DR. GALI ÁKOS (MDF): Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem nincs kétségem afelől, hogy az utóbbi hetek politikai viharaiban kissé háttérbe szorult ez a törvényjavaslat, hiszen már november közepén beterjesztette a Kormány, és annál fajsúlyosabb a gond valóban, mint ahogy miniszter úr is említette, amiről szó van, ez a munkanélküliség kérdése. Úgy gondolom, hogy már évekkel ezelőtt is világossá válhatott az odafigyelő ember számára az, hogy a teljes foglalkoztatottság korábbi teóriája valójában egy álbiztonság volt, amelyet a valóságos gazdasági folyamatok napok alatt, pillanatok alatt lesöpörtek az asztalról. A problémának amúgy is súlyos voltát ez a pillanatszerűség, ez a sokkolóan gyors bekövetkezés még tovább nehezíti, hiszen nem volt meg bennünk a védekezés képessége, nem volt meg a veszélyérzetünk ezzel a jelenséggel kapcsolatban. Felidézhetem, nem kell olyan messzire menni a félmúltban, a Veszprémi Építőipari Vállalat esetét vagy Ózdot, ahol ezek a problémák jelenségszinten voltak tapasztalhatók. Fölidézhetem a tanácstalan arcokat, melyekről leolvasható volt a feleslegességérzés, amelynél azt hiszem, hogy egy tevékenykedő ember számára kevés rosszabb érzés van a világon. És most ott tartunk, ahogyan erre miniszter úr is utalt bevezetőjében, hogy ez a réteg százezres nagyságrendben jelenik meg hazánkban. Csak egy adat arra, hogy milyen növekedési ütemben. 1990 decemberében az előző hónaphoz képest regisztrált munkanélküliek számának növekedése meghaladta a 180t. Ez egy eszméletlen növekedési ütem. És ne legyenek illúzióink, tisztelt Képviselőtársaim, a százezres számok mögött családok tízezrei vannak, félresikló emberi sorsok és indulatok sajnos, bár félve mondom ezt az egy órával ezelőtti felszólalások nyomán, de mégis el kell mondanom: nagyon könnyen feszülő, nagyon könnyen robbanó indulatok, és ha ehhez hozzáteszem még azt, hogy az állami tulajdon túlsúlyán alapuló gazdaságban, ahol nagyon csekély áttétellel maga az állam a legnagyobb munkáltató, ott ezek az indulatok rendkívül könnyen a Kormány vagy az új politikai berendezkedés felé törhetnek. Meg kell jegyeznem, hogy nem lesz népszerű a tárca új vezetése sem várhatóan az elkövetkező időszakban, holott ki kell mondanunk, hogy lejárt az az idő, amikor az állam egyedül vállalhatta magára ezeknek a feladatoknak a megoldását, ha nem is azonos mértékű felelősséggel, de mindenképpen közös felelősséggel kell részt vennie ennek a feladatnak a megoldásában az államnak, a munkavállalóknak, a munkáltatóknak és ide sorolom még az önkormányzatokat is. Azt is látni kell, tisztelt Országgyűlés, hogy az utóbbi időszakban a munkanélküliség súlyosbodása egyre szélesebb rétegeket érint. 1988 előtt a munkanélküli népességnek több mint a fele segédmunkás volt. A legutóbbi jelentések, 1990 novemberéről keltezett jelentés azt mutatja, hogy ez az arány már csak egyharmad, de ugyanakkor megjelent 210s nagyságrendben a szellemi foglalkozásúak rétege. Úgy gondolom, hogy ismét egy régi sablon tehát, ami ledőlt, nevezetesen az, hogy a munkanélküliség az alacsony képzettségű vagy éppen képzetlen rétegek sajátja volna. Egy törvényjavaslat fekszik előttünk, miniszter úr vázolta azt a folyamatot, amely ehhez a kialakuló helyzethez vezetett, és vázolta az eszközöknek azt a körét is, amely megoldást nyújthat. Ez a törvényjavaslat nem varázspálca. Úgy gondolom azonban, hogy jó eszközöket tartalmaz, annak ellenére, hogy a kilátások nem túl rózsásak. És nemcsak a költségvetésre gondolok, azt mindenki ismeri, 1-2 milliárd forint mindig hiányzik, és erre a célra is hiányzik. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy nagyon sokaknak nincs már lehetőségük arra, hogy a második vagy ki tudja hányadik gazdaságban jövedelmet szerezzenek. Tudomásul kell vennünk azt is, én legalábbis úgy gondolom, hogy a jelenleg működő magánvállalkozói szféra munkaerő-felvevő képességéről terjengő latolgatások legalábbis abban a mértékben, hogy ez számottevő nagyságrendű volna, inkább csak jóslások, magam inkább kívánom ezeket, mint komolyan számolnék velük. Azt is figyelmébe ajánlom tisztelt képviselőtársaimnak, hogy a privatizáció, ha nagyobb mértékben beindul, mindenképpen munkahelyteremtő tendenciákat fog eredményezni első megközelítésben, legalábbis úgy gondolom, mindenképpen. Ennek ellenére megismétlem: a törvénytervezet jó kezelési lehetőségeket, jó eszközöket tartalmaz a munkanélküliség problémájának a kezelésére. Nem véletlen ez, hiszen a törvény előkészítői egy olyan mintát vettek alapul, amely Európa-szerte közismert, ez a német minta, magam is tagja voltam annak a parlamenti delegációnak, amely a múlt év októberében néhány napos tanulmányúton az ottani német viszonyokkal ismerkedett. Semmi értelme nincs a mechanikus összehasonlításnak, ott egy jól bevált rendszerről van szó, 1969 óta működik, az ottani 1969-es nagykoalíció által elfogadott "Arbeitsförderungsgesetz" alapján teljesen más gazdasági körülmények között, mert önmagában a mechanikus összehasonlításnak nincs értelme. Bár azért engedjenek meg egy megjegyzést. Németországban is zöldebb a szomszédok kertje, a németek a financiális lehetőségeknek 38-40át fordítják az úgynevezett aktív munkaerőpiacok finanszírozására, és ők Svédországot szeretnék utolérni, ahol ez az arány 700s. Mások meg azt mondják, hogy a svéd modell már nem túlzottan szerencsés. Én úgy gondolom, hogy sajnos ez nem a mi problémánk. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat színvonalára tett megjegyzésemet nem érinti az a tény, hogy Markó István képviselőtársammal jegyzünk néhány módosító indítványt. Ezek között van, amelyik szövegpontosításra irányul, szeretnénk markánsabban elhatárolni egymástól a Foglalkoztatási Alapot és a Szolidaritási Alapot, szeretnénk egyes helyeken kedvezőbbé tenni a munkanélküli járadékhoz jutás feltételeit, de ezekről bővebben természetesen a részletes vitában fogunk szólni. Úgy gondolom, nem marad más hátra, mint az a kötelező iskolai mondat, amit Önök kormánypárti képviselőtől hallhatnak, egy törvényjavaslat általános vitája során. De talán engedjenek meg azért egy lassú körfutást ez előtt, és némileg visszautalok itt a költségvetés elfogadása körüli ütésváltásokra. Kérem szépen, én kormánypárti képviselő vagyok. Ez azt jelenti, hogy ehhez a Kormányhoz a fűződésem, a kapcsolatom jóval túlmegy a lojalitás határain. Nem jelenti azonban azt, hogy akár a Kormány működésének, akár miniszterelnök úr működésének szolgai feldicsérője volnék, és a kettő között semmilyen ellentmondás nincs. Amikor egy kormánypárti képviselő úgy nyilatkozik, és ebben az esetben megalapozottan nyilatkozhat úgy erről a törvényről, hogy az jó törvény, akkor semmiképpen sem szabad azt félreértelmezni. Úgy gondolom, hogy e törvény és a munkaügyi kormányzat kapcsán tényleg elmondhatom azt, amit emlékezetem szerint Bethlen Miklós mondott a 17. század végi Erdély korlátozott mozgási lehetőségére utalva, amely valahogy úgy hangzott - elnézést, ha nem pontosan idézem -, hogy "Tudtuk mi azt jól, hogy mit kellene tenni, de csak azt tettük, amit lehetett". Én így ajánlom képviselőtársaim figyelmébe ezt a törvényjavaslatot. Mivel határozott meggyőződésem, hogy megfelelő célt, megfelelő jogi eszközöket kíván szolgálni, javasolom ennek az elfogadását. Egyebekben megköszönöm a figyelmüket. (Taps.)