BORZ MIKLÓS (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Hölgyeim és Uraim! A társadalmi szervezetek 1991. évi költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz 2012, és ezt kiegészítendő 2021 számon módosító javaslatot nyújtottam be. Ezt szeretném most a tisztelt Ház előtt megindokolni. A második világháború és az 1956. évi szabadságharc hadirokkantjai az elmúlt rendszerben súlyos, hátrányos megkülönböztetésben részesültek, és egyesek szinte háborús bűnösként voltak kezelve, különösen értem ezt az 56- osokra. Rokkanttámogatást, mint azt pár hete a tárgyban benyújtott interpellációmban már részleteztem, alig-alig kaptak. Az 56-osoknak még az sem volt tanácsos, hogy rokkantságuk okát felfedjék, mert esetleg az bírósági eljárást vonhatott maga után. A hadirokkantaknak ez ideig semmiféle szervezetük, érdekképviseletük nem volt, a Kádár-rendszer ezt nem engedélyezte, sőt határozottan tiltotta. A második világháború után a több mint félmillió hadirokkantból ma még körülbelül 150 ezer rokkant életben van. Újonnan alakítottak egy szervezetet, a Magyar Hadirokkantak Szövetségét. A Fővárosi Bíróság VI. tk. 62120/2 iktatószám alatt 1990. április 27-én szervezetüket bejegyezte. Azonban a szervezetük működésképtelen, mert semmiféle anyagi alapjuk nincs. Pénzalapok nélkül nem tudják működésüket elkezdeni sem. És így nem tudják a hadirokkantaknak nagyon is szükséges érdekképviseletét elkezdeni. A tisztelt bizottság olyan szervezeteknek kiosztott súlyos milliókat, amelyek milliós vagyonnal rendelkeznek, és tagdíjakból önfenntartóak tudnának lenni. A tisztelt Ház tagjai - egyesek, nem mindenki - a múlt heti ez ügyben tett felszólalásomat nem értették meg. Olyasmire hivatkoztak, hogy a rokkantak gondozása társadalombiztosítási feladat. Nem értették meg azt, hogy itt most nem segélyezésért könyörgünk, hanem egy szervezetet akarunk működőképessé tenni, hogy annak a 150 ezer embernek, aki eddig csak gyalázatban részesült, most valamit adni is tudjunk. A támogatásokat elosztó parlamenti ad hoc bizottság egy, mindnyájunk által ismert tervezetet nyújtott be a 400 milliós költségkeret és pénzalap elosztásáról. Ebben - mint előbb említettem - súlyos milliókat osztanak fel, nem tudni, és elgondolkoztatóan nem tudni, hogy milyen elvektől vezéreltetve. Megdöbbenéssel olvastam a tervezetben, hogy például a Magyar-Szovjet Baráti Társaság jogutódja, a Nemzetek Háza 4 millió forintot kap. Olyan, amelyik az egész Magyar-Szovjet Baráti Társaság vagyonát örökölte. A Szilágyi Erzsébet fasorban székelnek egyébként. A Társadalmi Szervezetek Szövetsége - amelyről Csépe Béla képviselőtársam már említést tett az előbb, és amely most úgy érzi, hogy gyónni kell, hogy ő már nem az a Hazafias Népfront, ami volt, de az apparátusa ugyanaz, kérem tisztelettel, a vagyona ugyanaz, mint a Hazafias Népfrontnak a vagyona volt, mert ők a jogutódok - és ennek a szervezetnek, kérem, 26 milliót óhajtanak kiosztani. Kérdem én azt, mire fogják ezek fordítani azt a 26 milliót. Mik azok a célok, mik azok az indítékok, aminek az érdekében ezt a 26 milliós horribilis összeget fel kívánják használni? Hogy más példát is mondjak: sóhivatal-jellegű, hatáskör nélküli szervezetek, mint például a Fogyasztók Országos Tanácsa, amely legfeljebb csak bólogat, és azt mondja, hogy Nono!, annak egymillió-kétszázezer forintot adnak. A múltkor említettem, hogy egy állatvédő egyesület, amely az állatok érdekképviseletét fogja ellátni, ötmilliót kapott a bizottságtól, nem tudom, milyen elv alapján. Egy másik állatvédő szervezet, amely a madarak érdekképviseletét fogja ellátni, 3,2 milliót. Én nagyon szeretem a madarakat és az állatokat, de még jobban szeretem az embereket! Érthetetlen előttem az, hogy a hadirokkantak ügyében eddig ilyen közömbösség tapasztalható nemcsak az országban, ha - szégyellem kimondani - még a tisztelt Házban is. Minden kultúrnemzet a háborús rokkantjait, veteránjait megkülönböztetett tisztelettel gondozza, és megkülönböztetett elbánásban részesíti, ápolja és segélyezi őket, és ezt állami feladatnak tekintik. Ezt tette egyébként a pártállam is, mert saját veteránjait ő igenis gondozta és ápolta, külön juttatásokban részesítette. A külön juttatásokat, a gondozást a jogállamok azért teszik, mert ezek az emberek a kötelességteljesítés és a nemzet fennmaradásáért vívott harc áldozatai, és teszik azért, hogy megmutassák a jövő nemzedékének, hogy a haza, a nemzet megbecsüli azokat, akik kötelességteljesítés közben testi épségüket, egészségüket és az életüket áldozták fel. Képviselőtársaim többsége még nem látott, legfeljebb csak moziban és televízióban háborút. Adja az isten - ezért imádkozom -, hogy ne is lásson soha. Ebből kifolyólag nem tudja, hogy milyen érzés az, amikor a mellette harcoló bajtársának aknaszilánk szakítja le a kezét, vagy repülőbomba repeszdarabja a lábát. Az előző, Kádár-rendszernek a hadirokkantak problémája csak púp volt a háta közepén. Struccpolitikát folytattak ebben az ügyben. Azt, hogy amiről nem beszélünk, az nem létezik, az nincs. Ha a hadirokkant végső elkeseredésében esetleg koldulni merészelt a Nagykörút sarkán, bevitte a rendőr azonnal, mert árt a szocializmus jó hírének, mert a szocializmusban nem létezhet koldus. Képviselőtársaim! Kérem, nézzék el nekem, hogy talán egy kissé szenvedélyesebben beszéltem, mint ahogyan ez a Ház falai között illő lett volna. Én átéltem a háborút. Szerencsére csak könnyebben sebesültem, nem vagyok rokkant. Láttam viszont sok bajtársamat meghalni, és súlyosan megsebesülve maradandó rokkanttá válni. Kérem Önöket, hogy érezzék át ennek a sokat szenvedett, még élő 150 ezer hadirokkantnak az eddigi megaláztatását és szenvedését. Szavazzák meg a 2012-ben kért és a 2021-es számon átcsoportosítani kért, benyújtott módosító javaslatomat. Adják meg azt a tízmillió forintot a Magyar Hadirokkantak Szövetségének, hogy egyáltalán elkezdhesse a működését, és elláthassa annak a 150 ezer embernek az érdekképviseletét. Előttem valaki azt mondta, hogy minden szervezetnek a taglétszáma alapján kell megállapítani azt, hogy milyen támogatást kap. Azt hiszem, a hadirokkantaknál nagyobb létszámú szervezetet nemigen találunk ebben az országban. Szégyen, gyalázat! Az a háromszázezer forint, amivel ennek az igen nemes célt szolgáló érdekképviseleti szervezetnek a szemét ki akarják szúrni, amivel még a működésüket sem képesek megkezdeni. Képviselőtársaim! Próbáljunk ebben az ügyben európai módra, jogállamként dönteni úgy, hogy ezt a világ és Európa, amelyhez csatlakozni akarunk, egy kultúrnemzettől elvárhatja. Elnézésüket kérem az erős hangért, köszönöm, hogy meghallgattak. (Gyér taps.)