G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt napok eseményei késztettek arra, hogy rendkívüli ügyben szót kérjek. Mint tudják, június 16-a arról nevezetes a magyar történelemben, hogy ezen a napon végezték ki a világ első harmadikutas népfelkelésének legitim miniszterelnökét, Nagy Imrét. Különös dolgok történtek kivégzésének 33. évfordulóján. Az nem lehet véletlen, hogy a tömegkommunikációs eszközök szinte kivétel nélkül úgy kommentálták az eseményeket, hogy az újratemetés 2. évfordulója alkalmából történt a megemlékezés. A köztársasági elnök úr is úgy nyilatkozott, hogy két éve föltámadott a tenger. Pedig neki jobban kellene tudnia, mint nekem, hogy a tenger nem két éve támadt föl, hanem 1956. október 23-án. Fontos leszögezni azt is, hogy nem újratemetés történt, hiszen gyilkosai annak idején nem temették, csupán elföldelték, elrejtették előlünk. A kizökkent idő visszaállt a maga normális menetébe. Furcsa módon már napok óta súlykolták belénk, június 16-a lesz az a várva várt nap, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyja az országot, és be is jelentették, hogy ez megtörtént. De lám, a tegnapi tv-híradó adásából meggyőződhettünk arról, hogy a teljes kivonulás mégsem történt meg. Felmerül a kérdés, miért volt hát e dátumhoz való makacs ragaszkodás. Ugyancsak június 16-án Árpád-napi ünnepséget rendeztek a világ magyarjainak összefogására. Újabb kérdés, hogy e nemes célú ünnepséget miért pont+ erre a napra tették. Vajon eszébe jutna bárkinek is, hogy az aradi vértanúk napján - mondjuk - Mátyás király-ünnepséget rendezzen? Mindezek után már fel sem merülhet, hogy a miniszterelnök úr miért nem rótta le kegyeletét vértanú elődje sírjánál? Mert az köztudott, hogy Nagy Imre nem a moszkvai és a magyar kommunizmusért, hanem a népfelkelésért vállalt vértanúságot, amely őt a Parlament előtt szólította fel, hogy legyen a forradalom első számú vezére! És hogy mennyire jól választott a nép, bizonyítja ezt lelkünkből soha ki nem törölhető mártíromsága! Egyre többen hangoztatják - képviselők és politikusok -, hogy a kivonulás napján ünnepeljünk együtt, de azt elfelejtik hozzátenni, hogy köszönjük meg az 56-os ifjúságnak és a magyar népnek, hogy tetszett nekik forradalmat csinálni. Ha így mennek tovább a dolgok, a sokszögű gyémánt ezernyi fényességében épp a gyémántról feledkeznek meg politikusaink - történetesen a népről! Nem feledtetheti velünk semmilyen kisajátítási és újabb hamisítási szándék, hogy nagyobb igaza sose volt népnek, hitványabb "nérók" még sehol sem éltek. Összefoglalva az elmondottakat: az a meglátásom, hogy a forradalom mártír miniszterelnökével való szembesülést sem a koalíció, sem a miniszterelnök nem vállalta. Márpedig a forradalomról a vértanúságot leválasztani nem lehet, mert itt, ezen a ponton bukott meg véglegesen a kelet-európai diktatúrák biztonságérzete. A koncepciós perek urai ugyanis szembe találták magukat a nemzet talpkövével, a tiszta erkölccsel! Nevezettek tüntető távolléte és a mindezekből levonható következtetések késztettek arra, hogy kijelentsem: én ezzel a politikával további közösséget nem vállalok, és felkérem az Elnök Urat, hogy a függetlenek között egy helyet számomra biztosítani szíveskedjék. (Nagy éljenzés és taps.) Köszönöm.