vissza

A diszkrimináció tilalmával kapcsolatos visszásság nem ritkán magára a jogi szabályozásra vezethető vissza. Ezek esetenként nem felelnek meg annak az Alkotmánybíróság által megállapított követelménynek, amely szerint az azonos ismérveknek megfelelő csoportokra azonos joghatású, az eltérő ismérveknek megfelelő csoportokra pedig kellő mértékben differenciált szabályokat kell alkotni.

A hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot akkor állapítottuk meg, ha a hatóságok vagy a közszolgáltatók az azonos objektív ismérveknek megfelelő csoportokat nem azonos szempontok szerint ítélték meg, illetve ha az eltérő helyzetű csoportok tagjaira nem érvényesítették kellő mértékben az eltérésekből eredő különbségeket. E körben visszásságot kell megállapítani akkor is, ha egy adott csoporton belül a csoport egyes tagjaira - a többihez képest - eltérő szabályokat alkalmaznak.

Figyelemmel arra, hogy vizsgálataink a jogszabályok alkotmányosságára nem terjedhetnek ki, így abban az esetben, ha azt állapítjuk meg, hogy a diszkrimináció az előbbiekben említett alkotmányos követelményeknek meg nem felelő jogszabályok alkalmazásának eredménye, a jogszabály módosítását kezdeményezzük.

Az 1999. évi munkáról szóló beszámolóban arról tájékoztattuk az Országgyűlést, hogy a diszkrimináció tilalmával kapcsolatos visszásságokat legtöbbször a munkához való joggal összefüggésben és a közszolgáltatások vonatkozásában állapítottunk meg. Tájékoztatást adtunk a mozgássérültek és az épített környezet viszonyának feltárására indított vizsgálatunkról is. 2000. évi tapasztalataink hasonlóak az 1999-ben tett megállapításokhoz.

A diszkrimináció tilalmával kapcsolatos visszásságot rögzítettük olyan esetekben, amikor az egészségügyi intézmények nem sorolták a hasonló kockázattal járó tevékenységek mindegyikét a pótlékalap 100%-ára jogosító munkakörök közé. Ilyen eset fordult elő abban az intézményben, ahol a mosogatók nem részesültek pótlékban annak ellenére, hogy munkaidejük mintegy 80%-ban vérrel vagy más nedvekkel szennyezett csövek, pipetták mosogatását végezték. E tevékenység egészségügyi kockázata hasonló a kórházi mosodai dolgozókéhoz, ennek ellenére a mosogatók a pótlékot nem kapták meg. Hasonló visszásságot tapasztaltunk a kórházi pulmonológiai osztályokon, ahol a fertőzésveszélynek kitett orvosírnokok, takarítónők, beteghordók nem kapták meg a szakszemélyzetnek ez okból biztosított pótlékot. A visszásságot részben a pótlékra jogosultak körét meghatározó jogszabály alkalmazása, részben az idézte elő, hogy az intézmények - bár erre jogosultak lettek volna - anyagi fedezet hiányára hivatkozva a kollektív szerződésben nem biztosították az azonos elbírálást.

A mozgássérültek és az épített környezet viszonyával kapcsolatban a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásság régóta fennáll és folyamatosan újra keletkezik. A hátrányos megkülönböztetésre alkalmas helyzet felszámolása igen komplex feladat. A megfelelő jogszabályok megalkotása mellett sok más feltételt is meg kell teremteni. A mozgássérültek hátrányos helyzetének felszámolása megkezdődött, de lassan halad. Az elmúlt évben is tapasztalható volt indokolatlan megkülönböztetés, ami abban nyilvánult meg, hogy nem biztosították megfelelő módon a mozgáskorlátozottak gépjárművei parkolásának lehetőségeit, illetve a temetői ingyenes behajtást egy meghatározott társadalmi szervezet tagságához kötötték. Mindkét esetet alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságként értékeltük.

Indokolatlan különbségtételt tapasztaltunk a lakáscélú támogatásokkal kapcsolatos gyakorlatban. Megállapítottuk, hogy nem azonos feltételek érvényesülnek a vállalt és az örökbe fogadott gyermekek tekintetében. A pénzintézetek nem veszik figyelembe a határidő lejártakor a folyamatban lévő örökbefogadási eljárást, miközben az igazolt terhességet figyelembe kell venniük. A visszásság oka maga a jogszabály, amelyik nem biztosít azonos jogokat a lakáscélú támogatások esetében a saját és az örökbe fogadott gyermekek számára. A visszásság végleges megszüntetése jogszabálymódosítással lehetséges.

Ismételten tapasztaltuk, hogy egyes önkormányzatok az állandó lakosok javára indokolatlanul hátrányos megkülönböztetést alkalmaztak az üdülőtulajdonosokkal szemben. Így visszásságként értékeltük, ha a kötelező hulladékszállítási közszolgáltatásért járó díjat mérsékelték vagy elengedték, ha az állandó lakás céljára használt ingatlan tulajdonosa igazolta, hogy lakását hosszabb ideig senki nem használta. Ugyanezt azonban nem tették lehetővé az üdülőtulajdonosok számára.

Diszkriminációt eredményez az olyan önkormányzati rendeleten alapuló gyakorlat is, amelyik a rendeletben meghatározott mértékű hulladéknál több elszállítása esetén azzal arányos többletdíjazást állapít meg, de nem veszi figyelembe a díjazásnál azoknak a szempontjait, akiknél a megállapított mértéknél lényegesen kevesebb elszállítást igénylő hulladék keletkezik.

Nem tekintettük visszásságnak azt, hogy az önkormányzat a helyi idegenforgalmi vagy építményadó megállapításánál különbséget tett az üdülőtulajdonosok, illetve üdülők és az állandó lakosok, illetve lakások szerint. Ebben a körben elfogadható a lakástulajdonosok előnyben részesítése, méltányolva azt a többletteljesítményt, amit ők a települési feladatok megoldásához nyújtanak.

Megállapítottuk viszont a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásságot amiatt, amikor az eljáró hatóság szakértő igénybevétele esetén a betűrendbe állított szakértői listán elöl állókat kereste meg, és akit először elért, azt bízta meg a szakértői tevékenység elvégzésével. E gyakorlat következtében a sorrendben hátrébb lévő szakértőkre gyakorlatilag nem került sor.

A diszkrimináció tilalmába ütközik, ha egy egészségügyi intézmény a súlyos állapotban lévő hajléktalant nem fogadja be, hanem átirányítja egy olyan intézménybe, amelyik a hajléktalan állapotához szükséges egészségügyi ellátást - adottságai miatt - nem tudja biztosítani.

OBH 6109/1997.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz való joggal, valamint a 70/A. §-ban megfogalmazott diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásság közvetlen veszélye áll fenn amiatt, hogy a jogalkotó az egészségügyi törvény végrehajtására kiadott 113/1992. (VII. 14.) Korm. rendelet 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a pótlékalap 100%-ára jogosító munkakörök között nem említi a mosogatói munkakörben foglalkoztatottakat.

Vértranszfúziós Állomás mosogatóként alkalmazott munkatársai 1997 júniusában azzal a panasszal fordultak az országgyűlési biztoshoz, hogy a szakdolgozókkal és a mosodában dolgozókkal szemben ők nem részesülnek munkahelyi pótlékban annak ellenére, hogy vérrel szennyezett üveg csövek, pipetták stb. mosogatását végzik munkaidejük 80%-ában.

Az országgyűlési biztos általános helyettese eljárása során azt vizsgálta, hogy a panaszosok sérelme visszavezethető-e az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára. Ennek során tájékoztatást kért a Miskolci Vértranszfúziós Állomás vezetőjétől arról, hogy milyen szakmai és jogi indokok alapján állapította meg a munkáltató, hogy a panaszosok nem jogosultak munkahelyi pótlékra. Levelét továbbították a Semmelweis Kórház igazgatójának, aki következőkről adott tájékoztatott.

Az Intézet a jellemzően alacsony finanszírozás miatt a korábbi időszakban csak a jogszabályban kötelezően előírt illetménykiegészítéseket, illetve pótlékokat tudta folyósítani. E miatt a Kollektív Szerződés nem határozott meg a jogszabályban felsoroltakon túl pótlékra jogosító munkaköröket. 1998. május 1. napjától az érdekvédelmi szervezetekkel kötött megállapodás alapján a vérellátóban mosogató munkakörben dolgozók is részesülnek havi 5000 forint illetménykiegészítésben. Ez kevesebb, mint a szakdolgozók vagy a mosodában dolgozók pótléka. A bérpótlék eltérő mértéke az igazgató főorvos szerint a jogi szabályozásból ered. A 113/1992. (VII. 14.) Korm. rendelet 18. § (5) bekezdése alapján, ha a munkáltató a 18. § (2)-(3) bekezdésében meghatározottakon kívül további munkakörökre is megállapít pótlékot, akkor ennek mértékét a pótlékalap 25-100%-a között határozhatja meg. Az igazgató főorvos szerint szakmailag sem indokolt az azonos mértékű bérpótlék, mert a panaszosok által betöltött munkakör - bár jár bizonyos egészségkárosító kockázattal - nem hasonlítható össze a röntgenben, a fertőző osztályokon, kórbonctani osztályokon dolgozókat ért mindennapos és folyamatos fizikai és pszichés terheléssel, egészségkárosító kockázattal.

A fentiekkel kapcsolatban az országgyűlési biztos általános helyettese a következőket állapította meg:

A Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (továbbiakban: Kjt.) 72. §-ának végrehajtására a 113/1992. (VIII. 14.) Korm. rendelet szól. A járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátás intézeteire vonatkozóan a 18. § (2) bekezdésében határozta meg a jogalkotó azokat a munkaköröket, amelyekben a pótlék mértéke a pótlékalap 100%-a.

E szerint a pótlékalap 100%-ának megfelelő illetménypótlékra jogosult többek között a mosodában teljes munkaidőben a szennyes ruhák átvételét végző közalkalmazott.

E munkakörben dolgozók valóban kapcsolatba kerülhetnek olyan fertőző testnedvekkel vagy a fertőtlenítés során vegyi anyagokkal, amelyeknek lehet egészségkárosító kockázata. Ezzel azonos mértékű az olyan mosogatói munkakörben foglalkoztatottak egészségkárosító kockázata is, akik vérrel és egyéb fertőző anyagokkal szennyezett edényeket mosogatnak. A jelenlegi szabályozás szerint illetménypótlékra mégsem jogosultak. A kollektív szerződés vagy a munkáltató ugyan e munkakört a veszélyes munkakörök közé sorolhatja, de finanszírozási gondokra, szakmai indokokra hivatkozva a pótlék összegét kisebb mértékben is megállapíthatja, vagy akár el is hagyhatja.

Ez valóban azt eredményezi, hogy az azonos kockázattal járó munkakörökhöz eltérő mértékű pótlékok tartozhatnak aszerint, hogy a munkáltató elsősorban anyagi lehetőségei függvényében hogyan minősíti ezeket. Emiatt az e munkakörben dolgozó közalkalmazottak esetében a diszkrimináció tilalmával összefüggő sérelem közvetlen veszélye áll fenn.

Amennyiben a mosogatói munkakör egészségkárosító kockázata szakmai szempontból valóban indokolt, akkor a Kjt. végrehajtására kiadott rendelet nem nyújt kellő eljárási garanciát az alkotmányban rögzített alapjogok érvényesítéséhez.

A diszkrimináció tilalmával összefüggő sérelem közvetlen veszélye miatt kialakult visszásság és a jogbiztonsággal összefüggésben meghatározott követelmények alapján indokolt a végrehajtási rendelet felülvizsgálata.

Ezért az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte az egészségügyi minisztert, vizsgálja meg, hogy a 113/1992. (VII. 14.) Korm. rendelet 18. §-ának (2) bekezdésében meghatározott, a pótlékalap 100%-ára jogosító munkakörök közé felvehető-e a mosogatói munkakör, és indokolt esetben ennek megfelelően kezdeményezze a rendelet módosítását.

Az ajánlással kapcsolatos álláspontjáról az egészségügyi miniszter a következőket válaszolta:

A 2000. április 1-jén hatálybalépett 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet megoldja a problémát. A rendelet előírja, hogy 2001. december 31-ig a munkáltatónak minden olyan tevékenységnél, amely feltehetően biológiai tényezők kockázatával jár, meg kell határoznia a munkavállalókat érő expozíció jellegét, időtartamát és mértékét. Ha a meghatározás alapján az egészségkárosító kockázat fennáll, akkor a mosogatói munkakörben dolgozók jogosulttá válnak az egészségkárosító kockázati pótlékra. Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója a feladat szakmai felelőseinek kijelölésével megkezdte a biológiai tényezők hatásának kitett dolgozók egészségének védelméhez, illetve a pótlék jogosságának megállapításához szükséges felmérés előkészítését.

A miniszternek az országgyűlési biztos válaszolt. Elfogadta, hogy a hivatkozott rendelet végrehajtásáig a 113/1992. (VII. 14.) Korm. rendeletben meghatározott pótlékra jogosító munkakörök bővítése nem célszerű. Ezért az erre vonatkozó ajánlást nem tartotta fenn. Arra kérte az egészségügyi minisztert, hogy az Országos Vérellátó főigazgatója által végzett expozíció felmérés eredményéről tájékoztassa. A felmérés a beszámoló időszakában még nem fejeződött be.

OBH 8709/1997.

A Zalaegerszegi Kórház Pulmonológiai Osztályán dolgozó orvosirnokok, takarítónők, beteghordók 1997 októberében fordultak az országgyűlési biztos általános helyetteséhez amiatt, hogy bár veszélyes helyen dolgoznak, veszélyességi pótlékot nem kapnak. Arra hivatkoztak, hogy a gyógytornászok, gazdasági nővérek, diétás nővérek is kapnak munkahelyi pótlékot. Tájékoztatásuk szerint a kollektív szerződés ugyan nem zárja ki, hogy veszélyességi pótlékot kapjanak, de erre vonatkozó kérésüket mindig a kórház anyagi helyzetére hivatkozással utasították el. Panaszosok szerint az elmúlt évben elkészült kollektív szerződés pótlékra jogosító munkakörként említi a panaszosok munkakörét is, de aláírásra ez nem került.

A vizsgálat során az országgyűlési biztos általános helyettese megkereste a Zalaegerszegi Kórház igazgató főorvosát. Tájékoztatást kért arról, hogy milyen szakmai és jogi indokok alapján zárkózik el a munkáltató a panaszosok részére a pótlékfizetéstől, illetve várható-e, hogy a kollektív szerződés szerint ezek a munkakörök is pótlékra jogosítanak majd.

A panaszosok sérelme azzal, hogy az új kollektív szerződésben munkakörük pótlékra jogosít és részükre a pótlékalap 100%-ának megfelelő illetménypótlékot állapítottak meg, orvoslást nyert, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese az ajánlástól eltekintett, és a vizsgálatot a megoldódott panaszra tekintettel lezárta.

OBH 9245/1997.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

OBH 10037/1997., 4717/1998., 178/2000., 971/2000.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 434/1998. számú ügy utóélete

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatalból átfogó vizsgálatot indított a mozgássérültek és az épített környezet viszonyának, ezzel kapcsolatban az emberi jogok érvényesülésének feltárására. Megállapította, hogy a mozgáskorlátozottak alkotmányos jogaival kapcsolatos visszásságok régóta léteznek, és folyamatosan újak keletkeznek. A hátrányos megkülönböztetésre alkalmas helyzet felszámolását helyenként megkezdték, e példák ellenére azonban a folyamat lassú és változó színvonalú.

Az ajánlásokat a megszólítottak elfogadták. Az épített környezet akadálymentességére vonatkozó szabályozás módosítása folyamatban van.

A közigazgatási hivatalok vezetői a szükséges intézkedéseket megtették, oktatás szervezésével, utóellenőrzésekkel biztosították, hogy az elkövetett szabálytalanságok ne ismétlődjenek meg.

OBH 1156/1998.

A panaszos azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert az OTP - azon bejelentésük ellenére, hogy a második gyermek örökbefogadási eljárása folyamatban van - a két vállalt gyermekre tekintettel felvett szociálpolitikai kedvezmény kamatos visszafizetésére szólította fel, mivel a második gyermek határidőn belül nem született meg.

Az országgyűlési biztos a diszkrimináció veszélye miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy az OTP a behajtási eljárását a vállalt határidőn túl csak terhesség bejelentését követően a gyermek megszületéséig függeszti fel. Ilyen felfüggesztésre az örökbefogadási eljárás elhúzódása miatt nincs lehetőség.

A panaszos és házastársa 1990-ben lakás építéséhez 400 000 forint kiemelt törlesztési támogatású hitelt, és - 1997 decemberéig két gyermek születését vállalva - 200 000 forint szociálpolitikai kedvezményt vettek fel. Néhány év elteltével kiderült, hogy nem születhet közös gyermekük, ezért 1996-ban kérelmet nyújtottak be két gyermek örökbefogadására. Még abban az évben egy kislányt örökbe is fogadtak, de a második gyermek örökbefogadása körül akadályok merültek fel, ezért csak 1997. október 31-én került sor a gyermek "kihelyezésére". A Gyermek és Ifjúságvédő Intézet 1998. január 5-én hivatalosan igazolta, hogy a kiskorú örökbefogadása folyamatban van. Az örökbefogadási eljárás 1998. júniusáig elhúzódott, ezért az OTP a második vállalt gyermekre tekintettel felvett 150 000 forint kamatokkal emelt összegének részletekben történő megfizetésére szólította fel őket.

A lakáscélú támogatásokról szóló 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet új lakás építésére állami juttatásként vissza nem térítendő lakásépítési kedvezményt biztosít. A lakásvásárlási támogatás mértéke és a kedvezményezettek körének meghatározása közgazdasági és demográfiai kérdés, amely alapvetően a nemzetgazdaság teherbíró képességének a függvénye. A költségvetésből erre a célra fordítható összeg meghatározására a jogalkotó nagyfokú szabadsággal bír, mert az alkotmányos jogokból sem a támogatás összegére, sem a jogosultak körének meghatározására nem állapítható meg kötelezettség. A jogszabály célja, hogy a lakáshozjutás támogatásával ösztönözze a fiatal házasokat - az általános tendenciával ellentétesen - több gyermek vállalására. A támogatás - jogi kifejezéssel élve - eredmény kötelem, ami azt jelenti, hogy a vállalás nem teljesítése esetén nem jár a támogatás, és a már felvett összeg hitelnek minősül. A "határidőn túl" megszülető gyermekek után csak a még vissza nem fizetett adósság erejéig lehet a támogatást igénybe venni.

A születendő gyermekek számának növelése mellett szintén rendkívül fontos társadalmi érdek, hogy minél több gyermek nevelkedjen családban, ezért a jogszabály a vér szerinti gyermek mellett az örökbe fogadott gyermeket nevelő szülők számára is biztosítja a lakáscélú kedvezményt. Az örökbefogadás azonban - a gyermekek érdekeit védő garanciális okok miatt - időigényes eljárás, és adminisztratív okokból évekig elhúzódhat. A jogalkotó azokban az esetekben is lehetővé tette a támogatás igénybevételét, amikor az örökbefogadási eljárás során a gyermek már legalább egy éve él a nevelőszülőnél.

A jogszabály a gyermekek születése és a gyermekek örökbefogadása között úgy tesz különbséget, hogy a gyermek megszületésére vállalt határidő lejártát követően, az adós a terhességének orvosi igazolásával kérheti, hogy a hitelező a kedvezmény kamatos kölcsönné alakítását a gyermek megszületéséig függessze fel, az örökbefogadási eljárásban azonban nincs lehetőség a felfüggesztésére. A panaszos 20 hónappal a vállalt határidő lejárta előtt nyújtott be kérelmet a gyermekek örökbefogadására, de csak egy gyermek örökbefogadási eljárása fejeződött be. Nem a panaszos mulasztása okozta, hogy a második gyermek örökbefogadására csak a határidő után fél évvel került sor.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az orvostudomány fejlődését is figyelembe véve egyre később következik be annak tudomásul vétele, hogy egy házaspárnak nem lehet gyermeke, ezért "nem elvárható" a gyermektelen házaspároktól, hogy évekkel a vállalt határidő lejárta előtt lemondjanak a saját gyermekről, és eljárást indítsanak az örökbefogadás érdekében. Az ellentmondás a jogbiztonság alkotmányos garanciáját érinti, és diszkriminációt eredményez, ezért a feltárt visszásság jövőbeni feloldása érdekében felkérte a szociális és családügyi minisztert, hogy fontolja meg a 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet módosításának kezdeményezését, amely - örökbefogadási céllal nevelőszülőhöz kihelyezett gyermekek esetében - lehetőséget teremtene a behajtási eljárás felfüggesztésére, vagy az utólagosan jogerőre emelkedő örökbefogadás esetében - kellő garanciák mellett - az utólag született gyermekekre vonatkozó beszámítás alkalmazására.

OBH 1170/1998.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 1428/1998.

A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert kifogásolta, hogy a helyi állandó lakosok adóterhe kisebb, mint az üdülő tulajdonosoké, illetve a panaszos azt is sérelmezte, hogy a 2000. évre kivetett idegenforgalmi adó az előző évihez képest jelentősen megemelkedett.

Az országgyűlési biztos a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és a tulajdonhoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

1. A vizsgálat megállapította az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése csak a jogszabály tárgyi és alanyi összefüggésében, a jogosultak és a kötelezettek összevetése alapján vizsgálható. Ha az adott szabályozási koncepción belül valamely csoportra vonatkozóan a jogszabály nem differenciál, nem állapítható meg a diszkrimináció pusztán azért, mert más csoportba tartozókra a jogszabály eltérő rendelkezést ír elő. (21/1990. AB hat., 4/1993. AB hat.) Az önkormányzat rendelkezése két csoportot különböztet meg. Egyikbe tartoznak azok az adóalanyok, akik saját házukban, bérleményükben laknak vagy dolgoznak, a másikba azok, akik az ingatlant üdülés, pihenés céljára használják. Az önkormányzat rendelete nem tesz különbséget a csoportokon belül. Azt pedig sem az Alkotmány, sem más jogszabály nem tiltja, hogy azon ingatlanok adóalanyai, akik a birtokolt ingatlanukat lakás és munkahely céljára használják, kisebb mértékű adóterhet viseljenek, mint az üdülésre használt ingatlanok adóalanyai. Az önkormányzati rendelet ezt a jogilag megengedett csoportosítást alkalmazza, az adó mértékét illetően nem lépi túl az adótárgyra megállapítható maximumot, ezért nem sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

2. Az 1999. évre 9300 forint/év, 2000. évre pedig 24 800 forint/év az idegenforgalmi adó mértéke. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat a helyi adókról szóló törvény alapján állapította meg az adó mértékét és nem lépte túl a törvényben előírt adómaximumot. A vizsgált esetben az adómaximum épület után évente 900 forint/m2. A panaszos esetében tehát az adómaximum a 31 m2-es faház üdülő esetén 27 900 forint/év lett volna. A fentiek alapján a vizsgálat alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg.

OBH 2807/1998.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

OBH 6111/1998.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a fővárosi önkormányzat a statikus szakértőket az ábécé sorrendű névsoruk alapján egyszerű sorbatelefonálásos módszerrel kéri fel a szakértésre. A megbízást az kapja, akit a telefonhívások során legelsőnek elér a központi ügyeletes.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a diszkrimináció tilalmának és a tulajdonhoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A panaszos a megfelelő dokumentumokat csatolta, ezért iratbekérésre, tájékoztatásra nem volt szükség.

A vizsgálat során alkotmányossági szempontból azt a kérdést kellett tisztázni, hogy milyen csoporthoz képest szenvednek hátrányos megkülönböztetést azok a szakértők, akiknek a neve az ábécében hátrább álló betűvel kezdődik? Az Alkotmánybíróság elfogadja, hogy a tervezők és szakértők által gyakorolt rendszeres tervezői tevékenység, amely rendszeres jövedelmet biztosít számukra, az Alkotmány 13. § (1) bekezdés szerint tulajdoni védelmet élvez (40/1997. (VII. 1.) AB határozat). Így alkotmányossági szempontból tulajdoni jogként jelenik meg a szakértő megbízásban való részesítése is. E tulajdoni jogosultság közérdekből korlátozható, s az Alkotmánybíróság e körben nem a tulajdonkorlátozás feltétlen szükségességét, hanem a törvényhozó közérdekre való hivatkozásának indokoltságát vizsgálta mindig felül. Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy a főpolgármesteri hivatal által folyatott gyakorlat sérti azon szakértők tulajdonjogát, akik a nevük kezdőbetűje miatt gyakorlatilag soha nem részesülnek megbízásban. Ez a sérelem nem önmagában, hanem az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés szerinti diszkriminációval valósul meg. A név alapján előnyben részesítés diszkriminatív, mert alapjog tekintetében (a tulajdonhoz való jog különbséget tesz az emberek összehasonlítható csoportja (a szakértők) között és ez a különbségtétel (az ábécében előbb állók előnyben részesítése) elkerülhető okon alapul. A főpolgármesteri hivatal szerint nincs idő a sürgősség miatt súlyozni a szakértő kirendelés között. Ezzel szemben e kényszerítő ok a számítógépek korában egyszerűen a megbízó főpolgármesteri hivatal helytelen gyakorlatán és érdektelenségén alapul. A tulajdonjog ilyen korlátozása tehát nem szükségszerű, diszkriminatív.

A főpolgármester tájékoztatása szerint a kezdeményezés teljesült, mivel a statikus ügyelet működési és szakmai szabályzatát pontosították.

OBH 6212/1998.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 100/1999. és OBH 3787/2000.

Állampolgári panaszok alapján indított vizsgálatot az országgyűlési biztos Velence Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által a közterületek tisztántartásáról és a házi szemét gyűjtéséről alkotott, többször módosított rendelet alkalmazásával kapcsolatban.

A panaszosok azt kifogásolták, hogy a szolgáltatás ára nincs összhangban a szolgáltatással, a díj emelésével párhuzamosan a szemétszállítási alkalmak számát csökkentették, a hulladék elszállításáért akkor is fizetni kell, ha valakinek az ingatlanán nem képződik elszállítást igénylő hulladék, a szolgáltatás díját a szolgáltató a szolgáltatás teljesítése előtt szedi be, az üdülőtulajdonosoktól az üdülőhasználat mértékéhez és a keletkezett szemét mennyiségéhez, valamint az állandó lakosok által fizetett díjhoz képest is aránytalanul magas díjat követelnek.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az ügyben vizsgálatot folytatott. Megállapította, hogy az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény (Kötv.) értelmében a hulladékgyűjtési közszolgáltatással ellátott területen lévő ingatlanok tulajdonosai számára a közszolgáltatás igénybevétele kötelező. A e körbe tartozó ingatlantulajdonosoknak a keletkezett hulladékot a szervezett hulladékszállítás keretében kell elszállíttatni és ennek díját megfizetni. A díjfizetés alól nem mentesülhet az, aki a kötelező közszolgáltatást nem veszi igénybe, mert a törvény a közszolgáltatás igénybevételének mellőzését nem teszi lehetővé. Az Alkotmánybíróság ez okból nem minősítette alkotmányellenesnek az önkormányzati rendelet azon előírását, amely szerint a szolgáltatás díját azok is kötelesek megfizetni, akik a szolgáltatást nem veszik igénybe.

Az előbbiektől függetlenül azonban az önkormányzati rendelet több olyan előírást is tartalmazott, melyek gyakorlati alkalmazása alkotmányos visszásságot eredményez.

A jogállamiságból következő jogbiztonság alkotmányos elve megköveteli, hogy a jogszabályok tartalma világos, érthető, értelmes, a jogalkalmazás során értelmezhető legyen. A rendeletnek a hulladékszállítási díjak mértékére vonatkozó szabályai e követelményeknek nem mindenben feleltek meg. Előfordult a jogszabályban nyelvtani szempontból nem érthető, jogalkalmazási szempontból pedig nem értelmezhető mondat. A rendelet lehetővé tette díjkedvezmény alkalmazását és ehhez szempontokat is meghatározott, nem szabályozta azonban, hogy a megadott szempontokat a konkrét ügyekben miként kell figyelembe venni, és ezek alapján milyen mértékű díjkedvezményt lehet adni. Ezzel lehetőséget adott a szubjektív, önkényes jogalkalmazásra, ami a jogbiztonság követelményével összeegyeztethetetlen.

A rendelet előírásai értelmében a szemétszállítás tárgyévi díját évente két részletben, február 28., illetve augusztus 31. napjáig fizethetik a tulajdonosok kamatmentesen. Ez gyakorlatilag azt eredményezi, hogy a szolgáltató részben vagy egészben a szolgáltatás teljesítése előtt szedheti be az alapdíjat azoktól a kötelezettektől is, akik a szolgáltatásért nem kívántak annak teljesítése előtt fizetni. Az emberi méltósághoz való önrendelkezési jog fontos eleme a cselekvési szabadság, melyhez hozzátartozik, hogy az egyén a polgári jogi jogviszonyait a törvények keretei között szabadon rendezze, maga döntsön polgári jogi szerződéseinek tartalmáról. A Ptk.-nak a szerződésre vonatkozó szabályai szerint a szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár. A törvény szövege is arra utal, hogy a szolgáltatásnak meg kell előznie az ellenszolgáltatást, azaz ellenszolgáltatást csak a már teljesített szolgáltatásért lehet követelni. Ettől eltérő megállapodásra a feleknek lehetőségük van. Ha azonban a szolgáltatás igénybevétele jogszabály alapján kötelező és a szerződés alapvető tartalmi elemeit is jogszabály határozza meg, különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a gyengébb pozícióban lévő állampolgárt megillető szerződési szabadságot a jogszabály csak a cél eléréséhez szükséges mértékig, azzal arányosan korlátozza. E követelménynek nem felel meg, és ezért alkalmazása során alkotmányos visszásságot eredményez az a szabály, amely előírja a hulladékszállítási közszolgáltatás díjának előre történő megfizetését.

A rendelet lehetővé tette a díjcsökkentés megállapítását azoknak az ingatlantulajdonosoknak a számára, akiknek ingatlana állandóan lakott területen helyezkedik el, és a szolgáltatást igazoltan hosszabb ideig nem veszik igénybe. Ugyanezt a díjcsökkentési lehetőséget a rendelet nem biztosította az üdülőterületen lévő ingatlanok tulajdonosai számára. Az Alkotmánybíróság éppen Velence Nagyközség tárgyra vonatkozó rendeletének vizsgálata során rögzítette azt az álláspontját, hogy az objektív ismérveknek megfelelően meghatározott igénybevevői körökre azonos tartalmú, illetve joghatású rendelkezéseket kell meghatározni. (54/1998. (XI. 27.) AB sz. hat.)

Nem felel meg ennek az alkotmányossági követelménynek, hogy az évi 8 havi üdülőhasználatot feltételező díjat az üdülőtulajdonosok akkor is kötelesek megfizetni, ha ezen időtartamon belül hosszabb ideig igazoltan nem tartózkodnak az ingatlanon, azt más sem használja, ezért a közszolgáltatást nem veszik igénybe. Az önkormányzat az ingatlanok tényleges használatára alapozott kedvezmény meghatározásánál az ingatlant azonos mértékben nem használó tulajdonosokra vonatkozóan jelentős eltérést eredményező rendelkezést alkotott, melynek alkotmányosan elfogadható indoka nincs.

A rendeletben szabályozott szabálysértési helyszíni bírság mértéke nem volt összhangban a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 135. § (1) bekezdésében foglaltakkal, ezért annak alkalmazása a jogállamisággal összefüggő alkotmányos visszásságot eredményez. A jogállamiságból fakadó követelmény, hogy az alacsonyabb szintű jogszabályok összhangban legyenek a magasabb szintű jogszabályokkal.

Az önkormányzati rendelet alkalmazásával kapcsolatos visszásságokat a szolgáltatást végző szervezet megszüntetni nem tudja, mert rá nézve az önkormányzat rendeletének alkalmazása kötelező.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ezért az önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének tett ajánlást arra, hogy kezdeményezze a rendelet módosítását.

A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője az ajánlás alapján arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az ajánlásban foglaltak figyelembevételével Velence Nagyközség jegyzője új rendelettervezetet készített elő, melyet a helyi önkormányzat 2000. december 4-én elfogadott.

Az új rendelet megalkotása során figyelembe vették az ismertetett, valamint az OBH 4400/1999. számú ügyben tett ajánlást is, és ezzel megszüntették, illetve megváltoztatták azokat a szabályokat, melyek alkalmazása alkotmányos visszásságot okozott.

Miután a helyi önkormányzat törvényességi felhívás nélkül eleget tett az ajánlásban foglaltaknak, ezért a Közigazgatási Hivatal vezetője nem tett törvényességi felhívást.

Az országgyűlési biztos a Közigazgatási Hivatal vezetőjének válaszát az ajánlás elfogadásának értékelte, és tudomásul vette.

OBH 1062/1999. számú ügy utóélete

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogegyenlőség jogával összefüggésben felmerült visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot a nyugállományú hivatásos katonák üdülésével kapcsolatban.

Megállapította, hogy hátrányos az a megkülönböztetés, mely szerint a nyugállományú gyermekes igényjogosultak az iskolai szünetek idejére eső főszezoni üdülést drágábban vehetik igénybe.

Ajánlásában az országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezte, hogy a honvédelmi miniszter változtassa meg a honvédelmi üdülés szabályait oly módon, hogy a kiskorú gyermeket nevelő nyugállományú igényjogosultak főszezonban is a legkedvezőbb térítési díj mellett vehessék igénybe a családi üdülést, ha kiskorú gyermekükkel üdülnek.

Az ajánlást a miniszter elfogadta, a módosított rendeletet 2000. június 20-tól, a főidény kezdetétől kell alkalmazni. A vizsgálat eredménnyel zárult.

OBH 1675/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 2630/1999.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy a községi önkormányzat rendeletével a helyi építési adó mértékét üdülés céljára használt építmény esetében magasabb összegben állapította meg a lakás céljára használt építményekénél.

Az országgyűlési biztos a hátrányos megkülönböztetés tilalma (Alk. 70/A. § (1) bek.), valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.

A panaszos kérte a helyi jegyzőtől üdülőépülete után kivetett adója egy részének törlését arra hivatkozással, hogy korábbi adóbevallásában üdülőépülete alapterületét 35 m2 helyett tévesen 61 m2 -ben jelölte meg. A jegyző határozatával a kérelemnek helyt adott, s összesen 13 595 forint építményadó törlését rendelte el, s panaszos üdülőingatlana után az építményadót az önkormányzati rendeletben megállapított mérték szerint a panaszos módosított adóbevallásának figyelembevételével vetette ki.

A vizsgálat rámutat arra, hogy a helyi önkormányzat adómegállapítási jogának és e tárgykörben rendeletalkotási jogkörének terjedelmét a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Hatv.) 6. §-a állapítja meg. A hivatkozott rendelkezések helyes értelmezése szerint: a helyi önkormányzat az adómegállapítási joga körében - a törvény keretei között - széles körű döntési szabadsággal rendelkezik a helyi adópolitika kialakítására. A helyi adók körében az adó mértékének, az adómentességeknek, valamint az adókedvezmények megállapításának joga a helyi önkormányzat adómegállapítási jogának egyik részjogosítványa. Az adó mértékének, az adó mentességeknek, kedvezményeknek meghatározása során az önkormányzat a helyi sajátosságokat, gazdaságpolitikai, adópolitikai szempontokat, a lakosság szociális körülményeit mérlegelve szabadon dönt arról, hogy az adóalanyok mely csoportját vonja az általánostól eltérő, kedvező megítélés alá, az adóalanyok mely csoportja számára nyújt adómentességet, adókedvezményeket.

A vizsgálat megállapítása szerint a helyi önkormányzat a Hatv. rendelkezései alapján a helyi sajátosságokat, az adóalanyok teherbíró képességét és az önkormányzat gazdálkodási érdekeit szem előtt tartva élt adómegállapítási jogával. A helyi adópolitika kialakításakor az önkormányzatnak módjában állt az is, hogy az adószabályok megalkotása során preferálja a lakástulajdonosokat, értékelve azt a teljesítményüket, melyet a települési feladatok megoldása során végeznek. Az alkalmazott megkülönböztetésnek ésszerű indokai vannak, így az nem tekinthető önkényesnek, az Alkotmányban szabályozott diszkrimináció tilalmába ütközőnek. Ellenkezőleg, a kifogásolt rendelkezés nem az üdülőtulajdonosokkal szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés, hanem a lakástulajdonosok részére alkotmányos célból nyújtott kedvezmény, mely az Alkotmány 70/A. §-ával összefüggésben visszásságot nem okoz.

S mivel a jegyző panaszos évi építményadóját kivető 438/1999. számú határozata a törvények és az önkormányzat rendelete alapján került megállapításra, a jegyző határozata a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben (Alk. 2. § (1) bek.) sem vetett fel visszásságot. Ezért az országgyűlési biztos a panaszos beadványát az említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság hiánya miatt elutasította, s vizsgálatának eredményéről panaszost és a jegyzőt is tájékoztatta.

OBH 3080/1999.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 3594/1999.

A Miskolci Korányi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola diákjai az állampolgári jogok országgyűlési biztosához intézett beadványukban azt sérelmezik, hogy iskolájukban az 1996/97-es oktatási évben csak a Semmelweis Kórházban gyakorlaton részt vevő tanulók kaptak munkabért, a többiek nem. Az 1997/98-as tanévben pedig egyetlen gyakorlaton részt vevő tanuló sem kapta meg végzett munkája ellenértékét. Sérelmezték továbbá, hogy iskolájuk fennállása 20. évfordulójának megünneplésére 1998. évben általuk befizetett összegek - tanulónként 1200 forint - felhasználásáról nem kaptak elszámolást. Tájékoztatásuk szerint nincs tudomásuk az általuk befizetett diák-önkormányzati díjak elszámolásáról sem. Beadványukban kitértek arra is, hogy az "Egészségügy Tanulóiért" alapítvány támogatására az 1998/99-es tanévre diákonként 1500 forintot "kötelező jelleggel" fizettetett be velük az iskola. A befizetett összegről átvételi elismervényt nem kaptak. Az országgyűlési biztos által kért és a fenntartó által elrendelt vizsgálat megállapításai alátámasztották a beadványában foglaltakat. A kapott tájékoztatás szerint a szakközépiskolában a bizonylatok átvizsgálását követően megállapították, hogy a diákoknak az 1996/97-es tanévben az összefüggő nyári szakmai gyakorlatok után járó, a tanulókat megillető díjazást csak részben fizették ki, továbbá valóban csak azok a diákok részesültek díjazásban, akik gyakorlatukat a miskolci Semmelweis Kórházban töltötték le. Ebben az évben más gyakorló helyen végzett szakmai gyakorlatok után, illetve az 1997/98-as tanévben letöltött szakmai gyakorlatok után az iskola díjazást a vizsgálat megindításáig nem fizetett. A vizsgálat megállapítása szerint annak ténye, hogy az 1996/97-es oktatási évben az iskola diákjai közül csak a Semmelweis Kórházban gyakorlaton részt vevő tanulók kaptak munkabért, visszásságot idéz elő a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elvével összefüggésben. Az iskola fennállásának 20. intézményi évfordulójának megünneplésére - igazgatói felvetésre - tantestületi döntés született. Néhány diák kivételével a tantestület által elfogadott összeget befizették a tanulók. A beszedett összeggel a megbízott szakmai igazgató-helyettes számolt el. A vizsgálat megkísérelte tisztázni az elszámolás rendjét, de a táppénzes állományban lévő igazgató-helyettes a fenntartó által szükségesnek tartott személyes megbeszélésen nem jelent meg, ezért a vizsgálat során nem volt mód számszerűsíteni és ellenőrizni a bevételeket. A vizsgálat megállapította azt is, hogy az "Egészségügy Tanulóiért" Alapítvány pénz-, értékkezelési- és bizonylati rendje sem megfelelő, valamint az okmányfegyelem szabályai is sérültek. Az előzőekhez hasonló szabálytalanságokat tárt fel a vizsgálat a diák-önkormányzati pénzek kezelésének, elszámolásának és dokumentálásának ellenőrzésekor is. A vizsgálat megállapítása szerint a diákok által befizetett hozzájárulásokkal való elszámolás hiányossága a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvének sérelmén túl visszásságot idéz elő a befizetéseket teljesítő diákok tulajdonhoz való jogával összefüggésben, diákönkormányzat céljára rendelt pénzeszközök szabálytalan kezelése pedig anyagi oldalról veszélyezteti az ifjúság érdekeinek alkotmányos védelmét deklaráló alapelv maradéktalan érvényesülését. A vizsgálat által feltárt, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok orvoslása érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkérte Miskolc MJ Város Jegyzőjét, hogy a hatályos jogszabályok keretei között intézkedjék az iskola elszámolási, pénz- és értékkezelési rendjének, valamint okmányfegyelmének helyreállításáról, továbbá az iskolának a diákokkal történő elszámolásáról. Az érintett a hozzá intézett ajánlást elfogadta és intézkedett az iskola elszámolási, pénz- és értékkezelési rendjének, valamint okmányfegyelmének helyreállításáról és kezdeményezte, hogy az iskolában működő alapítvány jogszerű működésének vizsgálata érdekében ügyészségi vizsgálat induljon. Vizsgálatát követően a Miskolci Városi Ügyészség óvással élt a tantestület azon döntése ellen, amellyel törvénysértő módon, elvonva a kuratórium hatáskörét, elhatározta az 1200 forint összeg beszedését a tanulóktól. Az iskola, az általa készített intézkedési terv alapján minden érintett tanulónak kifizette az 1996/97-es és 1997/98-as tanév nyári szakmai gyakorlat elmaradt munkadíját, beleértve azokat a diákokat is, akik az intézkedés időpontjában már nem voltak az iskola tanulói.

OBH 4009/1999.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 4643/1999.

A Magyar Televízió Rt. egyik dolgozója, majd a Televíziós Dolgozók Szakszervezete is azért fordult panasszal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert információja szerint az Rt.-től elbocsátásra kerülő dolgozók - várhatóan mintegy 1000 fő - végkielégítésének állami támogatását a pénzügyminiszter ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az Rt. olyan dolgozót, akinek bármely közszolgálati műsorszolgáltató végkielégítést fizetett, 5 éven belül nem alkalmaz. A panasz alapján az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, és a beadvány másolatát megküldte az adatvédelmi biztosnak is, mert a panasz kifogásolta az elbocsátásra kerülő dolgozók adatainak nyilvántartását, illetve átadását a többi közszolgálati médiumnak.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa - a pénzügyminisztertől kapott tájékoztatás alapján - megállapította, hogy a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1999. évi XC. tv. 5. § (2) bekezdése értelmében a központi költségvetés céltartalék előirányzatából támogathatóak a Magyar Televízió Rt. és a Magyar Rádió Rt. létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri személyi kifizetések a pénzügyminiszterrel kötött megállapodás szerint. A miniszter a támogatás feltételei között közölte: "A Magyar Állam a független részvénytársaságok létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kiadásokhoz abból a célból járul hozzá, hogy az ezáltal is elérhető jelentős költségcsökkentés segítse rentábilis működésüket. A támogatás megítélésének alapfeltétele számottevőnek minősíthető létszámhányad végleges elbocsátása. Ennek konkrét mértékére a Magyar rádió Rt. és a Magyar Televízió Rt. tesz javaslatot annak tudatában, hogy a nem kellően jelentős mértékű létszámleépítéssel kapcsolatos egyszeri költségeket a részvénytársaságoknak kell kigazdálkodniuk." A feltételek II. pontja szerint: "A támogatás előfeltétele a részvénytársaság arra vonatkozó kötelezettségvállalása, hogy az elbocsátástól számított öt éven belül nem alkalmaz olyan munkavállalót, valamint nem lép vele munkavégzésre vonatkozó szerződéses jogviszonyba, akinek munkaviszonyát valamely közszolgálati műsorszolgáltató végkielégítés fizetése mellett szüntette meg." A III. pontban pedig az szerepel, hogy "Állami támogatás csak azok esetében igényelhető, akik, illetve akiknek: Munkakörét a részvénytársaság megszünteti, azaz helyükbe - akár más jogcímen - nem alkalmaznak dolgozót, vagy vállalkozót; Elbocsátásukat követő 5 éven belül korábbi munkaadójuk nem kerül velük olyan szerződéses viszonyba, melyből származó éves jövedelmük meghaladja a munkaviszonyban töltött utolsó 12 hónapban munkáltatójuktól származó jövedelmük 10%-át; Esetében a részvénytársaság kötelezettséget vállal arra, hogy elbocsátásukat követő 5 éven belül nem alkalmazza őket olyan vállalkozás, mely korábbi munkáltatójuk tulajdona." E feltételek meglétét és betartását az igénylőnek megállapodásban kell vállalnia, biztosítva a Kormányzati Ellenőrzési Iroda erre vonatkozó időközönkénti ellenőrzéseit. Ezt, az általa márciusban aláírt szabályozást a közszolgáltató médiumokhoz a miniszter eljuttatta, de a megállapodás megkötésére 1999. november 8-ig még nem került sor, mivel az érintett részvénytársaságok igényeiket addig nem munkálták ki teljes körűen. (Az aláírás decemberben megtörtént.) A Magyar Televízió Rt. elnöke 1999 szeptemberében tájékoztatta többszáz dolgozóját az elbocsátásról, az előbbi feltételekről azonban nem.

A pénzügyminiszter álláspontja szerint a feltételekkel a végkielégítésről rendelkező jogszabály céljától eltérő alkalmazását (a joggal való visszaélést) kívánják kizárni, mert ha az elbocsátás költségét a költségvetés fedezi, nincs munkáltatói érdekeltség abban, hogy valóban és tartósan megtörténjék a létszámcsökkentés. Az elbocsátott dolgozók jogait ez nem korlátozza, diszkrimináció sem valósul meg, mert a feltételt, a korlátozást a munkáltató vállalja. Nem sérül a munkáltató egyébként is meglévő joga a munkavállaló szabad kiválasztására az alkalmazáskor, mert módja van a megállapodás informális felmondására (az igénybe vett támogatás egyidejű visszafizetésének terhe mellett). Ebből következően az Alkotmány 70/B. §-ában lefektetett munkához való jog sem sérül, hiszen a végkielégítések ténye, azok jogossága, sőt nagysága nem vitatott, és a munkavállalási jogosultság sem csökken. A miniszter érvei szerint a Kormánynak ugyanakkor alkotmányos kötelessége a nemzeti vagyon, a közpénzek, az állampolgárok jogainak védelme, a joggal való esetleges visszaélés megakadályozása.

Az országgyűlési biztos még a vizsgálat lezárása előtt tájékoztatta a pénzügyminisztert - a jelentés megküldésével - egy másik, jogi tartalmát tekintve azonos ügyről. Abban az esetben a pedagógus létszámcsökkentéshez adott költségvetési támogatás visszakövetelésének veszélye miatt rendelkezett úgy két települési önkormányzat, hogy az általuk fenntartott többi intézmény ne alkalmazzon olyan pedagógust, akinek végkielégítését e célra kapott költségvetési támogatásból fedezték. A jelentésben (ld. OBH 4618/1999.) az országgyűlési biztos megállapította (egyébként korábbi hasonló ügyekkel is azonosan), hogy az ilyen intézkedés visszásságot okoz a diszkrimináció tilalmával és a munkához való joggal összefüggésben. Erre a jelentésre reagálva a Pénzügyminisztérium államtitkára következőket közölte: "ha a lecsökkentett létszámú televíziónál meghal, felmond, vagy nyugdíjba megy egy öltöztető, takarító, képtechnikus, helyére célszerűbb a már helyi ismerettel rendelkező régi munkatársat visszavenni, mint újat keresni. Magasabb beosztásúak esetében ez már messze nem ilyen egyértelmű, és sokkal több visszaélési lehetőséget rejt. A szabályozásban azonban differenciálási lehetőséget nem találtunk, ezért voltunk kénytelenek egységesen szigorúra szabni a feltételeket."

Az országgyűlési biztos jelentésében rámutatott arra, hogy a költségvetési támogatás feltételhez kötése mellett a pénzügyminiszter ésszerű érveket hozott fel. De arra már nem található ilyen, hogy miért nem elegendők ez esetben is azok - az egyébként jogszabályban előírt - feltételek, amelyekkel más szervezetek kapnak ilyen céllal támogatást. Ez a feltétel az, hogy a létszámcsökkentés az álláshely megszüntetést is jelentse; a továbbfoglalkoztatás (más címen) minden esetben tilos, valódi létszámcsökkentést kell végrehajtani. Az ezt meghaladó feltétel, nevezetesen hogy az állami támogatásból kifizetett dolgozót 5 évig nem lehet alkalmazni, szükségképpen jelenti azt, hogy az egykor elbocsátott dolgozó a felvételnél olyan hátránnyal indul - alkalmazása többletteherrel jár a végkielégítés visszafizetése miatt -, amely az Alk. 70/A. § (1) bekezdése, a munkaviszony körében pedig az Mt. 5. § (1) bekezdése szerint tilos. A megkülönböztetés ugyanis csak akkor nem minősül hátrányosnak, és ezért megengedett, ha az a munka jellegéből vagy természetéből egyértelműen következik (ld. Mt. 5. § (1) bek.). A létszámcsökkentéssel kapcsolatos pénzügyi kötelezettség (visszafizetés) pedig nem ilyen. Az igaz, hogy a munkáltató szabadon választja ki az alkalmazottakat, döntését nem köteles indokolni, de a megállapodás kifogásolt feltétele a hátrányos megkülönböztetést megelőlegezi. E miatt pedig sérülhet a munkához és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog (Alk. 70/B. § (1) bek.), bár a kereskedelmi műsorszolgáltatók léte ezt a sérelmet csökkenti.

Az országgyűlési biztos az állampolgári jogok sérelmének elkerülése érdekében azt ajánlotta a pénzügyminiszternek, hogy a Magyar Rádió Rt. és a Magyar Televízió Rt. részére tett, a végkielégítés kifizetésének költségvetési támogatására vonatkozó megállapodási ajánlatából az 5 évre szóló újrafoglalkoztatási tilalom feltételét hagyja el, illetve ha időközben a megállapodás megkötésre került, akkor e feltételt töröljék. A válaszadási határidő még nem járt le.

Az országgyűlési biztos jelentése e mellett szól arról, hogy ha a közérdek védelme indokolja, a támogatás jogszerű felhasználásának biztosítására alkotmányos állampolgári jogot nem veszélyeztető megoldást kell keresni, amiről jogszabály rendelkezhet.

OBH 4653/1999.

A panaszosok azért fordultak a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosához, mert sérelmezték, hogy gyermekeik részére a szögligeti önkormányzat képviselő-testülete nem biztosította a beiskolázási támogatást. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa - hatásköre hiányának megállapításával - a panaszt további intézkedésre az állampolgári jogok országgyűlési biztosának küldte meg.

Az országgyűlési biztos az Alkotmány 70/A. §-ában előírt diszkrimináció tilalma sérelmének alapos gyanúja miatt vizsgálatot indított, és felkérte a szögligeti önkormányzatot a kapcsolódó iratok megküldésére.

A képviselő-testület tankönyv-beszerzési támogatásban részesítette az iskolarendszerű oktatásban részt vevő, nappali tagozaton tanulókat. A határozat alapján támogatásban részesültek a helyi általános iskolai nyolcosztályos oktatás keretében részt vevő és egyben a községben állandó lakóhellyel is rendelkező tanulók. Nem kaptak támogatást azok az általános iskolai tanuló helybéli gyerekek, akik nem a helyi iskolába jártak. Az önkormányzat ugyanilyen támogatásban részesítette még a középiskolásokat, a főiskolásokat és az egyetemistákat is.

A vizsgálat során az országgyűlési biztos figyelembe vette, hogy az önkormányzat a helyi közügyek intézésében nagyfokú önállósággal rendelkezik. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 118. § (1) és (3) bekezdései előírják, hogy a közoktatási rendszer működéséhez szükséges fedezet kötelezően biztosított forrásai az állami költségvetésben meghatározott normatív állami hozzájárulás és a fenntartói támogatás. A költségvetés a normatív hozzájárulást a nevelési-oktatási intézmények tanulói létszáma és az ellátott feladat figyelembevételével határozza meg. Az önkormányzatok ezt az összeget saját forrásból kiegészítik, és határozatban döntenek a támogatások módjáról. A támogatást nem rendeletben szabályozzák, mert a saját forrás összege évről évre változik, és azt nem is köteles fizetni. Dönthet úgy is, hogy a tankönyveket az iskola vásárolja meg, és azt a tanulók csak használatra kapják meg a könyvtártól. Az önkormányzat alapellátási kötelezettsége az általános iskolai fenntartásra terjed ki, amelyhez a címzett támogatást szintén az ott tanuló diákok számára tekintettel kapja meg közvetlenül az iskola. A támogatás ilyen elosztása nem ellentétes sem a közoktatási törvény, sem a törvény felhatalmazása alapján kiadott, a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről szóló miniszteri rendelet előírásaival.

A közép- és felsőfokú tanulmányokat folytató tanulók esetében az elosztási elv nem érvényesült. A tapasztalat az, hogy a települési önkormányzatok azért támogatják a másutt tanulókat, mert - az általános iskolásokkal ellentétben - az ő tanulásukhoz más módon nem tudnak hozzájárulni. A költségvetési kereten kívül nyújtott támogatásukkal ösztönzik a helyi fiatalok továbbtanulását.

OBH 4925/1999.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 5278/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 5954/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 6038/1999.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 300/2000., 3810/2000., 3919/2000., 4430/2000.

Az országgyűlési biztos a vizsgálatát mozgáskorlátozott panaszosok beadványai, egy névtelen bejelentés és a sajtóban megjelent cikkek alapján indította. A panaszosok azt sérelmezték, hogy mozgáskorlátozottként rendre kiszorulnak a részükre kijelölt ingyenes parkolóhelyekről; ha máshova állnak, megbírságolják őket; önkormányzati rendelettel megszüntetik a korábban ingyenes parkolási lehetőségeiket; forgalmirend-változtatással lehetetlenné teszik korábbi várakozási lehetőségeiket lakásaik közelében. Az országgyűlési biztos valamennyi esetben megállapította, hogy a panaszok helytállóak. Az egyes eseteket az önkormányzatok általában orvosolják. Az általános helyzet azonban a panaszokban leírtaknak megfelel.

A KRESZ 51/A. §-ában foglalja össze az engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozottak közlekedését elősegítő szabályokat, melyek kivételezett helyzetet biztosítanak a közúti közlekedés többi résztvevőjével szemben.

Az országgyűlési biztos korábbi panaszok alapján (OBH 9792/1997., OBH 9663/1997., OBH 9664/ 1997., OBH 9668/1997., OBH 9669/1997., OBH 9672/1997., 2851/2000.) foglalkozott hasonló önkormányzati szabályozásokkal. Megállapította, hogy nincs olyan jogszabályi rendelkezés, mely meghatározná a fizető parkolókra vonatkozó mindenkori önkormányzati rendelet keretét. Enélkül viszont az önkormányzatok eltérő szabályozást alakítottak ki, többek között a mentességi kör tekintetében. Ezért szükséges olyan magasabb szintű jogi rendelkezés megalkotása, amely a helyi parkolási rendeleteket és a mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeivel kapcsolatos jogszabályokat összhangba hozza. Ajánlást tett az illetékes minisztereknek, hogy a KRESZ új szakaszának beiktatásával határozzák meg, a korlátozott várakozási övezetek szabályai kötelezőek-e a parkolási engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozott személyekre, illetve az őket szállító járművek vezetőire. Az ajánlást elfogadták és a jogszabály módosításáig egy olyan, szakmailag megalapozott felhívást tettek közzé, mely az önkormányzati testületeket tájékozatta a problémáról.

2000 májusában az országgyűlési biztos ajánlása nyomán elkészült a rendelet módosításának szövege. Eszerint a mozgáskorlátozott személy, illetőleg az őt szállító jármű vezetője a korlátozott várakozási övezetben - amennyiben a mozgáskorlátozottak részére várakozóhely nincs kijelölve vagy azt elfoglalták - a várakozást ellenőrző órával vagy jegykiadó automatával ellátott várakozó helyen ezek működtetése nélkül is várakozhat. A jelentés kiadásakor, 2000. október 20-án az országgyűlési biztos a tárcáktól olyan információval bírt, hogy a módosítás 2001. január 1-jén hatályba lép, tehát megoldódik a mozgáskorlátozottak ingyenes parkolásának kérdése. Erre tekintettel újabb ajánlást nem tett.

Megállapította ugyanakkor azt is, hogy a mozgássérültek igazolványát általában arra való hivatkozással nem fogadják el a fizető parkolóhelyeken, hogy az könnyen hamisítható. Felmerült az is, hogy mozgássérült igazolvánnyal rendelkezhetnek olyanok is, akik ténylegesen nem azok.

A belügyminiszter ezt az ajánlást elfogadta, a parkolási engedélyek biztonsági okmánnyá minősítését nem ellenzi. A szükséges rendeletmódosítást a szociális és családügyi miniszternek kell kezdeményeznie a belügyminiszternél, ezért az országgyűlési biztos a szükséges intézkedések megtételére őt is felhívta.

Mivel a KRESZ-módosítás nem lépett hatályba január 1-jén, ezért az országgyűlési biztos az idevágó és már elfogadott összes ajánlás teljesítésére ismételten felhívta a két minisztert.

OBH 1985/2000. és OBH 2638/2000.

Több putnoki állampolgár panasszal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. A panaszosok sérelmezték, hogy a szilárd hulladék elszállításáért olyan összegű díjat kell fizetniük, mintha tőlük hetente egyszer 120 liter hulladékot szállítanának el. Arra hivatkoztak, hogy a rendszeresített szemétgyűjtő edényt legfeljebb havonta egy alkalommal töltik meg a keletkezett hulladékkal, ezért az általuk fizetett térítést nem tartják arányosnak az elvégzett szolgáltatással. Az egyik panaszos külön arra is hivatkozott, hogy a díjazás aránytalansága miatt egyáltalán nem veszi igénybe a szervezett hulladékszállítást, hanem az általa termelt hulladékot személyesen szállítja a közeli szeméttelepre, ahol külön díj ellenében elhelyezi. Ennek ellenére Putnokon is követelik tőle a szemétszállítás díját.

Putnok Város Önkormányzat Képviselő-testülete a települési szilárd hulladék gyűjtéséről és elhelyezéséről alkotott rendeletében előírta a kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevétele érdekében a közszolgáltatással érintett területen lévő ingatlanok tulajdonosai számára legalább 1 db 120 literes szabványos szemétgyűjtő edény beszerzését. A 120 literes edényeket a szolgáltató heti egy alkalommal üríti, függetlenül attól, hogy azokban mennyi hulladékot helyeztek el. A hulladék gyűjtéséért és szállításáért megállapított díj mértéke heti egyszeri 120 literes mennyiség elszállításához igazodik. Ennél több hulladékgyűjtő edény ürítése esetén a díj mértéke emelkedik. A rendelet azonban nem teszi lehetővé a díj csökkentését azok számára, akiknek a hulladékkibocsátása nem éri el a heti 120 litert.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az ügy vizsgálata során a következőket állapította meg:

A hulladékszállítási közszolgáltatás, melynek igénybevétele az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény (Kötv.) előírásai alapján a szolgáltatással ellátott területen kötelező, polgári jogi jogviszony keretében valósul meg a szolgáltató és az érintett ingatlanok tulajdonosai között. A polgári jogi jogviszony tartalmának meghatározásánál figyelemmel kell lenni a polgári jog olyan alapvető követelményére, mint a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányossága. Putnok Város Önkormányzata részben eleget tett rendeletében e követelménynek, amennyiben heti 120 liter szemét kibocsátását feltételezve állapította meg a szolgáltatás díját, ennél több szemét kibocsátása esetén pedig arányosan több díj fizetését rendelte el. Ugyanakkor nem vette figyelembe azt, hogy egyes háztartásokban nem keletkezik heti 120 liter elszállítást igénylő hulladék, és ennek megfelelően a kevesebb hulladékot kibocsátó ingatlantulajdonosok számára nem adott lehetőséget a díj arányos csökkentésére. A jogállamisággal és a diszkrimináció tilalmával összefüggő alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz az a körülmény, hogy a heti 120 liternél kevesebb szemetet kibocsátó ingatlantulajdonosok esetében nem érvényesül a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának a Polgári Törvénykönyvben (Ptk.) megállapított követelménye, míg ugyanez a követelmény érvényesül a heti 120 liternél több hulladékot kibocsátó ingatlantulajdonosok esetében.

Az előbbieken túlmenően is alkotmányos visszásságokhoz vezethet a rendelet egyes előírásainak alkalmazása. A rendelet alapján ugyanis nem állapítható meg, hogy a hulladékszállítás díját ingatlanonként vagy lakásonként kell fizetni. Az ingatlan és a lakás ugyanis nem azonos fogalom. Nem derül ki egyértelműen a szabályozásból, hogy a beépítetlen vagy nem lakással beépített ingatlanok tulajdonosaira - akikre a közszolgáltatás igénybevételének kötelezettsége szintén vonatkozik - milyen konkrét előírásokat kell alkalmazni. Nem felel meg a jogbiztonság követelményének az az előírás sem, amely rögzíti ugyan, hogy a szemétszállító járművel meg nem közelíthető utakat, telepeket, közös udvarokat területi konténerrel kell ellátni, de nem jelöli meg, melyek ezek a területek, és ilyen esetben miként történik a tulajdonosok számára a díj megállapítása. Ezek az ellentmondások, hiányosságok a rendelet alkalmazása során jogbizonytalansághoz vezetnek, így alkalmasak a jogbiztonsággal kapcsolatos alkotmányos visszásság előidézésére.

Nem valósít meg viszont alkotmányos visszásságot, hogy azoknak az ingatlantulajdonosoknak is fizetniük kell a rendelet szerinti közszolgáltatási díjat, akik a hulladékszállítási közszolgáltatást nem veszik igénybe, hanem más módon gondoskodnak a hulladék elhelyezéséről. A Kötv. ugyanis a szolgáltatással ellátott területen kötelezővé teszi a hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételét. Ez azt jelenti, hogy az ellátott területen lévő ingatlanok tulajdonosainak nincs választási lehetősége abban a kérdésben, hogy milyen módon gondoskodnak az ingatlanon keletkezett hulladék elszállításáról. A fogyasztó tehát egyoldalúan nem mellőzheti a szervezett közszolgáltatás igénybevételét, és erre hivatkozva nem tagadhatja meg a díj fizetését. Ez a törvényi előírás kétségkívül a polgári jog által elismert szerződési szabadságot korlátozza. Az Alkotmánybíróság azonban több határozatában is kifejtette, hogy a szerződési szabadság alkotmányos alapjognak nem tekinthető, és alkotmányos célok által vezérelten megfelelő garanciális rendelkezések mellett korlátozható. A Kötv. előírása a közszolgáltatás kötelező igénybevételére azt a törvényes célt szolgálja - a települések tisztaságának megőrzése érdekében -, hogy a fogyasztók vegyék igénybe az önkormányzat által rendszeresített közszolgáltatást.

A megállapított alkotmányos visszásságok miatt a közszolgáltatást végző szervezetnél intézkedés tételére nem volt lehetőség, mert az önkormányzat rendeletének alkalmazása a szolgáltató számára kötelező. A visszásság megszüntetésének lehetséges módja az önkormányzati rendelet módosítása.

A Közigazgatási Hivatal vezetője az ajánlással egyetértett, és Putnok Város Önkormányzat Képviselő-testületénél indítványt tett az önkormányzati rendelet módosítására.

OBH 2147/2000.

A panaszos a beadványában sérelmezte, hogy a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. által biztosított kedvezményre, mely szerint a temetőkbe díjmentesen lehet gépkocsival behajtani, csak a Mozgáskorlátozottak Budapesti Egyesületének tagsági igazolványával rendelkező személyek jogosultak. A vizsgálat során kapott tájékoztatás szerint a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. megállapodást kötött a Mozgáskorlátozottak Budapesti Egyesületével arról, hogy tagjaik a tagság igazolása után valamennyi temetőbe díjmentesen hajthatnak be személygépkocsival. A Temetkezési Intézet Rt. álláspontja az, hogy a temetőben dolgozó portások nem alkalmasak arra, hogy a látogatók mozgáskorlátozottságát megállapítsák, ezért kénytelenek az igazolvány meglétéhez ragaszkodni.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a Temetkezési Intézet Rt. az ingyenes gépkocsibehajtás lehetőségével a mozgáskorlátozott személyeknek kívánt kedvezményt biztosítani, melynek igénybevételéhez természetesen szükséges a jogosultság - jelen esetben a mozgáskorlátozottság - fennállásának igazolása. Az Alkotmánybíróság 39/1999. (XII. 21.) AB határozata szerint "a pozitív diszkrimináció alkalmazásával kapcsolatosan is alkotmányos követelmény az, hogy a megkülönböztetés nem lehet önkényes, a megkülönböztetésnek a tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka kell hogy legyen". Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította azt is, hogy a vizsgált esetben a mozgáskorlátozottak érdekvédelmét ellátó társadalmi szervezetek tagsága közötti különbségtételnek nem volt objektív társadalmi indoka, tehát a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. az érintett mozgáskorlátozottak szempontjait, körülményeit nem értékelte azonos figyelemmel, nem kezelte az őket azonos méltóságú személyként. Megállapította azt is, hogy mindez hátrányos megkülönböztetéshez vezetett azon mozgássérültek tekintetében, akik nem az említett egyesületnek, hanem más hasonló érdekvédelmi szervezetnek, esetleg azok egyikének sem tagjai, de mozgáskorlátozottságukat igazoló dokumentummal rendelkeznek. A feltárt alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kezdeményezte, hogy a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. az ingyenes gépkocsibehajtás kedvezményét olyan feltételhez kösse, mely nem okoz hátrányos megkülönböztetést a mozgáskorlátozottak egyes csoportjai között. A Budapesti Temetkezési Intézet Rt. az ajánlást elfogadta.

OBH 2851/2000.

A panaszos a beadványában sérelmezte, hogy Budapesten, a XIII. kerületben a mozgáskorlátozottak a parkolásra jogosító igazolványukkal csak a kijelölt helyen parkolhatnak ingyenesen. Amennyiben a mozgáskorlátozottak részére kijelölt parkolóhely foglalt, akkor fizetniük kell a parkolóhely igénybevételéért.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa korábbi jelentéseiben (OBH 9792/1997., OBH 9663/1997., OBH 9664/1997., OBH 9668/1997., OBH 9669/1997., OBH 9672/1997.) megállapította, hogy nincs olyan jogszabályi rendelkezés, mely meghatározná a fizető parkolókra vonatkozó mindenkori önkormányzati rendelet keretét. Keretszabály nélkül viszont az önkormányzatok eltérő szabályozást alakítottak ki a mentességi kör tekintetében. Megállapította azt is, hogy mindezek szükségessé teszik olyan magasabb szintű jogi rendelkezés megalkotását, amely a helyi parkolási rendeleteket és a mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeivel kapcsolatos jogszabályokat összhangba hozza. A korábbi vizsgálatok nyomán az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlást tett a Közlekedési-, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnak, hogy a Belügyminisztériummal egyetértésben, az egységes szabályozási elvek kialakítása érdekében a KRESZ új szakaszának beiktatásával határozza meg, hogy a korlátozott várakozási övezetek szabályai kötelezőek-e a parkolási engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozott személyekre, illetve az őket szállító járművek vezetőire.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának ajánlása nyomán elkészült a rendelet módosításának szövege, mely szerint a mozgáskorlátozott személy, illetőleg az őt szállító jármű vezetője a korlátozott várakozási övezetben - amennyiben a mozgáskorlátozottak részére várakozóhely nincs kijelölve, vagy azt elfoglalták - a várakozást ellenőrző órával, vagy jegykiadó automatával ellátott várakozó helyen ezek működtetése nélkül is várakozhat. Erre tekintettel állampolgári jogok országgyűlési biztosa újabb ajánlást nem tett.

OBH 3604/2000.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 4139/2000.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha a rendőri szerv a gyanúsított daktiloszkópiai és fényképnyilvántartásba vételekor az erre vonatkozó jogszabály előírásainak figyelembevételével jár el.

A BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányságán rágalmazás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a panaszost, majd "rabosították", vagyis daktiloszkópiai és fényképnyilvántartásba vették. A panaszos sérelmezte, hogy a 2000. március 1-jén hatályba lépett bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény (Bnytv.) - a bűnügyi nyilvántartásba vétel szempontjából - nem tett különbséget a rágalmazás és annál súlyosabb bűncselekmények között. A panaszos felvetette továbbá, hogy ha az illetékes hatóságok a rágalmazás miatt indult valamennyi addigi eljárásban nem alkalmazták minden gyanúsítottal szemben a Bnytv. vonatkozó előírásait, úgy esetében fennállt a diszkrimináció tilalmának sérelme. A panasz alapján felmerült alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során áttanulmányozta a panaszt és telefonon tájékoztatást kért az ORFK Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet Daktiloszkópiai Szakértői Osztálya vezetőjétől.

Az országgyűlési biztos - hatáskörének hiánya miatt - azt nem vizsgálta, hogy a Bnytv. szabályai megfelenek-e az alkotmányos követelményeknek és azt sem, hogy a törvény miért nem tett különbséget a különböző súlyú szándékos bűncselekmények között a bűnügyi nyilvántartásba vétel kötelező eseteivel összefüggésben. Jelentésében azonban rámutatott, hogy a médiákban a panaszos ügyével kapcsolatban megjelent tájékoztatások felhívták a jogalkotó figyelmét a Bnytv. módosításának szükségességére. A módosítás - a jelentés írásba foglalásakor - már az előkészítés szakaszában volt.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa mellőzte a vizsgálat elrendelését a tekintetben is, hogy a nyomozó hatóságok - a Bnytv. hatályba lépése óta - minden esetben eleget tettek-e "rabosítási kötelezettségüknek". Úgy ítélte meg ugyanis, hogy a panasz ezen része nem állt összefüggésben a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elvével. A BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányságnak az a tevékenysége, amikor a panaszost bűnügyi nyilvántartásba vette - a törvény erejénél fogva - jogszerű volt, továbbá - más szándékos bűncselekmény miatt gyanúsítottá nyilvánított személy "rabosításához" képest - a panaszos "rabosítása" semmilyen alkotmányos jogában nem sértette és nem korlátozta őt.

Az ORFK-tól kapott tájékoztatás alapján megállapította az ombudsman továbbá, hogy 2000. március 1. és augusztus 31. között - a korábbi kb. évi 12 ezer "rabosítási anyaggal" szemben - több mint 30 ezer ilyen anyag érkezett számítógépes feldolgozásra. Ez azt támasztotta alá, hogy a panaszos daktiloszkópiai és fényképnyilvántartásba vétele nem volt egyedülálló, és nem volt a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elvével összeegyeztethetetlen.

Az ombudsman az ügyben alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem tárt fel. A vizsgálatot ajánlás nélkül fejezte be.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény a gyermeki jogok védelmében az országgyűlési biztost nevesítette, és feladatául szabta, hogy a gyermekek alkotmányos jogait érintő - tudomására jutott - visszaéléseket kivizsgálja, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen, valamint intézkedéseiről és tapasztalatairól számoljon be az Országgyűlésnek. E törvényi kötelezettség alapján, az Alkotmány 16. § és 67. §-aiban deklarált jogok érvényesülésével, az Alkotmány 15. §-ában meghatározott, a házasság és a család intézményének védelmével, a férfiak és a nők egyenjogúságát rögzítő 66. §-ával, a gyermeket vállaló anyákat megillető támogatással és a védelmet biztosító szabályok érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatainkat együtt elemezzük.

Az állampolgári jogok - bizonyos politikai jogokat kivéve, mint például a választójog - kortól függetlenül mindenkit megilletnek. A gyermekek alkotmányos jogai is általában megegyeznek a felnőttekével. A gyermekek azonban életkorukból adódóan jogaik gyakorlásában korlátozott képességekkel rendelkeznek, azaz védtelenebbek, kiszolgáltatottabbak. Ez a kiszolgáltatottság minden felnőttel való kapcsolatukra jellemző. A kiszolgáltatottság azonban nem jelent és nem is jelenthet alárendeltséget. Ezért rendelkezik úgy az Alkotmány és a gyermekvédelmi törvény, hogy a gyermeki jogok védelme a szülőkön kívül is minden olyan természetes és jogi személy kötelessége, aki a gyermek nevelésével, oktatásával, ellátásával, ügyeinek intézésével foglalkozik. A gyermekeket és a fiatalokat a korukból adódó hátrányuk kiegyensúlyozása érdekében többletjogosítványok is megilletik. Az alkotmányos jogok érvényesítése során nem elegendő a gyermeki jogokat passzív módon tiszteletben tartani. Ellenkezőleg az állam és a társadalom valamennyi szervezete köteles azok érvényesülési folyamataiban tevékenyen részt venni, a jogok megsértőivel, a kötelezettség elmulasztóival szemben aktívan fellépni. A gyermeki jogokat az Alkotmányon és a gyermekvédelmi törvényen kívül számos, különböző szintű jogi norma szabályozza. A gyermeki jogokat az egészségügyi és szociális ellátásban, az oktatásban, a családi jogállásban, illetve a büntető eljárásban a vonatkozó törvényekben rögzített speciális szabályok rendezik. A 2000. évi tapasztalatainkat ezeknek megfelelően ismertetjük.

Tapasztalataink szerint a gyermekvédelem egyik legkritikusabb pontja volt és maradt a gyermek szociális biztonságának megteremtése, az egészséges fejlődéshez való jogának biztosítása. Közismert, hogy Magyarországon több mint 320 ezer veszélyeztetett gyermek él, közülük több mint 20 ezer állami gondozásban. A veszélyeztetettség legfőbb oka a rossz anyagi helyzet, a nem megfelelő szociális körülmények.

Az országgyűlési biztosok beavatkozási lehetőségeit - ahogy azt a szociális biztonság kérdését tárgyaló résznél már kifejtettük - korlátozza, hogy a szociális jogok államilag garantált szintjét a nemzetgazdaság teljesítőképessége határozza meg. Az Alkotmánybíróság több határozatában is kifejtette, hogy a szociális jogoknak nincs abszolút mértékük és sérelmük is csak akkor állapítható meg, ha az állam szociális gondoskodásának mértéke a még elégséges szint alá csökken, és ezzel az állampolgár létfenntartása kerül veszélybe.

A szociális jogok mellett több alkalommal a gyermeki jogok sérelmének veszélyét is megállapítottuk a lakhatással kapcsolatos panaszok ügyében. Különösen az önhibájukon kívül eladósodott szülők fizetésképtelensége - állami, önkormányzati beavatkozás hiányában - a gyermek számára súlyos következménnyel járhatnak annak ellenére, hogy a gyermekvédelmi törvény több mint 3 éve kizárja a gyermek kizárólag szociális okokra hivatkozással történő kiemelését családjából.

Az állam ugyan nem garantálhatja, hogy a fizetésképtelen - beleértve a gyermekeseket is - családok változatlanul abban a lakásban maradhassanak, amelynek fenntartási költségeit még támogatással sem képesek megfizetni, de az Alkotmánybíróság a 42/2000. (XI. 8.) AB határozatában kifejtette, hogy az állam életveszély esetén köteles a hajléktalanság megszüntetése érdekében szállásról gondoskodni. A már működő hajléktalanszállok azonban sem mennyiségi, sem minőségi hiányosságaik miatt általában nem alkalmasak a gyermekvédelmi törvényben megszabott kötelezettség teljesítésére. Úgy tűnik, hogy a családok ideiglenes elhelyezésére alkalmas szállók befogadóképessége az igényektől lényegesen elmarad. Sok önkormányzat pedig nem is képes az adósságcsapdába került családok szociális biztonságának helyre állítására.

A gyermekeket, a gyermeket nevelő szülőket vagy más személyeket megillető szociális juttatások jogszabályi rendezettsége és annak megfelelő végrehajtása alapvetően határozza meg a gyermeki jogok érvényesülését. Ezért okoz visszásságot a fiatalkorú anyák esetében, hogy a kiskorú anya gyermeke után a kinevezett gyám - aki az esetek döntő többségében a nagyszülő - csak akkor jogosult gyermekgondozási segélyre és családi pótlékra, ha a lakcíme megegyezik a gyámoltéval, és ő maga más rendszeres pénzellátásban nem részesül. A problémát súlyosbítja, hogy míg a 16. életévüket betöltött fiatalkorúak a házasságkötéssel nagykorúvá válnak, a gyermek megszülését vállaló lányok 18 éves koruk eléréséig nem válnak nagykorúvá, és ezzel nem válnak jogosulttá az ellátás saját jogon történő igénylésére. A jogszabály-módosítást célzó ajánlásunkra rendelkezésre álló válaszadási határidő a beszámoló lezárásakor még nem telt el. A beszámolási időszakban több olyan visszásságot állapítottunk meg, amelyeket az önkormányzatok azzal okoztak, hogy a gyermekvédelmi támogatás összegéből levonták az adót vagy az adó módjára behajtható köztartozásokat. Ilyen típusú jelenséget az elmúlt évben nem tapasztaltunk.

A beilleszkedési gondokkal küzdő fiatalok ellátását végző otthonokban folytatott újabb vizsgálatok megerősítették, hogy a drogfüggő, rendszeresen csavargó gyermekek jogait súlyosan veszélyeztetik a társadalmi integrációjuk elősegítését végző otthonok személyi és tárgyi feltételeinek hiányosságai. Megállapítottuk azt is, hogy a gyermekvédelmi törvényben a gyermekjóléti szolgálatok létrehozására előírt kötelezettség még nem mindenütt teljesült. Néhány településen az okozott visszásságot, hogy a feladattal nem a képesítési előírásoknak megfelelő személyt bízták meg. Talán ennek, és a gyakorlat hiányának tudható be, hogy a gyermekorvosok, a pedagógusok, a gyermekek veszélyeztetettségét tapasztalva több esetben nem jelezték ezt a gyermekvédelmi szolgálatoknak, intézményeknek.

A gyermekbántalmazások ügyében 1999-ben megindított átfogó vizsgálatot 2000-ben - a tervezettől eltérően - csak egy megyére kiterjedően folytattuk le. Ez a vizsgálat is alapvetően támasztotta alá azt, hogy az érintett szervezetek, a rendőrség, az ügyészség a gyermekek sérelmére a családon belül elkövetett bűncselekmények észlelése után általában nem értesítették a gyermekvédelmi szervezeteket.

Nem állapítottuk meg a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság felelősségét abban az ügyben, amikor a gyermek veszélyeztetettségéről tudomásuk volt, a családot gondozták, de a csecsemő az apja által a fejére mért ütésétől meghalt; továbbá abban az esetben sem, amikor egy gondozott családban a kiskorú öngyilkosságot követett el. Visszásságot okoz azonban az, ha a veszélyeztetett gyermekek nyilvántartása elégtelen, és ezért a bejelentett lakcímükről elköltöző és az új lakhelyükön be nem jelentkező családok gyermekeinek sorsát az illetékesek nem tudják figyelemmel kísérni.

Tapasztaltuk azt is, hogy az intézményi struktúra megváltoztatása önmagában is sértheti a gyermekek alkotmányos jogait. Ezért kiemelten vizsgáltuk a gyermekintézmények megszüntetése, átszervezése, összevonása miatti panaszokat, különös tekintettel arra, hogy ezekben az ügyekben felmerül(het) más alkotmányos jog veszélyeztetése is. Az Alkotmány 67. § (2) bekezdésében a szülőknek a gyermeküknek adandó nevelés megválasztásának joga mellett az Alkotmány 70/F. §-ában deklarált művelődéshez való jog is sérülhet. Ilyen visszásság akkor állapítható meg, ha a gyermekek ellátását biztosító intézményt úgy szüntetik meg, hogy az alapellátásról, illetve a speciális ellátást igénylő gyermekek neveléséről és oktatásáról - akár más formában is - de azonos színvonalon nem gondoskodnak. Ennek megfelelően nem állapítunk meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha az önkormányzat a gyermekek nappali felügyeletére - bölcsödei ellátására - vonatkozó alapellátási kötelezettségét vállalkozók közreműködésével teljesítette.

A külföldi gyermekek örökbefogadása ügyében 1999-ben végzett átfogó vizsgálat tapasztalatai alapján tett ajánlásaink 2000-ben részben eredményre vezettek. A szociális és családügyi miniszter egyetértett azzal, hogy indokolt egy olyan tárcaközi bizottság létrehozása az Igazságügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium és a Belügyminisztérium bevonásával, amely megoldást keres a probléma végleges és egyértelmű rendezésére. Az ajánlást az érintetten kívül valamennyi minisztérium támogatta.

A gyermeknek a vérszerinti családban történő nevelkedéshez való joga azonban - amint azt a tavalyi beszámolóban is rögzítettük - az állam számára nem teremt abszolút kötelezettséget. A gyermek védelmét néha éppen a családból való kiemelés szolgálja. Ezekben az esetekben azonban az állam különböző hatóságaitól, különösen a gyámügyi szervektől elvárható, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy a gyermek megfelelő családban nevelkedhessen. E kötelezettség teljesítésével összefüggésben okozott visszásságot az a hatóság, amelyik a gyermekvédelmi gondoskodásban élő kiskorúakat kellő előkészítés nélkül helyezte ki nevelőszülőkhöz és a kihelyezést követően nem megfelelően ellenőrizte a nevelőszülő tevékenységét. Egy ilyen ügy vizsgálatában tártuk fel azt az igen a súlyos visszásságot, amely szerint az eljáró hatóságok a gyermek ideiglenes elhelyezése előtt nem vizsgálták - mert nem vizsgálhatták! -, hogy a gyermek gyámságát vállaló személlyel egy háztartásban - gyermekek elleni súlyos bűncselekmény miatt korábban elitélt - büntetett előéletű személy él(het).

Az országgyűlési biztosok által vizsgált ügyek jelentős részét ez évben is a kapcsolattartási ügyek tették ki. Számos ügyben megállapítottuk, hogy a hatóságok a kapcsolattartás szabályozására vonatkozó kérelmeket késedelmesen - előfordult, hogy csak másfél év múlva - bírálták el.

OBH 7815/1997.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat beadványára az ifjúság kiemelt védelemhez való és az anyát a gyermeke születése előtt és után megillető védelemhez való joga sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A Gyermekmentő Szolgálat beadványában a következő problémákat vetette fel:

1. Hátrányosan érinti a fiatalkorú elítéltet, ha büntetésének végrehajtása során válik nagykorúvá és ezért más részlegbe helyezik, ha:

- kevesebb mint 12 hónap van hátra büntetéséből, illetve

- a fiatalkorúak részlegében büntetése letöltése alatt valamilyen képzésbe kezdett.

2. A terhes anyákkal kapcsolatban bizonytalan, hogy mikor kerülhetnek át az egészségügyi részlegbe. Meddig és milyen körülmények között maradhatnak a szülés után gyermekükkel. 1. A Btk. hatályos szabályozása szerint, ha az elítélt a büntetés végrehajtásának idején tölti be a 21. életévét, a bíróság a felnőtt korú elkövetőkre irányadó szabályok szerint határozza meg a végrehajtás fokozatát. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy a végrehajtási fokozatnak megfelelő bv. intézetbe való átszállítás esetén az általános és középiskolai tanulmányok folytatására lehetőség van. Az átszállítás esetén egy országos parancsnoki intézkedés nyomán a tanulmányokat figyelembe kell venni. Probléma akkor adódhat, ha az elítélt szakképzésben vagy betanított munkás képzésben vesz részt. Ennek a problémának a kiküszöbölésére az országos parancsnok 1996-ban módosította a vonatkozó intézkedéseit. Eszerint egyedi elbírálás alapján, külön engedéllyel a 21. életévüket betöltött elítéltek is a fiatalkorúak börtönében maradhatnak és folytathatják megkezdett tanulmányaikat, akkor is, ha fogházban vagy fegyházban kellene a továbbiakban a büntetésüket tölteni. Természetesen ilyenkor a fiatalkorúaktól elkülönítik őket.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának tájékoztatása szerint 1996. és 1998. között egyetlen fiatalkorú fogvatartottnak sem maradt félbe szakképzése vagy betanított munkás képzése abból az okból, hogy 21. éve betöltését követően más bv. intézetbe szállították. A vizsgálat megállapította, hogy az elítéltek képzése, oktatása a felnőttkorúak részére is biztosított a bv. intézetekben. Azokban az esetekben, amikor a Fiatalkorúak Bv. Intézetében megkezdett szakképzés vagy betanított munkás képzés az átszállítással félbeszakadna, van lehetőség az elítélt visszatartására. A gyakorlat azt mutatja, hogy az egyedi elbírálásnál minden esetben figyelembe veszik a folyamatban lévő képzést. Lehetőség van a visszatartásra abban az esetben is, ha az elítéltnek büntetése végrehajtásából már nincs hosszú idő hátra. Az általános helyettes megállapította, hogy nem okoz visszásságot az ifjúság neveléshez, oktatáshoz való jogával kapcsolatosan, ha - a 21. életév betöltése után a szakképzés, illetve betanított munkásképzés folytathatósága érdekében - egyedi elbírálás függvénye az a kedvezmény, hogy az elítélt a továbbiakban is a Fiatalkorúak Bv. Intézetében maradhasson. A vizsgálatnak ezt a részét ezért ajánlás nélkül lezárta.

2. Amennyiben a nő szabadságvesztése végrehajtása alatt szül, akkor az újszülöttet hat hónapos koráig az anyjával együtt kell elhelyezni, kivételesen engedélyezni lehet, hogy a csecsemő egyéves koráig anyjával együtt maradjon a bv. intézetben. A nőket fogvatartó bv. intézetekben nincsenek meg a tárgyi és személyi feltételei az anya és gyermek együttes elhelyezésének. Az anya és a gyermek együttes elhelyezésére, az anya kérelme alapján, a Központi Kórház "rooming-in" kórtermében van lehetőség. Az általános helyettes kérésére büntetés-végrehajtás országos parancsnoka kifejtette, hogy álláspontja szerint biztonságosabb és mindenképpen szakszerűbb megoldást a bv. intézetekben kialakított un. bölcsőderészlegek (körletek) jelenthetnék. Az erre kijelölt intézetben a közegészségügyi és biztonsági előírásoknak megfelelően kialakított bölcsődében 1 éves kor után is együtt maradhatnának az anyák a gyermekkel.

OBH 8201/1997. számú ügy utóélete

Az országgyűlési biztos a panaszos nevelőszülő beadványa kapcsán vizsgálatot folytatott. A panaszos kifogásolta, hogy a Fővárosi Gyermekvédő Intézet kötelékébe tartozó általa nevelt öt gyermeket minden előzetes értesítés nélkül beszállították az átmeneti otthonba. A vizsgálat a gyermekeknek az Alkotmányban rögzített kiemelt védelme sérelmének gyanúja miatt indult.

Az országgyűlési biztos 1999 novemberében kelt jelentésében megállapította, hogy a gyermekvédő intézet eljárása nem okozta a gyermeki jogok sérelmét, viszont a Fővárosi Főügyészség a panaszos ellen kiskorú veszélyeztetésének büntette miatt nyomozást rendelt el. Ezért az országgyűlési biztos megkereste a szociális és családügyi minisztert, hogy dolgozza ki annak a kérdésnek a jogi szabályozását, hogy a kiskorú terhére elkövetett bűncselekménnyel gyanúsított vagy vádolt személy gondozásában milyen feltételekkel nevelkedhet gyermek.

Az ügyben büntetőeljárás volt folyamatban, ezzel párhuzamosan a panaszos működési engedélyt kért a Fővárosi Közigazgatási Hivatal Gyámhivatalától otthont nyújtó ellátást biztosító intézmény létrehozására. Mivel ez bizonytalan helyzetet teremtett a gyermekvédelmi feladatokat ellátó szervek számára, ezért az országgyűlési biztos a kérdés jogszabályi rendezéséig, valamint hogy hasonló esetekben más gyámhivatalok is tudják, milyen intézkedést tehetnek, felkérte a szociális és családügyi minisztert az állami irányítás jogi eszközeinek alkalmazására.

OBH 28/1998.

Az országgyűlési biztos a Napló 1998. január 3-án megjelent cikkéből értesült egy siketnéma kisfiú képzésével kapcsolatos problémákról, ezért hivatalból vizsgálatot indított a fogyatékos gyermek megfelelő szellemi fejlődéshez való jogának sérelmének gyanúja miatt.

A vizsgálat idején a siketnéma gyermek képzését egy a lakóhelyéhez közeli általános iskola látta el, ahol hetente egy alkalommal foglalkoztak vele. A szakemberek szerint ez a képzés a halmozottan sérült gyermeknek nem megfelelő, speciális iskolai oktatásra lenne szüksége. A gyermeket a főváros ilyen típusú intézménye fogadta volna, de a szülők a lakóhelyüktől távol eső iskolai képzés lehetőségét nem fogadták el.

A jegyző kérésére az Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság kontrollvizsgálatra hívta a gyermeket, de oda a szülők nem vitték el, ezért a bizottság a rendelkezésére álló iratok alapján tett javaslatot. Szakvéleményük szerint a siketnéma gyermek képzését elsősorban a fogyatékosságának megfelelő intézetben lehetne hatékonyan ellátni. A szülők azonban elzárkóztak attól, hogy a gyermekük lakóhelyüktől távol lévő intézményben tanuljon.

Az apa elfogultsági kifogása miatt az ügy intézésére másik jegyzőt jelöltek ki. A kizárt önkormányzat a gyermek védelmét csak pénzbeli ellátások folyósításával biztosítja. A speciális képzést a veszprémi Nevelési Tanácsadóban heti öt órában surdo-pedagógus végzi, de a következő tanévtől heti tíz órás foglalkozást biztosítanak a gyermek számára. Az önkormányzat az utazás költségét megtéríti, de vállalja a gyermek lakóhelyére utazó pedagógus útiköltségének megtérítését is. A gyermekkel foglalkozó pedagógus tájékoztatása szerint a szülők rendszertelenül veszik igénybe a biztosított képzési lehetőséget, nem működnek együtt. A gyermek 13 éves kora ellenére nem tud írni, olvasni, csak a családon belül kialakult jelnyelvet használja. Véleménye szerint a gyermek fejlődése szempontjából a szakintézményben való képzés jelentene megnyugtató megoldást. Ettől a szülők elzárkóznak. A megyei gyámhivatal vezetőjének tájékoztatása szerint a gyermek védelme érdekében hozott védő-óvó intézkedés 1995. augusztus 1-jén jogerőre emelkedett, de a gyermek sorsának alakulását nem kísérte senki figyelemmel. A gyermekjóléti szolgálat kapcsolatban volt a családdal, de családgondozást nem végzett, így nem ismerte fel a veszélyhelyzetet. A megyei gyámhivatal a veszélyeztetettség megszüntetése érdekében felhívta a gyermekjóléti szolgálatot a kiskorú alapellátására.

A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a gyermek védő-óvó ügyében az eljárásra kijelölt jegyző mulasztást követett el, mert nem kísérte figyelemmel a gyermek további sorsát. Látható volt, hogy a szülők nem ismerik el, hogy a halmozottan sérült gyermeküknek speciális képzésre van szüksége, amit csak lakóhelyétől távol tudnak biztosítani. Azzal, hogy a szülők ennek igénybevételét teljes mértékben elutasítják, és a felajánlott oktatási, képzési lehetőséget sem használják ki, a gyermekük társadalomba való integrálódását veszélyeztetik. Ha a siketnéma gyerek nem tanul meg írni, olvasni, nem ismeri a siketnémák által használt egységes jelrendszert, a családon kívül képtelenné válik kommunikációra. Mivel az illetékes szervek nem foglalkoztak a gyermekkel, az a Gyvt. hatálybalépése után kiesett a gyermekvédelmi gondoskodásból.

OBH 2485/1998.

2. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben - figyelemmel a kiskorú azon jogos érdekére is, hogy megkapja azt a védelmet és gondoskodást, amely megfelel az Alkotmány 67. § (1) bekezdésének - visszásság közvetlen veszélyét hordozza magában, ha a rendőri szerv indokolatlanul hosszas várakozást követően közli a kiskorú gyermekével együtt a rendőrségen intézkedést váró állampolgárral, hogy ügyében halaszthatatlan nyomozati cselekmény foganatosítását semmi nem teszi szükségessé, a birtokba helyezésre pedig a rendőrségnek nincs hatásköre.

A panaszos sérelmezte, hogy bérbe adója ellen magánlaksértés miatt tett feljelentését a Budaörsi Rendőrkapitányságon mintegy másfélóra alatt foglalták írásba, majd több órán át várakoztatták őt és családját, éjfél után pedig közölték velük, hogy az ügyben nem tesznek azonnali intézkedéseket. Kifogásolta azt is, hogy ezek miatt a Budaörsi Városi Ügyészségen tett panaszára ellentmondó válaszokat kapott, továbbá hogy a lakás tulajdonosa személyes ingóságaik között kutatott, használta a számítógépet, személyes irataikat pedig visszatartotta, végül hogy a Kerepes Nagyközség Önkormányzat jegyzőjétől hiába kért birtokvédelmet. A panasz alapján felmerült a magánlakás sérthetetlenségéhez, a tulajdonhoz, a gyermekek védelemhez való joga, valamint a jogbiztonság követelménye sérelmének, illetve azok közvetlen veszélyének gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Ennek során felülvizsgálatra kérte az országos főkapitányt és a legfőbb ügyészt, valamint - telefonon - tájékoztatást kért a panaszos jogi képviselőjétől.

Az országos rendőrfőkapitány arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a panaszos 1998. április 4-én kétszer kért rendőri intézkedést a Budaörsi Rendőrkapitányságtól. Az egyiket a délutáni, a másikat az esti órákban. Délután azt sérelmezte, hogy kizárták albérletéből. Ekkor a helyszínre irányított rendőrjárőrök megállapították, hogy a lakás tulajdonosa lecserélte a zárat, mert elromlott. Az új zár egyik kulcsát szándékában állt a bérlőnek átadni, de az nem fogadta el. Az országos főkapitány szerint a rendőrök nem mulasztottak, a helyszínen nem ítélhették meg a panaszos és a lakás bérbe adója közötti vitát, arra polgári bíróság volt hivatott. Erről a feleket a rendőrök a helyszínen tájékoztatták.

Ugyanaz nap a panaszos - az esti órákban - feljelentést tett a Rendőrkapitányságon magánlaksértés miatt az általa bérelt lakás tulajdonosa ellen. Az ügyeletes a feljelentést azonnal írásba foglalta, majd a panaszos a kapitányságról eltávozott. Kis idő múlva családjával együtt visszatért, és várta a további rendőri intézkedést. Eközben - más - súlyos bűncselekmény ügyében a rendőröknek azonnali intézkedéseket kellett tenniük. Ezért csak hosszú várakozás után közölték a panaszossal, hogy a rendőrség a bérlőt nem helyezheti vissza a bérelt lakásba, egyébként pedig birtokvédelmet a polgármesteri hivatalban kérhet. A panaszos jogi képviselője panasszal élt az azonnali rendőri intézkedés elmaradása miatt. A panaszt a Budaörsi Városi Ügyészség bírálta el, melyet elutasított.

A legfőbb ügyész helyettesének tájékoztatása részben hasonló volt az országos főkapitányi megállapításokkal. A helyettes legfőbb ügyész megállapította azt is, hogy a Budaörsi Városi Ügyészségnek a rendőri intézkedés elleni panaszt elutasító határozatával szemben az arra jogosultak nem éltek jogorvoslattal, azt pedig utólag nem lehetett ellenőrizni, hogy a panaszos az ügyben eljáró városi ügyésztől - akinek azóta munkaviszonya megszűnt - ellentétes tájékoztatást kapott volna sérelmére.

Az országgyűlési biztos felülvizsgálta a Budaörsi Városi Ügyészség szóban forgó panaszt elutasító határozatát is. Megállapította, hogy a nyomozás megszüntetése elleni jogorvoslati kérelmét az ügyészség azért utasította el, mert a rendőrök nem követtek el mulasztást, az ügyben rendőri intézkedés nem maradt el.

Az ombudsman áttekintette a Budakörnyéki Ügyészség nyomozást megszüntető határozatát is. Az tartalmazta, hogy a gyanúsított - a lakás bérbe adója - a nyomozás során elmondta, hogy a panaszos (bérlő) házvezetőnőjével üzent a panaszosnak, hogy beszélni szeretne vele, és szeretne az új kulcsból adni neki. A bérlőt a lakásban várta, ahová rendőrökkel érkezett. Az intézkedő rendőröknek külön-külön elmondták a történteket, tőlük felvilágosítást kaptak, majd a rendőrök elmentek. Kijelentette a bérbe adó azt is, hogy nem állt szándékában a bérlőt és családját a lakásból kizárni, a bérlőnek azért nem adott kulcsot, mert a bérlő nem volt hajlandó vele szóba állni. A nyomozó hatóság által kihallgatott tanúk megerősítették a bérbe adó által gyanúsítottként elmondottakat. A nyomozó hatóság határozatában rögzítette továbbá, hogy a bérlő birtokvédelmet kért az ügyben a Törökbálint Nagyközség Polgármesteri Hivatal jegyzőjétől, de azt a jegyző elutasította. Erre tekintettel a lakás tulajdonosának azon magatartása sem volt bűncselekmény, hogy az ingatlanba a bérlőt nem engedte vissza.

A nyomozást megszüntető határozat indokolásából az ombudsman azt a következetést is levonta, hogy kétséget kizárón nem lehetett bizonyítani a panaszos azon állítását, mely szerint az általa bérelt lakás tulajdonosa személyes ingóságaik között kutatott, azokat használta, személyes irataikat pedig - például útlevelüket - visszatartotta. Sőt, ennek ellenkezőjét - például, hogy a bérlő által kért ingóságokat a bérbe adó a bérlőnek kiadta - tanúk bizonyították. Tekintettel arra, hogy az országgyűlési biztos nem büntetőügyben eljáró hatóság, a további vizsgálatot mellőzte, nem állapította meg a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljárással összefüggő alkotmányos visszásságot. Rámutatott azonban arra is, hogy ez nem érinti a panaszosnak azt a jogát, hogy a lakásbérlemény tulajdonosával szemben jogosnak vélt kárigényét polgári bíróság előtt érvényesítse, esetleg - a számítógépében való adatoknak, információknak mások részére való kiadása miatt - a Budaörsi Rendőrkapitányságon ellene büntető feljelentést tegyen.

A panasz birtokvédelmi eljárással összefüggő részében azt állapította meg az országgyűlési biztos, hogy a panaszos Kerepes Nagyközség Önkormányzata jegyzőjétől kért birtokvédelem tárgyában a jegyző elfogultságot jelentett be, melynek a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal helyt adott, az eljárást Gödöllő város jegyzője folytatta le. A gödöllői önkormányzat az ügyben a feleket egyezségre szólította fel. A panaszos tehát tudott birtokvédelmi kérelme sorsáról. Ezért a panasz ezen részét alaptalannak, illetve okafogyottnak tekintette az országgyűlési biztos.

Az ombudsman a megkeresett szervek vezetőinek tájékoztatását elfogadta. Megállapította, hogy a Budaörsi Rendőrkapitányság a panaszos 1998. április 4-én a délutáni, majd az esti órákban tett bejelentései alapján eleget tett fellépési kötelezettségének, megtette a jogszabályban előirt intézkedéseket, lefolytatta a hatáskörébe tartozó eljárásokat. Ahhoz, hogy a panaszos és családja nem jutott be a bérelt lakásba, illetve onnan nem tudta elszállítani valamennyi ingóságát, a panaszos is hozzájárult azzal, hogy semmilyen együttműködésre nem volt hajlandó a lakás tulajdonosával, még a lakás új kulcsait sem volt hajlandó átvenni. A panaszos ezen magatartására, valamint arra tekintettel, hogy a rendőrök jelenlétében a bérlő által kért ingóságokat a bérbe adó a bérlőnek kiadta, nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. Megállapította viszont, hogy miután a panaszos három kiskorú gyermekével megjelent a kapitányságon, a rendőrök indokolatlanul hosszas várakozást követően közölték csak vele, hogy halaszthatatlan nyomozati cselekmények foganatosítását semmi nem teszi szükségessé, a birtokba helyezésre pedig nincs a rendőrségnek hatásköre. Maga a közlés tartalma szakszerű és megalapozott volt. Figyelemmel azonban a panaszos három kiskorú gyermeke azon jogos érdekére, hogy megkapják azt a védelmet és gondoskodást, amely megfelel az Alkotmány 67. § (1) bekezdésének, az éjszakai órákban való többórás várakoztatásuk közvetlenül veszélyeztette a gyermekeknek a jogállamisághoz, illetve a jogbiztonság követelményéhez, továbbá a gondoskodáshoz fűződő alkotmányos jogát. A Budaőrsi Rendőrkapitányságot ezen jogok maradéktalan biztosítása alól az sem mentesítette, hogy súlyos bűncselekmény elkövetése miatt kellett intézkedniük, sőt, az sem, hogy a panaszos és családja szabadon távozhatott volna a kapitányságról.

Vizsgálata során az ombudsman nem állapította meg azt sem, hogy a panaszos feljelentését jegyzőkönyvbe foglaló ügyeletes rendőr indokolatlanul hosszú idő után, a panaszost várakoztatva járt volna el. A panaszos ilyen állítását az országos főkapitány cáfolta, az országgyűlési biztos pedig nem rendelkezik hatáskörrel a további bizonyítékok beszerzésére. Ez utóbbi okok miatt nem állapította meg azt sem, hogy az ügyész a panaszosnak ellentmondó tájékoztatást adott volna.

A Budaőrsi Városi Ügyészség panaszt elbíráló határozatával összefüggésben azt állapította meg az országgyűlési biztos, hogy az eljáró ügyész megsértette a panaszosnak a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz és a törvényes jogorvoslathoz való jogát. Ezt az idézte elő, hogy az ügyész az Rtv. szabályain alapuló rendőri intézkedés hiányát kifogásoló panaszt a Be. szabályai szerint elbírálta, ezzel hatáskörét túllépte.

A megállapított alkotmányos emberi jogokkal összefüggő visszásság, illetve annak közvetlen veszélye jövőbeni elkerülése érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa javasolta a legfőbb ügyésznek, hogy belső rendelkezésben hívja fel az ügyészségek vezetőinek figyelmét arra, hogy ha az állampolgár az Rtv-ben szabályozott rendőri intézkedést vagy annak elmulasztását panaszolja, minden esetben az Rtv. - és nem a Be. - szabályai szerint kell eljárni, és aszerint kell a jogorvoslati lehetőséget is biztosítani. Ez független attól, hogy büntetőeljárás keretében vagy azon kívül került-e sor a törvényben szabályozott rendőri intézkedésre vagy annak elmaradására. Ajánlotta az országos rendőrfőkapitánynak, hívja fel a rendőri szervek vezetőnek figyelmét, hogy a rendőri állomány - lehetőség szerint - legyen figyelemmel annak a kiskorúnak a jogos érdekére, akinek szülei - különösen a késő esti vagy éjszakai órában - úgy kényszerülnek rendőri segítségre, hogy gyermeküket nem tudják más felügyeletére bízni, ezért velük együtt keresik meg a rendőrséget. Az ajánlásokat sem a legfőbb ügyész, sem az országos főkapitány nem fogadta el. Az ombudsman azonban mindkét ajánlást fenntartotta, kérte a címzetteket az ajánlások újragondolására. A legfőbb ügyész még nem reagált a kérésre, az országos főkapitány azonban eleget tett az ajánlásban foglaltaknak.

OBH 3308/1998.

A panaszos nevelőszülők beadványukban azt sérelmezték, hogy 1998 márciusában a hozzájuk nevelésre kihelyezett három kislányt a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója minden indoklás nélkül "elvette" tőlük, részükre új gondozási helyet jelölt ki. A beadvány szerint még azt sem engedték meg a gyerekeknek, hogy nevelőszüleiktől elbúcsúzzanak. Mivel az ügy összefüggésbe volt hozható a gyermekek kiemelt védelméhez és legmagasabb szintű lelki egészséghez fűződő jogának sérelmével, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot indított.

A panaszosok 1993-ban jelentkeztek nevelőszülőnek, a következő évben a kísérleti jelleggel szervezett nevelőszülői tanfolyamot elvégezték, 1995-1997 között helyezték ki hozzájuk a három roma származású kislányt. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) hatálybalépése előtt jogszabály nem írta elő azt, hogy a nevelőszülőknek felkészítő tanfolyamon kell részt venniük. Az 1990-es évektől kezdődően egyes megyékben már indítottak nevelőszülőket felkészítő tanfolyamokat. Ez történt Veszprém megyében is, amikor - bár csak kísérleti jelleggel, - megkezdték a nevelőszülők felkészítését az állami gondoskodás alatt álló gyerekek nevelésére. Azzal, hogy a jövendő nevelőszülők pszichológiai vizsgálata elmaradt, a náluk készített környezettanulmány is csak formális jellegű volt, már sérült a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való joga.

1997-ben jelzés érkezett a gyermekvédelmi tanácsadótól és az egyik a gyermekeket tanító pedagógustól azzal kapcsolatosan, hogy a nevelőszülők nevelési módszerei nem a legmegfelelőbbek. Ekkor a nevelőszülők figyelmét felhívták arra, hogy változtassanak nevelési módszereiken, de ez a figyelemfelhívás nem oldotta meg a nevelési problémákat.

1998 elején, miután a gyermekvédelmi tanácsadó a nevelőcsalád életében súlyos működési zavart jelzett, ezért a gyermekvédő intézet igazgatója pszichológiai kontrollvizsgálatot kért. Miután a pszichológiai szakvélemény azt állapította meg, hogy a nevelőszülők nem alkalmasak a hozzájuk helyezett, gyermekvédelmi gondoskodásban élő kiskorúak nevelésére, a GYIVI-t felváltó Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatójának kötelessége volt a gyermekek elhelyezésének megváltoztatását kezdeményezni. 1998 márciusában már hatályos volt a Gyvt. Ezért a gyermekvédelmi szakszolgálat igazgatójának helyes eljárása az lett volna, ha az illetékes gyámhivataltól a kiskorúak intézeti és állami nevelésének soron kívüli felülvizsgálatát kérte volna. Ekkor államigazgatási eljárás keretében a hatályos jogszabályoknak megfelelően dönthettek volna a kiskorúak átmeneti és tartós nevelésbe vételéről, gondozási helyük fenntartásáról vagy megváltoztatásáról. A gyermekek nem voltak közvetlen veszélyben, tehát a gyámhivatal a számára előírt 30 napos ügyintézési határidőn belül a gyermekek további lelki sérülése nélkül dönthetett volna sorsukról. Ez alatt az idő alatt a gyerekeket és a nevelőszülőket - akár pszichológus segítségével - fel lehetett volna készíteni a változásra. A nevelőszülői, a hivatásos nevelőszülői és helyettes szülői jogviszony egyes kérdéseiről szóló 150/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet szerint a nevelőszülőkkel kötött megállapodásokat folyamatosan, de legkésőbb 1998. december 1-éig felül kellett vizsgálni. A rendelet értelmében az 1997. november 1-e előtt létesített nevelőszülői jogviszonyokat folyamatosan, de legkésőbb 1999. február 28-áig meg kellett szüntetni. A nevelőszülői jogviszony megszüntetéséről legalább 60 nappal a megszüntetése előtt írásban tájékoztatni kellett a nevelőszülőt. Ezzel egyidejűleg szintén írásban tájékoztatni kellett a nevelőszülőt arról, hogy a továbbiakban a működtető akarja-e őt foglalkoztatni. Ha a működtető megítélése szerint az általa alkalmazott nevelőszülők nem voltak alkalmasak gyermekek nevelésére, akkor lehetőség lett volna nevelőszülői jogviszonyuk megszüntetésére. Mivel gyámhivatali határozat a gyermekek gondozási helyének megváltoztatásáról nem született, ezért a nevelőszülők nem élhettek jogorvoslati kérelemmel sem.

OBH 254/1999.

Az RTL Klub Híradója számolt be arról, hogy a 14 éves kislányt a gyámjául kirendelt nagymamával együtt élő nagyapa megerőszakolta, aki már büntetve volt a lányával szemben korábban elkövetett ugyanilyen bűncselekmény miatt. Erről a körülményről azonban az ügyben eljáró gyámhatóságoknak a gyámrendelés, illetve a gyermek ideiglenes elhelyezésének időpontjában nem volt tudomása.

Tekintettel arra, hogy a hír a gyermeki jogokkal összefüggésben, az alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelemre engedett következtetni, az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatot indított. Eljárása során megkereste a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal gyámhivatalát kérve, hogy az ügyben elkövetett esetleges mulasztások felderítésére részletes vizsgálatot folytassanak le. A gyámhivatal a kért vizsgálatot lefolytatta, és annak eredményéről írásban adott tájékoztatást, egyben megküldte a gyámrendelés, illetve a gyermek ideiglenes elhelyezése során keletkezett összes iratot.

Tekintettel arra, hogy a gyermek végleges elhelyezéséről szóló döntést nem a gyámhatóság, hanem a bíróság hozta meg, az országgyűlési biztos csak a gyámrendelésről és a gyermek ideiglenes elhelyezéséről hozott gyámhatósági határozattól a gyermek végleges elhelyezéséről szóló bírósági eljárásig eltelt időszakot vizsgálta.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a gyámhatósági eljárás idején nem volt olyan hatályos jogszabály, amely a gyermek ideiglenes elhelyezésekor kötelezően vizsgálandó körülményeket megjelölte volna. A helyszíni szemle - az államigazgatási eljárás szabályai alapján - jellegénél fogva nem alkalmas a büntetett előéletre vonatkozó adatok tisztázására. A hatályos jogszabályi rendelkezések szerint pedig az eljáró gyámhatóságnak nem állt módjában a bűnügyi nyilvántartásból sem adatot kérni annak a családnak a tagjairól, akiknél a gyermeket ideiglenesen elhelyezte.

A szociális és családügyi miniszter elfogadta az országgyűlési biztos javaslatát. Válaszában azt is közölte, hogy az ideiglenes gyermekelhelyezésre és a gyámrendelésre vonatkozó jogszabályok módosításán túl olyan rendelkezések kidolgozása is folyamatban van a tárcánál, amelyek a gyermekotthonban elhelyezett gyermekek fokozottabb védelmét hivatottak szolgálni. Az igazságügy-miniszter a jogalkotási törvényből eredő kötelezettségére való tekintettel a tárca aktív közreműködéséről biztosította az országgyűlési biztost.

OBH 400/1999. számú ügy utóélete

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az otthont nyújtó gyermekvédelmi intézetekben végzett vizsgálat során szerzett tudomást arról, hogy évek óta nevelkednek rendezetlen jogállással külföldi állampolgárságú gyermekek ezekben az intézményekben. A megyei és a fővárosi gyámhivatalok tájékoztatásai megerősítették azt a feltételezést, hogy a külföldi állampolgárságú gyermekek ügyében követendő eljárás szabályozása nem egyértelmű, ennek megfelelően rendkívül eltérő gyakorlatot folytatnak a különböző gyámhatóságok, gyermekvédelmi szakszolgálatok. Nincs egységes irányítás, felügyelet ezen a területen, az intézkedések összehangolatlanok. A jogi szabályozás egységes értelmezése, az összehangolt joggyakorlat érdekében központi intézkedések nem történtek, megyénként, gyakran településenként változó módon próbálták megoldani az érintett gyermekek ügyét.

Az általános helyettes 1999. december 22-én kelt jelentésében megállapította, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő külföldi állampolgárságú gyerekek sorsának rendezése érdekében egységes joggyakorlat nem alakult ki. Azoknak a gyermekeknek az ügyében, akik teljesen elhagyottak, az örökbeadásuk akadálya külföldi állampolgárságuk.

A vizsgálat eredményeként megállapított alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok [Alkotmány 67. § (1), 70/D. § (1), 54. § (1), 66. § (2), 2. § (1)] orvoslásának érdekében az országgyűlési biztos általános helyettese az alábbiakban fogalmazta meg észrevételeit, javaslatait:

OBH 463/1999.

Nem okozza az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében deklarált, a gyermekek kiemelt védelemhez való jogának sérelmét, ha a gyermekek veszélyeztetettségének észlelése után a családot a gyermekjóléti szolgálat gondozza, a jegyző a gyermekeket védelembe veszi. Az országgyűlési biztos a Kossuth Rádió "Magyarországról jövök" című műsorában elhangzott riport alapján a gyermeki jogok sérelmének gyanúja miatt hivatalból vizsgálatot indított.

A riportban elhangzottak szerint az apa kiskorú gyermekeit rendszeresen bántalmazta. A gyermekek bántalmazása akkor derült ki, amikor a legfiatalabb gyermek elmenekült otthonról, és csak a rendőrség segítségével találták meg. Az apa ellen kiskorú veszélyeztetésének alapos gyanúja miatt büntetőeljárás indult, de a nyomozást a Bács--Kiskun Megyei Főügyészség megszüntette, mert nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése.

Az illetékes polgármesteri hivatal az esetről a rendőrkapitányság telefonhívásából és a rádióban elhangzott riportból szerzett tudomást. Ezt követően megkezdték a család gondozását. Jegyzőkönyvet vettek fel a gyermekeket tanító pedagógusokkal, akik úgy nyilatkoztak, hogy a gyermekeken soha nem láttak külsérelmi nyomokat, nem volt tudomásuk arról, hogy a család életében működési zavar lenne. Az osztályfőnökök írásbeli pedagógiai jellemzést adtak a gyerekekről. Meghallgatták a nagyszülőt, véleményt kértek az apa munkáltatójától. Jegyzőkönyvet vettek fel az anyával és a gyerekekkel, akik elismerték, hogy az apa a gyermekeket és az anyát is bántalmazta. A településen a családgondozói feladatokat is ellátó védőnő környezettanulmányt készített a családnál.

1998 májusában a jegyző a család három kiskorú gyermekét védelembe vette. Júniusban megszüntették az apa előzetes letartóztatását, szabadlábra helyezték. Ezt követően a családgondozó rendszeresen látogatta a családot, kérte, hogy a Nevelési Tanácsadó pszichológusának segítségét vegyék igénybe, időpontot is egyeztetett a pszichológussal. A Nevelési Tanácsadó nem a család lakóhelyén van, ezért az odautazás is problémát jelentett nekik. Az apa a pszichológus segítségét feleslegesnek tartotta, ezért sem a feleségét, sem gyerekeit nem engedte el hozzá. A pszichológus emiatt kéthetente a szülők lakhelye szerinti gyermekjóléti szolgálatnál tartott foglalkozást az anya és a két kisebb gyerek részére, az apát pedig otthonában kereste fel. Az apa ellenállását végül sikerült oldani.

A családgondozó decemberben kérte a védelembe vétel felülvizsgálatát. A felülvizsgálat során megállapították, hogy a legidősebb gyermek védelembe vételét indokolatlan tovább fenntartani, ezért azt megszüntették. A két kisebb gyermek védelembe vételét továbbra is fenntartották, a családot kötelezték arra, hogy a Nevelési Tanácsadó pszichológusának segítségét vegyék igénybe. A gyermekjóléti szolgálat és a gyermekeket tanító pedagógusok között jó kapcsolat alakult ki. Az 1999/2000-es tanévben a gyermekekkel magatartási problémák nem voltak, tanulmányi eredményük gyenge, ebben segítséget igényeltek és kaptak.

A gyermekjóléti szolgálat vezetőjének tájékoztatása szerint a család folyamatos gondozásával elérték azt, hogy a gyermekek védelembe vételének további fenntartására már nem volt szükség, ezért azt a jegyző 2000 júniusában megszüntette. Ezt követően megszületett a család negyedik gyermeke, a védőnő rendszeresen látogatja őket, a családot gyermekjóléti alapellátásban továbbra is gondozzák.

OBH 1180/1999. számú ügy utóélete

A szigetmonostori általános iskola szülői és tanulói közössége nevében egy panaszos egy az általános iskolában történt bántalmazás kivizsgálását kérte az állampolgári jogok biztosának általános helyettesétől.

Az általános helyettes 1999. július 29-én kelt kiegészítő jelentésében felkérte az oktatási minisztert, hogy a közoktatási törvény 107. §-ának (8) bekezdése alapján indítson szakmai ellenőrzést a szigetmonostori általános iskolában. Az oktatási miniszter az ajánlást elfogadta, és szakmai ellenőrzést kezdeményezett az érintett iskolában.

Az ellenőrzést az oktatási miniszter munkatársai 2000. március 1-7-e között végezték el. Az észlelt törvénysértések megszüntetésére az oktatási miniszter 60 napos határidő kitűzésével felszólította Szigetmonostor polgármesterét.

OBH 2414/1999.

Az országgyűlési biztoshoz telefonon bejelentés érkezett, hogy a Zirzen Janka Gyermekotthonból két gyermek megszökött. A gyermekek állítása szerint a gyermekotthonban megverték, majd onnan kizárták őket, nem volt hol aludniuk. Az ügy összefüggésbe volt hozható a gyermekek kiemelt védelemhez fűződő jogával, ezért annak kivizsgálására az országgyűlési biztos helyszíni vizsgálatot rendelt el, az intézmény igazgatójától az ügyre vonatkozó iratokat bekérte.

A Zirzen Janka Gyermekotthonból két gyermek megszökött, állításuk szerint az intézményben megverték őket. Egy közelben lakó férfi segítségét kérték, aki a Fővárosi Önkormányzat Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetének 1. számú Átmeneti Otthonába kísérte őket. A kiskorúak az éjszakát az átmeneti otthonban töltötték, másnap reggel pedig visszavitték őket a gyermekotthonba.

Az országgyűlési biztos munkatársai a helyszíni vizsgálat során és az áttanulmányozott orvosi zárójelentésekből megállapították, hogy az egyik gyermek örökbefogadó, a másik nevelőszülőktől került állami gondoskodásba, mindketten depressziós magatartászavarban szenvednek, súlyos beilleszkedési zavaraik vannak. Az adott gyermekotthon speciálisan magatartászavaros gyermekek gondozását, nevelését látja el. Az országgyűlési biztos munkatársai a helyszíni vizsgálaton mindkét gyermeket meghallgatták, ekkor egyikük sem utalt arra, hogy bántalmazták volna őket. A helyszíni vizsgálaton bebizonyosodott, hogy egyik nevelő vizes törölközővel verte a gyerekeket, de a bántalmazások két évvel korábban történtek, a férfi már nem is dolgozik a gyermekotthonban.

A helyszíni vizsgálat és a bekért iratanyagok áttanulmányozása során kiderült, hogy a pszichésen sérült gyermekeket állapotuknak megfelelő speciális gyermekotthonban helyezték el, ahol pszichológus, pszichiáter foglalkozik velük, amikor az szükséges, kórházi kezelésük is megoldott. Fizikai bántalmazásukat helyszíni vizsgálat során nem erősítették meg, szökésüket inkább a kalandvágy, unalom motiválta.

OBH 2528/1999.

A panaszos a beadványában sérelmezte, hogy a hódmezővásárhelyi lakásotthon gondozottjainak gyámja tiltja a gyermekek vele való kapcsolattartását, a gyermekek részére adott adományok juttatását is betiltotta. A panaszos az illetékes gyámhivataloktól kérte a gyermekkel való kapcsolattartása szabályozását. Véleménye szerint a kapcsolattartás tiltása miatt sérültek mind az ő, mind a gyermekek Alkotmányban rögzített állampolgári jogai, és kifogásolta, hogy a lakásotthon vezetője nem gyámoltjai érdekének megfelelően végzi munkáját. A vizsgálat a gyermekek kiemelt védelemhez fűződő jogának sérelme miatt indult.

A panaszos a szegedi gyermekvédő intézet igazgatójánál bejelentést tett a hódmezővásárhelyi lakásotthon vezetésével kapcsolatban. A gyermekvédő intézet igazgatója a panaszos beadványát kivizsgálta, a vezető megbízását visszavonta, az illető pedagógus azóta már nem áll munkaviszonyban a gyermekvédő intézettel. A kiskorúak részére gyámul a lakásotthon új vezetőjét kinevezték. A gyermekek gyámja hozzájárult a panaszos és a kiskorúak kapcsolattartásához.

Az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (a továbbiakban: Gyvt.) az intézeti gyámságot lebontotta, a gyermekotthonok és lakásotthonok vezetőit jogosította és kötelezte az intézményükben elhelyezett gyermekek törvényes képviseletének ellátására.

A gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermekek esetében a szülői felügyeleti jogokat a gyám gyakorolja, munkája során a gyermekek mindenekfelett álló érdekét kell képviselnie, ami nagy felelősséget ró rá, de visszaélésre is lehetőséget ad. Munkája éppen ezért nem maradhat konrollálatlan. Mivel a panaszos a beadványában ilyen jellegű visszaélésekre is utalt, ezért az országgyűlési biztos a gyermekvédő intézet igazgatójától tájékoztatást kért azzal kapcsolatban is, hogy a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló kiskorúak gyámjainak jogszabályban előírt segítségnyújtási és ellenőrzési kötelezettségének a gyermekvédő intézet miként tesz eleget. Az igazgató arról tájékoztatta, hogy jelenleg gyámi tanácsadókat státushiány miatt nem tud alkalmazni, de valamennyi lakásotthon vezetője elvégezte a gyámok részére indított tanfolyamot. A gyermekvédő intézet szakértői csoportja és az igazgató folyamatosan látogatja a nevelési helyeket, a gyámokat tanácsaikkal segítik. Az igazgató telefonon mindennapos kapcsolatban van a gyámokkal, kérésükre tanácsot ad. A gyámok munkáját folyamatosan ellenőrzik. A félévente esedékes jelentéseket a gyámhivataloknak elküldik. A gyermekek panaszaikat, akár név nélkül is, a gyermekotthonban elhelyezett lezárt panaszládába helyezhetik, a panaszládák kulcsa a gyermekvédő intézetben van, de a gyermekek közvetlenül a GYIVI igazgatójához is fordulhatnak panaszaikkal. Minderről a gyermekeknek tudomásuk van. A nagyobb gyermekek elképzeléseit jövendő sorsukkal kapcsolatban kikérik. A vizsgálat megállapította, hogy a gyámok munkáját a gyermekvédő intézet munkatársai jogszabályi kötelezettségüknek megfelelően segítik, ellenőrzik, így a gyermekek alkotmányos jogai nem sérültek.

A gyámhivatalok a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el, amikor a panaszos kapcsolattartási kérelmét hatáskör hiányában elutasították. A gyermekotthonban nevelkedő gyermekek esetében állami feladat a gyermekek gondozásának, nevelésének, törvényes képviseletének, vagyonkezelésének ellátása, melyet az állam nevében a gyermek gyámja gyakorol. A gyám felelőssége és joga, hogy gyámoltjának milyen "külső kapcsolatot" engedélyez. A gyámhivataloknak határozatban csak a gyermek és közeli hozzátartozói kapcsolattartását kell szabályozniuk, más személyekkel való kapcsolattartás engedélyezését a gyámra bízzák. A gyermekek érdekét nem szolgálja, ha ezek a "külső kapcsolatok" szabályozatlanok maradnak, ezért az országgyűlési biztos felkérte a megyei területi gyermekvédelmi szakszolgálatokat, mint a gyermekotthonok ellenőrző és tanácsadó szerveit, hogy dolgozzanak ki egy megállapodásiszerződés-tervezetet, melyet a gyermek gyámja és a gyermeket patronálni kívánó személy kötnének.

OBH 2597/1999.

A "Mai Nap" 1999. június 1-jén megjelent cikke adott hírt arról, hogy Martfűn a szomszédok bejelentése alapján a rendőrség szabadított ki két kisgyereket (4 és 2 éves), akiket szüleik két napja magukra hagytak, illetőleg bezárták őket.

Az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálatot annak kiderítésére, hogy az alapvető emberi jogokkal összefüggő visszásságra utaló körülmények között élő gyermekekről a gyermekvédelmi ellátás miként gondoskodott.

1999 májusában állampolgári bejelentés érkezett rendőrséghez, miszerint két gyereket szülei napokon át magukra hagytak bezárva. A gyermekek az ajtó résein keresztül az intézkedő rendőröknek elmondták, hogy éhesek és sokszor hagyják őket magukra. Ezt követően a rendőrség gyermekeket a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekotthon Befogadó Otthonába szállította. A szomszédok elmondták, hogy a szülők nappal általában elmentek, és bezárták a két gyermeket, akiknek a sírását gyakran hallották és az ajtó résein keresztül próbáltak nekik élelmet adni.

A településen (Martfű) működik gyermekjóléti szolgálat. A család egy önkényesen elfoglalt lakásban lakott, és lakhatási problémáik megoldásához kértek segítséget a szolgálat családgondozójától. A családgondozó segített az albérlet keresésben és abban, hogy az anya élettársának munkát találjanak. Mivel a családnak Tiszaföldváron találtak albérletet, megegyeztek abban, hogy a közeljövőben odaköltöznek, az anya élettársa ott vállal munkát.

Egy hét múlva kiderült, hogy a közösen talált megoldásokat a család nem fogadta el. A családgondozó ekkor a védőnővel együtt környezettanulmányt készített. Azt tapasztalták, hogy rendkívül rossz körülmények között élnek a gyerekek, élelmezésük sem megfelelő, gyakran vannak egyedül. A család egy olyan rezsóval fűtötte a lakást, amelynek használata életveszélyes volt. A tapasztaltakat a családgondozó azonnal jelezte a gyámhatósági feladatokat ellátó ügyintézőnek. Annak ellenére, hogy a gyermekjóléti szolgálat és a jegyzői hatáskörbe tartozó feladatokat ellátó gyámügyi előadó ismerte a körülményeket, mégis a szomszédok jelezték a rendőrségnek azt, hogy a gyermekek súlyos veszélyhelyzetben vannak. A vizsgálat során az országgyűlési biztos az illetékes gyámhatóságtól tájékoztatást kért azzal kapcsolatosan, hogy miért nem történt gyors és hatékony beavatkozás a gyermekek érdekében. A kapott tájékoztatás szerint a család csak rövid ideje (egy hónapja) élt a településen, és a gyermekjóléti szolgálattól úgy tudták, hogy rövidesen elköltöznek.

A család Szolnokról érkezett a településre, állandó bejelentett lakhelyük is ott volt. A szolnoki gyámhatóság, a gyámhivatal, valamint a gyermekjóléti szolgálat a gyermekek létezéséről csak intézetbe utalásukat követően szerzett tudomást. A szülőkkel a gyermekek gyermekotthonba utalása után a kiskorúak elhelyezési tárgyalásán találkoztak, azóta semmit nem tudnak róluk, valószínű nem Szolnokon élnek. Az a szolnoki védőnő, aki a család állandó lakhelyének területi felelőse, elmondta, hogy a gyermekekről nem is hallott soha.

Az esetből az derült ki, hogy teljesen követhetetlen az, hogy miként kerülhet be a gyermekvédelmi ellátórendszerbe, illetőleg miként kerülhet ki belőle az a veszélyeztetett gyermek, akinek szülei gyakran változtatják tartózkodási helyüket. Esetleges - lényegében a gyermekvédelmi rendszer résztvevőinek lelkiismeretességén, véletleneken múlhat - az, hogy az alapellátásra jogosult gyermek valóban részesül-e ebben.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a veszélyeztetett, valamint a védelembe vett gyermekek nyilvántartása elégtelen. Nincs olyan jogszabályi előírás, melynek alapján a gyermekjóléti szolgálatnak vagy gyámhatóságnak lehetősége/kötelessége lenne az illetékességi területéről elköltözött vagy odaérkezett gyermek elő- vagy utóéletével kapcsolatban tájékozódni, intézkedni. Abban az esetben, ha a családjából kiemelt gyermek szülei nem állandó bejelentett lakóhelyükön élnek, akkor a gyermek visszahelyezésének elősegítése érdekében eljárni illetékes gyermekjóléti szolgálat fel sem tudja venni a kapcsolatot a szülőkkel. A szülők tartózkodási helyén működő gyermekjóléti szolgálat pedig nem tud arról, hogy illetékességi területén ilyen helyzetben lévő szülők élnek. Természetesen ezekben az esetekben a szülők felelőssége is jelentős, de gyakran előfordul, hogy ők a gyermekjóléti szolgálatok létezéséről sem tudnak. Be nem jelentett lakhelyváltozás esetén a gyermekvédelmi szakellátásból kikerült gyermekek utógondozása is megoldhatatlan. Előfordulhat, hogy a gyermekek nevelésbe vételét a rokonok által történő befogadásra hivatkozva megszüntetik. A szülő ezt követően minden nehézség nélkül eltűnhet gyermekével együtt. Ha új lakhelyén "véletlenül" mégis bekerül a gyermekvédelmi ellátásba, azok a korábbi sorsukról semmit nem tudnak.

A vizsgálat megállapította, hogy a gyermekvédelmi rendszer működésének előbb részletezett esetei, zavarai a gyermekek legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogának, valamint a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való jogának és az ifjúság létbiztonsághoz, oktatáshoz, neveléshez való jogának sérelmét okozták.

A konkrét ügy vizsgálata során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a családgondozó és a védőnő a gyermekek veszélyeztetésének észlelése után haladéktalanul jelezte azt a gyámhatósági feladatokat ellátó ügyintézőnek. Az ügyintéző nem tudott azonnal intézkedni, mert a szülőkkel nem tudta felvenni a kapcsolatot. A gyámhatóság intézkedését a szomszédok bejelentése alapján megelőzte a rendőrség. A fenti alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságokat elsősorban nem az eljáró szervek mulasztása, hanem az okozta, hogy a nem állandó bejelentett lakóhelyükön élő "vándorló családok" költözködését a gyermekvédelmi ellátórendszer nem tudja követni.

OBH 4101/1999.

A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy az olaszfai általános iskola felső tagozatában a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény rendelkezései ellenére évek óta összevontan tartják a rajz, ének-zene és testnevelés órákat, valamint hogy az iskolában - szintén a törvény rendelkezései ellenére - nem alkalmaznak ifjúságvédelmi felelőst. Az oktatási minisztertől kért és kapott szakmai állásfoglalás alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az összevonás önmagában nem ütközik a hatályos jogszabályok előírásaiba. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kot.) 3. számú melléklete az osztályok, csoportok szervezése kérdéskörében egyértelműen kijelenti, hogy az összevonás lehetséges. Az iskola lehetőségeit két körülmény határozza meg: egyrészt összevont osztályokat szervezni csak az általános iskola első-hat évfolyamán lehet, másrészt összevont osztályt szervezni legfeljebb három iskolai évfolyam tanulóiból lehet. Fontos kitétel, hogy tanév közben osztályt összevonni nem szabad. A Kot. a közoktatási intézmény fenntartójának nem adott döntési jogot oktatásszervezési kérdésekben. Az évfolyamok önálló vagy összevont működtetéséről az intézmény vezetője jogosult dönteni a fenntartó által megállapított éves költségvetés és az engedélyezett pedagógus-létszám alapján. Mindezt azonban úgy kell meghatározni, hogy az lehetővé tegye a Kot-ben meghatározott minimálisan kötelező feladatok ellátását. Olaszfa és Pacsony községek önkormányzatai a közösen fenntartott, összesen 59 fős általános iskolájuk számára olyan költségvetést és pedagógiai létszámot állapítottak meg, amely heti 12 óra híján elegendő a felső tagozat 5-8. évfolyamainak önálló működtetésére. Az iskola igazgatója az önálló osztályok szervezése mellett döntött, a 12 óra fedezetének hiányából eredő problémát pedig a készségtárgyak összevonásával oldotta meg. Az 1998 szeptemberétől bevezetett NAT nem korlátozza az egyes tantárgyak összevonását. A kötelező műveltséganyag évfolyamokba, illetve tantárgyakba rendezésének, valamint a pedagógiai munka szervezésének kérdései helyi üggyé, a pedagógiai program elkészítésének részévé váltak. Ha tehát az iskola helyi pedagógiai programját a készségtárgyak összevonásával készítette el, és a fenntartó azt jóváhagyta, alkalmazása ellen nem lehet kifogást emelni. Amennyiben az iskola a helyi pedagógiai programját a felső tagozati évfolyamokon már ebben a tanévben alkalmazza, a készségtárgyak összevonásával végzett munka jogszerű. Mindezek alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az olaszfai általános iskola azzal, hogy a felső tagozatos évfolyamaiban összevontan tarja a rajz, ének és testnevelés órákat, nem sérti a diákok művelődéshez fűződő alkotmányos emberi jogát. A Kot. 1. számú mellékletének első része az iskolai, kollégiumi nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak körébe sorolja a gyermek és ifjúságvédelmi felelőst. A hivatkozott rész szerint a fenntartónak az iskolatípusnak megfelelő, a Kot. 17. § (1) bekezdésének b)-e) és j) pontjában, illetve (2) bekezdésében felsorolt vagy pszichológus, szociális munkás végzettséggel és szakképzettséggel rendelkező szakembernek az általános iskolában, középiskolában, szakiskolában történő alkalmazására fél létszámot és bért kell biztosítania, vagyis a feladat pótlékkal nem finanszírozható. Mindezek alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az iskola igazgatójának - fedezet hiányában - történő megbízása a gyermek és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatok ellátásával sérti a hatályos Kot. rendelkezéseit, és közvetlenül veszélyezteti az ifjúság érdekeinek védelmét deklaráló alkotmányos alapelv maradéktalan érvényesülését. Az alkotmányos joggal összefüggő visszásság jövőbeni megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos ajánlással élt. Ajánlásában Olaszfa község körjegyzőjét felkérte, hogy kezdeményezze a képviselőtestület korábbi döntésének felülvizsgálatát, és az olaszfai általános iskolában a hatályos jogszabályok keretei között intézkedjék a gyermek és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatok ellátásáról. Az érintett az ajánlást elfogadta, és intézkedett a törvénysértő állapot megszüntetéséről.

OBH 4358/1999.

A panaszos beadvánnyal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mivel sérelmezte a Vasadi Általános Iskola és Diákotthon hetes iskolájában elhelyezett gyermeke hétvégi eltávozásával kapcsolatban az igazgatónő és az osztályfőnök intézkedését.

Az országgyűlési biztos a gyermeki jogok megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az intézmény igazgatóját.

A vizsgálat megállapította, hogy az intézmény igazgatója az osztályfőnökkel együtt helyesen döntött, amikor a gyámhatóság véleményének kikérése után nem engedélyezte, hogy a gyermeket az édesanya barátja elvigye. A barát az anya nyilatkozata szerint írásbeli meghatalmazással érkezett, s ez a körülmény a jelenlegi szervezeti és működési szabályzat rendelkezése értelmében elegendő lett volna az eltávozás engedélyezéséhez. A szabályzat úgy rendelkezik, hogy a szülő írásos kérése esetén a gyermek elhagyhatja az intézményt. Ebben az esetben azonban ez azt jelentette, hogy egy idegen, az intézmény munkatársai számára ismeretlen személynek kellett volna átadni a gyermeket. Ez aggállyal töltötte el a pedagógust és az intézményvezetőt. A gyámhatóság véleményével egyetértésben arra a döntésre jutottak, hogy a gyermeket nem adják át az ismeretlen személynek. A vizsgálat az intézmény munkatársai döntésének helyességét igazolta. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a jelenlegi szabályzat adott esetben a gyermek érdekével ellentétes lehet, és ennek következtében az Alkotmányban garantált gyermeki jogokkal kapcsolatos visszásság veszélyét hordozza magába. A szabályzat szövege nem pontosítja azt a kört, amelyhez tartozó személy a szülő felhatalmazása esetén a gyermeket az intézményből elviheti. Az érvényben lévő szabályozás szerint akár minden alkalommal (elsősorban hétvégén) lehetőség van arra, hogy más és más személy jelenjen meg az intézményben tanuló gyermekekért, feltéve, hogy a szülő írásban ezt kéri. Egyebek mellett felvetődik a meghatalmazás aláírásának hitelessége is. A döntésben elsődleges szempont a gyermekért való felelősség. Beláthatatlan következményei lehetnek egy ismeretlen személy részére történő átadásnak. A megoldás az lehet, hogy a szülő írásban előre jelzi (időközönként pontosítja) azt a személyi kört, akinek akadályoztatása esetén a gyermek átadható. Ez az előzetes engedély a konkrét meghatalmazással együtt biztosítékul szolgálhat a gyermeki jogok védelmére.

Az igazgató a kezdeményezést elfogadta, és a szabályzat kiegészítéséről gondoskodott.

OBH 4632/1999.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

OBH 5312/1999.

Az országgyűlési biztos a salgótarjáni önkormányzatnak a településen működő utolsó két bölcsőde bezárásáról hozott döntése ügyében vizsgálatot indított, és az OBH 1004/1999. számú jelentését megküldte a salgótarjáni önkormányzatnak. A polgármester jelezte, hogy a képviselőtestület az ajánlással nem értett egyet, és fenntartotta azon álláspontját, hogy az intézkedések jogszerűek voltak, mert már 1999 nyarán megszerveztek két olyan vállalkozói gyermekfelügyeletet, ahol 7-7 gyermek elhelyezése oldható meg, és további igények esetén a szolgáltatást bővíteni fogják. Az országgyűlési biztos az önkormányzat intézkedései megfelelőségének ellenőrzésére utóvizsgálat indított, melyhez újabb panaszbeadvány is kapcsolódott.

A panaszos azon szülők nevében nyújtotta be kérelmét, akik 1999 szeptemberét követően szerették volna gyermekeiket bölcsődében elhelyezni, de arra csupán üresedés esetén kaptak ígéretet. Üresedés azonban - tudomásuk szerint - csak akkor várható, ha az önkormányzat a gyámhatóság javaslatára a családi napköziben elhelyezett négy gyermek ellátását megszünteti. Az elhelyezési igények elbírálásánál az önkormányzat előnyben fogja részesíteni azokat a gyermekeket, akiknek mindkét szülője dolgozik, és meg fogják szüntetni annak a gyermeknek is az ellátását, akinek a magatartászavara veszélyezteti a többi gyermek fejlődését. A panaszosok jelezték, hogy az ellátást nem kívánják annak árán igénybe venni, hogy emiatt olyan gyermekeket zárjanak ki az ellátásból, akik emiatt esetleg állami gondozásba kerülhetnek, mert a szüleik otthon nem tudnak róluk megfelelően gondoskodni.

Az ügyben a megkeresett önkormányzat arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy 1999 szeptemberétől 9 szülő jelezte írásban, hogy gyermekét szeretné a családi napköziben elhelyezni. Az intézmény vezetője személyesen kereste fel valamennyi igénylőt, környezettanulmány készítése céljából. A szülők közül többen közölték, hogy csak szolidaritásból írták alá a levelet, de pillanatnyilag nem kívánják a gyermeküket napközibe adni, mert otthon vannak a gyermekkel. Végül csak három szülő kérte a gyermeke felvételét, aminek az önkormányzat 1999. szeptembertől eleget is tett. Nem a gyámhatóság javasolta azon gyermekek elhelyezését, akik ellátása időközben megszűnt, hanem az önkormányzat szociális irodája javasolta, hogy a létszám teljes feltöltéséig helyezzenek el a napköziben olyan gyermekeket, akiknek a szülei egyébként is szociális gondoskodásban részesülnek. Az önkormányzat a 2000-es évre 7%-os mértékben megemelte a támogatás összegét. A szülők által fizetendő térítés összege nem változott. A vizsgálat befejezéséig az önkormányzatnál nem jelentkezett vállalkozó további napközik indítására.

Az utóvizsgálat az kívánta feltárni, hogy az önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben meghatározott alapellátási kötelezettségét hogyan teljesíti. Mint fenntartó ugyanis nagyfokú önállósággal bír az intézményi struktúra szervezésében. Az önkormányzatok kötelező feladatait meghatározó törvények és a végrehajtásukra kiadott rendeletek egyértelműen előírják, hogy az önkormányzat napközbeni ellátás keretében köteles biztosítani a családban nevelkedő, a szülők munkavégzése, betegsége vagy egyéb ok miatt ellátatlan gyermek nappali felügyeletét, gondozását, nevelését. Mint azt az országgyűlési biztos az OBH 1004/1999. számú jelentésében megállapította, az önkormányzat tényleges lakossági igény esetén nem korlátozhatja kizárólag gazdasági érdekből a gyermekek napközbeni ellátására alkalmas intézmények befogadói létszámát. A panaszosok által felvetett problémák azonban nem támasztották alá kétséget kizáróan, hogy az önkormányzat a tényleges igényeket nem képes kielégíteni.

Azt a véleményt, hogy többen azért nem is igényelték a szolgáltatást, mert annak magas díját nem képesek megfizetni, a panaszosok nem támasztották alá, így annak bizonyítása sem lehetséges, különös tekintettel arra, hogy a két működő családi napközi közül az egyiket az önkormányzat tarja fenn, és ott a szülők csak az étkezési térítési díjat fizetik. Az önkormányzat által közölt adatok szerint ott 2000. március 16-án is volt szabad férőhely. A vállalkozó által fenntartott családi napköziben fizetendő magasabb térítési díj sem jelent alkotmányos joggal kapcsolatos sérelmet, mert a 133/1997. (VII. 29.) Kormányrendelet értelmében a vállalkozó által működtetett intézményben a térítési díjat a fenntartó állapítja meg, ahhoz azonban az önkormányzat támogatást nyújt, amely összeggel a fizetendő térítési díjat csökkenteni kell. A szülő a díj megfizetéséhez rászorultság esetén az önkormányzattól támogatást kérhet, ezért a fizetendő térítési díj összege a szülők munkavállalási lehetőségét jelentősen nem befolyásolja.

Nem igazolódott a panaszosoknak az a félelme, hogy gyermekeik elhelyezése csak olyan áron történhet, hogy a már elhelyezett gyermekek egészséges fejlődését korlátoznák azzal, hogy a családi napköziben történt ideiglenes elhelyezésüket megszüntetik. Az önkormányzat - az 1999 nyarán adott tájékoztatással összhangban - közölte, hogy a be nem töltött helyeket a kapacitás teljes kihasználása érdekében a szociális iroda javaslatára ideiglenesen töltötték fel, azokkal a gyermekekkel, akik szülei egyébként is gondoskodás alatt álltak. Arra a szülői kérésre, hogy a családi napközit fenntartó vállalkozónak adott támogatáshoz hasonlóan azok a szülők is igényelhessék e támogatást, akik a napközit nem veszik igénybe, az önkormányzat - helyesen - elutasító választ adott, mert az intézményi támogatás mintájára nem adható szociális támogatás annak aki az intézményt nem veszi igénybe. Az önkormányzat ugyanis nem zárkózik el további intézmények létesítésének épülettel, eszközzel és anyagiakkal történő támogatásától, ha a működtetésre jelentkezne vállalkozó. A vállalkozók azonban éppen a csekély igény miatt nem jelentkeznek.

OBH 5748/1999.

A Nógrád Megyei Hírlapban 1999 decemberében "Jogtalan igazoló számla?" címmel cikk jelent meg. Bárna községben a gyermekvédelmi támogatások kifizetésekor az önkormányzat levonta a támogatásból a szemétszállítási díjhátralékot. A cikkben nyilatkozó személy gyermekvédelmi támogatásából - állítása szerint - olyan szemétszállítási díjat vontak le, amelyet már korábban kifizettek.

Az önkormányzat eljárásának következtében felmerült az Alkotmányban rögzített jogbiztonsággal és a gyermeki jogokkal összefüggésben a sérelem közvetlen veszélye, ezért az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot indított, és felkérte Bárna község polgármesterét, hogy a cikkben leírtakkal kapcsolatban vizsgálja ki, milyen jogszabály/ok alapján vonták végrehajtás alá a gyermekvédelmi támogatást.

Az országgyűlési biztos a kapott tájékoztatásból megállapította, hogy a cikkben szereplő konkrét ügyben az érintett nyilatkozata nem fedte a teljes valóságot. A konkrét ügyben a dokumentumok tanúsága szerint, a cikkben nyilatkozó személy 1998. évben nem fizetett szemétszállítási díjat, sőt 1997. évről 800 forint hátraléka volt. A hátralékról az önkormányzat jegyzője 1999. május 31-én kelt felszólításában tájékoztatta a kötelezettet. A fizetési felszólításra az ügyfél nem reagált, ugyanakkor fizetési meghagyás kibocsátására sem került sor. Az önkormányzat utóbbi 4-5 évben nem bocsátott ki fizetési meghagyásokat.

A vizsgálat alapjául szolgáló cikkben az is szerepelt, hogy többen kevesebb járandóságot kaptak kézhez, mint amire jogosultak voltak. Ezzel szemben a vizsgálati anyagból kiderült, hogy a községben jelentős számú hátrányos helyzetű család él, mivel az önkormányzat lehetőséget biztosított a rászorulóknak arra, hogy a járandóságaik terhére a hónap közepén előleget vegyenek fel, többek között a szükséges gyógyszerek kiváltására; az óvodai, iskolai térítési díjak kifizetésére stb. A következő hó eleji kifizetésekkor a felsorolt előlegek, hitelek kerültek levonásra, természetesen kamatmentesen. 1999. december 3-án a cikkben említett esetekben is ez történt, hasonlóan a korábbi hónapokhoz.

A cikkben említett konkrét ügyben szereplő személy fennálló tartozása 1999. december 1-jén összesen 4229 forint volt, ezért a gyermekvédelmi támogatásból valóban levontak 2000 forintot, helytelenül. Ezt a súlyos tévedést az idézte elő, hogy a jegyző haláleset miatt szabadságát töltötte.

OBH 5790/1999.

A Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, a Roma Polgárjogi Alapítvány és a Társaság a Szabadságjogokért közös vitafórumot rendezett "A sértett jogérvényesítésének határai" címmel. A Nő és Gyermekjogi Jogvédő Panasziroda képviselője hozzászólásában kifogásolta, hogy a rendőri szervek nem használják a szexuális bűncselekmények kiskorú sértettjeinek kihallgatására kialakított speciális kihallgató helyiséget, az ún. gyerekszobát.

Az országgyűlési biztos a gyermekek Alkotmányban biztosított jogainak érintettsége miatt hivatalból vizsgálatot rendelt el, melynek során tájékoztatást kért Budapest Rendőrfőkapitányától és az Országos Rendőrfőkapitánytól.

A kapott válaszok alapján megállapította, hogy 1999. március 1-től a BRFK Nyomozó Főosztály Szervezett Bűnözés Elleni Osztály Ifjúságvédelmi Alosztályához tartozik a speciális kihallgató szoba. A helyiség használatának célja - az elhangzottak videofelvételen való rögzítésével - a gyermek- és a fiatalkorú sértettek emberi méltóságának fokozottabb védelme, az áldozatok eljárási jogainak a büntetőeljárás keretén belüli hatékonyabb érvényesítése. A gyermekkorú, illetve fiatalkorú sértettek sérelmére elkövetett erőszakos, nemi erkölcs elleni bűncselekmények nyomozati szakaszában a sértettek kihallgatása során előfordulhat, hogy nem indokolt a speciális kihallgató szoba használata. Számos esetben ugyanis a sértett személyisége, értelmi, illetőleg érzelmi fejlettsége szükségtelenné teszi azt. A büntetőeljárás nyomozati szakaszában gyakran előfordul az is, hogy egyes eljárási cselekmények során olyan új körülmények merülnek fel, amelyek a sértett ismételt meghallgatását teszik szükségessé. Ebben az esetben elkerülhetetlen a bűncselekmény egyes körülményeinek, az elkövetés körüli szituációknak a sértett általi ismételt felelevenítése.

A sértettek kihallgatására kijelölt szaknyomozó, valamint a pszichológus szakértő a kihallgatás kezdete előtt minden esetben előzetes elbeszélgetést, "ismerkedést" folytat a gyermekkel. Ennek során felméri személyiségét, értelmi, érzelmi fejlettségi fokát, vizsgálja a gyermek kognitív, nyelvi, társadalmi, szexuális, fizikai és egyéb fejlettségét és a gyermek koncentráló képességét. Ezt követően dönt arról, hogy az adott gyermek esetében, a gyermek kímélése, illetve a kihallgatás menetének megkönnyítése érdekében hasznosíthatók-e a külön kihallgató helység által nyújtott speciális adottságok, körülmények.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rendőrség a speciális kihallgatószoba használatának előnyeire, lehetőségeire valamennyi helyi és területi szervének a figyelmét felhívta. Minden érintett rendőrhatóság megkapta az "Útmutató a gyermek- és fiatalkorúak sérelmére ismeretlen tettes által elkövetett egyes nemi erkölcs elleni bűncselekmények nyomozása során a helyi rendőri szerveknél végrehajtandó elsődleges feladatokhoz" című kiadványt, melynek második bekezdése tartalmazza a "gyermek szoba" használatának alkalmazási körülményeit. Ezzel a rendőrség biztosította, hogy a nyomozati eljárás során ne sérüljenek a gyermekek alkotmányban biztosított jogai. Ezért a vizsgálatot alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság hiányában ajánlás nélkül zárta le az ombudsman.

OBH 5824/1999.

A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert sérelmezte Nagykáta Város Gyámhivatala tartásdíj megelőlegezésével kapcsolatos eljárását.

Az országgyűlési biztos az Alkotmányban deklarált jogorvoslathoz való jog, a gyermeki jogok, a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a jogbiztonság megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A vizsgálat megállapította, hogy Nagykáta Város Gyámhivatala és a Józsefvárosi Önkormányzat Gyermekvédelmi Osztálya megsértette az államigazgatási eljárás szabályait azzal, hogy a kérelem megfelelő időben történő elbírálásáról nem gondoskodott, illetve az eljárás során megkeresett hatóság nem intézkedett időben a megkeresés teljesítéséről. Panaszos 1999. március hónapban nyújtotta be kérelmét, de a nagykátai gyámhivatal csak 1999. június 13-án küldte az első megkeresést a Budapest VIII. kerületi önkormányzat jegyzőjéhez. Megkeresését még háromszor ismételte meg és csak 1999. október végén kapott választ Budapestről. A határidő túllépésével az érintett hatóságok megsértették az Alkotmányban deklarált jogorvoslathoz való jog és a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményét. E hosszadalmas ügyintézés több mint egy év elteltével elutasítással zárult, mivel a hatóság a jelenlegi szabályozás értelmében az ismeretlen helyen tartózkodó kötelezett esetében a tartásdíj megelőlegezésről nem intézkedhetett. A vizsgálat megállapította, hogy a hatályos szabályozás az Alkotmányban deklarált gyermeki jogok megsértésén túl érinti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát is. A vizsgált esetben a gyermek - a kötelezett ismeretlen helyen tartózkodása miatt - a megfelelő juttatást nem kaphatta meg. A panaszos esetében a gyermektartásdíjra kötelezett személy címe ismert, de a kötelezett ismeretlen helyen tartózkodik. Ebből a tényből kiindulva a gyermekvédelmi törvény nem teszi lehetővé a gyermektartásdíj megelőlegezését. Abban az esetben viszont, ha a kötelezett személy tartózkodási helye ismert, az állam által történő megelőlegezésnek nincs akadálya. Az ismert és az ismeretlen helyen való tartózkodás ténye az Alkotmányban deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben visszásságot okozott. Az Alkotmánybíróság a 9/1990. (IV. 25.) AB határozata a következőket tartalmazza: "... A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapján nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni." A vizsgálat azt is megállapította, hogy a városi gyámhivatal tartási kötelezettség elmulasztása miatt a kötelezett ellen büntető feljelentést nem tett.

Az érintett hatóságok a kezdeményezéseknek maradéktalanul egyetértettek, a szükséges intézkedéseket megtették. A szociális és családügyi minisztert az jogalkotási javaslattal egyetértett, és válaszában közölte, hogy a gyermekvédelmi törvény módosításakor azt figyelembe veszik.

OBH 407/2000.

Az országgyűlési biztoshoz az ország hat településéről érkezett beadványban a panaszosok a kiskorú anyák újszülötteinek pénzbeli ellátásával kapcsolatos problémát vetették fel. Ugyanis a kiskorú anya korlátozott jogképessége miatt nem lehet gyermeke törvényes képviselője, ezért az újszülöttnek gyámot kell nevezni, aki vagy az ifjú anya édesanyja, vagy más arra alkalmas személy. A kinevezett gyám csak akkor jogosult gyermekgondozási segélyre, ha a gyermek másfél éves koráig keresőtevékenységet nem folytat, illetőleg rendszeres pénzellátásban nem részesül. A jogi szabályozás szerint a gyám csak egyféle pénzbeli ellátásban részesülhet. A jogszabály értelmében ezzel a családot súlyos anyagi hátrány éri.

Az egyik, kiskorú panaszos azt is sérelmezte még, hogy a gyámhivatal a szülést követően csak több hónap múlva nevezett gyámot az újszülöttnek, ezért a család többhavi családi pótléktól és gyestől esett el.

Az országgyűlési biztos a demokratikus jogállamiságból eredő tisztességes eljáráshoz, a szociális biztonsághoz való jog, az anyát és gyermekét megillető támogatás és védelem sérelme miatt vizsgálatot indított.

Négy beadvány vizsgálatánál megállapította, hogy a kiskorú anyák gyermekeinek gyámjául az újszülöttek vér szerinti nagyszüleit nevezték. A gyámok vagy jövedelempótló támogatásban részesültek, vagy saját jogon nyugdíjat kaptak, ezért a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.) 21. és 27. § (1) bekezdése szerint gyermekgondozási segélyre nem voltak jogosultak. Mindezek miatt a kiskorúak szociális biztonsághoz való joga sérült, de ezt nem az eljáró szervek mulasztása, hanem a jogi szabályozás hiányossága okozta, ezért az eljáró önkormányzatoknak ajánlást nem tett.

Az egyik hivatalból indult ügyben a kiskorú anya gyermekének a munkaviszonyban álló apai nagyszülőt nevezték ki gyámul. A szülők és a nagyszülő gyámnevezési kérelme után az oroszlányi gyámhivatal csak két hónap múlva nevezte gyámul a nagyszülőt. Az anya saját jogán gyermekgondozási segélyt és családi pótlékot igényelt, melyet a Komárom-Esztergom Megyei Egészségbiztosítási Pénztár folyósított részére. Időközben az Egészségbiztosítási Pénztár tudomására jutott, hogy az újszülöttnek gyámot neveztek, ezért az anyát háromhavi családi pótlék és gyes összegének visszafizetésére kötelezték. A kiskorú anya 1999 májusában házasságot kötött gyermeke apjával, a házasságkötéssel nagykorúvá vált. Házasságkötése után saját jogán családi pótlék és gyes igénylést nyújtott be. Az országgyűlési biztos megállapította azzal, hogy a gyámhivatal késedelmesen nevezett gyámot, megsértette az ügyfelek demokratikus jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz és a szociális biztonsághoz fűződő jogát. A jogszabályokat ismerő gyámügyi ügyintézőtől pedig elvárható lett volna, hogy a jogban járatlan ügyfelet jogairól tájékoztassa. Az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok elkerülése érdekében felkérte az oroszlányi gyámhivatal vezetőjét, hogy fokozottan ügyeljen az ügyintézési határidő betartására és az ügyfelek megfelelő tájékoztatására. A Komárom-Esztergom Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatóját, hogy ha a jövőben kiskorú anya családi pótlékot és/vagy gyes-t igényel, minden esetben vizsgálják meg, hogy ki az újszülött gyámja. Az érintettek a felkérést elfogadták.

A következő panasz szerint a kiskorú 1999. májusában, nyolchónapos terhesen, lakóhelye szerinti illetékes polgármesteri hivatal tanácsára felkereste a kazincbarcikai gyámhivatalt és kérte, hogy születendő gyermeke gyámjául nagykorú, jövedelemmel nem rendelkező unokanővérét nevezzék ki. A panaszos szülei a születendő gyermek felett a gyámságot azért nem tudták elvállalni, mert még dolgoztak, ezért gyest nem igényelhettek. A gyermek alkalmi kapcsolatból fogant, a panaszos gyermeke apját nem kívánta megnevezni, így a vér szerinti apa sem lehetett a gyermek törvényes képviselője. A panaszos a gyámhivatalnál azt a tájékoztatást kapta, hogy gyámot majd csak a gyermek megszületése után neveznek, kérelmét ismételje meg a szülés után. Arra a kérdésre, hogy nem jelent-e problémát, ha a jövendő gyám és a gyermek lakcíme nem azonos, a gyámhivatalnál tévesen arról tájékoztatták, hogy ez nem számít. A gyermek 1999. június 6-án megszületett. A gyermek megszületése után körülbelül hét héttel a panaszos és a jövendő gyám ismét felkereste a gyámhivatalt azzal a kéréssel, hogy az újszülöttnek nevezzenek gyámot. A kinevező határozatot az érintettek csak a gyermek születését követő ötödik hónapban vehették át, mert a határozatot a vezető utasítása ellenére, az ügyintéző tartós betegállománya miatt nem postázták. A gyámhivatal a határozat saját hatáskörben való kijavításával (visszadátumozással) próbált segíteni a családon, de valójában nem értek el semmit, mert a gyámot jogai és kötelezettségei csak a határozat kézhezvételét követő naptól terhelik, illetve jogosítják. Mivel a kiskorúnak nem volt törvényes képviselője, pénzbeli juttatásokat sem kapott, ezért az eljáró gyámhivatalnak soron kívül kellett volna a határozatot meghoznia. Ezzel időben korrigálni lehetett volna az eljáró ügyintéző azon tévedését, hogy gyámnak és gyámoltnak nem szükséges azonos lakcímen laknia. Ezt is csak később tudták megtenni. Az újszülöttel azonos lakcímen lakó nagyszülők a gyámot lakásukba fogadták, a gyám írásban nyilatkozott arról, hogy gyámoltját 1999. október 1-étől saját háztartásában tartja el. Ezzel már minden feltétel adott volt a pénzbeli ellátások folyósításához, az Egészségbiztosítási Pénztár mindkét ellátást 2000. október 1-étől folyósítja. A vizsgálat megállapította, hogy ügyintézési határidő be nem tartása miatt a kiskorúnak hónapokig nem volt törvényes képviselője, az utána járó juttatásokat sem lehetett igényelni, így mintegy négyhavi családi pótlékot és gyermekgondozási segélyt nem kapott meg a család. Mindezekkel sérült a kiskorú szociális biztonsághoz, testi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz fűződő alkotmányos joga, a panaszos demokratikus jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz fűződő joga. Az országgyűlési biztos felkérte Rudolftelep polgármesterét, hogy saját hatáskörében vizsgálja meg, milyen módon tudná a panaszos családját úgy segíteni, hogy a kiskorú ellátásából kiesett családi pótlék és gyes összegét pótolná. A polgármester válaszában közölte, hogy az érintett családot gyermeknevelési támogatással és átmeneti segéllyel is segítik. Kazincbarcika jegyzőjét arra kérte, ellenőrizze, hogy a gyámhivatalnál dolgozók létszáma elegendő-e a feladat ellátásához, tartós betegállomány esetén megoldott-e helyettesítésük? Kérte továbbá, hogy fokozottan ügyeljen az ügyintézési határidő betartatására. A jogsérelmet előidéző vezető mulasztása miatt mérlegelje a vezető fegyelmi felelősségre vonásának indokoltságát. A jegyző válaszában arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a gyámhivatalban már többen dolgoznak, így a betegállományban lévő munkatársak helyettesítését is megtudják oldani, a vezető fegyelmi felelősségre vonását viszont nem tartotta indokoltnak. Válaszát az országgyűlési biztos elfogadta.

OBH 2332/2000.

A szülői panaszbeadvány Apc község Általános Iskolájában uralkodó állapotokról számolt be. A panaszosok sérelmezték az iskola igazgatójának vezetési stílusát, valamint azt, hogy közömbös az egyes tanulóknak a többieket terrorizáló magatartásával szemben, amiért is több tanuló hagyta el már az iskolát.

Az országgyűlési biztos a jegyző által rendelkezésére bocsátott dokumentumok alapján megállapította, hogy a panaszos 1999 októberében jelezte a 3. osztály osztályfőnökének, hogy gyermekét egyik osztálytársa bántalmazta. A szülő azt követelte, hogy a bántalmazó cigány tanulót emeljék ki az osztályból, mert az egész közösség életét megbontja. A tanárnő a problémát nem jelezte az iskola igazgatójának, és nem tett semmit annak érdekében, hogy az osztályban jelentkező feszültségek enyhüljenek, sőt a tanulók szüleit arra biztatta, hogy szintén követeljék a cigány tanuló eltávolítását az osztályból. 1999 decemberében a gyermekjóléti szolgálat, az illetékes gyámhatóság, valamint az iskola igazgatónője több alkalommal végzett családlátogatást a kifogásolt magatartású tanuló szüleinél, azzal a szándékkal, hogy a gyermek magatartásának megváltoztatására megoldást találjanak. A Heves Megyei Önkormányzat Hatvan Város és Körzete Nevelési Tanácsadója elvégezte a szükséges vizsgálatokat. 1999 decemberében kelt szakvéleménye szerint: "(...) Valószínűsíthető, hogy magatartás-problémái másodlagosak, a részképesség gyengeségre épültek, azt kompenzálják. A kisfiú megoldási stratégiájából kitűnik, hogy igyekszik a hibákat a minimumra csökkenteni, a kudarcokat elkerülni. Sok biztatással, egyéni feladatokba való bevonással pozitív önértékelés kialakítása a cél, eddigi rosszul rögzült magatartásán így tudna változtatni." 1999. december 13-án a bántalmazott gyermekek szüleinek kezdeményezésére az önkormányzat képviselő testülete egyeztető ülést tartott, ám ezen az osztályban tanító pedagógus nem jelent meg. A megbeszélés eredményeként a szülők beleegyeztek abba, hogy az iskola vezetésével közösen kidolgozzák azt a megoldást, amely a cigány tanuló kiemelése nélkül rendezheti a kialakult konfliktust. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert a szülők gyermekeiket (16 fő) átíratták a zagyvaszántói általános iskolába, és az ügyben érintett pedagógus is távozott az intézményből. A konfliktus rendezésébe az iskola igazgatója bevonta az oktatási jogok miniszteri biztosát is, aki a helyszínen próbált meg közvetíteni a felek között, eredménytelenül. Annak rögzítése mellett, hogy az iskola igazgatója helyesen és jogszerűen járt el, amikor a nevelési tanácsadó szakvéleménye alapján, a "sértett" szülők akarata ellenére nem emelte ki a gyermeket az osztályközösségből és nem kezdeményezte, hogy magántanulóként folytassa tanulmányait. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a gyermeket tanító pedagógus magatartásával megsértette a Közoktatási törvény előírásait, és visszásságot idézett elő az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, 16. §-a valamint 67. §-ának (1) bekezdésével összefüggésben. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megállapítása mellett azonban - tekintettel arra, hogy az érintett pedagógus közalkalmazotti jogviszonya az iskolával megszűnt - az országgyűlési biztos ajánlást nem tett, és vizsgálatát lezárta.

OBH 2760/2000.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Magyar Hírlap 2000. május 31-én megjelent cikkéből szerzett értesülése alapján, mely szerint egy soltvadkerti tanyán apja brutalitása miatt öngyilkosságot követett el egy tizenegy éves kislány, hivatalból vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy a gyermekek védelmére hivatott szervek és hatóságok mulasztása okozta-e a gyermek kiemelt védelemhez fűződő jogának sérelmét. A területileg illetékes jegyzőtől és a gyermekjóléti szolgálattól tájékoztatást kért azzal kapcsolatban, hogy az érintett család a gyermekvédelmi szakemberek látókörében volt-e, alapellátásban a családot gondozták-e.

Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy az illetékes gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat a gyermekvédelmi törvényben előírt kötelezettségeinek eleget tett. A gyermekek veszélyeztetettségét észlelő- és jelzőrendszert működtet. A konkrét esetben a kiskorúak veszélyeztetésének észlelésekor a család gondozását megkezdte, ennek során nem látta okát annak, hogy az alapellátáson túl a gyermekek védelembe vételét kezdeményezze.

Mind a gyámhatóságnak, mind a gyermekjóléti szolgálatnak tudomása volt a család nehéz anyagi helyzetéről, az apa agresszív természetéről. A családot anyagilag segítették, a család életét figyelemmel kísérték, akkori tapasztalataik szerint az apa agresszivitása csak szavakban nyilvánult meg, a gyermekek fizikai bántalmazásáról nem volt tudomásuk.

A gyermekvédelmi törvény elsődleges célja az, hogy a gyermekeket vér szerinti családjuk nevelje. A már kialakult veszélyeztetettség esetén a család gondozása, segítése a gyermekvédelemmel foglalkozó szervezetek és a hatóság feladata. Ezt az ügyben eljáró hatóság és gyermekjóléti szolgálat a maga eszközeivel megtette, a tragédia bekövetkezése nem az ő mulasztásuk miatt történt.

OBH 2818/2000.

A panaszos beadványában az országgyűlési biztos segítségét kérte abban, hogy autista, középsúlyos értelmi fogyatékos unokája az állapotának megfelelő ellátásában, fejlesztésben részesüljön. Az országgyűlési biztos a gyermek megfelelő szellemi fejlődéshez való joga sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

Az 1999 novemberében készült szakértői vélemény szerint a gyermek normál óvodai keretek között nem fejleszthető, ezért bentlakásos gyógypedagógiai óvodai elhelyezését javasolták. A gyermek anyja felvételi kérelmet nyújtott be a javasolt intézménybe. A gyermeket 2000 szeptemberére előjegyzésbe vették, ugyanakkor az anyának azt a tájékoztatást adták, hogy a felvételnél a gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyermekek előnyt élveznek. 2000 januárjában az anya az illetékes gyámhivatalnál külföldön dolgozó férje beleegyezésével kérte gyermeke átmeneti nevelésbe vételét. Remélte, ha gyermeke gyermekvédelmi gondoskodásba kerül, akkor hamarabb felveszik az állapotának megfelelő gondozó intézménybe. Az anya kérelmében azt is előadta, hogy egészségi állapota megromlott, műtéti beavatkozásra lenne szüksége, de gyermeke elhelyezését nem tudja megoldani.

Az illetékes gyámhivatal az anya kérelméről jegyzőkönyvet vett fel, majd a gyermek gondozási helyének kijelölésére felkérte a Fővárosi Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatát (továbbiakban: TEGYESZ). A TEGYESZ elhelyezési értekezletet hívott össze, melyen a kijelölt gondozó intézmény képviselője nem jelent meg, ezért a gyámhivatalt a szakszolgálat arról értesítette, hogy a gondozási hely kijelölésére új elhelyezési értekezletet kell összehívni. Az anya saját egészségi állapota miatt sürgette a kiskorú elhelyezését, ezért a gyámhivatal a gyermeket átmeneti nevelésbe vette, a végleges gondozási hely kijelöléséig a 2. számú Átmeneti Otthonba helyezte. A gyermek kinevezett hivatásos gyámja a határozatot megfellebbezte. Véleménye szerint a határozat indoklása megalapozatlan, a kiskorú nem gyermekvédelmi, hanem speciális egészségügyi ellátásra szorul. A gyám fellebbezését a gyámhivatal határidőn túl benyújtottnak tekintette, ezért nem továbbította a közigazgatási hivatal gyámhivatalához.

Júniusban a TEGYESZ ismét elhelyezési értekezletet hívott össze, melyen a gondozó intézmény képviselője is megjelent, a következő tanévet a gyermek a speciális óvodában kezdhette, ezért a továbbiakban már nem sérül a gyermek megfelelő szellemi fejlődéshez való joga.

Az elhelyezési értekezletet követően a középsúlyos értelmi fogyatékos autista gyermeket a 2. számú Átmeneti Otthonba vitték. A gyám tájékoztatása szerint édesanyja néhány nap múlva hazavitte, mert az átmeneti otthon körülményeit megismerve belátta, hogy ez az intézmény nincs szakmailag felkészülve beteg gyermekek ellátására.

A vizsgálat megállapította, hogy az eljáró gyámhivatal nem járt el elég körültekintően, amikor az anya kérésére a fogyatékos autista gyermeket átmeneti nevelésbe vette. A gyermekvédelmi szakszolgálat átmeneti otthonába való utalásával pedig sérült a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való joga.

A hivatásos gyám megalapozatlannak találta a gyermek gyermekvédelmi gondoskodásba vételét, ezért a határozatot megfellebbezte. Azzal, hogy a gyámhivatal határidő mulasztás miatt a fellebbezést nem továbbította a felettes szervhez, megsértette a fellebbezésre jogosult gyámnak a jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát.

A gyermekvédelmi szakszolgálat a kötelezettségének eleget tett, amikor a gyermek gondozási helyének kijelölésére az elhelyezési tárgyalást összehívta. A gondozó intézmény részvétele nélkül azonban nem tehetett javaslatot a gyermek gondozási helyre. A második elhelyezési értekezleten már részt vett a gondozó intézmény, ekkor már tudott a szakszolgálat javaslatot tenni a gondozási helyre. A gondozó intézmény mulasztást követett el, amikor az első elhelyezési értekezleten nem jelent meg, illetőleg távollétét nem mentette ki.

A gyermek átmeneti nevelésbe vétele és annak további fenntartása nem szolgálja a gyermek érdekét. A gyermek eddig családban nevelkedett, az anya kérelmét feltehetőleg elkeseredettsége motiválta. Egészségi állapota miatt nem tudta gyermekét ellátni, külföldön dolgozó férjétől sem számíthatott segítségre.

A gyámhivatal munkatársa az anya kérését teljesítette, amikor a gyermeket átmeneti nevelésbe vette, de nem mérlegelte azt az alapvető gyermeki jogot, hogy a gyermeknek joga van saját családi környezetében való nevelkedéséhez. Ez a "saját családi környezet" jelen esetben nem mindig jelent mindennapos együttlétet, mert a gyermek állapota miatt olyan speciális ellátásra szorul, ami miatt hét közben a gondozó intézményben kell tartózkodnia.

OBH 2989/2000.

A Tokodi Üveggyár területén vállalati bérlakásban lakók azzal a panasszal fordultak az országgyűlési biztoshoz, hogy az Üveggyár Kft., az Üvegipari Művek új tulajdonosa 2000 februárjában felszólította őket, hogy 60 nap alatt költözzenek ki az épületből annak életveszélyes állapota miatt. Sürgős segítséget kértek, mert négy nagy családról van szó kiskorú gyermekekkel. Az egyik család értelmi fogyatékos.

Az országgyűlési biztos az ügyben kezdeményezte a kiemelt építési hatóság eljárását annak megállapítására, hogy az épület valóban életveszélyesnek minősíthető-e.

Dorog város jegyzője soron kívül intézkedett, és 2000. júniusi határozatában az épületet életveszélyes állapotúnak nyilvánította. Kötelezte a Tokodi Üveggyár Kft.-t az életveszély elhárítására, az épület haladéktalan kiürítésére, az elhárítást követően a további döntés előkészítéséhez szükséges vizsgálatok elvégeztetésére. Elrendelte a határozat azonnali végrehajtását, és megkereste Tokod nagyközség jegyzőjét, hogy a lakók elhelyezésében működjön együtt a tulajdonossal.

Tokod polgármesterének tájékoztatása szerint a Tokodi Üveggyár vezetőivel folytatott egyeztető tárgyalás alapján remény volt arra, hogy az Üveggyár csereként felajánlja a tokodaltárói használaton kívüli munkásszállása épületét azzal, hogy a lakók azt önkormányzati támogatással felújítják, és a tulajdonukba kerül. Júliusban Tokod polgármestere elküldte azt a jegyzőkönyvet, amely a tokod-üveggyári kultúrotthonban tartott tárgyaláson készült. Ennek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az elhelyezés kérdésében megegyezés nem jött létre, a lakók továbbra is az életveszélyes épületben tartózkodtak. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. tv. 23. § (4) bekezdése szerint, ha a lakás elemei csapás vagy más ok következtében megsemmisül, illetőleg az építésügyi hatóság annak kiürítését rendelte el, és a bérlő elhelyezéséről maga vagy a lakással rendelkező szerv nem tud gondoskodni, az ideiglenes elhelyezés az említett lakás fekvése szerinti települési önkormányzat feladata.

A fentiek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ügyben eljáró hatóságok késedelme a fent említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozott. Ennek orvoslására a következő ajánlást tette:

Az ajánlást követően augusztus hónapban sor került az életveszélyes épület kiürítésére és a lakóknak a tokodi önkormányzat által biztosított ideiglenes lakhelyeken történő elhelyezésére. A határozat végrehatásánál a jegyző jelen volt, és annak megtörténtét ellenőrizte. A lakók figyelmét felhívták a polgári peres eljárás keretében történő, az épület tulajdonosával szembeni igényérvényesítés lehetőségére. Az időközben befejeződött szakértői vizsgálat az épületet bontásra javasolta. Az Üveggyár benyújtotta a bontási engedély iránti kérelmét. Az ezzel kapcsolatos eljárás a beszámoló idején még folyamatban volt.

OBH 3056/2000.

A brit állampolgárságú panaszos a beadványában a szegedi városi gyámhivatal eljárását sérelmezte. A beadvány szerint 1999 januárjában azzal a kérelemmel fordult a gyámhivatalhoz, hogy 12 éves fiával való kapcsolattartását szabályozzák. Februárban a gyámhivatal a kapcsolattartás kérdésében megpróbált a szülők között egyezséget létrehozni, sikertelenül. A brit állampolgár panaszos azon kérelmét, hogy a meghallgatáson tolmács is vegyen rész, a gyámhivatal ügyintézője elutasította. A panaszos beadványát 2000 júniusában nyújtotta be az állampolgári jogok országgyűlési biztosának hivatalához, addig a kapcsolattartás szabályozása ügyében nem hozott határozatot az illetékes gyámhivatal. Az országgyűlési biztos a családhoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A panaszos és felesége 1989-ben elváltak. A bíróság az 1987-ben született közös gyermeküket az anyánál helyezte el. A kapcsolattartás kérdésében jóváhagyta a szülők egyezségét, mely szerint a gyermeket nevelő anya - a továbbiakban is a gyermekkel való kapcsolattartást - kötetlen formában biztosítja a panaszos számára. A szegedi gyámhivatal 2000 júliusában kelt határozatával pszichológiai szakvélemény alapján, lényegében a panaszos kérelmének megfelelően szabályozta a kapcsolattartást.

A panaszos 1999 januárjában benyújtott kérelme után a panaszossal és elvált feleségével februárban vett fel jegyzőkönyvet a gyámhivatal. Ezt követően a gyámhivatal a következő eljárási cselekményét (környezettanulmány készítése a panaszos lakásán) a kérelem benyújtását követően mintegy kilenc hónap múlva tette meg. Közben az ügyintézési határidőt nem hosszabbította meg, az eljárást nem függesztette fel. Az eljárás megindulásától a kapcsolattartás szabályozásáig másfél év telt el.

Beadványában a nem magyar anyanyelvű panaszos sérelmezte, hogy kérelme ellenére a vele és volt feleségével készült jegyzőkönyv felvételekor nem volt jelen tolmács. Ennek az volt az oka, hogy az eljáró ügyintéző úgy ítélte meg, hogy a panaszos - mivel hosszú évek óta él Magyarországon - megfelelő szinten érti és beszéli a magyar nyelvet. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe) lehetővé tette volna, hogy a panaszos kérelmére - ha annak költségeit a panaszos viseli - tolmács is jelen lehessen a jegyzőkönyv felvételekor.

A panaszos a közte és volt felesége között elmérgesedett viszony miatt nem tudott kapcsolatot tartani gyermekével, ezért kérte a kapcsolattartás szabályozására jogosult gyámhivatal segítségét. A gyermek családjához akkor is egyaránt hozzátartozik az édesapja és édesanyja, ha a szülei nem élnek együtt.

OBH 3606/2000.

Az országgyűlési biztos a Mai Nap cikkéből szerzett értesülése alapján hivatalból vizsgálatot indított egy Tiszakécskén élő 15 éves fogyatékos lány ügyében, aki együtt él azzal a férfival, aki megrontotta. A lány még tanköteles korú, de az elmúlt tanévben is sokat mulasztott, így kérdésessé vált, hogy tankötelezettségét teljesíti-e.

A fiatal lány oktatáshoz és megfelelő szellemi és erkölcsi fejlődéshez fűződő jogának védelme érdekében az országgyűlési biztos a területileg illetékes jegyzőnek javasolta a lány átmeneti nevelésbe vételétét és speciális gyermekotthoni elhelyezésének kezdeményezését.

A jegyző az országgyűlési biztost arról tájékoztatta, hogy a lányt először 1999 novemberében vette védelembe a szülők italozó életmódja és a gyermek iskolai hiányzásai miatt. 1998 szeptemberében a gyermekjóléti szolgálat javaslatára a védelembe vételt megszüntette. A védelembe vétel megszüntetését követően a gyámhatóság tudomására jutott, hogy az akkor még 14. életévét be nem töltött lány beleegyezésével szexuális kapcsolatot létesített egy 38 éves férfi. A jegyző ezért a lányt 1999 augusztusában ismét védelembe vette, majd a gyermekjóléti szolgálat javaslatára szeptemberben ideiglenes hatállyal gyermekotthonba helyezte. A lány innen többször megszökött, az őt megrontó férfihoz ment. A gyermekjóléti szolgálat és a gyámhivatal felismerte, hogy a lányt akarata ellenére nem lehet a nyitott rendszerben működő gyermekotthonban tartani, ezért visszahelyezte a családjába, és ezzel egyidejűleg a jegyző ismét védelembe vette. Májusban a Tiszakécskei Speciális Általános Iskola a lány ismételt intézeti elhelyezését kérte. Az intézeti elhelyezést a gyermekjóléti szolgálat ellenezte, ezért a kérelmet a jegyző elutasította. Az iskola fellebbezésére a másodfokon eljáró gyámhivatal a jegyzőt új eljárás lefolytatására utasította.

A jegyző a lány védelembe vételét felülvizsgálta, eljárása során megállapította, hogy a 2000/2001-es tanévben a lány magántanulóként teljesíti tankötelezettségét. Kapcsolata szüleivel rendeződött, otthon megfelelő ellátást kap, jól érzi magát a szüleinél, éjszakánként otthon tartózkodik. Napközben az őt megrontó férfinál van. A férfit a másodfokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság megrontás és más bűncselekmények miatt jogerősen két év börtönbüntetésre ítélte. A férfi a börtönbüntetés letöltését folyó év decemberében kezdi meg. A jegyző megállapította, hogy a lány védelembe vételének fenntartása indokolt. Veszélyeztetettsége azzal, hogy az őt megrontó férfi a közeljövőben megkezdi börtönbüntetését, kapcsolata családjával jobbá vált, tankötelezettségét teljesíti, jórészt megszűnt, ezért családjából való kiemelése és gyermekotthonba helyezése nem szolgálná érdekét.

OBH 3684/2000.

A Blikk című újság cikke szerint, azért halt meg egy öt hónapos csecsemő, mert apja erősen fejbe ütötte. Az ügyben az országgyűlési biztos a gyermek kiemelt védelméhez fűződő joga sérelmének gyanúja miatt hivatalból vizsgálatot indított. A területileg illetékes jegyzőtől, a gyermekjóléti szolgálattól és a gyermekorvostól tájékoztatást kért azzal kapcsolatban, hogy az érintett család a gyermekvédelmi szakemberek látókörében volt-e, alapellátásban a családot gondozták-e, illetőleg a gyermek részesült-e valamilyen gyermekvédelmi gondoskodásban, a gyermekjóléti szolgálat működtet-e veszélyeztetettséget észlelő- és jelzőrendszert?

Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy a gyermekvédelmi törvény előírásainak megfelelően az illetékes gyermekjóléti szolgálat a gyermekek veszélyeztetettségét észlelő- és jelzőrendszert működtet, a kiskorúak veszélyeztetésének észlelésekor a család gondozását alapellátásban haladéktalanul megkezdte. A védőnő és a családgondozó megpróbáltak a család segítségére lenni mind gyermeknevelési, mind életvezetési problémáik megoldásában. Céljuk egyértelműen az volt, hogy segítséget nyújtsanak ahhoz, hogy a gyermekeket ne kelljen a családból kiszakítani. A csecsemő bántalmazására utaló nyomokat mind a védőnő, mind a gyermekorvos látott a gyermek testén, jelzési kötelezettségének eleget tettek. A védőnő és a családgondozó a csecsemő sérülései miatt kezdeményezte a gyermekek védelembe vételét. A jegyző a kiskorúakat védelembe vette.

Az üggyel kapcsolatosan felmerül az a kérdés is, hogy a gyermekjóléti szolgálat családgondozója, a védőnő és az orvos odafigyelése, munkája hiábavaló volt, ha a csecsemő mégis meghalt. Azok után, hogy a csecsemőn többször is sérülési nyomokat láttak, táplálása sem volt megfelelő, ezek miatt kórházi kezelésre is szorult, a védelembe vétel kezdeményezése - mint utóbb bebizonyosodott - nem jelentett a csecsemő számára megfelelő "valódi" védelmet.

A gyermekvédelmi törvény szerint a gyermeket csak saját érdekében lehet elválasztani szüleitől. A gyámhatóságok számára komoly dilemmát jelent annak eldöntése, hogy meddig kell a családot segíteni annak érdekében, hogy ne kelljen elválasztani a gyereket a szüleitől, és mikor következik be az az esemény, amikor a gyerek érdekét inkább az szolgálja, ha kiemelik a családból. A vizsgált ügyben az öthónapos csecsemő életét mentette volna meg, ha ennek a döntésnek a súlyát felvállalják a szakemberek. Az egyik kisgyermek meghalt, a másikat a tragédia bekövetkezése után ki kellett emelni a családból. A védőnő, a családgondozó és az önkormányzat számára is ismert volt a család problémája, sokat foglalkoztak velük. A szakemberek bíztak abban, hogy a védelembe vétel elegendő lesz ahhoz, hogy a szülők nagyobb odafigyeléssel neveljék gyermekeiket. A tragédia bekövetkezése azonban azt igazolta, hogy a családdal foglalkozó és a döntésre jogosult szakemberek a gyermekvédelmi gondoskodási formák közül nem azt választották, ami a kisgyermeknek valódi védelmet jelentett volna.

OBH 3719/2000.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 3965/2000.

A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy helyi adótartozását Geszteréd Község Önkormányzatának jegyzője mint elsőfokú adóhatóság a rendszeres gyermekvédelmi támogatás összegéből vonta le. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a rendelkezésére álló dokumentumok alapján megállapította, hogy a jegyző mint elsőfokú adóhatóság 2000. augusztus 4-én valóban levonta a panaszos helyi adótartozását a panaszos részére korábban megállapított rendszeres gyermekvédelmi támogatás összegéből. Intézkedését - egyebek mellett - azzal indokolta, hogy "...(a panaszos) több ízben hencegett azzal, hogy ő nem fizet adót, és a hivatal úgysem tud mit kezdeni, hiszen tehetetlen, és ez irritálja a tisztességesen fizető adózókat...". A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény rendszeres gyermekvédelmi támogatásról rendelkező 19. § (1) bekezdése szerint a rendszeres gyermekvédelmi támogatás célja, hogy elősegítse a gyermek családi környezetben történő ellátását, nevelését és megelőzze a gyermek kiemelését a családból. A 19. § (2) bekezdése értelmében a települési önkormányzat képviselő-testülete a gyermeket rendszeres támogatásban részesíti, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét (a továbbiakban: az öregségi nyugdíj legkisebb összege) és a családban történő nevelkedés nem áll a gyermek érdekével ellentétben, feltéve, hogy a települési önkormányzat rendelete alapján elrendelt vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg külön-külön vagy együttesen a (7) bekezdésben meghatározott értéket. Mivel a rendszeres gyermekvédelmi támogatás célja, hogy az anyagi okok miatt veszélyeztetett gyermeket segítse abban, hogy a gyermeki jogokkal összhangban a rászorult család képes legyen a gyermek otthon történő ellátására, az országgyűlési biztos megállapította, hogy a támogatás levonása a helyi adótartozás összegéből, a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvén túl, sérti a gyermek kiemelt védelemhez és gondoskodáshoz fűződő alkotmányos jogát. Tekintettel azonban arra, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal haladéktalanul intézkedett annak érdekében, hogy Geszteréd Község Önkormányzata a jogszerűtlenül levont 6640 forintot a panaszos részére visszafizesse, egyúttal mellékelte az összeg átvételét tanúsító kiadási pénztárbizonylat másolatát, továbbá arra, hogy felhívta a jegyző figyelmét, hogy a helyi adótartozások behajtási eljárása során csak és kizárólag az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény rendelkezései alapján járhat el, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett, és a Hivatalánál folyó eljárást lezárta.

OBH 4360/2000.

Az országgyűlési biztos a médiumokban egyre gyakrabban megjelenő negatív tartalmú tudósításokra tekintettel hivatalból vizsgálatot folytatott annak megállapítása érdekében, hogy a gyermekek veszélyeztetésének, illetve veszélyeztetettségének megelőzésével kapcsolatos állami feladatellátás hogyan valósul meg a gyakorlatban, hogyan érvényesülnek ezen a területen a gyermekeket megillető alkotmányos emberi jogok. Az országos helyzet felderítésére átfogó vizsgálatot tervezett. Erő hiányában azonban csak Heves megyében hajtotta végre.

Vizsgálata Heves megyében a következő hatóságokra terjedt ki: elsőfokú gyámhatóságok, a megyei gyámhivatal, a települési önkormányzatok mellett működő gyermekjóléti szolgálatok, a megyei főügyészség, a megyei rendőr-főkapitányság, továbbá a városi rendőrkapitányságok e tárgyhoz tartozó tevékenységei.

A vizsgálat első fázisában Heves megyében beszerezte a gyermekkorú sértettek sérelmére elkövetett, a vizsgálat szempontjából relevánsnak minősített bűncselekmények alapos gyanúja miatt 1997-1999 évben indult nyomozások iratait. Ezeket az országgyűlési biztos munkatársai áttanulmányozták, majd a vizsgálat szempontjából jelentős adatokat értékelték. Helyszíni ellenőrzéssel, előre elkészített kérdőívek alapján interjúkat készítettek az ifjúságvédelmi szakterületen dolgozó rendőrökkel, ügyészekkel, s a megyei gyámhivatal, illetve elsőfokú gyámhatóságok alkalmazottaival, továbbá gyermekjóléti szolgálatok vezetőivel.

A második szakaszban az országgyűlési biztos írásban tájékoztatást kért az érintett településeken működő gyermekjóléti szolgálatok és gyámhatóságok vezetőitől arról, hogy a hivatal által a vizsgálat első fázisában feldolgozott nyomozati anyagokban, vádiratokban szereplő kiskorú sértetté válásáról tudott-e a gyámhatóság, illetve az adott települési önkormányzat mellett működő gyermekjóléti szolgálatának volt-e információja a kiskorú veszélyeztetettségéről.

A vizsgálat harmadik fázisában az országgyűlési biztos a gyámhatóság, illetve a gyermekjóléti szolgálat rendelkezésére álló, a kiskorú gondozásáról, esetleges védelembe vételéről készült iratok másolatait is bekérte.

Vizsgálata célja volt: általános képet kapni arról, hogy a gyermekvédelmi törvény hatálybalépése óta a Heves megyei települések milyen módon gondoskodtak a gyermekjóléti szolgáltatás megteremtéséről. Ennek keretében mód nyílt arra is, hogy az országgyűlési biztos átvilágítsa a megyében működő minden olyan gyermekvédelmi és hatósági feladatot, valamint hatáskört gyakorló szerv tevékenységét, amelyek munkájuk során kötelesek megakadályozni a veszélyeztetettség kialakulását, illetve kötelesek beavatkozni akkor, ha ilyen állapot kialakulása vagy annak közvetlen veszélye a tudomásukra jut. Ellenőrzése kiterjedt a gyermekvédelemi jelzőrendszer működésének, illetve gyakorlati hatékonyságának a vizsgálatára is.

A vizsgálat szempontjából azokat az eseteket értékelte érdemben, amelyekben az elkövetett bűncselekmény jellege, az elkövetés körülményei arra utaltak, hogy a vizsgált család működésében már jóval a bekövetkezett bűncselekmény előtt olyan zavar volt vagy lehetett, amelyről a gyermekjóléti szolgálatnak, illetve a gyámhatóságnak tudomásuk kellett volna hogy legyen.

A gyermekbántalmazással kapcsolatos rendőrségi eljárás vizsgálata során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a gyermekkorú és fiatalkorú sértettek sérelmére a családon belül elkövetett lelki, illetve testi bántalmazások jelentős többsége ismeretlen marad a hatóságok, különösen a rendőrség előtt. Heves megyében a városi rendőrkapitányságokon nincsenek külön ifjúságvédelmi előadók. Ezt létszámhiánnyal és az állománytábla hiányosságaival magyarázták a helyszíni megbeszélésen részt vevő rendőrök. A gyermekkorúak és fiatalkorúak családon belüli bántalmazása miatt indult büntetőeljárás nyomozati szakaszában azonban többnyire ugyanazok a vizsgálók járnak el.

A helyszíni vizsgálat azt bizonyította, hogy a nyomozati cselekményeket végző rendőröknek a gyermekjóléti szolgálatok munkatársaival csak informális kapcsolatuk van. A hivatalos eljárás során tudomásukra jutott veszélyeztetettségi helyzet kialakulásáról az esetek többségében nem értesítik a gyermekvédelemmel foglalkozó hatóságokat, szervezeteket.

A vizsgálat azt is megállapította, hogy - egy város kivételével - olyan esetben, amikor a kiskorút is nevelő családban, nagykorú családtag sérelmére elkövetett személy elleni erőszakos bűncselekmény, illetve nagykorú családtag által elkövetett egyéb bűncselekmény miatt folyt büntetőeljárás, a rendőrhatóság általában nem értesíti a területileg illetékes gyermekjóléti szolgálatot az esetleges veszélyhelyzetről. A családban a felnőtt személy sérelmére elkövetett bántalmazás miatt indult nyomozás során - a családban nevelkedő kiskorú védelme érdekében - kiskorú veszélyeztetése alapos gyanúja miatt a vizsgált időszakban csak kivételesen indult büntetőeljárás. A gyermekbántalmazás miatt általában a rokonok, hozzátartozók kezdeményezték a büntetőeljárást. Gyermekvédelmi hatóságok - illetve ilyen feladatkörrel rendelkező személyek - bejelentést alig tettek. A gyermekvédelmi jelzőrendszer gyakorlatilag tehát alig működik.

A Heves megyei főügyész tájékoztatást adott arról, hogy a megyei főügyészség - törvényességi felügyeleti jogkörében - a közelmúltban vizsgálta a gyámhatóságok védelembe vételi eljárását. Azt tapasztalták, hogy a gyámhatóságok által hozott határozatok a törvényi feltételeknek, előírásoknak megfeleltek. A határozatokhoz kapcsolódó gondozási-nevelési tervek azonban vagy hiányosak voltak, vagy teljesen hiányoztak. Ennek az az oka, hogy amíg a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (Gyer.) előírásai szerint maga a védelembe vételi eljárás jogi szabályozása okozza a gondozási-nevelési tervek hiányát vagy hiányosságát. Amíg ugyanis a gondozási-nevelési terv felülvizsgálatánál a norma határidőt szab meg, addig magának a gondozási-nevelési tervnek az elkészítését időkorlát nélküli kötelezettségként jelöli meg. Az országgyűlési biztos - egyetértve a főügyészség ifjúságvédelmi ügyekkel foglalkozó munkatársaival - megállapította, hogy a Gyer. előbbiekben feltárt hiányossága magában hordozza a gyermek védelemhez való alkotmányos emberi joga és a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye sérelmének közvetlen veszélyét.

A gyermekjóléti szolgálatok és a gyámhivatalok munkatársaival folytatott szakmai konzultációra a megyei gyámhivatal vezetője a megye tizenegy települése gyermekjóléti szolgálatának és gyámhatóságainak munkatársait hívta össze. A kapott adatok szerint Heves megye 118 települése közül 10 (8,5%) kistelepülésén jelenleg a gyermekjóléti szolgáltatás semmilyen formája nem működik.

Az elmúlt években előfordult, hogy néhány kisebb településen a gyermekjóléti szolgáltatás ellátására közhasznú munkást foglalkoztattak, aki feladatát csak átmenetileg látta el. Eközben a családok olyan jellegű problémáival kellett foglalkoznia, amelyek megoldása komoly szaktudást és a családokkal történő folyamatos, töretlen együttműködést igényelt.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) előírja, hogy a gyermekjóléti szolgáltatásnak a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében veszélyeztetettséget észlelő- és jelzőrendszert kell működtetnie. A konzultáción szerzett tapasztalatok szerint a családjuk által veszélyeztetett gyermekek esetében a szomszédok ritkán jeleznek, mert félnek a család felnőtt tagjainak "bosszújától". A kisebb településeken a védőnők is tartanak a család megtorlásától. Ezért ha bejelentési kötelezettségüknek eleget is tesznek, nevük elhallgatását kérik. A segítő szakemberek megítélése szerint az iskolák, óvodák gyermekvédelmi felelőseivel jó a kapcsolatuk, jelzési kötelezettségüknek az ott dolgozók eleget tesznek. Több településen az érdekeltek esetmegbeszélésen tárják fel a családok problémáit, együttesen döntenek a segítség mikéntjéről is.

A tizenegy település közül kettő képviselője úgy nyilatkozott, hogy az orvosokra nemigen számíthatnak, mint ismeretközlőkre. A rendőrséggel való kapcsolattartásról mindössze három település családgondozója mondta azt, hogy a kapcsolat jó, egymásnak jelzik, ha tudomásuk van a gyermek veszélyeztetettségéről. A gyermekjóléti szolgálatok munkatársai örömmel veszik, ha a családok önként keresik fel őket, és nemcsak kérik, hanem igénylik is a segítségüket.

A gyámhivatalokkal és a gyermekjóléti szolgálatokkal folytatott konzultáció alapján, valamint a feldolgozott vádiratokból és nyomozati iratok alapján a vizsgálat megállapította, hogy a rendőrség a Gyvt 17. §. (1) bekezdésének d) pontjában és (2) bekezdésében rögzített jelzési kötelezettségének nem tesz maradéktalanul eleget. A jelzőrendszer bővülését bizonyítja viszont, hogy egyes településeken a gyermekjóléti szolgálatok esetmegbeszélő csoportjainak állandó tagja a rendőrség ifjúságvédelemmel foglalkozó munkatársa. A Heves Megyei Főügyészség által végzett vizsgálata eredménye szerint a gyámhatóságok és a gyermekjóléti szolgálatok mellett a rendőrség is többször kezdeményezett védelembe vételi eljárást. A védelembe vétellel kapcsolatban mind a konzultáción szerzett tapasztalatok, mind a gyermekjóléti szolgálatoktól bekért iratok feldolgozása megerősítette azt, hogy mivel a Gyer. nem ír elő határidőt a gondozási, nevelési tervek elkészítésére, sérülhet a gyermekek kiemelt védelemhez való joga, valamint a jogbiztonság követelménye is veszélyben van.

A gyermekjóléti szolgálattól kapott iratanyagok feldolgozása során egyértelművé vált, hogy a Gyvt. hatálybalépése előtt is működő családsegítő központok tevékenységét, feladatkörét a lakosság ismerte. Ahol volt ilyen, ott a bajba jutott emberek, akár a családsegítő központtól, akár a később megalakuló gyermekjóléti szolgálattól könnyebben kértek segítséget. A családsegítő központok és a gyermekjóléti szolgálatok elsősorban akkor tudnak beavatkozni, ha a rászorulók önként kérik a segítségüket és együttműködnek velük. Ehhez viszont nélkülözhetetlen, hogy az adott településen működjön a gyermekjóléti szolgáltatás valamilyen formája, az ott élőknek tudomásuk legyen arról, hogy mivel foglalkoznak, szükség esetén bizalommal forduljanak hozzájuk. Ilyenkor az alapellátás keretében is meg tudják oldani a család problémáit, a gyermekek védelembe vételére esetleg nem is lesz szükség.

A vizsgálat aggályosnak találta, hogy a védőnők még azokban az esetekben sem jelzik a veszélyeztetettséget, ha olyan korú gyermekről van szó, akinek rendszeres látogatása a védőnő kötelessége. (Ahol a gyermekbántalmazással kapcsolatos bűncselekmény elkövetése idején még nem alakult meg a gyermekjóléti szolgálat, ott természetesen nem tudtak segíteni.)

A vizsgálat megállapította, hogy Heves megye településeinek 91,5 százalékában működik a gyermekvédelmi szolgáltatás valamilyen formája. A Gyvt. által kötelezően előírt jelzőrendszert a gyermekjóléti szolgálatok általában működtetik. Az együttműködők köre azonban bővíthető, a közös munka hatékonysága az elvárástól elmarad. A vizsgálat tapasztalatai azt mutatták, hogy a védőnők, orvosok, ügyészek, bírák, a rendőrség jelzései elmaradnak vagy hiányosak. Kisebb településeken a Gyvt. hatálybalépését követő kezdeti időszakban előfordult, hogy ahol önálló családgondozó alkalmazásával látták el a gyermekjóléti szolgáltatást, a képesítési előírásoknak nem megfelelő személyt bíztak meg a feladat ellátásával. Mindezekkel sérült a gyermekek Alkotmányban rögzített kiemelt védelemhez és gondoskodáshoz, valamint a lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos, emberi joga.

Az országgyűlési biztos a rendőri szerveknek ajánlást nem tett, de felhívta az országos rendőrfőkapitány, és kiemelten a Heves megyei rendőrfőkapitány figyelmét a Gyvt. 17. § (1) bekezdésében foglalt előírás teljesítésére (lásd 5. pontban).

OBH 4625/2000.

Nem sérül a gyermekvédelmi gondoskodásban élő kiskorúaknak az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében rögzített kiemelt védelemhez és gondoskodáshoz fűződő joga azzal, ha a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) előírása szerint az otthont nyújtó intézmények 40 fős gyermekotthonná alakítása, illetőleg a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek családi környezetbe való kihelyezése a megyei önkormányzat előzetes ütemezési tervétől részben eltér.

Az országgyűlési biztos Heves megyei munkalátogatása során tájékozódott arról, hogy a Gyvt. előírásainak megfelelően hogyan halad a nagy gyermekotthonok átalakítása, a gyermekek számára családias légkört nyújtó lakásotthonok kialakítása, a nevelőszülői hálózat fejlesztése, ezért munkalátogatása felkereste a Heves Megyei Önkormányzat Egri Gyermekotthonát, konzultált a gyámhivatalok munkatársaival.

Vizsgálata során megállapította, hogy az eredetileg 140 férőhelyes egri gyermekotthon átalakítása megkezdődött. Az épületben jelenleg a gyermekotthon vezetősége, a gazdasági részleg dolgozik. A helykihasználás miatt itt működik többek között a Heves Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és annak 20 fős átmeneti otthona és a nagykorúak garzonháza. A gyermekotthon épületében ma mindössze két csoportnyi gyereket, illetve fiatal felnőttet gondoznak. A két lakórészt már családias jellegűvé alakították. A gondozottak elhelyezése és ellátása megfelelő. Az egri gyermekotthon kiváltása pályázaton nyert pénzből már 1996-ban megkezdődött. Ekkor két, 1997-ben négy családi házat vásároltak. A megye hat településén létesített lakásotthonban 46 kiskorú nevelkedik. Elhelyezésük megfelel a Gyvt. előírásainak.

A gyermekotthonok közül a Pétervásárán működő gyermekotthon 55 férőhelyes, 40 fős gyermekotthonná való átalakítását 2000. december 31-ig tervezték. A gyermekotthon az átalakításra kétszer is adott be pályázatot, egyiken sem nyert, az önkormányzat anyagi fedezet hiányában nem tudta a gyermekotthon átalakítását megkezdeni, ezért az átalakítás tervezett határidejét már nem tudják tartani.

A lőrinci gyermekotthon átalakítását 1999. augusztus 31-éig tervezték. Az önkormányzat pénzügyi fedezetével 24 férőhelyes, két önálló lakóegységgel rendelkező gyermekotthont alakítottak ki. Az otthon a törvényi előírásoknak megfelel, 1999. szeptember 30-án határozatlan idejű működési engedélyt kapott.

A megyei önkormányzat Speciális Gyermekotthona közös igazgatás alatt a fogyatékos gyermekek otthonával 40 férőhelyen csecsemőket és óvodásokat is gondoz. Az intézmény átalakítását nem tervezik, mert az megfelel a törvény előírásainak.

A megyei önkormányzat Óvoda-Általános Iskola és Diákotthona a közoktatási törvény hatálya alá tartozik. A fejlesztési javaslatok között szerepel, hogy az intézményt vagy többcélú közoktatási intézménnyé kell átalakítani, vagy ha az átmeneti és tartós nevelt gyerekek átlaglétszáma a 15 főt meghaladja, akkor gondoskodni kell a gyermekek nevelőszülőnél, gyermekotthonban vagy lakásotthonban való elhelyezéséről. A megvalósításra 2001-ig adtak határidőt.

A megyei közgyűlés és a gyermekotthon igazgatójának tervei között szerepel a szenvedélybeteg, magatartási gondokkal küzdő kiskorúak részére speciális gyermekotthon átadása 2001 decemberéig.

A megyei közgyűlés új létesítményként 2001. december 31-ig Utógondozó Otthon létrehozását is tervezte azoknak a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatal felnőtteknek, akiknek semmilyen családi hátterük nincs. 2000 júniusában ellátási szerződést kötöttek a BIOECO Alapítvánnyal utógondozói otthon létrehozására és működtetésére. A 28 személy befogadására alkalmas "biofaluban" jelenleg 11 utógondozott fiatal él.

A gyermekvédelmi gondoskodásban élő kiskorúak közül hetvenhatan 73 hagyományos nevelőszülőnél, kilencvenen 22 hivatásos nevelőszülőnél nevelkednek. A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat eddig 9 csoportot indított a hagyományos nevelőszülők képzésére, ezt a 73 nevelőszülőből 57-en sikeresen elvégezték, októberben és novemberben még indult egy-egy csoport. Ezzel a Heves megyében dolgozó hagyományos nevelőszülők képzését befejezték. A jobb, eredményesebb együttműködés érdekében a nevelőcsaládokkal párhuzamosan a segítő szakemberek is elvégezték a tanfolyamot. A nevelőszülői hálózat fejlesztésére a szakszolgálat toborzási tervet készített, amelyet november elején indítottak be.

Az országgyűlési biztos a Heves megyei munkalátogatása során megállapította, hogy a megyében a nagy létszámú gyermekotthonok 40 fős gyermekotthonná alakítása, illetve a gyermekvédelmi gondoskodásban élő kiskorúak családot pótló környezetbe való kihelyezése (lakásotthon, nevelőszülő) részben a tervezettnek megfelelően történik.

A korábbi beszámolókban követett rendszertől eltérően a kérelem vagy a panasz benyújtáshoz való alkotmányos jogot nem a jogorvoslathoz való joggal együtt tárgyaljuk. Figyelembe véve a közel hat év tapasztalatait, azt az álláspontot alakítottuk ki, hogy az Alkotmány 64. §-ában deklarált panasz vagy kérelem előterjesztésének és az 57. § (5) bekezdésében meghatározott jogorvoslati jognak a vizsgálati gyakorlata alapvetően eltér egymástól. A 64. § arra jogosít fel minden polgárt, hogy panaszokat, kérelmeket terjesszenek elő az illetékes állami szervhez.

A kérelem vagy a panasz előterjesztéséhez való jog tartalmi és formai jogosultságokat biztosít az állampolgárok számára. Az Alkotmány szerint ugyanis mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy - egyedül vagy másokkal - kérelemet vagy panaszt terjesszen elő a különböző hatóságokhoz, szervekhez. Ez az alkotmányos jog formai oldala. Tartalmi szempontból az előbbiből állami kötelezettség származik. Mindig sérül például az állampolgárnak az Alkotmány 64. §-ában rögzített joga, ha az érintett hatóság a panaszt vagy nem tartalma szerint, vagy nem teljeskörűen, esetleg nem tárgyszerűen bírálja el. A hatóságnak jogszabályban rögzített kötelezettsége az, hogy tájékoztassa a panasz vagy a kérelem előterjesztőjét álláspontjáról, döntéséről. Ha ezt elmulasztja, akkor alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz.

Az állampolgár kérelmére - a jogszabályokban meghatározott esetekben - írásban kell válaszolni. Nem fogadható el a hatóságnak az a magatartása, ha a panaszos közérdekű bejelentésére írásban nem válaszol, vagy egyéb írásban benyújtott panaszára csak szóban reagál.

Az Alkotmány 64. §-ában deklarált kérelem vagy panasz előterjesztéshez való joggal kapcsolatban a beszámolási időszakban nem volt olyan jelenség, amely - a korábbi évek tapasztalataival szemben - új problémát jelentett. 1999. évben jelentéssel befejezett, de - az ajánlásra adott válasz határidejének meghosszabbítása miatt - 2000-be áthúzódó ügyben fenntartottuk azt a megállapításunkat, hogy visszásságot okoz, ha a hatóság hatáskörét túllépve nem terjeszti fel az állampolgár kérelmét az annak elbírálására jogosulthoz, hanem a kérelem tárgyában saját maga hoz döntést. Ugyanebbe a körbe esik, de más megközelítésben az olyan eset, amikor a hatóság a panaszt érdemi vizsgálat nélkül átteszi a panasszal érintett hatósághoz.

Ugyancsak alkalmas a panaszhoz vagy a kérelemhez való joggal összefüggő visszásság megállapítására az, ha egy ápoló-gondozó otthonban nem működik érdekképviseleti fórum.

Az elmúlt évben is volt példa arra, hogy az önkormányzat jegyzője nem tett eleget a hatóságot terhelő tartalmú kérelem elbírálási kötelezettségének. Ez több módon is megnyilvánulhat. Minden esetben alkotmányos joggal összefüggő visszásság keletkezik, ha a hatóság az állampolgár panasza alapján egyáltalán nem jár el, továbbá ha - irattározás nélkül - a panaszra évek elteltével sem válaszol.

Nem csorbul azonban az Alkotmány 64. §-ában megfogalmazott jog abban az esetben, amikor az eljáró szerv a névtelen bejelentést azért helyezi intézkedés nélkül irattárba, mert annak tartalma hiányos, és a hatóság - tekintettel a bejelentés írójának névtelenségére - nem tudja azt, hogy a hiányzó adatokat kitől szerezze be.

OBH 250/1998.

A panaszos az országgyűlési biztos általános helyetteséhez intézett levelében leírta, hogy Telebingó sorsoláson üdülési lehetőséget nyert, mivel azonban nyereményét hónapok múlva sem kapta meg, tájékoztatást kért, amire azonban az illetékes OTSH-tól választ nem kapott.

A panasz alapján a panaszhoz való joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt az általános helyettes vizsgálatot indított, vizsgálata során felvilágosítást kért a Belügyminisztériumtól és az Ifjúsági és Sportminisztériumtól. Az iratok beérkezését követően a vizsgálatot az országgyűlési biztos folytatta.

A panaszos Telebingó szerencsejátékon 45 000 forint értékben üdülési lehetőséget nyert. A panaszos miután nyereményét nem kapta meg, a pénzügyminiszterhez fordult. A válaszlevélben arról tájékoztatták, hogy a játékot szervező Bingó Sport Kft. felügyeletét a belügyminiszter látja el, ezért beadványát a Belügyminisztériumhoz tették át. Ezt követően a Belügyminisztérium értesítette a panaszost, hogy beadványát az Országos Testnevelési és Sport Hivatalhoz továbbították intézkedés megtétele céljából. A beadványra azonban válasz nem érkezett, a panaszos nyereményét továbbra sem adták át. A válasz elmaradása miatt a panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult. A panasz alapján - a kormányzati szervek időközbeni átszervezése miatt - az általános helyettes az Ifjúsági és Sportminisztériumot kereste meg. A minisztérium az általános helyettes többszöri megkeresése ellenére csak több mint egy év eltelte után adott választ.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az OTSH megszűnésével hatáskörét az Ifjúsági és Sportminisztérium vette át, így az általános jogutódlás körében az OTSH-hoz intézett panaszok, kérelmek vonatkozásában a minisztérium válaszadási kötelezettsége fennáll. Az Alkotmány 64. §-ában deklarált kérelem, panasz előterjesztéséhez való jog az állami szervek oldaláról a panasz elbírálásának, a kérelemre válasz adásának kötelezettségét foglalja magában. Tekintettel arra, hogy a minisztérium ez irányú kötelezettségének nem tett eleget, mulasztásával a panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos megállapította továbbá, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium közigazgatási államtitkára azzal, hogy megkeresésére több mint egy éven át nem válaszolt, akadályozta őt abban, hogy az országgyűlés által rá bízott feladatnak eleget tegyen. Az Alkotmány 32/B. §-a kimondja: az állampolgári jogok országgyűlési biztosának feladata, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében intézkedéseket tegyen. Az Ifjúsági és Sportminisztérium közigazgatási államtitkára a megkeresés teljesítésének törvényi határidőn túli elhúzásával az Alkotmány 32/B. §-ával és a jogállamisággal összefüggésben okozott visszásságot.

OBH 963/1998. számú ügy utóélete

Az országgyűlési biztos általános helyettese rámutatott, hogy megsértette az igazságügy-miniszter a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményét, valamint a kérelemhez való jogot akkor, amikor a panaszos kegyelmi kérvényeit érdemben bírálta el, és azokat - az "elutasító" döntésre hivatkozva - nem terjesztette fel a köztársasági elnökhöz, továbbá azzal is, hogy a kegyelmi kérelem felterjesztésére vonatkozó elutasító döntését büntető anyagi jogszabállyal ellentétesen indokolta.

Az ügyben az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese ajánlotta az igazságügyminiszternek, hogy a feltárt visszásság orvoslása érdekében fontolja meg a panaszos mentesítés iránti kegyelmi kérelmének a köztársasági elnökhöz való felterjesztését. A válaszra az általános helyettes - az igazságügy-miniszter kérésére - halasztást adott. A miniszter a 2000. január 28-án kelt átiratában arról tájékoztatta az ombudsman általános helyettesét, hogy az ajánlást elfogadta, a panaszos kegyelmi kérvényét felterjesztette a köztársasági elnökhöz. A vizsgálat tehát eredményes volt.

OBH 2050/1998.

II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamhoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá az Alkotmány 13. §-ában biztosított tulajdonhoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben okoz visszásságot, ha szabálytalan parkolás elkövetésével gyanúsított személy költségeit azért nem térítik meg, mert a szabálysértési eljárást nem a gépkocsit üzemeltető személy felelősségének, hanem a felelősség bizonyítékainak hiányában szüntették meg.

III. A gépkocsi elszállításával összefüggésben felmerült költségek megtérítésére vonatkozó kérelem fellebbezéskénti elbírálása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamhoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, az Alkotmány 13. §-a szerinti tulajdonhoz, továbbá az Alkotmány 64. §-ában biztosított kérelem előterjesztéséhez való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 2824/1998.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

OBH 3887/1998.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

OBH 4200/1998. számú ügy utóélete

Az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jog, valamint a 64. §-ában biztosított panaszjoggal kapcsolatban visszásságot állapított meg a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség eljárásában, amiért az a panaszt érdemi vizsgálat nélkül áttette a panaszolt Fővárosi Vízművekhez.

A biztos általános helyettese felkérte a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatóját, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy az illetékes felügyelőség a panaszos ügyében érdemi vizsgálatot folytasson, és a vizsgálata eredményétől fűggően a szolgáltatóval szemben érdemben intézkedjen.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója a vizsgálati felkérésnek a 2000 szeptemberében adott válaszával tett eleget, melyben az egyedi ügy rendezéséről számolt be. Tájékoztatta továbbá az országgyűlési biztost, hogy további átfogó vizsgálatokat kezdtek, illetve a kérdés rendezésére jogszabályalkotást kezdeményeznek.

Az országgyűlési biztos a megkeresett válaszát elfogadta. Az ígért intézkedések eredményéről egyelőre az országgyűlési biztos nem kapott tájékoztatást.

OBH 523/1999.

Az Alkotmány 64. §-ában biztosított panaszhoz való joggal és ezzel kapcsolatban az Alkotmány 2. § (1) bekezdés deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző, illetőleg az önkormányzat nem intézkedik az állampolgári bejelentésre.

A panaszos a beadványában azt sérelmezte, hogy sem a közlekedési hatóság, sem a jegyző nem intézkedik beadványaira, amelyeket amiatt tett, mert a lakóháza utcájában a szomszédja az ingatlan előtti gyalogjárda és a közúti útpálya közötti zöldterületen három darab kerékvetőt helyezett el.

Az országgyűlési biztos tájékoztatást kért a jegyzőtől, majd a Budapesti Közlekedési Felügyelettől. A tájékoztatásokból az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos bejelentette a XVIII. kerületi önkormányzat jegyzőjének, hogy abban az utcában, ahol lakik, az egyik lakótársa a közterületen kerékvetőket helyezett el és ezzel balesetet okozhat. A jegyző felszólította az elhelyezőt, hogy távolítsa el a kerékvetőket, aki a felszólításnak nem tett eleget. Az országgyűlési biztos megkeresésére a jegyző a kérelmet áttette a Fővárosi Közlekedési Felügyeletnek. Az elsőfokú közlekedési hatóság határozatával kötelezte elkövetőt a kerékvetők eltávolítására. A Közlekedési Főfelügyelet a közlekedési hatóság hatáskörének hiányára hivatkozva az elsőfokú határozatot megsemmisítette, és az ügyet visszautalta a helyi jegyző hatáskörébe rámutatva arra, hogy a zöldterület, amelyen a kerékvetőt elhelyezték, közforgalmi közlekedési célt nem szolgál, ezért közlekedési hatósági intézkedés nem szükséges. A jegyző arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a helyi közterület-használat rendjével és engedélyezésével kapcsolatos 37/1995. (XI. 23.) Ök. rendelet alapján nincs mód a közterület-használati engedély kiadására, de a kerékvetők eltávolíttatására sem. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Közlekedési Főfelügyelet helyesen járt el, amikor megsemmisítette az elsőfokú határozatot, mert a kérdéses zöldterület kiépítettsége szerint rendeltetésszerűen közforgalmi közlekedési célt nem szolgál. Megállapította továbbá, hogy a jegyzőnek kezdeményeznie kellett volna a polgármesternél, illetőleg a helyi képviselő-testületnél a rendelet módosítását a fentiekre figyelemmel.

A panaszos által sérelmezett esetben a bejelentés elbírálatlan maradt. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében deklarált jogorvoslathoz való jog és az Alkotmány 64. §-ában biztosított panaszhoz való jog - a konkrét ügyet nézve - a hatóságok oldaláról a kérelem elbírálására vonatkozó kötelezettséget jelenti. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy ez a jog a bejelentés esetén a tulajdonosra azt a kötelezettséget rója, hogy intézkedjen a kerékvetők eltávolíttatásáról, vagy arról értesítse a panaszost, hogy mint tulajdonos nem kíván semmit tenni eltávolításuk érdekében. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az intézkedés elmaradása a panaszhoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos a választ elfogadta és az ügyet lezárta.

OBH 2361/1999.

Az Alkotmány 64. §-ában foglalt panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha egy ápoló-gondozó otthonban nem működik érdekképviseleti fórum.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 2800/1999.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, ha bejelentés hiányában, vagy a bejelentés tartalmának hiányossága miatt a rendőri szerv a névtelen bejelentést intézkedés nélkül irattárba helyezi.

Névtelen bejelentő beadványa szerint egy Jugoszláviában született, Magyarországon élő személy szemtanúja volt az F. H. sérelmére elkövetett bűncselekménynek. A bejelentő azt állította, hogy F. H.-t egy magyar, cigány származású személyekből álló csoport ölte meg, melynek vezetője "Novák" vezetéknevű. A bejelentés tartalmazta azt is, hogy a rablást és az emberölést két rendőrtiszt tervelte ki. Az egyik neve B. I., a másik rendőrt "Tamás" néven ismerte meg. A bejelentés tartalmazta végül, hogy a bűncselekmény szóban forgó szemtanúja az eljárás során olyan kapcsolatba került a rendőrséggel, melyre figyelemmel jogosultságot szerzett a rendőrség által kitűzött nyomravezetői díjra. Ezt azonban nem kapta meg. Emiatt írásban megkereste 1993-ban az országos főkapitányt, majd 1997-ben az ORFK Központi Bűnügyi Igazgatóság vezetőjét. Választ egyik levelére sem kapott.

Az országgyűlési biztos - figyelemmel arra, hogy a beadvány alapján felmerült a tisztességes eljáráshoz, valamint a kérelem vagy panasz előterjesztéshez való jog sérelmének gyanúja - a bejelentés tartalmáról tájékoztatta a legfőbb ügyészt és az országos főkapitányt azzal, hogy esetleges intézkedéseikről tájékoztassák őt.

Az országos főkapitány megállapította, hogy az ORFK nyilvántartása szerint F. H. elrablása óta 1997. október 31-ig az országos főkapitány nem kapott írásos bejelentést olyan személytől, akinek vezetékneve a bejelentésben megjelölt lett volna. Az ORFK Központi Bűnügyi Hivatal vezetőjéhez 1997. október 17-én érkezett ugyan az üggyel kapcsolatban bejelentés, de az nem támasztotta alá a nyomozás addigi adatait. Ezért a névtelen bejelentést intézkedés nélkül irattárba helyezték.

Megállapította az országos főkapitány azt is, hogy a bejelentésben két néven megjelölt személy egy és ugyanaz a személy. Ő tatabányai lakos, és feltehetően munkakapcsolatban állt egy azóta nyugdíjas rendőrtiszttel. Megállapította továbbá, hogy a "Tamás" utónevű rendőrtiszt is létező személy, aki szintén nyugállományban van, és Tatabányán lakik.

A főkapitány a bejelentő személyi adatainak megállapítása céljából is végeztetett ellenőrzést. A beszerzett adatokból azt az álláspontot alakította ki, hogy a beadványban megjelölt személy nem volt azonosítható. Ezért nem volt kit értesíteni a beadvány adatainak hasznosságáról vagy mellőzéséről.

A beadványban lévő információk további ellenőrzése céljából az országos főkapitányság meghallgatást foganatosított, de ily módon sem értek el eredményt az ügyben. A legfőbb ügyész tájékoztatója ugyanazokat a megállapításokat tartalmazta, mint a főkapitányi tájékoztató. Külön vizsgálatot is végeztetett. Megállapította, hogy sem a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, sem a Tatabányai Rendőrkapitányság érintett dolgozói nem ismertek olyan cigány személyt, akinek vezeték nevére a bejelentés utalt.

Az országgyűlési biztos - hatáskör hiányában - nem vizsgálta a panasznak a rendőrség által kitűzött nyomravezetői díjjal kapcsolatos részét.

A megkeresett szervek tájékoztatását az országgyűlési biztos elfogadta. Megállapította, hogy az ügyben eljáró rendőri szervek intézkedései, eljárása a vonatkozó jogszabályoknak megfelelt. A legfőbb ügyész és az országos főkapitány is mindent megtett annak érdekében, hogy a beadvány tartalmát hasznosítsa, és azonosítsa a benne megnevezett személyt, de az - rajtuk kívül álló okok miatt - nem járt eredménnyel. Az ügyben összességében az országgyűlési biztos a fellépését igénylő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapított meg. A vizsgálatot ajánlás nélkül fejezte be.

OBH 2920/1999. és OBH 2921/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 3229/1999.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához intézett beadványában a panaszos azt sérelmezte, hogy gyermekei a Budapest XIX. kerületi Kós Károly Általános Iskolában az 1998/99-es tanév végén osztályismétlésre kényszerültek. A beadvány kitért arra is, hogy a tanulók szüleinek a viszonya a gyermekek osztályfőnökével megromlott, panaszaikat az iskola vezetése nem vette figyelembe. A panaszos állítása szerint a tanulók várható bukásával kapcsolatos tájékoztatás késve, és nem teljeskörűen történt meg. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa által kért és a fenntartó által elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a panaszos gyermekeinek beiskolázása során a Nevelési Tanácsadó azt javasolta, hogy a gyermekek logopédiai osztályba kerüljenek, de mindenképpen külön osztályban tanuljanak. A szülők a szakértők véleményét nem fogadták el, és a gyermekeket a Kós Károly Általános Iskola 1. c osztályába íratták be. A gyermekeket tanító pedagógus és a szülők között a tanév folyamán rendszeres volt a kapcsolat. A vizsgálat megállapítása szerint a tanárnő szóban többször próbálta jelezni a gyermekek tanítása során felmerült problémákat, de a szülők ezt többnyire elhárították, és a pedagógus véleményét nem fogadták el. Az országgyűlési biztos a rendelkezésére bocsátott dokumentumokból megállapította, hogy a tanulók teljesítményéről az iskola írásban, folyamatosan tájékoztatta a szülőket. Arról, hogy a tanulók tudása nem felel meg az első osztály követelményeinek - a vizsgálat megállapítása szerint - hivatalosan csak 1999. június 7-én értesültek a szülők. Ez az időpont - figyelemmel arra, hogy a tanév 1999. június 18-án fejeződött be, és a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a félév, illetve a szorgalmi idő utolsó napját megelőző harmincadik napban jelöli meg a független vizsgabizottság előtti vizsgára jelentkezés legkésőbbi időpontját - mindenképpen késői. Az iskola vezetője és az érintett pedagógus a vizsgálat során kijelentette, hogy a szülőknek többször felajánlották azt, hogy amennyiben elégedetlenek az iskola értékelésével, kérhetik a független vizsgabizottság kijelölését, ez a tájékoztatás azonban minden esetben szóban történt. A panaszos több alkalommal is - írásban és szóban egyaránt - megkereste a fenntartót panaszával. Az első beadvány 1999. július 15-én érkezett levélben, majd 1999. augusztus 18-án a szülő személyesen is felkereste a fenntartó önkormányzat művelődési, egészségügyi és sport irodájának vezetőjét. Aznap kelt levelében írásban kérte, hogy gyermekei független vizsgabizottság előtt adhassanak számot tudásukról. Figyelemmel arra, hogy a kérelem előterjesztésére nyitva álló határidő már letelt, az Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda nem jelölhetett ki független vizsgabizottságot. Tekintve, hogy az országgyűlési biztosnak nincs módja és lehetősége a szóban történt tájékoztatás megtörténtének bizonyítására, tartalmilag azokra a bizonyítékokra kellett hagyatkoznia, amelyeket az érintettek a rendelkezésére bocsátottak. A szükséges bizonyítékok hiányában azonban alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megállapítása e kérdésben nem lehetséges. Az országgyűlési biztos mindemellett szükségesnek tartotta megerősíteni, figyelemmel arra is, hogy a szülők és a gyermekeket tanító pedagógus viszonya feszültségektől vált terhessé, hogy a jelzett tájékoztatás írásban is indokolt és szükséges lett volna. A fenntartó a vizsgálat megállapításai alapján felhívta az oktatási intézmény igazgatójának figyelmét arra, hogy fokozottabban ügyeljen a szülők tájékoztatásának egyértelműségére és rendszerességére. Kötelezte az iskolát arra, hogy már a tanév elején írásban adjon tájékoztatást a szülőknek a független vizsgabizottság kijelölésének lehetőségéről, valamint arra, hogy a jövőben azokban az esetekben, amikor a tanuló valamely tantárgyból nem éri el az előírt követelményszintet, a szülők tájékoztatása legkésőbb harminc nappal a jegyek lezárása előtt az ellenőrző könyvbe (tájékoztató füzetbe) beírással vagy közvetlen levélben történjen. Az országgyűlési biztos a fenntartó intézkedéseivel való egyetértése okán a konkrét ügyben ajánlást nem tett és vizsgálatát lezárta.

OBH 3407/1999.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 3536/1999.

A panaszost a ceglédi Toldy Ferenc kórházban malignus daganat miatt megműtötték. A műtét után a jobb füle alatt bizonytalan tapintású csomót észlelt. Később a SOTE Orr-, Fül-, Gégészeti Osztályán újra megműtötték. Az újabb szövettani vizsgálat is azt bizonyította, hogy nem indult el kóros sejtburjánzás. A panaszos panasszal fordult a ceglédi Toldy Ferenc kórházhoz, mert szerinte a kórház nem jár el körültekintően, és a háziorvosa ellen, mivel szerinte jogtalanul adta ki a ceglédi kórháznak a SOTE Orr-, Fül-, Gégészeti Osztályán keletkezett egészségügyi dokumentációit.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított az ügyben, mert felmerült az Alkotmányban biztosított jogorvoslati joggal és a panaszhoz való joggal összefüggésben a visszásság gyanúja. Vizsgálatát a panaszos által rendelkezésre bocsátott részletes dokumentáció vizsgálatával folytatta le.

Az országgyűlési biztos hatáskörét illetően megállapította, hogy nem bírálhatja felül a beteg gyógyításával és kezelésével kapcsolatos orvosszakmai döntéseket. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának hatásköre annak vizsgálatára terjed ki, hogy a panaszos panaszát a törvényi szabályozásnak megfelelően kivizsgálta-e az egészségügyi szolgáltató.

A panaszos 1998 februárjában panasszal élt a ceglédi kórház ellen a kórház főigazgatójánál. A kórház főigazgatója intézkedett a panasz kivizsgálásáról, amelynek keretében személyesen meghallgatták panaszost, és megvizsgálták a ceglédi kórházban és a SOTE Orr-, Fül-, Gégészeti Osztályán keletkezett egészségügyi dokumentációt. A kórház főigazgatója tájékoztatta a panaszost a vizsgálat eredményéről, amelyben a panaszt mint alaptalant elutasította. A panaszos válaszlevelében kifogásolta, hogy nem kapott választ a panaszban megfogalmazott minden kérdésre.

A beadvány alapján megállapítható, hogy a panaszos számára az aggodalomra okot adó körülmény az volt, hogy nem távolították el teljesen a daganatot. Az egészségügyről szóló törvény rendelkezik a tájékoztatáshoz való jogról, amely kimondja, hogy a beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra. A panaszhoz való joggal ez úgy függ össze, hogy a panasz forrása gyakran a beteg nem megfelelő tájékoztatásából fakadó félreértés, amely a beteget aggodalommal tölti el egészségéért vagy életéért. A kórház főigazgatója a panasz kivizsgálásáról szóló tájékoztató levelében nem tért ki arra, hogy miért csak részleges eltávolítást végeztek. A panaszosban a hiányos tájékoztatás következtében az az elképzelés alakult ki, hogy nem azt a műtétet végezték el, amit kellett volna.

A panaszos ugyancsak panasszal fordult a Nagykőrösi Városi Kórház-Rendelőintézet igazgatójához, mert a háziorvosa kiszolgáltatta a SOTE Orr-, Fül-, Gégészeti Osztályáról származó zárójelentéseit a ceglédi kórháznak. A ceglédi kórház főigazgatója a panasz megvizsgálásakor ezeket a dokumentumokat is megvizsgálta. A nagykőrösi rendelőintézet igazgatója hatáskör hiánya miatt a panaszt továbbította a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Nagykőrösi Alapszervezetéhez.

Az orvosi kamara nagykőrösi alapszervezetének elnöke elutasította a panaszt, mert a panaszos nem tiltotta meg a háziorvosnak, hogy a ceglédi kórháznak felvilágosítást adjon a betegségéről. Felhívta a panaszos figyelmét a fellebbezési jogra, amivel a panaszos élt is, azonban a kamara elnöke a fellebbezését nem vette figyelembe. Ezután a panaszos megküldte a fellebbezést a Magyar Orvosi Kamara Országos Szervezetének.

Mivel az egészségügyi adatok és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezelésével és védelmével kapcsolatos kérdések az adatvédelmi biztos hatáskörébe tartoznak, az országgyűlési biztos kikérte az adatvédelmi biztos véleményét. Az adatvédelmi biztos szerint a háziorvosnak valóban tájékoztatnia kellett volna a panaszost arról, hogy joga van megtiltani a kérdéses adatok továbbítását a ceglédi kórháznak. A mulasztás azonban az ügy körülményeire, az adatkezelés célhozkötöttségének elvére és a beteg érdekeire tekintettel "csekély jelentőségű", ezért nem tartja indokoltnak külön adatvédelmi biztosi eljárás lefolytatását.

OBH 3631/1999.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosát a panaszos arról tájékoztatta, hogy a kecskeméti Kada Elek Szakközépiskolában tanuló gyermeke az első félévében, majd a tanév végén is megbukott történelem tantárgyból. A panaszos sérelmezte, hogy a tanuló bukást megalapozó tanulmányi eredményeiről olyan időpontban, amikor még reális lehetőség lett volna a javításra, nem kapott értesítést az iskolától. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a panaszos által rendelkezésére bocsátott, valamint az iskola fenntartójától bekért dokumentumok alapján megállapította, hogy a panaszos június 15-én panaszbejelentéssel élt az iskolát fenntartó Kecskemét MJ Város jegyzőjéhez. A jegyző utasítására a polgármesteri hivatal oktatási és kulturális osztálya bekérte az iskolától a tanuló történelem érdemjegyeit és az osztályzatokat dokumentáló anyagok másolatát. Ezenkívül személyes megbeszélésre hívta a panaszost és a gyermeket tanító pedagógust. A jegyző által elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a tanulót elmarasztaló tanári vélemények ellenére nem fogadható el a diák tanév végi osztályzata, mert a tanév végi osztályozó értekezletről nem készült jegyzőkönyv. Ennek elmaradása miatt a jegyző új eljárásra utasította az iskola igazgatóját. Június 29-én az iskolában megismételték a tanév végi osztályozó konferenciát. A jegyzőkönyvből megállapítható volt, hogy a jelenlevő szaktanárok elfogadták a tanulót tanító szaktanár indoklását, és helybenhagyták az általa javasolt elégtelen osztályzatot. A jegyző a panaszost tájékoztatta arról is, hogy a hozzá intézett kérelem teljesítése - a tanuló érdemjegyének megváltoztatása - nem áll módjában, és egyben - a tanévből hátralévő időre figyelemmel - tájékoztatta a szülőt arról, hogy a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 22. §-ának (3) bekezdése értelmében a tanuló - kiskorú tanuló esetén a szülő aláírásával - a bizonyítvány átvételét követő tizenöt napon belül kérheti, hogy javítóvizsgát független vizsgabizottság előtt tehessen. A tanuló élve a jogszabály által felkínált lehetőséggel kérelmezte a független vizsgabizottság előtti javítóvizsgát. Kérelmét a fenntartó 1999. július 8-án eljuttatta a független vizsgabizottság előtti javítóvizsga megszervezésére hivatott Országos Közoktatási Szolgáltató Irodához. A panaszostól kapott tájékoztatás kitért arra is, hogy a tanuló a független vizsgabizottság előtt sikeres javítóvizsgát tett. Mindezek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ügyben nem sérült a panaszos panasz előterjesztéséhez fűződő és a jogorvoslathoz való alkotmányos emberi joga. Az iskola vezetéséhez, a fenntartóhoz intézett beadványokat az arra illetékesek megvizsgálták, illetve megvizsgáltatták, a tőlük elvárható intézkedéseket megtették. Elmaradt vagy megalapozatlan intézkedést nem észlelt az ügyben, és nem állapított meg más, a fellépését igénylő alkotmányos emberi-állampolgári jogokkal összefüggő visszásságot sem. Ezért a vizsgálatot ajánlás nélkül fejezte be.

OBH 4218/1999.

A Napló című napilapban 1999. szeptember 3-án megjelent olvasói levél arról számolt be, hogy az egyik községben megválaszolatlanul hagyják a lakosok kérdését. Az egyik polgár 1999. február 14-én két kérdést tett fel a polgármesternek, az egyik a közmű-hozzájárulás 15%-ának visszafizetésére, a másik a pedagógusok részére fenntartott lakás bérbeadására vonatkozott. Kérdéseire az újságcikk megjelenéséig nem kapott választ. Ezért elment a körjegyző meghirdetett fogadónapjára, de ő házon kívül volt. Véleménye szerint ha az ügyfélfogadás szünetel, akkor azt a hirdetőtáblán közölni kell. Az országgyűlési biztos az ügyben hivatalból indított vizsgálatot.

Megkereste a község polgármesterét annak érdekében, hogy tájékozódjon arról, hogy érkezett-e a fenti tartalommal levél a polgármesteri hivatalhoz, megválaszolására mikor és miképpen került sor, vagy ennek elmulasztása miért történt. Felvilágosítást kért továbbá a körjegyző fogadónapjáról és arról, hogy a kérdéses napon miért volt távol a hivatalától.

A polgármester asszony válasza és a mellékelt iratok alapján a következő tényállást állapította meg: A körjegyző a kérdéses napon és időben hivatalos ügyben volt távol, viszont a hivatal dolgozói készséggel álltak az ügyfelek rendelkezésére. Egyébként a körjegyző, ha a hivatalában van, mindennap fogadja a polgárokat.

A panaszos levélben is feltette a kérdéseket, de ezekre írásban sem kapott választ. A polgármester asszony szerint a panaszos a feltett kérdésekre az 1999. február 12-én tartott közmeghallgatáson már választ kapott. A panaszos azonban éppen azért írta a levelet, mert a "zűrzavaros szócsaták és kiabálások" között nem értette a választ. A levelében nem csupán a feltett kérdésekre adandó választ hiányolta, hanem a polgármester politikai meggyőződésével és önkormányzati működésével kapcsolatosan is tett helyenként sértő kifejezéséket. A panaszos a korábbi polgármester ellen, aki a község földgázzal való ellátásának bonyolítását végezte, büntetőeljárást kezdeményezett amiatt, mert úgy gondolta, hogy a befizetőknek visszajáró közmű-hozzájárulást saját hasznára fordította. A nyomozás során az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

A felkért szakértő megállapította, hogy a lakosságot nem érte anyagi kár, a visszatérítés nem pénzben, hanem gázóraszekrény célját szolgáló ún. fehér dobozok formájában történt. A beruházás elszámolását az önkormányzat általános gazdasági-pénzügyi ellenőrzése során az Állami Számvevőszék (továbbiakban: ÁSZ) is vizsgálta, majd a polgármester asszony felkérésére könyvvizsgáló is. Az ÁSZ jelentése súlyos gazdálkodási hiányosságokat tárt fel, a gázellátással kapcsolatos beruházás elszámolásában több szabálytalanságot is megállapított. Ellentmondásosnak találta az elszámolást a könyvvizsgáló is. A gázberuházáshoz az önkormányzat a Környezetvédelmi Alapból 4 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, amelyet teljes egészében saját költségének csökkentésére fordított, holott csak a teljes beruházási költség 11%-át viselte, 73%-át pedig a lakosságra hárította. A könyvvizsgáló nem minősítette az eljárást szabálytalannak, de etikátlannak tartotta, hogy a támogatást az önkormányzat nem a költségviselés arányában számolta el.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a fentiek ismeretében érthető a panaszos bizalmatlansága, amelyet az önkormányzati tisztségviselőkkel szemben tanúsított.

Ugyancsak érthető felháborodása és az a szándéka, hogy a közmű hozzájárulásból visszatérítést igényeljen. Ez irányú beadványa közérdekű bejelentésnek minősíthető, amelyet az 1977. évi I. törvény 10. §-a alapján 30 napon belül el kellett volna bírálni. Az ÁSZ jelentéséből és a könyvvizsgáló beszámolójából megismert előzmények után különösen fontos lett volna, hogy a panaszos minden kérdésére írásban pontos tájékoztatást és magyarázatot kapjon, és megismerhesse az új polgármester és a testület intézkedéseit és ezeknek a község további gazdálkodására gyakorolt hatását. Az önkormányzási jog nemcsak a képviselő-testületet és a polgármestert illeti, hanem a választópolgárok közösségét is, és ebből következően az egyes polgárt is. Az önkormányzási jog közvetlen gyakorlásának egyik módja a közmeghallgatás, illetve a falugyűlés intézménye. Az ott szóban elhangzottak azonban nem pótolhatják a lakosságtól érkező panaszbeadványokra adandó írásos válaszokat. Ugyanezen okból kell a meghirdetett fogadóórákat is megtartani, illetve elmaradásukat előre jelezni.

Jelen esetben a polgármester elmulasztotta a panaszost írásban értesíteni közérdekű bejelentésével kapcsolatban, és nem gondoskodott a fogadóórák rendjének biztosításáról és meghirdetéséről sem. Ezzel a fent említett alkotmányos jogokkal kapcsolatban visszásságot okozott.

A polgármester az ajánlást elfogadta. Megválaszolta a panaszos közérdekű bejelentését. Tájékoztatta őt arról, hogy a rendőrség tovább vizsgálja az ügyet. A vizsgálat lezártáig további intézkedést nem tart indokolnak. Elküldte az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, amely a polgármester és a körjegyző fogadóóráját is rögzíti, valamint az ügyrendet, amely a körjegyző helyettesítéséről is rendelkezik. Az országgyűlési biztos a polgármester válaszát és intézkedését elfogadta.

OBH 4414/1999., OBH 4590/1999., OBH 4893/1999.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

OBH 382/2000.

A panaszos súlyosan mozgáskorlátozott személy, aki egészségi állapotára való tekintettel a 164/1995 (XII. 27.) Korm. rendelet alapján közlekedési támogatásra és parkolási engedélyre jogosult. A panaszos jogosultságát 1998-ban a megyei közigazgatási hivatal állapította meg. A közigazgatási hivatal határozata alapján a panaszos 1998-ra automatikusan megkapta a támogatásokat. A panaszosnak azonban nem volt tudomása arról, hogy a támogatást minden évben, jogvesztő határidő mellett újra meg kell igényelni, így 1999-ben támogatást nem kapott. A panaszos az országgyűlési biztos általános helyetteséhez intézett levelében sérelmezte, hogy a polgármesteri hivatal a parkolási engedély kiadásakor, illetve a támogatás megállapításával egyidejűleg nem tájékoztatta őt arról, hogy a kérelmet minden év április 30-ig be kell nyújtani.

A panasz alapján alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított, vizsgálata során iratokat kért be Miskolc Megyei Jogú Város jegyzőjétől.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal a miskolci polgármesteri hivatal határozatát megváltoztatva a panaszos részére közlekedési támogatást állapított meg. A jogosultság megállapítását a közigazgatási hivatal azzal indokolta, hogy az OEP Országos Orvosszakértői Intézetének szakvéleménye szerint a panaszos súlyos mozgáskorlátozott. A panaszost azonban nem tájékoztatták arról, hogy a kérelmet minden év április végéig újra be kell nyújtani.

Az általános helyettes megállapította, hogy az Alkotmány 64. §-ában deklarált kérelem előterjesztéséhez való jog nem csak a kérelmek elbírálásának követelményét támasztja a hatóságokkal szemben. Az elbírálási kötelezettségen túl ehhez az alkotmányos joghoz hozzátartozik az is, hogy a hatóságok a kérelemmel kapcsolatban tájékoztatást adjanak az előterjesztőnek. A tájékoztatás szükségességét indokolja, hogy a legtöbb állampolgár nem rendelkezik a jogai érvényesítéséhez szükséges információval. A hatóságok és az állampolgárok közötti együttműködés nélkül elképzelhetetlen az alkotmányos jogok érvényesítése, az előírt kötelezettségek teljesítése. Ennek az együttműködésnek az egyik eleme a tájékoztatás.

A panaszos esetében a polgármesteri hivatal szociális osztálya elmulasztotta a panaszos tájékoztatását a közlekedési kedvezmények iránti kérelem benyújtásának határidejéről és e határidő jogvesztő jellegéről. A hatóság mulasztása következtében panaszos önhibáján kívül nem tudta a kedvezményre vonatkozó jogát érvényesíteni. A polgármesteri hivatal szociális osztályának ügyintézője tehát eljárásával az Alkotmány 64. §-ában deklarált kérelem előterjesztéséhez való joggal és a jogállamiság alkotmányos elvével összefüggésben visszásságot okozott.

A személyes szabadsághoz való jog klasszikus emberi jog. Korlátozása kizárólag törvényi felhatalmazás alapján, és csak a szükséges, valamint az elérni kívánt céllal arányos mértékben történhet. Ezért az országgyűlési biztosnak fokozott figyelmet kell fordítania az e joghoz kapcsolódó valamennyi hatósági intézkedésre.

Különös fontossága van a személyes szabadsághoz való jog érvényesülésének a kényszerintézkedések alkalmazásában, mivel az állampolgár a kényszerintézkedések foganatosítására jogosult hatóságok eljárása során kerülhet a leggyakrabban olyan helyzetbe, amikor ez az alkotmányos joga sérülhet.

A kényszerintézkedések alkalmazásának alapvető feltétele a vonatkozó törvényi előírások maradéktalan és szigorú betartása. Az állampolgárok tévedésre visszavezethető vagy indokolatlanul hosszú fogvatartása súlyosan sérti a személyi szabadsághoz való jogot.

A személyes szabadsághoz való jog sérülhet úgy is, hogy a pszichiátriai intézetbe szállított betegen a szállítást követő 24 órán belül nem végezik el az előírt vizsgálatot, ezért a betegnek az indokoltnál tovább kell ott tartózkodnia.

Sérül a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog továbbá minden olyan esetben, amikor a belátási képességében korlátozott, de cselekvőképességet érintő gondnokság alá nem helyezett személlyel olyan tartalmú gondozási szerződést íratnak alá, amelyben úgy nyilatkozik, hogy élete végéig bentlakásos intézetben marad.

A személyes szabadsághoz való joggal összefüggésben nem mellőzhető a visszásság megállapítása olyankor sem, ha önkormányzati rendelet teszi lehetővé a kitiltás alkalmazását.

Minden esetben felmerül a személyes szabadsághoz való jog sérelme vagy annak közvetlen veszélye olyankor, ha a jogszabály nem teremti meg a törvényes garanciáját a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazásának. Ezt már 1999-ben észleltük és ajánlásunkra az irányadó törvény módosított szövege 2000. január 1-jén hatályba is lépett.

Alapvető követelmény az, hogy a személyi szabadság korlátozása kizárólag addig tartson, ameddig az feltétlenül szükséges. Nem sérül tehát a jog, ha az előzetes letartóztatás időben azért húzódik el, mert a bűncselekmény feltárásához, a bizonyítékok beszerzéséhez a nyomozó hatóságnak indokoltan, hosszabb időre van szüksége. Nem állapítható meg a tárgyalt jog sérelme akkor sem, ha a törvényes hatáskörében eljáró hatóság jogszabályon alapuló hatósági kényszerrel szerez érvényt intézkedési kötelezettségének, vagy ha az egészségügyi intézmény a jogszabályoknak és az orvosszakmai követelményeknek megfelelően a beteg érdekében jár el úgy, hogy korlátozza a beteg személyi szabadságát.

OBH 8271/1997.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 3294/1998.

A panaszosokat a rendőrség egy akció során előállította és 24 órán keresztül indokolatlanul fogvatartotta. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa alkotmányos jogaik sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A Budapesti Rendőrfőkapitányságtól beszerezte az eljárás iratait.

A BRFK és a XIII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 1997. szeptember 19-én az esti órákban egy benzinkútnál - tévedésből - elfogták J. Z. és V. I. budapesti lakosokat. Az elfogásról és az előállításról az akciónál jelen lévő újságíró helyszíni tévériportot és fényképes újságcikket közölt. A video- és fényképfelvételeken az elfogott személyek felismerhetők voltak. Az egyik panaszos kérte a családjának és munkahelyének értesítését. Kérését nem teljesítették. Az éjszaka folyamán a felismerő tanúk meghallgatásával tisztázódott, hogy nem követtek el bűncselekményt, de miután az előállítás törvényes időtartama lejárt, meggyanúsították és őrizetbe vették őket. Az őrizetbe vétel és a gyanúsítás ellen panasszal éltek. A gyanúsítást kb. hajnali 4 órakor közölték velük, de kihallgatásukra csak a délutáni órákban került sor. Másnap, késő délután szabadon bocsátották őket. Kb. 24 órás fogvatartásuk ideje alatt enni nem kaptak. A Fővárosi Főügyészség a gyanúsítottak által bejelentett panaszokat 1997. szeptember 22-én elutasította.

A panaszosokat az értesítés nélküli távolmaradás miatt munkahelyükről elbocsátották. Az elfogásukról közölt fényképes újságcikk és a tévéműsorban bemutatott riport családjuk és munkatársaik körében súlyos zavarokat okozott. Vétlenségüket a környezetükben nem tudták maradéktalanul igazolni. Az ellenük folytatott nyomozás megszüntetéséről határozatot nem kaptak. Az 1997. november 10-én kelt nyomozást megszüntető határozatot ügyvédjük írásbeli kérelmére 1998. május 27-én küldte meg a rendőrség.

Az országgyűlési biztos 2000. szeptember 7-én kelt jelentésében megállapította, hogy mivel az előállítástól az őrizetbe vétel időpontjáig eltelt hat óra alatt a panaszosok védekezésének ellenőrzésére érdemi intézkedést nem tettek, őrizetbe vételükkel a megalapozatlan fogvatartást meghosszabbították, a nyomozóhatóság megsértette a jogállamiság és annak nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonság keretébe tartozó tisztességes eljárás követelményét és a panaszosoknak a személyes szabadsághoz való alkotmányos jogát. A rendőrségről és a büntetőeljárásról szóló törvényekben meghatározott értesítési kötelezettség elmulasztása és a nyomozás megszüntetéséről szóló határozat kézbesítésének elmulasztása az eljárási szabályok sérelmén kívül a jogállamiságot és annak nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonság követelményét sértette. A rendőrség - azzal, hogy hozzájárult a kiszolgáltatott helyzetben lévő, vétlen panaszosokról azonosításukra alkalmas felvételek készítéséhez, illetve ezek közzétételéhez - megsértette a panaszosoknak a jóhírnévhez fűződő jogát.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy a vizsgálat során feltárt alkotmányos visszásságok elkerülése érdekében tegye meg a hatáskörébe tartozó, szükséges intézkedéseket. Ajánlotta a fővárosi főügyésznek, hogy vizsgáltassa meg a kerületi Rendőrkapitányság, illetve a BRFK munkatársai felelősségét a személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban. A címzettek az ajánlásokat elfogadták, a javasolt intézkedéseket megtették.

OBH 467/1998. számú ügy utóélete

A panaszost a Pápai Rendőrkapitányság rendőrei - mivel egy helyi rendőri vezető fiával közúti közlekedés során koccanásos balesetet okozott - előállították és ellene megalapozatlanul büntető eljárást indítottak. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el. A panaszolt eljárások iratait a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságtól beszerezte.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az előállítás elrendelésének időpontjában a panaszossal szemben bűncselekmény gyanúja nem állt fenn, előállítása az elismert, kis kárértékű koccanás miatt szükségtelen volt. A rendőrkapitányság vezetője a panasz ügyében nem hozott határozatot, a panaszost jogorvoslati jogáról nem tájékoztatta. A fellebbezés elutasítása ugyancsak határozathozatal nélkül történt. A törvénysértő előállítás sértette a panaszosnak a jogállamisághoz és jogbiztonsághoz (Alk. 2. § (1) bek.), továbbá a személyi szabadsághoz (Alk. 55. § (1) bek.) fűződő alkotmányos jogait. A határozathozatal elmulasztása miatt az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog sérelmének közvetlen veszélye is megállapítható volt.

A legfőbb ügyész utasítására az intézkedésben részt vevő rendőrök ellen büntető eljárás indult. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlásokat szintén elfogadta. Tájékoztatása szerint intézkedett arról, hogy a parancsnokok minden esetben alaposan vizsgálják ki a személyes szabadságot korlátozó rendőri intézkedéseket. A panaszügyek vizsgálatára vonatkozó eljárási szabályok kidolgozását megkezdték, de kiadásáról még nem értesítették az országgyűlési biztost.

OBH 5081/1998.

A panaszos sérelmesnek tartotta, hogy a Szegedi Rendőrkapitányság rendőrei személyazonosság igazolásának megtagadása miatt előállították. Az I. fokú szabálysértési hatóság elmarasztalta, ugyanakkor az Ügyészségi Nyomozó Hivatal megtagadta a nyomozás elrendelését az intézkedő rendőrrel szemben tett feljelentése ügyében.

A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye, illetve a személyes szabadsághoz való jog (Alk. 55. § (1) bek.) sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el és a Szegedi Rendőrkapitányságról beszerezte az eljárás iratait.

A panaszos lejárt érvényességű bérlettel utazott a szegedi Tisza Volán Rt. autóbuszán. A jegyellenőrök a végállomáson rendőrt hívtak. A helyszínre érkező rendőrjárőr felszólítására a panaszos nem tudta igazolni magát, mert nem volt nála a személyazonossági igazolványa. Az intézkedő rendőr közölte a panaszossal, hogy előállítja a rendőrségre. Az autóbuszról leszállították, de a panaszos nem volt hajlandó beszállni a busz mögött álló rendőrautóba. Az egyik rendőr a karjánál fogva, testi kényszert alkalmazva beültette a hátsó ülésre. A panaszost 13 óra 40 perckor állították elő és személyi adatainak ellenőrzését követően 14 óra 30 perckor bocsátották szabadon. Másnap feljelentést tett az Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál, mert szerinte megalapozatlan volt vele szemben a testi kényszer alkalmazása. A Csongrád Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal bűncselekmény alapos gyanúja hiányában megtagadta a nyomozást.

A Szegedi Rendőrkapitányság mint I. fokú szabálysértési hatóság tárgyalás nélkül 8000 forint pénzbírsággal sújtotta a panaszost személyazonosság igazolásának megtagadása szabálysértés miatt. A panaszos a határozat ellen kifogással élt. A kifogás alapján a szabálysértési hatóság tárgyalást tartott, amelyen a panaszoson kívül a két rendőrt és a közlekedési vállalat két ellenőrét is kihallgatták. A tárgyalás alapján hozott határozat ellen a panaszos fellebbezett. A Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság mint II. fokú szabálysértési hatóság az I. fokú hatóság határozatát helybenhagyta. A panaszos befizette a bírságot. Az országgyűlési biztos 2000. szeptember 21-én kelt jelentésében megállapította, hogy a rendőrség a hatályos jogszabályok betartásával járt el. A közlekedési vállalat ellenőreinek felhívására a rendőrök jogszerűen igazoltatták a panaszost. A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény a személyazonossági igazolványon kívül más hatósági okmány elfogadását is lehetővé teszi, ha abból az igazoltatott kiléte hitelt érdemlően megállapítható. Ilyen okmánynak tekinthető pl. az útlevél. A szabálysértési tárgyaláson meghallgatott tanúk vallomásai szerint a panaszos az adatait nem mondta meg és más igazolvánnyal sem igazolta személyazonosságát. Erre tekintettel az előállítása is törvényes volt. Az alkalmazott testi kényszer a panaszos ellenállásával arányos volt, sérülést nem okozott, csak a panaszos karjának megfogására korlátozódott. Az előállítás kb. 50 percig tartott, időtartama nem haladta meg a személyi adatok ellenőrzéséhez szükséges mértéket. A kiszabott bírság igazodott a cselekmény tárgyi súlyához.

OBH 5167/1998.

1. Sz. D. budapesti lakos védője panasszal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert véleménye szerint védencével szemben az eljáró hatóság megsértette az 1973. évi I. tv. 96. § rendelkezéseit, amely szerint a hatóságoknak arra kell törekedniük, hogy az előzetes letartóztatás a lehető legrövidebb ideig tartson, és ha a terhelt előzetes letartóztatásban van, az eljárást soron kívül kell lefolytatni.

2. A panaszos kifogásolta továbbá, hogy a nyomozóhatóság egy alkalommal nem tette lehetővé, hogy letartóztatott védencével találkozzon.

A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye, illetve a személyes szabadsághoz való jog (Alk. 55. § (1) bek.) és a védelemhez való jog (Alk. 57. § (3) bek.) sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségtől beszerezte az eljárás iratait.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy Sz. D. előzetes letartóztatására 1998. május 29-én került sor visszaélés kábítószerrel bűntett alapos gyanúja miatt. A nyomozás adatai szerint a bűncselekmény elkövetésében Sz. D. vezető-, illetve szervezőszerepet játszott. A bíróság emiatt előzetes letartóztatásának a fenntartását indokoltnak és szükségesnek ítélte, a kényszerintézkedés tartamát meghosszabbította, a védői fellebbezéseket nem tartotta megalapozottnak. A nyomozóhatóság a gyanúsított és társai szerepének tisztázása, valamint az elkövetett bűncselekmény pontos tényállásának a megállapítása érdekében felesleges időhúzás nélkül, folyamatosan végzett nyomozati cselekményeket, és 1998. október 7-én befejezték a nyomozást. Tekintettel arra, hogy az eljárás meghiúsításának veszélye már nem állt fenn, 1998. október 12-én megszüntették az előzetes letartóztatást. Az ügyben a nyomozóhatóság törvénysértő intézkedést nem tett, illetve mulasztást nem követett el.

A védő szerint a gyanúsítás tárgyát képező, lefoglalt kábítószer mennyiség nem érte el a BK. 155. sz. állásfoglalásban megjelölt mértéket. Ezzel szemben az iratokból megállapítható volt, hogy az 5/1998. Büntető jogegységi határozat és a szakértői vélemények alapján a nyomozó hatóság megalapozottan állapította meg a gyanúsítottaktól lefoglalt, összesen 998 db LSD bélyeg hatóanyagtartalmát és a bűncselekmény minősítését.

A védő sérelmezte, hogy 1998. június 5-én a főkapitányság vizsgálati osztályvezetője időhiányra hivatkozva nem engedélyezte ügyvédi beszélő megtartását. A megyei rendőrfőkapitány 2/1998. sz. objektumvédelemről rendelkező intézkedése szerint hivatali munkaidőn túl az MRFK épületében az intézkedő szolgálaton és az intézkedésekkel érintett személyeken kívül más csak ellenőrzés céljából tartózkodhat, ezért ügyvédi beszélőre csak munkaidőben, 07.30 és 15.30 óra között van lehetőség. A konkrét körülményekre tekintettel az ügyben nem volt megállapítható a védelem alkotmányos jogának a sérelme. A panaszos más alkalommal akadálytalanul találkozott a védencével, sőt korábban előfordult, hogy a beszélő a főkapitányi utasításban meghatározott időn túl is elhúzódott. A hatályos jogszabályok nem zárják ki a hivatali munkaidőn kívüli ügyvédi beszélőt, de erre csak kivételesen indokolt esetben, a fogvatartás rendjének zavarása nélkül, előzetes egyeztetés alapján kerülhet sor.

OBH 5386/1998.

A panaszos a beadványában a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház IV. Pszichiátriai Osztályán vele szemben alkalmazott bánásmódot és a kórházi ellátást sérelmezte.

Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított, mert felmerült az Alkotmány 55. §-ában foglalt személyi szabadsághoz, illetve az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelme. Az üggyel kapcsolatban tájékoztatást kért a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház IV. Pszichiátriai Osztályának osztályvezető főorvosától, valamint kikérte az Országgyűlési Biztosok Hivatala belső pszichiáter szakértőjének véleményét is.

A panaszost orvosi ügyeleti beutalóval agresszív, agitált állapotban az Országos Mentőszolgálat esetkocsija szállította be a kórházba. Az egészségügyi törvény szerint, ha a beteg pszichés állapota, illetve szenvedélybetegsége következtében közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az észlelő orvos közvetlenül intézkedik a beteg megfelelő pszichiátriai intézetbe szállításáról.

A panaszos sérelmezte, hogy beszállítása időpontjától, szombat délutántól kedd délig semmiféle vizsgálatot nem végeztek nála, kérésére sem engedték ki. Az országggyűlési biztos általános helyettese a kapott tájákoztatás alapján megállapította, hogy a panaszost a felvételes pszichiáter szakorvos veszélyeztető állapot miatt vette fel a IV. Pszichiátriai Osztályra. A pszichológiai vizsgálat nem sürgősségi, ügyeleti feladat. A kórházba való felvétel feltétele a szakorvosi vizsgálat, mely megtörtént. A beteg felvétele hétvégére esett, amikor az ügyeleti szintű kórházi ellátás érvényesült, és kizárólag sürgősségi vizsgálatokra volt lehetőség. Az első munkanapon az osztályos orvos elvégezte a részletes pszichiátriai szakvizsgálatot, kiderült, hogy a panaszos 1997 óta BM Kórházban állt pszichiátriai kezelés alatt, ahová rendszeresen visszajárt kontrollra. A panaszost nyugodt, rendezett állapotban, kérésével egyezően, édesapja kíséretében elbocsátották az osztályról.

A pszichiátriai intézeti kezelés indokoltságának felülvizsgálatára az egészségügyi törvény szigorú szabályokat állapít meg. A törvény kimondja, hogy a beteg felvételét követően a pszichiátriai intézet vezetője 24 órán belül a bíróság értesítésével kezdeményezi a beszállítás indokoltságának megállapítását és a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelését. A törvény értelmében a bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 72 órán belül határozatot hoz. A bíróság határozatának meghozataláig a beteg ideiglenesen az intézetben tartható.

Az Országgyűlési Biztosok Hivatala belső pszichiáter szakértőjének véleménye szerint az osztály a mindennapi gyakorlatnak megfelelően járt el. Már az egészségügyi törvény előkészítése során felvetődött, hogy az abban foglalt szigorú felülvizsgálati követelményeknek a pszichiátriai osztályok hétvégi és többnapos ünnepi időszakokban nem tudnak megfelelni.

A panaszos sérelmezte, hogy a kórházba szállítása után enni kért, de másnap reggelig nem kapott enni. Az osztályvezető főorvos előadta, hogy az egész Dél-pesti Kórházban hideg vacsora van, amelyet a kezelő osztályokra a konyha 15 óráig juttat el. Az ezután érkező betegeknek teát, kenyeret tudnak adni. Az országgyűlési biztos pszichiáter szakértője szerint gyakori, hogy a kórházakban nem tudják biztosítani a megfelelő élelmezést azok számára, akik ügyeletben kerülnek a kórházba.

A panaszos sérelmezte, hogy felvételkor elvették a nála levő 500 forintot, és azt kérésére nem adták vissza. A pszichiátriai betegek értékeit központi értékmegőrzőben helyezik el, mert ez garantálja biztonságos megőrzésüket. A kezelő orvos dönt arról, hogy a beteg állapota szerint az értékmegőrzőben elhelyezett pénzből mikor és mennyit vehet fel.

A panaszos kifogásolta, hogy kérésére nem adtak neki altatót, pedig alvászavarral küzdött. Az osztályvezető főorvos és a Országgyűlési Biztosok Hivatalának belső pszichiáter szakértője egyetért abban, hogy ittas állapotban beszállított betegnek a szakma szabályai szerint altató nem adható.

OBH 540/1999. számú ügy utóélete

Az országgyűlési biztos rámutatott, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (továbbiakban: Hivatal) egyes feladatairól szóló 1998. évi XCIII. törvény azon szabálya, amely a feltartóztatással, mint személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedéssel függött össze, sértette a személyi szabadsághoz és személyi biztonsághoz fűződő jogot, mert nem tartalmazta a törvény annak helyét és végrehajtásának módját, továbbá mert annak alkalmazásához hiányoztak a jogszabályban biztosított garanciák.

A törvénnyel kapcsolatban megállapította az országgyűlési biztos azt is, hogy az emberi méltósághoz, a személyi biztonsághoz, a jóhírnévhez és magántitok védelméhez való jog közvetlen veszélyét rejtette magában az, hogy a törvény egy újonnan létrejött, köztisztviselői jogállású nyomozó hatóság tagjai részére a rendőrségnek biztosított bírói engedélyhez nem kötött információgyűjtést változtatás nélkül biztosította.

Ugyancsak az emberi méltósághoz, a személyi biztonsághoz, valamint a jóhírnévhez való jog - figyelemmel az állampolgárok jogos érdekeire is - sérelmének közvetlen veszélyét hordozta magában, hogy a pénzügyminiszter az alárendeltségében működő APEH nyomozó hatóság intézkedéseinek, a kényszerítő eszközök általuk történt alkalmazásának részletes eljárási, valamint a nyomozó hatóság tagjai magatartásának szabályait nem határozta meg rendeletben. Végül a jogorvoslathoz és a panaszhoz fűződő alkotmányos emberi jogokkal kapcsolatos visszásság közvetlen veszélyére mutatott rá az ombudsman azért, mert a törvény nem rendezte egyértelműen, hogy hogyan alakul az állampolgár jogorvoslati joga, ha a nyomozó hatóság tagja által alkalmazható kényszerítő eszköz használatát sérelmesnek tartja.

Előzőekre tekintettel az országgyűlési biztos indítványozta a pénzügyminiszternek, hogy módosítsák a törvénynek a feltartóztatással, valamint a titkos információgyűjtés jogintézményével kapcsolatos rendelkezéseit, továbbá hogy rendeletben állapítsa meg az adónyomozói intézkedések, kényszerítő eszközök alkalmazásának részletes eljárási, valamint az adónyomozó magatartásának szabályait. Ezenkívül tájékoztatást kért a jogorvoslati lehetőség alakulásáról.

Az adónyomozói intézkedések és a kényszerítő eszközök alkalmazásának részletes eljárási, valamint az adónyomozói magatartás szabályairól szóló pénzügyminiszteri rendelet tervezet is elkészült, amit az országgyűlési biztos 2001. január 8-án véleményezett. Az ombudsman vizsgálata tehát elérte célját.

OBH 1546/1999.

A panaszos azért fordult kérelemmel az Országgyűlési Biztos Hivatalához, mert a Csarnok és Piacigazgatóság jogorvoslat biztosítása nélkül kitiltotta a Nagycsarnok területéről.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogorvoslati jogosultság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megállapította, hogy a Csarnok és Piacigazgatóság (továbbiakban: CSAPI) vezetője nevében eljáró műszaki és kereskedelmi igazgatók a panaszost levélben értesítették, hogy 1998. december 24-től 1999. március 23-ig - a panaszosnak a bombariadó alatt tanúsított magatartása miatt - kitiltják a Vámház körúti Vásárcsarnok területéről. A panaszos vitatta a kitiltás indokát, de eredménytelenül kérte annak visszavonását. A panaszos a Fővárosi Főjegyzőtől és a Fővárosi Közigazgatási Hivataltól is kérte ügyének felülvizsgálatát és a kitiltás visszavonását. Valamennyi megkeresett értesítette, hogy a CSAPI eljárása a jogszabályoknak megfelelően történt, és a döntés felülvizsgálatára egyik szerv sem jogosult. A vásárokról és a piacokról szóló 35/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján a 37/1994. (VI. 24.) Főv. Kgy. rendelet lehetővé teszi a piaci rend fenntartása érdekében a piac rendjét megszegővel szemben a kitiltás alkalmazását. A fővárosi rendelet nem tartalmaz részletszabályt az eljárás módjára és a jogorvoslat lehetőségére. A rend megszegőivel szemben annak ellenére jogosultak szankció alkalmazására a piacfelügyelők, illetve az igazgatóság, hogy nem tekinthetők hatóságnak. Mivel a CSAPI nem hatóság, így nem vonatkoznak rá a hatósági eljárás szabályai. Eljárása során nincs lehetőség védekezésre, ellenbizonyításra és jogorvoslatra.

A vizsgálat feltárta, hogy az Alkotmány 55. §-ával biztosított személyi szabadság védelmébe a szabad helyváltoztatás is beletartozik. Ezt az alapjogot csak törvényben szabályozott esetekben és módon lehet korlátozni. A személyi szabadság korlátozása megvalósul azzal is, hogy az érintett a tartózkodási helyét szabadon nem választhatja meg. Tehát a kitiltást olyan alapjogot érint, amely csak közrend súlyos megsértése esetén korlátozható.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az eljáró szervek a rájuk vonatkozó jogszabályokat alkalmazva visszásságot okoztak az Alkotmány 55. §-ában, illetve az 57. § (5) bekezdésében biztosított személyi szabadság védelmével, és a jogorvoslati jogosultsággal kapcsolatosan, ezért felkérte a gazdasági minisztert, hogy kezdeményezze a 35/1995 (IV. 5.) Korm. rendelet kiegészítését annak érdekében, hogy a rendelet szabályozza a piaci rend betartása érdekében alkalmazható szankciók részletszabályait, azok alkalmazását, különös tekintettel a jogorvoslati lehetőségre. A kormányrendelet jelenlegi formájában ne adjon lehetőséget a kitiltás szankció alkalmazására.

OBH 3324/2000.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

tovább