak hatékonyabb elérését. Az MNB 1998. évi fejlesztési tevékenysége a következõ területekre irányult:

• az egységes és integrált informatikai infrastruktúra kialakítása, amely a megfelelõ színvonalú banki munkavégzés elengedhetetlen feltételeit teremti meg: növeli az adatbiztonságot, gyorsítja és pontosítja az információk elõállítását, elhárítja az elavult rendszerek miatti adatvesztés katasztrófaveszélyét, s nem utolsósorban gördülékenyebbé teszi a feladatok végrehajtását;
• a bankközi elszámolások modernizációja (VIBER: Valós Idejû Bruttó Elszámolási Rendszer), amely a fizetési megbízások gyorsabb és megbízhatóbb bonyolításán túl a magyar bankrendszer európai integrációjának egyik alapfeltételét is megteremti.

A korábbi évek funkciótisztulással és az intézményi struktúrák viszonylagos megszilárdulásával járó intézkedései valamint az informatikai fejlesztések részeredményei által 1998-ban konszolidálódtak az üzemeltetés és a belsõ pénzgazdálkodás feltételei. Az üzemeltetés tekintetében ez abban is megnyilvánult, hogy a banküzem 1998. évi mûködési költségeinek az elõzõ évhez viszonyított, folyó áron számított (az összehasonlítható tartalmú kiadásokat tekintve 13,9%-os) növekedése nem érte el az árszínvonal emelkedés mértékét.

A kontrolling rendszer továbbfejlesztése (a bankszervek és a felsõ vezetés gyakoribb és bõvebb körû tájékoztatásával) javította az információ-áramlást és -ellátottságot és tovább fokozta az évközi gazdálkodás ellenõrzöttségét, a költséghatékonysági szempontok érvényesíthetõségét.

Egyes 1999. január 1-jétõl életbe lépõ szervezeti változások, már az 1998. évi fejlesztési és mûködési költségek alakulását is befolyásolták. A területi hálózat átszervezése 1998-ban még ellentétes irányú költséghatásokkal járt: a megszûnõ igazgatóságokon az eredeti tervekben még szereplõ - de az átszervezéssel szükségtelenné vált - beszerzések és szolgáltatások elhagyása a kiadásokat mérsékelte, ugyanakkor az érintett igazgatóságok felszámolása, illetve a kirendeltségként történõ továbbmûködés feltételeinek elõkészítése (részben megteremtése) többletköltségeket okozott. Folytatva a szervezetracionalizálás és profiltisztítás keretében 1995-ben megkezdett folyamatot, a zürichi, párizsi és New York-i képviselet bezárása után 1999-tõl frankfurti képviseletét is megszüntette az MNB. Az ezzel kapcsolatos feladatok és kifizetések többsége az 1998. évet terhelte. Mindkét döntés költségmegtakarító hatása 1999-tõl jelentkezik.

A banküzemi költségeken belül az általános mûködési (üzemeltetési és dologi) költségek tényleges összege 1994 és 1998 között - az összehasonlíthatóság érdekében nettó (ÁFA nélküli) összegben bemutatva - folyó áron és reálértékben a következõképpen alakult:

Megjegyzés: az 1997 és 1998. évi adatok kalkulált összegek (a számviteli törvény szerint 1997. január 1-jétõl a költségeknek részét képezi az ÁFA is).

A költségalakulás terén az intézményfejlesztés (profiltisztítás, szervezet-átalakítás, létszámleépítés) és a korszerû technológiákat bevezetõ beruházások eredményei is érezhetõk. A költségcsökkenés reálértékben 1996-ban és 1997-ben különösen jelentõs mértékû volt, mivel azokban az években éreztette hatását a munkavállalók, a szervezeti egységek és az épületek számának csökkenése.

Összességében az MNB fejlesztési és banküzemi mûködési költségei 1996-1998 között az alábbiak szerint alakultak:

1997-ben a jelentõs létszámcsökkenéssel és funkciótisztulással járó szervezeti változások miatt a banküzemi mûködési költségek reálértékben igen erõteljesen (14,6%-kal) csökkentek, 1998-ban - a feladatkörök és a munkakörülmények viszonylagos állandósága mellett - az 1997-hez viszonyított, folyó áron számított növekedés (az összehasonlítható tartalmú kiadásokat tekintve 13,9%) sem érte el az árszínvonal emelkedés nagyságát.

A banküzemi költségeken belül az általános mûködési (üzemeltetési) költségek reálértékben csökkentek, s a bér- és bérjellegû egyéb költségek is csak kis mértékben emelkedtek. A jóléti kiadások nominálértékben is mérséklõdtek. A tárgyi eszközök és immateriális javak értékcsökkenésének az átlagosnál magasabb növekedése alapvetõen a közelmúlt informatikai és emissziós fejlesztéseinek - az évek óta elmaradt pótlások megvalósításának -, valamint ezen eszközök gyorsabb amortizálódásának (magasabb leírási kulcsának) következménye.

Az elmúlt évek funkciótisztulással járó folyamatai, a fõképpen a monetáris politika igényeihez alkalmazkodó informatikai háttérre koncentráló fejlesztések, illetve a banküzem mûködési költségeinek reálértékben erõteljes csökkenése után az elkövetkezõ években egy korszerû jegybanknak megfelelõ konszolidált gazdálkodás várható.

Az MNB vezetése 1997-ben elhatározta, hogy a bécsi CW Bankkal kapcsolatos vizsgálatok lezártával részletes tájékoztatást ad a törvényhozás mellett a szélesebb közvéleménynek is. Az MNB elnöke 1999 tavaszán röviden beszámolt a Parlamentnek, illetve az Országgyûlés illetékes bizottságainak a jegybank tulajdonában álló CW Bank veszteségeirõl, e veszteségek létrejöttének körülményeirõl és fõ okairól, illetve a veszteségcsökkentést célzó, megtett és tervezett intézkedésekrõl.

A jegybankelnök által adott beszámoló nyomán ma már közismert, hogy az MNB 1998 végén 290 millió dollár céltartalékkal rendelkezett a CW Bankban feltárt hitelezési veszteségek fedezetére.

Ez az összeg az MNB eredménycsökkenésén keresztül az államháztartást, végsõ soron az adófizetõket terheli. Megjegyzendõ ugyanakkor, hogy e céltartalékképzés fedezetét egyrészt az MNB kereskedelmi érdekeltségeinek eladásából származó rendkívüli privatizációs bevétel, másrészt az 1998-ban elért rendkívüli árfolyamnyereség teremtette meg. Ennek köszönhetõ, hogy az MNB költségvetési befizetései az elmúlt idõszakban - a CW Bankkal kapcsolatosan vállalt terhek ellenére - nem vezettek az államháztartási elõirányzatok módosításához.

Az MNB tulajdonosát képviselõ Pénzügyminiszterrel, az Igazgatósággal és Felügyelõ bizottsággal folytatott egyeztetések eredményeként közös álláspont alakult ki e folyamat okait, következményeit, kezelésének módját, a felelõsök körét és a felelõsségre vonás mikéntjét illetõen. Az MNB vezetése - korábbi döntése nyomán is - kötelességének tartja, hogy a CW Bank körüli történések lezárásához közeledve a közvéleményt részletesen tájékoztassa arról, hogy mit tett és tesz a veszteségek mérséklése, s a mindezzel együtt jelentõs, s végeredményben a költségvetést terhelõ kötelezettségvállalás felelõseinek azonosítása és felelõsségre vonása érdekében.

1) A CW Bank hagyományosan a kelet-nyugati kapcsolatrendszer kereskedelmi és - az 1990. évet megelõzõen - nem minden esetben üzleti alapon folyó finanszírozásával foglalkozott. Korábban jelentõs ügyfelei közé tartoztak az állami tulajdonú magyar külkereskedelmi vállalatok. A hazai liberalizációt megelõzõen jelentõs szerepet játszottak tevékenységében a külkereskedelmi és devizális korlátozásokat megkerülõ lízing- és ingatlanlízing mûveletek.

A tervgazdaság összeomlása, a hagyományos KGST kapcsolatok felbomlása, a liberalizáció nyomán kibontakozó verseny és a fõbb ügyfelek gazdasági talajvesztése a magyarországi bankok mellett a CW Bankot is érzékenyen érintette. Az 1996 után feltárt veszteségek meghatározó része éppen ebben az idõszakban keletkezett, amit a lefolytatott vizsgálatok igazolnak.

2) Az 1990-tõl kezdett útkeresése során a CW Bank növekvõ mértékben nyitott a FÁK országokbeli, illetve a délkelet-európai kereskedelem finanszírozása irányába. A bank tapasztalati háttere az olyan ország-, illetve ügyfélkapcsolatoknak kedvezett, amelyek a közép-európainál kevésbé liberalizált környezetben továbbra is lehetõvé tették a rendszerváltás elõtt kidolgozott, akkor innovatívnak tûnõ szolgáltatások nyújtását. A tevékenység súlypontja ennek következtében földrajzilag Kelet felé mozdult, növekvõ országkockázattal, ami a FÁK-térség és Dél-kelet-Európa egyre szélesedõ és mélyülõ válságával értelemszerûen járult hozzá a banki veszteségek megjelenéséhez.

Az ügyfélkapcsolat átalakulását jelzi az alábbi grafikon, amely az adósokkal történt kapcsolatfelvétel idõpontja szerint rendezett formában mutatja be a CW Bank követeléseit.

3) A fokozatosan felszínre került veszteségtömeg jelentõs részben olyan kelet- és közép-európai ügyfelekkel, illetve azok nyugati cégkapcsolataival kötött üzletekbõl származik, akik már a rendszerváltást megelõzõen is ügyfelei voltak a banknak, akkor még állami háttérrel. A 90-es évek elejétõl és a magánszférába kerülésüket követõen ezen ügyfelek hitelezése lényegében változatlan feltételekkel folyt tovább a megváltozott körülményeknek megfelelõ fedezeti háttér nélkül.

A bukott hitelek többsége mögött - amint erre a feltáró munka során fokozatosan derült fény - mintegy féltucat, az elõéletükbõl következõen egymással is szoros kapcsolatban álló magánszemély cégcsoportjai álltak, nehezen követhetõ, off-shore cégek, illetve "bizalmi kezek" által rejtett tulajdonviszonyokkal. Az elmúlt év vizsgálatai alapján számos jel utal arra, hogy nem egy esetben egymással összefonódó ügyfelek stratégiája állt szemben a bank üzletpolitikai tanácstalanságával, szervezetlenségével és szakmai hozzá nem értésével.

4) 1998 novemberében a CW Bank új vezetése, az MNB Igazgatóságának és Felügyelõ bizottságának kezdeményezésére megbízta az MNB auditorát, hogy vizsgálja meg: megállapítható-e személyes felelõsség a CW Bankban kialakult veszteségek kapcsán. A vizsgálat a legnagyobb adóscsoportokkal szemben fennálló követelések körülményeinek részletes elemzésére terjedt ki. A vizsgálat - egyebek mellett - megállapította:

• A rendszerváltás természetszerûleg megviselte a bank állami struktúrákon épülõ kapcsolatrendszerét. A külsõ gazdasági körülmények változása által kikényszerített üzletpolitikai váltás egybeesett az új vezérigazgató 1991. évi kinevezésével. Ekkor a bank a szélesebb kelet-európai, s ezen belül a FÁK államok irányába történõ nyitást tette prioritássá. A bank realizált, illetve realizálandó veszteségeinek döntõ többsége - többek között a hitelkihelyezési folyamat szabályozatlansága, a kockázatkezelés, az ügyfélértékelés és a belsõ ellenõrzés szervezeti és módszertani hiányosságai miatt - az 1991-96 között idõszakban keletkezett.
• A hitelezési folyamatot tekintve 1996-ig bizonyíthatóan hiányoztak a hitelkihelyezések alapvetõ, a szokásos banki gyakorlatnak megfelelõ szervezeti és szabályozási elemei. Formális hitelbizottság csak 1997 szeptemberében jött létre. 1990-92 között a hiteljóváhagyást az ügyvezetõ igazgatóság informálisan végezte. 1992 januárjától az ügyvezetõ igazgatóság két tagjának aláírása volt szükséges a kihelyezés jóváhagyásához. Az igazgatóság (Vorstand) vonatkozó döntési mechanizmusairól jegyzõkönyvek nem készültek. 1994 szeptemberétõl személyhez kötött jóváhagyási limitek is bevezetésre kerültek.
• Nem léteztek sem ország-, sem ágazati, sem belsõ nagyhitel limitek. Kockázatkezelés, mint lényegi banküzemi funkció 1996 nyaráig sem szervezetileg, sem gyakorlatilag nem létezett. A hitelvizsgálat a formális éves jelentésekre korlátozódott. Számos esetben a nagyhitelek (adóscsoportok összevonása, prolongáció, biztosítékváltozások) felügyelõ bizottsági engedélyeztetése is elmaradt.
• A hitelezési és hitelkezelési osztály szétválasztására csak 1997-ben került sor. Mindaddig a kihelyezés elõterjesztéséért és a folyósítás jóváhagyásáért, valamint a szerzõdött kondíciók betartatásáért ugyanazon vezetõ(k) volt(ak) felelõs(ek), s nem létezett független szervezet a kockázatok felmérésére, nyomon követésére.
• 1990 és 1996 között belsõ szabályzatok nem léteztek, vagy rendkívül alacsony szintûek, kidolgozatlanok voltak. A hitelezési folyamatot tekintve ez különösen igaz volt a szervezeti, felelõsségi/jóváhagyási szinteket, a nagyhiteleket, a fedezetértékelést, illetve a nyilvántartást, az ügyfélminõsítést, a hiteltúllépések és lejáratok, a garanciák lehívhatóságának nyomon követését illetõen. 1992 májusában a hitelezési osztály vezetõje a Vorstandhoz és a Felügyelõ bizottsághoz intézett levelében hívta fel a figyelmet az általa észlelt szabályozási hiányosságokra. A levél észrevételeivel - a jegyzõkönyvek tanúsága szerint - a Felügyelõ bizottság érdemben nem foglalkozott, s magáról a levélrõl az MNB vezetése csak 1998 tavaszán szerzett tudomást.
• A CW Bank belsõ ellenõrzésének elsõ jelentése - a fellelhetõ dokumentumok szerint - 1994 decemberében készült. A belsõ ellenõrzés késõbb visszatérõen megtett észrevételeire, amelyeket a hivatalból címzett ügyvezetõ igazgatóságon túlmenõen a Felügyelõ bizottságnak és a könyvvizsgálónak is meg kellett kapnia, s amelyek többnyire a hiteldöntések zavaros hátterére, a fedezetértékelés és -nyilvántartás hiányosságaira, s a hitelbiztosítékként elfogadott, a hitelfelvevõk által nyújtott, értékelhetetlen "személyes garanciákra" hívták fel a figyelmet, nem történt intézkedés. Ráadásul a belsõ ellenõrzés vizsgálatai nem terjedtek ki a banki érdekeltségekre, illetve az érdekeltségek által átvett banki rossz követelésekre.

A CW Bank elsõ jelentõsebb veszteséget okozó hitelügylete 1995 tavaszán került felszínre. Az ezt követõen megkezdett vizsgálatok alapján 1996 tavaszán vált világossá, hogy nem egyedi, elszigetelt jelenségrõl van szó. Több, mint két évre volt szükség ahhoz, hogy a tulajdonos jegybank teljes körû képet kapjon leánybankja valós állapotáról. Ez az idõigény sem a nemzetközi, sem a hazai gyakorlatban nem tekinthetõ túlzottnak. A magyarországi bankkonszolidációhoz vezetõ feltáró munka kb. 4 évig tartott, 1991-ben kezdõdött és 1995 tavaszán zárult. A CW Bank tényleges állapotáról a jegybank mindenkori vezetése csak erõsen korlátozott informáltsággal rendelkezett 1996 elejéig. Ez döntõen abból eredt, hogy - mai ismereteink szerint - maga a CW Felügyelõ bizottsága sem kapott megfelelõ tájékoztatást az ügyvezetéstõl. Csaknem 1998-ig a CW Bank egy áttekinthetetlen, több tucat leányvállalatot átfogó konszernstruktúrát mûködtetett, amely számos rossz hitel, cégérdekeltség, hiányosan bejegyzett, túlértékelt ingatlan temetõje volt, s emellett még új finanszírozásokat is nyújtott. Az elvben az FB információ- és ellenõrzési igényét kielégíteni hivatott belsõ ellenõrzés - fent említett - hiányos, illetve korlátozott mûködését is figyelembe véve, a Felügyelõ bizottság tájékozottsága a bank tényleges helyzetérõl elégtelen volt.

Összefoglalva az MNB által, az elsõ problémák felszínre kerülését követõen tett intézkedéseket, kitûnik, hogy a jegybank, mint tulajdonos a probléma súlyának megfelelõen egyre intenzívebben foglalkozott a CW Bank helyzetével, a tényleges veszteség feltárásával. E folyamat mérföldkövei a következõk voltak:

• 1995 tavaszán egy cégcsoporttal kapcsolatosan derült fény olyan mértékû céltartalékképzési igényre, amely a CW Bank üzleti eredményébõl nem volt teljesíthetõ. Ezért 1995 márciusában az MNB vezetése az éves közgyûlés elhalasztásáról, majd a vonatkozó céltartalék részbeni fedezésére tulajdonosi hozzájárulás átutalásáról döntött. Az osztrák bankfelügyeleti elõírások betartása érdekében az MNB a követelések további részére garanciát adott ki.
• 1995 májusában az elõzõ eset kapcsán külön vizsgálatra került sor a CW Bank portfoliójában rejlõ veszélyek felmérése céljából. Az elkészült jelentés kritikus hangvételû volt, de a tartalékképzés volumenét az adott évben a kockázatokkal összhangban levõnek találta. Ennek ellenére az MNB vezetésének kezdeményezésére a CW Bank Felügyelõ bizottsága utasította a bank Vorstand-ját, hogy dolgozzon ki a céltartalékolásra, a biztosítékokra és a hitelezésre vonatkozó új belsõ szabályozást és hitel-limitrendszert.
• 1995 szeptemberében az MNB elnöke levélben tájékoztatta a CW Bank vezérigazgatóját, hogy "a [ fenti] vizsgálat megállapítása szerint közvetlen felelõsség terheli a bank vezérigazgatóját a nyújtott hitelek nem megfelelõ kezelésében, a szükséges provízionálás elmaradásában, aminek következtében 1995 tavaszán a tulajdonos MNB igen súlyos anyagi áldozatvállalásra kényszerült annak érdekében, hogy az osztrák bankfelügyelet által megkívánt mértékû szavatolótõkét biztosítani tudja a bank részére. A vizsgálati jelentésben részletezett hiányosságok és mulasztások miatt az 1995. december 31-én lejáró vezérigazgatói megbízatását nem fogom meghosszabbítani". Ugyanezen levél azt is megjegyzi, hogy az azonnali visszahívástól csak az MNB jó hírének védelme érdekében tekint el, amit 1995 õszén az ország törékeny külsõ fizetési helyzete indokolt. (1995 õszén a bank auditora a bank nettó eszközértékét a 795 - 1.239 millió ATS közötti sávban állapította meg). Így az MNB vezetésének nem volt oka feltételezni, hogy a bank súlyos helyzetben van.
• Egyidejûleg, az elõbb említett hitelügylettel kapcsolatban a jegybank elnöke írásban elmarasztalta a CW Bank Felügyelõ bizottságának akkori elnökét a belsõ ellenõrzés elégtelensége, illetõleg az FB hatékony mûködésében, az üzleti tevékenység körültekintõ ellenõrzésében tapasztalt hiányosságok miatt.
• Ugyancsak 1995 szeptemberében az MNB bejelentette, hogy külföldi érdekeltségeit értékesíteni kívánja. Ennek hatására az osztrák pénzügyminiszter megbízta az Osztrák Nemzeti Bankot (ONB) a CW Bank vizsgálatával, azt megállapítandó, hogy egy tulajdonosváltás mennyiben befolyásolhatja a bank mûködõképességét. Itt jegyzendõ meg, hogy a CW Bank 1987-ben alakult át bankfiókból önálló, osztrák jog szerinti részvénytársasággá. Ezzel egyidejûleg az MNB-nek az osztrák bankfelügyelet felé tulajdonosi támogató nyilatkozatot kellett kiadnia, amely kivált egy jegybank esetében gyakorlatilag feltétlen kötelezettségvállalást jelent.
• Az ONB vizsgálati jelentése 1996 áprilisában érkezett meg az MNB-hez. A vizsgálat - számos üzemviteli hiányosság és szabálytalanság mellett - fokozott kockázatot állapított meg a FÁK üzletekben és a banki érdekeltségekben, amelyek provízionálása a bank bevételeibõl kétséges, illetve csak részben lehetséges. A vizsgálatot végzõk 1996 elején a késõbb feltárthoz képest lényegesen kisebb további céltartalék-képzést javasoltak. Válaszként, s túl a fent jelzetteken, az MNB számos személyi változást hajtott végre az ügyvezetõ igazgatóság és az FB összetételében.
• 1996 nyár végén az MNB Igazgatósága - miután új jelentést kért az ügyvezetéstõl, s a CW Bank auditorától a nagyhitelek állapotáról, és szembesült az ismert Gigastorage-ügy következményeivel - részletesen foglalkozott a CW Banknál kialakult helyzettel, határozatot hozott arról, hogy az MNB külsõ auditor céget bízzon meg a bank átvilágításával, amelyre a KPMG Hungária kapott felkérést. A KPMG vizsgálati eredményeit 1997 elején küldte meg az MNB-nek, melyben a meglévõ portfolió kockázatát - a bank azonnali eladását feltételezve - váratlanul nagynak becsülte, az alapvetõen a nagyhitelekre korlátozódó és a kereskedelemfinanszírozási portfolióra egységesen "csupán" 25 százalék provízionálást javasló elemzésében. Ugyanakkor a tulajdonosi hozzájárulás szükségességét kisebb mértékûnek (0,61 milliárd ATS) ítélte, amelyre a jegybank az 1996-os mérlegében céltartalékot képzett.
• 1996 õszén az MNB vezetése úgy értékelte, hogy a kialakult helyzetben nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezõ, új vezérigazgatót kell állítani a CW Bank élére. Egy nagyhírû nemzetközi fejvadász cég keresése és ajánlása nyomán került sor 1997 júliusában egy holland bankár vezérigazgatói kinevezésére, aki a banki folyamatok bankszerû átszervezése mellett alapvetõen a gyors értékesítés elõsegítését kapta feladatául. Az elõbbi vonatkozásban felhasználhatta az 1997 júniusában, az MNB által a szervezeti átvilágítással megbízott Boston Consulting Group (BCG) szakszerû ajánlásait. Ezek eredményeként a banküzem szervezettsége, szabályozottsága, költségérzékenysége jelentõsen javult. 1998 áprilisában 32 fõ került elbocsátásra. Az MNB auditorának véleményét is figyelembe véve, 1997 végén 30 milliárd forint került elkülönítésre a potenciális veszteség fedezeteként az MNB mérlegében.
• 1998 májusában, illetve nyarán újabb személyi változásokra került sor. Az üzemszerû banki mûködés kialakításában elért eredményei ellenére is, a vezetõi és kommunikációs képességeiben jelentõs hiányosságokat felmutató, továbbá a hatékony work-out tevékenység iránt érzéketlen vezérigazgató helyére a bankot jelenleg vezetõ dr. Láng László került kinevezésre, továbbá nem került meghosszabbításra az addigi FB-elnök kinevezése sem. A BCG megbízást kapott a hitelportfolió tételes értékelésére. Feladata volt az ügyfélkövetelések tekintetében a portfolió nettó értékének meghatározása és felosztása mûködõ és work-out ügyfelek csoportjaira. Az értékelés a hitelek megtérülését a fedezetek reális értéke, továbbá a banki work-out munka hatékonyságát is figyelembe vevõ három forgatókönyv alapján minõsítette. E vizsgálat alapján került sor az MNB-ben 1998-ban a még szükséges céltartalék megképzésére. A BCG és a KPMG vizsgálatok eredményei közötti eltérés alapvetõ oka nem az, hogy 1996-ról 1998-ra nagy volumenû kétes állománnyal duzzadt volna fel a portfolió, hanem - az idõközben halmozódott, nem fizetett kamatokon túl - az, hogy a BCG vizsgálat a hitelkövetelésekre teljes körû volt, s hogy a már bevizsgált tételekre is a korábbinál lényegesen nagyobb céltartalékigényt mutatott ki.
• 1998 nyarán az új ügyvezetés szervezetileg is leválasztotta a work-out portfoliót, létrehozta a bankon belüli work-out szervezetet, felmentette - többek között - a hitelosztály és a hiteladminisztráció addigi vezetõit, egységesítette a hiteldokumentációt, kialakította a work-out tárgyalások irányelveit, eljárási és ellenõrzési rendjét, s neves jogi irodák közremûködésével több tucat polgári és büntetõ eljárást indított az adósok ellen. A CW Bankon belüli követelésbehajtó részleg a BCG "reális" (középsõ) megtérülési várakozásait felülmúló eredménnyel járó work-out tevékenységet folytatott.

Az MNB 1995 szeptemberében tette közzé, hogy valamennyi külföldi leányvállalatát értékesíteni kívánja. E döntésben szerepet játszott az a felismerés, hogy a jegybank szociológiai és szervezeti értelemben is képtelen a hatékony tulajdonosi kontrollra, amennyiben nem közvetlenül jegybanki alaptevékenységhez kapcsolódó érdekeltségekkel is rendelkezik. Ezen felismerés alapján gyakorlati lépésekre csak 1995-öt követõen került sor.

1996 elején az MNB vezetése tárgyalásokat folytatott egy magyar és egy külföldi pénzintézettel a CW Bank eladásáról, a bank auditora által az elõzõ év õszén készített vagyonértékelés alapján. A tárgyalások során elõnyben részesített magyar pénzintézet azonban akkor nem volt abban a helyzetben, hogy értékelhetõ ajánlatot tegyen. A tárgyalások intenzívebbé válását ezekben a hónapokban a hazai sajtóból is ismert Gigastorage-ügy kipattanása, illetve az ONB-vizsgálat éppen megkapott eredményei is nehezítették. A tárgyalásokat nyilván nem lehetett folytatni a bank eszközértékének pontosítása nélkül. Természetesen a kétes követelésekre az MNB garanciájával akadt volna vevõ, de az MNB vezetése - e megoldás, más hazai nagybank privatizációjakor tapasztalt hátrányait és költségigényét is figyelembe véve - következetesen elzárkózott egy ilyen konstrukciótól.

1997 végével az MNB megképezte a KPMG vizsgálat alapján szükségesnek tartott céltartalékot, s az akkori ismeretek alapján úgy tûnt, hogy az egyéb MNB érdekeltségek eladásából befolyt jövedelem fedezni képes a CW Bank teljes provízió igényét.

Az 1997 nyarán megbízott vezérigazgató fõ feladatként a privatizáció felgyorsítását kapta. 1997 második felében két külföldi pénzintézettel is folytak tárgyalások. Mindkettõ elvégezte a portfolió átvilágítását (due diligence), azt követõen a követeléseket megismerve visszaléptek a további tárgyalásoktól.

A CW Bank üzleti irányultságából következõen 1998 tavaszán több érdeklõdõ is jelentkezett a FÁK-térségbõl. Egy orosz nagybankkal intenzív tárgyalások folytak egészen 1998 augusztusáig, amikor az orosz pénzügyi- és bankválság nyomán a további tárgyalások értelmüket veszítették.

1999 elejétõl a már megtisztított (tehát a rossz, illetve kétes portfolióelemektõl megszabadított) bank értékesítése a cél. Egy dél-európai bankkal folytatott tárgyalássorozatot követõen, ma már - az osztrák bankfelügyeleti hatóságok szempontjait is figyelembe véve - csak osztrák és nyugat-európai befektetõkkel és pénzintézetekkel folynak tárgyalások, amelyek sikeres kimenetele nem esélytelen. Emellett, az MNB vezetése ismét felajánlotta a CW Bankot magyar pénzintézetnek is. Ha az eladási erõfeszítések ennek ellenére sem járnának eredménnyel, a tulajdonos elhatározott szándéka, hogy a CW Bankot az osztrák törvényi elõírások alapján szükséges legrövidebb idõ alatt kivezeti a piacról.

1998 õszén a megváltozott piaci viszonyok között, a lehetséges vevõjelöltek érdekmúlása, a portfolióban felhalmozódott rossz, s a mûködõ elemekre is negatív hatást gyakorló hitelállomány, a beszûkült, ugyanakkor jelentõs kockázatot magában rejtõ további üzleti lehetõségek figyelembe vételével a CW Bank új ügyvezetése, Felügyelõ bizottsága, az MNB Igazgatóságával és Felügyelõ bizottságával, valamint az MNB tulajdonosával teljes egyetértésben úgy ítélte, hogy még 1998 õszén el kell kezdeni a rossz portfolió CW Bankról történõ leválasztásának elõkészítését.

A sérült portfolió leválasztását vizsgáló külsõ szakértõk azt a javaslatot tették, hogy a szóban forgó követelések - jogi, számviteli, és egyéb, az osztrák szabályozásokkal összefüggõ kényszerekbõl - kerüljenek át az MNB könyveibe. A jegybank pedig teremtse meg a követelés behajtásához szükséges szervezeti, intézményi kereteket azon a szakértõi bázison, amely a CW Bankon belül 1998 õsze óta intenzív és eredményes követelésbehajtási tevékenységet folytat. Hangsúlyozni kell, hogy ez a személyi összetételében nemzetközi munkatársi gárda, amely a CW Bank 1998 májusában kinevezett vezérigazgatójának közvetlen irányításával, a CW Bank Felügyelõ bizottságának szigorú ellenõrzése alatt mûködik, a veszteségek kialakulásának idõszakában nem volt a CW Bank állományában, illetve nem olyan területen dolgozott, ahol a hiteldöntésekhez a legcsekélyebb köze is lehetett.

Az MNB 1999 februári igazgatósági ülésén a jegybank elnöke arról tájékoztatta a testületet, hogy a pénzügyminiszterrel történt egyeztetések során felmerült az az elképzelés, miszerint elõnyös lenne, ha a sérült portfolió leválasztását követõen a követeléseket egy állami tulajdonban levõ bank venné át, a behajtással pedig egy erre szakosodott állami cég foglalkozna. Mindezzel elérhetõ lenne, hogy az MNB mentesüljön ettõl a jelentõs humán erõforrásokat lekötõ jegybankidegen tevékenységtõl. Ez idõtõl kezdve tehát az MNB és a CW Bank vezetésének úgy kellett végeznie az elõbb említett tevékenységeket, hogy azok a késõbbiekben folytathatók legyenek akár jegybanki, akár más állami banki irányítással.

A portfolió állami kezekbe (MFB) történõ átvételérõl szóló döntést az MNB tulajdonosát képviselõ pénzügyminiszter 1999. április 21-én hozta meg. Ez idõre, a Pénzügyminisztérium folyamatos egyetértésével, egyebek mellett

• már jelentõs elõrehaladás történt a rossz portfolió leválasztása, valamint az ehhez adott MNB garanciák lehívása terén,
• döntés született az MNB-n belüli, a work-out tevékenységet támogató szigorú döntési, ellenõrzési és limitrendszerekrõl,
• megtörtént az MNB-t a work-out tevékenységben támogató követelés-behajtó cég jogi, szervezeti megalakítása,
• elõrehaladott volt a portfoliókezelésre vonatkozó megbízási szerzõdés kialakítása,
• aláírás elõtt állt a követelésbehajtást folytató szakértõkkel kötendõ megbízási szerzõdés,
• küszöbön állt a rossz követelések nettó eszközértéken történõ kivásárlása.

Ez utóbbira, nevezetesen a követelések reális piaci értékére vonatkozóan több, különbözõ idõpontban készült, alapos külsõ szakértõi értékelés áll rendelkezésre. Figyelemre méltó, hogy az elmúlt évek során elõször a legutolsó kettõ, néhány hónapos különbséggel készült értékelés között nincs érdemi különbség. Joggal feltételezhetõ tehát, hogy a CW Bankból kikerülõ követelésállomány valóban reális értéken fog az új tulajdonoshoz kerülni.

Az MNB és a CW Bank vezetése, a pénzügyminiszter döntését követõen, haladéktalanul megkezdte az átadás elõkészítését.

Az MNB Igazgatósága és Felügyelõ bizottsága a jegybank és az ország érdekeit szem elõtt tartva a CW Banki veszteségekért való felelõsség megállapítását, továbbá a felelõsségre vonást olyan idõpontra kívánta helyezni, amikor

• a folyamat vége már látható közelségben van, tehát a szükségképpen jelentkezõ nyilvánosság a diszkréciót követelõ banküzem érdekeit nem sérti aránytalan mértékben,
• a veszteségek teljes köre és kialakulásuk okai jól azonosíthatók, továbbá amikor
• az ország külsõ pénzügyi helyzete stabil, tehát a már említett negatív nyilvánosság nem jelent akut kockázatokat.

Az MNB ezen megfontolások alapján bízta meg 1998 novemberében könyvvizsgálóját a már korábban említett feladattal, amely - hangsúlyozva, hogy a jogi felelõsség megállapítása a bíróságok hatásköre - a korábbiak mellett a következõket állapította meg:

• A megvizsgált kihelyezések esetében a CW Bank több esetben is megsértette az osztrák banktörvény betûjét és szellemét. Az 1990 és 1996 közötti idõszakban a bank igazgatóságát (Vorstandját) felelõsség terheli a kialakult veszteségekért, s nem feleltek meg a szokásos banki gyakorlatban elvárható szakmai és prudenciális követelményeknek. A vizsgálat nem tárt fel közvetlen bizonyítékot szándékos visszaélésre, de jelzi, hogy a veszteség egésze nem feltétlenül szakmai inkompetencia rovására írható.
• A CW Bank Felügyelõ bizottságának 1990-1996. közötti tevékenysége szakmai szempontból kifogásolható, mivel nem követelte meg a megfelelõen szabályozott és ellenõrzött banki mûködést. A megismert jogi szakvélemények szerint jogi felelõsségre nem lehet következtetni.

A könyvvizsgáló külön vizsgálatot tartott szükségesnek azt megállapítandó, hogy a feltárt bizonyítékok alapján polgári és/vagy büntetõ eljárás kezdeményezhetõ-e a felelõs személyek ellen. Az MNB vezetése ezt követõen haladéktalanul felkérte a pénzügyi és büntetõ jog területén egyik legnevesebb osztrák ügyvédi irodát, hogy magyarországi kapcsolatrendszerét is bevonva dolgozza ki a vonatkozó szakvéleményt.

E szakvéleményt ez év május elején megvitatta az MNB Igazgatósága és Felügyelõ bizottsága, továbbá eljuttatták az MNB tulajdonosát képviselõ pénzügyminiszterhez. Mindezek alapján felkérték a CW Bank vezetését, hogy adjon megbízást a fent említett ügyvédi irodának, hogy haladéktalanul készítse elõ és indítsa el a jogi felelõsség alapján a pereket és a szükséges jogi eljárásokat a CW Bank 1990 és 1996 között hivatalban volt igazgatóságának tagjai és volt vezetõ alkalmazottai ellen. Az ügyrõl ennél többet a banktitok megóvása miatt, továbbá a megindítandó eljárások sikere érdekében nem lehet közölni.

A rendelkezésre álló információk alapján, 1989 után az MNB mindenkori vezetése nem kezdeményezett olyan üzleti döntéseket, amelyek a CW Bank hitelezési tevékenységét befolyásolhatták volna. Az egyetlen tudott kivétel 1993-ban történt.

A miniszterelnök és a pénzügyminiszter kellõ mélységben megismerték a CW Bankkal kapcsolatban kialakult helyzetet, és egyetértenek a Jegybank által ebben a vonatkozásban tett intézkedésekkel, valamint kinyilvánították, hogy a rendelkezésre álló információk szerint az MNB jelenlegi vezetését a CW Bank helyzetéért sem erkölcsi, sem szakmai felelõsség nem terheli.

* * *

Az MNB Igazgatóságának határozott álláspontja, hogy a közvélemény joggal tart igényt a CW Bankkal kapcsolatos hiteles tájékoztatásra. Ennek a tájékoztatásnak azonban a banktitokra, az üzleti titokra és a személyiségi jogokra vonatkozó magyar és osztrák jogszabályok szigorú határt szabnak, amelyeket az MNB a tájékoztatás során köteles figyelembe venni.

Az elhúzódó délkelet-ázsiai válság, a japán gazdaság recesszióba süllyedése és újabb válsággócok megjelenése következtében 1998-ban az elõzõ évhez képest mintegy 2 százalékponttal lassulva 1,9% volt a világgazdaság növekedése. A növekedés lassulása a fejlett, az átalakuló és a fejlõdõ országokat egyaránt érintette, de a Magyarország fõ piacát jelentõ fejlett országokban volt a legkisebb mértékû. Ezen belül a számunkra különösen fontos Európai Unióban az 1997-ben elért 2,7%-os növekedési ütem némileg még gyorsult is. A külpiaci konjunktúra oldaláról így elsõsorban az orosz válság befolyásolta kedvezõtlenül a magyar gazdaság növekedési feltételeit. Ennek hatását azonban tompította, hogy az orosz reláció jelentõsége a külkereskedelemben már korábban jelentõsen lecsökkent. A rendkívül nyomott, az 1997. évi csökkenés után tovább mérséklõdõ világpiaci árak, az általában alacsony áremelkedéssel jellemezhetõ nemzetközi környezet segítette a magyarországi infláció további, számottevõ csökkenését. A válságok terjedésének, elmélyülésének hatására valamennyi átalakuló ország iránti befektetõi bizalom gyengült és a viszonylag stabil gazdasági alapokkal rendelkezõ, kisebb kockázatot jelentõ országok, így Magyarország külsõ finanszírozási költségei is nõttek.

Az Európai Unió tagországaiban az elmúlt néhány évben általában az export volt a gazdasági növekedés fõ forrása. Az exportot támogatta a nagyrészt kedvezõ világgazdasági környezet, valamint az alacsony hazai infláció és az erõs dollár eredményeként javuló versenyképesség. Az alacsony infláció mellett az országok többségében a szigorú fiskális politika lazább monetáris politikával párosult, lehetõvé téve a hazai kereslet bõvülését, az 1998. évi gazdasági expanzióval kapcsolatos várakozások erõsödését. Az ázsiai válság külkereskedelmen keresztül érvényesülõ, a növekedést fékezõ hatását így az Unió tagállamainak többségében 1998 nagyobb részében az élénkülõ hazai fogyasztás és a gazdasági közösségen belüli kereslet növekedése ellensúlyozta.

Természetesen számítani lehetett arra, hogy az ázsiai és az orosz pénzügyi válság elõbb- utóbb a nyugat-európai konjunktúrát is visszafogja. A IV. negyedévben az Európai Unióban a GDP mindössze 0,2%-kal nõtt az elõzõ negyedévhez képest, míg a III. negyedévi bõvülés még 0,6%-os volt, az elõzõ évhez képest pedig a III. negyedévben 2,8, a IV. negyedévben viszont már csak 2,3%-kal nõtt a GDP.

A magyar export mintegy 35%-át felvevõ Németországban az 1997. évi 2,2%-os növekedés 1998-ban 2,7%-ra gyorsult. A külsõ piacok mérsékeltebb bõvülését szeptemberig több, mint ellensúlyozta a belsõ kereslet élénkülése. Az elmúlt néhány évben a vállalati profitok általában jelentõsen emelkedtek, ami a kedvezõ finanszírozási feltételekkel együtt a beruházásokat, a munkanélküliségi ráta mérséklõdése, a rendelkezésre álló jövedelmek növekedése és a megtakarítási ráta csökkenése pedig a lakossági fogyasztás növekedését ösztönözte. Az utolsó negyedévben azonban a német gazdaság növekedése is jelentõsen lassult: míg az elsõ három negyedévben mintegy 3, a IV. negyedévben már csak 1%-kal nõtt a GDP 1997 megfelelõ idõszakaihoz képest, a feldolgozóiparban pedig közel kétévi gyors növekedés után elõször esett vissza a termelés. A gazdasági növekedés év végi lassulása elsõsorban a válság-régiókba irányuló export IV. negyedévi csökkenésével és az Európai Unióba irányuló kivitel mérsékeltebb növekedésével magyarázható.

Az 1997 júniusában Thaiföldön kirobbant és azóta a délkelet-ázsiai térség számos országára kiterjedt pénzügyi válság az 1998 elején várthoz képest jobban elhúzódik. A nemzeti valuták erõteljes leértékelõdése, a bankszektor magas behajthatatlan követelésállománya és a restriktív hitelfeltételek a korábban feltételezettnél erõsebben fékezik a válság által közvetlenül érintett országok gazdasági tevékenységét. Különösen kedvezõtlenül érintette ezeket az országokat a japán gazdaság recesszióba süllyedése, ami nyilvánvalóvá tette, hogy egyelõre nem lehet arra számítani, hogy egy japán fellendülés segít a térség országainak a válságból való kilábalásban. Az új körülményekhez való alkalmazkodás részeként a válság által a legerõsebben érintett öt országban (Korea, Thaiföld, Indonézia, Malaysia, Fülöp szigetek) 1996-1998-ban összesen mintegy 120 milliárd dollárral javult a fizetési mérleg pozíció, amely így az 1996. évi 3-8%-os GDP arányos deficitbõl 1-13%-os GDP arányos aktívummá változott. A fordulatot nagyrészt az import visszaesése okozta, míg a jórészt a versenyképesség javulásán alapuló, az Ázsián kívüli régiókba irányuló gyors exportvolumen növekedést részben ellensúlyozta az ázsiai importkereslet és az exportárak esése.

A délkelet-ázsiai pénzügyi válság a kelet-európai országok közül mindenekelõtt a fiskális szféra mûködési zavaraival küzdõ és az olajárak csökkenése által is erõsen sújtott orosz gazdaságot befolyásolta, ami a rubel elleni ismételt támadásokban és az értékpapírpiacok változékonnyá válásában nyilvánult meg. A feltörekvõ országokkal szembeni általános bizalmatlanság is hozzájárult az orosz pénzügyi rendszer augusztusi összeomlásához (a rubel de facto leértékelése, a nem kormányzati adósságfizetésre bejelentett moratórium), de a válság hátterében alapvetõen az elhalasztott adóreformokkal és a vállalati szektor rendkívül lassú átalakulásával összefüggõ krónikus, súlyos fiskális egyensúlyhiány áll.

A korábban vártnál jobban elhúzódó délkelet-ázsiai és az egyre mélyülõ japán recesszió, az orosz gazdasági és pénzügyi nehézségek súlyosbodása, valamint egy újabb dél-amerikai válság esetleges létrejöttére utaló jelek hatására augusztus-szeptemberben a feltörekvõ piacok egészét, sõt egyes fejlett országokat is érintõ bizalmi válság volt kialakulóban. A súlyos ázsiai és orosz gazdasági-pénzügyi problémák továbbterjedésétõl, ennek a fejlett országok gazdaságaira gyakorolt hatásától való félelem rendkívül változékonnyá tette a részvénypiacokat, a feltörekvõ piacok által fizetendõ kockázati prémiumok az 1997-re átlagosan jellemzõ 600 bázispontról 1998 szeptember elejére 1700 bázispontra emelkedtek és néhány valuta folyamatos leértékelõ nyomás alá került.

A globális növekedés lassulás és egy esetleges nemzetközi hitelválság kialakulása miatti aggodalom következtében októbertõl több, az augusztus-szeptemberi kiterjedt pénzpiaci zavarokat csillapító intézkedés született. Ezek közé tartozott számos fejlett és néhány feltörekvõ ország központi bankjainak kamatcsökkentése, Japánban újabb, a bankrendszer megerõsítését és a kereslet élénkítését célzó intézkedések bejelentése, egy jelentõs nemzetközi támogatást biztosító megállapodás megkötése a brazil pénzügyi válság megelõzésének érdekében, valamint az IMF nemzetközi válságok leküzdésére fordítható pénzeszközeinek bõvítése.

A felsorolt intézkedések pozitív hatásának tulajdonítható a részvényárfolyamok IV. negyedévi általános emelkedése. A feltörekvõ országok ismét valamivel könnyebben jutottak külsõ finanszírozási forrásokhoz, sor került néhány új kötvénykibocsátásra és némileg módosult a feltörekvõ országokat a kockázat szempontjából egységes blokként kezelõ befektetõi magatartás. Összességében 1998. október elejétõl enyhültek a nemzetközi tõkepiaci feszültségek, de továbbra is jellemzõ, hogy a befektetõk nemcsak 1996-1997 azon idõszakaihoz képest lettek sokkal óvatosabbak, amikor a kockázati prémiumok szokatlanul alacsonyak voltak, hanem a normálisnak tekinthetõ állapothoz képest is.

Az év egészében a feltörekvõ piacokra irányuló nettó magántõke beáramlás a már nagymértékben visszaesett 1997. évi értékhez képest további 40%-kal csökkent. Ezen belül az ázsiai országokban az 1996-ban még 100 milliárd dollárt kitevõ nettó magántõke beáramlás 1997-ben 80%-kal csökkent, 1998-ban pedig már nettó kiáramlásra került sor.

Az 1993 óta folyamatosan növekvõ közép-kelet európai régióban az 1997-ben még 3,6%-os növekedési ütem 1998-ban 3%-ra csökkent. 1997-ben a tizenhárom kelet-közép európai országból még hat olyan volt, közöttük a térség legnagyobb gazdasága Lengyelország, ahol a GDP 5% feletti ütemben nõtt. Az addig a túlfûtöttség jeleit mutató lengyel és szlovák gazdaság, valamint a balti államok növekedése egyaránt lelassult 1998-ban. Csehországban az 1997 májusi valutaválság által kikényszerített szigorú fiskális és monetáris politika folytatása, a strukturális reformok megvalósításának igénye következtében eleve gyenge növekedési teljesítményre lehetett számítani: az 1997.évi 1%-os növekedést követõen a GDP 2,7%-kal esett vissza. A kilencvenes években végbement strukturális átalakulás és az 1995-1996 évi makrogazdasági stabilizáció talaján Magyarországon már 1997-ben jelentõsen gyorsult, 1998-ban pedig meghaladta az 5%-ot a GDP bõvülése.

Az 1997. évi mérséklõdés után tovább csökkenõ világpiaci árak hozzájárultak ahhoz, hogy a közép-kelet-európai országok többségében 1998-ban folytatódott az infláció mérséklõdése. 1998 végén a fogyasztói árnövekedés az országok többségében egyszámjegyû volt, vagy éppen elérte a 10%-ot. Különösen látványosan csökkent az infláció az elõzõ évi igen magas szintrõl a stabilizációs programot megvalósító Albániában és Bulgáriában, a régió élvonalába tartozó országok közül pedig Magyarországon volt a legjelentõsebb a fogyasztói árak csökkenése. Lengyelországban az alacsony importált infláción kívül a belföldi kereslet lassuló növekedése és a bérinfláció mérséklõdése támogatta az infláció csökkenését. Csehországban pedig a kedvezõ külsõ feltételek, az 1997 májusi valutaválság óta követett szigorú fiskális és monetáris politika és a GDP közel 3%-os csökkenése ösztönözte az infláció mérséklõdését: az év végére mind a termelõi, mind a fogyasztói infláció több, mint 3 százalékponttal csökkent.

A délkelet-ázsiai válság világkereskedelemre és világpiaci árakra gyakorolt hatása, valamint augusztustól az orosz válság elmélyülése kedvezõtlenül befolyásolta a régióhoz tartozó országok külsõ egyensúlyi helyzetét. Annak ellenére, hogy a délkelet-ázsiai térséggel folytatott kereskedelmi kapcsolatok nem túl intenzívek, az ázsiai országok által harmadik piacokon támasztott verseny hatását pedig általában ellensúlyozta a nyugat-európai gazdasági élénkülés, az ázsiai válságövezethez Japánt is hozzászámítva, az erõteljes ázsiai importbehatolás számos esetben járult hozzá a közép-kelet-európai országok kereskedelmi mérleg pozíciójának romlásához.

Míg a részvénypiacoknak és a valutaárfolyamoknak az orosz válság kiélezõdésére való reagálása nem mutatott szoros kapcsolatot az egyes országok gazdasági stabilitásával, a kamatprémiumok és a tartalékpozíciók alakulása sokkal inkább összhangban volt az egyes országok sérülékenységével kapcsolatos, a gazdasági stabilitáson alapuló elõzetes

várakozásokkal. Az orosz válság elmélyülésének azonnali hatásaként az augusztus közepét követõ egy hónap alatt általánosan, jelentõsen estek a részvényárfolyamok - Csehországban, Magyarországon, Horvátországban, Lettországban, Litvániában, Romániában és Ukrajnában nagyobb, Szlovákiában és Szlovéniában pedig kisebb mértékben -, a lebegõ vagy széles árfolyamsávban mozgó valuták, közöttük a cseh korona és a lengyel zloty, pedig számottevõen leértékelõdtek. Az euró kötvények kockázati prémiumai ezzel szemben a kibocsátó országok gazdasági fejlettsége szerint differenciálódtak, Lengyelországtól Ukrajnáig 200-tól 10000 bázispontig terjedtek.

1998 fontos eseménye volt, hogy az Európai Unióval társulási szerzõdést kötött tíz kelet-európai országgal Csehország, Észtország, Lengyelország, Magyarország és Szlovénia megkezdhette a csatlakozási tárgyalásokat, amelyek eredményeként a következõ évtizedben, az országok felkészültségétõl függõen különbözõ idõpontokban kerülhet sor a csatlakozásra.

(%)

* GDP %-ában
** Változatlan áron

(%)

* GDP %-ában
** Milliárd dollár
*** Beleértve a nem regisztrált kereskedelem aktívumát
Forrás: Transition Report, 1998 (EBRD)

Az éves inflációs ráta 1998 decemberére 10,3%-ra csökkent, ami az 1997 decemberi 18,4%-os rátához viszonyítva 8,1 százalékpontos javulást jelentett. Az éves átlagos infláció ennél kisebb ütemben mérséklõdött, az 1997 évi 18,3% után 1998-ban átlagosan 14,3%-kal emelkedtek a fogyasztói árak. Az infláció 1999-ben tovább csökkent, februárban 9,4%-ra.

Az árnövekedés üteme a fogyasztói kosár mindegyik összetevõje esetében mérséklõdött. A benzin és az élelmiszerek árnövekedése lényegesen kisebb volt, mint az inflációs folyamat trendjét tükrözõ maginflációé. A legmagasabb árnövekedés a nominális árfolyam által nem fegyelmezett piaci szolgáltatások és a szabályozott árak esetében következett be.