vissza

Az országgyűlési biztosok tevékenységük kezdetétől kiemelt figyelmet fordítanak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére. Az elmúlt év ebből a szempontból fordulatot hozott, mert a jogállamisággal összefüggésben megállapított alkotmányos visszásságok száma az 1999. évi 379-ről 599-re növekedett. A növekedés nemcsak abszolút számokban jelentkezik, hanem a visszásságnak az arányában is. 2000-ben közel 3 százalékkal emelkedett 1999-hez képest.

Az országgyűlési biztosok a jogállamiságot és a jogbiztonságot minden esetben valamilyen más alkotmányos joggal összefüggésben értelmezik, ezért gyakori, hogy a vizsgált ügyekben megállapított egyéb alkotmányos visszásság mellett megjelenik a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatos alkotmányos visszásság is. Az a tény, hogy 2000-ben az összes megállapított visszásságnak közel egyharmadával hozható összefüggésbe a jogállamiság követelményével kapcsolatos visszásság, különböző okokra vezethető vissza. Van azonban egy ok, amelynek kitüntetett szerepe van. Az országgyűlési biztosok 1999-ben dolgozták ki az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével összefüggésben a hatósági eljárásokra vonatkozóan a tisztességtelen eljárás kritériumait. Az 1999. évben kialakított álláspont gyakorlati alkalmazása 2000. évben éreztette a hatását. A jogállamisággal összefüggő visszásságok mennyiségi növekedése túlnyomórészt erre vezethető vissza.

A jogállamiság tartalmi elemeit az Alkotmánybíróság különböző határozataiban fejtette ki. Ezeket a döntéseket természetesen irányadónak tekintjük, azonban a jogállamiság tartalmi elemeinek fejlesztéséhez gyakorlatunkkal magunk is hozzájárultunk. A tisztességes eljáráshoz való jog követelményének a jogállamisághoz való kapcsolása mellett ezzel a joggal összefüggésben értelmeztük az Alkotmány 77. § (2) bekezdésének szabályát, amely szerint az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok a társadalom valamennyi szervezetére, minden állami szervre és állampolgárra egyaránt kötelezőek.

Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok kötelező erejére vonatkozó alkotmányos előírás nemcsak kötelezettséget, hanem jogot is jelent. Ennek értelmében az állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy életviszonyaikat alkotmányos jogszabályok rendezzék. Ezért visszásságot állapítottunk meg minden olyan esetben, amikor a hatóság gyakorlata jogszabályon alapult ugyan, de azonban a jogszabály jellege miatt, alkalmazásában alkotmányos visszásság keletkezett. Ilyen megállapítást tettünk több esetben az önkormányzati rendeletek alkalmazásával kapcsolatban. Volt olyan közöttük, amely túllépte az önkormányzat jogalkotói hatáskört. Volt olyan is, amely nem volt összhangban a magasabb szintű jogszabályokkal. Gyakran tapasztaltuk, hogy az önkormányzatok rendeletalkotásuk során - különösen a kötelező közszolgáltatások igénybevételével kapcsolatos szabályozásokban - figyelmen kívül hagytak alkotmányos követelményeket, esetenként magasabb rendű jogszabályokat.

A jogszabályok, köztük az önkormányzati rendeletek alkotmányosságának vizsgálatára az országgyűlési biztosok vizsgálati és közvetlen intézkedési jogosultsága nem terjed ki. Ugyanakkor fel kellett oldani azt a problémát, ami abból eredt, hogy vizsgálataink során nem ritkán azt tapasztaltuk, hogy a megállapított visszásság oka magában a jogszabályban keresendő. A jogalkalmazók számára a jogszabályok betartása kötelező. Ezért a jogalkalmazónál tett intézkedés nem vezet eredményre az ilyen esetekben. Amennyiben a visszásság a jogszabály alkalmazása során bekövetkezik, akkor a jogszabály módosítását kezdeményeztük a rendelkezésünkre álló eszközökkel.

A jogállamiság és a jogbiztonság elvéből következik az a követelmény, hogy a jogi szabályozást igénylő kérdésekben megalkossák a jogszabályt. Egyedi döntésekkel nem szabályozhatnak életviszonyokat. Visszásságként értékeltük ezért azt, hogy egy büntetés-végrehajtási intézet vezetője olyan jogi szabályozást igénylő kérdésben, amely jelentősen érintette a fogvatartottak jogait, belső szabályzatot alkotott. Ebbe a körbe tartozik az is, hogy a Budapesti Értéktőzsde Etikai Bizottsága éveken keresztül hozott döntéseket a hatáskörébe tartozó kérdésekben, miközben a tőzsde nem alkotta meg a törvény által előírt etikai szabályzatot, és az állami felügyeletet ellátó szerv e hiányosság megszüntetése érdekében hosszú ideig nem tett intézkedéseket. Visszásságként értékeltük azt is, ha az önkormányzatok rendeletalkotási hatáskörébe utalt egyes kérdésekben a döntési jogot a közszolgáltatónak vagy a testület valamelyik tisztségviselőjének adta meg.

A jogállamiságból fakadó jogbiztonság a jogalkotók kötelességévé teszi azt, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak, előreláthatóak és megismerhetőek legyenek.

Többször találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy az előbbi követelmények megsértése a jogszabályok alkalmazása során a jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásságot eredményezett. Találkoztunk az eljárásunkban olyan jogszabályszöveggel, amely a sokszori módosítás miatt áttekinthetetlenné vált, nyelvtanilag hiányos volt, stílusa nem volt világos, egészében nehezen értelmezhető volt. Visszásságként értékeltük azt is, ha a jogalkotó a számos alkalommal módosított és ezáltal áttekinthetetlenné vált jogszabály egységes szerkezetbe foglalását elmulasztotta. Ezzel ugyanis lehetetlenné vált az érintett jogalkalmazók és az állampolgárok számára is a jog tartalmának megismerése. Ilyen körülmények között a jogalkalmazótól nehéz számon kérni a tisztességes eljárás követelményének érvényesülését. Abban az esetben, ha az egységes szerkezetbe foglalás elmaradása már jelentősen megnehezítette, illetve a joghoz nem értők számára lehetetlenné tette a jogszabály tartalmának megismerését, az egységes szerkezetbe foglalás elmulasztását nem egyszerű technikai kérdésként, hanem alkotmányos joggal összefüggő visszásságot eredményező mulasztásként értékeltük.

A visszásságot eredményező jogalkotási hiba tipikus esete volt 2000-ben az, hogy egyes önkormányzatok olyan általános megfogalmazású szabálysértési tényállásokat állapítottak meg, amelyek teljesen kiszámíthatatlanná tették, hogy mely tevékenységek vagy mulasztások miatt indulhat szabálysértési eljárás. Mindez a jogszabály alkalmazása során a jogbiztonsággal összefüggő visszásságokat eredményez. Szintén visszás helyzetet teremt, ha a jogalkotó önkormányzat olyan cselekményeket vagy mulasztásokat is szabálysértésnek minősít, amelyre nincs felhatalmazása. Ennek tipikus megjelenési formája, ha a kötelező közszolgáltatásból mint polgári jogi jogviszonyból származó kötelezettségek megszegését az önkormányzat anélkül minősíti szabálysértéssé, hogy a polgári jogi kötelezettség megszegéséhez valami más, közjogi védelmet igénylő mulasztás is társulna.

A jogbiztonsággal is összefüggő visszásságot eredményez esetenként magának a jogalkotásnak az elmulasztása. Ebben a körben említhető - bár elsősorban a tulajdonhoz való joggal kapcsolatos visszásságot valósít meg -, hogy Magyarország nem teljesítette minden tekintetben a Párizsi Békeszerződésből származó kötelezettségeit, amennyiben nem alkotta meg az állampolgárok tulajdonában a terület változásával kapcsolatban keletkezett károk miatti kárpótlásról szóló törvényt.

Az eddig ismertetettek mellett szinte valamennyi elmarasztalt hatóság tevékenységében megállapítható volt a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásság.

A tisztességes eljárás fogalmi ismérvei közé sorolható az elfogulatlan vizsgálat követelménye is. Ennek nem felel meg az, hogy a rendőrségi fogdában történő rendkívüli haláleseteket közigazgatási eljárás keretében ugyanaz a rendőrkapitányság vizsgálja, amelynek fogdájában az esemény történt.

Súlyos visszásságot okoz a felvilágosítási kötelezettség elmulasztása, különösen ha annak következményeit az eljáró hatóság kizárólag az ügyfélre hárítja. Előfordult, hogy egy egyéni vállalkozó írásban bejelentette ugyan vállalkozói tevékenységének megszüntetését, vállalkozói igazolványát azonban nem adta le. E mulasztásra az illetékes hatóság több évig nem reagált, holott elvárható lett volna, hogy tájékoztassa az ügyfelet arról, hogy tevékenységének megszűnését csak akkor veheti tudomásul, ha vállalkozói igazolványát is leadja. Ennek eredményeképpen az ügyfél terhére több évi elmaradt járulékot és bírságot állapítottak meg.

Súlyos visszásságot rögzítettünk akkor, amikor egy szociális otthonba beutalt, belátási képességében korlátozott, de gondnokság alá nem helyezett személy a teljes kiszolgáltatottság és jogfosztottság állapotába került. Ehhez kezelőorvosainak közreműködése és a szociális otthon dolgozóinak passzivitása is hozzájárult. Az említett személyek észlelhették volna a beutalással kapcsolatos anomáliákat, például az érdekelt jogfosztottá válását, és gyámhatósági intézkedéseket kezdeményezhettek volna helyzetének megváltoztatása érdekében.

Minden esetben visszásságként értékeltük az eljárások indokolatlan elhúzódását, a kérelmet elutasító vagy kötelezést tartalmazó döntések megfelelő indokolásának elmulasztását, a jogszabályban előírt hatósági intézkedések elmaradását.

Súlyos visszásságként értékeltük a jogerős hatósági határozatok végrehajtása érdekében tett intézkedések, illetve a jogerős bírósági határozatok végrehajtásának elmulasztását. Helyrehozhatatlan károkat okozhat, ha az építésügyi hatóság hatáskörének gyakorlását elmulasztja, nem lép fel a szükséges következetességgel az engedély nélküli vagy attól eltérő építkezésekkel szemben, nem tesz megfelelő intézkedéseket a bontásról vagy átalakításról rendelkező határozatának végrehajtása érdekében.

A tisztességes eljárás körébe tartozik a tényállás megfelelő tisztázásának kötelezettsége, aminek elmulasztása miatt az elmúlt évben is több kezdeményezést kellett tenni.

A hatósági mulasztások különösen súlyos eredményre vezetnek akkor, ha az eljárás indokolatlan elhúzódása miatt bekövetkező elévülés megakadályozza az ügyben az érdemi intézkedést. Ilyen jellegű visszásság különösen a szabálysértési eljárásokban tapasztalható.

A büntetőeljárás rendőri és ügyészi szakaszában is visszásságként értékeltük a nyomozás indokolatlan elhúzódását, a panaszok késedelmes elbírálását, a tényállás megfelelő tisztázásának elmulasztását. Ugyanakkor nem tekintettük visszásságnak, ha a nyomozás elhúzódása a megfelelő bizonyítási eljárások miatt szükséges és megalapozott volt.

OBH 4751/1996. számú ügy utóélete

Egy Budapest XIII. kerületi társasház közös képviselője panaszában a Fővárosi Vízművek Rt. mellékvízmérős számlázási szerződési feltételeit sérelmezte.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Rt. olyan mellékvízmérős számlázási szerződés tervezeteket juttatott el a fogyasztókhoz, melyben bevezette a "vízdíjfizető" fogalmát, a fogyasztótól való megkülönböztetés érdekében. Ilyet a kormányrendelet nem ismer. A leolvasásért és a számlakészítésért külön díjat számít fel még akkor is, ha a számlát a fogyasztó bevallása alapján készíti el. A vízmérő által mutatott mennyiségért a szolgáltató nem kívánt felelősséget vállalni, holott a mérő utólagos beszereléséhez hozzájárulása szükséges, és a mérőóra hitelesítését is a legtöbb esetben ő végzi el. A vizsgálat megállapította, hogy az Rt. a mellékvízmérőkre számlázási szerződéseket köt, holott a kormányrendelet 8. §-a értelmében az egyéni fogyasztókkal szolgáltatási szerződést kell kötnie. Így nem a társasházi közösséggel, hanem az egyénnel kerül jogviszonyba. Tehát a társasháztól egyetemleges felelősség címén az egyéni szerződő fél hátralékát behajtani nem lehet. A bekötési vízórákra külön szerződést kell kötnie a közös képviselővel, mivel az 1997-ben még hatályos társasházi tvr. értelmében a közös képviselő jogosult az önálló jogalanyisággal nem rendelkező társasház számára jogokat szerezni és kötelezettségeket vállalni. E szerződés alapján a közösség közös vízfogyasztásáért a társasház tagjai közösen felelnek. A számlák kiállításának alapja a bekötési vízmérőn mért víz mennyisége, ezért a Fővárosi Közgyűlés rendeletének 1. § (3) bekezdése értelmében a fővízmérők alapján történő számlázás költségeit a vízdíj tartalmazza. Mindezek miatt az Rt. a mellékmérős számla elkészítéséért nem számíthat fel külön díjat. A 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 8. §-a kötelezővé teszi az egyéni fogyasztó számára a számla elkészítését, és ezért a fogyasztót ellenszolgáltatásra nem lehet kötelezni. Az állam kötelezővé teszi a szabályszerű számla kiállítását a bevétel, nyereség ellenőrizhetősége céljából. Mindezekre figyelemmel sem lehet a számla kiállításával kapcsolatosan költségeket felszámítani. A kormányrendelet 18. § (7) bekezdése szerint a fogyasztó költségére a mellékvízmérőt üzembe helyezésekor hitelesítési bélyegzővel és zárral kell ellátnia. Mivel a hitelesítést a szolgáltató vagy a megbízottja végzi, ezért köteles felelősséget vállalni a vízmérő által mutatott mennyiségért. Abban az esetben mentesül csak a felelősség alól, ha a hitelesítési bélyegzőt vagy a zárat a fogyasztó megsérti vagy megrongálja.

Az országgyűlési biztos 1997. IX. 19-i ajánlásában felkérte a Fővárosi Vízművek Rt.-t, hogy a bekötési- és mellékvízmérő órákkal kapcsolatos szolgáltatási szerződéseket a hatályos jogszabályokra figyelemmel kössék meg, illetve azokat módosítsák. Egyidejűleg ajánlással fordult a Fővárosi Közgyűléshez, hogy a 4/1995.(II. 13.) számú rendeletében rögzítse, hogy a számla kiállításáért a vízszolgáltató gazdálkodó szervezet nem számíthat fel díjat. Az országgyűlési biztos ajánlásában egyúttal felkérte a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy gondoskodjon a vízszolgáltatást végző gazdálkodó szervezetek szerződési feltételeinek előzetes vizsgálatáról, bevonva a fogyasztók érdekvédelmi szerveit.

Az Rt. a vizsgálat megállapításait nem fogadta el, ezért az országgyűlési biztos az ajánlását 1997. december 12-i levelében fenntartotta. Az Rt. 1998. január 15-én jelezte, hogy törölte a szerződéseik szövegéből az egyetemlegesség használatát, egyebekben a szerződést továbbra is jogszerűnek tartja.

A miniszter és a Fővárosi Közgyűlés az ajánlást elfogadta, de a rendelet módosítását nem tartották szükségesnek, mert az ár tartalmát a kormányrendelet egyértelműen meghatározza. Az országgyűlési biztos 1997. december 29-i válaszában az ajánlását fenntartotta. Az ajánlás fenntartásának eredményeként a főpolgármester helyettes arról tájékoztatott, hogy a rendelet módosítására mind ez idáig nem került sor, és végleges válaszuk attól függ, hogy a 2001. évi díjtárgyaláson milyen erdményeket érnek el a Fővárosi Vízművek Rt.-nél.

OBH 6425/1996. számú ügy utóélete

A országgyűlési biztos a kéményseprői közszolgáltatás kötelező igénybevételét előíró önkormányzati rendeleteket és a közszolgáltatói tevékenységet kifogásoló panaszosok ügyében eljárva megállapította, hogy a kérdést szabályozó jogszabályok alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoznak, ezért - a Fővárosi Önkormányzat rendeletének, időközben megvalósult módosításán túl - 1998 júniusában ajánlásban felhívta a belügyminisztert, hogy a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 27/1996. (X. 30.) BM rendeletet módosítsa, és kötelezze a szolgáltatókat, hogy az éves, féléves vagy havi munkatervükről a lakosságot a helyben szokásos módon, kellő időben tájékoztassák. A rendelet 13. § (2) bekezdését egészítse ki azzal, hogy a sormunkakönyvek tartalmazzák az elvégzett munka igazolására szolgáló aláírást, továbbá az aláíró nevét és lakcímét olvashatóan, valamint - különösen többlakásos házban - az aláírás jogcímét.

OBH 4456/1997. számú ügy utóélete

Az országgyűlési biztos 1999. júliusában ajánlást tett a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítására, mert az egyedi ügyben megállapította, hogy jogbizonytalanságot idéz elő az a körülmény, hogy nincs egyértelműen meghatározva a végrehajtási eljárásban az igényérvényesítés határideje.

OBH 6109/1997.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz való joggal, valamint a 70/A. §-ban megfogalmazott diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásság közvetlen veszélye áll fenn amiatt, hogy a jogalkotó az egészségügyi törvény végrehajtására kiadott 113/1992. (VII. 14.) Korm. rendelet 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a pótlékalap 100%-ára jogosító munkakörök között nem említi a mosogatói munkakörben foglalkoztatottakat.

Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben.

OBH 8709/1997.

Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben

OBH 9245/1997.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

OBH 9960/1997.

A panaszos azért fordult beadvánnyal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert szülei halálos közúti balesetéről, csak négy nap szakadatlan "nyomozás" után szerzett tudomást.

Az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből eredő jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az országos rendőrfőkapitányt és a Petz Aladár Megyei Kórház főigazgatóját (Győr).

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos joggal várhatta a rendőri szervek tájékoztatását a közlekedési balesetről. Megállapította, hogy a jogbiztonság alkotmányos követelményéből eredő tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott, hogy a rendőrség nem tudott felvilágosítást adni a balesetről és annak következményeiről az azt követő negyedik napig.

Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában felkérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy a rendőrség ügyeleti szolgálatáról és a közreműködésével teljesítendő jelentési kötelezettség rendjéről szóló utasítást módosítsa úgy, hogy abban az esetben, ha a rendőri szerv a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet 17. § (4) bekezdésében előírt értesítési kötelezettségét azért nem tudja teljesíteni, mert nincs tudomása a baleset helyszínén életét vesztett, illetve súlyos és életveszélyes sérüléssel kórházba szállított személy közvetlen hozzátartozójának elérhetőségéről, haladéktalanul jelentse az esetet a főügyeletnek, valamint ha a kórház azért értesíti a rendőrség helyi szervét a betegfelvételéről, mert a beteg hozzátartozójának elérhetőségéről, illetve a beteg lakcíméről nem rendelkezik tudomással, a helyi rendőri szerv haladéktalanul jelentse az esetet a főügyeletnek. Az utasítás megfelelő módosítását követően, kötelezze a helyi rendőri szerveket, hogy az érdeklődő hozzátartozót irányítsák a Főügyelethez.

Felkérte a Petz Aladár Kórház főigazgatóját, hogy gondoskodjon az ilyen esetekre vonatkozó EüM utasításban előírt értesítési kötelezettség teljesítésének igazolhatóságáról.

Az érintettek az ajánlásban foglaltakkal egyetértettek, az intézkedéseket megtették.

OBH 10084/1997.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 276/1998.

A panaszos ellen négy éven keresztül nyomozást folytatott a rendőrség szerzői jogok megsértése bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot rendelt el a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság elve, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt. A sérelmezett eljárás vizsgálata érdekében a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjétől kért tájékoztatást.

A panaszos és felesége 1993 áprilisában Dél-Buda Képújság néven kábeltelevíziót működtettek Budapesten, a X. kerületben, majd a XIV. kerületben is. Tevékenységüket 1994 októberéig folytatták, anélkül, hogy a kábeltelevízió működtetéséhez szükséges engedélyekkel rendelkeztek volna. Nem kötöttek szerződést a Szerzői Jogvédő Hivatallal és nem rendelkeztek a Művelődési és Közoktatási Minisztérium stúdió alapítására jogosító engedélyével sem. A megvásárolt videofilmek másolatait díjazás ellenében más kábeltelevízióknak tovább adták, és ezzel a videofilmek jogtulajdonosainak vagyoni hátrányt okoztak.

Az országgyűlési biztos 2000. május 28-án kelt jelentésében megállapította, hogy a X. kerületi Rendőrkapitányság 1994. szeptember 14-én rendelte el a nyomozást. A rendőrség az ügy érdemi nyomozását tíz hónappal az elrendelést követően befejezte. A nyomozás időtartamát a bizonyítás bonyolultsága indokolta. A vádemelési javaslattal befejezett nyomozás iratait az ügyészség öt hónap múlva küldte vissza a rendőrségre a nyomozás kiegészítésére vonatkozó utasításokkal. Az utasításban foglaltakat három hét alatt végrehajtották. Ezt követően újabb öt hónap múlva rendelkezett az ügyészség a pótnyomozás elrendeléséről, másik szakértői vélemény beszerzéséről. A szakértői vélemény elkészítése több hónapot vett igénybe, az iratokat csak ezután - 1997. január 24-én - küldték el az ügyészségre, ahonnan kilenc hónap múlva kapták vissza ismételten az iratokat. Az újabb pótnyomozási határozatban foglaltaknak négy hónap alatt tettek eleget.

A Budapesti X-XVII. kerületi Ügyészség 1998. július 3-án kelt vádindítványában húsz rendbeli szerzői és szomszédos jogok megsértésével vádolta meg a panaszost és feleségét.

OBH 710/1998.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 897/1998.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 1089/1998.

A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság egészségügyi alkalmatlanság miatt a fegyvertartási engedélyét visszavonta. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a panasz alapján a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság elve, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A sérelmezett eljárás vizsgálata érdekében a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetőjétől kért tájékoztatást.

A panaszos vadászlőfegyver tartására jogosító engedélyét a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya visszavonta, mert egy névtelen bejelentés szerint a panaszos alkoholizálás miatt többször volt kórházi kezelés alatt. A bejelentés idején is kórházban volt. A bejelentés szerint a családját alkoholos állapotban fegyverrel fenyegette. A kapitányság beszerezte a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Psychiátriai Osztályának véleményét, amely szerint a panaszos alkoholizmusa és paranoid személyiségzavara miatt fegyvertartásra nem alkalmas. A Rendőrkapitányság igazságügyi orvosszakértői vélemény készítésére kérte fel a Fejér Megyei RFK. Orvosi Hivatalát. Az elmeorvosszakértői vélemény az alkalmatlanságot megerősítette. A panaszos a fegyvertartási engedélyét visszavonó határozat ellen fellebbezett.

A II. fokon eljáró Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság felülvéleményezésre az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságát rendelte ki szakértőként. A Bizottság szakvéleménye a panaszos alkalmatlanságát megerősítette. A Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság helybenhagyta a I. fokú határozatot. Az ügyet a panaszos törvényességi kérelmére a Fejér Megyei Főügyészség is megvizsgálta, azonban ügyészi intézkedésre nem került sor.

Az országgyűlési biztos a beszerzett adatok alapján, 2000. május 22-én kelt jelentésében megállapította, hogy a panaszos lőfegyvertartási engedélyének bevonása során a hatóság az államigazgatási eljárás szabályai szerint, a hatályos fegyvertartási rendelkezések alkalmazásával járt el. A panaszos jogorvoslati kérelmeit és indítványait határidőben elbírálták. A panaszos által beterjesztett szakértői vélemény alapján felülvéleményező szakértő kirendelésére került sor. Az engedély bevonására a rendelkezésre álló, ellenőrzött adatok alapján, a kézilőfegyverek, lőszerek, gáz- és riasztófegyverek megszerzésének és tartásának egészségi alkalmassági feltételeiről és vizsgálatáról szóló 22/1991. (XI. 15.) NM rendelet mérlegelést nem engedő rendelkezése alapján került sor.

Az engedélyek meghatározott ideig tartó érvényességének, ill. az engedéllyel rendelkező személyek időszakos vagy soronkívüli alkalmassági vizsgálat alá vetésének jogszabályi előírását a fegyvereket használó természetes személyek lehetséges egészségi károsodásának szempontjai kellő mértékben megindokolják. A lőfegyver használatát befolyásoló egészségkárosodás emberi életet veszélyeztethet. Az élethez és egészséghez való alapjog védelme pedig a végzetes lőfegyver-használati hibák megelőzése céljából olyan fontos alkotmányos érdek, amely a szigorú szabályozást mindenképpen szükségessé teszi. Az egészségügyi alkalmasság pedig szakmai kérdés, az erre vonatkozó előírásokat tehát alkotmányossági szempontból megítélni nem lehet.

OBH 1222/1998. számú ügy utóélete

I. A repülőtéren tartózkodó, be nem léptetett külföldi olyan megítélése, akire a hatályos magyar jogszabályokat nem kell alkalmazni, az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok védelméhez, illetve az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

II. A repülőtér nemzetközi zónájára vonatkozó értelmező rendelkezések, illetve a kijelölésére vonatkozó eljárási szabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, valamint az ország területén jogszerűen tartózkodó külföldieket az Alkotmány 58. § (1) bekezdése alapján megillető szabad mozgáshoz való alkotmányos jog érvényesülését.

III. Az előszűrés eredményeként elkülönített - útiokmánnyal nem vagy nyilvánvalóan érvénytelen okmánnyal rendelkező - külföldiekkel szembeni eljárási szabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 64. §-ában biztosított kérelem előterjesztéséhez, valamint az Alkotmány 65. § (1) bekezdésében biztosított menedékhez való alkotmányos jogok érvényesülését.

IV. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok gyakorlásával összefüggésben okoz visszásságot, ha az eljáró hatóság törvényben meghatározott cél nélkül kötelezi a külföldi állampolgárt arra, hogy tűrje a csomagjai átvizsgálását.

V. A külföldi állampolgár útiokmányának elvételét vagy lefoglalását tanúsító hatósági igazolás hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

VI. Az okirat-hamisítások bizonyítékainak a fellebbezési eljárásban történő ismételt vizsgálata nélkül a másodfokú eljárás nem tesz eleget az elsőfokú határozat érdemi felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezéseinek, ezért a külföldi állampolgároknak az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való alkotmányos jogával összefüggésben okoz visszásságot.

VII. Az olyan szabadságkorlátozás, amelynek időtartamát, végrehajtásának garanciáit, felülvizsgálatának módját törvény nem szabályozza az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.

VIII. Ha a külföldi visszaszállításának határidejét, illetve a repülőtér zárt területén tartásának időtartamát törvény nem szabályozza az az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okoz.

IX. A visszairányított külföldi állampolgároknak a repülőtér várócsarnokában való éjszakáztatása - amennyiben van tranzitszálló - az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot eredményez.

X. A repülőtér tranzitterületén tartózkodó külföldiek meghatalmazott jogi képviselő igénybevételéhez való jogának gyakorlását biztosító garanciális szabályok hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

XI. A repülőtér tranzitterületén, valamint a közösségi szálláson tartózkodó külföldiek jogi képviselethez történő hozzáférési lehetősége közötti különbség az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében biztosított diszkriminációmentes elbánáshoz való joggal összefüggésben eredményez visszásságot.

XII. A visszairányított külföldiek visszafogadására vonatkozó szabályok kihirdetésének módja az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamisághoz és az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá az Alkotmány 7. § (1) bekezdése szerinti nemzetközi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.

XIII. A beutazásra vagy átszállásra jelentkező külföldieknek a repülőtér területén - a tranzitzónában, illetve a közösségi szálláson - tartásával megvalósuló szabadságkorlátozását a magyar jog nem ismeri, ami az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásához, továbbá az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében szabályozott személyi szabadsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben okoz visszásságot.

XIV. A repülőtér területén szabadságkorlátozás alatt álló külföldiekre vonatkozó hatályos jogi szabályozás nem tesz eleget az Emberi Jogok Európai Bírósága által megfogalmazott követelényeknek, ami az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében megfogalmazott nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való joggal összefüggésben okoz visszásságot.

XV. Az útlevélkezelők fegyverhasználati jártasságára figyelemmel fegyveres munkavégzésük az utasoknak Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében biztosított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát veszélyezteti.

XVI. A közösségi szálláson szolgálatot teljesítő határőrök számára rendszeresített szociális, illetve közösségi helyiség színvonala meg sem közelíti az elvárható mértéket, ami az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében bizotsított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben okoz visszásságot.

XVII. Az útlevélkezelők lőfegyverviselési jogosultságára is figyelemmel mentálhigiénés gondozásuk koránt sem kielégítő, ami veszélyezteti az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében bizotsított legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos joguk érvényesülését.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 1999-ben a Magyar Emberi Jogi Központ, továbbá a Magyar Helsinki Bizottság kezdeményezésére egy átfogó vizsgálatban áttekinte a Ferihegy Nemzetközi Repülőtéren tartózkodó nem magyar állampolgárok, valamint az ott szolgálatot teljesítő határőrök alkotmányos jogainak érvényesülését. A vizsgálat során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetésére az országgyűlési biztos ajánlásokat tett a belügyminiszternek az igazságügy-miniszternek és a határőrség országos parancsnokának. Az ajánlásokkal kapcsolatos válaszadás határideje 2000-ben járt le.

Az országgyűlési biztos ajánlást tett a belügyminiszternek az igazságügy-miniszternek arra, hogy kezdeményezzék az útiokmányok lefoglalására vonatkozó jogszabályi előírások, illetve a visszairányítás alatt álló külföldiek mielőbbi visszaszállítására vonatkozó kötelezettségek közötti összhang megteremtéséhez szükséges törvénymódosítást. Az ajánlást a miniszterek elfogadták. Az igazságügy-miniszter 2000. február 22-én kelt levelében igéretett tett arra, hogy Büntetőtörvénykönyv, illetve a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. tv. megfelelő módosítását 2001-ben elvégzik.

Az országgyűlési biztos ajánlást tett a belügyminiszternek arra, hogy az Itv. módosításával kezdeményezze a repülőtér nemzetközi zónájának fogalmi meghatározását, jogállását, és nemzetközi zóna kijelölésének módját; szabályozza a be nem léptetett, ezért a repülőtér elzárt területén tartózkodó külföldiek szabadságkorlátozásának jogcímét, fenntartásának felülvizsgálatát. Kezdeményezze az Itv. kiegészítését annak érdekében, hogy az Itv. 60. § (1) bekezdésében nem említett beutazási, tartózkodási, illetve továbbutazási feltételek meg nem felelő külföldiek milyen módon hagyhatják el a repülőtér elzárt területét; a megfelelő jogi feltételek biztosításával gondoskodjon arról, hogy a külföldit eredetileg ideszállító légitársaság a lehető leghamarabb tegyen eleget az Itv. 60. § (1) bekezdésében meghatározott visszaszállítási kötelezettségének. Az Itv. rendelkezzen arról, hogy a magyar hatóságok miként tegyenek eleget a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény és az annak módosításáról szóló jegyzőkönyvek kihirdetéséről szóló 1971. évi 25. törvényerejű rendelet 9. számú Függeléke 3.36.1. pontja alapján a visszaszállított külföldiek bebocsátására vonatkozó kötelezettségüknek; továbbá szabályozza a külföldiek visszaírányításával összefüggésben foganatosítható kényszerintézkedéseket, különös figyelemmel az útiokmányok lefoglalásának igazolására. A belügyminiszer 2000. február 21-én, illetve április 27-én kelt leveleiben az országgyűlési biztos ajánlásait azzal fogadta el, hogy azok egy részét a Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. tv. módosításával kívánja rendezni. A választ az országgyűlési biztos elfogadta. A Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. tv., illetve az Itv. módosításainak az ajánlásokat is figyelembe vévő tervezeteit a belügyminiszter 2000. december hónapban véleményezés céljából megküldte az országgyűlési biztosnak.

Az országgyűlési biztos kezdeményezte, hogy a belügyminiszter a 9/1994. (IV. 30.) BM rendelet módosításával szabályozza a külföldiek visszaírányításának végrehajtása kapcsán használatos nyomtatványok formai és tartalmi kérdéseit, továbbá a 66/1997. (XII. 10.) BM rendelet módosításával szabályozza az előszűrés lebonyolításának szabályait, különös fegyelemmel az elkülönített külföldiek menedékjogi kérelem előterjesztéséhez való jogának biztosítékaira. A belügyminiszter álláspontja szerint az Itv. 3. § (4) bekezdésének végrehajtása elegendő biztosítékot nyújt arra, hogy a külföldiek menedékjogi kérelmüket előterjesszék. Figyelemmel arra, hogy a határőrség országos parancsnoka 2000. március 17-én kelt kiegészítő jelentésében az országgyűlési biztos vonatkozó ajánlását elfogadta és saját hatáskörében intézkedett egy olyan tartalmú belső szabályozás kiadásáról, ami az előszűrés eredményeként elkülönített jogsértőknek a határforgalmi kirendeltségen történő előállítását elrendeli, a belügyminiszter válaszát elfogadta. Válaszában az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy a vizsgálat során tudomására jutott azon információra figyelemmel, miszerint az előszűrés eredményeként elkülönített, útiokmánnyal nem rendelkező külföldiek egy részének soron kívül vissza kell szállnia a repülőgépre és be sem mehet a terminál épületébe, az előszűrések végrehajtásának módját a jövőben is kiemelt figyelmmel fogja vizsgálni.

A Határőrség országos parancsnoka az ajánlásokat határidőben elfogadta és intézkedett azok végrehajtásáról.

OBH 1325/1998.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 2050/1998.

II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamhoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá az Alkotmány 13. §-ában biztosított tulajdonhoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben okoz visszásságot, ha szabálytalan parkolás elkövetésével gyanúsított személy költségeit azért nem térítik meg, mert a szabálysértési eljárást nem a gépkocsit üzemeltető személy felelősségének, hanem a felelősség bizonyítékainak hiányában szüntették meg.

III. A gépkocsi elszállításával összefüggésben felmerült költségek megtérítésére vonatkozó kérelem fellebbezéskénti elbírálása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamhoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, az Alkotmány 13. §-a szerinti tulajdonhoz, továbbá az Alkotmány 64. §-ában biztosított kérelem előterjesztéséhez való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 2189/1998.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 2485/1998.

II. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben - figyelemmel a kiskorú azon jogos érdekére is, hogy megkapja azt a védelmet és gondoskodást, amely megfelel az Alkotmány 67. § (1) bekezdésének - visszásság közvetlen veszélyét hordozza magában, ha a rendőri szerv indokolatlanul hosszas várakozást követően közli a kiskorú gyermekével együtt a rendőrségen intézkedést váró állampolgárral, hogy ügyében halaszthatatlan nyomozati cselekmény foganatosítását semmi nem teszi szükségessé, a birtokba helyezésre pedig a rendőrségnek nincs hatásköre.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 2686/1998.

Teljes szöveg 3.6. alfejezetben.

OBH 2762/1998.

A panaszos sérelmezte, hogy a Budapesti VI.-VII. kerületi Rendőrkapitányság megszüntette azt a nyomozást, melyet lakása ügyében kezdeményezett. Kifogásolta azt is, hogy a kapitányság nem járt el bejelentésének azon részében, mely arra vonatkozott, hogy nevének aláhamisításával valaki bejelentette őt egy budapesti lakásba.

A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, a tisztességes eljáráshoz, valamint a kérelem vagy panasz előterjesztéshez való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Ennek során vizsgálatra kérte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét.

A főkapitány megállapította, hogy a panaszban hivatkozott büntető feljelentés tárgyában a Budapesti VI.-VII. kerületi Rendőrkapitányság feljelentés kiegészítést folytatott, melynek eredményeként a nyomozást - bűncselekmény hiányában - megtagadta. A határozatot azonban a feljelentőnek (panaszosnak) nem tudta kézbesíteni a rendőrség, mivel tartózkodási helye nem volt ismert. Végül - több hónap eltelte után - a feljelentő a nyomozást megtagadó határozatról tudomást szerzett. Az ellen panasszal élt. Az ügyészség 1998. július 28-án kelt határozatában a panasznak helyt adott, a nyomozást megtagadó határozatot hatályon kívül helyezte és elrendelte a nyomozást. A nyomozás során a rendőri szerv kihallgatásokat és szembesítéseket foganatosított, valamint igazságügyi írásszakértői véleményt is beszerzett. A szakértő azt valószínűsítette, hogy a lakáscsere szerződésen szereplő névaláírás a feljelentőtől, az ő adataival kitöltött és benyújtott lakcímbejelentő lapon lévő névaláírás azonban nem tőle származik. Végül a nyomozó hatóság - bizonyítottság hiányában - a nyomozást megszüntette. A főkapitány megállapította, hogy a nyomozás az okirattal visszaélés körülményeinek tisztázására nem tért ki. Ezen bűncselekmény büntethetősége azonban - a Büntetőtörvénykönyv vonatkozó előírása szerint - 1999. május 8-án megszűnt. Ezért a nyomozás továbbfolytatására és az elmaradt nyomozati cselekmények foganatosítására nem adott utasítást. A főkapitány a nyomozást hiányosnak tartotta abból a szempontból is, hogy a nyomozó hatóság nem kísérelte meg felkutatni azt a két személyt, akit a feljelentő feljelentésében elkövetőként megjelölt. Nem tárta fel azt sem, hogy a bejelentőlapon megjelölt lakcím valós-e vagy fiktív, és hogy a lakásban ki lakik. Nem vizsgálta továbbá, hogy a feljelentőnek a Budapest, XIV. kerületi lakcímre történt bejelentése hátterében lakáscsere állt-e vagy nem. Ezen hiányosságokra figyelemmel - a főkapitányság kezdeményezésére és a kerületi ügyészség egyetértésével - a kerületi rendőrkapitány 2000. január 21-én hatályon kívül helyezte az ügyben korábban hozott nyomozást megszüntető határozatot és elrendelte a nyomozás továbbfolytatását.

A főkapitány tájékoztatását az országgyűlési biztos elfogadta. Megállapította, hogy a Budapesti VI.-VII. kerületi Rendőrkapitányság ügyben eljáró nyomozója, valamint annak parancsnoka megsértették a jogállamiság és a jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogot figyelemmel arra is, hogy a feljelentőnek jogos érdeke volt a sérelmére elkövetett bűncselekmény feltárása és a bűncselekmény elkövetőjének felkutatása. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megállapítása ellenére ajánlást nem tett, mivel a bűncselekmény elkövetőjének büntethetősége időközben megszűnt. Ugyancsak a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban okozott visszásságot a VI.-VII. kerületi rendőrkapitányság ügyintézője és annak parancsnoka azokkal a mulasztásokkal, melyekre a főkapitány mutatott rá. Mivel a budapesti rendőrfőkapitány utasítására a kerületi kapitányság vezetője ezen hiányosságok megszüntetése érdekében elrendelte a nyomozás továbbfolytatását, ajánlással ezzel összefüggésben sem élt az ombudsman. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény alapján a nyomozóval és parancsnokával szemben fegyelmi eljárás elrendelésének kezdeményezése lett volna megalapozott, de elévülés miatt erre sem tett ajánlást az országgyűlési biztos. A hasonló jellegű mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében viszont felkérte a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy hívja fel az alárendeltségében működő nyomozó hatóságok állományának figyelmét a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend maradéktalan betartására.

OBH 2824/1998.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

OBH 2852/1998.

A panaszos sérelmezte a Budapesti Állatorvos-tudományi Egyetem eljárását, mely - a panaszos szerint - szakmailag megkérdőjelezhető módon járt el vemhes kutyájának műtéte során.

Az országgyűlési biztos az ügyben a jogállamiságból fakadó jogbiztonság szerves részének tekintendő tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A panaszos vizsgálatra vitte az Állatorvos-tudományi Egyetemre vemhes kutyáját, ahol a vizsgálatot elvégző orvos azonnali műtétet javasolt. A panaszos az orvosi véleményt elfogadta, azonban ragaszkodott ahhoz, hogy az anyakutya méhét a műtét során ne távolítsák el. A műtét eredményeképpen az anyakutya méhét el kellett távolítani. Lévén, hogy az Állatorvos-tudományi Egyetem nem hatóság és nem is közszolgáltató szerv, a panasz ezen részét az országgyűlési biztos hatáskör hiányában elutasította.

A panaszos sérelmezte továbbá hogy, a Fővárosi Főügyészséghez benyújtott, 1997. május 15-én kelt, az Állatorvos-tudományi Egyetem eljárása miatt tett feljelentésre a Főügyészség csupán 1997. július 1-én értesítette őt arról, hogy beadványát a Budapesti VI-VII. Kerületi Ügyészséghez tette át. A panaszos 1997. október 14-én kelt levelében a feljelentés benyújtását követően ismét a Fővárosi Főügyészséghez fordult, melyben sérelmezte, hogy az áttételt követően a kerületi ügyészség az ügyében nem intézkedett és soron kívüli intézkedést kért. A panasz nyomán a Fővárosi Főügyészség, 1997. október 18-i levelével együtt a Budapesti VI-VII. Kerületi ügyészségnek küldte meg a beadványt és felhívta a kerületi ügyészséget tájékoztatásra. Az 1997. május 29-én hozzá érkezett feljelentés kapcsán a főügyészségnek a büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) szerint első lépésként az ügyben való hatáskörét és illetékességét kell vizsgálnia. Ennek és az esetleges áttételnek a Be. értelmében a feljelentés megérkezésétől számított legfeljebb tizenöt napon belül kell megtörténnie. Hosszú és indokolatlan az ügyben a főügyészség egy hónapig tartó eljárása. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Fővárosi Főügyészség eljárása alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozott.

2. Sérelmet okozott továbbá, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Ügyészség az 1997. július 1. napján történt áttételt követően csak 1997. november 5. napján tette át hatáskör és illetékesség hiányában a beadványt a Budapest VII. Kerület Erzsébetváros Polgármesteri Hivatal Szabálysértési Ügyek Irodájához. A kerületi ügyészség ugyanis négy hónap elteltével döntött arról, hogy a beadványban szereplő cselekmény nem bűncselekmény. Az alapos gyanú megállapítása, bizonyítékok és az elkövetők felderítése mind gyors és hatékony intézkedést igényelnek. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Ügyészség eljárása alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott.

A kerületi ügyészség levélben tájékoztatta a feljelentő-panaszost arról, hogy a beadványban foglalt tényállásból nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése, ezzel megfosztotta a panaszost a jogorvoslati jogtól, mely a nyomozást megtagadó határozat esetén rendelkezésére állt volna. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Ügyészség eljárása a jogorvoslati joghoz való alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozott.

3. A panaszos sérelmezte továbbá, hogy a Budapest VII. Kerület Erzsébetváros Polgármesteri Hivatal Szabálysértési Hatósága határozatával a szabálysértési eljárást megszüntette. A határozat indokolása szerint a kezelőorvost meghallgatni nem lehetett, mert hosszabb külföldi kiküldetésre távozott, és az egyetem által a szabálysértési hatóság részére bocsátott kezelési lapokból egyéb betegségek kezelése volt nyomon követhető. A határozat szerint továbbá az állatkínzás szabálysértési tényállásának elemeit a beadványban foglalt cselekmény nem valósította meg: sem a nyilvánosság, sem a botrány okozás nem nyertek bizonyítást.

A Budapesti VII. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala a szabálysértési eljárást megszüntető határozatának indokolása nem felel meg a - határozathozatal idején hatályos - a szabálysértésekről szóló törvényben foglaltaknak, mely szerint a határozatnak tartalmaznia kell a tömör indokolást, utalva a megállapított tényekre, bizonyítékokra, a büntetés kiszabásánál figyelembe vett körülményekre és a szabálysértést meghatározó jogszabályra. Az indokolás tartalmazza a megállapított tényállást. Nem indokolta meg viszont a jegyző azt, hogy a hiányolt tényállási elemek (a nyilvánosság és a botrányokozás) miért, miből következően nem álltak fenn a kérdéses cselekmény elkövetésekor. Az indokolás során hivatkozott jogszabály pusztán számszerűen és hibásan volt megjelölve a határozatban. A szabálysértési eljárásban hozott határozat indokoló részének tartalmaznia kell a határozat alapjául szolgáló jogszabályok pontos megjelölését. A jogszabályi hivatkozás azonban nem csupán a jogszabály megjelölésére, a paragrafus és bekezdés számra történő utalást, hanem az érthetőség érdekében a jogszabály tárgyának és a hivatkozási alapot képező szabálynak a tömör felidézését is tartalmazza. Pontatlan és hiányosan megjelölt jogszabályi hivatkozásával a határozat indokoló része a határozat olvasója számára nehezen érthetővé tette a rendelkező rész magyarázatául szolgáló indokoló részt. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Budapesti VII. Kerületi Önkormányzat jegyzőjének eljárása a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozott.

4. A panaszosnak ismételten a Fővárosi Főügyészséghez benyújtott, 1998. január t-én kelt, 1998. január 27-én a Budapesti VI-VII. kerületi Ügyészség hatáskör és illetékesség okán áttett feljelentése tárgyában a kerületi ügyészség határozatával a nyomozást megtagadta. A panaszos sérelmezte, hogy a megtagadó határozat ellen tett panaszának bejelentése és az elbírálás között 2 hónap 20 nap telt el. Minthogy a Be. szerint ezt 8 napon belül kellett volna megtennie, a főügyészség érdemi ügyintézésének hossza jelentősen túllépte a törvény által előírt határidőt. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Ügyészség eljárása alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott.

A legfőbb ügyész az ajánlást határidőben elfogadta. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője az ajánlást késedelmesen, de elfogadta.

OBH 2859/1998.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 3294/1998.

Teljes szöveg: 3.10. fejezetben.

OBH 3308/1998.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 3393/1998.

A panaszos egy budapesti társasház közös képviselőjeként sérelmezte, hogy a társasházban több lakás bűncselekményre utaló körülmények között cserélt tulajdonost, és amikor emiatt segítséget kért a Budapesti XIX. Kerületi Ügyészségtől, azt a felvilágosítást kapta, hogy "az érintett személyeknek kell a feljelentést megtenni". Kifogásolta azt is, hogy a társasházban található egyik lakást a helyi önkormányzat kiutalta egy magánszemélynek, pedig az nem önkormányzati lakás. A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz, továbbá a kérelem vagy panasz előterjesztéshez való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el, melynek során vizsgálatra kérte a legfőbb ügyészt és tájékoztatást kért az országos főkapitánytól, valamint Budapest XIX. kerület Polgármesteri Hivatal jegyzőjétől.

A panasz és a panaszos szóbeli meghallgatása alkalmával elmondottak alapján megállapította az országgyűlési biztos, hogy a beadványban foglaltak kivizsgálására, vagyis arra, hogy segítséget nyújtson a panaszos által képviselt budapesti társasház egyes lakásainak eladásával, cseréjével kapcsolatos körülmények, esetleges visszaélések feltárásához, nincs hatásköre.

Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének küldött ombudsmani megkeresésre a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese válaszolt, aki megállapította, hogy a szóban forgó társasházban hat lakás magán-, egy önkormányzati tulajdonban volt. Több lakó - köztük a panaszos - úgy nyilatkozott, hogy mintegy három év alatt a lakók kicserélődtek. Volt olyan család, aki a közös udvar rendjére nem vigyázott, de miután ez a család elköltözött, ez az állapot megszűnt. A lakók egyikének sem tett senki ajánlatot a társasház valamely lakása megvásárlására. A társasház önkormányzati tulajdonú lakása szükséglakás volt, abban a vizsgálat idején nem lakott senki. A bűnügyi helyettes nem állapított meg szabálytalanságot a lakások tulajdonos váltással kapcsolatban sem. Rámutatott, hogy a társasházból elköltözött családok viselkedésére visszavezethető, áron alul történő ingatlan adásvétel az utóbbi másfél évben nem történt, és megszűntek a társasház lakóinak nyugalmát zavaró, korábban tapasztalt események is. A bűnügyi helyettes tájékoztatta az ombudsmant arról is, hogy a panaszos 1998-ban már tett bejelentést a Budapesti XIX. kerületi Rendőrkapitányságra a társasház lakásainak eladásával, cseréjével összefüggésben. Az akkori vizsgálat sem állapított meg bűncselekményre utaló körülményeket.

A legfőbb ügyész azt állapította meg, hogy sem a Budapesti XVIII. és XIX. kerületi Ügyészségen, sem annak közigazgatási jogi szakágát ellátó Budapesti XX, XXI. és XXIII. kerületi Ügyészségen nem keletkezett ügyirat arról, hogy a panaszos a társasház képviselőjeként az ügyészséghez fordult volna. Az utóbbi három évben az ügyészség személyi állománya jelentősen módosult. Ezért nem tudta megállapítani, hogy a panaszos kitől kapott ügyészi felvilágosítást. Megállapította azonban, hogy a panaszos - amit ő is elismert - csak tájékoztató jelleggel kereste meg az ügyészséget 1997-ben. A legfőbb ügyész rámutatott, hogy a panaszost 1997-ben meghallgató ügyész az ügyviteli szabályokat nem sértette meg azzal, hogy nem készített sem hivatalos feljegyzést, sem jegyzőkönyvet a panaszos tájékoztató bejelentéséről.

A jegyző megállapításai is összhangban álltak a rendőrség által megállapítottakkal. Az önkormányzat a lakások tulajdonváltozásait nem kísérte figyelemmel, így azokról nem tudott.

Az országgyűlési biztos az ügyben alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapított meg. A panaszos kérelmei, beadványai alapján eljáró hatóságok mulasztást nem követtek el. Az ombudsman a vizsgálatot ajánlás nélkül fejezte be.

OBH 4031/1998.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa újságcikk alapján hivatalból indított vizsgálatot egy idős asszony kilakoltatásának ügyében, vizsgálata során iratokat kért be a XVIII. kerületi jegyzőtől.

A kilakoltatott asszony egy Üllői úti 30 m2-es komfort nélküli bérleménnyel rendelkezett. A bérlemény magánszemély tulajdonában volt. Az épület évek óta beázott, ezért az építési hatóság a tetőszerkezet kijavítására kötelezte a tulajdonost. A tulajdonos a javítási munkálatokat nem végeztette el, ennek következtében az épület műszaki állaga annyira leromlott, hogy azt a XVIII. kerületi önkormányzat építéshatósági csoportja életveszélyessé nyilvánította, és egyúttal felkérte a lakásügyi csoportot, hogy az ott lakók ideiglenes elhelyezéséről gondoskodjon. Ezt követően az épület tulajdonosa a tetőn lévő cserépfedést teljes egészében lebontotta. Az önkormányzat a bérleményben lakó asszony részére egy 18 m2 alapterületű szoba-konyhát biztosított. Az asszony a felajánlott elhelyezési lehetőséget vonakodva, de elfogadta. A lakásügyi bizottság egy év eltelte után egy egyszobás, 31 m2 alapterületű lakást adott bérbe az asszonynak, aki a lakás felújítására és a költözködés költségeire még 150 000 forintot kapott az önkormányzattól.

A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat az életveszélyessé vált magántulajdonú épület lakóinak ideiglenes elhelyezéséről a törvényi előírásoknak megfelelően gondoskodott. Az ideiglenes elhelyezési kötelezettség ugyanis az önkormányzatot csak akkor terheli, ha az életveszélyessé vált és kiüríteni rendelt épület lakója vagy annak tulajdonosa saját maga az elhelyezésről nem tud gondoskodni. Az ideiglenes elhelyezésnek nem kell megfelelnie a lakás tartalmi követelményeinek, így az ideiglenes elhelyezést szolgáló helyiségnek a kiürített lakással azonos méretűnek és komfortfokozatúnak sem kell lennie. Az önkormányzat az életveszélyes épületből bármely fűthető, ideiglenes elhelyezésre alkalmas épületbe kihelyezheti a lakókat. Mivel az esetre vonatkozó szabályok a "katasztrófa-elhárítás" körébe tartoznak, a jogszabályi rendelkezések az ideiglenes elhelyezést szolgáló lakás minőségét nem határozzák meg. Tekintettel arra, hogy a Pestszentlőrinci Önkormányzat az ideiglenes elhelyezést szolgáló helyiséget a kiürítés elrendelésekor rendelkezésre álló üres lakások vagy egyéb helyiségek közül tudja csak biztosítani, és az önkormányzat elhelyezési kötelezettségének a jogszabályi előírásoknak megfelelően - a rendelkezésre álló ingatlanokból - eleget tett, valamint ezen túlmenően, ahogy arra lehetősége volt, egy, a korábbi lakással azonos méretű és komfortfokozatú lakást biztosított az idős asszonynak, az országgyűlési biztos alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg.

OBH 4077/1998.

A panaszos sérelmezte, hogy hivatali hatalommal visszaélés, valamint közokirat-hamisítás miatt 1996 februárjában, a Legfőbb Ügyészség panaszirodáján tett feljelentése ügyében a kijelölt nyomozóhatóság a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette, a határozat ellen benyújtott panaszát az ügyészség elutasította. A különböző ügyészi szervekhez benyújtott kérelmeire ellentmondó adatokat tartalmazó válaszokat kapott. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és tájékoztatást kért a Legfőbb Ügyésztől.

A panaszos azért tett feljelentést, mert a Komárom-Esztergom Megyei Kárrendezési Hivatal által Dorogon, 1993. december 9-én tartott termőföld árverés ellen ismeretlen személy a panaszos nevében - a panaszos abban az időben a Dorogi Földrendező Bizottság elnöke volt - kifogással élt az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalnál. Az OKKH a kifogást elutasította. A panaszos állítása szerint a beadványt nem ő írta, de elismerte, hogy a Bizottság is beadott egy azonos tartalmú kifogást.

A Legfőbb Ügyészség a feljelentést a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészséghez küldte meg vizsgálatra. Az ügyben vizsgálatot folytatott a Legfőbb Ügyészség Magánjogi és Közigazgatási Jogi Főosztálya is. Megállapításaikról a panaszost tájékoztatták, aki azonban a vizsgálatok eredményét nem fogadta el és sérelmezte az ügy elhúzódását. Ezt követően az ügyészség az V. kerületi Rendőrkapitányságot bízta meg a nyomozással. A nyomozó hatóság a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. A megszüntető határozat elleni panaszát a Budapesti V-VIII-XIII. kerületi Ügyészség elutasította. Álláspontjuk szerint az OKKH határozatok indoklásaiban mutatkozó eltérések ellenére, a határozatok nem tekinthetők fiktívnek, ezért az ügyben sem közokirat-hamisítás, sem hivatali visszaélés gyanúja miatt nem indokolt büntetőeljárás indítása. Az országgyűlési biztos általános helyettese 2000. április 12-én kelt jelentésében megállapította, hogy a rendőrségi nyomozás és annak ismétlődő ügyészi felülvizsgálatai nem adtak megnyugtató választ a panaszos által kifogásolt határozat alapját képező beadvány létezésére. Tekintettel azonban arra, hogy a panaszos maga is kérte az árverés eredményének megsemmisítését a bíróságtól, hivatkozva a Földrendező Bizottság által az árverést követő napon tett kifogásra is, így tényleges sérelme nem keletkezett amiatt, hogy az OKKH neki tulajdonított egy másik beadványt és ennek alapján is hozott - érdemben azonos - határozatot.

Azok a téves adatok és megállapítások, amelyeket a panaszos kifogásolt és a Legfőbb Ügyészség is elismert, az OKKH adatközlésén alapultak.

OBH 4510/1998.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 4879/1998.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 5081/1998.

Teljes szöveg: 3.10. fejezetben.

OBH 5536/1998.

Egy érdi lakos fordult az Országgyűlési Biztosok Hivatalához sérelmezve, hogy a Magyar Energia Hivatal nem intézkedett annak érdekében, hogy a gázszolgáltató visszafizesse a hálózatfejlesztési díjon felül megfizetett költségeit.

A jogállamiságból fakadó jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.) és a tulajdonhoz fűződő jog (Alk. 13. § (1) bek) sérelmének gyanúja miatt az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatot indított.

Az ügy megfelelő kivizsgálása érdekében a biztos megkereste a Magyar Energia Hivatalt, a TIGÁZ Rt. -t. és az érdi önkormányzat polgármesterét, jegyzőjét, valamint a Gazdasági Minisztérium Energetikai Főosztályának munkatársát.

A panaszos 1997-ben a TIGÁZ Rt.-vel gázt vezetetett családi házához. Ennek során a hálózatfejlesztési hozzájáruláson túl 67 000 forint egyéb költséget fizetett meg. 1998. január 26-án a panaszos a Magyar Energia Hivatalhoz fordult azzal a kérelemmel, hogy a jogtalanul kifizetetett 67 000 forintot fizettesse a Hivatal vissza.

A Magyar Energia Hivatal megállapította, hogy mindössze a gázóra felszerelésének költsége érinti a TIGÁZ Rt-t, mint szolgáltatót, ez a költség azonban indokolt volt. A vizsgálat során kiderült, hogy Érden 1993-ban építették ki a gázvezetéket, amelyben a panaszos akkor nem vett részt. A hálózatra történő utólagos csatlakozás esetén az önkormányzatnak 80 000 forint hálózatfejlesztési hozzájárulást kell fizetni, melyet közműhálózat-fejlesztésre fordít. Utólagos csatlakozás esetén a hálózatfejlesztési hozzájáruláson túl meg kell fizetni a tervezési díjat és a kivitelezést.

I. A biztos először azt vizsgálta, hogy a hivatal a fogyasztóvédelmi panaszt a rá vonatkozó anyagi és eljárási szabályoknak megfelelően vizsgálta-e meg.

Miután a gázszolgáltatónak a panaszos csak az "élőre kötésért", a gázmérőre felszerelt plombáért, valamint a részére történt kötelező tájékoztatásért fizetett, ezért a hivatalnak csak ezekre a költségekre vonatkozóan volt hatásköre vizsgálatot lefolytatni. A biztos megállapította, hogy a hivatal megállapításai helytállóak abból a szempontból, hogy a panaszosnak hálózatfejlesztési hozzájáruláson túl egyéb költségeket is viselnie kellett, mert a hálózatfejlesztési hozzájárulás csak az elosztóvezeték megépítésének fedezete, és nem fedezi a csatlakozóvezetékek megépítését.

A vizsgálat során a Magyar Energia Hivatal (továbbiakban: MEH) vezetője téves tájékoztatást adott azonban azzal kapcsolatban, hogy a 32/1995. (VIII. 8.) IKM rendelet hatálybalépése előtt megépült, de a rendelet hatálybalépése után történő utólagos rácsatlakozás esetén mely jogszabályt kell alkalmazni. A Hivatal vezetőjének véleménye szerint ezekben az esetekben az 1/1977. (IV. 6.) NIM rendeletet kell alkalmazni. A vizsgálat során azonban a biztos megállapította, hogy tévesen alkalmazza a MEH azt a jogelvet, hogy a jogviszony keletkezésekor hatályban lévő jogszabályt kell alkalmazni. Igaz, hogy a vizsgált esetben a beruházás az 1/1977. (IV. 6.) NIM rendelet hatálya idején valósult meg, azonban az utólagos csatlakozás 1995. augusztusa után történt. 1995. augusztus 28-tól a 1/1977. (IV. 6.) NIM rendelet helyébe lépett a 32/1995. (VIII. 8.) IKM rendelet, és ez a rendelet nem rendelkezik arról, hogy a hatálybalépése előtt létesített gázelosztó vezetékre való csatlakozásra a korábbi jogszabályt kellene alkalmazni, ezért az 1/1977. (IV. 6.) NIM rendeletre nem lehet hivatkozni.

Függetlenül a gázelosztó vezeték létesítésének idejétől az utólagos rácsatlakozásnál csak a 32/1995. (VIII. 8.) IKM rendelet alkalmazható. Erre egyébként az országgyűlési biztos korábbi jelentéseiben már felhívta a Magyar Energia Hivatal figyelmét.

II. Hivatalból terjesztette ki a vizsgálatot a biztos arra, hogy a hivatal a fogyasztói panaszok kivizsgálása során nem folytat le államigazgatási eljárást, hanem a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. tv. alapján jár el, és ennek során levélben értesíti a panaszt benyújtó személyeket a vizsgálat eredményéről.

Megvizsgálva gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. tv. Magyar Energia Hivatalt szabályozó részét, megállapította a biztos, hogy a hivatal eljárására az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezései az irányadók azzal az eltéréssel, hogy az ügyintézés határideje 90 nap.

III. A vizsgálatot hivatalból terjesztette ki biztos arra, hogy született-e az önkormányzat és a panaszos között olyan megállapodás, mely a befizetett hálózatfejlesztési hozzájárulás későbbi befizetésekkel arányosan csökkentett részének sorsáról rendelkezik.

Azt az önkormányzat elismerte, hogy a panaszossal megállapodást nem kötött a visszautalással kapcsolatban. Olyan megállapodás sem született, hogy az önkormányzat a "túlfizetéseket" közműfejlesztésre fordítaná. Ezzel a gyakorlatával az önkormányzat megsértette a gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési hozzájárulásról szóló 32/1995. (VIII. 8.) IKM rendelet 3. §-át. Ezért megállapította a biztos, hogy a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben az önkormányzat alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott.

Tudomására jutott a biztosnak az is, hogy a panaszos nem kapta vissza az önkormányzattól a 89/1991. (VII. 12.) Korm. rendelet alapján közműfejlesztésre befizetett összeg 15%-át, melyre állami támogatás jár. Miután a visszatérítést a közműfejlesztést befizető személynek kell kérelmeznie, ezért nem állapítható meg alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelem.

A Magyar Energia Hivatal a kezdeményezéssel nem értett egyet, ezért állásfoglalás céljából felterjesztette a jelentést a gazdasági miniszternek, a polgármester mind két kezdeményezést elfogadta.

OBH 5543/1998.

K. T. kaposvári lakos panasszal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert a magánlaksértés vétsége miatt tett feljelentése alapján folytatott nyomozás - véleménye szerint indokolatlanul - elhúzódott, az eljárást megszüntették és a megszüntető határozatot késedelmesen kézbesítették.

A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye, illetve a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és a Kaposvári Rendőrkapitányságról beszerezte az eljárás iratait.

A panaszos édesapja az élettársa - S. G. - lakásában elhunyt. Másnap a panaszos és testvére felkeresték S. G.-t azzal a szándékkal, hogy elkérjék édesapjuk kaposvári lakásának kulcsait. S. G. a kulcsokat nem adta át. A panaszos és hozzátartozói megbíztak egy biztonsági szolgálatot, hogy az elhunyt tulajdonos élettársának bejutását a lakásba megakadályozzák. S. G. tudomást szerzett az intézkedésről, ezért az éjszaka folyamán az elhunyt testvérével és annak fiával a lakáshoz mentek. A biztonsági őr nem engedte be őket, ezért rendőri segítséget kértek.

Az őr a rendőri felszólításra S. G.-t és a vele együtt érkező két férfit beengedte, majd rádiótelefonon értesítette megbízóit. Az értesítésre a panaszos és testvére is a lakásba érkezett. S. G. közölte, hogy csak személyes dolgait kívánta elvinni. A nála lévő iratokat a panaszos átnézte, és átvételi elismervény ellenében átadta S. G.-nek.

A panaszos feljelentést tett a Kaposvári Rendőrkapitányságon édesapja élettársa és a neki segítséget nyújtó személyek ellen magánlaksértés miatt.

A nyomozó hatóság a feljelentés kiegészítését rendelte el, majd ennek határidejét két ízben meghosszabbította. A feljelentés kiegészítése során meghallgatták a biztonsági szolgálat munkatársait. A nyomozás elrendelése után a feljelentett személyeket gyanúsítottként, a panaszost és testvérét tanúként hallgatták meg, és beszerezték a hagyatéki eljárás iratait. A nyomozás határidejét a Kaposvári Városi Ügyészség meghosszabbította. A nyomozást 1998. június 22-én bűncselekmény hiányában megszüntették. A panaszos kifogásolta, hogy a határozatot nem kézbesítették a részére, továbbá nem értett egyet a nyomozás megszüntetésével. A panaszt a Kaposvári Városi Ügyészség elutasította. Az ügyiratban lefűzött vétív szerint a panaszos részére a nyomozást megszüntető határozatot 1998. augusztus 4-én kézbesítették. A panaszos és testvére - mint törvényes örökösök - a hagyatékot 1998. február 26-án vették át.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a nyomozás időtartamának elhúzódását a végrehajtott nyomozati cselekmények nem indokolták, azonban a határidő meghosszabbítása az eljárási szabályoknak megfelelően történt, és az ügy elhúzódása nem volt olyan mértékű, amely megalapozná a jogállamiság és a jogbiztonság sérelmének megállapítását. A nyomozás időtartama a hagyaték átadását nem befolyásolta, a panaszosnak a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joga ennek következtében nem szenvedett sérelmet. A nyomozó hatóság a hatályos jogszabályok alapján állapította meg, hogy a panaszos és testvére - annak ellenére, hogy a halál beálltának időpontjától az elhunyt törvényes örökösei voltak - nem voltak édesapjuk lakásának birtokosai, mivel azzal korábban édesapjuk és annak élettársa rendelkezett. Rendelkezési jog hiányában nem volt megállapítható a magánlaksértés bűncselekményének a panaszos sérelmére történt elkövetése.

OBH 5547/1998.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 6212/1998.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 6434/1998.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásság keletkezik, ha a szabálysértési hatóság nem folytat teljes körű bizonyítást, az eljárást pedig indokolatlanul elhúzza, továbbá nem észleli, hogy az elévülési idő beállta miatt megszűnt az elkövető felelősségre vonásának lehetősége.

A panaszos sérelmezte, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság vele szemben szabálysértési eljárást indított, és kifogásolta a szabálysértési hatóságok döntéseit is. Szerinte a határozatok nem voltak elfogulatlanok, mert a balesetet okozó egyik személy hivatásos állományú rendőr volt.

A beadvány és annak mellékletei alapján felmerült a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte az Országos Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Főosztálya vezetőjét.

A panasz és mellékletei alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos részese volt a Budapest területén 1995. május 17-én történt közlekedési balesetnek. Az ügyben a panaszos és a balesetkor előtte álló gépkocsi vezetője ellen a Budapesti VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított. Több szabálysértési tárgyalást tartottak, majd a panaszossal szemben az eljárást szabálysértés hiányában megszüntették. A baleset azon részesével szemben, aki a BM hivatásos állományú tagja volt, a szabálysértési hatóság megállapította, hogy az eljárás lefolytatására hatásköre nincs, őt parancsnoka vonhatta felelősségre.

Az eljárást megszüntető határozat ellen a baleset egyik érintettje - a panaszos előtt ütköző személy - fellebbezéssel élt, melynek a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyt adott, új eljárás lefolytatását rendelte el azzal az indokkal, hogy a bizonyítási eljárás nem volt teljes körű. Az új eljárásba új elkövetőt is bevontak, végül bizonyítottság hiányában ismét megszüntették az eljárást. Ez ellen a panaszos nyújtott be fellebbezést. Azt a másodfokú szabálysértési hatóság nem találta megalapozottnak. A megyei rendőri szerv az eljárás folytatására, illetve új eljárás elrendelésére nem látott törvényes alapot, mivel a cselekmény óta két év eltelt, az akkor hatályban volt szabálysértésekről szóló törvény pedig ilyen esetben kizárta az elkövető felelősségre vonását.

Az országos főkapitányság főosztályvezetője arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy az ügyben elrendelt új eljárás során az elsőfokú szabálysértési hatóság a meghallgatásokat időben - mintegy másfél évig - indokolatlanul elhúzta, az eljárást lezáró, 1998. július 3-án kelt határozata pedig törvénysértő volt. Ekkor ugyanis az elkövető felelősségre vonására - az abszolút elévülési idő miatt - már nem volt lehetőség. Ezen kívül a hatóság nem teljesítette a másodfokú hatóság által előírt valamennyi eljárási cselekményt. Az abszolút elévülési idő beállta miatt az országos rendőri szerv sem látott lehetőséget új eljárás elrendelésére. Rámutatott azonban arra, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság Központi Közúti Közlekedési Szabálysértési Osztálya jár el valamennyi Budapesten elkövetett közlekedési szabálysértési ügyben, ezért a panaszos kizárási indítványának nem lett volna indokolt helyt adni. Felhívta a főosztályvezető a Budapesti Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Főosztálya vezetőjének figyelmét, hogy a jövőben fokozottan ügyeljen a felügyelete alá tartozó hatóságok eljárásainak törvényességére, illetve gondoskodjon a konkrét ügyben mulasztók felelősségre vonásáról. A felhívásnak a címzett eleget tett, ismételten áttanulmányozta a szóban forgó szabálysértési ügy iratát, majd nyomatékosan felhívta a Budapesti VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság Központi Közúti Közlekedési Szabálysértési Osztály vezetőjének figyelmét az állomány szakmai ismeretének naprakésszé tételére, utasította a szorosabb vezetői ellenőrző tevékenységre, valamint az indokolatlanul elhúzódó baleseti ügyek haladéktalan felülvizsgálatára. Fegyelmi felelősségre vonás alkalmazását azonban nem tartotta indokoltnak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság főosztályvezetőjének tájékoztatását az ombudsman elfogadta. A szabálysértései eljárás megszüntetését nem vitatta, mivel az országgyűlési biztos nem mérlegelheti a szabálysértési hatóság által feltárt bizonyítékokat. Megállapította viszont, hogy a Budapesti VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság Központi Közúti Közlekedési Szabálysértési Osztály ügyben eljáró dolgozója és annak parancsnoka megsértette a jogállamiság és a jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot figyelemmel arra is, hogy a panaszosnak és a többi eljárás alá vont személynek jogos érdeke fűződött ahhoz, hogy a velük szemben elrendelt szabálysértési eljárás számukra megnyugtató módon, az abszolút elévülési időn belül, mielőbb befejeződjön. A szóban forgó alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozott az ügyintéző és parancsnoka azzal is, hogy az eljárást indokolatlanul elhúzták, és nem folytattak teljes körű bizonyítást, továbbá nem észlelték, hogy a cselekmény elkövetésétől számított két év eltelt, ezzel megszűnt az elkövető felelősségre vonásának lehetősége. Az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozó rendőrökkel szemben - a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény alapján - fegyelmi eljárás elrendelésének kezdeményezése lett volna megalapozott, de a törvény azt is kimondja, hogy elévülés miatt nem indítható fegyelmi eljárás, ha a fegyelemsértés elkövetése óta egy év eltelt. Ezért az országgyűlési biztos ezzel kapcsolatban ajánlást nem tett. Ajánlotta viszont a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy rendelje el a Budapesti VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság Központi Közúti Közlekedési Szabálysértési Osztályán folyó szabálysértési munka komplex ellenőrzését és az arról készült jelentést főkapitányi vezetői értekezleten tárgyalják meg. A főkapitány az ajánlásnak eleget tett, a feltárt hiányosságok megszüntetésére intézkedési tervet dolgoztatott ki a kerületi kapitánnyal. A főkapitány az intézkedési tervben meghatározott feladatok végrehajtását is ellenőrizte, utóellenőrzés keretében. A vizsgálat tehát elérte célját.

OBH 6547/1998.

A Vám- és Pénzügyőrség hivatásos állományának több tagja nevében eljáró jogi képviselő beadványa szerint a pénzügyőrök nem kapták meg külföldi kiküldetési díjaikat, illetve a díjak kifizetését egyes vámhivatalok vezetői úgy próbálták elkerülni, hogy a jogosultakat megfélemlítve aláírattattak velük egy nyilatkozatot arról, hogy lemondanak kiküldetési díjukról. A pénzügyőrök azt is sérelmezték, hogy az 1998. III. negyedévi jutalomkeretüket az országos parancsnokság csökkentette, hogy így biztosítsák a kiküldetési díj fedezetét. Egy névtelen bejelentő azt is kifogásolta, hogy az ügyben hivatali visszaélés alapos gyanúja miatt indult nyomozásban az Encsi Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője megmutatta a panasszal érintett vámhivatal parancsnokának a tanúkihallgatási jegyzőkönyveket.

A beadvány alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz, a végzett munka mennyisége és minősége szerinti jövedelemhez való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte a pénzügyminisztert és az országos főkapitányt, a legfőbb ügyésztől pedig állásfoglalást, a budapesti főkapitányság érintett osztályvezetőjétől, valamint a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivataltól tájékoztatást kért.

A pénzügyminiszter jogszerűnek minősítette - a költségtérítés fedezetének biztosítása érdekében - a jutalomkeret csökkentését. Azt azzal indokolta, hogy a céljutalom és a kiküldetési díj a Vám- és Pénzügyőrség részére megállapított személyi juttatások előirányzatán belüli, nem rendszeres személyi juttatások körébe tartozik. Megállapította azt is, hogy valóban volt olyan pénzügyőr, aki írásban lemondott a testülettel szemben fennálló külföldi kiküldetési díj igényéről. Nem találta viszont bizonyítottnak, hogy a lemondó nyilatkozatot az elöljárók felhívására tették. Ezért a fenyegetéssel érintett személyi kört nem vizsgálta. A panaszban szerepelt jogsértések gyanújának megelőzése érdekében azonban a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka felhívta a megyei parancsnokok figyelmét arra, hogy a külföldi kiküldetési díjak kifizetésében érdekelt pénzügyőrök elöljárói ne tegyenek olyan intézkedést, amely annak látszatát keltené, hogy eljárásuk a kiküldetési díj igények érvényesítésének korlátozására irányul.

A miniszter válaszát az országgyűlési biztos tudomásul vette és részben elfogadta, vagyis nem vitatta, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága jogszerűen csökkentette az 1998. III. negyedévi céljutalomkeretet a kiküldetési díj kifizetés fedezete céljából. Ezen döntését arra alapozta, hogy ez szakkérdés, másrészt pedig egy PM utasítás a juttatások kifizetési célú felosztását parancsnoki hatáskörbe utalta. Ezekre figyelemmel nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. A lemondó nyilatkozatokkal kapcsolatban viszont tovább vizsgálódott.

A legfőbb ügyész megállapította, hogy az ügyben a Budapesti IX. kerületi Ügyészség nyomozást rendelt el hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt. A nyomozás lefolytatására a BRFK Nyomozó Főosztályt jelölte ki. Az ügyben több száz - nyolc megye területén lakó - tanút hallgattak ki és iratokat foglaltak le.

A BRFK Gazdaságvédelmi Osztálya vezetője arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy valóban elrendeltek az üggyel kapcsolatban büntetőeljárást hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen, de 2000 márciusában a nyomozati iratokat - az eljárás továbbfolytatása céljából - áttették a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalba.

A nyomozó hivatal ügyben eljáró ügyésze megküldte az országgyűlési biztosnak a 2000. augusztus 3-án kelt, nyomozást megszüntető határozatot. A nyomozó hivatal bűncselekmény hiányában szüntette meg a nyomozást. A határozat indokolása tartalmazta, hogy a bizonyítási eljárás időtartama alatt a jogerős bírósági határozatban megítélt pénzösszegeket valamennyi pénzügyőr megkapta függetlenül attól, hogy tett-e lemondó nyilatkozatot vagy nem. Hátrány tehát nem érte a pénzügyőröket. A gyanúsítottként kihallgatott parancsnokok pedig akkor, amikor az állomány illetékes vezetőiként, az irányításuk alá tartozó szervnél a jutalmazásról, vezénylésről, fegyelmi eljárás megindításáról döntöttek, nem hivatalos személyként jártak el. Döntéseik a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálatáról szóló törvény, valamint a Vám- és Pénzügyőrség hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyával kapcsolatos egyes szabályokról szóló PM rendelet, végső soron a Munka Törvénykönyv rendelkezésein alapultak. Ez ugyancsak kizárta a hivatali visszaélés bűntettének megállapítását. A megszüntető határozat ellen panasszal nem éltek a jogosultak, az jogerőssé vált. A nyomozás megszüntetésének megalapozottságát az országgyűlési biztos sem vitatta, mivel nem büntetőügyben eljáró hatóság, nincs lehetősége az ilyen ügyben hozott határozatok ténybeli alapjának vizsgálatára és a bizonyítékok további mérlegelésére. Ezért alkotmányos joggal összefüggő visszásságot ez irányban sem állapított meg.

Az országos főkapitány megállapította, hogy az ügyben az encsi rendőrkapitányság által foganatosított tanúkihallgatások alkalmával a bűnügyi osztályvezetője szabadságon, majd betegállományban volt. Ez idő alatt nem jelent meg szolgálati helyén. Ezért a tanúkihallgatásokról nem tudott, abban nem vett részt, így azokat nem mutatta meg senkinek. Azonkívül sem igazolta semmi, hogy a szóban forgó tanúkihallgatási jegyzőkönyveket valaki megmutatta az érintett vámhivatal parancsnokának. Ezért fegyelmi eljárást nem kezdeményezett az országos főkapitány. A főkapitányi tájékoztatást is elfogadta az ombudsman, és tekintettel arra, hogy a rendelkezésére álló adatok alapján nem állt fenn alkotmányos joggal összefüggő visszásság, annak megállapítását mellőzte.

Hatáskör hiányában a panasznak azt a részét nem vizsgálta az országgyűlési biztos, ami a bíróságok döntéseit érintette. Vizsgálatát ajánlás nélkül zárta le.

OBH 6804/1998.

A panaszos szerint a BRFK XII. kerületi Rendőrkapitányságon folyamatban volt büntetőeljárásban nem készítettek bűnjeljegyzéket a panaszos tulajdonát képező, lefoglalt dolgokról, az ügy előadója pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy a panaszos visszakapja azon ingóságait, iratait, melyek a bűncselekmény elkövetésének helyszínén maradtak. Kifogásolta azt is, hogy a BRFK I. kerületi Rendőrkapitányságon talált tárgyként vette át a szerinte bűnjelnek minősülő táskáját.

A panasz alapján felmerült a tisztességes eljáráshoz és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során felülvizsgálatra kérte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét.

A főkapitány megállapította, hogy a panaszos táskájáról két esetben szerzett tudomást a rendőrség. Először egy hétvégi ház tulajdonosa tett feljelentést a XII. kerületi Rendőrkapitányságra, hogy betörtek és különböző ruhaneműket eltulajdonítottak a házból, a helyszínen pedig volt egy diplomatatáska. Még a bejelentés napján helyszíni szemlét tartottak, a szóban forgó táskát pedig beszállították a kapitányságra. A táska tartalma alapján alapos gyanú merült fel arra, hogy a lopás elkövetője a panaszos. Vele szemben elfogatóparancsot bocsátottak ki. A panaszost 1996. november 1-jén elfogták, és a II. kerületi kapitányságra előállították, majd átkísérték a XII. kerületi kapitányságra. Ez utóbbi rendőri szervnél a panaszost gyanúsítottként kihallgatták. A táskát nem minősítették bűnjelnek, ezért azt a gyanúsított (panaszos) részére - átadás-átvételi elismervény nélkül - kiadták. Az átvételkor a panaszos jelezte, hogy a táskából hiányoznak iratok. A nyomozók azonban közölték vele, hogy a táskában az átadott-átvett iratokon kívül más nem volt. Kiemelte a főkapitány, hogy gyanúsítottként a panaszos úgy nyilatkozott, hogy a feljelentéssel érintett hétvégi házban huzamosabb ideig lakott, de azt nem egyedül használta. Ebből arra következtettek, hogy a házban tartózkodó más személy is hozzáférhetett a táska tartalmához. A főkapitány szerint az ügyben a rendőrség eljárása nem okozott kárt, de elismerte, hogy a XII. kerületi kapitányság dolgozói mulasztást követtek el akkor, amikor a táskát - figyelmen kívül hagyva a Be. szabályait - nem foglalták le a helyszíni szemle során, illetve azt nem vételezték be a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről és nyilvántartásáról szóló utasításnak megfelelően. A mulasztást azonban már korábban észlelte a kapitányság vezetője, és megállapításairól 1998. augusztus 7-én tájékoztatta a panaszost. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényre figyelemmel azonban - elévülés miatt - nem indított fegyelmi eljárást a mulasztást elkövető dolgozóval szemben. Az ügyben a főkapitány is eljárt. 1998. október 15-én értesítette a panaszost, hogy a táska és tartalma lefoglalásának elmaradása, továbbá a bűnjelkezelés szabályainak figyelmen kívül hagyása az ügy érdemi kimenetelét, valamint a panaszos által a rendőrségen számon kért iratok eltűnését nem befolyásolta, de büntető feljelentést tehet ismeretlen elkövető ellen, kárigényét pedig bíróság előtt érvényesítheti.

A főkapitány megállapította továbbá, hogy a panaszos táskája mintegy nyolc hónappal később újra a rendőrségre került. Ekkor egy állampolgár talált tárgyként adta le azt az I. kerületi kapitányságon. A táska átvételéről a Budavári Rendőrőrsön rendőri jelentés készült, ami tartalmazta a táska tartalmát is. A kapitányság dolgozói azonban a táskát nem továbbították a táskában talált iratok szerinti személy (vagyis a panaszos) IX. kerületi lakóhelyének polgármesteri hivatalába. A mulasztást 1998. november 3-án tartott belső revízió során tárták fel. Ekkor a Vizsgálati Alosztály írásban értesítette a panaszost, hogy táskáját és a benne lévő iratokat a kapitányságon átveheti. Ez 1998. november 9-én megtörtént.

A főkapitányi tájékoztató alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a BRFK XII. kerületi Rendőrkapitányságon folyamatban volt büntetőügyben helyszíni szemlét tartó rendőrök a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság elvével, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos emberi joggal összefüggésben visszásságot okoztak, amikor nem vették figyelembe a büntetőeljárásról szóló törvénynek, valamint a bűnügyek rendőrségi nyomozásáról szóló BM utasításnak a lefoglalással kapcsolatos rendelkezéseit, vagyis nem foglalták le a betöréses lopás helyszínén talált táskát mint bűnjelet, és így elmaradt a táska lefoglalásának megszüntetéséről és panaszos részére való kiadásáról szóló határozathozatal is. Ugyancsak a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság elvével, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos emberi joggal összefüggésben okozott visszásságot, hogy a helyszíni szemle időpontjától a panaszos elfogásáig a táskát a kapitányságon nem bűnjelként tárolták és kezelték. Sérült a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság elve, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos emberi jog akkor is, amikor a panaszos táskáját a BRFK I. kerületi Rendőrkapitányság - a Rendőrség Szolgálati Szabályzatában foglaltak figyelmen kívül hagyásával - nem továbbította haladéktalanul a jegyzőhöz.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy témavizsgálat keretében állapítsa meg, hogy az alárendeltségében működő kerületi rendőri szervek gyakorlatában hogyan érvényesül a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről és nyilvántartásáról szóló utasítás, valamint a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló rendeletnek a talált tárgyak esetén irányadó előírásai. Fegyelmi eljárást nem kezdeményezett az ombudsman, mert - elévülésre tekintettel - arra már nem volt lehetőség. A hasonló jellegű mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében azonban felkérte a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy hívja fel az alárendeltségében működő nyomozó hatóságok állományának figyelmét a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend maradéktalan betartására. Az országgyűlési biztos a panaszos kárigényével kapcsolatos főkapitányi álláspontot nem vizsgálta, mert a kárigény elbírálása bírósági határkörbe tartozik.

A főkapitány az ajánlást elfogadta, intézkedésben szabályozta a központi gépjármű és bűnjelkezelési, valamint szállítási feladatok koordinált ellátását, továbbá az azzal kapcsolatos tevékenységet, elrendelte a vonatkozó jogszabályok illetékes állomány körében való oktatását, végül a bűnjelekkel és a talált tárgyakkal összefüggő munkaköröket betöltő munkatársak tevékenységének fokozottabb ellenőrzését. Az ajánlás tehát elérte célját.

OBH 7374/1998.

A panaszost a beadvány szerint az 1997/98-as tanévre államilag finanszírozott hallgatói helyre vették fel német szakra, de az 1998/99-es tanévtől már költségtérítésre kötelezték, mert 1996/97 óta magyar-kommunikációs szakon is tanult, és az intézmény álláspontja szerint az új kormányrendelet alapján a második képzés csak költségtérítéses lehet. A panaszos szerint az intézmény döntése jogellenes egyebek között azért is, mert tanulmányai közben változtatták meg a feltételeket. Bár a panaszos a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőséggel nem élt (kérésére az intézmény a költségtérítését 50%-kal mérsékelte), az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a panasz alapján mégis vizsgálatot folytatott, mert az esetleges sérelem ismétlődése várható volt. Az ügyben véleményt kért az oktatási minisztertől, de vizsgálatot nem, mert a panaszos a nevének elhallgatását kérte.

A panaszos arra hivatkozott, hogy a Felsőoktatási felvételi tájékoztató 1997. évi kötete szerint az egyetem a német szakon csak államilag finanszírozott képzést hirdetett meg, költségtérítésest nem. Csakhogy ugyanezen tájékoztató általános részében olvasható az is: ha az ilyen képzésre felsőfokú oklevéllel rendelkezők jelentkeznek, felvételük esetén csak költségtérítéses képzésben részesülhetnek. A tandíj és finanszírozási jogszabályok alapján a jogalkalmazók - ideértve az Oktatási Minisztériumot is - akként értelmezték a második alapképzést, hogy a másodikként megkezdett alapképzésre nem vonatkoznak az állami támogatások és kedvezmények. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy az egyetemi és főiskolai hallgatók részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló 144/1996. (IX. 17.) Korm. rendelet (R.) folyamatos és lényeges módosításai is évről-évre változást hoztak, a második alapképzés költségtérítéses lett (egyébként már 1997. szeptember 1-jétől). E bizonytalanságokat végül a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (Ftv.) 2000. június 20-án elfogadott módosítása (2000: XCVII. tv.) szüntette meg azzal, hogy egyértelműen határozta meg az első alapképzés és a párhuzamos képzés fogalmát, ez utóbbinál kimondva: "A hallgatónak csak az egyik képzése lehet államilag finanszírozott". (Ftv. 121. § d), t) pont).

A törvénymódosításhoz kapcsolódva az R. módosításáról szóló 147/2000. (VIII. 23.) Korm. rendelet (Rm.) és a finanszírozásról rendelkező 120/2000. (VII. 7.) Korm. rendelet szabályozza az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzés kapcsolatát (átmenet), valamint a költségtérítést érintő intézményi kötelezettségeket (a tájékoztatást az R. új 22. §-a). A vizsgálat megállapítása szerint tehát a gyakori jogszabályváltozás és a tájékoztatás hiányosságai valóban bizonytalanságot okoztak a panaszos jogait illetően, amit azonban az új szabályok a jövőre nézve megszüntetnek.

Az R. 12. § (2) bekezdése értelmében tandíjmentesség illeti meg az egyszakos tanári oklevéllel már rendelkező, valamint az egy tanári szakon tanulmányokat folytató hallgatókat a második tanári szakképzettség megszerzésekor. Ez a kedvezmény viszont csak azt illeti meg, akinek egyszakos tanári oklevele van, vagy ilyen szakon folytatja tanulmányait. Ha az első alapképzés nemcsak a tanári szakot tartalmazza, hanem más szakképzettséget is ad, mint a panaszos esetében a magyar-kommunikáció szak, akkor már nem alkalmazható a kedvezmény. (Az ugyanis a közoktatás tanárellátottságát kívánja javítani, a kétszakos tanárképzést általánossá tenni.) Mivel ilyen értelmezési probléma más esetben is felmerült, az Rm. más, félreérthetetlen konstrukcióval szabályozza ezt a kedvezményt úgy, hogy a minden szakot szakszám szerint besoroló 120/2000. (VII. 7.) Korm. rendeletben meghatározott kettes szakszámú szakhoz köti azt.

Mindezek alapján az országgyűlési biztos azt állapította meg, hogy a jogszabályok alkalmat adhattak ugyan a félreértésre, jogbizonytalanságra, a panaszos fizetési kötelezettségét illetően ez az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem okozott. A jogszabályok indokolt korrekciója időközben megtörtént.

OBH 7393/1998.

1998. december 22-én a Debreceni Rendőrkapitányság előállító helyiségében, a széldzsekijére felakasztva találták I. S. fiatalkorút. A haláleset körülményeinek tisztázása érdekében az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot rendelt el, és tájékoztatást kért a Hajdú-Bihar megyei főügyésztől.

A fiatalkorút az ellene intézeti szökés miatt kiadott országos körözés alapján 17 óra 05 perckor állították elő a rendőrkapitányságra. Az előállító helyiségben történt elhelyezése előtt személyes tárgyait és cipőfűzőjét elvették. Az előállítóban 17 óra 30 perc és 18 óra között helyezték el, és 19 óra 30 perckor vették észre a halálát.

A rendkívüli haláleset kivizsgálására összeállított bizottság megállapította, hogy a rendkívüli haláleset önakasztás miatt következett be. Idegenkezűségre, bűncselekmény elkövetésére utaló elváltozást, sérülést nem találtak. A rendőrkapitányság vizsgálata szerint az ügyeletvezető az elhelyezést követően több alkalommal is személyesen ellenőrizte az előállítottat. A GYIVI-be történő haladéktalan átszállítására azért nem került sor, mert ebben az időpontban a kapitányságon nem volt az átkíséréssel megbízható, szabad járőr. A rendőrkapitányság vezetője által elrendelt fegyelmi vizsgálat azzal zárult, hogy az érintett rendőröket nem terheli felelősség a bekövetkezett halálesetért. A büntetés-végrehajtási ügyész ugyanerre a megállapításra jutott.

Az országgyűlési biztos már korábban megállapította, hogy azok a hatályos jogszabályok, amelyek szerint a fogvatartott halálának körülményeit a fogvatartásért felelős köteles kivizsgálni, összeférhetetlenek az eljárási garanciákkal. Elfogulatlan vizsgálat csak az intézmény törvényességi felügyeletét ellátó külső szervtől várható.

A belügyminiszter az ajánlásokat részben elfogadta. A Fogdaszolgálati Szabályzatot a Belügyi Közlönyben megjelenteti, az előállítók jobb ellenőrizhetőségéhez szükséges intézkedéseket (technikai ellenőrzés, rácsos ajtók) az ORFK folyamatosan végrehajtja. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta.

A legfőbb ügyész helyettese az ajánlással nem értett egyet. Az országgyűlési biztos megfontolja, hogy az ajánlást az országgyűlés elé terjessze.

OBH 100/1999. és OBH 3787/2000.

Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben.

OBH 332/1999.

A panaszos sérelmezte, hogy amikor lakása ügyében megkereste a Budapest VIII. Kerületi Rendőrkapitányságot, a rendőrség nem járt el. Kifogásolta azt is, hogy lakáscsere hozzájárulási kérelmének az önkormányzat helyt adott, pedig a csere lakásban már laktak, így abba a panaszos nem tudott beköltözni.

A panasz alapján - különös tekintettel a panaszosnak az általa bérelt és elcserélni kívánt lakás használathoz való jogára - felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte fel Budapest VIII. kerület, Józsefváros polgármesterét és a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét.

A VIII. kerületi jegyző megállapította, hogy a panaszos valóban egy önkormányzati bérlakás bérlője volt 1997. november 28-tól, határozatlan időtartamra. A panaszos és egy magántulajdonban lévő lakás tulajdonosa 1998. szeptember 21-én lakáscsere-szerződést nyújtott be jóváhagyás céljából az önkormányzathoz. A kérelemnek helyt adtak, mivel a szerződés jóváhagyásának megtagadására okot adó körülmény (adat) nem merült fel. A panaszos személyesen járt el az önkormányzatnál, saját maga vette át a hozzájáruló nyilatkozatot is. Később a panaszos és édesapja többször megkereste az ügyintézőt, mert a panaszos nem kapta meg azt az értékkülönbözetet, melyben megállapodtak cserepartnerével. Az ügyintéző azt javasolta, hogy tegyenek feljelentést a rendőrségen és a bírósághoz is fordulhatnak a szerződés érvénytelenítése céljából. A jegyző szerint az ügyintéző nem követett el mulasztást sem a szerződés jóváhagyásakor, sem az azt követő ügyintézés során.

A főkapitányság vezetője megállapította, hogy egyetlen kerületi rendőrkapitányságon sem volt olyan írásbeli feljelentés vagy bejelentés, melyet a panaszos az általa sérelmezett lakáscsere miatt tett volna. A vizsgálat során meghallgatták a panaszost, aki elmondta, hogy cserepartnere kifizetett neki 550 000 forintot. Ezt követően jutott tudomására, hogy a lakásban laknak, abba beköltözni nem tud. Vissza akarta állítani az eredeti állapotot, de cserepartnere arra nem volt hajlandó. Ezenkívül 1998 őszén megkereste a Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányságot, ahol az ügyeletes meghallgatta, majd tájékoztatta, hogy az ügyben a rendőrségnek nincs határköre. Bejelentéséről jegyzőkönyv nem készült, a bejelentés pontos napjára nem emlékezett, a lakáscserével összefüggő okiratot nem mutatott be. A főkapitány azonban utasította a Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjét, hogy az ügyben rendeljen el feljelentés-kiegészítést annak tisztázása érdekében, hogy történt-e bűncselekmény. Az eljárás a vizsgálat során még folyamatban volt. A főkapitánynak nem volt módja az ügyben esetleg mulasztó személy kilétének megállapítására, illetve felelősségének kivizsgálására sem tekintettel arra, hogy a panaszos nem tudta megjelölni annak időpontját, hogy mikor tett bejelentést a kerületi Rendőrkapitányságon.

A helyettes ombudsman a megkeresett szervek vezetőinek válasza alapján megállapította, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat a panaszos által sérelmezett lakáscseréhez való hozzájárulás megadásakor a vonatkozó jogszabályok szerint járt el, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem okozott. A Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányságnak az a dolgozója viszont, aki meghallgatta a panaszost a bűncselekmény gyanújára utaló lakáscseréről, de a bejelentéséről sem feljegyzést, sem rendőri jelentést nem készített, figyelmen kívül hagyta a bűnügyek rendőrségi nyomozásáról szóló BM Utasítás vonatkozó rendelkezését, ezzel megsértette a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot. A rendőrnek ez a mulasztása hozzájárult ahhoz is, hogy utólag nem lehetett megállapítani a bejelentés pontos időpontját, a mulasztást elkövető rendőrségi dolgozó kilétét, és felelősségét sem lehetett kivizsgálni. A bejelentés dokumentálásának mellőzésére volt visszavezethető az is, hogy az ügyben a kapitányság semmilyen intézkedést nem tett. Ez szintén a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben okozott alkotmányos visszásságot. Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy hívja fel a Budapest VIII. kerületi Rendőrkapitányság illetékes állományának figyelmét a bűncselekmény gyanúja miatt tett bejelentések során követendő eljárási rend maradéktalan betartására. A konkrét ügyben ajánlást nem tett, mivel a főkapitány utasította a kerületi kapitányt feljelentés kiegészítés elrendelésére. A főkapitány az ajánlást elfogadta, és arról is tájékoztatta az általános ombudsman helyettest, hogy a feljelentés kiegészítést követően csalás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást rendeltek el, melyet a bűncselekmény elkövetésének helye szerint illetékes XI. kerületi kapitányság folytat.

OBH 352/1999.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Kóspallag, Nagyhanta dűlőben a Földkiadó Bizottság, illetve a Fővárosi és Pest megyei Földművelésügyi Hivatal (továbbiakban: FM Hivatal) az 1996. december 11-én kelt egyezségi jegyzőkönyv alapján nem intézkedett a föld kiadásáról és a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyeztetéséről.

Az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatra kérte fel a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térképészeti Főosztályát (továbbiakban: főosztály) A Főosztály tájékoztatása szerint az ügyben a következő tényállást állapította meg:

A panaszos a részarány tulajdona terhére kérte kiadni az általa használt termőföldet a Földkiadó Bizottságtól 1993-ban. A Földkiadó Bizottság 37 jogosult részvételével egyeztetési tárgyalást tartott. Az egyezség az 1996. december 11-én kelt jegyzőkönyv tanúsága szerint létrejött. Az FM Hivatal részére tételes jegyzőkönyvben átadott iratanyagban azonban az egyezségi jegyzőkönyv nem szerepelt. A Váci Földhivatal (továbbiakban: Földhivatal) kimutatása szerint a Nagyhanta dűlőre nem érkezett földkiadási határozat. Az FM Hivatal, mivel nem volt tudomása az 1996-ban kötött egyezségről, a szóban forgó területet kiadta más jogosultaknak, akiknek tulajdonjogát a Földhivatal a nyilvántartásba be is jegyezte. Az egyezségben részt vevő tulajdonosok a jegyzőhöz fordultak segítségért, aki értesítette a Földhivatalt, majd később a polgármester az FM Hivatalt is. Az FM Hivatal a Nagyhanta dűlőre hozott földkiadási határozatokat visszavonta az 1996-ban megkötött egyezségre tekintettel. A visszavonó határozatot, az azt megelőző határozatokra is kiterjedően a főosztály - az újabb jogosultak fellebbezésére - 1999. július 22-én kelt határozatában megsemmisítette, és az FM Hivatalt új eljárásra utasította. Hivatkozott arra, hogy az FM Hivatal eljárása során nem tett eleget tényállás tisztázási kötelezettségének és ezzel jogellenes állapotot hozott létre.

Megállapította azt is, hogy az 1996-ban létrejött egyezség nem volt teljes körű, mert arra számos - a Nagyhanta dűlőre határidőben földkiadási kérelmet benyújtó - részarány-tulajdonost előzetesen nem hívtak meg. Az egyezség eredményéről a Földkiadó Bizottság nem hozott határozatot, ezért azt a földhivatal bejegyezni nem tudta.

Az eljárás elhúzódása miatt az országgyűlési biztos 2000 májusában tájékoztatást kért az FM Hivatal vezetőjétől, aki elmondta, hogy néhány kivételtől eltekintve elkészültek az egyezségi jegyzőkönyvben szereplő személyek nevére szóló határozatok, és azokat bejegyzésre továbbították a Váci Földhivatalhoz. A Földhivatal vezetője elküldte a panaszos tulajdonjogának bejegyzéséről szóló határozatot. Ezzel a panasz megoldódott.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy mind a Földkiadó Bizottság, mind az FM Hivatal a fenti alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott. Hangsúlyozta azonban, hogy az új eljárás elhúzódásáért az FM Hivatalt elmarasztalni nem lehet. A jogellenes állapot helyreállítása igen bonyolult feladat volt, és alapos, körültekintő munkát igényelt. A panaszos ügyét egyedileg elbírálni nem lehetett, azt csak a többi részaránytulajdon kiadásával együtt lehetett megoldani. Ezért az ügyben az országgyűlési biztos az ajánlástól eltekintett.

OBH 393/1999.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 434/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 762/1999.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 1253/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 1332/1999. és OBH 6829/1996.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 1395/1999.

A panaszos azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert a pilisvörösvári önkormányzat a Muttnyánszky Ádám Szakképző Iskola működését korlátozó határozatokat hozott, valamint olyan intézkedéseket tervezett, amelyek célja, hogy az intézményt átadja a megyei önkormányzatnak.

Az országgyűlési biztos a művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az önkormányzat polgármesterét, és a kapott válaszok alapján az alábbiakat állapította meg. A pilisvörösvári önkormányzat az 1999. februári ülésén a Muttnyánszky Ádám Szakképző Iskola átszervezésével kapcsolatban három határozatot hozott. Az első határozatban felkérte a polgármestert, hogy jelezze a megyei önkormányzatnak, hogy az önkormányzat a szakképző iskolát át kívánja adni működésre. A második határozatban az iskola számára műhelyek céljára bérelt épület kiürítéséről és visszaadásáról hozott döntést. A harmadikban pedig az intézményben tanítható szakmák számának felére csökkentéséről hozott határozatot. Az önkormányzati döntést előkészítő szakmai javaslatot a következőkkel indokolták: a szakiskola fenntartása a megyei önkormányzat alapfeladata. E feladatot a helyi önkormányzat önként vállalta, így arról le is mondhat, főként azért mert a tanulók kétharmada nem is a település lakói közül kerül ki. A fenntartás egyre növekvő költségeit az önkormányzat nem tudja hosszú távon vállalni, különösen azért nem, mert az iskola által oktatott 16 féle szakma között vannak olyanok, amelyekben csak 3-5 tanuló tanul, és néhányra teljesen megszűnt az érdeklődés. Ilyen csekély létszám mellett rendkívül aránytalanok a működtetés költségei, különösen a bérelt műhely után fizetendő összegek. A határozatok elfogadása előtt az önkormányzat kikérte valamennyi véleményalkotásra jogosult álláspontját, és a testület a döntéseket szinte egyhangúan fogadta el. A tanműhely céljára használt épület kiürítését követően az önkormányzat gondoskodott az intézményen belül egy kisebb tanműhely kialakításáról, illetve egyes szakmákban a szakmai gyakorlatot - szerződés alapján - erre helyet biztosító vállalkozók (építkezésen) oldották meg. Mivel az intézmény átadására csak azt követően kerülhet sor, hogy az átvétel feltételeiről megállapodás született, és azt a megyei önkormányzat határozatban elfogadta, a közgyűlés döntéséig az országgyűlési biztos az eljárását felfüggesztette. A megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke a közgyűlési döntés napirendre tűzése előtt 2000. június 21-én jelezte, hogy az intézmény működtetését csak abban az esetben veszi át a megye, ha a települési önkormányzat az intézménynek helyt adó ingatlan tulajdonjogát is átruházza. Ellenkező esetben csupán a feladat ellátását veszik át, ami azzal jár, hogy a tanulókat és az oktatókat más intézményekben helyezik el, és ezt az intézményt nem tartják fenn. A Pilisvörösvár Város Önkormányzatának képviselőtestülete 2000 júniusában határozatot hozott arról, hogy az intézmény átadására vonatkozó korábbi határozatát visszavonja, ezzel kinyilvánította szándékát, hogy a Muttnyánszky Ádám Szakképző Iskolát továbbra is fenn kívánja tartani.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat megindításakor figyelembe vette, hogy az önkormányzat a költségvetését a törvényes kertek között szabadon határozza meg, és mint fenntartó nagyfokú önállósággal bír az intézményi struktúra kialakításában, szervezésében. Döntését az egyes szakmák iránt csökkent érdeklődés miatt alacsony kihasználtságú intézmény gazdaságtalan működése indokolta.

Az önkormányzat a közoktatási törvény 88. § (9) bekezdése alapján jogosult volt az önként vállalt feladatának átadása érdekében a megyei önkormányzatot megkeresni, és jelezni, hogy az intézmény fenntartását a jövőben nem kívánja vállalni. A végleges döntés meghozatala előtt jelentőssége van annak a körülménynek, hogy az önkormányzat a megyei önkormányzat kérésére az átadott feladat ellátását szolgáló intézmény vagyonát köteles használatra átengedni megyei önkormányzatnak. A városi önkormányzat az ajánlatot megfontolva úgy döntött, hogy a szakiskolának a településen történő működtetését több éven keresztül csak az biztosítja, ha a települési önkormányzat gondoskodik annak fenntartásáról, ezért az átadásra vonatkozó korábbi határozatát visszavonta. Az önkormányzat az iskola által oktatható szakmák számának csökkentését az intézmény vezetésének javaslata, és a tényleges igények alapján hajtotta végre. Az iskola alapító okiratának módosítását az előírásoknak megfelelően végezte el, a kis létszámú szakmák oktatását "kifutó" rendszerben szünteti meg. A tanműhely kiürítésével kapcsolatban nem merült fel az oktatás színvonalának csökkenése, mert a tényleges igényeket az újonnan kialakított tanműhely biztosította, míg az építőipari szakmák szakmai gyakorlatait a tanulók külső helyszíneken folytathatták.

Az országgyűlési biztos a vizsgálatot alkotmányos visszásság hiánya miatt szüntette meg.

OBH 1675/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 2045/1999.

Az Állástalanok, Hátrányos Helyzetűek Érdekvédelmi Szervezete (ÁHHÉSz) fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány (NGYIK) nem fizette ki számukra a pályázaton nyert összeget. Az országgyűlési biztos a sajtóból arról szerzett tudomást, hogy az NGYIK által fenntartott három, fogyatékosok szakképzését biztosító intézmény működése veszélybe került, mert a közalapítvány a fogyatékosok szakképzését biztosító intézmények működési kiadásainak fedezetét nem folyósítja.

Az országgyűlési biztos a művelődéshez való jog, valamint a jogbiztonság sérelme lehetőségének gyanúja miatt megindított vizsgálatokat egyesítette. Megkereste az Ifjúsági és Sportminisztériumot (ISM), valamint az Országos Foglalkoztatási Közalapítványt (OFA) az álláspontjuk közlésére, továbbá beszerezte az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) az NGYIK működésének pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről készített jelentését. A biztos a következő előzményeket tárta fel: Az NGYIK kuratóriumának mandátuma 1999 végén lejárt, de az új kuratórium nem kezdhette meg a működését, mert a korábbi kuratóriumi elnök az új elnök megválasztását a Legfelsőbb Bíróság előtt keresettel megtámadta. A bíróság döntéséig az új kuratórium nem működhetett. Az ÁSZ 2000 februárjában készült el a NGYIK működésének ellenőrzéséről készült jelentésével, melyben foglalkozott mindkét panaszban megjelölt problémával. Feltárta, hogy a finanszírozás körüli problémák rendezését célzó tárcaközi egyeztetést nem folytatták le, és a fogyatékos tanulók rehabilitációját biztosító iskolák működtetésének feltételeire vonatkozó javaslat elkészítését előíró 2167/1999. (VII. 8.) Korm. határozatot az érintettek határidőn belül nem hajtották végre. Az ÁHHÉSz panasza ügyében az OFA-tól kapott tájékoztatás szerint az NGYIK is jelentkezett az OFA által kiírt pályázatra, és lehetőséget kapott a "Van már programod?" programban való részvételre, és ahhoz 8 millió forint támogatás igénylésére. Az NGYIK vállalta, hogy 30-36 szervezet 1-1 tagja részére pályázatírás oktatására felkészítő tréninget szervez pályakezdő munkanélküli fiatalok számára. Az NGYIK a pályázatot úgy írta ki, hogy a jelentkező szervezetek a tanfolyamon való részvételt maguk fizetik, és utólag kapják meg a támogatást. A panaszos szervezete a tanfolyam feltételeit teljesítette, de a szerződésben vállalt 400 000 forintból csak 200 000-t kapott meg, azt is egy év késedelemmel. A pályázaton elnyert összeg másik felét a NGYIK fizetésképtelensége miatt a vizsgálat befejezéséig sem kapta meg.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat megindításakor figyelembe vette, hogy a közalapítvány tevékenységének ellenőrzésére a törvény előírása alapján az ÁSZ, az ügyészség és az alapító képviselője jogosult. Azért döntött a vizsgálat mellett, mert a közalapítvány olyan közfeladatot lát el amelyről egyébként az állami szervnek vagy az önkormányzatoknak kellene gondoskodnia, ez pedig közszolgáltatásnak tekinthető. A vizsgálat azt elemezte, hogy a közalapítvány hogyan gondoskodik az állami szerv számára előírt feladat végrehajtásáról, egy közalapítvány alkalmas-e a feladat végrehajtására. A szervezet rendelkezik-e a feladat ellátásához szükséges eszközökkel, szakértelemmel, megfelelően működik-e az ellenőrzési rendszere, és a közalapítvány működési zavara esetén az állami szervek gondoskodnak-e a törvényben rájuk rótt feladat végrehajtásáról?

A Kormány a Közalapítvány alapító okiratát 2000. január 16-i hatállyal kívánta módosítani, de a kuratórium korábbi elnöke a bejegyzése ellen fellebbezést nyújtott be. A Közalapítvány feladatkörét 1996-ban egy kormányhatározat bővítette ki a fogyatékos gyermekek szakmai képzése intézményrendszerének kialakításával.

A cél egy országos hálózat kialakítása, melynek első stádiumában három intézmény létrehozása volt a feladat, melyhez az alapító egyszeri pénzügyi támogatást is nyújtott. Az intézmény fenntartását úgy tervezték, hogy a - teljes feltöltöttség esetén - 350 fős intézmény diákjai után járó normatíva elegendő legyen a működtetéshez. A létszám a tervezettnél azonban lassabban töltődött fel, a vizsgálat idején is még csak 75%-os volt a kihasználtság, így a normatíva is csak ezzel arányosan jutott el a fenntartóhoz. Feltehetően ez is közrehatott a kialakult pénzügyi hiányban, amely megakadályozta, hogy a közalapítvány egyéb forrásokra pályázzon. Az alapító okirat módosítását az indokolta, hogy az ÁSZ vizsgálat a struktúra megváltoztatását javasolta, és e javaslatot már több parlamenti bizottság is véleményezte. Az ISM keresi annak lehetőségét, hogy a közalapítvány a feladat átadásáról a települési vagy megyei önkormányzatokkal megállapodást kössön, és a számukra az ingatlanvagyon ingyenes használatát biztosítsa.

A jogszabályok alapján a közalapítvány működésképtelensége esetén az alapító képviselője köteles a feladat zavartalan ellátásáról gondoskodni. Annak módszerét a hatályos jogszabályok keretei között maga választja meg. A Legfelsőbb Bíróság a közalapítvány új kuratóriumának bejegyzése ellen benyújtott fellebbezést elutasította, ezzel az új kuratórium 2000. július 6-i hatállyal megkezdte munkáját. A vizsgálat megállapította, hogy az ISM az intézmények működésének minimális feltételeit biztosító összeget - havi 13 millió forintot - az NGYIK költségvetésének terhére az intézmény vezetésének átutalt. Ezzel elkerülhetővé vált a közalapítvány megszüntetése. Az intézmények működtetéséhez folyósított csökkentett mértékű minisztériumi támogatás kezdetben késedelmesen juttott el az intézményekhez, amellyel a fogyatékos fiatalok művelődéshez való alkotmányos joga időlegesen veszélybe került.

Az országgyűlési biztos a vizsgálata elején feltett kérdéseire csak részben kapott választ, mert megállapította, hogy a közalapítványok tevékenységének ellenőrzése - annak ellenére, hogy állami feladatot látnak el - nem folyamatos, és hiányoznak azok a jogszabályok amelyek a közalapítványok tevékenységének részletes szabályait lennének hivatottak rendezni. Nincs kialakult gyakorlat az időlegesen működésképtelen kuratórium feladatainak ellátására.

OBH 2084/1999. és OBH 1689/2000.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

OBH 2112/1999.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 2432/1999.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

OBH 2630/1999.

Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben.

OBH 2723/1999.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 2742/1999.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

OBH 2841/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 2949/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 2960/1999.

A panaszos képviseletében ügyvédje azért fordult az Országgyűlési Biztosok Hivatalához, mert a határidős kereskedés során elkövetett szabályzatszegések körülményeinek vizsgálata során sérelmesnek találta, hogy ügyfelét a Budapesti Értéktőzsde Tanácsa súlyos etikai vétség elkövetésére hivatkozva anélkül zárta ki tagjai sorából, hogy a súlyos etikai vétség fogalmát a Tőzsde valamelyik dokumentumában meghatározták volna. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (továbbiakban: Felügyelet) a sérelmes döntést a panaszos kérelme ellenére nem semmisítette meg.

A jogbiztonság követelménye (Alk. 2. § (1)) sérelmének gyanúja miatt az ügyben az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított.

A Budapesti Értéktőzsde (továbbiakban: BÉT) Tanácsa etikai bizottsági vizsgálatot kezdeményezett, melyben indítványozta, hogy az 1998. év során a szabványosított határidős kereskedés során nem hangos szóval tett ajánlat és elfogadás elmulasztása miatt szankcionált szabályzatszegések körülményeit etikai szempontból is vizsgálják felül.

A Tőzsdetanács határozata alapján az Etikai Bizottság három esettel kapcsolatban folytatott le etikai vizsgálatot. Az Etikai Bizottság megállapította, hogy a G. Rt. és a B. Rt. üzletkötői - közülük az egyik a panaszos - kilenc ügyletet úgy rögzítettek, hogy azok előzményeként hangos szóval nem tettek ajánlatot, illetve nem tettek elfogadó nyilatkozatot, vagyis megsértették a BÉT-nek "a szabványosított határidős tőzsdei kereskedésről" szóló szabályzatát. Az Etikai Bizottság ezért javasolta a Tőzsdetanácsnak pénzbírság kiszabását.

1999. február 5-én a panaszost az Etikai Bizottsága állásfoglalása alapján - mely szerint a panaszos súlyos etikai vétséget követett el - a tagnyilvántartásból törölték.

Ezt követően az érintett üzletkötők megkeresték a Tőzsdetanácsot, hogy kezdeményezzék az Etikai Bizottság döntésének felülvizsgálatát A Tőzsdetanács megkereste az Etikai Bizottságot, hogy folytasson le új eljárást az ügyben. A bizottság a megismételt eljárásban ugyanarra a döntésre jutott, amelyre az első eljárásban.

A Felügyelet 1999. április 30-án a BÉT-t az értékpapírok forgalombahozataláról, a befeketetési szolgáltatásokról és az értékpapír-tőzsdéről szóló 1996. évi CXI. tv. (továbbiakban: Épt.) alapján etikai normákat tartalmazó szabályzat megalkotására és 1999. december 31-ig a Felügyelethez való benyújtásra kötelezte.

A vizsgálat annak megállapítására irányult, hogy az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet eleget tett-e a BÉT feletti törvényességi felügyeleti jogkörből fakadó kötelezettségének, amikor az etikai szabályzat hiányában hozott, súlyos etikai vétségre hivatkozó, kizárásról szóló tőzsdei döntést szankció nélkül hagyta.

Az eljárás során az országgyűlési biztos helyettese megállapította, hogy a beadványban foglalt panasz mind a tőzsde, mind pedig a felügyelet eljárása ellen irányult, és kizárólag a Tőzsde tevékenységének értékelése után lehet a felügyelet tevékenységét értékelni.

Az Épt. alapján a Tőzsdének meg kell határoznia a tőzsdén kereskedőkre vonatkozó etikai normák szabályzatát, és a Tőzsde Alapszabálya szerint "a tőzsde megalkotja az etikai szabályzatát". Ennek a törvényen alapuló kötelezettségének a tőzsde 1990-től, a tőzsdei tevékenység megindulásától a sérelmezett eljárás megtörténtéig, tehát 1998 szeptemberéig nem tett eleget. Abból a tényből, hogy a tőzsde a vizsgált időpontban nem rendelkezett etikai szabályzattal - melyben meghatározták volna az etikai vétség és a súlyos etikai vétség fogalmát, - szükségszerűen következik az a lehetőség, hogy a Tőzsde szervei önkényes döntéseket hozzanak.

A vizsgálat során a biztos helyettese megállapította, hogy a Felügyelet által többször hivatkozott, a tőzsdére jellemző önszabályozó jelleg nem pusztán a szabályozás lehetőségét keletkezteti, hanem a szabályozás kötelezettségét is, éppen a fent megjelölt önkényes döntések kizárása érdekében.

Miután a Tőzsde szerveit is köti a tisztességes eljárás követelménye, a tagokat pedig a tisztességes eljáráshoz való jog, ezért megállapítható, hogy a Tőzsde szervei alkotmányos jogelvek sérelmét okozták az etikai szabályzat hiányában folytatott gyakorlattal. Abból a tényből, hogy az Alapszabály a szankciókat nem az Alapszabályban konkrétan meghatározott cselekményhez, illetve mulasztásokhoz fűzi, hanem az "etikai vétség" és a "súlyos etikai vétség" gyűjtőfogalmához, jogtechnikailag a Tőzsde szerveit terhelő azon kötelezettség keletkezett, hogy meg kellett volna határozniuk a fent megjelölt gyűjtőfogalmak tényleges jelentését. A fenti két fogalom definiálatlansága a rendkívül súlyos szankciók alkalmazhatósága miatt bír különös jelentőséggel. A tagi szabályzatban közvetett módon meghatározott szankció (tőzsdei nyilvántartásba való felvétel feltételei) a munkajogviszony megszűnéséhez hasonló jellegű jogkövetkezményt jelent, hiszen a nyilvántartásból törölt üzletkötő a cége megbízása alapján addig folytatott tevékenységét 3 évig biztosan nem folytathatja. Az Épt. a Tőzsde felügyeletére a Felügyeletet jogosítja illetve kötelezi.

A Felügyelet tevékenységére vonatkozó vizsgálat során két szempontot vett figyelembe a biztos általános helyettese. Elsőként azt vizsgálta, hogy mennyire volt nyilvánvaló a Felügyelet számára a jogsértés ténye, majd arra irányult a vizsgálat, hogy voltak-e eszközei a Felügyeletnek arra, hogy a jogsértést orvosolja. A vizsgált iratokból megállapítható, hogy a Felügyelet számára teljesen nyilvánvaló kellett hogy legyen az, hogy a Tőzsde etikai bizottságának eljárása nem volt megalapozott, hiszen a súlyos etikai vétség elkövetését úgy állapította meg, hogy annak tartalma sehol sem volt írott formában a Tőzsde szabályzataiban rögzítve. A Felügyelet a törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva, érzékelve a hiányosságot felszólította a Tőzsdét, hogy 1999. december 31-ig alkossa meg az etikai szabályzatot. Ugyanekkor a Felügyelet alaposnak találta az etikai bizottsági állásfoglalást, ezért nem tartotta indokoltnak azt, hogy felfüggessze a tagi szabályzat azon rendelkezésének alkalmazását, miszerint nem lehet üzletkötő a tőzsdén az, aki az elmúlt 3 évben etikai vétséget követett el. A Felügyelet mindannak ellenére jogszerűnek tartotta az eljárást, hogy észlelte a tőzsde mulasztását.

Miután az Épt-ben nincs határidő megjelölve az etikai szabályzat megalkotására, de a Felügyelet törvényességi felügyeletet gyakorol a tőzsde felett, ezért a törvény hatálybalépésekor egy belátható időn belül fel kellett volna hívni a tőzsdét arra, hogy alkossa meg a szabályzatait és nyújtsa be azokat jóváhagyás végett. Figyelembe véve azt is, hogy a korábbi, 1990. évi VI. tv 44. §-a is úgy rendelkezett, hogy a Tőzsdének etikai szabályzatot kell készítenie, és a felügyelet jogelődje már akkor is törvényességi felügyeletet gyakorolt a Tőzsde felett, így összességében 8 év telt el addig, amíg a Felügyelet felszólította a Tőzsdét a szabályzat megalkotására.

Tekintettel arra, hogy a Felügyelet jogosultságai között szerepel az a lehetőség, hogy a Tőzsdét új határozat hozatalára kötelezze, így a Felügyeletnek nem helytálló azon állítása, hogy felügyeleti jogkörében eljárva kimerítette a rendelkezésére álló összes eszközt, amit a törvény biztosít számára, azzal, hogy felkérte a tőzsdét a szabályzat megalkotására. Az Épt-ben meghatározott intézkedések megtétele a Felügyeletnek nem csak joga, hanem kötelezettsége is.

A jogalkotó azzal, hogy e jogalanyok meghatározott eljárásait törvényességi felügyelet hatálya alá tartozónak rendelte, a jogalanyok magánjogi viszonyait a közérdek adott viszonyokban való fontosságára tekintettel és érvényesítése érdekében közjogilag is relevánssá változatta.

A törvényességi felügyeletet a Felügyeletnek folyamatosan kell gyakorolnia, és figyelemmel kell kísérnie a Tőzsde tevékenységét.

A pénzügyminiszter többszöri sürgetés után válaszolt érdemben az ajánlásokra. Az ajánlás mindkét pontját elutasította. Az országgyűlési biztos az ajánlásra adott érdemi választ tudomásul vette.

OBH 2964/1999.

A panaszos jogi képviselőjén keresztül fordult hivatalomhoz. Beadványában sérelmezte, hogy a Nyíregyházi Rendőrkapitányság az általa vásárolt jármű forgalmi engedélyébe gyártási évként a forgalomba helyezés évét jegyezte be, holott a gépjárművet két évvel korábban gyártották.

A panasz alapján a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított, vizsgálata során megkereste a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumot. Az iratok beérkezését követően a vizsgálatot az országgyűlési biztos folytatta.

A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 2. § (4) bekezdés b) pontjának a panasz keletkezésekor hatályos szövege szerint "a rendelet alkalmazásában gyártási év: ba) a gyártó vagy a kereskedelmi forgalmazó által új állapotban forgalomba helyezett jármű esetében a forgalomba helyezés éve." A Rendőrhatóság tehát a forgalmi engedély első ízben történő kiadásakor a 2. § (4) bekezdés ba) pontjának megfelelően gyártási évként a forgalomba helyezés évét jegyezte be a forgalmi engedélybe.

A rendelet megalkotása idején a hazai gépjárműpiacon még a hiánypiaci jellemzők domináltak, ezért nem okozott problémát az, hogy az első forgalomba helyezéskor a forgalmi engedélyben gyártási évként a forgalomba helyezés évét tüntették fel. Időközben a hazai járműpiac kínálati oldalán jelentős változás következett be, ebből adódóan napjainkban már az is előfordulhat, hogy egy gépjármű a kereskedők raktárában évekig áll anélkül, hogy értékesítésre kerülne. Jelentős változást jelentett még a 48/1997. (VIII. 26.) BM rendelet hatályba lépése, ami előírta az előzetes eredetiség ellenőrzést, valamint a forgalmi engedély tartalmi elemei között jelölte meg a gyártási éven felül a forgalomba helyezés időpontját is. A két jogszabály kollíziója mind a rendőrhatóság, mind a közlekedési felügyeletek jogalkalmazói tevékenységében ellentmondásokat eredményezett, így azt kiszámíthatatlanná tette. Tekintettel arra, hogy a forgalmi engedély egy hatósági bizonyítvány, melynek a benne szereplő adatokat a valóságnak megfelelően kell tartalmaznia, a rendőrhatóság eljárása jogbizonytalanságot, és ezzel az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvével összefüggésben visszásságot okozott. Mivel azonban az országgyűlési biztos megkeresése alapján az eljárási hibát korrigálták - tehát a visszásság orvoslásra került -, a biztos a rendőrhatóság eljárásával kapcsolatban ajánlást nem tett.

A gépjárműpiac jellemzőinek megváltozása és a gyártás évét konkrétan megjelölő alvázszámok bevezetése következtében fölöslegessé vált az 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 2. § (4) bekezdésének azon rendelkezése, mely az új állapotban forgalomba helyezett járművek esetén a forgalomba helyezés évét azonosította a gyártás évével. A rendelet említett bekezdése ugyanakkor nem definiálta az új állapot fogalmát sem, így ez a rendelkezés nem volt egyértelmű. A Közlekedési és Vízügyi Minisztériumhoz, valamint a Közlekedési Főfelügyelethez intézett átiratokban az országgyűlési biztos felhívta a miniszter és a főigazgató figyelmét az 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet hiányosságaira. A közlekedési miniszter átiratra adott válasza szerint a rendelet érintett szakaszait módosították: meghatározták az új jármű fogalmát, az időszakos vizsgálat elvégzésének kötelezettségét a forgalomba helyezés évéhez kötötték, gyártási évként pedig az alvázszámban szereplő évet jelölték meg. Miután a rendelet módosításával az 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 2. § (4) bekezdésének fölösleges és nem egyértelmű előírásain alapuló visszásság megszűnt, az ügyben a biztos ajánlást nem tett.

OBH 2994/1999.

A panaszos 1999. június 21-én az alcsútdobozi önkormányzatnak, illetve a Déldunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaságnak (a továbbiakban: DDGÁZ Rt.) a közműfejlesztési hozzájárulás visszafizetésére vonatkozó kérés elbírálásával kapcsolatos eljárását sérelmezve fordult az Országgyűlési Biztosok Hivatalához. A panaszos beadványában előadta, hogy az Alcsútdobozi Önkormányzatnak 1994-ben kifizetett gázközmű-fejlesztési hozzájárulást többszöri kifejezett kérése ellenére sem az önkormányzat, sem a DDGÁZ Rt. nem hajlandó visszafizetni.

Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben a jogállamiságból fakadó jogbiztonság és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

Tekintettel arra, hogy az önkormányzat és a panaszos férje közötti jogviszony speciális hatósági (államigazgatási) jellegű és polgári jogi elemeket vegyítő jogviszony volt, abban az önkormányzat mint a közszolgáltatásokról gondoskodni köteles szerv vett részt, az önkormányzat és a panaszos közötti viszonyt ebből a szempontból vizsgálta az országgyűlési biztos általános helyettese. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a DDGÁZ Rt. mint közszolgáltató és a panaszos közötti viszony vizsgálata is hatáskörébe tartozik.

A fent kifejtettek alapján tehát a vizsgálat - most már az alanyi kört és a vizsgálat tárgyát is figyelembe véve - arra terjedt ki, hogy köteles volt-e az Alcsútdobozi Önkormányzat, illetve a DDGÁZ Rt. visszafizetni a panaszosnak a hálózatfejlesztési hozzájárulást, - miután gázelosztó vezeték hiányában az utólagos rácsatlakoztatás nem történt meg - és ha igen, okozott-e a visszafizetés megtagadásával, illetve a téves tájékoztatással alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot. A vizsgálat során a biztos általános helyettese megállapította, hogy bár az önkormányzat és a panaszos között megbízási jogviszony jött létre, a panaszos férje által befizetett hatvanezer forintos összeg nem a megbízás ellátásáért fizetett díj volt, hanem a megállapodás szerint az "érdekeltségi egység" bekapcsolásához való jogosultság megszerzésének ellenértéke.

Csatlakozó vezeték hiányában a gázelosztó hálózaton keresztül történő gázszolgáltatást a panaszos értelemszerűen nem képes igénybe venni. A gázelosztó hálózat kiépítésének költségeihez való hozzájárulás mögött nyilvánvalóan a majdani fogyasztónak a gázszolgáltatás igénybevételéhez fűződő érdekeltsége húzódik meg, amely a tényleges rácsatlakozás hiányában elenyészik.

A biztos általános helyettese a vizsgálat során megállapította, hogy a panaszos egy olyan kötelmi jogi igénnyel lépett fel, amely igény egy polgári jogi fogalomhasználat szerinti jogalap nélküli gazdagodáson mint kötelemkeletkeztető tényen alapul.

Az önkormányzat a panaszos kárára jogalap nélkül gazdagodott azáltal, hogy az általa beszedett hozzájárulásért a panaszos ellenszolgáltatást nem kapott. Az önkormányzat érvelése, mely szerint a visszafizetési kötelezettség a gázszolgáltatóra szállt át a gázközművagyon átadásával, több szempontból is megalapozatlan. Legfőképpen azért, mert ha még elfogadható is lenne, hogy a tulajdonosváltozással a közművagyonhoz fűződő kötelezettségek is átszálltak, akkor is nyilvánvaló, hogy az adott vagyon üzemeltetésével nyújtott szolgáltatásból nem részesülő személlyel (a panaszossal) szemben nem lehet a vagyonra tekintettel semmiféle követelést érvényesíteni, illetve nem lehet ilyen hivatkozással egy követelést a panaszossal szemben visszatartani. A hozzájárulás befizetése ugyanis éppen a közművagyon igénybevételével nyújtott szolgáltatáshoz való hozzájutás lehetőségének ellenértéke volt.

Az önkormányzat a jogban járatlan panaszossal szemben nyilvánvaló helyzeti előnyben van, hiszen lényegesen könnyebben jut hozzá a közszolgáltatások ellátásával - és általában a polgári jogi jogviszonyokkal - kapcsolatos jogi információkhoz. Ugyanakkor nemcsak lehetősége, hanem kötelezettsége is, hogy a feladatellátásával kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseket ismerje.

A jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye akkor is irányadó az önkormányzatokra, ha közhatalmi feladataik ellátása érdekében polgári jogi jogviszonyokat létesítenek.

A panaszossal szemben a gázszolgáltatót nem terheli visszafizetési kötelezettség, mert nem létezik olyan jogi tény, amelynek következtében az önkormányzatnak kifizetett összeg visszafizetésére vonatkozó kötelezettség átháramlott volna a szolgáltatóra. Éppen ezért a visszafizetésre vonatkozó elutasító nyilatkozata sem okozott alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet.

Az ajánlást a jegyző elfogadta és az összeget a panaszos számára visszafizette.

OBH 3447/1999.

A panaszos sérelmezte, hogy a vám- és pénzügyőrség munkatársai jövedéki ellenőrzést tartottak nála, de nem engedték meg, hogy az eseményeket figyelemmel kísérje. Véleménye szerint az ellenőrzés során lakásából és gépkocsijából több értéke eltűnt. Kétségbe vonta azt is, hogy hamis zárjeggyel ellátott palackos italokat tőle foglaltak le. Kifogásolta végül, hogy a vámtisztviselők ellen tett feljelentése alapján a Budaörsi Rendőrkapitányság nem járt el megfelelően, panaszát késve továbbították az elbírálásra hatáskörrel rendelkező szervhez, továbbá a bíróság által bekért iratok nem voltak teljesek. A panasz alapján az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el, melynek során vizsgálatra kérte a legfőbb ügyészt, valamint a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokát.

A megkeresett szervek vezetőinek tájékoztatóiból, valamint a megküldött iratokból az ombudsman megállapította, hogy a panaszos házában a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának munkatársai valóban tartottak jövedéki ellenőrzést. A ház és garázs átvizsgálásakor azonban a panaszos mindvégig jelen volt. Az ellenőrzéskor több, jövedéki törvénysértésre utaló körülményt észleltek, többek között hamisnak látszó zárjeggyel ellátott szeszesitalpalackokat találtak. Ez utóbbiakat lefoglalták és a jegyzőkönyvben az italokat fajtánként és mennyiségileg, valamint a rajtuk levő zárjegyek számának feltüntetésével felsorolták. A hamisnak látszó zárjegyekből 11 darabot a Pénzjegynyomdához szakértői vizsgálatra megküldtek. A szakértői vélemény szerint a zárjegyek hamisítványok voltak. Ezért a Budakörnyéki Vámhivatal a lefoglalt italokat elkobozta. Az ez ellen bejelentett panaszt a II. fokú hatóság elutasította. A határozat jogerőre emelkedését követően az elkobzott italokat megsemmísítették. Ez azonban idő előtti volt, mivel a panaszos az elkobzást kimondó II. fokú határozat bírósági felülvizsgálatát kérte. A keresetet a bíróság elutasította. Ezekre tekintettel a lefoglalás és az elkobzás jogszerűségét - hatáskör hiányában - az ombudsman nem vonta kétségbe.

Az országgyűlési biztos megállapította azt is, hogy a panaszos hivatali visszaélés miatt tett feljelentése alapján a Budaörsi Rendőrkapitányságon folyamatban volt nyomozást bizonyíték hiányában szüntették meg. Ez ellen a panaszos jogorvoslattal élt, amit a Budaörsi Városi Ügyészség késedelmesen utasított el. Az újabb jogorvoslati kérelmeket a Pest Megyei Főügyészség, majd a Legfőbb Ügyészség is elutasította.

A panaszos a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz is tett feljelentést a jövedéki ellenőrzésnél jelen volt rendőrök ellen. A nyomozó hivatal bizonyíték hiányában megszüntette a nyomozást. A határozat ellen a panaszosnak az elfogultságra vonatkozó jogorvoslati kérelmeit a Dunakeszi Városi Ügyészség, a Pest Megyei Főügyészség és a Legfőbb Ügyészség elutasította.

Nem találta az ombudsman megalapozottnak a panasz azon részét, ami az iratoknak bírósághoz való hiányos megküldésére vonatkozott. A panaszos által hiányolt iratok ugyanis az iratok között voltak a vizsgálat idején. Nem volt helytálló a panaszosnak az az állítása sem, miszerint beadványára a Legfőbb Ügyészség nem válaszolt.

A panaszos feljelentése alapján közokirat-hamísítás miatt is folytatott nyomozást a Budaőrsi Rendőrkapitányság a pénzügyőrök ellen, de azt bűncselekmény hiányában megszüntették. A határozat elleni jogorvoslati kérelmeket az ügyészi szervek nem találták megalapozottnak.

A panaszosnak a jövedéki ellenőrzés során eltűnt tárgyai miatt előterjesztett beadványait a Vám- és Pénzügyőrség Fővárosi Parancsnoksága bírálta el, a panaszt megalapozatlannak, az eljárást pedig törvényesnek minősítették. Erről a panaszost értesítették.

A panaszos később mintegy 10-12 esetben a VPOP vezetőjéhez és a Budakörnyéki Vámhivatalhoz fordult. Ekkor sérelmezte azt is, hogy a Budakörnyéki Vámhivatal elkobzást elrendelő határozata ellen bejelentett panaszát csak hosszabb idő elteltével terjesztették fel elbírálásra. Az országos parancsnok a panaszt megalapozottnak találta. Ezért a vámhivatal vezetőjét figyelmeztetésben részesítette.

Az országgyűlési biztos megállapította továbbá, hogy a Pénzjegynyomda valóban elvégezte a zárjegyeken a szakértői vizsgálatot, tehát a hamis zárjegyek léteztek, és a vám- és pénzügyőrség birtokába kerültek. Ezek alapján a lefoglalás tényét nem vonta kétségbe. A jövedéki ellenőrzés is törvényes jogcímen alapult. A jövedéki ellenőrzést végző vám- és pénzügyőrségi szerv az italok lefoglalásánál a hatósági tanúk mellőzésével, a Budakörnyéki Vámhivatal az elkobzást elrendelő határozat elleni panasz továbbításának késedelmével és a lefoglalt ital megsemmisítésének idő előtti végrehajtásával, a Budaörsi Városi Ügyészség pedig a Budaörsi Rendőrkapitányság határozata elleni panasz késedelmes elbírálásával megsértette a jövedéki termékekkel kapcsolatos eljárásra, illetve a büntetőeljárásra vonatkozó jogszabályokat, ezzel a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoztak. Ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta az országos parancsnoknak, hogy kezdeményezze jogszabály módosítását a hatósági tanú igénybevételére vonatkozóan, és hasonló esetek megelőzése érdekében hívja fel az alárendelt vám- és pénzügyőri szervek állományának figyelmét az előírt eljárási rend maradéktalan betartására. Ajánlotta továbbá a legfőbb ügyésznek, hogy hívja fel a nyomozás törvényességét felügyelő ügyészeket a jogorvoslatokkal összefüggő határidők betartására. A címzettek az ajánlásokkal egyetértettek és teljesítették, kivéve a jogszabály-módosításra tett ajánlást. Ez utóbbi ugyanis időközben már teljesült, az 1998. január 1-jén hatályba lépett jövedéki szabályozás már tartalmazta a hatósági tanú igénybevételével kapcsolatos előírásokat.

OBH 3559/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 3573/1999.

Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített, a tulajdonhoz való és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyző és a közigazgatási hivatal a tulajdonostársak egybehangzó hozzájáruló nyilatkozata nélkül ad építési engedélyt.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 3594/1999.

Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben.

OBH 3617/1999.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 3760/1998.

A lefoglalt gépkocsi kiadásának évekig tartó elhúzódása, a feloldásra irányuló kérelmek válasz nélkül hagyása, a vámeljárás és az államigazgatási eljárás szabályainak megsértése alkotmányos visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, illetve a tulajdon védelméhez (Alk. 13. § (1) bek.) és a jogorvoslathoz való joggal (Alk. 57. § (5) bek.) összefüggésben.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 3767/1999.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 3824/1999.

A panaszos - képviseletében egyik hozzátartozója - azért fordult az Országgyűlési Biztosok Hivatalához, mert sérelmesnek találta, hogy nem kap ápolási díjat az önkormányzattól férje testvérének ápolásáért.

A szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos joggal (Alk 70/E. §) összefüggésben az országgyűlési biztos vizsgálatot indított és a következőket állapította meg

A panaszos férjének testvére 100%-os rokkant. A beteget 1978 óta a panaszos gondozza. A beteg 1969 óta az önkormányzattól "szociális eltartottként" kap havi támogatást jelenleg - 6300 forintot. Ezen kívül egyéb jövedelme nincs. A panaszos 1978 óta 700 forintot kap az önkormányzattól. Ezt az összeget még a Községi Közös Tanács VB szakigazgatási szerve állapította meg, mint "egyéb pénzbeli juttatást". A panaszos Csehi község önkormányzatához ápolási díj megállapítása iránti kérelmet nyújtott be, mivel munkát vállalni nem tud, és egyéb jövedelme nincs.

A kérelmet a képviselő-testület elutasította arra hivatkozással, hogy az orvosi igazolás alapján indokolt lenne a panaszos részére ápolási díjat megállapítani, de erre a család viszonylag jó jövedelmi helyzete és az önkormányzat szűkös anyagi helyzete miatt nincs lehetőség.

A vizsgálat annak megállapítását célozta, hogy okozott-e alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot az ügyben eljáró képviselő-testület a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos joggal, valamint a szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben, amikor a panaszos ápolási díj iránti kérelmét elutasította.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény rendelkezései alapján az ápolási díjra való jogosultság megállapításának két módja van. Az egyik a törvény 41. § (1) bekezdése, mely szerint az itt felsorolt feltételek fennállta esetén a kérelmező minden további feltétel vizsgálata nélkül jogosult az ápolási díjra. A második esetben (41. § (2) bek.) kétszeresen is mérlegelési jogtól függ az ápolási díj folyósítása.

A szociális tv. 41. § (2) bekezdése alapján ápolási díjra jogosult az a nagykorú, Ptk. szerint hozzátartozónak minősülő személy, aki 18. életévét betöltött tartós beteg ápolását végzi. Ezen feltételeket egészíti ki az önkormányzati rendelet azzal, hogy akkor folyósítja az ápolási díjat, ha az ápolás más módon nem biztosítható, valamint az ellátás elsősorban azt a hozzátartozót illeti meg, aki a tartósan beteg személlyel közös háztartásban él. Továbbá az összeg megállapításakor a rendelet alapján figyelembe kell venni az ápolást végző személy jövedelmi viszonyait.

A vizsgált esetben az ápolási díj folyósításának második esetéről (41. § (2) bek.) van szó.

A képviselő testület ápolási díj megállapítását elutasító határozatának indokolása alapján az ápolási díj megállapítása az orvosi igazolás alapján indokolt lenne, de figyelembe véve a család jövedelmi viszonyait, valamint az önkormányzat forráshiányát, az önkormányzat nem tudja biztosítani az anyagi hozzájárulást. Az indokolás azonban mellőzi a tényállást teljes egészében annak ellenére, hogy a rendelkezésre álló iratok alapján a biztos megállapította, hogy az ügy szempontjából releváns tények teljeskörűen megállapíthatóak lettek volna.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a határozatok egyszerűsítése nem vezethet oda, hogy a konkrét esetre vonatkoztatott, meggyőző erejű indokolás helyett a hatóság olyan határozatot hozzon, melyben sem a tényállás egyedi elemeit, sem pedig az egyéni mérlegelés indítékait nem fejti ki. Ennek következtében a határozat nem lehet megalapozott.

A mérlegelési jogkörben hozott döntésekből ki kell tűnnie azoknak a preferenciáknak, melyeket a döntés meghozatala során az eljáró hatóság alkalmazott, amelyekből kitűnik az, hogy a kérelmező mely elvárásoknak nem tett eleget, és melyek azok az elvárások, melyeknek eleget téve a későbbiekben eséllyel nyújthatja be kérelmét. A mérlegelési jogkörre hivatkozva nem lehet minden kérelmet elutasítani, mert ez megalapozatlansághoz, sőt önkényes döntésekhez vezethet. Komoly veszélyt rejt magában az a gyakorlat, amely a mérlegelési jogkörben hozott határozatok esetén valamiféle felmentést lát a jogbiztonság tartalmát adó szabályok alól. Ezért nem fogadható el a képviselő-testület azon gyakorlata sem, miszerint a forráshiányra való hivatkozással történő elutasítást nem fejtette ki bővebben.

Ugyanezen szabályokat kell alkalmazni a kérelmező jövedelmi viszonyaival kapcsolatban is. A kérelmező az ápolási díj iránti kérelmét benyújtva a képviselő testület rendelkezésére bocsátotta a család, valamint az ő személyes jövedelmi viszonyairól szóló iratokat. A rendelet szintén relevánsnak tartotta a kérelmező jövedelmi viszonyait. Ugyanakkor az indokolásban sehol sem található arra vonatkozó utalás, hogy jövedelemi viszonyokat a képviselő testület hogyan vizsgálta, milyen eredményre jutott, valamint hogyan jutott arra a következtetésre, hogy a család jövedelmi viszonyai megfelelőek.

Miután a határozat sem a tényállást, sem a mérlegelés releváns szempontjait nem tartalmazza - ami az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. tv rendelkezéseivel ellentétes -, így nem felel meg a megalapozottság követelményeinek.

A visszásság orvoslása érdekében a biztos kezdeményezte a polgármesternél, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy az önkormányzat összes munkatársa tartsa be az 1957. évi IV tv. rendelkezéseit, valamint hogy egészítse ki határozatát a jelentésben foglaltaknak megfelelően, és azt tájékoztatásul küldje meg a hivatalnak. A kezdeményezést a polgármester elfogadta.

A kiegészített határozatban a képviselőtestület megállapította, hogy a panaszos azért nem jogosult ápolási díjra, mert arról a személyről, akit ellát, köztudomású, hogy "nem olyan mérvű beteg", aki ápolásra szorulna. Ezzel a kiegészített határozattal a képviselőtestület újabb problémát vetett fel, hiszen döntött egy olyan kérdésben - a beteg egészségi állapota -, melyre nem volt hatásköre, másrészt az alaphatározatban ettől eltérően az ápolási díj iránti igényt megalapozottnak tartotta. Amennyiben "köztudomású" az, hogy a beteg nem szorul tartós gondozásra, akkor lehetőség van arra, hogy a képviselő-testület az orvosi szakvélemény felülvizsgálatát kérje.

A biztos ezért megállapította, hogy az alaphatározatban foglaltak és a kiegészítő határozatban szereplő megállapítások egymással ellentmondásban állnak, és a határozat kiegészítése során a képviselő-testület olyan kérdésben döntött, amelyre nem volt hatásköre, így a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okozott, ezért a biztos az ajánlásra adott választ nem fogadta el. A fent leírtakra tekintettel a biztos felkérte Csehi község önkormányzatának polgármesterét, hogy gondoskodjon arról, hogy a képviselő-testület a tényállást mindig hitelt érdemlően állapítsa meg, ennek keretében orvosi kérdésben ne döntsön, és a határozatba foglalt döntése és indokolása egymással összhangban álljon.

A polgármester a kezdeményezést elfogadta.

OBH 3910/1999.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság részét képező tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a nyomozó hatóság a cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedés esetén megrovást alkalmaz.

A panaszosok azért fordultak az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert alkotmányos jogaikat sértőnek tartották a Tatabányai Városi Ügyészség megrovásban részesítő határozatát.

A panasz alapján a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt az általános helyettes vizsgálatot indított, vizsgálata során iratokat kért be a Tatabányai Városi Ügyészségtől. Az iratok beérkezését követően a vizsgálatot az országgyűlési biztos folytatta.

A panaszosok ellen a Tatabányai Rendőrkapitányságon magánokirat-hamisítás vétsége miatt nyomozás indult. A nyomozást a Tatabányai Városi Ügyészség a társadalomra veszélyesség csekély foka mint a büntethetőséget kizáró ok miatt megszüntette, ugyanakkor a gyanúsítottakat megrovásban részesítette. A Btk. 71. §-ában szabályozott megrovás intézménye a legenyhébb büntetőjogi jogkövetkezmény. A megrovás alapja minden esetben bűncselekmény elkövetése, feltétele pedig a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapíthatósága. A terhelt szempontjából nem mindegy ugyanis, hogy a nyomozást azért szüntetik meg, mert a cselekmény nem bűncselekmény, illetve azt nem a gyanúsított követte el, vagy a büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok áll fenn. Ez utóbbiak ugyanis megrovás alkalmazásának alapjául szolgálhatnak.

OBH 4050/1999.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

OBH 4136/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 4414/1999., OBH 4590/1999., OBH 4893/1999.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

OBH 4486/1999.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 4492/1999.

A panaszos Létavértes Város Önkormányzatának határozatát kifogásolta, melyben rendszeres gyermekvédelmi támogatás iránti kérelmét elutasították.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek tájékoztatást kért az önkormányzattól.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján a települési önkormányzat képviselő-testülete a gyermeket rendszeres támogatásban részesíti, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét és a családban történő nevelkedés nem áll a gyermek érdekével ellentétben. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet szerint a benyújtott jövedelem nyilatkozatban és igazolásban szereplő adatok valódisága az eljárás során szükség esetén környezettanulmány (helyzetértékelés) készítésével ellenőrizhető. A vizsgálat megállapította, hogy mind a bizottság, mind a képviselő-testület elutasító határozatának indokolása nem mindenben felelt meg az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény előírásainak. Az indokolás tartalmazza a közigazgatási szerv által megállapított tényállást, az elfogadott bizonyítékokat, az ügyfél által felajánlott, de mellőzött bizonyítékokat, a mellőzés okát. A határozat indokolása a határozat alapjául szolgáló jogszabályok megjelölését (nem csupán a jogszabály számára, a paragrafus és a bekezdés számra történő utalást, hanem az érthetőség érdekében a jogszabály tárgyának és a hivatkozási alapot képező szabálynak a tömör felidézését is). Mindezek feltüntetése az indokolásban azért nélkülözhetetlen, mert a döntés csak így lehet meggyőző.

A vizsgálat megállapította, hogy az elutasító határozatok indokolása nem tartalmazta megfelelően a tényállást, nem tért ki a környezettanulmányban foglaltakra, nem indokolta meg kellőképpen, hogy a döntést hozó mire alapozta azt a megállapítását, hogy a bevallott jövedelem nem felel meg a valóságnak. A határozatok indokolásának fenti hiányosságai a jogbiztonsághoz való jog közvetlen sérelméhez vezethet. A jogbiztonság az állam kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. A jogbiztonság megköveteli azt is, hogy a jogalkalmazók - különösen a közigazgatási szervek - a jog előírásait ne csak betartassák, hanem maguk is betartsák. Egyébként nem érvényesülhet a jogbiztonsággal szemben fennálló az a követelmény, hogy a jogalanyok a magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani. A szociális bizottság és a képviselő-testület azzal, hogy a határozataik indokolása nem felelt meg az eljárási szabályok előírásainak, visszásságot okozott a jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben.

Az önkormányzat a kezdeményezéssel egyetértett.

OBH 4692/1999.

A panaszos - arra hivatkozva, hogy nem követett el szabálysértést - sérelmezte a Központi Közúti Közlekedési Szabálysértési Osztály által tárgyalás tartása nélkül kiszabott szabálysértési bírságot. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el a jogállamiság lényegi elemét képező jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt.

A panaszos - P. Györgyné - gépkocsijával a Budapest, XI. ker. Bertalan L. utcában, a lakása előtt parkolt. Ugyanott állt dr. H. László sértett gépkocsija, amelynek hátsó lökhárítója ismeretlen körülmények között megsérült. Dr. H. László gépkocsija sérülését bejelentette a rendőrségen és közölte, hogy véleménye szerint a kocsi sérülését P. Györgyné okozta. A helyszínre küldött rendőrjárőr csak dr. H. László autóját tudta megtekinteni. P. Györgyné elismerte, hogy az autója valóban a sértett által mondott helyen állt, de a sérülés okozását tagadta, és azt mondta, hogy a járművén sincs sérülés.

A feljelentés alapján a Központi Közúti Közlekedési Szabálysértési Osztály tárgyalás tartása nélkül 9000 forint pénzbírsággal sújtotta a panaszost a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt. A panaszos fellebbezett a határozat ellen. A szabálysértési hatóság a kifogás alapján tárgyalást tűzött ki, amelyen azonban a felek nem jelentek meg. Dr. H. László igazolást nyújtott be. Az újabb tárgyalásra a panaszost ismételten idézték, de a kézbesítés nem járt eredménnyel. A szabálysértési hatóság a panaszos távollétében tartott tárgyaláson, dr. H. László nyilatkozata alapján határozatot hozott, amelyben korábbi határozatát fenntartotta.

A panaszos a határozat ellen - figyelemfelhívás ellenére - nem élt fellebbezéssel. Beadványa szerint az első határozat kézhezvételét követően több esetben kórházban volt, majd hónapokig vidéki rokonainál lakott, így az ügyében tett intézkedésekről nem értesült.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a Budapesti VI-VII. kerületi Rendőrkapitányságtól beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a szabálysértési hatóságot - amennyiben a feljelentésből hiányoznak a felelősség megállapításához szükséges adatok - adatkiegészítési és bizonyítási kötelezettség terheli. A feljelentett személy távolléte esetén az eljárást fel kell függeszteni. Amennyiben az elkövető személye, tartózkodási helye vagy az elkövetés ténye nem tisztázható, és az eljárás folytatásától nem várható eredmény, az eljárást meg kell szüntetni. A marasztaló határozat meghozatalára nem elégséges indok az, hogy a feltételezett elkövető a tárgyaláson nem jelenik meg, és a felelősség alól emiatt nem tudja tisztázni magát.

A fővárosi főügyész az ajánlásnak megfelelően óvást nyújtott be, és a bírság visszautalását indítványozta.

OBH 4700/1999. számú ügy utóélete

I. A nyomozás elhúzódása önmagában nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot, ha az adott körülmények között a több hónapig tartó nyomozás szükséges és megalapozott.

II. Az országgyűlési biztos hatásköre annak vizsgálatára nem terjed ki, hogy a bíróság által elrendelt, majd meghosszabbított előzetes letartóztatás indokolt és megalapozott-e.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte egyrészt előzetes letartóztatásának elrendelését, másrészt azt, hogy bár előzetes letartóztatásban van, a nyomozás vontatottan halad, a kilenc hónap alatt mindössze három alkalommal hallgatták ki. Sérelmezte, hogy előzetes letartóztatása alatt a kapcsolattartása is akadozott, barátnője látogatását megtiltották. Az országgyűlési biztos a jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot folytatott. Ennek során tájékoztatást kért a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjétől, aki az ügyben vizsgálatot rendelt el. Megállapította, hogy panaszos ellen jelentős kárt okozó csalás, valamint élet és testi épség elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt indult tettenérését követően, 1999. január 14. napján nyomozás, és rendelte el a bíróság előzetes letartóztatását. Az előzetes letartóztatását előbb a Zala Megyei Bíróság, majd a Legfelsőbb Bíróság meghosszabbította.

A vizsgálat megállapította, hogy a nyomozás azért tartott több hónapon át, mert a nyomozóhatóságnak a zsarolással összefüggésben több alkalommal, több telefontársaságot kellett megkeresnie. A beérkezett válaszokat elemezni kellett. A jelentős számú sértett kihallgatása, szakértő bevonása és a szakvélemény elkészítése is hosszabb időt vett igénybe. Megállapította a vizsgálat azt is, hogy a nyomozás folyamatos volt, a tényállás felderítéséhez és megállapításához szükséges ideig tartott.

A jogszabályoknak megfelelő volt az előzetes letartóztatásban levő gyanúsított kapcsolattartása és védőjével való érintkezésének biztosítása is.

Az Obtv. 29. § (1) bekezdés f) pontja szerint a bíróságok tevékenységének kivizsgálása, illetve ilyen vizsgálat kezdeményezése nem tartozik az országgyűlési biztos hatáskörébe, ezért az előzetes letartóztatás elrendelésének és meghosszabbításának indokoltságát az országgyűlési biztos nem vizsgálta.

A vizsgálat ideje alatt a panaszost a Zalaegerszegi Városi Bíróság az említett bűncselekmények miatt nem jogerősen nyolc évi szabadságvesztésre ítélte, és elrendelte egy korábbi büntetésének feltételes szabadsága végrehajtását is.

OBH 4724/1999.

A Szegedi Fegyház és Börtönben szabadságvesztés büntetését töltő panaszos sérelmezte, hogy a bv. intézetben kialakított egyszemélyes körletrészen indokolatlanul szigorúak, sőt embertelenek a fogvatartás körülményei; még a hozzátartozókkal való kapcsolattartást is akadályozzák. Az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el, és tájékoztatást kért az intézet parancsnokától, illetve a büntetés-végrehajtás országos parancsnokától.

A panaszost 1999. szeptember 15-én a Csillag körlet III. emeletén, egyszemélyes zárkában helyezték el. A 7,7 m2 alapterületű zárkákat belső térelválasztó rács segítségével kettéválasztották, így a kialakított zárkarészben a mozgástér 3,1 m2 lett. Az egyszemélyes körletrész működésének szabályait az intézetparancsnok később kiadott intézkedése rögzítette. A körletrészre - egyéni, parancsnoki elbírálás alapján - önmagukra vagy másokra különösen veszélyes, IV. biztonsági csoportba sorolt fogvatartottak kerülhetnek. Az egyszemélyes zárkába helyezésről való rendelkezést - nevelői és pszichológusi vélemény alapján - kéthavonta felülvizsgálják.

A Szegedi Fegyház és Börtönben bevezetett egyszemélyes körletrészen elhelyezett fogvatartottak köre megegyezik a 6/1996. (VII. 12.) IM rendeletben szabályozott különleges biztonságú körletre helyezhető elítéltekével. A körletrész működésének szabályozása is alapvetően a különleges biztonságú körletre vonatkozó jogszabályi előírásokból indul ki, ugyanakkor nem biztosítja minden tekintetben a szükséges garanciákat (nem rögzítették pl. az elhelyezés felülvizsgálatának szabályait). A körletrészre nagyon szigorú biztonsági előírások vonatkoznak, mind a fogvatartottak mozgatását, egymással való érintkezését, mind a külvilággal való kapcsolattartását illetően. A fogvatartott - a napi egy órás séta kivételével - gyakorlatilag nem hagyhatja el a zárkáját, és a térelválasztó rács beépítése miatt a zárkában is korlátozott a mozgása, a berendezési tárgyakhoz - biztonsági okokból - nem férhet hozzá. A zárka berendezési tárgyai azonosak a különleges biztonságú zárka felszerelésével. A parancsnok az intézet biztonsága érdekében azt is elrendelheti, hogy az elítélt látogatójával rácson keresztül vagy zárt fülkében beszélhessen. Az egyszemélyes elhelyezésben levő fogvatartottak mindegyike esetén indokolt ez a végrehajtási gyakorlat.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy sérti a jogállamiság és a jogbiztonság elvét, ha az elítéltek meghatározott csoportjára nézve a bv. intézet parancsnoka ír elő határozatlan időtartamú, jogkorlátozó intézkedéseket; ennélfogva az egyszemélyes zárkákat tartalmazó körletrész kialakítása a Szegedi Fegyház és Börtönben súlyos visszásságot eredményez az említett alkotmányos jogok vonatkozásában. A Szegedi Fegyház és Börtön parancsnokának intézkedése olyan előírásokat tartalmaz, amelyek közvetlen hatással vannak az állampolgárok jogaira és kötelezettségeire. Az Alkotmánybíróság 22/1991. (IV. 26.) határozatában megállapította, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény alapján az állampolgárok jogait és kötelezettségeit érintő rendelkezést csakis jogszabályban lehet rögzíteni. Az országgyűlési biztos ezért ajánlást tett az igazságügy-miniszternek, felkérve, hogy miniszteri rendeletben szabályozza az elítéltek jogait és kötelességeit közvetlenül érintő egyéb, biztonsági elkülönítés alkalmazásának feltételeit. A válaszadás határideje még nem telt le.

OBH 4747/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 4828/1999.

A panaszos a beadványában a Pénzügyminisztérium eljárását sérelmezte. Panaszában előadta, hogy 1998. szeptember 1-jén felügyeleti intézkedés iránti kérelemmel fordult a pénzügyminiszterhez. A válasz és az érdemi intézkedés elmaradása miatt 1998. november 18-án panasszal élt, és állítása szerint az országgyűlési biztoshoz fordulásának időpontjáig sem panaszára, sem az azt megelőző beadványára nem kapott érdemi választ.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa által kért és a Pénzügyminisztérium Jogi és Koordinációs Főosztálya által lefolytatott belső vizsgálat eredménye alapján megállapítható, hogy a minisztérium központi számítógépes iktatóprogramjának adatai rögzítették annak tényét, hogy a panaszos 1998. augusztus 31-én, majd 1998. november 16-án ismételten felügyeleti intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő. A vizsgálat megállapította azt is, hogy adminisztrációs hiba folytán a panaszos beadványai elvesztek, így azokat érdemben megválaszolni a minisztériumnak nem volt lehetősége. A 72/1995. (XII. 15) AB határozat szerint: "Az államigazgatási eljárást szabályozó törvények nem biztosítanak sem jogorvoslati lehetőséget, sem más hatékony jogi eszközt - még a kérelemre indult eljárásokban sem - az ügyfélnek arra, hogy a közigazgatási határozat meghozatalát - a jogszabályokban előírt elintézési határidő huzamos idejű elmulasztása okán - kikényszeríthesse. A közigazgatási eljárásban az ügyintézési határidők betartásának garanciális jelentősége van. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállam fogalmának egyik feltétlen ismérve a jogbiztonság. A jogbiztonságnak viszont elengedhetetlen követelménye, hogy a jogalkalmazói magatartás - adott esetben: az államigazgatás és az önkormányzat döntési feladat- és hatáskörébe tartozó ügy törvényi szabályozás szerinti elintézésének időtartama - előre kiszámítható legyen. (...) Akár kérelemre, akár hivatalból indul tehát az eljárás, a közigazgatási határozat előírt időben történő kiadása jogos magán- és - közvetlenül vagy közvetve - közérdeket szolgál."

OBH 5012/1999.

Az országgyűlési biztoshoz több lakótársa nevében beadványt előterjesztő kecskeméti panaszos azt sérelmezte, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hatósági osztálya nem teszi meg a szükséges intézkedéseket a helyi állattartási rendelet előírásainak érvényesülése érdekében.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Eljárása során az ügyben keletkezett iratok és a helyi állattartási rendelet rendelkezésére bocsátását, majd a rendelet előírásai érvényesülésének vizsgálatát kérte Kecskemét jegyzőjétől.

Az állatok tartásának helyi szabályait az 1999. április 1-jén hatályba lépett közgyűlési rendelet (R.) szabályozza.

A panaszosok a hivatal hatósági osztályához intézett beadványukban öt ingatlantulajdonos haszonállat tartását sérelmezték. A hatóság három állattartót az állattartás 1999. december 31-ig történő megszüntetésére, illetve felszámolására, kettőt pedig - az általuk vállalt, ennél korábbi határidőre - az állatállomány csökkentésére és ezáltal a megengedett mértékű állattartásra hívott fel.

A 2000. január 5-én tartott ellenőrzés alapján - mivel az állattartók közül néhányan nem tettek eleget kötelezettségüknek - a polgármesteri hivatal rövid határidő kitűzésével, határozatban kötelezte az érintetteket a helyi rendelet előírásainak betartására.

Az országgyűlési biztoshoz 1999 októberében intézett beadvány előterjesztője a teljesítés elmaradását sérelmezte. A panasz a Polgármesteri Hivatal munkatársainak helyszíni szemléjén tapasztaltak alapján megalapozott volt. A panaszbeadvány keltét követően két állattartó eleget tett kötelezettségének, a többi panaszolt állattartó azonban nem.

Az állattartás megszüntetésére felhívott állattartóknak a teljesítésre a hivatal mintegy 6 hónapot biztosított. E viszonylag hosszú határidő megállapításakor az önkormányzat méltányolható körülményeket vett figyelembe, így: az állattartás felszámolásának időigényét és a gazdasági kár elkerülését, továbbá azt, hogy az érintett területen az R. hatálybalépéséig az állattartók jogszerűen tarthattak 2 db közepes és 100 db kis haszonállatot.

Kezdeményezéssel élni az országgyűlési biztos nem kívánt, azonban felkérte Kecskemét jegyzőjét, hogy gondoskodjon az állattartást szabályozó helyi rendelet előírásainak betartatásáról. A jegyző a jelentés elkészültét követően beszámolt a helyszínen tartott újabb ellenőrzés tapasztalatairól. Mivel ekkor már valamennyi panaszolt állattartó az állattartást a helyi rendeletben foglaltaknak megfelelően végezte, az ügyet a biztos lezárta.

OBH 5086/1999.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 5213/1999.

1999. XI. 9-én "Csinos lány a pénztárnál" címmel cikk jelent meg a Kelet-Magyarország című újságban. A cikk írója arról számolt be, hogy az egyik nagy áruházban a biztonsági őrök ok nélkül zaklatják a vásárlókat, megalapozott gyanú nélkül vetik őket biztonsági vizsgálat, motozás alá. A cikkben leírt esetben a gyanúsított vásárló táskáját a biztonsági szolgálat vezetőjének irodájában átkutatták, őt magát pedig egy irodában levetkőztették és a ruháit is átvizsgálták.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a cikk alapján vizsgálatot indított annak tisztázása céljából, hogy a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének teljesülése érdekében milyen eszközökkel tudják az illetékes hatóságok szabályozni, megakadályozni, illetve szankcionálni az ilyen és hasonló visszaéléseket. Eljárása során megkereste tájékoztatásadás céljából a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatóját, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnökét és néhány megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséget is. A tájékozódás célja az volt, hogy megállapítsa, milyen gyakorlatot folytatnak a fogyasztóvédelmi hatóságok a hasonló ügyekben.

A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy egyes megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek a biztonsági szolgálatok tevékenységével kapcsolatos panaszokat érdemben nem vizsgálják meg, hanem olyan tájékoztatást adnak a panaszosoknak, amely szerint a felügyelőségnek nincs hatásköre az ügyben eljárni, a panaszos az igényeit polgári peres úton érvényesítheti.

Különböző sajtócikkek alapján megállapítható volt, hogy a biztonsági szolgálatoknak a kereskedelmi egységekben folytatott ellenőrzési gyakorlatával kapcsolatban az ország különböző részein több probléma merült fel. A cikkek olyan eseteket ismertettek, amikor udvariatlanul, minden alap nélkül feltartóztattak és motoztak meg vevőket.

Az országosan tapasztalható jelenség kapcsán felmerült az a kérdés, indokolt és jogszerű-e a fogyasztóvédelmi felügyelőségek azon gyakorlata, hogy az ilyen jellegű ügyekben tett panaszokat hatáskör hiányában nem vizsgálják ki.

Az országgyűlési biztos eljárása során arra a következtetésre jutott, hogy a fogyasztóvédelemről szóló törvény és a végrehajtásáról szóló kormányrendelet rendkívül széles hatáskört ad a fogyasztóvédelmi felügyelőségeknek a fogyasztókat érintő ügyekben. A fogyasztóvédelmi hatóság feladat- és hatásköre a más szervek hatáskörébe utalt ügyek kivételével mindazon tevékenységek, jogszabályi és hatósági előírások megtartására kiterjed, amelyek a fogyasztókat érintik.

A belkereskedelemről szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet 23/A. §-a előírja, hogy az üzlet biztonsági őrei a szolgálat teljesítése, továbbá az üzlet dolgozói a munkavégzésük során tevékenységükkel nem sérthetik a vásárlók személyiségi jogait. A biztonsági szolgálat nevéről és székhelyéről, működésének a vásárlókat érintő szabályairól a vevőket jól láthatóan tájékoztatni kell.

Az említett jogszabályi előírásokból az következik, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőségek minden olyan beadványt kötelesek érdemben megvizsgálni, amelyek a fogyasztói érdekek védelmét szolgáló jogszabályok sérelmére engednek következtetni. Ebbe a körbe beletartozik az üzletekben működő biztonsági szolgálatok tevékenysége is. Kétségtelen, hogy amennyiben a biztonsági szolgálat dolgozója tevékenysége során megsérti a reá vonatkozó szakmai szabályokat, és ezáltal személyiségi jogi sérelmet okoz, a sérelmet szenvedett fogyasztó igényét közvetlenül bíróság előtt is érvényesítheti.

Ez a lehetőség azonban nem jelenti azt, hogy ha a fogyasztó panaszával a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez fordul, a panasz hatáskör hiányában vizsgálat nélkül elutasítható. A gyors és hatékony fogyasztói igényérvényesítés válik lehetetlenné, ha a fogyasztóvédelmi felügyelőségek a biztonsági szolgálatok tevékenységével kapcsolatos panaszok vizsgálatát a felügyelőségek feladat- és hatáskörére vonatkozó jogszabályokból le nem vezethető indokok alapján elutasítják.

Az Alkotmány által deklarált jogállamiság követelményéből következik a jogbiztonság és a jogalkalmazás kiszámíthatóságára vonatkozó elvárás. Ezeket a követelményeket sérti, ha a fogyasztóvédelmi felügyelőségek jogszabályból le nem vezethető indokok alapján hatáskörük hiányát állapítják meg, és nem vizsgálják a biztonsági szolgálatok tevékenységével kapcsolatos fogyasztói panaszokat.

Az ismertetett okok alapján az országgyűlési biztos ajánlást tett a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatójának, melyben felkérte a főigazgatót, hogy a feltárt visszásság jövőbeni elkerülése érdekében hívja fel az összes megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség igazgatóját a jelentés megállapításainak figyelembevételére, és a biztonsági szolgálatokkal kapcsolatos panaszok intézésének módosítására.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója az ajánlást elfogadta. A jelentést megküldte a területi felügyelőségek igazgatóinak, országos értekezleten szóban is felkérte a területi szervek vezetőit a megállapítások figyelembevételére, továbbá körlevelet adott ki a hatáskör szerinti eljárásokról, intézkedésekről.

A körlevélben egyebek mellett felhívta a figyelmet arra, hogy a kereskedelmi egységekben végzett ellenőrzések során minden esetben vizsgálni kell, megvalósulnak-e az üzlet biztonsági őreinek tevékenységére vonatkozó előírások.

Az országgyűlési biztos a választ elfogadta.

OBH 5260/1999.

A panaszos sérelmezte a Gyöngyösi Rendőrkapitányság járőre által végrehajtott közúti igazoltatás módját. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el a jogállamiság lényegi elemét képező jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.) sérelmének gyanúja miatt.

A tényállás szerint a Gyöngyösi Rendőrkapitányság járőre 1999. november 6-án 23 óra 40 perckor közlekedési ellenőrzés alá vonta L. F. gyöngyösi lakos gépkocsiját. Ebben a gépkocsiban a panaszos mint utas tartózkodott. Az ellenőrzés során a járőrvezető megállapította, hogy a gépkocsi vezetőjénél nem volt vezetői engedély. Egyéb iratai rendben voltak, ezért a járőrvezető kisebb súlyú szabálysértés miatt 5000 forint helyszíni bírságot szabott ki vele szemben. A szabálysértést a gépkocsivezető elismerte, a kitöltött postai befizető lapot átvette.

A járőr intézkedése közben a panaszos kiszállt a gépkocsiból és közölte a rendőrökkel, hogy a gépkocsivezető a barátja és a lakásukra tartanak. A járőrvezető elkérte a panaszos igazolványát és az adatokat rádión ellenőrizte. A panaszos az ellenőrzés alatt, a hideg időjárás ellenére, a járőrkocsi mellett állt. A hidegtől mellkasi fájdalmai lettek, amellett a felesleges rendőri intézkedést jogszerűtlennek, embertelennek és megalázónak tartotta.

Az intézkedés ellen tett panaszát a Gyöngyösi Rendőrkapitányság vezetője megvizsgálta, ennek eredményéről a határozat megküldésével értesítette. A határozat elleni panaszát a Heves megyei rendőrfőkapitány elutasította. A megyei rendőrfőkapitány vizsgálatának megállapítása szerint a járőr nem gátolta meg abban, hogy az adatok ellenőrzésének idejére a gépkocsiba üljön. A határozatban felhívták a figyelmét arra, hogy 30 napon belül a bíróságtól kérheti a határozat felülvizsgálatát.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a panaszos által beadványához mellékelt iratok alapján megállapította, hogy a panaszos ellenőrzésére csak azt követően került sor, hogy a gépkocsiból saját elhatározásából, külön felszólítás nélkül kiszállt. Az igazoltatás módja, az adatok ellenőrzése nem sértette a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, illetve a rendőrség szolgálati szabályzatáról kiadott 3/1995. (III. 1.) BM rendelet előírásait.

A panaszos második beadványában sérelmezte, hogy amikor a járőrvezető kérésére a tokban lévő személyi igazolványát átadta, a rendőr a tokban elhelyezett egyéb igazolványait és iratait is átnézte. Erre abból következtetett, hogy a visszaadást követően ellenőrizte az iratait és azok elhelyezési sorrendje megváltozott. Tekintettel arra, hogy a rendőrök csak a személyi igazolványát kérték el, a panaszosnak jogában állt volna csak ezt az egy okiratot átadni. A panaszos egyéb irataiba való betekintéssel összefüggésben legfeljebb akkor lenne vizsgálható az esetleges jogsértés, ha ezek átadását a rendőrök kezdeményezték volna.

OBH 5278/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 5297/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 5305/1999.

A panaszos az Országgyűlési Biztos Hivatalához írt beadványában sérelmezte, hogy házának lakói ellene alaptalan bejelentéseket tesznek a Dorogi Rendőrkapitányságnál, és ezek miatt állandó rendőri zaklatásoknak van kitéve. A rendőrök az alaptalan bejelentések következményeként lakásán megjelennek, lakásán fegyver után kutatnak, és őt megbilincselve előállítják a rendőrkapitányságra.

A bejelentés alapján az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Ennek során vizsgálat tartására kérte fel a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét. A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos bejelentése a történteknek megfelelt. A Dorogi Rendőrkapitányság járőre két alkalommal jelent meg a panaszosnál. Először azért, mert a panaszos házának lakóitól olyan bejelentés érkezett, hogy a panaszos élet elleni bűncselekményt akar elkövetni, második alkalommal pedig azért, mert olyan bejelentést tettek, hogy a panaszos lakásán engedély nélkül lőfegyvert tart. Megállapította a vizsgálat azt is, hogy az intézkedő rendőrök a rendőrségi törvény 13. § (1) bekezdése és a Szolgálati Szabályzat 6. §-ának rendelkezései szerint jártak el. Eljárásukkal alkotmányos visszásságot nem okoztak.

Az országgyűlési biztos ajánlással élt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrfőkapitánynál. Azt kérte, vizsgálja meg a Dorogi Rendőrkapitányság gyakorlatát a nyilvánvalóan alaptalan bejelentések intézése (büntető-feljelentések megtétele) vonatkozásában, továbbá felhívta a figyelmét arra, hogy a rendőrhatóság eljáró tagja dokumentálhatóan kérje ilyen esetekben az alaptalanul zaklatott elnézését, megindokolva azt is, hogy arra miért volt szükség.

Az ajánlást a Komárom-Esztergom megyei főkapitány elfogadta. Intézkedett, hogy a Dorogi Rendőrkapitányság vezetője az illetékes Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál tegye meg a sérelmezett ügyben feljelentését. Utasította a kapitányság vezetőjét, hogy a jövőben minden esetben tegyenek eleget a Be. 122. § (2) bekezdésében írt feljelentési kötelezettségnek. Utasítást adott arra is, hogy amennyiben a jogszerű rendőri intézkedés alaptalan bejelentésen alapul és az intézkedés az érintett személy alkotmányos jogait sértette vagy veszélyeztette, az intézkedő rendőr dokumentálható módon kérjen elnézést a sérelmet szenvedőtől. Az országgyűlési biztos vizsgálata eredményes volt.

OBH 5402/1999.

A panaszos a szomszédja ellen csendháborítás miatt szabálysértési feljelentést tett. A csendháborítás szabálysértésének elkövetését az elsőfokú szabálysértési hatóság megállapította. A határozatot a panaszos szomszédja megfellebbezte. A fellebbezés alapján a másodfokú hatóság egy év eltelte után hozott csak határozatot, melyben az eljárást elévülésre hivatkozással megszüntette.

A panasz alapján az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A közigazgatási szerv köteles a hatáskörébe tartozó ügyben a törvényben előírt ügyintézési határidőn belül eljárni. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal ezen kötelességének nem tett eleget, ezzel a jogállamiság szerves részét képező tisztességes eljáráshoz való joggal és az alapvető jogok állam általi védelmének alkotmányos elvével összefüggésben visszásságot okozott. Az a tény, hogy a szabálysértés elévülése - az elkövetéstől számított hat hónap elteltével - objektíve bekövetkezett, nem mentesíti a Fővárosi Közigazgatási Hivatalt az ügyintézési határidőn belüli eljárás elmulasztásának következményei alól.

OBH 5418/1999.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 5444/1999.

A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert sérelmezte, hogy ellene és más gyanúsítottak ellen büntetőeljárás folyik vámorgazdaság miatt, ugyanakkor egy másik, hasonló tényállású cselekmény ügyében a nyomozóhatóság - feljelentés-kiegészítést követően - megtagadta a nyomozást.

A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el a jogállamiság lényegi elemét képező jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.) sérelmének gyanúja miatt. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától beszerezte mindkét ügy iratait.

A panaszost érintő ügy tényállása szerint az ORFK Teve utcai épületében több személy - rendőrök és polgári alkalmazottak - vásárolt behozatali fémjel nélküli aranyékszereket, számla nélkül, részletfizetésre. A terjesztő az eladott ékszerekről több füzetben, kézzel írott nyilvántartást vezetett. A lefoglalt dokumentumokból a nyomozást folytató Vám- és Pénzügyőrség Fővárosi Nyomozó Hivatala megállapította a vásárlók nevét, telefonszámát és a vásárolt értékeket, illetve a tartozásokat. Az eljárás megindulásakor kb. 3,1 millió forint értékű török eredetű, magyar fémjel nélküli aranytárgyat foglaltak le.

A másik ügyben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tett feljelentést egy nő ellen, aki az OEP épületében árult ruhaneműket, illetve aranyékszereket. Az értékesítés módszere megegyezett az előző ügyben írottakkal, de a megtalált feljegyzések nem tartalmazták a vásárolt áruk megnevezését. Aranytárgyakat nem foglaltak le. Mindezek alapján a nyomozóhatóság a vámorgazdaság vétsége miatt a nyomozás megtagadásáról határozott, egyúttal adócsalás bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt az iratokat megküldte az APEH Bűnügyi Igazgatóságának.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a két ügy a hasonló tényállások ellenére lényegesen különbözött egymástól a feljelentett cselekmények bizonyíthatósága szempontjából. A vám- illetve adónyomozó hatóságok minden törvényes lehetőséget felhasználtak a feljelentett cselekmények bizonyítására. Tevékenységüket az ügyészség figyelemmel kísérte.

A bűncselekmény gyanújával kapcsolatos adatok mérlegelését a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 5. § (1) bekezdése a nyomozó hatóságok, illetve az ügyészség, vádemelés esetén pedig a bíróság hatáskörébe utalja, minthogy a tényállás tisztázását az eljáró hatóságok feladatává teszi. Ennek megfelelően az országgyűlési biztos nem mérlegelheti a nyomozás során felmerült bizonyítékokat, csak azt állapíthatja meg, hogy a hatóság a jogszabályoknak, végső soron az Alkotmánynak megfelelően járt-e el, a hatóságok intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása okozott-e alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot. Olyan adat nem merült fel a vizsgálat során, amely arra utalt volna, hogy a Nyomozó Hivatal átlépte a mérlegelési jogkör alkotmányos korlátait.

OBH 5483/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 5496/1999.

A panaszos beadványában sérelmezte, hogy a vele szemben folytatott büntetőeljárást megszüntető határozatot csaknem kétéves késedelemmel küldték meg részére. A határozat ellen panasszal élt, ezt azonban elutasították. Azt is sérelmezte, hogy a rendőrség, az ügyészség és a bíróság a férjét tekintette a bűncselekmény elkövetőjének, holott az eljárás során elismerte, hogy az egyik cselekményt ő maga követte el. Kifogásolta továbbá, hogy az ügyészség a bejelentett perújítási kérelmet nem az előírt határidőben továbbította a bírósághoz.

A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el a jogállamiság lényegi elemét képező jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.) sérelmének gyanúja miatt. Az ügyben tájékoztatást kért a Csongrád megyei főügyésztől.

A tájékoztatás szerint a panaszos és férje ellen a Szentesi Rendőrkapitányság lopás vétsége miatt folytatott büntetőeljárást, mert részben a szegvári termelőszövetkezet területén levő baromfinevelő épületben, részben a lakásukon a villamos fogyasztásmérő zárpecsétjét feltörve jogtalanul és térítés nélkül fogyasztottak áramot. Ezzel a termelőszövetkezetnek, illetve az áramszolgáltatónak kb. 400 000 forint kárt okoztak.

A büntetőeljárás során a panaszos elismerte, hogy a lakáson történt bűncselekményt ő követte el. A nyomozás egyéb adatai alapján azonban a nyomozó hatóság arra a következtetésre jutott, hogy mindkét cselekményt a férj követte el. Ezért a panaszossal szembeni büntetőeljárást a Szentesi Városi Ügyészség megszüntette, azonban a határozatot ügyviteli hiba miatt a panaszos részére nem küldték meg.

A férjjel szemben vádat emeltek, bűnösségét a bíróság a vádirat szerint mindkét eset vonatkozásában megállapította, és elmarasztalta őt. A férj az elsőfokú ítélet ellen perújítási kérelmet terjesztett elő azzal, hogy a lakáson történt áramlopást nem ő, hanem a panaszos követte el.

A Szentesi Városi Ügyészség a perújítási kérelem vizsgálata során észlelte, hogy az ügyészség nyomozást megszüntető határozatát a panaszos részére nem küldték meg, ezért arra 1999. október 5-én, hivatalból intézkedtek. A panaszos a megküldött határozat ellen a Szentesi Városi Ügyészségen személyesen jelentett be panaszt. Panaszában előadta, hogy korábbi vallomásának megfelelően a lakáson történt bűncselekményt ő követte el. A városi ügyészség a panaszt elbírálásra a Csongrád Megyei Főügyészségre felterjesztette, ahol azt - mint megalapozatlant - elutasították.

A legfőbb ügyész helyettesének állásfoglalása szerint a Szentesi Városi Ügyészség a perújítási kérelem tárgyában készített indítványa előterjesztésével nem esett késedelembe.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a Szentesi Városi Ügyészség a panaszossal szemben a nyomozást megszüntető határozatának közel kétéves késéssel történt megküldésével a jogbiztonság alkotmányos elvéhez tartozó tisztességes eljárás követelményével összefüggésben visszásságot okozott. A visszásság megállapítása mellett ajánlást nem tett, mert a sérelmet időközben orvosolták.

OBH 5640/1999.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 5717/1999.

A gondozottaknak, hozzátartozóiknak, valamint az intézmény dolgozóinak törvényes érdekeire is figyelemmel, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített, jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a pszichiátriai intézet házirendje nem tartalmazza a jogszabályban meghatározott, kötelező tartalmi elemeket, ha az intézeti érdekképviseleti fórum összetétele nem felel meg a jogszabályoknak. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézmény érdekképviseleti fóruma nem működik.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 5748/1999.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 5774/1999.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 5950/1999., OBH 1698/2000., OBH 2111/2000.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

OBH 5954/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 7225/1999.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 126/2000.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

OBH 168/2000.

II. Ugyancsak a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljárással kapcsolatban keletkezik alkotmányos joggal összefüggő visszásság, ha a fellebbezés elbírálására jogosult kamara elnöke a másodfokú határozatban - jogkörét túllépve - olyan döntést hoz, melyre a jogalkotó nem ruházta fel.

A panaszos sérelmezte, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara megszüntette azt az előzetes vizsgálati eljárást, melyet ő kezdeményezett egy ügyvéddel szemben, a Magyar Ügyvédi Kamarához előterjesztett fellebbezésését pedig elutasították.

A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Ennek során áttanulmányozta a panaszt és mellékleteit.

Megállapította, hogy a panaszos mint vevő ingatlan-adásvételi szerződést kötött 1996. június 27-én. A felek a szerződést a panaszolt ügyvéd okiratszerkesztői közreműködésével 1998. február 16-án felbontották. Az ügyvéd a szerződés elkészítésével, valamint az abból adódó egyéb teendők ellátásával kapcsolatos megbízást nem foglalta írásba, és nem szerezte be az ingatlan tulajdoni lap másolatát. Ugyanezen a napon a felek elszámolási kötelezettséget tartalmazó "Elismervény" elnevezésű szerződést is kötöttek. Ezt ugyancsak a panasszal érintett ügyvéd szerkesztette, melynek írásba foglalását szintén elmulasztotta. Sőt, az általa szerkesztett iratban nem határozta meg, hogy az eladók mely időpontig kötelesek a vevőnek (panaszosnak) visszajáró egymillió forintot letétbe helyezni, és milyen letéti feltételeket kell a feleknek betartani.

A panaszos, miután a vele szerződő felek 1999. március 16-ig nem teljesítették vételár-visszafizetési kötelezettségüket, bejelentést tett a Budapesti Ügyvédi Kamarához az ügyvéd ellen. A kamara fegyelmi megbízottja - a panaszos hiányt pótló beadványa megérkezését követően - elrendelte az előzetes vizsgálati eljárást. Az ügyben a kamara elnöke 1999. július 8-án hozott határozatot, melyben megállapította, hogy a panaszolt ügyvéd a tényállás felvételének elmulasztásával megsértette az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény, valamint az ügyvédi letétkezelésről rendelkező szabályzat vonatkozó előírásait. A megbízás írásba foglalásának elmaradásával összefüggésben a kamara elnöke azt az álláspontot alakította ki, hogy elévülés miatt az ügyvéd fegyelmi felelősségre nem vonható. Ezért az előzetes vizsgálati eljárást ez irányban megszüntette. Az ügyvédi letétkezelésről szóló szabályzat figyelmen kívül hagyása miatt a panasszal érintett ügyvédet figyelmeztetésben részesítette. A panaszos a döntés ellen fellebbezéssel élt a Magyar Ügyvédi Kamarához. Ez utóbbi kamara elnöke a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének határozatát helybenhagyta és kiegészítette azzal, hogy az írásbeli figyelmeztetés kiterjed az ügyvéd 1998. február 16-i okirattal kapcsolatos mulasztásaira is, mert a szerződést felbontó okirattal összefüggő kifogások nem évültek el.

Az előzetes vizsgálat megszüntetését és a panaszolt ügyvéddel szemben alkalmazott figyelmeztetés megalapozottságát az országgyűlési biztos nem vizsgálta, mivel az az ügyvédi kamara elnökének mérlegelési jogkörébe tartozik.

Az országgyűlési biztos megállapította az ügyben, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke - figyelemmel a panaszos azon érdekére is, hogy bejelentését a kamara olyan időn belül bírálja el, hogy az ügyvéd által elkövetett fegyelmi vétség ne évüljön el - megsértette a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot. Az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot az okozta, hogy a kamara az előzetes vizsgálati eljárást megszüntető határozatot indokolatlanul hosszú idő, a bejelentés előterjesztésétől mintegy négy hónap múlva és olyan időpontban hozta meg, amikor a panaszolt ügyvéd felelősségre vonása elévülés miatt már nem volt lehetséges.

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke is megsértette a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot akkor, amikor a figyelmeztetést kiterjesztette a panaszolt ügyvéd 1998. február 16-i cselekményére. Ezzel hatáskörét túllépte, ugyanis az ügyvédekről szóló törvény ilyen jogosítvánnyal nem ruházta fel őt.

A megállapított alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetése érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének - mint szakmai feladatokat is ellátó köztestület vezetőjének -, hogy hívja fel a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének figyelmét arra, hogy határozatait olyan időn belül hozza meg, hogy legyen figyelemmel az elintézési idő garanciális jelentőségére, illetve a jogbiztonság követelményére és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogra. A kamara elnöke és főtitkára az ajánlást csak azt követően fogadta el, miután az országgyűlési biztos az ajánlást - annak nem teljesítése miatt - fenntartotta. Az országgyűlési biztos azt is kezdeményezte a Magyar Ügyvédi Kamara elnökénél, hogy az előzetes vizsgálat megszüntetése ellen benyújtott fellebbezés elbírálása során a jövőben maradéktalanul vegye figyelembe az ügyvédekről szóló törvény vonatkozó előírásait, jogkörét ne lépje túl. A kezdeményezéssel már az első válaszában egyet értett a címzett. A vizsgálat eredménnyel zárult.

OBH 175/2000.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 181/2000.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 207/2000.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 238/2000.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

OBH 300/2000., 3810/2000., 3919/2000., 4430/2000.

Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben.

OBH 327/2000.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 367/2000.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 407/2000.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 483/2000.

A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert sérelmezte, hogy az Amerikai Egyesült Államokban született gyermekét a magyar hatóságok nem anyakönyvezték.

Az országgyűlési biztos az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, továbbá Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok védelméhez való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot az ügyben

A beadvány mellékleteként becsatolt iratok szerint a magyar állampolgár panaszosnak 1999. június 1-jén gyermeke született az Amerikai Egyesült Államokban, akit a helyi hatóság kettős családi névvel anyakönyvezett. Az anyakönyvi okirat értelmében a gyermek családi nevének első része az anya családi neve, második része az apa utóneve. A panaszos a Magyar Köztársaság New Yorkban működő főkonzulátusához fordult és kérte, hogy gyermekét a magyar jogszabályok szerint is anyakönyvezzék. Az anyakönyvezésre illetékes magyar hatóság, Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának Igazgatási és Hatósági Ügyosztálya levélben tájékoztatta a panaszost arról, hogy gyermeke Magyarországon az Amerikai Egyesült Államokban kiállított anyakönyvi okiratban szereplő kettős családi névvel nem anyakönyvezhető.

1. A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. tv. 3. § (1) bekezdése alapján a panaszos gyermeke születésénel fogva magyar állampolgárságot szerzett, tehát névviselése ügyében a magyar jogszabályokat kellett alkalmazni. A nemzetközi magánjogról szóló 1973. évi 13. tvr. 55. § értelmében kizárólag magyar hatóság járhat el a magyar állampolgár személyállapotára vonatkozó eljárásban, kivéve ha külföldi bíróság vagy más hatóság ilyen kérdésben hozott határozatát a törvényerejű rendelet értelmében el kell ismerni. Azokat a kérdéseket, amelyekben a külföldi hatóság határozatát Magyarország elismeri, az 1973. évi 13. tvr. 71. §-a sorolta fel. A hivatkozott jogszabályhely alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos gyermeke számára az Amerikai Egyesült Államokban kiállított anyakönyvi okirat tartalmát a magyar anyakönyvi hatóság nem vehette figyelembe. A rendelkezésére álló adatok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának Igazgatási és Hatósági Ügyosztálya a panaszos gyermekének magyarországi anyakönyvezése során alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően járt el, a vizsgálat az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggő visszássára utaló körülményt nem észlelt.

2. A panaszos gyermekének magyarországi anyakönyvezésekor a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 42. § (1) bekezdését kellett alkalmazni, amelynek értelmében a gyermek - szüleinek megállapodása szerint - apjának vagy anyjának családi nevét viseli. Házasságban élő szülők gyermeke azonban anyjának családi nevét csak akkor viselheti, ha az anya kizárólag a maga nevét viseli. Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 18. § (1) bekezdése szerint a szülők megállapodását a házassági anyakönyv is tartalmazza. A vizsgálat adatai szerint külföldi házasságkötésük miatt a szülőknek a gyermek névviselésére vonatkozó megállapodása nem állt rendelkezésre, ezért azt a gyermek születési anyakönyvezésre irányuló magyar eljárásban kellett beszerezni. Figyelemmel arra, hogy a panaszos és férje az Amerikai Egyesült Államokban kötöttek házasságot és az eredeti nevüket mindketten megtartották, az anyakönyvvezető a főkonzulátust kérte, nyilatkoztassa a szülőket arról, hogy a gyermek melyikük családi nevét fogja viselni. Az anyakönyvvezető jelezte a főkonzulátusnak, hogy a gyermek az Amerikai Egyesült Államokban anyakönyvezett kettős családi névvel csak egy esetleges névváltoztatási kérelem eredményeként lesz anyakönyvezhető.

Jelentésében az országgyűlési biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a panaszos gyermekének névviselése tárgyában irányadó Csjt. 42. § (1) bekezdése - ami 1953. január 1-je óta változatlan szöveggel van hatályban - a jelenlegitől gyökeresen eltérő politikai, társadalmi körülmények között született és nem felel meg a magyar állampolgárok utazási szabadságából eredő egyéni és társadalmi igényeknek. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint méltánytalan a panaszos gyermekét arra kényszeríteni, hogy többes állampolgársága, külföldi születési helye, esetleg szülei eltérő állampolgársága miatt több nevet viseljen. Hasonlóan méltánytalan a panaszost, illetve férjét a gyermekük nevének megválasztásához való joguk gyakorlásában korlátozni. Az említett méltánytalanságokkal szemben az országgyűlési biztos azt az érvet sem fogadta el, hogy egy esetleges névváltoztatási kérelem elbírálása keretében a gyermek neve a szülők igényei szerint rendezhető, hiszen az említett ügyben az eljáró hatóság mérlegelésére kellene hagyatkozniuk.

Az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette, hogy alkotmányos jog csak valamely másik alkotmányos jog érvényesülése érdekében korlátozható. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint nincs olyan alkotmányos jog, amelynek érvényesülése érdekében a panaszos gyermekét indokolt lenne arra kényszeríteni, hogy két különböző tartalmú, egyébként hiteles közokirat birtokában, két névvel éljen. Ezért a vizsgálat során feltárt jogi helyzet az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok védelméhez való joggal összefüggésben okoz visszásságot.

A vizsgálat során feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásság megszüntetésére 2000. április 21-én az országgyűlési biztos ajánlást tett az igazságügyminiszternek, amelyben kérte, hogy kezdeményezze a nemzetközi magánjogról szóló 1973. évi 13. tvr. 71. § olyan tartalmú kiegészítését, ami lehetővé tenné a külföldi hatóságok névviselés tárgyán hozott határozatának magyarországi elfogadását.

Az ajánlást 2000. június 26-án kelt levelében az igazságügy-miniszter elfogadta. Levelében az igazságügy-miniszter tájékoztatta az országgyűlési biztost arról, hogy a nemzetközi magánjogról szóló 1973. évi 13. tvr. átfogó felülvizsgálata az Igazságügyi Minisztérium kodifikációs tervében is szerepel, továbbá a közeli jövőben tervezik a a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény névviselésre vonatkozó szabályainak áttekintését és korszerűsítését is.

Az igazságügy-miniszter válaszát az országgyűlési biztos elfogadta.

OBH 553/2000.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 632/2000.

A panaszos azért kért segítséget, mert a Fejér Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, bár elismerte a téves szolgálati idő számítását, határozatát nem módosította. Emiatt a panaszost egy szolgálati év veszteség érte, annak ellenére, hogy az igazgatóság ügyfélszolgálatának tanácsa alapján nyújtotta be a nyugdíjigényét.

A panasz alapján az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A panaszos által becsatolt és a Fejér Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság által rendelkezésre bocsátott iratok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az 1943. február 19-én született panaszosnak a Fejér Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a határozatában 35 év 59 nap szolgálati időt ismert el (ebből a leckekönyv alapján 1723 napot). A határozat ellen fellebbezés nem volt. A panaszos 1999. március 29-én benyújtott nyugdíjigényére az igazgatóság 1999. május 7-én kelt határozatában - 1998. szeptember 1-jétől visszamenőleg - előrehozott öregségi teljes nyugdíjat állapított meg 36 év 302 nap szolgálati idő alapján. A panaszos kérésére az igazgatóság felülvizsgálta szolgálati idejét és megállapította, hogy az egyetemi tanulmányi ideje számítása hibásan történt, így szolgálati ideje 36 év 330 napra változott.

Amennyiben a panaszos nyugdíjigénye benyújtásakor tudta volna, hogy még 35 nap szolgálati idővel nyugdíjának összege a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresete 74 százaléka helyett 75,5 százalék, dönthetett volna arról, hogy 35 napra járó nyugdíj helyett a magasabb összegű, bár később folyósításra kerülő nyugdíj megállapítását kérje-e. Döntési lehetősége azonban nem volt, mert a szolgálati idő korrekciója a nyugdíj megállapításakor sem történt meg.

Ezzel a Fejér Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Ugyancsak a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal kapcsolatban okozott visszásságot az Igazgatóság 2000. január 10-én kelt tájékoztató levele, mely szerint - mivel a megállapító határozat jogerőssé vált - a nyugdíj újbóli megállapítására nincs sem jogi, sem méltányossági lehetőség. Ugyanis a hatályos társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény téves elutasítás vagy a nyugellátás téves megállapítása esetén, továbbá az eljárási tévedés, mulasztás vagy jogszabálysértés esetére öt éven belüli korrekcióra adott lehetőséget.

Az országgyűlési biztos az ügyben kezdeményezte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetőjénél, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság megszüntetése érdekében vizsgálja meg a jogsérelem orvoslásának lehetőségét.

A főigazgató az ajánlást elfogadta, új vizsgálatot rendelt el, melynek eredményeként a panaszos előrehozott öregségi nyugdíját a nyugdíjbiztosító 37 év 67 nap szolgálati idő és változatlan, azaz havi 56 086 forint átlagkereset alapján 1998. szeptember 1-jei visszamenőleges hatállyal 42 345 forintra módosította. A vizsgálat eredménnyel zárult.

OBH 664/2000.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 681/2000.

A panaszos azt sérelmezte, hogy távbeszélő állomásának áthelyezését követően a MATÁV Rt. mind a korábbi, megszűnt, mind pedig az új, működő fővonal előfizetési díját számlázta részére. A számlákat öt hónapon keresztül régi lakcímére küldték. Nehezményezte továbbá, hogy az ügyfélszolgálati irodák megszűntek, a számlán, borítékon nem tüntetnek fel címet. Álláspontja szerint lassan érkeznek rendeltetési helyükre az előfizetői befizetések.

Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatát a jogállamiságból fakadó jogbiztonság és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indította meg. Eljárása során felkérte a MATÁV Rt. lakossági üzletág igazgatóját a panasz kivizsgálására.

Az általános helyettes megállapította, hogy a panaszos távbeszélő állomás áthelyezésére vonatkozó kérelmét a szolgáltató teljesítette. Ezt követően azonban a korábbi címen a számlázást nem szüntették meg, ezért az aktuális számlákon két fővonal számlázása történt. A MATÁV válaszában az szerepel, hogy 1999. szeptember 27. előtt sem írásbeli, sem telefonon történt reklamációt nem rögzítettek. Ezzel szemben a panaszos a MATÁV-hoz 1999. szeptember 4-i dátumozással küldött levelében azt állította, hogy bejelentései ellenére (1212 számon) nem veszik figyelembe, hogy 1999. január 28-án lakást változtatott. Ebben a levélben szerepel az is, hogy a számlákat hosszabb ideig a korábbi lakcímére küldték, amelyeket így nem kaphatott meg, de reklamációi óta jó címre küldik, azonban változatlanul két állomást számláznak.

1999. július 13-án címmódosítási kérelem érkezett a szolgáltatóhoz, a számlákat ettől kezdve a panaszos újabb lakcímére küldték. Ezen időponttól kezdve tehát már a panaszos jelenlegi címére postázták a számlákat, azonban változatlanul rossz tartalommal. A címmódosítási kérelem eredetéről nem tudtak felvilágosítást adni.

Az általános helyettes tájékoztatta a panaszost, hogy az ingyenesen hívható 1212-es szám lehetőséget biztosít az ügyfeleknek, hogy ügyeiket otthonukból intézzék. A kapcsolás után gépi hang hívja fel az ügyfél figyelmét, hogy a beszélgetést rögzítik. Az ügyeiket személyesen intézni kívánó ügyfelek számára a nagyobb bevásárlóközpontokban MATÁV Pont boltok állnak rendelkezésre. A számlabefizetések feldolgozása 5-6 napot vesz igénybe, ez azonban a számláját határidőben befizető ügyfél számára nem jelent problémát. A szolgáltató a telefonszámlákon feltünteti a Telefonos Ügyfélkapcsolat postacímét és díjmentesen hívható telefonszámát. A borítékon a postacím szerepel.

OBH 757/2000.

A panaszos kifogásolta a helyi képviselő-testület határozatait, amelyekben kimondták, hogy a polgármester esetében összeférhetetlenség nem áll fenn. A panaszos szerint a polgármester bizonyíthatóan hétvégi állatorvosi ügyeletet lát el, előre meghirdetve havonta, és az jövedelemszerzésre irányul, ami egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonynak minősül.

A jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, és a beszerzett iratok alapján a következőket állapította meg: A részfoglalkozású állatorvosként foglalkoztatott polgármester a megválasztását követően a polgármesteri munkakör betöltésének időtartamára fizetés nélküli szabadságot kért, és ezt részére engedélyezték. Az állatorvosi ügyeletre havonta egy alkalommal történő beosztásáért ügyeleti díjban nem részesült, a külön jogszabályban meghatározott, ellátható szakmai munkájáért szolgáltatási díj illeti meg.

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 33/A. § (3) bekezdése a munkavégzésre irányuló jogviszonyt a képviselői tisztséggel összeférhetetlennek határozza meg, és e tekintetben a képviselő-testület a tevékenység végzéséhez hozzájárulást nem adhat.

Az adott ügyben a jogszabályok értelmezése és a tényállási elemek összevetése eredményeképpen az országgyűlési biztos megállapította, hogy az eseti jelleggel munkát végző polgármester sem munkaviszonyban, sem polgári jogviszonyban nem áll. Az állattartóktól kapott alkalmankénti szolgáltatási díj nem minősül "egyéb jogviszonyból" származó díjazásnak, hanem eseti díjazásnak felel meg.

Az Alkotmánybíróság a 11/1992. (III. 5.) AB határozatában - többek között - a következőket állapította meg: "A jogállam alapvető eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság - többek között - megköveteli a megszerzett jogok védelmét, a teljesedésbe ment vagy egyébként véglegesen lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban keletkezett, tartós jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozását."

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság megvalósulását abban látta, hogy a megválasztása óta a helyi közügyek intézésében közreműködő polgármester tevékenysége töretlenül folytatódjon a több éve létrejött közszolgálati jogviszonyában.

OBH 874/2000.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 1107/2000.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 1326/2000.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog részét képező tisztességes eljáráshoz való jogával, továbbá az egészségügyi törvényben deklarált egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való jogával összefüggésben sérelmet okoz, ha kórház helytelen jogértelmezésre hivatkozva megtagadja az egészségügyi dokumentáció kiadását az arra jogosultnak.

A panaszos az állampolgári jogok országgyűlési biztosához intézett beadványában azt sérelmezte, hogy az elhunyt élettársára egészségügyi dokumentációit nem adták ki neki.

A panaszos élettársa balesetet szenvedett, beszállították az Országos Traumatológiai Intézetbe, ahol haláláig kezelés alatt állt. A panaszos élettársát kezelő főorvos azt az ígéretet tette, hogy a kezeléssel kapcsolatos valamennyi iratot és teljes dokumentációt a rendelkezésére bocsátja. A temetés után a panaszos levélben kérte a fent említett dokumentáció kiadását. A kórház főigazgató helyettese azt a válaszolta, hogy kérésének nem tudnak eleget tenni, mert az egészségügyi dokumentációt csak saját részre, közeli hozzátartozó kérésére, valamint rendőrhatósági vagy bírósági kérésre áll módjukban kiadni. Ezután a panaszos közös háztartásban nevelt fia fordult a kórházhoz az elhunytra vonatkozó egészségügyi dokumentáció kiadásáért. A kérésre azt a választ kapták, hogy mindaddig, amíg hitelt érdemlően nem igazolják, hogy a gyermek valóban az elhunyt nevelt gyermeke volt, nem áll módjukban kiadni a dokumentációt. A panaszos ezt követően a rendőrséghez fordult, és mivel törvényszéki boncolást kért, illeték lerovása ellenében rendelkezésére bocsátották a boncolási jegyzőkönyvet, de abból sajnos nem derültek ki a panaszos élettársa halálának körülményei.

A panaszos ezek után fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. Mivel az ügyben felmerült jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog részét képező tisztességes eljáráshoz való jog, továbbá az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) törvényben deklarált az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való jog sérelmének a gyanúja, az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben vizsgálatot indított. A vizsgálat során megkereste az Országos Traumatológiai Intézet főigazgatóját és állásfoglalást kért az üggyel kapcsolatban.

Az Országos Traumatológiai Intézet főigazgató főorvosa válaszlevelében ismertette az üggyel kapcsolatos állásfoglalását. Kifejtette, hogy Intézetük az egészségügyi törvény alapján járt el, amikor a panaszos írásban kérte elhunyt élettársa orvosi dokumentációjának kiadását. A hivatkozott jogszabályhely szerint a beteg halála esetén a gyógykezeléssel kapcsolatos egészségügyi adatokat megismerni a beteg törvényes képviselője, közeli hozzátartozója, valamint örököse jogosult. Tekintettel a Ptk. 685. § c) pontjára az élettárs nem közeli hozzátartozó. Az elhunyt beteg nevelt gyermekének ugyanazon jogszabályi előírásokból eredően joga van a nevelőapja orvosi dokumentációjának megismeréséhez. Ennek érdekében kérte a főigazgató helyettes a levelében, hogy hitelt érdemlően igazolja, hogy ő az elhunyt nevelt gyermeke.

A főigazgató úgy foglalt állást, hogy az Országos Traumatológiai Intézet eljárásával semminemű jogszabályt nem sértett, mindössze azt akarta elkerülni, hogy újabb személyiségi jogi sérelem miatti eljárásban kelljen magyarázkodnia az egészségügyi dokumentáció jogosultatlan kiadása miatt.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az egészségügyi törvény 24. § (11) bekezdése kimondja, hogy [a] beteg halála esetén törvényes képviselője, közeli hozzátartozója, valamint örököse - írásos kérelme alapján - jogosult a halál okával összefüggő vagy összefüggésbe hozható, továbbá a halál bekövetkezését megelőző gyógykezeléssel kapcsolatos egészségügyi adatokat megismerni, az egészségügyi dokumentációba betekinteni, valamint azokról - saját költségére - másolatot kapni.

A közeli hozzátartozó fogalmát valóban szabályozza a Ptk.-ban van szabályozva, de az egészségügyi törvény különös szabályokat állapít meg arra, hogy kiket kell közeli hozzátartozó alatt érteni: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbe fogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér, valamint az élettárs. A jogértelmezés egyik alapelve, hogy a speciális szabályok elsőbbséget élveznek az általános szabályokkal szemben, ezért az egészségügyi dokumentáció kiadása iránti kérelmek elbírálásánál közeli hozzátartozón az egészségügyi törvény által meghatározott személyeket kell érteni.

OBH 1329/2000.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 1410/2000.

A panaszos a gépkocsijával autóbalesetet szenvedett és gépkocsijában komoly anyagi kára keletkezett. A kárfelmérés azonnal megtörtént, a biztosítási eljárás megkezdődött. A balesetet okozó gépkocsi tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy a gépkocsit a balesetet megelőző napon eladta egy autókereskedésnek, a baleset napján már nem volt a tulajdonában. A biztosító megkereste az autókereskedést, de megkeresésére nem kapott választ, ezért a megállapított kárösszeget sem fizette ki a panaszosnak. A panaszos ezt követően az Állami Biztosításfelügyelettől a panasza kivizsgálását kérte. A Biztosításfelügyelet a panaszt felülvizsgálatra elküldte a biztosítónak. A biztosító csak ezután adott írásbeli tájékoztatást a panaszosnak, azonban a kárösszeget továbbra sem fizette ki. A panaszos a beadványában azt sérelmezte, hogy a biztosító visszaélt helyzetével, és az ügy tisztázása érdekében megkeresett Állami Biztosításfelügyelet sem járt el körültekintéssel, és semmiféle intézkedést nem tett.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert felmerült az Alkotmányban biztosított jogbiztonsághoz fűződő joggal és a tulajdonhoz való joggal összefüggésben a visszásság gyanúja, ezért megkereste az Állami Biztosításfelügyelet elnökét a biztosító eljárásának a kivizsgálására.

A Biztosításfelügyelet a lefolytatott vizsgálat alapján megállapította, hogy a panaszos 1999. július 30-án a tulajdonát képező gépkocsijával karambolozott. A balesetet okozó gépkocsi tulajdonosának, Sz. I.-nek a kötelező felelősségbiztosítását az OTP-Garancia Biztosító Rt. kezelte. A kártérítési eljárás során Sz. I. nem ismerte el felelősségét, mert állítása szerint a gépkocsit a károkozást megelőzően eladta az autókereskedéssel foglalkozó Tradex Car Kft-nek. A biztosítótársaság felkérte a káresemény részeseit a kárbejelentő kitöltésére, illetve a Kft-t az adásvételi szerződés másolatának megküldésére. SZ. I. nyilatkozatában megerősítette, hogy a gépkocsit eladta, a Kft. pedig a biztosító felhívására nem válaszolt. A jogalap tisztázása érdekében 1999 októberében a biztosító megkereste a BM Központi Adatfeldolgozó Hivatalt. A hivatal értesítése szerint a kárt okozó gépkocsi forgalmi engedélyébe bejegyzett tulajdonos a káresemény időpontjában Sz. I. volt, aki továbbra is állította, hogy a gépkocsit eladta. A biztosító ismételten felkérte a Kft. vezetését az adásvétel körülményeinek igazolására. A Kft. erre a felkérésre sem válaszolt.

A panaszos a késedelmes kárrendezés miatt 1999 decemberében írásos bejelentést tett az Állami Biztosításfelügyeletnek. A bejelentést a felügyelet az érintett biztosító vezérigazgatójának kivizsgálásra megküldte. A biztosító 2000. február 15-én levelében arról tájékoztatta a felügyeletet és a bejelentőt, hogy a biztosított - a tulajdonos - tisztázatlan személye miatt jelenleg nem áll módjában kártérítést fizetni. A tulajdonos személyének megállapítása után érvényesíthető a károsult jogos igénye. Csak ezután került sor a szakértői vizsgálat megrendelésére. A felügyelet a biztosító válaszát tudomásul vette, mivel a biztosító a jogalap tisztázása érdekében a kárügyet tovább vizsgálta. A káresemény körülményeinek és Sz. I. állításának ellenőrzése érdekében a biztosító 2000 februárjában szakértői vizsgálat lefolytatására a CARIERE Biztosítási Kárellenőrző és Tanácsadó Kft-t kérte fel. A szakértő vizsgálati jelentése leszögezte, hogy a kárt okozó gépkocsit nem adták el, hanem bizományi értékesítésre adta át a tulajdonos az autókereskedésnek. A károkozás időpontjában a gépkocsi tulajdonosa Sz. I. volt. Ezt követően a kártérítés kalkulált összegét a panaszos részére átutalták. A biztosításfelügyelet felhívta a biztosító társaság figyelmét arra, hogy a kártérítés összegének kiutalásán túl a törvényes kamat kifizetése iránt is intézkedjen.

A biztosító a késedelmes kárrendezés okaként elsősorban a kárt okozó gépkocsi tulajdonosának és az autókereskedő kft.-nek megtévesztő eljárását jelölte meg. A kárrendezés során a jogalap tisztázása érdekében tett intézkedések eredményeként nyílt lehetőség a kárügy végleges lezárására.

Mivel az Állami Biztosításfelügyelet is megállapította, hogy a panaszolt biztosító nem járt el kellő körültekintéssel, és haladéktalanul intézkedett az elhúzódó eljárás miatt járó törvényes kamat kifizetéséről is, ezzel a panaszos ügye megnyugtatóan lezárulhatott, az országgyűlési biztos a konkrét ügyben ajánlást nem tett. Azonban a vizsgálat során megállapított alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozó elhúzódó eljárás miatt felhívta az Állami Biztosításfelügyelet elnökének figyelmét arra, hogy felügyeleti eljárásai és intézkedései során fokozott figyelmet fordítson a biztosítóknak a káresemény-rendezéssel kapcsolat eljárásaira.

OBH 1513/2000.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 1959/2000.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 1985/2000. és OBH 2638/2000.

Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben.

OBH 2194/2000.

A panaszos sérelmezte, hogy a rendőrség nem teljesítette azt a szóbeli megállapodásukat, mely szerint az ellene előzetes letartóztatás mellett folytatott nyomozást megszüntetik, amennyiben F. H. sérelmére elkövetett emberölés miatt indult büntetőeljárásban bebizonyosodik az általa közölt információ valódisága. A panaszos szerint ő teljesítette a rendőri szervnek tett ígéretét, a rendőrség viszont nem tett eleget ígéretének. A vele történtek miatt úgy gondolta, hogy nem várható el senkitől az igazságszolgáltatás (a rendőrség) szerveivel való együttműködés, ha csak az egyik fél teljesíti vállalását.

A panasz alapján az országgyűlési biztos hatáskörének hiányát állapította meg. Rámutatott, hogy az országgyűlési biztos nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a panaszos rendőrséggel kötött szóbeli megállapodásának érvényességét vagy érvénytelenségét, illetve annak következményét vizsgálja. Kifejtette azt is, hogy a nyomozás megtagadásának vagy megszüntetésének kilátásba helyezése - mint a titkos információgyűjtés egyik, ügyészi jóváhagyáshoz kötött eszközének alkalmazása - nem független a rendőri szerv mérlegelési jogkörétől. A mérlegelési jogkör kihat annak meghatározására is, hogy az elérhető bűnüldözési célhoz fűződő érdek meghaladja-e az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződő érdekeit. Az országgyűlési biztosnak nincs lehetősége az ilyen ügyben hozott rendőrségi döntések vizsgálatára és a döntések további mérlegelésére.

A panasz azonban tartalmazott olyan körülményeket, melyekből a jogbiztonság követelménye közvetlen veszélyére lehetett következtetni. Ezért a panaszt megküldte az ombudsman a belügyminiszternek azzal a kéréssel, hogy esetleges intézkedéseiről tájékoztassa őt.

A miniszter arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a rendőrség és a panaszos között létrejött egyezség az volt, hogy ha a panaszos olyan közvetlen bizonyítékként használható információt szolgáltat a rendőri szervnek, amely hozzájárul a szóban forgó ügyekben a bűncselekmények felderítéséhez, úgy az ellene rablás miatt indult nyomozást - az ügyészség előzetes jóváhagyásával - megszüntethetik. A megegyezés azonban azt is tartalmazta, hogy amennyiben a panaszos közvetett bizonyítékokat nyújt, akkor a rendőri szerv a szabadlábon történő védekezés lehetőségét kínálja fel neki.

A miniszter megállapította továbbá, hogy a nyomozó szerv - a Rendőrségről szóló törvény (Rtv.) 67. §-ában biztosított mérlegelési jogkörében eljárva - úgy ítélte meg, hogy megállapodásukat a panaszos nem teljesítette teljes egészében. Ezért a nyomozás megszüntetéséhez nem, csak szabadlábra helyezéséhez nyújtottak segítséget.

Feltárta a miniszter végül azt, hogy az Rtv. már hivatkozott 67. §-ában szabályozott nyomozás megtagadásának vagy megszüntetésének kilátásba helyezése a gyakorlatban nem problémamentes. Ezért előírta, hogy a Rendőrtiszti Főiskolán történő oktatás és a rendőri állomány továbbképzése során alakítsák ki a szóban forgó témakörnek - az ügyészi szervekkel egyeztetett - egységes gyakorlatát.

Az ügyben alkotmányos joggal összefüggő visszásságot, sem annak közvetlen veszélyét nem állapította meg az országgyűlési biztos. A belügyminiszter válaszát, tett intézkedését elfogadta, mivel elegendőnek tartotta - az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem okozó - hiányosságok megszüntetésére.

OBH 2759/2000.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 2818/2000.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 2989/2000.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 3027/2000.

Teljes szöveg: 3.3 alfejezetben.

OBH 3056/2000.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 3166/2000.

Kapcsolódó ügyek: OBH 3205/2000., OBH 3588/2000.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 3437/2000.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 3591/2000.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 3914/2000.

III. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljárással és az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében rögzített védelem jogával összefüggésben visszásságot okoz az is, ha a rendőrség épületében nincs a fogvatartott által használható telefon, ezzel megakadályozzák, hogy a személyes szabadságában korlátozott személy értesíthesse hozzátartozóját, esetleg más személyt (védőt).

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

OBH 3974/2000.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 4056/2000.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 4135/2000.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 4411/2000.

A Közép-Európai Egyetem rektora (a továbbiakban: rektor) azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert a Ferihegy Nemzetközi Repülőtér munkatársainak a nigériai állampolgár (a továbbiakban: panaszos), Nobel-díjas íróval szembeni eljárását kifogásolta.

A rektor által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint a panaszos a Közép-Európai Egyetem (a továbbiakban: egyetem) meghívására, Göncz Árpád leköszönő köztársasági elnök tiszteletére rendezett konferencia résztvevőjeként, 2000. június 22-én érkezett Budapestre. A panaszos érkezését megelőzően az egyetem egyik munkatársa a Belügyminisztérium egyik tisztviselőjétől azt a tájékoztatást kapták, hogy az ENSZ-diplomata-útlevél birtokában a panaszos vízum nélkül utazhat az országba. 2000. június 22-én a Budapesti Határőr Igazgatóság munkatársai csak a beutazó vízum beszerzése után, több órás várakozást követően léptették be a panaszost az országba.

2000. június 25-én - elutazásakor - a panaszosnak az útlevél ellenőrzést követően, a repülőgépbe történő beszállást közvetlenül megelőző utolsó ellenőrzéskor mind a beszálló kártyáját, mind az útlevelét át kellett adnia a légi társaság szolgálatban lévő munkatársának, aki azokat elvitte. A panaszosnak a beszállásra várakozó utasokat feltartva kellett várakoznia addíg, amíg az iratait visszakapta. Az utasok között még egy fekete bőrű személy volt, akivel szemben a légi társaság alkalmazottja ugyanúgy járt el, mint a panaszossal. A panaszos - fehér bőrű - feleségének állítása szerint a professzornak minden magyarországi látogatását követően az említett bánásmódban volt része.

Az országgyűlési biztos az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállam, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében biztosított nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához, továbbá az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében biztosított diszkriminációmentes elbánáshoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított eljárást.

Az országgyűlési biztos az 1993. évi LIX. tv. 18. § (3) bekezdése alapján a a beadványban foglaltakat vizsgálata céljából belügyminiszterhez fordult és kérte, hogy vizsgálata megállapításairól - a rendelkezésére álló ügyiratok másolatainak egyidejű megküldésével - tájékoztassa őt.

1. A belügyminiszter tájékoztatása szerint a nemzetközi szervezet tagja, illetve alkalmazottja - választása szerint - mind az állampolgársága szerinti állam, mind a nemzetközi szervezet által kibocsátott úti okmányt használhatja. A Magyar Köztársaság sem a Nigériai Szövetségi Köztársasággal, sem az Egyesült Nemzetek Szervezetével (ENSZ) nem kötött vízummentességi megállapodást. Az említett körülmény folytán mind az ENSZ-útlevelek (United Nations-Lasser Passer), mind az ENSZ szakosított intézményei által a velük szolgálati viszonyban álló személyek hivatalos útjaira kiállított útlevelek vízumkötelezettek. A belügyminiszter által rendelkezésére álló adatok, illetve a hatályos jogszabályok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos vízumbeszerzésre kötelezése sem az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállam, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, sem az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében biztosított nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához. alkotmányos joggal összefüggésben nem okozott visszásságot.

2. A belügyminiszteri vizsgálat megállapította azt is, hogy a Közép-Európai Egyetem munkatársa az ENSZ-útlevéllel utazó nigériai állampolgárok magyarországi beutazását illetően téves tájékoztatást kapott, ami az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, illetve az ebből eredő "fair" eljáráshoz való joggal összefüggésben okozott visszásságot. Figyelemmel azonban arra, hogy a beadványban sem a tájékoztatást adó belügyminisztériumi munkatárs neve, sem az őt foglalkoztató szervezeti egység megjelölése nem szerepelt, így - információ hiányában - a személyi felelősség megállapítására nem volt lehetőség.

3. A külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. tv. (a továbbiakban: Itv.) 4. § (1) bekezdésben megjelölt útlevéllel, illetve vízummal nem rendelkező külföldi nem lépheti át az országhatárt. Figyelemmel azonban arra, hogy a panaszos a belépését megelőző útlevélvizsgálatkor valószínűsítette, hogy beutazásához fontos állami, társadalmi érdek fűződik, így vízumkérelme elbírálásakor a Budapesti Határőr Igazgatóság az Itv. 11. § (2) bekezdésének megfelelően járt el. A panaszos vízumkérelmének benyújtása során keletkezett okiratok vizsgálata alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Budapesti Határőr Igazgatóság eljáró munkatársai az Itv. (3)-(4) bekezdésében megjelölt adatok beszerzése kapcsán kizárólag a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvény, valamint a 64/1994. (IV. 30.) Korm. rendelet végrehajtásáról szóló 9/1994. (IV. 30.) BM rendelet vonatkozó rendelkezéseiben megjelölt nyomtatványokat töltették ki a panaszossal és minden tőlük telhetőt megtettek a kérelem mielőbbi elbírálása érdekében. Az országgyűlési biztos a rendelkezésére álló dokumentumok vizsgálata során a panaszos vízumkérelmének elbírálásakor az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében biztosított diszkriminációmentes elbánáshoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észlelt.

4. Az 1993. évi LIX. tv. 16. § (1) bekezdése értelmében az állampolgári jogok országgyűlési biztosának akkor van lehetősége eljárni, ha a beadványban megjelölt sérelem valamely hatóság [29. § (1) bek.], illetve közszolgáltatást végző szerv (a továbbiakban együtt: hatóság) eljárása, ennek során hozott határozata (intézkedése), illetőleg a hatóság intézkedésének elmulasztása következtében állt elő, illetve ennek közvetlen veszélye áll fenn. Figyelemmel arra, hogy a panaszos okmányait a repülőgépbe történő beszállást közvetlenül megelőzően nem valamely - az 1993. évi LIX. tv. 29. § (1) bekezdésében felsorolt - hatóság, illetve közszolgáltatást végző szerv, hanem a légi társaság munkatársa ellenőrizte, a beadványnak az említett személy eljárását sérelmező részét az országgyűlési biztos hatáskör hiányában elutasította.

OBH 4419/2000.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 4604/2000.

A Petőfi Népe "Kikapcsolják az áramot" című cikke a DÉMÁSZ azon gyakorlatát kifogásolta, hogy már egy havi díjtartozás esetén is kikapcsolják a fogyasztónál az áramot, és felmondják a közüzemi szerződést anélkül, hogy a tértivevény alapján meggyőződnének arról, hogy a fogyasztó a felszólítást átvette-e. Erre az intézkedésre már 800 forintos díjtartozás esetén is sor került. A fogyasztók egyike a DÉMÁSZ azon intézkedését is kifogásolta, hogy a szolgáltató akkor is kikapcsolja az áramot, ha az átutalási idő miatt a fizetési határidőn belül nem érkezik meg a pénz. Az országgyűlési biztos a jogbiztonsággal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot. A villamosenergia-termelésről, -szállításról és -szolgáltatásról szóló 1994. évi XLVIII. törvény vonatkozó szabályai és a DÉMÁSZ üzletszabályzata alapján csak háromszori felszólítás után lehet a fogyasztót a szolgáltatásból kikapcsolni és a felszólítás átvételét tértivevénnyel dokumentálni kell.

Az országgyűlési biztos a vizsgálatra a Magyar Energia Hivatalt kérte fel. A főigazgató a vizsgálat eredményéről a következő tájékoztatást adta: A DÉMÁSZ Rt. 1999. év végi 1,7 Mrd Ft-os kintlevősége 2000. május végéig 2,7 Mrd Ft-ra emelkedett. Ennek egyik oka, hogy a fogyasztók jelentős része a számlafizetési kötelezettségének nem tett eleget, a DÉMÁSZ Rt. pedig a három havi nem fizetés esetén lehetséges kikapcsolás szankciót nem alkalmazta. Ennek következtében a fogyasztók jelentős része 6-7 hónapi számlatartozást halmozott fel.

A DÉMÁSZ Rt. Bajai Kereskedelmi Centrumához 90000 fogyasztó tartozik, mely közül az újságcikk megjelenésének idején 300 fogyasztót kapcsoltak ki a szolgáltatásból. A 300 fogyasztó névjegyzékéből véletlenszerűen kiválasztott 10 fogyasztóra vonatkozó adatok részletes áttanulmányozása után a Magyar Energia Hivatal megállapította, hogy a fogyasztóknak minden esetben 90 napon túli - több tízezer forintos - tartozása állt fenn. A szolgáltató a kikapcsolást az üzletszabályzatban foglaltaknak megfelelően hajtotta végre, azaz a fogyasztók a fizetési felszólítást aláírva átvették, a tartozást ennek ellenére nem egyenlítették ki. Mindezek alapján az Magyar Energia Hivatal megállapította, hogy a szolgáltató mulasztást nem követett el, mindenben a jogszabályoknak megfelelően járt el.

Ezért bár az ügyben alkotmányos joggal összefüggő visszásság hiányában ajánlást nem tett, felhívta a DÉMÁSZ Rt. vezérigazgatójának figyelmét arra, hogy legyen következetes az elmaradt szolgáltatási díjak miatti intézkedések megtételében, ugyanakkor ha a fogyasztó igazolja, hogy a tartozás átutalásáról már intézkedett, akkor a szolgáltatásból való kikapcsolásra ne kerüljön sor.

A szolgáltató vezérigazgatója elfogadta a figyelemfelhívást. Jelezte, hogy a jövőben még nagyobb figyelmet fordítanak a jogszabályszerű eljárásra, hogy minél kevesebb ügyfelüket hozzák kényelmetlen helyzetbe.

OBH 4624/2000.

2000. október 4-6. között kihelyezett ügyfélfogadással egybekötött munkalátogatásra került sor Heves megyében. Az Országgyűlési Biztosok Hivatalába egy korábban érkezett egyedi panasz adott okot arra, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megvizsgálja a polgári szolgálat teljesítésének engedélyezése iránt benyújtott kérelmek intézésének gyakorlatát a megyében.

Az országgyűlési biztos vizsgálatát a jogállamiságból fakadó jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt indította meg.

A közigazgatási hivatal hatósági főosztályán kialakult gyakorlat szerint a polgári szolgálat engedélyezésével kapcsolatos eljárással több ügyintéző is foglalkozik. A biztos munkatársai megbeszélést folytattak a hatósági főosztály vezetőjével, osztályvezetőjével és az eljáró ügyintézőkkel, valamint megvizsgáltak néhány kérelmet elutasító, illetve a polgári szolgálatot engedélyező határozatot.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy mind a vezető, mind pedig az ügyintéző köztisztviselők rendkívül felkészültek, széles körű szakmai ismeretekkel rendelkeznek. Valamennyi megvizsgált határozat megfelelt az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvényben meghatározott követelményeknek. A határozatok indokolása alapos, elutasítás esetén annak oka egyértelműen kiderül. Amennyiben a kérelem tartalma indokolja, a hivatal a határozatban további tájékoztatást is ad az ügyfélnek.

OBH 4829/2000.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

OBH 5055/2000.

A panaszos "Nyílt levél"-ben fordult a BRFK. XV. Kerületi Rendőrkapitányság vezetőjéhez, a Magyar Autóklub elnökéhez és több sajtó orgánumhoz, valamint az állampolgárok országgyűlési biztosához, azt sérelmezte, hogy három alkalommal sikertelenül próbálkozott a vásárolt, használt személygépkocsija átíratásával a XV. Kerületi Rendőrkapitányságon. Első alkalommal arról értesült, hogy sorszámot kellett volna kérnie, második alkalommal áramszünet miatt szünetelt az ügyintézés, harmadik alkalommal pedig az ügyfélfogadási idő megkezdésekor már elfogytak az aznapra kiadott sorszámok. Ez utóbbi alkalommal azt ajánlották neki, hogy jöjjön az ügyfélfogadás megkezdésének időpontja előtt egy órával, ha sorszámhoz akar jutni.

A panaszos a "Nyílt levél" címzettjeinek, így az országgyűlési biztosnak az intézkedését is kérte e rendszer megváltoztatása érdekében. Utalt arra, hogy nem érti, miért kell a gépkocsi átírása ügyében személyesen eljárni, s ha a rendszer miatt az átírást a jogszabályban előírt 15 napon belül elvégeztetni nem tudja, s így vesz részt gépkocsijával a közúti forgalomban, az következményekkel járhat.

Az országgyűlési biztos a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. Annak során a "Nyílt levél"-ben foglaltakról felvilágosítást kért a budapesti rendőrfőkapitánytól, aki a kért felvilágosítást megadta, egyben tájékoztatásul mellékelte a "Nyílt levél" írójának küldött válaszlevelét. Az országgyűlési biztos a rendőrfőkapitány tájékoztatását elfogadta, s egyben megállapította, hogy a rendőrkapitányság a jogszabályok előírásait nem sértve vezette be - éppen az állampolgárok felesleges sorbaállásának elkerülése végett - ezt a rendszert. Megállapította azt is a személygépkocsi átírásának elintézéséhez nem szükséges a személyes jelenlét, az a szükséges iratoknak postai úton való megküldésével is elintézhető, az azonban hosszabb időt vesz igénybe. A rendőrkapitányság ügyfélfogadási rendje a tisztességes eljáráshoz való jogot nem sértette, nem veszélyeztette.

Az országgyűlési biztos - a vizsgálatot lezárva - megállapításait a "Nyílt levél" írójával közölte, tájékoztatva a panaszost arról is, hogy az államigazgatási eljárás a hatóságok és az ügyfelek hatékony együttműködésére épül, s hogy az ügyfél jóhiszemű közreműködése és megértése is szükséges az államigazgatási eljárások lefolytatásához. Az érvénytelen forgalmi engedéllyel való részvétel a közúti forgalomban pedig szabálysértést valósít meg.

A 2000. évben lefolytatott vizsgálatokról kiadott jelentéseinkben 1737 alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot állapítottunk meg. Az előző alfejezetekben elemzett 10 alkotmányos jog a megállapított visszásságok 90,5 százalékát tették ki. A 3/1. számú táblázatban felsorolt további 41 alkotmányos joggal kapcsolatosan feltárt visszásság aránya mindössze 9,5 százalék. Ezek közül az alábbiakban azokat részletezzük, amelyekben eljárásunk során olyan visszásságokat tártunk fel, amelyek az alkotmányos jogok helyzetének elemzése során jelentőségük miatt feltétlenül említést érdemelnek.

A munkához való jog biztosítása alapvetően nem hatósági, illetve közszolgálati tevékenységgel függ össze, ezért általában az országgyűlési biztos hatáskörén kívül esik. Előfordulnak azonban a munka világában is olyan területek és esetek, amelyeknek vizsgálatára az országgyűlési biztos rendelkezik hatáskörrel. Ezért vizsgálhatta azokat a panaszokat, amelyekben a munkáltató mint jogi személy hatóságnak vagy közszolgáltatónak minősült, illetve akkor is, ha a panaszt kiváltó okot valamely hatósági intézkedésre lehetett visszavezetni. E joggal kapcsolatban - a beszámolási időszakban - megállapított visszásságok az összes alkotmányos visszásság 1,09 százalékát tették ki.

A lefolytatott eljárások eredményeként az országgyűlési biztos az egyenlő munkáért egyenlő bér követelményével összefüggő visszásságot állapította meg az Állami Népegészségügyi- és Tisztiorvosi Szolgálat egyes megyei intézeteinek azon gyakorlatában, hogy a kémiai laboratóriumban dolgozók számára sem az egészségkárosító kockázatok, sem a fokozott megterhelés címén nem folyósítanak illetménypótlékot. A pihenéshez való jog sérelmét állapította meg a biztos abban az ügyben, amelyikben a vagyonvédelmi szolgálatot ellátó sorkatonák - a Szolgálati Szabályzat téves értelmezése miatt - nem kapták meg az előírt pihenőidőt. Egy büntetés-végrehajtási intézetben végzett vizsgálat alapján megállapítottuk, hogy az elítéltek foglalkoztatásának tartós hiánya is sérti a munkához való jogot. Nem állapítottunk meg a munka szabad megválasztásához való joggal kapcsolatban visszásságot amiatt, hogy a munkaképes állapotban lévő elítéltet az egészségi állapotának megfelelő munka végzésére kötelezte a bv. intézet. A foglalkozás szabad megválasztásához való jog sérelmét abban az esetben sem állapítottuk meg, amikor a panaszos - annak ellenére, hogy mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól - nem kaphatott egyéni vállalkozói engedélyt személy- és vagyonőri tevékenység folytatására.

Az ismeretett alkotmányos jogokkal kapcsolatosan 2000. évben 28 esetben végeztünk vizsgálatot, ez az összes alkotmányos joggal érintett visszásság 1,51 százaléka. Ez az arány a korábbi beszámoló adataihoz képest csekély növekedést mutat.

Nem állapítottunk meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot egy enyhe fokban fogyatékos tanulók képzését végző iskolát fenntartó önkormányzat eljárásában azért, mert az iskola körzethatárait meghatározta és az új felvételek esetén csak az úgynevezett városkörnyéken lakó gyermekek felvételére vállalt kötelezettséget.

A tanulási zavarokkal küzdő tanulók oktatását végző alapítványi iskola ügyében a közigazgatási hivatal eljárásában megállapítottuk a visszásságot, mert az a tanév megkezdését követően nem fizette ki az állami normatívából az intézményt megillető részt. Kiemelt figyelmet fordítottunk a speciális képzést igénylő kiemelkedő képességű gyermekek oktatását végző intézményekre. Ezekben az ügyekben azt kellett vizsgálni, hogy - bár a jogszabályok lehetővé teszik - még nem alakult ki a megfelelő gyakorlat arra, hogy a települési önkormányzatok összefogással, együttműködési megállapodással közösen tartsanak fenn olyan jól működő oktatási intézményeket, amelyek vonzáskörzete túllépi a település határait.

A művelődéshez való joggal összefüggő bizonyos panaszokban az országgyűlési biztos hatásköre az eljárás garanciális szabályai betartásának ellenőrzésére és annak vizsgálatára irányulhat, hogy az oktatási intézmények átszervezése, összevonása vagy bezárása nem jár-e a korábban biztosított pedagógiai szolgáltatások teljes megszűnésével, vagy nem okoz-e aránytalanul nagy terhet a diákok, illetve szüleik számára. Több panaszban marasztalták el az ügyfelek az önkormányzatokat amiatt, hogy az oktatási intézményrendszerük átszervezésével egy-egy általános iskolát közoktatási megállapodás keretében alapítványi mükődésbe adtak. Ezekben az ügyekben megállapítottuk, hogy a művelődéshez való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot az átadás, ha annak jogszabályi feltételeit a felek betartják és a településen a mindenki számára hozzáférhető ingyenes oktatás lehetőségét továbbra is biztosították. Nem okozott visszásságot az az alapítványi iskola sem, amelyik képzési hozzájárulás fizetésére kérte fel a szülőket, ha a szülő saját elhatározásából, e lehetőség ismeretében íratta be oda gyermekét.

Veszélyezteti azonban a művelődéshez való jogot, ha jogszabály nem rendelkezik a felsőoktatási intézmény dolgozóinak távozása miatt megszűnő kar képzésében résztvevők tanulmányai folytatásának lehetőségéről. Visszásságot okoz az is, ha a főiskolai szak átszervezése, illetve a beiratkozáskor adott nem helytálló tájékoztatás miatt a hallgatók nem olyan szakképzettséget szereznek, mint amire számítottak.

Ennek az alkotmányos jognak a sérelme a korábbi években lefolytatott vizsgálatokban nem fordult elő. A 2000. évben azonban 12 esetben állapítottuk meg, hogy az Alkotmány ezen rendelkezésével összefüggő visszásságot valósít meg az olyan önkormányzati rendelet alkalmazása, amely előírja a díjfizetési kötelezettséget a települési szilárd hulladék elszállítására, miközben a közszolgáltatás díját a helyi adóból származó bevételből fedezi. Visszásságot okoz az is, ha az önkormányzat a rendeleti szabályozási körbe tartozó kérdéseket a szolgáltatói szerződés körébe utalja, valamint az is, ha a hulladékszállítási díjak mértékét nem jogszabályban, hanem szerződésben szabályozza.

OBH 7394/1997.

Az OBH 7394/1997. számú ügyben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Magyar Hírlap 1997. augusztus 12-i számában megjelent újsághír alapján, amely szerint a hazánk egyszemélyes jemeni külképviseletét ellátó ügyvivő szabadságának ideje alatt nyolc bajba jutott magyar állampolgár nem tudott segítséget kapni, hivatalból indított vizsgálatot.

Az OBH 7301/1998. számú ügyben a panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert egyik alkalmazottja 1998. július 30-án közúti balesetet szenvedett Belgrád közelében. A panaszos álláspontja szerint a bajba jutott gépkocsivezetőt valószínűleg azért vették őrizetbe, mert a belgrádi magyar konzul nem az elvárható gondossággal járt el, és még arra sem volt hajlandó, hogy a szabadságkorlátozás alatt álló magyar állampolgárral találkozzék. A panaszos az illetékes jugoszláv hatóságok azon döntését is sérelmezte, amellyel megakadályozták, hogy az őrizetben lévő gépkocsivezetőt meglátogassa.

A Külügyminisztérium Konzuli Főosztályának tájékoztatása szerint az OBH 7394/1997. számú ügyről a Külügyminisztérium a sajtóból szerzett tudomást, és további információk beszerzése érdekében 1997. augusztus 15-én jegyzékben fordult a Budapesten dolgozó jemeni ügyvivőhöz. A Külügyminisztérium azért nem tudott közvetlenül a helyszínen információt gyűjteni, mert az illetékes magyar ügyvivő a rendes évi szabadságát töltötte, és csak egy héttel később, 1997. augusztus 22-én utazott vissza az állomáshelyére. Az ügyvivő távollétében a magyar külképviseleten munkaidőben egy jemeni állampolgár alkalmazott teljesített szolgálatot. A Budapesten tartózkodó magyar ügyvivő kapcsolatba lépett a helyi alkalmazottal, aki arról tájékoztatta, hogy távollétében a külképviseleten senki sem jelentkezett segítségért. Arról, hogy az említett helyi alkalmazott milyen munkakörben dolgozik a magyar külképviseleten, beszél-e magyarul és igény esetén milyen segítséget tud nyújtani, a Külügyminisztérium nem adott tájékoztatást.

Az OBH 7301/1998. számú ügyben a panaszos által becsatolt iratok szerint a gépkocsivezető a balesetről haladéktalanul értesítette a Magyarországon tartózkodó panaszost, aki telefonon azonnal segítséget kért a Magyar Köztársaság belgrádi külképviseletének konzuli hivatalától. A szolgálatban lévő diplomata tájékoztatta a panaszost arról, hogy a balesettel kapcsolatos bírói ítélet megszületéséig nem tud segíteni, és javasolta, hogy a gépkocsivezető képviseletével bízzon meg ügyvédet. A panaszos Magyarországról csak jugoszláv üzleti partnerei segítségével, az ő közvetítésükkel tudott egy belgrádi ügyvédi irodát találni, illetve egy ott dolgozó ügyvédet megbízni. Az illetékes jugoszláv bíróság a gépkocsivezetőt 1998. július 31-én vizsgálati fogságba helyezte, amit csak 1998. augusztus 19-én szüntettek meg.

A gépkocsivezető szülei 1998. október 5-én írásban fordultak a Külügyminisztériumhoz, amelyben tájékoztatást kértek arról, hogy a belgrádi magyar nagykövetségnek "milyen konkrét és közvetett támogatást, segítséget kell nyújtania a külföldön balesetet szenvedő, illetve okozó magyar állampolgárnak". A beadványra a Külügyminisztérium Konzuli Főosztályának vezetője 1998. november 20-án levelében válaszolt. A válaszlevél szerint a balesetről a Konzuli Főosztály 1998. augusztus 4-én a panaszos telefax beadványa alapján értesült. A jugoszláv hatóságok a magyar állampolgár őrizetbe vételéről a belgrádi magyar külképviseletet nem tájékoztatták, amely kötelezettség elmulasztására a nagykövetség telefonon és diplomáciai jegyzékben is felhívta a jugoszláv Külügyminisztérium figyelmét. A gépkocsivezető ügyében tartott 1998. november 6-i bírósági tárgyaláson a belgrádi magyar konzul is megjelent. A kiszabott pénzbírság, a perköltség és a nyergesvontató őrzési költségeinek befizetését követően, a magyar nagykövetség közbenjárására a gépkocsivezető visszakapta az útlevelét, és visszatért Magyarországra. A Konzuli Főosztály álláspontja szerint az ügyben érintett külföldi hatóságok eljárásuk során a hatályos jugoszláv jogszabályokban megállapított határidőket betartották. A szülőknek a külföldön bajba jutott magyar állampolgárokat megillető segítségnyújtás mibenlétére vonatkozó kérdésére a Főosztály vezetője nem reagált.

1. Az 1993. évi LIX. tv. 1. §, illetve 16. § (1) bekezdése értelmében állampolgári jogok országgyűlési biztosa csak az említett törvény 29. § (1) bekezdésében felsorolt - nyilvánvalóan magyar - szervek eljárása, ennek során hozott határozata (intézkedése), illetőleg azok intézkedésének elmulasztása következtében, a Magyar Köztársaság Alkotmányában felsorolt jogokkal összefüggő sérelem vagy ennek közvetlen veszélye esetén jogosult eljárni. Figyelemmel arra, hogy a gépkocsivezető őrizetbe vételéről a jugoszláv hatóságok döntöttek, és azt a jugoszláv hatóságok foganatosították, a panasznak ezekre az eljárásokra vonatkozó részét az országgyűlési biztos hatáskör hiányában elutasította.

2. Az Alkotmány 69. § (3) bekezdése a magyar állampolgárok számára alapvető jogként garantálja, hogy törvényes külföldi tartózkodásuk ideje alatt a Magyar Köztársaság védelmét élvezzék. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. A külföldön tartózkodó magyar állampolgárok jogvédelmének kérdését azonban mindössze a külügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 152/1994. (XI. 17.) Korm. rendelet érinti, amely szerint a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok Alkotmányban garantált jogvédelemről a külügyminiszter a konzuli feladatok ellátásával gondoskodik.

A konzuli tisztviselők érdekvédelmi feladatait az 1987. évi 13. törvényerejű rendelettel kihirdetett - Bécsben, 1963. április 24-én elfogadott - egyezmény 5. cikkének a) és e) pontjai szabályozzák. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy sem az 1987. évi 13. törvényerejű rendelet, sem az egyes államokkal kötött kétoldalú konzuli egyezmények nem fogalmaznak meg konkrét jogosultságokat a magyar állampolgárok részére, továbbá nem írnak elő ilyen kötelezettségeket a konzuli tisztviselők számára. Az említett egyezményeknek nem az az elsődleges funkciójuk, hogy a konzuli tisztviselők tevékenységét szabályozzák, hanem az, hogy a konzuli tevékenység nemzetközi - vagyis a fogadó állam által biztosítandó - kereteit meghatározzák. Az Alkotmány 69. § (3) bekezdésében garantált érdekvédelem tartalmára vonatkozó jogszabály hiányában az országgyűlési biztos nem tudott állást foglalni abban a kérdésben, hogy mulasztást követett-e el a Külügyminisztérium azzal, hogy a jemeni ügyvivő éves szabadsága idején a külképviseleten nem tartózkodott magyar diplomata. Az említett okból nem lehetett állást foglalni abban a kérdésben sem, hogy az őrizetben lévő gépkocsivezető védelmének biztosítása körében a belgrádi magyar konzul köteles lett volna őt meglátogatni vagy sem; amennyiben igen, akkor ezt mennyi időn belül kellett volna megtennie.

Az Alkotmánybíróság már a 9/1992. (I. 30.) AB határozat indokolásában az állam mint jogalkotó kötelességévé tette annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. A jogbiztonság követelménye az egyes jogintézmények működésének - így a külföldön tartózkodó magyar állampolgárokat megillető érdekvédelemnek - a kiszámíthatóságát is magában foglalja. A Külügyminisztérium által kiadott "Konzuli Kézikönyv" ugyan előírja a konzuli tisztviselőnek, hogy mit és hogyan tegyen, de ez egyrészről nem tesz eleget az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében előírt törvényi szintű szabályozás követelményének, másrészről az állampolgár számára sem nyújt garanciát az érdekvédelemhez való alapvető alkotmányos jogának érvényesüléséhez. Az említett indokok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok jogvédelméről szóló törvény hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamhoz, illetve az ebből eredő jogbiztonsághoz, az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerinti alapvető jogok védelméhez, valamint az Alkotmány 69. § (3) bekezdésében a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok számára biztosított érdekvédelemhez való alkotmányos joggal összefüggésben okozott visszásságot.

A feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásság megszüntetésére az országgyűlési biztos 2000. július 20-án ajánlást tett a külügyminiszternek és az igazságügy-miniszternek, és kérte, hogy kezdeményezzék a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelméről szóló törvény megalkotását.

Az ajánlásra adott válaszában az igazságügy-miniszter a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelméről szóló törvény megalkotására vonatkozó ajánlással egyetértett, azonban felhívta az országgyűlési biztos figyelmét arra, hogy a törvénytervezet kidolgozása a külügyminiszter hatáskörébe tartozik.

A külügyminiszter 2000. szeptember 19-én kelt levelében a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelméről szóló törvény megalkotását kezdeményező ajánlást visszautasította. Elutasító álláspontja indokaként a külügyminiszter egyrészt arra hivatkozott, hogy az Alkotmánybíróság vonatkozó határozata szerint "az alapjog nem minden vonatkozásban törvényhozási tárgy. Amennyiben az alapjoggal a szabályozás tárgya közvetett és távolabbi összefüggésben van, úgy ez esetben elegendő a rendeleti szint is". Az elutasító álláspont másik indokaként a külügyminiszter utalt arra, hogy az országgyűlési biztosnak a konzuli törvény megalkotásával kapcsolatos kezdeményezését a tárca nemzetközi vizsgálatai sem támasztották alá, hiszen konzuli törvényt elsősorban a volt "szocialista országok alkottak a 60-as, 70-es években, s ezekben az országokban él tovább az ilyen tárgyú jogalkotás".

3. Kiegészítő jelentésében az országgyűlési biztos egyetértett azzal, hogy az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének, vagyis az alapjogok törvényi szintű szabályozásának alkotmányi előírását, illetve a kizárólagosan törvényi szintű szabályozási tartalom és az esetleges rendeleti szabályozás viszonyát az Alkotmánybíróság több határozatában is értelmezte. Az említett határozatokban azonban az Alkotmánybíróság álláspontja minden esetben az volt, hogy valamely "alapjog tartalmának meghatározása és lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is" (64/1991. (XII. 17.) AB határozat). Az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelméről szóló törvény megalkotását azért kezdeményezte, mert sem az 1987. évi 13. törvényerejű rendelettel kihirdetett Bécsi Egyezmény, sem a kétoldalú konzuli egyezmények nem szabályozzák azt, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgár a Magyar Köztársaság által biztosított védelem keretében pontosan milyen cselekmények vagy intézkedések elvégzését várhatja el alanyi jogon a Magyar Köztársaság külképviseleti szerveitől. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az említett kérdések jogszabályi rendezése az Alkotmány 69. § (3) bekezdésében biztosított alapjog tartalmának meghatározását és lényeges garanciáinak megállapítását jelenti, vagyis törvényi szabályozást igényel.

Kiegészítő jelentésében az országgyűlési biztos utalt arra, hogy a rendelkezésére álló adatok szerint a konzulok érdekvédelmi feladatait általában a belső nemzeti jogok konzuli törvényei, illetve más normatív szabályok rendezik. Az említett kérdéskörrel az USA, Svájc vagy Olaszország, illetve Lengyelország jogszabályai is foglalkoznak. A svájci rendelkezések például külön fejezetet szentelnek, és részletesen szabályozzák a külföldön élő svájci állampolgárokkal kapcsolatos konzuli feladatokat. A nemzetközi irodalom szerint a Német Szövetségi Köztársaság konzuli törvénye az egyik legsikeresebb kodifikáció. Az országgyűlési biztos tapasztalai szerint a nemzeti jogrendszertől függ az, hogy valamely állam a konzuli érdekvédelem tartalmát, illetve részletszabályait milyen szintű jogforrásban rendezte. Az Alkotmány 32/B. § értelmében az országgyűlési biztosnak az a feladata, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmányában biztosított jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságok orvoslása érdekében intézkedéseket kezdeményezzen. Figyelemmel arra, hogy a konzuli védelemhez való jogot az Alkotmány a magyar állampolgársági jogviszony részét képező alanyi jogként garantálja, ezért tartalmának meghatározása, garanciáinak biztosítása kapcsán is a magyar jogrendszer szabályai irányadóak. Mindezek miatt a külügyminiszternek az Alkotmány 69. § (3) bekezdésében biztosított alapjog rendeleti szintű szabályozásával kapcsolatos álláspontját az országgyűlési biztos nem fogadta el és megállapította, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok jogvédelmének miniszteri rendeletben való szabályozása az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerinti alapvető jogok védelméhez való alkotmányos joggal összefüggésben okozott visszásságot.

Jelentéseiben az országgyűlési biztos emlékeztetett arra, hogy 1998-ban - az OBH 2988/1997. számú jelentésében - már kezdeményezte a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelméről szóló törvény (konzuli törvény) megalkotását. Az ajánlást akkor a külügyminiszter elfogadta, és a törvény tervezetét is megküldte, továbbá az országgyűlési biztos 1999. évi tevékenységéről szóló parlamenti beszámolóra a Kormány nevében válaszoló igazságügy-miniszter is ígéretet tett a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelmének törvényi szabályozására. Az említett indokokra figyelemmel az országgyűlési biztos az 1993. évi LIX. törvény 21. § (3) bekezdésére, illetve 25. §-ára figyelemmel ajánlást tett a miniszterelnöknek arra, hogy kezdeményezze a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok védelmének törvényi szabályozását.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda főtanácsosa 2000. október 24-én kelt levelében tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy kiegészítő jelentését továbbította a Kormányzati Referatúra vezetőjének, aki ajánlására válaszolni fog. A válasz eddig nem érkezett meg. A Kormánynak az Országgyűlés 2001. évi tavaszi ülésszakára vonatkozó programja 37. pontja értelmében azonban a konzuli védelemről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés várhatóan 2001. június hónapban fogja tárgyalni.

OBH 9245/1997.

A panaszos sérelmezte, hogy a lakásán intézkedő rendőrök ellen tett büntető feljelentése tárgyában a nyomozó hivatal a nyomozást bizonyíték hiányában megszüntette.

A panasz alapján felmerült a jogbiztonság követelménye, a jogegyenlőség és a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog sérelmének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte a Fővárosi Főügyészség vezetőjét.

Az ombusman helyettes megállapította, hogy a panaszban hivatkozott rendőri intézkedést a panaszos bérlője kérte annak érdekében, hogy bérleményébe bemehessen és a panaszos mint bérbeadó által visszatartott ingóságaihoz hozzáférjen. A rendőrök a rendőrségről szóló törvény vonatkozó előírásai szerint jártak el akkor, amikor a bérleménybe való bejutáshoz segítséget nyújtottak a jogos bérlőnek, tehát ezen intézkedésük jogszerű volt. Hatáskörüket azonban túllépték akkor, amikor a bérelt lakrészből elvitték a bérbeadó által tartozás fejében visszatartott, bérlő tulajdonát képező ingóságot, vagyis ők gyakoroltak birtokvédelmi jogkört. Ezekre tekintettel nem találta megalapozottnak a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatala által - panaszos kezdeményezésére - folytatott hivatali visszaélés bűntette miatt, rendőrökkel szemben elrendelt nyomozás bizonyíték hiányában való megszüntetését.

Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben rámutatott, hogy a panaszos által kifogásolt rendőri intézkedés során a rendőrök megsértették a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz, a magánlakás sérthetetlenségéhez való jogot, továbbá a jogegyenlőség jogát. Ezért ajánlotta a legfőbb ügyésznek, hogy fontolja meg a szóban forgó büntetőeljárás továbbfolytatásának elrendelését, az országos főkapitánynak pedig azt, hogy gondoskodjon arról, hogy a rendőrök intézkedéseik során maradéktalanul vegyék figyelembe a rendőrségi törvényben meghatározott jogaikat és kötelezettségeiket. A címzettek az ajánlást elfogadták, a legfőbb ügyész helyettese a nyomozás folytatását elrendelte, a főkapitány pedig felhívta a budapesti főkapitány figyelmét a jogszabályok maradéktalan betartására és a jelentés tanúságainak az állomány részére való oktatására. Az eljárás eredményes volt.

OBH 9509/1997.

Az elítélt panaszos az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyetteséhez írt levelében sérelmezte, hogy a számára megalázóan alacsony munkabér miatti tiltakozása ellenére munkavégzésre kötelezik a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben.

A panasz alapján a munka szabad megválasztásához való joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt az általános helyettes vizsgálatot indított, vizsgálata során megkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát.

A panaszost előzetes letartóztatottkénti befogadását követően a Balassagyarmati Büntetés-végrehajtási Intézet Egészségügyi Osztálya nehéz fizikai munkára alkalmasnak nyilvánította. A panaszost büntetésének jogerőre emelkedését követően az Ipoly Cipőgyár Kft. tűzödéjében állították munkába.

A szabadságvesztés büntetés célja nem csupán az elítéltek által elkövetett bűncselekmények szankcionálása, megtorlása, hanem az elítéltek nevelése, felkészítése a társadalomba való beilleszkedésre, és ezzel újabb bűncselekmények elkövetésének megelőzése. A rendszeres munkavégzés - a fenti célnak megfelelően - segíti az elítélt felelősségérzetének növekedését, testi erejének fenntartását, valamint a szabadulás utáni időre való felkészülését a jobb reszocializáció érdekében. A büntetés-végrehajtási intézetnek tehát nemcsak joga, de amennyiben ennek feltételei fennállnak, kötelessége is az elítéltek munkáltatása. A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. az elítélt kötelességévé teszi a kijelölt munka képességének megfelelő, fegyelmezett elvégzését. Szintén köteles az elítélt a tartására fordított költségekhez hozzájárulni. A szabadságvesztés az elítélt személyi szabadságának korlátozásával jár, ez a korlátozás kiterjed az elítéltnek a munka szabad megválasztásához való jogára is, vagyis ha az elítélt munkaképességgel bír, akkor kötelezhető az egészségi állapotának megfelelő munka elvégzésre. A munkavégzés során megszerzett munkadíj meghatározott része az elítéltet illeti, aki ezzel a megengedett kereteken belül szabadon gazdálkodhat. Mindez az elítélt önállóságát és a társadalomba való jobb beilleszkedésének az esélyét növeli. Mint ahogy azt az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Római Egyezmény 4. cikke kimondja, az elítéltek munkavégzésre kötelezése nem tekinthető kényszermunkának: a munka kijelölésére ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha munkavégzésre az elítélt egészségileg alkalmas, továbbá az elítélt az általa elvégzett munka fejében díjat kap. A nemzetközi előírásoknak megfelelően a munkavégzés csak az eljárási szabályok betartása mellett elrendelt letartóztatás, ill. szabadságvesztés folyamán követelhető meg.

OBH 1758/1998.

A rendőrség hivatásos állományába tartozó panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert véleménye szerint a megbízás alapján tiszti beosztást betöltő, de tiszthelyettesi vagy zászlósi rendfokozatú rendőrök nem kapják meg a beosztásuknak megfelelő illetményt. Sérelmezte továbbá, hogy az ügyeletes tisztek nem kapnak délutáni és éjszakai pótlékot. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot rendelt el a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jog (Alk. 70/B. § (3) bek.) sérelmének gyanúja miatt. A vizsgálat érdekében az országos rendőr-főkapitányság vezetőjétől kért tájékoztatást.

A országos rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a hatályos szervezési állománytáblázatokban meghatározták, hogy az egyes szerveknél - a feladatok függvényében - milyen arányban hoznak létre tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi és közalkalmazotti munkaköröket. Ezek az állománytáblázatok az optimális helyzetre készültek, azonban a tényleges helyzet ettől eltérő. A jelenlegi kb. 10-15%-os fluktuáció, az iskoláztatási, képzési kapacitás mellett lehetetlen biztosítani azt, hogy minden egyes beosztásban a képesítési követelményeknek megfelelő személy kerüljön kinevezésre. A tájékoztatás idején 2247 zászlósi és 153 tiszthelyettesi besorolású rendőr töltött be tiszti beosztást. Az eltérő munkakörben foglalkoztatott állomány döntő többsége - közel 2000 fő - a beosztásához szükséges iskolákat végzi. Ebből következően az eltérő beosztásban történő foglalkoztatás csak ideiglenes állapot, amely a szükséges iskolai végzettség megszerzéséig tart. Ezt követően az érintettek kinevezése megtörténik. Hasonló helyzetben vannak a polgári életből felvett - egyetemet, főiskolát végzett - rendőrök, akiket a felsőfokú rendőrszervező tanfolyam elvégzése után léptetnek elő tisztté. Ez évente 450-500 rendőrt érint.

A beosztáshoz tartozó feladatot megbízással végző állomány - amennyiben a képesítési követelményekkel rendelkezik és eredeti beosztásuk alól mentesítették őket - a besorolásnak megfelelő illetményt megkapja. Beosztásuk ellátása melletti megbízás esetén a többletszolgálatukért az illetményalap 25-100%-ig terjedő díjazásra jogosultak.

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet szerint a hivatásos állomány tagja akkor jogosult a Hszt.-ben meghatározott illetménypótlékra, ha olyan beosztást tölt be, amely az átlagosnál nagyobb veszéllyel vagy fokozott igénybevétellel, illetve többletkövetelmények teljesítésével jár, továbbá ha az átlagosnál kedvezőtlenebb körülmények elviselésére kényszerül, és ezeket a követelményeket és körülményeket a beosztási illetményben nem lehet elismerni. Az illetménypótlék a pótlékra jogosító szolgálati tevékenység tényleges kifejtésének, illetve a beosztás betöltésének idejére jár. A délutáni és éjszakai szolgálatellátás az ügyeleti szolgálat jellegéből adódik, a jogszabályban megállapított beosztási illetmény a támasztott követelményekkel összhangban van.

Az országos rendőrfőkapitány arról is tájékoztatott, hogy ügyeleti pótlék megfizetése tárgyában, munkaügyi per sehol nincs folyamatban. Ha az érintettek sérelmezik, hogy részükre nem a törvénynek megfelelően fizetnek pótlékot, illetve adnak pihenőidőt, a törvény értelmében az őket megillető díj vagy szolgáltatás teljesítésére való kötelezést igényelhetik a bíróság útján. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a panasz ügyében alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot 2000. június 6-án lezárta.

OBH 2807/1998.

Az ÁNTSZ megyei intézeteinek kémiai laboratóriumában dolgozók azzal a panasszal fordultak az országgyűlési biztoshoz, hogy nem kapnak munkahelyi pótlékot annak ellenére, hogy számukra ezt a jogszabály lehetővé teszi. Igényükkel fordultak a megyei tisztifőorvoshoz, majd bírósághoz is, de utóbb elálltak a keresettől. Elmondásuk szerint Tatabányán és Szombathelyen bírói ítélet alapján a kémiai laborban dolgozók kapják a munkahelyi pótlékot, a somogyi, zalai, pécsi, győri laborok belső szabályozással 1998 januárjától szintén jogosultak erre. A többi megyében azonban továbbra sem folyósítják.

Az országgyűlési biztos 1996-ban az ÁNTSZ megyei intézeteiben dolgozó köztisztviselők panaszára már vizsgálta a központi laboratóriumokban dolgozók bérpótlékának kérdését. Akkor ajánlást tett a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény olyan végrehajtási rendeletének megalkotására, amely a közalkalmazotti törvény végrehajtására kiadott 113/1993. (VII. 14.) Korm. rendelethez hasonlóan tartalmazza a veszélyes munkakörök felsorolását és ehhez tartozó pótlékok mértékét.

Többszöri levélváltás után a népjóléti minisztérium államtitkára 1997-ben arról tájékoztatott, hogy a minisztériumnak nincs módja a szabályozás direkt eszközével élni. A köztisztviselői törvény 1997-ben elfogadott módosítása ugyanis az illetménypótlékra jogosító munkaköröket a hivatali szervezet vezetőjének hatáskörébe utalta. A hivatalok vezetőinek munkáját az országos tisztifőorvos asszony által kiadott szabályzat ajánlás segítette.

Az országgyűlési biztos az ügyben tájékoztatást kért az országos tisztifőorvostól arra nézve, hogy milyen szakmai és jogi indokok lapján maradt ki az 1998 januárjában kiadott szabályzat ajánlásból a munkahelyi pótlékra jogosító munkakörök közül a kémiai laboratórium. Az országos tisztifőorvos válaszában arra hivatkozott, hogy a vegyi anyagokkal kapcsolatos heveny és idült egészségkárosodás esetlegesen fennálló kockázatai kiiktathatók, illetve a károsodás megelőzhető. Erre a munkáltatót a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény kötelezi is, a megelőzés lehetőségét is megjelöli: műszaki-légtechnikai: pl. elszívó fülke, egyéni védelmi eszközök: pl. védőkesztyű, légzésvédő, arcvédő stb. és ezek kombinációi. Az ÁNTSZ kémiai laboratóriumaiban a vegyi anyagokkal folytatott tevékenység során a 26/1996. (VIII. 28.) NM rendelet mellékletének 2. pontjában meghatározottak szerinti kockázatok a kémiai laboratóriumi méretekben és körülmények között folyó munka során nem állnak fenn.

Az országos tisztifőorvos érdeklődött a megyei intézetektől a kémiai laboratóriumokban dolgozók pótlékát illetően. A jelentésekből megállapíthatóan hét olyan megyei intézet van, ahol a kémiai labor dolgozói - hasonlóan a mikrobiológiai, ill. egyéb labor dolgozóihoz - valamilyen többlet-juttatásban részesülnek.

E többlet-juttatásokat - két megye kivételével - nem az egészségkárosító kockázatok között végzett munkáért járó illetménykiegészítés jogcímén folyósítják, hanem egyéb jogcímeken. A többlet-juttatás megállapítását az érintett megyék többségében a dolgozókkal történt előzetes egyeztetések és megállapodások előzték meg, melyek során rögzítették, hogy a laboratóriumi tevékenység nem tekinthető egészségkárosító kockázatok között végzett munkának.

Erre a megoldásra valószínűleg azért került sor, hogy a dolgozók bevonásával történjen az egészségkárosító kockázatok megítélése és a pereket elkerüljék. Az országos tisztifőorvos jelezte, hogy a közeljövőben szándékában áll megvizsgáltatni a különböző kifizetési jogcímek jogszerűségét és szükség esetén intézkedéseket tesz. Azt a reményét fejezte ki, hogy az április 1-én hatályba lépett 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet végrehajtása során a szakemberek segítségével történő egészségkárosító kockázatok meghatározásával és becslésével a probléma megnyugtatóan rendeződik.

Az országgyűlési biztos a fentiekkel kapcsolatban a következő megállapításokat tette: A vegyi anyagokkal kapcsolatos heveny és idült egészségkárosodás megelőzhető, de éppen a megelőzésre szolgáló eszközök, védőkesztyű, légzésvédő, arcvédő, stb. használata a munkavállaló számára fokozott megterhelést jelent. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény szerint a köztisztviselő nemcsak akkor jogosult illetménypótlékra, ha munkaideje nagyobb részében egészségkárosító kockázatnak van kitéve, hanem akkor is, ha egészségének védelme csak olyan egyéni védőeszköz állandó vagy tartós használatával valósítható meg, amely számára fokozott megterhelést jelent. Feltehetően ezen a jogcímen kapják a pótlékot a kémiai laborban dolgozók ott, ahol az előzetes egyeztetések során rögzítették, hogy a tevékenység nem tekinthető egészségkárosító kockázatok között végzett munkának.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy ÁNTSZ azon megyei intézeteinek gyakorlata, ahol a kémiai laboratóriumban dolgozók számára sem az egészségkárosító kockázatok, sem a fokozott megterhelés címén illetménypótlékot nem folyósítanak, a fent említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okoz. Tekintettel arra, hogy az említett jogszabály a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szól, feltehetően a kémiai laboratóriumok nem vagy nem teljeskörűen vesznek részt a jogszabály által előírt és 2001. december 31. napjáig végrehajtandó felmérésben. Ebben az esetben a kémiai laborban dolgozók számára az új jogszabály ugyanúgy nem hozhat megoldást, mint a köztisztviselői törvény 1997. évi módosítása, és az ennek nyomán kiadott szabályzat ajánlás.

A tisztifőorvos asszony az ajánlásra adott válaszában arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy a közeljövőben újra megvizsgáltatja a laboratóriumi dolgozók munkavégzésének, munkakörülményeinek helyzetét, különös tekintettel az egyéni védőeszközök alkalmazására, illetve annak a dolgozók terhelésére kiható hatására. Felkérte az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézetet, hogy a helyi foglalkozás-egészségügyi szolgálatokkal együttműködve végezzék el - egységes szempontok alapján - valamennyi megyei intézetnél a kémiai laboratóriumban dolgozók tevékenysége egészségkárosító kockázatának becslését, határozzák meg az alkalmazandó egyéni védőeszközöket és készítsenek szakvéleményt arról, hogy a védőeszközök alkalmazása mennyiben jelent fokozott megterhelést a dolgozóknak. E szakvélemény szolgál majd alapul a megyei tisztifőorvosok számára a munkáltatói döntés meghozatalakor. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta és kérte a tisztifőorvos asszonyt, hogy a szakvéleményt bocsássa rendelkezésére. A beszámoló idején a szakvélemény még nem készült el.

OBH 3228/1998.

Ügyvédje által képviselt panaszos sérelmezte, hogy a laktanyától 40 km-re levő bázison szolgálatot teljesítő négy sorkatona egyhetes váltásban látja el a szolgálatot, ezalatt csak konzervet és kenyeret kapnak, palackos vizet isznak, vezetékes víz hiányában a tisztálkodás sem megoldott, emiatt WC használatára sincs mód, csak árnyékszék áll rendelkezésre. A körülmények nagyszámú különböző rovar és nemritkán rágcsálók jelenlétét eredményezik. A váltás szervezetlensége miatt a katonák képtelenek kipihenni magukat.

A felmerült alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásság gyanújára tekintettel az állampolgári jogok biztosának általános helyettese helyszíni vizsgálatot rendelt el.

1999. április 25-én éjszaka ismeretlen tettesek az egyik tárolóépület faláról 300 négyzetméter alumínium burkolatot tulajdonítottak el, emiatt büntetőeljárás indult a panaszos ellen, kötelességszegés szolgálatban vétsége miatt. Ez felvetette a vagyonvédelmi szolgálat helyes értelmezésének igényét. Addig ugyanis nem tekintették készenléti szolgálatnak, ezért nem biztosították az ott szolgálatot teljesítőknek az előírt pihenőidőt.

Az ajánlást a honvédelmi miniszter elfogadta és az ügyben hatáskörrel rendelkező MH légierő vezérkari főnök intézkedett az ajánlásban szereplő visszásságok felszámolására. A HM Jogi és Igazgatási Főosztályának vezetője tájékoztatott, hogy a börgöndi bázison vagyonvédelmi szolgálatot ellátó sorkatonák 24 órás vezénylés szerint teljesítik a szolgálatot.

A vizsgálati jelentés ismeretében a legfőbb ügyész helyettese, katonai főügyész arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a panaszost az illetékes bíróság katonai tanácsa folytatólagosan elkövetett szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta. Ugyanakkor az illetékes katonai ügyészség a mezőfalvi zászlóalj parancsnokával és három tiszti rendfokozatú beosztottjával szemben vádat emelt elöljárói intézkedés elmulasztása, illetve elöljárói gondoskodás elmulasztása miatt. Az ügyben elsőfokú nem jogerős ítélet van.

OBH 3294/1998.

Teljes szöveg: 3.10. fejezetben.

OBH 3866/1998.

Az OBH 3866/1998. számú ügyben a magyar állampolgár panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az osztrák határőrizeti szervek minden indok és magyarázat nélkül megtagadták a beléptetését, továbbá egy év időtartamra kitiltották Ausztria területéről. A panaszos sérelmezte, hogy a Külügyminisztérium nem törődik a magyar állampolgárokat ért jogtalan külföldi atrocitásokkal.

Az OBH 5198/1998. számú ügyben a panaszos azt sérelmezte, hogy a görög határőrizeti szervek azért nem engedték őt Rodoszra beutazni, mert a schengeni egyezményhez tartozó országokban nemkívánatos személynek minősült. A panaszos sérelmezte, hogy a magyar hatóságok semmit nem tettek annak érdekében, hogy adatait a tagállamok tiltó listájáról töröljék.

Az országgyűlési biztos Alkotmány 7. § (1) bekezdésében biztosított nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához, az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított mozgásszabadság és a lakóhely szabad megválasztásához, továbbá az Alkotmány 64. §-ában biztostott kérelem előterjesztéséhez való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot.

1. Az Alkotmány 58. § (1) bekezdése alapján a magyar állampolgároknak joguk van arra, hogy az ország területét elhagyják. Az ország elhagyásához való jogból azonban nem következik, hogy a magyar állampolgároknak alkotmányos joguk lenne arra is, hogy egy idegen állam területére belépjenek. Az idegen állam határőrizeti szerve dönt arról, hogy a beutazás szándékával megjelenő magyar állampolgár nem áll-e beutazási korlátozás vagy tilalom alatt. Figyelemmel arra, hogy a panaszosok nem a magyar hatóságok döntésének vagy eljárásának következtében nem tudtak Ausztriába, illetve Görögországba beutazni, az országgyűlési biztos az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított mozgásszabadsághoz és a lakóhely szabad megválasztásához való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem észlelt.

2. Görögország és Ausztria is tagjai a schengeni egyezménynek, ezért a panaszosok adatainak a nemkívánatos személyek névjegyzékéből való törlése is csak az egyezményben szabályozott eljárásrendben történhet. A schengeni egyezmény 110. cikke értelmében, akinek az adatai a számítógépes rendszerben szerepelnek, az kérheti a személyére vonatkozó ténybeli vagy jogi hibát tartalmazó adat kijavítását vagy törlését. Az egyezmény 106. cikke szerint az adatbázisban szereplő adatokat kizárólag az az állam jogosult módosítani, kiegészíteni, helyesbíteni vagy törölni, amelynek intézkedése alapján azt oda felvették, ezért az érintett személynek is ezen állam hatóságához kell fordulnia. A Magyar Köztársaság nem tagja a schengeni egyezménynek, így a tagállamok által használt számítógépes adatbázishoz a magyar hatóságok nem férhetnek hozzá, és arra sincs lehetőségük, hogy a rendszerbe adatokat felvetessenek vagy onnan töröltessenek. A schengeni egyezmény hivatkozott rendelkezéseire figyelemmel az országgyűlési biztos a panaszos jogtalanul eltulajdonított útlevelének "nemzetközi letiltása" ügyében az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében biztosított nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához, továbbá az Alkotmány 64. §-ában biztosított kérelem előterjesztéséhe valóz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem észlelt.

3. Az 1993. évi LIX. tv. 1. §, illetve 16. § (1) bekezdése értelmében állampolgári jogok országgyűlési biztosa csak az említett törvény 29. § (1) bekezdésében felsorolt - nyilvánvalóan magyar - szervek eljárása, ennek során hozott határozata (intézkedése), illetőleg azok intézkedésének elmulasztása következtében, a Magyar Köztársaság Alkotmányában felsorolt jogokkal összefüggő sérelem vagy ennek közvetlen veszélye esetén jogosult eljárni. Figyelemmel arra, hogy panaszosoknak Görögország, illetve Ausztria területére történő beléptetéséről, illetve kitiltásáról az említett államok hatóságai döntöttek, a panaszoknak ezekre az eljárásokra vonatkozó a részét az országgyűlési biztos hatáskör hiányában elutasította.

OBH 6450/1998.

Egy magyar nemzetiségű jugoszláv állampolgár (a továbbiakban: panaszos) azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert sérelmezte, hogy hónapok óta közösségi szálláson kellett élnie és sem a hazatérése, sem a közösségi szállás elhagyásának várható időpontjáról nem volt tudomása.

Az országgyűlési biztos az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében biztosított nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjához való jog, az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog, továbbá az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított külföldiek szabad mozgásához és tartózkodási helyük szabad megválasztásához való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A Nyírbátori Határőr Igazgatóság, továbbá a Határőrség Országos Parancsnoka által megküldött iratok szerint a határőrség a panaszost 1996. augusztus 1-jén Kópháza község területén igazoltatta és mivel magyarországi tartózkodásának jogszerűségét nem tudta igazolni, a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. tv. (továbbiakban Itv.) 28. § (3) bekezdése alapján előállította.

A panaszos meghallatásakor elmondta, hogy 1996. március 9-én érvényes útlevéllel érkezett a Magyar Köztársaság területére. Az idegenrendészeti eljárás során megállapították, hogy a panaszos jogszerű magyarországi tartózkodásának ideje lejárt, annak meghosszabbítását nem kezdeményezte, vagyis 114 napja engedély nélkül tartózkodott az országban. Az engedély nélküli tartózkodással a panaszos megszegte az Idtv. 23. § (2) bekezdés a) pontját, ezért a Győri Határőr Igazgatóság Idegenrendészeti, Szabálysértési és Menekültügyi Osztálya (a továbbiakban: elsőfokú idegenrendészeti hatóság) őt a Magyar Köztársaság területéről kiutasította. Az elsőfokú idegenrendészeti hatóság az Idtv 35. § (2) bekezdése alapján elrendelte a kiutasítás előzetes végrehajtását, a panaszos kitoloncolásától azonban eltekintett. A panaszos fellebbezett kiutasítás ellen, azonban a másodfokú hatóság 1996. szeptember 06-án az elsőfokú idegenrendészeti hatóság határozatát helybenhagyta.

A panaszos az ország elhagyására vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget. 1998. december 18-án a Győri Határőrizeti Kirendeltség és a Győri Rendőrkapitányság járőre a panaszost ismét igazoltatta, és mivel személyazonosságát és magyarországi tartózkodásának jogszerűségét nem tudta igazolni, ezért őt az Idtv. tv. 28. § (3) bekezdése alapján előállította. Az elsőfokú idegenrendészeti hatóság megállapította, hogy a panaszost korábban már kiutasították az országból. Az elsőfokú idegenrendészeti hatóság jogellenes belföldi tartózkodás vétségének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményezett a panaszos ellen, akit a Győri Városi Ügyészség megrovásban részesített.

Figyelemmel arra, hogy a panaszos önként nem hagyta el az országot, az elsőfokú idegenrendészeti hatóság a kiutasításról szóló 1996. augusztus 02-án kelt határozatát úgy módosította, hogy a közrend, közbiztonság érdekében elrendelte a panaszos kitoloncolását. A panaszos úti okmánnyal nem rendelkezett, ezért az elsőfokú idegenrendészeti hatóság a határozat végrehajtását felfüggesztette.

A panaszos anyagi fedezettel, megfelelő lakással, jövedelemmel sem rendelkezett, ezért az elsőfokú idegenrendészeti hatóság kötelező tartózkodási helyként a Győri Határőrigazgatóság Közösségi Szállását jelölte ki és kezdeményezte az úti okmány beszerzését számára.

A panaszos kijelölt helyen való tartózkodásának hat hónapon túli meghosszabbításához az idegenrendészeti eljárás során készült iratokat a Határőrség Országos Parancsnokságának Idegenrendészeti, Szabálysértési és Menekültügyi Főosztálya megvizsgálta, és 1997. június 12-én annak további fenntartását törvényesnek találta. A Határőrség országos parancsnoka a panaszos kijelölt helyen való tartózkodásának egy éven túli meghosszabbítását 1997. december 10-én indokoltnak tartotta. Az elsőfokú idegenrendészeti hatóság - a Győri Határőrigazgatóság Közösségi Szállásának telítettsége miatt - 1998. szeptember 13-án a panaszos új kötelező tartózkodási helyéül a Nyírbátori Határőrigazgatóság Közösségi Szállását jelölte ki. A Győri Határőrigazgatóság Idegenrendészeti, Szabálysértési és Menekültügyi Osztálya 1999. február 8-án - egy a panaszos eltartását vállaló magyar állampolgár hölgy győri magánlakásán - új kötelező tartózkodási helyet jelölt ki a panaszos számára.

1. Az Itv. 43. § (5) bekezdése értelmében a kijelölt helyen történő tartózkodást elrendelő határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, a külföldi az elsőfokú határozat bírósági felülvizsgálatát kérheti. A 9/1994. (IV. 30.) BM rendeletnek a panasz benyújtásakor hatályos 50. § (2)-(3) bekezdései értelmében a kijelölt helyen való tartózkodás legfeljebb hat hónapi időtartamra lehetett elrendelni, amelyet a felettes idegenrendészeti hatóság további hat hónappal meghosszabbíthatott. Ha a kijelölt helyen való tartózkodás fenntartása egy éven túl is szükséges volt, az erre vonatkozó, részletes indokolással ellátott javaslatot az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjéhez, illetve a határőrség országos parancsnokához kellett jóváhagyásra felterjeszteni. A hivatkozott jogszabályi rendelkezések alapján az országgyűlési biztos a határőrségnek a panaszos kijelölt helyen tartózkodása időtartamának meghosszabbításával kapcsolatos idegenrendészeti eljárása kapcsán az Alkotmány 58. § (1) bekezdés ében biztosított, a külföldiek szabad mozgásához és tartózkodási helyük szabad megválasztásához való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg.

2. Az országgyűlési biztos már több vizsgálatában foglalkozott a határőrség közösségi szállásain élő külföldiek alkotmányos jogainak érvényesülésével. Az OBH 5551/1998. számú jelentésében az országgyűlési biztos felhívta a figyelmet az Alkotmánybíróság 723/B/1991. AB határozatára, amely szerint a szabadsághoz való jog nem korlátozhatatlan alkotmányos jog. A külföldiek szabadsághoz való jogát maga az Alkotmány is korlátozza, hiszen 58. §-a értelmében a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát csak törvényes tartózkodás esetén lehet gyakorolni. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében azonban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, ami azt jelenti, hogy ezek a jogok csak törvényben korlátozhatóak. A kijelölt helyen tartózkodás időtartama, fenntartásának indokoltsága, az eljáró hatóság által alkalmazott szabadságkorlátozás mértékére nézve 1999. szeptember 1-jéig jogorvoslati kérelmet nem lehetett benyújtani. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az említett körülmény eredményeként a közösségi szálláson tartózkodás a személyes szabadság korlátozásának olyan formájává vált, amely alkalmazásának hiányosak voltak a garanciái, ami az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerinti alkotmányos alapjogok védelméhez való alkotmányos joggal összefüggésben okozott visszásságot. Az említett alkotmányos joggal összefüggő visszásság megszüntetésére az országgyűlési biztos már az OBH 5551/1998. számú jelentésében ajánlással fordult a belügyminiszterhez. Ajánlásában az országgyűlési biztosa azt kérte a minisztertől, hogy kezdeményezze az Itv. módosítását, illetve kiegészítését a kijelölt helyen tartózkodás időtartama, fenntartásának indokoltsága, az eljáró hatóság által meghatározott szabadságkorlátozás mértékének felülvizsgálatát lehetővé tevő garanciarendszer kialakítása érdekében.

Az ajánlást a belügyminiszter elfogadta. Az 1999. szeptember 1-jén hatályba lépett szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény 31. §-a, úgy módosította az Itv. 43. §-át, hogy a közösségi szálláson tartózkodás időtartamát - az idegenrendészeti őrizethez hasonlóan - 18 hónapban korlátozta, továbbá az említett jogszabály-módosítás hatálybalépésétől kezdődően a kijelölt helyen történő tartózkodást elrendelő határozat, illetve annak rendelkezései ellen bírósághoz lehet fordulni. Azzal, hogy az 1999. évi LXXV. törvény 31. § (1) bekezdése szabályozta, hogy a kötelező tartózkodási helyet milyen esetekben kell közösségi szálláson kijelölni, lehetővé vált, hogy fenntartásának indokoltságát a bíróság a 18 hónap alatt bármikor megvizsgálja. Az 1999. évi LXXV. törvény hivatkozott rendelkezéseire figyelemmel a kijelölt helyen tartózkodás időtartama, fenntartásának indokoltsága, az eljáró hatóság által meghatározott szabadságkorlátozás mértékének garanciarendszere rendelkezésre áll, ezért az országgyűlési biztos nem tett ajánlást.

3. A vizsgálat adatai szerint a Határőrség Országos Parancsnoksága a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Budapesti Nagykövetségének Konzuli Osztályánál 1996. december 27-én kezdeményezte a hazatérési okmány kiállítását a panaszos számára. A Határőrség Országos Parancsnokságának Rendészeti Főigazgatója 1998. szeptember 22-én személyesen fogadta a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Budapesti Nagykövetsége Konzuli Osztályának Vezetőjét a jugoszláv állampolgárok utazási okmányai kiállításának meggyorsítása érdekében. A Határőrség Országos Parancsnoksága 1998. december 15-én ismételten megkereste a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Budapesti Nagykövetségét a panaszos hazatérési okmányának mielőbbi kiállítása érdekében. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság hatóságai a 2000. augusztus 4-én engedélyezték panaszos hazatérését, aki 2000. augusztus 5-én, Tompa határátkelőhelyen elhagyta a Magyar Köztársaság területét.

Az 1993. évi LIX. tv. 1. §, illetve 16. § (1) bekezdése értelmében állampolgári jogok országgyűlési biztosa csak nyilvánvalóan magyar a szervek eljárása, ennek során hozott határozata (intézkedése), illetőleg azok intézkedésének elmulasztása következtében, a Magyar Köztársaság Alkotmányában felsorolt jogokkal összefüggő sérelem vagy ennek közvetlen veszélye esetén jogosult eljárni. Figyelemmel arra, hogy panaszosnak a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság területére történő beutazása ügyében kizárólag az állampolgársága szerinti állam hatóságait jogosultak eljárni, ezért a panasznak ezt a részét az országgyűlési biztos hatáskör hiányában elutasította.

OBH 6776/1998. számú ügy utóélete

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy sértette a jogállamiság elvét, valamint a panaszos jóhírnévhez való jogát az, hogy a nyomozó hatóság a gyanúsított munkahelyétől úgy kért iratokat, hogy a nyomozás adatairól a szükségesnél részletesebb tájékoztatást adott, és a megkereséshez olyan bűnügyi iratmásolatot is csatolt, ami nem tartozott a munkáltatóra. Ezért ajánlotta az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy gondoskodjon arról, hogy a bűnügyi megkeresések országos szinten, valamennyi rendőri nyomozó hatóságnál egységesen készüljenek és ne tartalmazzanak alkotmányos joggal összefüggő visszásság megállapítására alkalmas adatokat. Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást késedelmesen elfogadta, célvizsgálatot rendelt el a bűnügyi megkeresések gyakorlatával kapcsolatban, és jogszabály kiadására vonatkozó előterjesztést tett a belügyminiszterhez.

A miniszter a bűnügyi megkeresések országos szabályozásának szükségességével egyetértett. Arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a büntetőjogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat tervezete tartalmaz egy felhatalmazó rendelkezést, mely szerint a belügyminiszter rendeletben szabályozná a büntetőeljárás megindításáról történő értesítés részletes szabályait, valamint a törvény kiegészülne olyan rendelkezéssel, ami azt határozná meg, hogy a büntetőeljárás mely szakaszában, mely hatóságokat, szervezeteket, milyen adatok közlésével kell értesíteni. A szóban forgó együttes rendelet kidolgozását is megkezdte a minisztérium. A törvény módosítása és a rendelet kiadása még nem történt meg.

OBH 1152/1999. számú ügy utóélete

A panaszos azt kifogásolta, nem volt lehetősége arra, hogy kijavított nyelvvizsgadolgozatáról jegyzeteket, másolatot készítsen, vagy akár csak zavartalanul megtekintse azt.

Az országgyűlési biztos vizsgálata alapján megállapította: az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság sérelme folytán fennáll a művelődéshez való alkotmányos jog (Alk. 70/F. § (1) bek.) és ezen keresztül a munkához való jog (Alk. 70/B. § (1) bek.) érvényesíthetőségének közvetlen veszélye, ha nem szabályozza jogszabály, hogy az állami nyelvvizsgát tevő a kijavított dolgozatát miként tekintheti meg, készíthet-e arról másolatot.

Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos a nyelvvizsgáztatás rendjét szabályozó kormányrendelet kiegészítését javasolta. A miniszter az ajánlást elfogadta, a 71/1998. (IV. 8.) Korm. rendeletet a 166/2000. (IX. 29.) Korm. rendelet kiegészítette azzal, hogy a vizsgázó az értékelt írásbeli dolgozatot az eredmények közlésétől számított 15 napon belül megtekintheti. Ezzel a jogsérelem veszélye elhárult.

OBH 1253/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 1332/1999. és OBH 6829/1996.

Teljes szöveg: 3.3 alfejezetben.

OBH 2004/1999.

Két budapesti, XV. kerületi általános iskola szülői közössége és iskolaszéke fordult panasszal az országgyűlési biztoshoz az iskolájukat érintő átszervezés tervei miatt, mert sérelmesnek tartották az önkormányzatnak az oktatási intézmények egy oktatási központba történő összevonására irányuló terveit. A Tóth István Általános Iskola szülői szervezete azt kifogásolta, hogy az önkormányzat az iskolájukat a Szent Korona Úti Általános Iskola tagiskolájává minősítette, amivel veszélyezteti a Meixner-módszer alkalmazását, amellyel eddig a részképességzavarral (dyslexia, dysgaphia, dyscalculia) küzdő gyermekek integrált oktatását végezte az iskola. A Pattogós Utcai Általános Iskola tanulóinak szülei azt kifogásolták, hogy gyermekeiket a jogutódként kijelölt Hartyán központon kívül másik iskola nem fogadja.

Az országgyűlési biztos a művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek során megkereste a polgármestert, a közigazgatási hivatalt és a beszerzett információk alapján a következő tényállást állapította meg.

Az önkormányzat alpolgármestere 1999-ben azért javasolta a képviselő-testületnek az új önkormányzati közoktatási intézményhálózat kialakítását, mert a 9800 főre méretezett iskolai hálózatban csak 7500 diák tanul. Az intézményi reform nevelési központokat hozott létre. Ilyen nevelési központ lett a Szent Korona Úti Általános Iskola, melynek a Tóth István iskola 201 fős létszámával a tagintézményeivé vált. A közigazgatási hivatal a döntést megvizsgálta, és több ponton hiányosnak találta. A kiegészítésre tett felhívásnak a képviselőtestület részben tett eleget, mert elismerte, hogy a döntés előtt nem osztották ki a képviselőknek a Fővárosi Önkormányzat szakvéleményét, de a képviselők annak tartalmát megismerték. Az 1999-2000-es tanév az önkormányzat határozatainak megfelelően megkezdődött. A Meixner Alapítvány képviselője ezt követően kereste meg írásban az önkormányzatot. A szándéknyilatkozat szerint az alapítvány az Tóth István iskola működtetését venné át, ahol már évek óta működött a Meixner Módszer Alapítvány, amely 1997-től szerződéssel alkalmazta a Meixner-módszert a pedagógusok képzésére a részképességzavarral küzdő gyermekek integrált oktatásában. Az iskola önállóságának megszűnésekor a szerződést felbontották, ezzel az alapítvány elveszítette bázisát. A Meixner Módszer Alapítvány 1999-ben hozta létre a Meixner Alapítványt, amelynek alapító okirata tartalmazza a 8 osztályos általános iskola működtetését. Az alapítványt a Fővárosi Bíróság bejegyezte. Az önkormányzat az alapítvánnyal, az általa kínált speciális képzés lehetőségére tekintettel tárgyalásokba kezdett. Az önkormányzat 1999 decemberében tájékoztatta a szülőket, hogy garanciát vállal a jelenlegi tanulók ingyenes oktatására. A panaszosok feltételezték, hogy az alapítvány közel áll a szcientológiai egyházhoz, és erről a sajtót is értesítették. A képviselőtestület februárban felhatalmazta a polgármestert a közoktatási megállapodás aláírására. A közigazgatási hivatal törvényességi észrevételében kifogásolta, hogy a polgármester valójában átruházott hatáskörben dönthet, mivel a megállapodásan nem volt tisztázva a közoktatási törvény által előírt kötelező szempontok mindegyike. Kifogásolta még, hogy az alapítványnak nincs működési engedélye. A testület az észrevételt megtárgyalta, de nem fogadta el, mert a jegyző közben kiadta a működési engedélyt.

A közigazgatási hivatal keresetben kérte a bíróságot a képviselő-testület határozatainak felfüggesztésére. A közigazgatási hivatal másodfokú hatóságként megsemmisítette a működési engedélyt, és a jegyzőt új eljárásra kötelezte. A képviselő-testület a per tárgyát képező határozatait visszavonta, és új határozatokat hozott, melyek már a hivatalvezető által hiányolt adatokat is tartalmazták. A bíróság a pert megszüntette, mert a képviselő-testület a közigazgatási hivatal felhívásának eleget tett, de a közigazgatási hivatal a végzés ellen a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, és az ügyben még nem született jogerős ítélet.

Az országgyűlési biztos az intézmények összevonásával kapcsolatos vizsgálatát be is fejezhette volna, mert az önkormányzat döntése az alkotmányos jogokkal kapcsolatosan visszásságot nem okozott, hiszen továbbra is eleget tett mind az Ötv-ben, mind a közoktatási törvényben számára előírt kötelezettségeknek, de a panaszosok újabb kérelme alapján a vizsgálatot az önkormányzat által tervezett intézményátadás ügyében folytatta. Megvizsgálta, hogy az általános iskola alapítványi működtetésbe adása ellentétes-e magasabb szintű jogszabállyal, és okozhat-e visszásságot a művelődéshez való joggal összefüggésben. Megállapította, hogy a művelődéshez való jog nem jelenti azt, hogy az iskolát ne lehetne alapítvány működtetésébe átadni, ha egyébként az önkormányzat és az állami költségvetés biztosítja az oktatásban részesülők megfelelő képzését és anyagi támogatását. Az önkormányzat lehetőséget biztosított az érintettek számára véleményük kinyilvánítására, a képviselők a döntést megelőzően megismerhették véleményüket, de a jogszabály egyetlen érdekeltnek sem biztosít vétójogot érveinek figyelmen kívül hagyása miatt. Az országgyűlési biztos az eljárásról megállapította, hogy a közoktatási megállapodás nem sértett állampolgári jogot.

A közigazgatási hivatal a jegyző által 2000. május 16-án kiadott működési engedélyt 2000. augusztus 25-i határozattal megsemmisítette, de azt a Rákospalotai Meixner Iskolába csak a tanítás megkezdését követően kézbesítette.

Kapcsolódó ügy az OBH 3347/1999.

OBH 2084/1999. és OBH 1689/2000.

Az országgyűlési biztos állampolgári panaszok alapján vizsgálatot folytatott Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete által a közterületek tisztántartásáról, a települési szilárd hulladék gyűjtéséről és elszállításáról alkotott, többször módosított rendelet alkalmazásával kapcsolatban.

A panaszosok azt kifogásolták, hogy a települési szilárd hulladék szállítási díjának megállapítása során az önkormányzat hátrányos megkülönböztetést alkalmaz az üdülőtulajdonosok tekintetében. Álláspontjuk szerint a szolgáltatás értéke nem arányos az ellenszolgáltatással, a díjazás alapja nem az elszállított hulladék mennyiségétől függ, olyan területeken és időszakokban is a szolgáltatás igénybevételére és díjfizetésre kötelezik az üdülőtulajdonosokat, ahol és amikor erre nincs szükség. Kifogás tárgya volt, hogy a szolgáltatásért előre kell fizetni, továbbá hogy az azonos helyrajzi számon található ikernyaraló után a szolgáltatási díjat nyaralóegységenként állapították meg.

Az országgyűlési biztos vizsgálata során a következőket állapította meg:

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete által az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény (Kötv.) felhatalmazása alapján alkotott rendelet alkotmányosságát az Alkotmánybíróság korábban már vizsgálta, és egyes rendelkezéseit alkotmányellenesség miatt megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a megsemmisített rendelkezések a lakóhelyük szerint eltérő körbe tartozó személyekre vonatkozóan csupán csekély eltérést tartalmazó szabályokat állapítottak meg, s az önkormányzat nem alkotott az eltérő jellegű és rendeltetésű ingatlanok (lakások és üdülők) tulajdonosi csoportjait érintő kellően differenciált szabályozást. Ennek alapján a város önkormányzata új díjazási rendszert vezetett be, amely a korábbinál fokozottabban figyelembe veszi a lakásként, illetve az üdülőként használt ingatlanok használati módjából származó különbségeket, és ezzel összefüggésben növelte a kevesebb alkalommal használt üdülők és az állandóan használt lakások díjtételeinek különbözetét. A rendelet jelenlegi díjrendszere a lakások és az üdülők tekintetében alkalmazott díjak megállapítása során összhangban van az Alkotmánybíróság határozatában megfogalmazott követelménnyel.

A rendelet szerint a hulladékszállítási díj alapja az ingatlan kategóriába sorolása, és a rendszeresített szemétgyűjtési edények ürítési gyakorisága, másrészt a szemétgyűjtő edények nagysága. A rendelet előírja a zárt 110 literes szabvány kuka edények alkalmazását. Nem veszi azonban figyelembe azt a lehetőséget, hogy egyes esetekben szállítási időszakonként nem keletkezik 110 liter elszállítást igénylő hulladék. Kisebb háztartásokban nem szükségszerű és nem is életszerű, hogy heti egy vagy két alkalommal is megtelik a 110 literes gyűjtőedény. A díj megállapításánál a rendelet figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy ha a vélelmezett alkalmankénti 110 liternél kevesebb hulladék elszállítására kerül sor, emiatt ezekben az esetekben sérül a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának követelménye, ez pedig a gyakorlati alkalmazás során alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot eredményez.

A rendelet hatályos szövege alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a jogalkotói szándék szerint az azonos helyrajzi számon lévő ikernyaraló után nyaralóegységenként vagy ingatlanonként kell szemétszállítási díjat fizetni. Ez a körülmény a jogállamisággal összefüggő jogbiztonsággal kapcsolatos alkotmányos visszásságot eredményezhet a gyakorlati alkalmazás során. A konkrét esetben azonban a vizsgálat nem állapított meg alkotmányos visszásságot amiatt, hogy a díjat nyaralóegységenként állapították meg. Országos gyakorlat ugyanis, hogy a szemétszállítási díj megállapításának egyik alapja az ingatlan, illetve a rajta lévő lakó- vagy üdülőegységek száma. Nem valósít meg tehát alkotmányos visszásságot és ezért nem alapozza meg intézkedés tételét az, hogy a szolgáltató az egyébként nem egyértelmű szövegű rendelet alapján nyaralóegységenként állapítja meg a szolgáltatási díjat. A nem egyértelmű jogszabályszöveg azonban jogbizonytalansághoz vezethet, ezért annak módosítása érdekében intézkedés tétele vált szükségessé.

A rendelet előírásai értelmében a szemétszállítás díját részben előre kell megfizetni. E szabály gyakorlati alkalmazása sérti az emberi méltóságból eredő önrendelkezési jogot, és alkotmányosan elfogadható cél nélkül korlátozza a tulajdonosok szerződési szabadságát, ezért alkalmazása során alkotmányos visszásságot eredményez.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat során megállapította, hogy a városi önkormányzat a Kötv. alapján alkotott rendeletét összesen 9 alkalommal módosította, és a nagyszámú rendelettel módosított jogszabály egységes szerkezetbe való foglalását elmulasztotta. A jogállamiságból fakadó jogbiztonság megköveteli olyan jogszabályok alkotását, melyek bárki számára hozzáférhetőek, megismerhetőek és alkalmazhatóak. A rendelet és nagyszámú módosítása egységes szerkezetbe foglalásának elmulasztása a jogi szabályozást áttekinthetetlenné teszi. A rendelet hatályos szövegének megállapítása ilyen körülmények között a hivatásos jogalkalmazó számára is nehézséget okoz, a joghoz nem értő lakosság számára pedig szinte lehetetlen a hatályos szöveg megismerése. A lakosság jogkövető magatartásához a világos és áttekinthető jogszabályok szövegének ismerete nélkülözhetetlen, ezért adott esetben az egységes szerkezetbe foglalás elmulasztása nem egyszerűen technikai kérdés, hanem a jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot valósít meg.

Az országgyűlési biztos a megállapított visszásságok miatt ajánlást tett az önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjénél az önkormányzati rendelet módosításának kezdeményezése érdekében.

A Közigazgatási Hivatal vezetője az ajánlással egyetértett, azonban törvényességi felhívás kibocsátására nem volt szükség. Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete ugyanis megismerve az országgyűlési biztos jelentését és ajánlásait, az egyébként is módosítani szándékozott rendelettervezetében eleget tett az ajánlásban megfogalmazott igényeknek. Az országgyűlési biztos az ajánlás ilyen módon való elintézését elfogadta, a választ tudomásul vette.

OBH 2742/1999.

A Népszava 1999. június 2-i száma arról adott hírt, hogy az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola nem azt a diplomát akarja kiadni, amelyet 4 évvel ezelőtt megígért a hallgatóinak. A pedagógia szakon végzett hallgatók tanári helyett nevelői oklevelet kapnának. Ez a változás esetleg állásukat is veszélyezteti. A cikkben nyilatkozott a főiskola főigazgató-helyettese (jogszabály hiányára hivatkozott), továbbá a minisztérium főosztályvezető-helyettese is, aki szerint a hallgatóknak mindvégig tisztában kellett lenniük azzal, hogy csak e diplomával nem lesznek "katedraképesek", bár a főiskola is hibázott a felvételi tájékoztatóban leírtakkal. Az alkotmányos állampolgári jogok sérelmének lehetősége miatt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot indított, amelynek lefolytatására az oktatási minisztert kérte fel. A vizsgálat megállapította, hogy a főiskola a korábbi szakindítási engedélyek alapján jogosult a pedagógia és a nevelő tanári szak meghirdetésére is. A pedagógia szak azonban eredetileg tanári szakkal szakpárban nappali tagozaton hirdethető szak volt, a nevelő tanári szakot pedig csak oklevéllel rendelkező tanárok vehették fel. A problémát egyrészt az okozta, hogy ettől a főiskola eltért: a pedagógia szakot első alapképzésben egy szakként hirdette meg, levelező tagozaton. Másrészt az, hogy a belső tájékoztatóban, újsághirdetményben tanári szakként jelölték meg a megszerezhető képzettséget, holott a szak elvégzése önmagában nem eredményezhet tanári szakképzettséget. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 17. § (1) bekezdése egyértelműen rendelkezik arról, hogy a pedagógia szakos diploma milyen állás betöltésére jogosít.

A főiskola a probléma megoldásához csak a képzés utolsó évében kérte az Oktatási Minisztérium segítségét. Végül is 1999-ben a végzett hallgatók kérésének megfelelően a nevelő tanári szakképzettség megjelölés került az oklevélbe. Bár ezzel a konkrét ügy rendeződött, az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság jövőbeli elkerülése érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkérte az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola főigazgatóját, intézkedjék annak érdekében, hogy a felvételüket kérők, majd pedig a hallgatók időben és pontosan kapjanak tájékoztatást a főiskola által nyújtott képzésről; az oktatási minisztert pedig arra, hogy minden rendelkezésére álló módon hívja fel a felsőoktatási intézmények figyelmét az előbbi követelményre, és arra, hogy az ilyen ügyek adott esetben az intézményt sújtó kártérítési igénnyel járhatnak. Mivel pedig a visszásság előidézésében közrejátszott az is, hogy a bölcsész szakok képesítési követelményeit meghatározó kormányrendeletet még nem alkották meg, felkérte az oktatási minisztert arra is, hogy a rendelet megalkotására soron kívül tegyen előterjesztést a Kormánynak. Az ajánlásokat az érintettek elfogadták.

OBH 3394/1999.

A panaszos sérelmezte, hogy a Gárdonyi Rendőrkapitányságon megtagadták tőle a személy- és vagyonvédelmi vállalkozáshoz szükséges engedély kiadását, noha sikeresen elvégezte a megfelelő tanfolyamot. Ez rendkívül súlyosan érintette, ugyanis munkanélküli, és a tanfolyam elvégzéséhez szükséges pénzt a hozzátartozóitól kellett kölcsönkérnie. Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben vizsgálatot rendelt el, mely alapján a következőket állapította meg:

A vagyon elleni bűncselekmények miatt korábban elítélt panaszos 1995. november 30-án mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Ezért jelentkezhetett egy személy- és vagyonvédelmi tanfolyamra, amit az 1998 novemberében kiállított igazolás szerint sikeresen elvégezett. Ezt követően a Gárdonyi Rendőrkapitányságon a tevékenység gyakorlására jogosító engedélyért folyamodott, de annak kiadását megtagadták. A panaszos ugyanis az 1998. május 1-én hatályba lépett 1998. évi IV. törvény 5. § (4) bekezdése alapján vállalkozói engedélyt csak akkor kaphat, ha a bűnügyi nyilvántartásban nem szerepel. A törvény szerint a szándékos bűncselekmény elkövetése miatt szabadságvesztésre ítélt panaszost a mentesítéstől számított 15 évig kell nyilvántartani, így a panaszos részére a rendőrség legkorábban 2010. november 30. után állíthat ki igazolványt.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszost alkotmányos jogával összefüggő sérelem nem érte, ugyanakkor anyagi kára keletkezett, mert feleslegesen végezte el a tanfolyamot. A kár megtérítésére azonban senkit sem lehet kötelezni, hiszen a jogszabály ismeretének hiányára nem lehet eredményesen hivatkozni. A méltányos és tisztességes eljárás elve viszont megköveteli, hogy a jogban kevéssé járatos személyek is a lehető legszélesebb körű, előzetes tájékoztatást kapjanak az elsajátítani kívánt foglalkozás gyakorlásának jogszabályi feltételeiről ill. akadályairól. Ez adott esetben elkerülhetővé tette volna a felesleges ráfordításokat.

Mindezekre figyelemmel az országgyűlési biztos általános helyettese - a hasonló esetek elkerülése érdekében - megfontolásra javasolta a szakképesítésért felelős belügyminiszternek, hogy tegye kötelezővé a tanfolyamok szervezői számára a jelentkezők előzetes tájékoztatását az adott foglalkozás gyakorlásának feltételeiről. Ennek hatására a belügyminiszter 2000 májusában felülvizsgáltatta a vonatkozó jogi normákat, és intézkedett az 1998. évi IV. törvénnyel ellentétes rendelkezéseket tartalmazó 38/1997. (VI. 27.) BM rendelet mellékletének megfelelő módosítására. Felvetette ugyanakkor, hogy a méltányos és tisztességes eljárás elvét nemcsak a személy- és vagyonvédelmi szakképzésben, hanem - ágazattól függetlenül - minden iskolarendszeren kívüli szakképzésben érvényesíteni kellene. Ezt követően az országgyűlési biztos kiegészítő jelentésében javasolta az oktatási miniszternek a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről szóló 45/1999. (XII. 13.) OM rendelet 2. § (3) bekezdésének ilyen irányú módosítását. Az oktatási miniszter 2000. decemberében elfogadta a javaslatot, és közölte, hogy a rendelet módosításáig terjedő időszakra tájékoztató közleményt fognak kibocsátani.

OBH 4079/1999. és OBH 5879/1999.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 4101/1999.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 4218/1999.

Teljes szöveg: 3.9. alfejezetben.

OBH 4414/1999., OBH 4590/1999., OBH., 4893/1999.

1999 októberétől több napi és hetilap többször foglalkozott a Wesley János Lelkészképző Főiskola világi szociális munkás szakán kialakult helyzettel, melynek nyomán az ott tanulmányaikat folytatók tanulási lehetőségei - a híradások szerint - veszélybe kerültek. Több hallgatótól és a főiskola hallgatói szervezeteitől (koordinációs bizottság, majd a szociális munkás szak hallgatóinak önkormányzata) is érkezett panasz az országgyűlési biztoshoz. Panaszt nyújtott be a főiskolának egy volt oktatója, továbbá elküldte a helyzettel kapcsolatos állásfoglalását az ELTE Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszéke is.

A panaszokban foglaltak összefüggnek a művelődéshez való joggal, a tanszabadsággal, a panaszjoggal és a jogbiztonsággal, ezért az ügyben az országgyűlési biztosa vizsgálatot indított, melynek lefolytatására az oktatási minisztert kérte fel, aki a panaszok nyomán törvényességi felügyeleti jogkörében maga is vizsgált.

Az Oktatási Minisztériumtól kapott tájékoztatás alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által alapított és fenntartott Wesley János Lelkészképző Főiskola államilag elismert felsőoktatási intézmény, amely általános szociális munkás szakon főiskolai alapképzést folytat. A főiskola vezetése 1999-ben átszervezést hajtott végre. A szak vezetői ezt és a főiskola egyéb intézkedéseit nem fogadták el. A főiskola ezért munkaviszonyukat megszüntette. Ezt követően pedig a szakon oktatók zöme nem vállalta már az őszi félévben az oktatást. A főiskolának emiatt új oktatókat kellett alkalmaznia. A szociális szak hallgatói ragaszkodtak régi oktatóikhoz, a kialakult képzési rendhez; a tantárgyi tematikát és addigi oktatóikat a képzési színvonal garanciáinak tekintették. Az új oktatókat, az oktatási program változását nem fogadták el, ezért más felsőoktatási intézményben kívánták - korábbi oktatóikkal - folytatni tanulmányaikat. Ehhez az oktatási miniszter segítségét kérték.

A hallgatók az intézményi tanács összetételét, képviseletük hiányát is kifogásolták, mert így a rájuk vonatkozó döntéseket véleményük meghallgatása nélkül hozták; a képzést is enélkül változtatták meg, és a hallgatók ezzel szemben védelmet sem kaphattak. Hiányolták a megfelelő tájékoztatást.

Az 1998-99-ben folyt az intézményi akkreditációs eljárást a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) 1999. szeptember 27-én felfüggesztette, tekintettel a képzési program és az oktatói kar változására. Ha megkésve is, és a változások mértéke miatt nehézségekkel, az 1999/2000-es tanév elkezdődött, az oktatás tovább folyt, bár a hallgatók folyamatosan közölték kifogásaikat az intézmény vezetőivel, és kérték intézkedésüket.

Az oktatási miniszter felkérésére a MAB a felfüggesztett akkreditációs eljárást folytatta. Az új helyzet alapján újból vizsgálta az általános szociális munkás szakon folyó képzést. A vizsgálat eredményeként a MAB meghatározott időre, 2002. június 30-ig szóló feltételes akkreditációt javasolt. A miniszter 2000. április 19-i, az intézmény fenntartójának szóló levele a feltételes akkreditációt rögzítette.

A hozzá érkezett hallgatói és oktatói panaszok nyomán a miniszter intézkedett az intézmény szabályzatainak felülvizsgálata iránt. A miniszteri vizsgálat megállapításai alapján a főiskola módosította a szervezeti és működési szabályzatát, a fegyelmi szabályzatát. A főiskolai tanácsban hallgatói képviselet 1999 őszéig nem volt, és a fegyelmi szabályzat sem rendelkezett a hallgatói résztvételről a fegyelmi eljárásban. A főigazgató közlése szerint a résztvételt a hallgatói önkormányzat szervezetlensége nem tette lehetővé. A szabályzatokat 1999 végén, 2000 elején a főiskola úgy módosította, hogy a testületekben a hallgatói önkormányzat által delegált tagok is részt vesznek.

A panaszosok kifogásolták a minisztérium eljárásának elhúzódását, a vizsgálat eredményét, a lezárás formáját (levélben és nem határozatban), a válaszadás módját. Az oktatási miniszter 2000. február 25-i levelében összefoglalóan ismertette a hallgatói önkormányzat elnökével a miniszter jogkörét, a megtett intézkedéseit és azt, hogy a minisztérium részéről ki, mikor válaszolt írásban a hallgatói önkormányzatnak, és mikor fogadták képviselőjüket.

Az országgyűlési biztosa hatásköre alapján a felsőoktatási intézmények mint közszolgáltatást nyújtók tevékenységét vizsgálja, belső működésüket nem, csak annyiban, amennyiben az kihat a szolgáltatást igénybevevők alkotmányos jogaira. Nem feladata, hogy az intézmények jogszerű működésével kapcsolatos minden panaszolt sérelem miatt eljárjon, nem vonhatja el a törvényességi felügyeleti jog gyakorlását a minisztertől.

Ami a vizsgálat módszereit illeti, ha a felsőoktatási intézmény eljárását sérelmezi a panasz, az ügyet vagy közvetlenül, vagy a törvényességi felügyeletet gyakorló minisztert erre felkérve vizsgálhatja az országgyűlési biztos. Gyakori, hogy a panaszosok - mint ebben az esetben is - egyidejűleg vagy már korábban az oktatási miniszterhez is fordultak beadványukkal. Ilyenkor értelemszerűen a miniszter vizsgálatának megállapításait veszi alapul az országgyűlési biztos. Ha pedig a panasz a miniszter eljárását is kifogásolja, akkor hatáskörében ezt szintén megvizsgálja.

Az említett feltételek alapján és korlátokat figyelembe véve az országgyűlési biztos a panaszolt sérelmek közül többet nem vizsgált, csupán a minisztériumtól kapott válaszokat ismertette, vagy jogi tájékoztatást adott.

A hatáskörébe tartozó panaszok ügyében az országgyűlési biztos a következőket állapította meg:

A munka és a foglalkozás megválasztásának szabadsága (Alk. 70/B. §) szorosan összefügg a művelődéshez (Alk. 70/F. §) való joggal, hiszen a foglalkozáshoz általában előírt képesítés szükséges. A képesítési feltételeket jogszabály határozza meg, a felsőfokú szakképzettség megszerzését a felsőoktatási intézmény oklevél kiadásával igazolja. Az állampolgár akkor, amikor egy felsőoktatási intézményben tanulmányait megkezdi, ezt abban a tudatban teszi, hogy az intézmény az ígért képzettség megszerzésének lehetőségét biztosítja számára. Ehhez az állam azzal nyújt garanciát, hogy az intézmény szakmai programjának, működési feltételeinek vizsgálata alapján dönt arról, alkalmas-e államilag elismert oklevél (diploma) kiadására. A képzés minőségét (alkalmasságát) egy független szakértői testület, a MAB vizsgálja, és az ő állásfoglalása alapján hoz döntést az állami szerv, szakindítás kérdésében a miniszter. Ha a képzés feltételeiben lényeges változás történik, akkor az ellenőrzést - a rendszeres ellenőrzési kötelezettségen kívül - a miniszter felkérésére soron kívül kell lefolytatni. A MAB a vizsgálat eredményéhez képest tehet javaslatot a miniszternek arra is, hogy az intézmény oklevél-kiadási jogát függessze fel vagy vonja vissza. Ezt a vizsgálatot a MAB a főiskola esetében lefolytatta, az említett intézkedésre azonban nem tett javaslatot. A MAB e szakértői állásfoglalásának érdemi vizsgálatára az országgyűlési biztos hatásköre nem terjed ki.

A konkrét eset kivételes volt, amennyiben a szakon addig oktatók túlnyomó részének szűnt meg egy időben a munkaviszonya, ami járhatott volna akár a szak ellehetetlenülésével is, ami az alkotmányos jogok sérelmét is jelentené.

Az országgyűlési biztos jelentésében megállapította, hogy a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (Ftv.) 74. §-a csak a záróvizsgáztatási, oklevél-kiadási jog felfüggesztése, illetőleg az intézmény megszűnése esetére szabályozza a vizsgáztatást, illetőleg a tanulmányok folytatásának a lehetőségét. A szak megszűnésekor ilyen intézkedésről nincs szó. Így azonban az állami segítség, közreműködés - ami az alkotmányos jogok érvényesüléséhez szükséges garancia - szabályozása hiányos. Ajánlásában ezért az országgyűlési biztos felkérte az oktatási minisztert, kezdeményezze az Ftv. olyan kiegészítését, amely a szak engedélyének megvonása esetére rendelkezik a tanulmányok folytatásának módjáról, és ebben a miniszter közreműködéséről akként, hogy más intézményt vagy intézményeket kér fel a hallgatók átvételére, és számukra a finanszírozást biztosítja.

A miniszter törvényességi felügyeleti jogkörét illetően az országgyűlési biztos megállapította, hogy az bármilyen fenntartású intézménynél azonos: a jogszerű működés ellenőrzése, jogsértés esetén a jogszabályban előírt intézkedés foganatosítása. Azt, hogy a felügyeletet gyakorló mit vizsgálhat, a jogalkotó határozza meg azzal, ahogy szabályoz. A konkrét esetben is több - az előbbiekben említett - intézkedést tett a miniszter e jogkörében.

A törvényességi felügyeleti eljárásra vonatkozó panaszokat illetően az országgyűlési biztos ismét kifejtette, hogy az nem az eljárást kezdeményezők jogorvoslati eszköze. Ez az oka annak is, hogy az eljáró csak abban az esetben hoz határozatot, ha törvénysértést megállapítva intézkedik. Az eljárást kezdeményezők és a miniszter eltérően ítélték meg azt, hogy érdemi volt-e a kapott válasz. A jogbiztonság, az intézményi autonómia védelme érdekében - még az ilyen, kétségkívül nehéz helyzetekben is - tárgyszerű és lehetőség szerint teljes választ kell adni a törvényességi eljárást kezdeményezőnek. A rendelkezésre bocsátott írásos anyagok azt mutatták, hogy ez a követelmény nem valósult meg teljes mértékben. Az ezzel kapcsolatos hiányosság az Alkotmány 64. §-ában foglalt panaszjoggal összefüggésben visszásságot okozott annak ellenére, hogy a minisztérium folyamatosan intézkedett a problémák megoldására érdekében. Az országgyűlési biztos ajánlásában kérte az oktatási minisztert, hogy a vizsgálat megállapításait munkájuk során vegyék figyelembe, a hiányosságokat előidéző okokat mielőbb meg kell szüntetni. Ennek egyik eszköze, ha a törvényességi felügyeletre vonatkozó korábbi ajánlás (OBH 3452/1999.) nyomán folyó jogszabály-előkészítésben a minisztérium közreműködik.

Az előbbiekhez kapcsolódó ajánlásában az országgyűlési biztos felkérte a minisztert, hogy a főiskola szervezeti és működési szabályzata egyik rendelkezésének törvényességét - amelyet a minisztériumhoz küldött hallgatói beadvány kifogásolt - hatáskörében vizsgálja meg.

Az ajánlásokra a válaszadás határideje 2000. december végén járt le, a b) és c) pontban foglaltakat a miniszter elfogadta, az a) pontra még nem válaszolt.

A jelentést az országgyűlési biztos a főiskola főigazgatójának részben tájékoztatásul, részben azért küldte meg, hogy az abban foglaltakat a jövőben munkájuk során figyelembe vehessék. A főiskolát érintő kezdeményezést ugyanis a jelentés nem tartalmazott. A főiskola fenntartója és vezetése azonban mégis úgy vélte, hogy a jelentés a főiskolát elmarasztalta, ezért levelükben vitatták annak tartalmát, és kifogásolták, hogy az országgyűlési biztos az intézményben nem tájékozódott. A főiskola e véleménye félreértésen alapul, mert az országgyűlési biztos az intézmény működésével kapcsolatos saját kritikai megállapításokat nem tett.

OBH 4549/1999.

A panaszos a beadványában sérelmezte, hogy a Máv Rt. nem tett érdemi intézkedéseket annak érdekében, hogy a Rákoskert megállóhely utasperonját - a Máv Rt. tulajdonában lévő ingatlan bérlője akadályozása nélkül -, mint az Rt. által szervezett tömegközlekedést igénybe venni kívánó utas, megközelíthesse. A panaszos - mivel több esetben sikertelenül kísérelte meg a Máv Rt. által nyújtott személyszállítási közszolgáltatás igénybevételét - több beadvánnyal fordult a Máv Rt.-hez. Ezekben kérte, hogy tegyék lehetővé számára a vonatra való fel- és leszállást, illetve az állomás területének akadálytalan megközelítését. Beadványaira érdemi választ egy esetben sem kapott.

Az országgyűlési biztos a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste a Máv Rt. Vezérigazgatóját.

A kapott válasz alapján megállapította, hogy a vasúttársaság a balesetmentes utaskiszolgálás érdekében köteles a vonatok megközelítését segítő építményeket létesíteni. Ebből következik, hogy a Máv Rt. nem háríthatja el a felelősséget akkor, amikor a tulajdonában lévő állomásépületet úgy adta bérbe, hogy a biztonságos és akadálymentes utazás lehetőségét nem biztosította. Megállapította az ombudsman azt is, hogy a szóban forgó közforgalmú vasútállomás megközelítésére szolgáló "kitaposott út" nem tekinthető közlekedési-jogi kategóriának, és nem elégíti ki a szolgáltatás megfelelő és biztonságos igénybevételének kritériumrendszerét sem.

A Máv Rt. vezérigazgatója az ajánlásnak eleget tett. A Rákoskert vasútállomás utasperonjának biztonságos megközelítését a vizsgálat időtartama alatt megoldották. A Máv Rt. vezérigazgatója módosíttatta az ingatlanbérleti szerződésekkel kapcsolatosan korábban kiadott belső utasítását is. Ennek alapján a jövőben a bérleti szerződéseknek tartalmazniuk kell a Máv Rt. javára kikötött azonnali hatályú felmondás jogát arra az esetre, ha a bérlő (használó) magatartása vagy mulasztása a MÁV Rt. közüzemi tevékenysége gyakorlását, a forgalom és a forgalomszervezés biztonságát - beleértve a vasútüzem területén indokoltan tartózkodó, valamint oda érkező vagy onnan távozó utazóközönség biztonságát is - bármilyen formában veszélyeztetné. Lefolytatták az országos célvizsgálatot is, s a jelenleg érvényben lévő bérleti szerződéseket az éves felülvizsgálat során folyamatosan hozzáigazítják a módosított belső utasításhoz. A vizsgálat tehát eredményes volt.

OBH 4632/1999.

Állampolgári panasz érkezett az Országgyűlési Biztos Hivatalához, amelyben a panaszos nevének elhallgatása mellett annak kivizsgálását kérte, hogy a Luca Pacioli Számviteli Menedzserképzést Támogató Alapítvány Számviteli Menedzserképző Szakközépiskolája havi 5000 forintos képzési hozzájárulásra kötelezte a diákokat.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert felmerült az Alkotmányban biztosított művelődéshez való joggal, a szabad iskolaválasztás jogával, valamint a tanszabadság jogával összefüggésben a sérelem veszélye, ezért az országgyűlési biztos az iskolától tájékoztatást kért az ügyben, valamint felkérte Budapest főjegyzőjét, a közoktatásról szóló törvényben (1993. évi LXXIX. törvény) biztosított jogkörében, hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja ki, hogy a fenntartó a nevelési-oktatási intézményt az alapító okiratban és a működéshez szükséges engedélyben meghatározottak szerint működteti-e.

Az országgyűlési biztost megkeresésére az iskola vezetője azt közölte, hogy az Alapítvány Kuratóriuma az 1999/2000. tanévre a hallgatók képzési hozzájárulását egységesen havi 5000 forintban állapította meg. A képzési hozzájárulás csökkenthető szociális helyzetre való tekintettel a hallgató írásbeli, megfelelő indokkal alátámasztott kérelmére.

A főjegyző vizsgálata alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos a közoktatásról szóló törvény 13. § (1) bekezdése alapján élt szabad iskolaválasztási jogával, és nem önkormányzati fenntartású szakközépiskolába íratta be gyermekét. Az olyan nem önkormányzati iskolafenntartók, amelyek a közoktatásról szóló törvény 81. § (1) bekezdésének e) pontja alapján a helyi önkormányzati feladatvállalás körében nem kötnek közoktatási megállapodást, a közoktatásról szóló törvény 38. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, az iskolában folyó képzés feltételeinek biztosítása érdekében a közoktatási törvény 81. § (1) bekezdés d) pontjában - illetve az Alkotmánybíróság e szabályozást megerősítő 22/1997. számú határozatában - foglaltak értelmében a tanulók tanulói jogviszonya fenntartását, írásbeli megállapodásban, fizetési kötelezettséghez köthetik.

A Luca Pacioli Számviteli Menedzserképzést Támogató Alapítvány a fenti szabályozás értelmében jogszerűen, az egyes tanulók törvényes képviselőjével, a szülővel kötött írásbeli megállapodás alapján biztosítja az iskola megfelelő működésének anyagi feltételeit. A fizetési kötelezettségre vonatkozó írásbeli megállapodás tartalmáról a közoktatási törvény külön nem rendelkezik. Ezek a megállapodások a Polgári Törvénykönyv hatálya alá tartoznak, ebből következően a megállapodásban foglaltakról a felek a szerződési szabadság körében szabadon dönthetnek.

A Lucia Pacioli Számviteli Menedzserképzést Támogató Alapítvány a szakközépiskoláról adott különböző tájékoztatásaiban kizárólag tandíjmentességet ígért, ezáltal nem zárva ki azt, hogy a közoktatási törvény 81. § (1) bekezdésének d) pontja alapján jogszerűen megkötött írásbeli megállapodásokban az iskolában folyó képzés egyéb feltételeiről szabadon állapodjon meg az egyes tanulók törvényes képviselőivel. A közoktatási törvény 102. § (2) bekezdésének b) pontja értelmében a Lucia Pacioli Számviteli Menedzserképzést Támogató Alapítvány mint fenntartó szabadon határozhatja meg a közoktatási intézményben a szociális alapon adható kedvezmények feltételeit.

OBH 4908/1999.

A teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 5297/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 5708/1999.

A Budapest II. Ker. Önkormányzat ad hoc bizottsága által készített "az oktatási koncepció módosítása" című tanulmány miatt fordultak a kerület érintett intézményeinek tanulói és szüleik panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert a koncepció 10 iskola megszüntetését vagy összevonását és a tanulók másik iskolába való átirányítását javasolta.

Az országgyűlési biztos az Alkotmány 70/F. §-ában biztosított művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanújára tekintettel indított vizsgálatot, melynek során megkereste az önkormányzat polgármesterét, és a következő tényállást állapította meg.

A Budapest II. ker. Önkormányzat szakmai szervezetei már 1999 áprilisában javaslatot tettek a képviselőtestületnek a közoktatási intézményrendszer racionalizálására. Az akkori javaslat miatt az érintett iskolák alkalmazottai és a tanulók szülei tüntetést szerveztek. A polgármester az iskolák összevonására vonatkozó előterjesztést visszavonta, és a testület az oktatási intézményhálózat korszerűsítésére vonatkozó koncepció kidolgozására ad hoc bizottságot hozott létre. Emiatt az átszervezés akkor nem is került napirendre, ezért az országgyűlési biztos a panasz ügyében folyó OBH 1681/1999. számú vizsgálatát ajánlás nélkül lezárta.

Az újabb panaszt az ad hoc bizottság által készített tanulmánynak az 1999. november 24-i társadalmi vitára bocsátása váltotta ki. A koncepció 10 iskolát érintett, közöttük két olyant is, amely speciális, illetve gyógypedagógiai képzést biztosít a hagyományos oktatási intézményekben nem oktatható tanulók számára. A tervezet szerint a Fenyves Utcai Általános Iskola speciális képzést igénylő tanulóit a Fillér Utcai Általános Iskola épületében helyeznék el, míg a Margit körúti iskolában folyó gyógypedagógiai képzést a továbbiakban másik kerületben biztosítanák.

Az országgyűlési biztos tájékoztatást kért az önkormányzatnak a Fenyves utcai és a Margit körúti iskolákkal kapcsolatos terveiről. A kapott válasz alapján megállapította, hogy az önkormányzat ad hoc bizottsága nem idézte elő alkotmányos jogok sérelmének közvetlen veszélyét. Az önkormányzat a javaslattal kapcsolatban biztosította a közoktatási törvényben foglalt véleményezés lehetőségét az érintettek számára, majd a javaslatot két állandó bizottság is véleményezte. A képviselő-testület csak azt követően tárgyalta a javaslatot, és az érintettek véleményének ismeretében, azok figyelembevételével hozhatta meg a döntését.

A panaszosok azt is kifogásolták, hogy az előterjesztést nem az önkormányzattól független szakmai szervezet készítette, de az országgyűlési biztos álláspontja szerint a bizottság összetétele garanciát adott ahhoz, hogy a döntés előkészítésében minden szakmai és politikai érdek teret kapjon, de egyik se kerüljön túlsúlyba.

Az önkormányzat képviselőtestülete 2000. február 24-én megtárgyalta a racionalizálásról szóló előterjesztést, és az ad hoc bizottság által készített javaslatot - az érintettek véleménye alapján - jelentős mértékben megváltoztatva fogadta el. A döntés értelmében a Fenyves utcai és a Margit körúti Általános Iskola továbbra is önálló intézményként működhet. Az országgyűlési biztos a megindított vizsgálatot az önkormányzat folyamatban lévő eljárására tekintettel, felfüggesztette, majd az önkormányzat döntését követően megállapította, hogy azt az érintettek nem kifogásolták, azzal összefüggésben az alkotmányos jogok sérelmének gyanúja nem merült fel, ezért a további vizsgálatot alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.

OBH 5717/1999.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 5950/1999., OBH 1698/2000., OBH 2111/2000.

Az országgyűlési biztos több állampolgár panasza alapján vizsgálatot folytatott Pócsmegyer Község Önkormányzatának Képviselő-testülete által a környezetvédelemről alkotott önkormányzati rendelet alkalmazásával kapcsolatban. A panaszosok - valamennyien a Pócsmegyer községhez tartozó Surány üdülőterületén üdülőtulajdonosok - kifogásolták a szemétszállítási díj "adóként történő kiszabását", továbbá azt, hogy az üdülőtulajdonosoknak évente 8 hónapon át az állandó lakosokkal azonos szemétszállítási díjat kell fizetniük, holott az üdülőket nem használják 8 hónapon át folyamatosan. Két panaszos azt is sérelmezte, hogy a szolgáltatótól, illetve a települési önkormányzattól a hulladékszállítással kapcsolatos panaszaikra késve vagy egyáltalán nem kaptak választ.

Az országgyűlési biztos a vizsgálata során a következőket állapította meg:

Pócsmegyer Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény (Kötv.) hatályba lépését követően a települési szilárd hulladék összegyűjtésének módját és a díjfizetés rendszerét több alkalommal is módosította.

Az önkormányzat a szemétszállítási díj fizetésével kapcsolatos állandó problémákat egyik hulladékgyűjtési és díjfizetési rendszerrel sem tudta megoldani, ezért 2000. január 1. napjától a község egészére vonatkozóan átvállalta a hulladékszállítás díjának megfizetését. Ennek fedezetét oly módon biztosította, hogy helyiadó-emelést hajtott végre.

Figyelemmel arra, hogy az előbbiekben ismertetettek szerint 2000. január 1. napjától a szemétszállítás díját az önkormányzat vállalta át a befolyó helyi adókból, az országgyűlési biztos azt vizsgálta, hogy a szolgáltatás ingyenessé tétele előtti időszakban alkalmazott szabályozás eredményezhetett-e a gyakorlatban alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságokat.

Megállapította, hogy nem valósított meg visszásságot az a gyakorlat, hogy a szolgáltató azoktól is követelte a hulladékszállítási díj megfizetését, akik a szolgáltatást nem vették igénybe például azért, mert az üdülőjükben keletkezett hulladékot lakóhelyükre szállították, és az ott szervezett közszolgáltatás keretében gondoskodtak elhelyezéséről. A Kötv. alapján nem tekinthető sem törvénysértőnek, sem alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságnak az, ha valakinek több település területén is ingatlantulajdona van, és ezeken a településeken szemétszállítási díj fizetésére kötelezik. Nincs tehát alap intézkedés tételére abból az okból, hogy a több ingatlantulajdonnal rendelkező tulajdonosok állandó lakóhelyükön, valamint üdülőjük után külön-külön kötelesek szemétszállítási díjat fizetni.

Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott azonban a hulladékszállítás ingyenessé tételéig az a szabály, amely vélelmezte, hogy az üdülőkben az év 8 hónapján át az állandó lakásokkal azonos mennyiségű elszállítást igénylő hulladék keletkezik, és a szállítási díj megállapításánál nem vette figyelembe megfelelő módon az üdülők és az állandó lakások eltérő használatából eredő különbségeket. Emiatt azonban intézkedés tétele már nem volt szükséges, mert az ingatlantulajdonosok díjfizetési kötelezettsége Pócsmegyer községben időközben megszűnt. Az esetleges aránytalan díjfizetéssel kapcsolatos tulajdonosi igények ezt követően már csak a polgári jog szabályai szerint érvényesíthetők.

Nem kifogásolható, hogy a helyi önkormányzat a szilárd hulladék elszállításának költségeit a helyi adókból fedezi, és ennek érdekében a törvényes keretek között felemelte a helyi adó mértékét. A Kötv. ugyanis lehetővé teszi, hogy a helyi önkormányzat rendeletében ingyenessé tegye a települési szilárd hulladék elszállítását.

A helyi önkormányzat azonban rendeletében elmulasztotta kimondani a hulladékszállítás ingyenességét azt követően, hogy a gyakorlatban azt már ingyenessé tette. Ez a mulasztás a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos követelményével ellentétes helyzetet és visszásságot okoz.

Ugyancsak alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz, hogy az önkormányzat a szolgáltatás ellátásának részletes szabályait nem állapította meg rendeletében, hanem ezt a kérdést az önkormányzat és a szolgáltató között létrejött szerződés körébe utalta. A Kötv. alapján a közszolgáltatás ellátásának rendjét és módját rendeletben kell szabályozni. Az állampolgárokra mint a szolgáltatás igénybevevőire az önkormányzat és a szolgáltató között létrejött szerződésből nem hárulhatnak sem jogok, sem kötelezettségek. Az önkormányzat és a szolgáltató szerződése ennek ellenére az állampolgárok számára is jogokat, illetve kötelezettségeket állapít meg, ez pedig a jogszabályok megtartásának kötelezettségével kapcsolatos alkotmányos visszásságot valósít meg.

Az önkormányzat rendeletében a díj megállapítását a rendelet mellékletébe utalta, a melléklet szerint viszont a szolgáltatási díjat az önkormányzat és a szolgáltató között kötött szerződés tartalmazza. A polgármester pedig felhatalmazást kapott a melléklet módosítására. Mindezzel az önkormányzat alkotmányellenes helyzetet hozott létre, mert nem rendeletében szabályozta a díjakat, és a rendeletalkotásra nem jogosult polgármestert gyakorlatilag felhatalmazta a rendelet részét képező melléklet módosítására.

A rendelet szabálysértéssé nyilvánította, ha valaki a háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást nem veszi igénybe. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében önmagában a polgári jogi szerződésből eredő kötelezettségek elmulasztása nem nyilvánítható szabálysértéssé. A települési szilárd hulladék elszállítására irányuló közszolgáltatás pedig polgári jogi jogviszony keretében valósul meg, ezért a helyi önkormányzat önmagában a polgári jogviszony létesítésének elmulasztását nem nyilváníthatja szabálysértéssé. Az ilyen okból induló szabálysértési eljárások a jogállamisággal összefüggő jogbiztonsággal kapcsolatos alkotmányos visszásságot okoznak.

Az országgyűlési biztos az előbbiek mellett megállapította, hogy Pócsmegyer Község Polgármesteri Hivatala a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos visszásságot valósított meg azáltal, hogy egy panaszos a polgármesterhez intézett 1997. május 31-én kelt levelére egyáltalán nem kapott választ.

Megsértette a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogot és ezáltal alkotmányos visszásságot valósított meg a szolgáltató is azáltal, hogy az egyik panaszos két beadványára az első beadvány elküldése után több mint egy évvel, egy másik panaszos 1997. május 30-i és 1998. április 22-i, majd 2000. március 14-i leveleire pedig csupán 2000. április 7-én adott érdemben egyébként pontatlan választ.

A megállapított visszásságok miatt az országgyűlési biztos ajánlást tett:

A Közigazgatási Hivatal vezetője és a szolgáltató az ajánlásban foglaltakkal egyetértett. A Közigazgatási Hivatal vezetője kezdeményezte az önkormányzati rendelet módosítását, a szolgáltató vezérigazgatója pedig intézkedett a panaszok gyors és alapos kivizsgálására és megválaszolására.

Az országgyűlési biztos a válaszokat elfogadta. A polgármester az ajánlásra ez ideig nem válaszolt, bár a válaszadási határidő már eltelt.

OBH 6038/1999.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 126/2000.

A panaszos azért fordult beadvánnyal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal az 1999. szeptember 26-án Sződ községben lezajlott népszavazást utólag semmisnek nyilvánította.

Az országgyűlési biztos az önkormányzáshoz, jogorvoslathoz való jog és a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményének megsértése gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az Országos Választási Irodát, Sződ Község Önkormányzatát és a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalt.

A vizsgálat megállapította, hogy Sződ településen az önkormányzat helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 11/1992. (XII. 7.) számú rendelete figyelmen kívül hagyta a választási eljárásról szóló törvény rendelkezéseit. Ennek következtében az aláírásgyűjtő íven a személyes adatok feltüntetésekor nem a személyazonosítót használták, hanem a választópolgárok személyi igazolvány számát. Az 1997-ben alkotott új, választási eljárásról szóló törvény hatálybalépését követően az önkormányzat a rendeletét nem a törvénynek megfelelően módosította. Két év múlva e helytelen szabályok alapján történt a szóban forgó népszavazás. A mulasztásért egyaránt felelős a jegyző és a törvényességi ellenőrzést végző közigazgatási hivatal is. A panaszos, mint a népszavazás egyik kezdeményezője, hibás és hiányos felvilágosítást kapott a helyi választási bizottságtól a jogorvoslati lehetőségről és késve kapta kézhez a határozatot, melynek következtében jogorvoslathoz való joga súlyosan sérült. A vizsgálat megállapította, hogy a közigazgatási hivatal által törvénysértőnek minősített 64/1999. (VI. 16.) számú testületi határozatot az átvételét követő 1 hónap múlva iktatták a közigazgatási hivatalban. A megbízott jegyző ugyanis határozottan kijelentette, hogy a jegyzőkönyvek és határozatok átadási határidejét a közigazgatási hivatal 1999. június 29-ével jelölte meg, amikor a közigazgatási hivatal dolgozója a dokumentumokat személyesen vette át az önkormányzat épületében. A közigazgatási hivatal vezetőjének válasza szerint e dokumentumokat a hivatalban 1999. július 29-én - egy hónap múlva - iktatták. A képviselő-testületnek címzett első felhívás kelte 1999. október 27-e. A kifogásolt határozat átvétele és a felhívás között 3 hónap telt el. Az önkormányzati törvény kimondja, hogy a jogszabálysértés megszüntetésére a pert az önkormányzat ellen a megadott határidő lejártától számított 30 napon belül lehet megindítani, ezt a közigazgatási hivatal nem tette meg. Az Országos Választási Iroda az ügyben fontos megállapításokat tett és többek között kimondta, hogy az önkormányzat helyi rendelete nincs összhangban a választási eljárásról szóló törvénnyel. A helyi választási iroda vezetője a választási törvénynek nem megfelelő aláírásgyűjtő ívet hitelesített, a helyi választási bizottság pedig késedelmesen hozott döntést, továbbá tévesen jelölte meg a jogorvoslati fórumot, nem jelölte meg a kifogás benyújtásának helyét. A helyi választási bizottság határozata jogbizonytalanságot okozott és csorbította a választópolgárok helyi önkormányzáshoz való jogát. Az Alkotmány 77. § (2) bekezdése szerint az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok a társadalom valamennyi szervezetére, minden állami szervre és állampolgárra egyaránt kötelezőek. A jogszabályok alkotmányosságáról kizárólag az Alkotmánybíróság hozhat mindenkire kötelező döntést. Mindaddig, amíg egy jogszabályról az Alkotmánybíróság meg nem állapítja, hogy alkotmányellenes, "vélelmezni" kell annak alkotmányosságát és alkalmazni kell. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint, ha a helyi rendelet ütközik a törvénnyel (személyi igazolvány száma vagy személyazonosító feltüntetése az aláírásgyűjtő íven), a jogalkalmazó akkor is mindaddig köteles a helyi rendeletet alkalmazni, amíg az hatályban van. Ilyen esetben az Alkotmánybíróságról szóló törvényben felhatalmazottaknak az Alkotmánybírósághoz lehet, illetve kell fordulniuk a hibás rendelkezés megsemmisítése érdekében. Az Alkotmánybíróság kimondhatja, hogy a szabályt már az adott ügyben sem lehet alkalmazni. Ellenkező esetben a személyigazolvány-szám alkalmazása ellenére is törvényes lehet a népszavazás. Az Alkotmánybíróság az 52/1997. (X. 14.) AB határozatában kimondta, hogy: "Az Alkotmány 70. § (1) bekezdése szerint "a Magyar Köztársaság területén élő minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy ... országos vagy helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen". Ennek megfelelően mondta ki az Alkotmánybíróság már a 987/B/1990/3. AB határozatában, hogy a népszavazáshoz való jog a népfelség elvéből következő alkotmányos alapjog (ABH 1991. 527, 528-529). A helyi népszavazással kapcsolatban pedig az Alkotmánybíróság számos alkalommal megállapította, hogy az a helyi önkormányzáshoz való alapjog megvalósításának egyik alakzata, és ezért alkotmányellenes az a jogi szabályozás, amely korlátozza, illetve meghiúsítja az önkormányzásnak a népszavazás útján történő gyakorlását." A vizsgált ügyben az önkormányzás meghiúsulásának egyik oka az önkormányzati rendelet kifogásolt szabályozása volt. Mindezekre tekintettel a vizsgálat megállapította, hogy Sződ Község Önkormányzata a saját rendelete módosításának elmulasztásával; a helyi választási iroda az aláírásgyűjtő ívek hitelesítésével; a helyi választási bizottság a késedelmesen kiadott határozatával és a jogorvoslati lehetőség téves feltüntetésével; a közigazgatási hivatal a törvényességi ellenőrzés és a bírósági eljárás kezdeményezésének elmulasztásával, valamint a késedelmes iktatással a jogorvoslathoz és az önkormányzáshoz való joggal, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos követelményével összefüggésben visszásságokat okozott. A feltárt visszásságok következtében - az egyébként eredményes helyi népszavazás ellenére - Sződ Község Önkormányzat Képviselő-testületének a csörögi településrész önálló községgé alakítására irányuló kezdeményezése nem valósult meg.

A közigazgatási hivatal az ajánlással egyetértett és a szükséges intézkedéseket megtette.

OBH 553/2000.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 1852/2000.

A Budapest X. kerületi Bem József Általános Iskola nevelőtestülete fordult az országgyűlési biztoshoz, mert álláspontjuk szerint az önkormányzat korlátozta az iskola önállóságát, amikor meghatározta, hogy a következő tanévre csupán egy első osztály indítását engedélyezte.

Az országgyűlési biztos a szabad iskolaválasztás jogának csorbulására és ezáltal az Alkotmány 70/F. §-ában biztosított művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanújára tekintettel indított vizsgálatot, melynek alapján megállapította, hogy az önkormányzat az adott iskola körzetén belül nyilvántartott mindössze 27 tanköteles korú gyermekre tekintettel döntött úgy, hogy számukra egy osztály is elegendő. A Bem József Általános Iskola iránt azonban az elmúlt években is nagy érdeklődés mutatkozott a szülők körében, ezért az összes jelentkezőt két osztályban sem tudták elhelyezni, és minden jelentkezőt fel sem tudtak venni. Az iskola jelentőségét fokozza, hogy a Hungária körúton van, melynek túlsó oldala már a VIII. kerület. A tanulók jelentős része nem az iskola körzetében lakik, vagy nem is kerületi lakos. A nevelőtestület szerint az önkormányzat döntése a kerületen belüli lakók szabad iskolaválasztási jogát is csorbította, ezért a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz fordultak. A közigazgatási hivatal az önkormányzat döntését nem kifogásolta. A képviselőtestület a határozatát kiegészítette, és lehetőséget biztosított az iskoláknak további osztályok indítására is, feltéve ha a két osztályba együttesen legalább 43 kizárólag kerületi lakos gyermeket vesznek fel. Az önkormányzat e határozatával korlátozta az iskolák önállóságát, és megakadályozta, hogy a fenntartásában működő egyes iskolák nem kerületi lakos tanulókat nagyobb számban vegyenek fel.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat megindításakor figyelembe vette, hogy az önkormányzat mint fenntartó nagyfokú önállósággal rendelkezik az intézményi struktúra kialakításában, szervezésében. Döntéseit a csökkenő gyermeklétszám miatt összességében alacsony kihasználtságú intézmények gazdaságtalan működése indokolja. Az általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található, de a jogszabály alapján nem köteles felvenni azokat a tanulókat, akik nem az iskola körzetében laknak. Az intézménynek lehetősége van a szabad férőhelyeit körzeten kívül lakó jelentkezőkkel feltölteni. A fenntartók érdeke, hogy az intézmények minél teljesebb kihasználtsággal működjenek. Ugyanakkor alapvető érdeke, hogy ne szolgálja az önkormányzat költségvetésében is jelentős összeggel más települések lakóinak érdekeit. Az önkormányzat döntése - az iskolák által indítható első osztályok számának csökkentéséről - előrevetíti annak a lehetőségét, hogy néhány év elteltével az iskolák kihasználtsága annyira lecsökken, hogy nagy súllyal vetődik fel az intézmények összevonásának, és néhány bezárásának lehetősége.

A számos településen jelentkező hasonló problémát a helyi önkormányzatok úgy oldották meg, hogy az intézményfenntartásra együttműködési megállapodást kötnek, hiszen ezzel elérhetik, hogy az átlagosnál jobb színvonalú vagy speciális oktatást végző intézményeket nem csak a település lakói, hanem a társult önkormányzatok területén lakók is igénybe vehetik. A szabad iskolaválasztás joga a diákok és szüleik számára biztosít lehetőséget arra, hogy amennyiben a számukra kötelező felvételt biztosító általános iskolát nem kívánják igénybe venni, úgy valamennyi állami (önkormányzati) vagy egyházi, alapítványi iskolába jogszabályi korlátozás nélkül kérhetik felvételüket. Annak elbírálása azonban, hogy a nem kötelező felvételre kijelölt iskolán kívüli intézmény milyen feltételekhez köti a felvételt, illetve egy adott intézmény hány főt vesz fel, nem hozható összefüggésbe a szabad iskolaválasztás jogával.

Amennyiben egy intézményben a szolgáltatásait igénybe vevők több mint fele a település határain kívül élők közül kerül ki, az intézmény fenntartása körzeti feladat ellátásának minősül, és a Fővárosi Önkormányzat köteles az önkormányzatok között együttműködési megállapodás megkötését kezdeményezni. Mivel a panaszos intézményben a tanulóknak még több mint fele kerületi, a Fővárosi Önkormányzat nem köteles megállapodást kezdeményezni. Annak lehetőségét azonban sem a helyi önkormányzatokról szóló törvény, sem a közoktatási törvény nem zárja ki. A törvény lehetőséget ad a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy a fővárosi kerületi önkormányzatok között együttműködési megállapodást kezdeményezzen a közoktatási feladatok zavartalan biztosítása érdekében.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat a művelődéshez való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy nem kezdeményezett együttműködési megállapodást, és nem vett igénybe minden rendelkezésére álló jogi eszközt az oktatható gyermekek létszámának és az oktatás színvonalának fenntartása érdekében. Az országgyűlési biztos ezért felhívta az önkormányzat jegyzőjét, hogy kezdeményezze a képviselőtestület intézkedését az együttműködési megállapodás érdekében.

OBH 4218/2000.

Az országgyűlési biztos a Hajdú-Bihari Napló 2000. augusztus 28-i, "Tanévkezdetre az iskolabusznak lett vége" című cikkéből szerzett tudomást arról, hogy a Hortobágy környéki tanyákon élő gyermekek az első tanítási napon hiába várták az iskolabuszt, mert az önkormányzat nem vállalta tovább az iskolabusz fenntartását. A művelődéshez való jog sérelmének veszélye miatt az országgyűlési biztos hivatalból rendelt el vizsgálatot, amely a következőket tárta fel. Hortobágy sajátos szerkezetű település, melynek közigazgatási területe 28 000 hektár, a lakosság száma 1746, közülük 604 személy a külterületi tanyákon lakik. A cikk szerint az önkormányzat az iskolabusz bérleti díját havi 800 forintról 3500 forintra emelte. Ez az összeget sokan nem tudták vállalni. Az önkormányzat a gyermekek számára ingyenes kollégiumi elhelyezést kínált fel, mert a 96 férőhelyes kollégiumban az előző tanévben 45 szabad hely volt. Az önkormányzat a heti kétszeri gyermekszállítást ingyenesen vállalta. A nyilatkozók nem kívánták igénybe venni, mert akkor csak hétvégén látnák a gyermekeiket.

Korábban sem az önkormányzat üzemeltette az iskolabuszt, hanem vállalkozói szerződés alapján a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Közhasznú Társaság. Az önkormányzat a Társaság költségeihez az elmúlt tanévben 52 500 forint/gyermek összeggel és egy saját busz bérbeadásával járult hozzá. Az önkormányzat ez évben a több milliós költséget már nem tudta vállalni, ezért értesítette a szülőket, hogy az autóbusz-közlekedés csak úgy tartható fenn, ha az önköltségét az igénybevevők megfizetik. A buszjárat fenntartási költsége a tanyának az iskolától való távolságával nő, és a szolgáltatást igénybe vevők számával arányosan csökken. Az egyik tanya lakosai esetében a kisebb távolság, és az igénybe vevők nagyobb száma miatt a költségek csak kisebb mértékben növekedtek, ezért az ott élők vállalták a havi 1500 forint beszállítási költséget, és számukra továbbra is működik az iskolabusz. A 2000. szeptember 4-i adatok szerint a tanyákon lakó gyermekek jelentős részét, 33 szászteleki, 8 kónyai, 4 árkusi, 2 kungyörgyi gyermeket vettek fel a kollégiumba. Kónyáról és a Halastó nevű tanyáról pedig vonattal is be lehet jutni a központba. A gyermekek szeptember 4-től hiánytalanul megjelentek az iskolában a tanításra. Az önkormányzat jelezte, hogy igény esetén - akár csak a téli hónapokra is - beindítja a buszjáratot. A közoktatási törvény a szülőket kötelezi arra, hogy a gyermekeik oktatásáról gondoskodjanak. Az önkormányzat köteles óvodákat, iskolákat, diákotthonokat fenntartani és működtetni, a szülő pedig köteles a gyermeket az iskolába eljuttatni. Az önkormányzat szociális ellátórendszerről is köteles gondoskodni.

A Köot. szerint az önkormányzat megtéríti a kötelező felvételt biztosító iskolába való utazás költségeit. A törvény azokat az önkormányzatokat kötelezi az utazás költségeinek megtéríttetésére, amelyek nem tartanak fenn az alapellátás körébe tartozó oktatási-nevelési intézményt, és ezért a tanulók helyközi utazásra kényszerülnek. A helyi közlekedést biztosító iskolabusz fenntartása azonban nem kötelező, hanem az önkormányzat önként vállalt feladata.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az önkormányzat a kötelező feladatainak eleget tesz, mert fenntartja és működteti az óvodát, az általános iskolát és a kollégiumot, valamint a rászoruló családok megsegítésére természetbeni és pénzbeni ellátást biztosít. Az önkormányzat nem sértette meg a gyermekek művelődéshez való alkotmányos jogát, mivel a távolabb lakó gyermekek számára kollégiumi elhelyezést biztosított. Az iskolabusz fenntartására vonatkozó követelés nem megalapozott, mert az érintett tanyáról vonattal is megoldható a közlekedés. Mindezek alapján az országgyűlési biztos a vizsgálatot alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.

OBH 4135/2000.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

Az országgyűlési biztos köteles számot adni az Alkotmány és az 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) előírásainak megfelelően az alkotmányos jogok hatósági eljárásokkal kapcsolatos jogvédelme helyzetéről, továbbá a kezdeményezések, ajánlások fogadtatásáról és eredményéről. Feladata a tények közlése és azok értékelése. A tények közlése azonban egyben az értékelést is tartalmazza, hiszen minden egyes eljárásban - az adott ügyre vonatkozóan vagy általánosságban - a biztos a vizsgált hatóság jogvédelmi tevékenységéről az alkotmányos jogok érvényesülése szempontjából fogalmazott meg véleményt.

A lefolytatott vizsgálatok és a feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatban megállapított visszásságok, továbbá a kezdeményezések fogadtatásának együttes értékelése alapján a korábbi évekhez hasonlóan rögzíthető, hogy mind a jogalkalmazásban, mind pedig a jogalkotásban az alkotmányos jogok hatósági védelme megfelelő.

A korábbi évekhez hasonlóan e beszámolóból is az derül ki, hogy az alkotmányos jogok érvényesítésében a hatóságok legtöbbször a tisztességes eljárás követelményeit sértik meg. Az ilyen visszásságok előfordulása immár évek óta alig változik. 2000-ben az általunk vizsgált panaszok bonyolultabbá, összetettebbé váltak, magukat a vizsgált eljárásokat nehezebb volt áttekinteni. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a polgárok és a hatóságok is egyre nehezebben igazodnak el a bürokrácia útvesztőiben. Ettől eltekintve megállapítható, hogy a hatóságok döntően az alkotmányos szempontoknak megfelelően jártak el.

tovább