DR. FAZEKAS ZOLTÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Bízom benne, hogy tényleg ide tartozó lesz, amit mondok, bár - mint ahogy ígértem - valószínűnek tartom, hogy átlapolódik ide-oda is, tehát előfordulhat, hogy ide-oda megyek - akkor legfeljebb megvonják tőlem a szót. Azzal a reménnyel kezdem a mondanivalómat, hogy talán csak félreértés az, amit az utóbbi időben egyes kormánytagok, egyes kormánypárti képviselők megnyilvánulásaiban felfedezni vélek. Mármint azt, hogy a Parlament módosító indítványaival, tárgyalási szándékaival, kompromisszumkeresési szándékaival csak akadályozni kívánja a választások által felhatalmazottakat a ragyogó célok elérésében. Ez a hang ugyanis összetéveszti a parlamentarizmust, a parlamenti demokráciát az uralkodással. (Zaj a jobb oldalon.) Nem szabadna soha elfelejteni, hogy a választások győztese nem uralkodásra, hanem az össztársadalmi érdekek koordinálására kapta a megbízást. Az össztársadalmat pedig nemcsak az MDF vagy csak nem is a kormánypártok képviselik egy többpárti demokráciában, hanem az ellenzék is. Ezért számomra teljesen érthetetlen Kupa miniszter úr azon megjegyzése, hogy a Parlament, úgymond, sportot csinál a módosító indítványokkal. (Zaj.) Indulatos elszólásnak is tekinthetném ezt a megjegyzést, ha a miniszter úr - hogy is mondjam - kedélyes arroganciája az utóbbi időben egyedüli lett volna ebben a Parlamentben. Sajnos, úgy tűnik, némelyek számára útban van a parlamentarizmus+ (Közbeszólások jobbról: A részletes vitáról van szó.) Az lesz. Ez a nyílegyenesen megvalósítandó célok eléréséhez csak felesleges ballaszt. (Mozgás és zaj. - Közbekiáltások jobbról: A költségvetés részletes vitájánál tartunk, erről beszélj.) Megint megjegyzem, az obstrukciónak sok eszköze van. Az egyik eszköze az, hogy közbekiabálnak, és így sokáig tart, amit mondani akarok. Ha nem vették volna észre, Rott képviselő úr és a többiek is valami bevezetést mondtak a mondanivalójukhoz. Én is megteszem ezt a bevezetést, utána 17 darab módosító indítványról fogok beszélni. (Derültség.) Köszönöm szépen. Hogy mégis elmondom módosító indítványaim védelmében felszólalásomat, az annak tudható be, hogy bízom abban, hogy az itt ülők többsége nem uralkodni, hanem komolyan véleményt cserélni akar. Ezúttal bizonyítani is szeretném, hogy az általam benyújtott módosító indítványok nem a számítógép sportos termékei, hanem reális problémákra reális megoldásokat próbálnak keresni. Indítványaim több témát fognak át. Az elsőnek ismertetett 4300-as számú talán kilóg a sorból. Egy érthetetlen - legalábbis számomra érthetetlen - és indokolatlan diszkriminációra hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a Belügyminisztériumon belül a tűzoltóság kemény visszafejlesztése tapasztalható. Erős infláció mellett ugyanis a bér- és dologi kiadások abszolút értékbeni szinten tartása nem jelent mást. Javaslatomban 10%-os béremelést célzok meg, ami megfelel más testületek előirányzatainak. Ezenkívül a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatások előirányzatának 5%-os emelését is javaslom. A dologi kiadásokon belül a technikai eszközök beszerzésére előirányzott nevetségesen alacsony 7,6 millió forintot javaslom 100 millióra emelni. Mindezekkel összességben a dologi összkiadások emelkedése alatta maradna a másutt elfogadott 5%-nak. Az előbb Horváth képviselő úrtól hallottam, hogy az ő bizottságuk támogat egy olyan módosító indítványt, amely az 5%-os bruttó dologi automatizmust is támogatja. Ha ezt elfogadja a képviselőház az enyémmel szemben, annak örülni fogok természetesen, az enyém ugyanis átlagban kevesebbet irányoz elő. A tűzoltóságra fordított összegek sokszorosan megtérülnek. Évi 20 milliárd a közvetlenül vagy közvetetten kimutatható "eredményük". Eszközállományuk elavult, és sok területen rendkívül hiányos. Különösen a katasztrófaelhárítás területén vannak alapvető gondjaik. Javaslatom értelmében a Belügyminisztérium az előirányzott emeléseket saját keretein belül kellene, hogy megoldja. Mértékére jellemző, hogy a rendőrség hasonló kiadásainak mintegy 2%-áról van mindössze szó. De ezt csak az összehasonlítás miatt mondom. Célszerűnek tartanám, ha nem a rendőrség kárára, hanem például a TÁKISZ-ok vagy a polgári védelem költségelőirányzatainak a csökkentésével oldanánk meg ezt a feladatot. Mellesleg a polgárok védelmét az úgynevezett normális és az úgynevezett katasztrofális helyzetekben is sokkal inkább szolgálják - szerintem - a tűzoltók, mint maga a polgári védelem, amint a 4300-as módosító indítványom+ A 4304-es, 4305-ös, illetve a 4310-es számú javaslataim a fizikai infrastruktúra fejlesztését és a környezetvédelmet szolgálják. A 4304-es javaslat a már közben elfogadott súlyadó felhasználására tesz javaslatot. Az úgynevezett útalapba irányításról más javaslatok is szólnak. Ezekkel természetesen egyetértek. Javaslatom újdonságát az adja, hogy a beszedett adó általában a közlekedést szolgálja és ne csak az útalapot, tehát magyarul, ne csak a közúti közlekedést. Ezért javaslom, hogy a központi kezelésben maradó 50% az útalap- és a vasútfejlesztési célok megvalósítását egyenlő arányban szolgálja. Persze feloldható a probléma úgy is, hogyha az útalap nemcsak a közúti közlekedést, hanem a vasutat is szolgálná, tehát ilyen célra fordítanánk deklarált módon. Ideje lenne komolyan foglalkozni azzal a MÁV által is támogatott megoldással, hogy útnak ne csak az aszfaltozott utat tekintsük, hanem a sínekkel kijelöltet is. A vasútfejlesztés jelentősen tehermentesíti a közutakat. Így tehát közvetetten közútfejlesztési célt is jelent a fejlesztésük. Ráadásul a szállítási feladatokat lényegesen olcsóbban és - ami nagyon fontos - környezetkímélő módon lehet vasút on megoldani. Javaslatom tehát az útalap pályától független felhasználását célozza meg már a költségvetési vonzatában, egy adóhoz kötötten deklarált formában. Megjegyzem, a komplex végiggondolásból más közlekedési formákat sem célszerű kifelejteni, így például a vízi- és légiközlekedést sem. Csak arról van szó, hogy pillanatnyilag a hangsúlyt - a lehetőségek miatt - én a közútra és a vasútra helyezném. De az utóbbiakat természetesen nem elfelejtve. A 4305-ös és 4310-es indítványok azt kívánják elérni, hogy a környezetvédelmi bírságok, illetve a másikban az adók fele maradjon az önkormányzatoknál. Ne feledjük, hogy ezen összegeknek egyik célja éppen a helyszínen keletkezett károknak a csökkentése. Ugyanakkor a javaslat garanciát is tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a befolyt összegek csak környezetvédelmi célokra lehessenek felhasználhatók. Ne higgyük azt, hogy a környezetvédelmi célokat csak központilag lehet átlátni és megvalósítani. Javaslataim a költségvetést nem terhelik, csak a felhasználás módját, a döntés helyét határozzák meg. A 4306-os javaslat - ez már egy következő - a térségi feladatok ellátására adni kívánt fejkvóta célzottja közé kívánja bevenni a megyei jogú városokat. Hiszen az ilyen státus megadásának egyik fontos feltétele éppen az ilyen feladatoknak az ellátása. Így érthetetlen az eredeti javaslat szerinti kihagyásuk. Tévedés ne essék, fel szokták hozni indokként azt, hogy ezekre a célokra célzottan kapnak fejkvótát ezek az önkormányzatok. Csak szeretném megjegyezni, hogy ugyanilyen célzottan kapnak fejkvótát a megyei alárendeltség alá tartozó hasonló célú irányítások is, illetve azt is szeretném megjegyezni, hogy ezek a fejkvóták közel sem elegendőek ezeknek a működtetéséhez. Ezért egyáltalán nem indokolt és méltánytalan, hogy ezeknek a városoknak a lakossága állja egyedül ezeket a különbségeket, tehát ezeket a nagy terheket. Egyébként ilyen célok, hogy mindenki előtt világos legyen - például a középiskolák, a kollégiumok, a kulturális intézmények, színházak, egyebek -, sportlétesítmények üzemeltetése. A központi támogatás ezeknél 30-80%-ot ér el. Tehát a többit a fenntartó városok állják. Az itt megjelölt fejkvóta egyébként nem fedezi tehát a célirányos támogatás és a valóságos költségek közötti különbséget, még így is a városoknak alaposan a zsebükbe kellene nyúlni. A következő módosító indítvány a 4309-es számot viseli. A javaslat a 32. § (1) bekezdésében felsorolt kiadások forrását kívánja módosítani. Azt célozza, hogy az expóra, a pénzbeli kárpótlásra, a szovjet csapatkivonással összefüggő kiadásokra és az egyházi ingatlanok visszaadásával kapcsolatos kiadásokra nem az általános költségvetési alapból biztosítsuk a pénzt, hanem a privatizációs bevételekből. Az ország teherviselő képessége indokolja, hogy ez a mintegy 10 milliárdos kiadás ne a folyó költségvetést terhelje. Ugyanakkor javaslom a 27. § (1) bekezdését is módosítani, ami a privatizációs bevételekből 20 milliárdot kíván folyó kiadásokra fordítani - ez a 20 milliárd az eredetiben van benne. Javaslatom szerint ezt százalékosan kellene meghatározni. Ez - ha gyorsan privatizál a Kormány, ami egyértelműen egyben az ország érdeke is -, a büdzsébe folyó összeg megsokszorozását, vagy legalábbis megnövelését tehetné lehetővé. Tehát még a 20 milliárd fölé is lehetne menni akár. Ezáltal egyrészt csökkenthető lenne a költségvetés hiánya, másrészt szabad tartalékösszegek is keletkezhetnének más felhasználásokra. A százalékos korlát ugyanakkor azt is megakadályozza, hogy a privatizációs bevételek egészségtelenül nagy hányada fordítódjék folyó kiadások fedezésére. Felhívom figyelmüket, hogy itt a praktikum mellett az elv is fontos, mert ez a Kormányt ösztönzi a gyorsabb privatizációra, tehát érdekeltté teszi a gyorsabb privatizációban, ami - úgy hiszem - országos érdek is. Talán mondanom sem kell, hogy az általam is aláírt módosító indítványok zöme - amik ezek után következnek -, az oktatáshoz kapcsolódnak. Ezek jórésze az oktatási alapellátást célozza meg. A 3971-es, 3972-es, 3973-as, a +74-es, +75-os, illetve még a +76-os módosító indítványokról van először szó. Ezekről túl részletesen nem kívánok beszélni, nagyon sajnálom, hogy közben Kupa miniszter úr elment, mert egy-két megjegyzést csak úgy globálisan ehhez a héthez szeretnék tenni, és ez összefügg azzal, amit a költségvetési irányelveknél Kupa miniszter úr a hasonló okfejtésre, mint amit ki akarok fejteni, válaszában elmondott. Egyik ilyen okfejtése az volt, hogy ne hivatkozzunk itt a kistigrisekre, a távolkeleti országokra, amelyek sokezer éve már elismerik a kultúrának a hasznosságát és fontosságát. Azt hiszem, ez egy nagyon rossz elszólás volt részéről, biztos nem így gondolta, ahogy értelmezni lehet ezt az egyszerű elszólást. Én úgy gondolom, hogy nem árt, ha most fölfedezzük, hogy a kultúrát becsülni kell, és ebben nem árt, ha most fölfedezzük, az oktatást is becsülni kell, tehát nem kell ehhez sokezer év. A másik, amit szeretnék megjegyzeni, itt több képviselőtársam is mondta, hogy amikor én a dobozgyártásról beszéltem - és ez kapcsolódik az oktatáshoz - , azt mondtam, hogy hatékony oktatás nélkül dobozgyártó országgá válunk, akkor fölhozta ragyogó példaként, hogy no lám, nálunk milyen ragyogó beruházások is vannak, például itt van ez az autósberuházás, ez nem dobozgyártás lesz. Úgy látszik félreértettek képviselőtársaim, én azt is dobozgyártásnak tartom - nem azért, mert karosszériát gyártanak -, ott is megjegyeztem, hogy képletesen értettem a dobozgyártást, a motorgyártás is ezek körébe tartozik. Arra akartam csak utalni, amit a volt KGST-országokban, illetve dél- amerikai, közép-amerikai országokban lehet tapasztalni, bevezetnek egy fejlett technológiát, és az úgy marad. Pont erről van szó! A Dacia ma is ugyanaz a Dacia, amelyik ezelőtt a fene tudja hány évvel volt, legfeljebb néhány kis vackot megváloztattak rajta, ugyanaz a Polski Fiat és így tovább, sorolhatnám. Ha Magyarország az oktatás területén nem lép előre, akkor képtelen létrehozni egy olyan teamet, amelyik egy ilyen projekt felvállalására képes lenne. Ebbe a projektbe ugyanis mindenféle szakembernek lennie kell, a pszichológustól kezdve az ergonómusig, a mérnöktől kezdve a számítógép- szakemberig mindennek, s nem elég, ha ezek mennyiségileg megvannak, ezeknek együtt is kell dolgozni. Magyarország ma erre - véleményem szerint - képtelen, és ha az oktatásra nem fordítunk megfelelő hangsúlyt, akkor képtelen is lesz a közeljövőben. Így pedig nem hiszem, hogy föl lehet zárkózni Európához. Európához csatlakozhatunk, mint csatlakozik Törökország, de mi szerintem, nem ezt szeretnénk megcélozni. Ez volt az egyik általános megjegyzés, amit el akartam mondani ehhez a héthez. A másik+ (Közbeszólás: Ez részletes vita.) Igen, ez részletes vita, a hét módosító indítványhoz tartozik pontosan. Ha óhajtja miniszter úr, akkor még részletesebben is beszélhetek róla, de én azt hiszem, ezzel időt takarítok meg, ha globálisan mondom. (Közbeszólás: Gyorsabban!) Ha ennél gyorsabban beszélek, akkor az még érthetetlenebb lesz az ön számára, aki egyébként sem figyel ide. (Derültség.) A másik megjegyzésem tehát az, hogy csillogó célként jelölték meg előttünk - fejlesztési programként vagy fejlesztési program helyett - például a világkiállítást. Én azt hiszem, hogy ezzel a társadalommal tényleg el lehetne fogadtani fejlesztési célkitűzéseket is, amelyekért ennek a társadalomnak áldozatot kellene hozni. Egyik ilyen például maga az oktatás, amelyik a tudásnak a fejlesztését célozza meg. Véleményem szerint másik ilyen lenne az érdek megcélzása, amit a privatizáció fed le. A harmadik pedig az adat- és anyagmozgatásnak a megcélzása, amit igazán fejleszteni kellene, ez pedig az infrastruktúra fejlesztése. Ilyen módon kapcsolódik a módosító indítványaimhoz, amit mondani akartam. Szeretnék megjegyzeni még egyet ehhez a hét módosító indítványhoz - ez a harmadik megjegyzésem -, ez pedig az, hogy engem zavar az a preferencia, amit az oktatásnál tapasztalok. Ha megnézzük a IV. kötetet - ott is ugyanezt ismétlik, elnök úr, úgyhogy azért kell hivatkoznom erre -, ott ki lehetne számolni, hogy például a szakközépiskoláknál 16,7%-os fejlesztésről van szó, míg a gimnáziumi oktatásnál 11,4%-os fejlesztési előirányzatról van szó. Tévedés ne essék, nem sokallom a 16,7%-os szakközépiskolai fejlesztést, borzasztó kevésnek tartom. Én most a viszonyokról szeretnék beszélni, arról, hogy ma is az látszik még, hogy munkáshatalom lévén, nekünk azokat az iskolákat kell inkább fejlesztenünk, amelyek ahhoz közelebb állnak. Én legalább is ezt tapasztalom. Ha megkérdezzük a felsőoktatási intézményeket, hogy mely iskolákból lehet leghatékonyabban - csúnyán mondom - fölhasználni az emberanyagot, akkor azt fogják mondani, hogy például a gimnáziumokból lehet ezt megtenni. És ha azt nézzük, hogy hol a legolcsóbb a középfokú oktatás, akkor is azt kell mondanom, hogy a gimnáziumokban a legolcsóbb a középfokú oktatás. Számomra tehát érthetetlen ez az antipreferencia, ami a gimnáziumokkal szemben megmutatkozik. Ugyanakkor adatként azt is el szeretném önöknek mondani, hogy a fizetési szintek is mutatják ezt az antipreferenciát. Míg a szakközépiskolákban a fizetések 22 ezer forintosak - átlagfizetésekről van szó -, ami borzasztóan kevés mondom, nehogy félreértsék, amit mondok, csak viszonyítani akarok, addig a gimnáziumokban az átlagfizetés 18 ezer 500 forint. Két és félezer forinttal lemaradtak tehát az átlagfizetésben, tehát ha valamilyen differenciálás jogosult lenne, akkor - az én véleményem szerint - a gimnáziumok javára lenne jogosult. A módosító indítványok egyéb vonatkozásairól képviselőtársaim még részletesen el fogják mondani a véleményüket. (Közbeszólás.) De én tudom, hogy el fogják mondani a véleményüket. A további módosító indítványom a 4301-es számot viseli, amely szintén az oktatáshoz kapcsolódik, tehát ebbe a blokkba illik, ez az orosztanárok számára biztosított összeget érinti. A költségvetési előirányzat 250 millió forintot tartalékol erre a célra, más forrásból - tudom a IV. kötet alapján -, még 200 millió forint félre van téve ilyen célokra. A miniszter úr biztosan pontosan tudja, hogy az év elején vagy legalábbis nagyon hamar elfogyott az az összeg, amit erre a célra fordítottak ennek az évnek a során, nemsokára már múlt év lesz, és ugyanakkor azt meg a középiskolák, illetve az érintettek pontosan tudják, hogy mire volt elegendő ez a pénz. Alapvető dolgokra nem volt elegendő, például nem tudták az utazást biztosítani vagy fizetni, nem tudtak órakedvezményeket adni, tehát nem tudták azokat a lehetőségeket adni az orosztanárok átképzéséhez, amelyekre szerintem szükséges lenne. Hogy miért lenne szükséges, azt szeretném még elmondani. Azért, mert egyszerűen ez a racionális. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy orosztanárok helyett más nyelvszakos tanárokat képezzünk. Ennél olcsóbb megoldás egyszerűen nem létezik. Ezért tehát célszerű ezt a módszert választani, és ezt ilyen módon preferálni is. Ez tehát olcsó, és a hatékonyság ezt indokolja. A következő módosító indítványom a 4311-es számú. Ezzel együtt szerepel a 4308-as, a sors szeszélye, hogy az összetartozókat szétszámozták, de ez nem számít. Mind a kettő tulajdonképpen a felsőoktatás finanszírozásáról szól. Az egyik módosító indítvány a felsőoktatásban dolgozóknak a béremelését célozza meg. Tudvalévő, hogy a felsőoktatásban dolgozók bérszintje relatíve még - a végzettségükhöz, kvalitásukhoz képest - alacsonyabb talán, mint a más területeken dolgozóké. Csak megjegyzem önöknek - nem tudom, most ez a veszély fennáll-e, de - egyszer már mint pedagógusok is kimaradtak a béremelésből, tehát ilyen módon hátrányban vannak a többiekkel szemben, közöttük többdiplomás emberek és egyéb végzettségűek is találhatók. Én azt javasoltam ebben a módosító indítványban, hogy 25%-os béremelést kellene megvalósítani. Ez nagyon összefügg a tudománypolitikai elképzelésekkel is - ha jól értem a tudománypolitikai elképzeléseket, lehet, hogy nem jól értem persze -, én azt értem alatta, hogy jó lenne, ha a felsőoktatás és a tudomány szorosabb kapcsolatba lépne egymással, ha együtt végződne ez a kettő lehetőleg a legtöbb területen. A mai bérszint - én úgy vélem - közel sem teszi lehetővé azt, hogy a leépülő tudományban "feleslegessé" váló emberek, akiket tehát ott nem tudnak megfizetni, azok elmenjenek a felsőoktatás területére, mert nem inspirálja őket például a bér. Inkább elmennek egy kft-hez, s akkor már ott nem kutatni fognak valószínűleg, hanem más tevékenységet fognak folytatni, ami természetesen hasznos ennek az országnak, de jó lenne, ha a kutatási terület azért megmaradna. A másik módosító indítványom a dologi kiadások egy részének - nem az egész dologi kiadásnak - az emelését célozza meg. Egy automatizmussal ott is a 25%- ot - mégpedig a készlet-beszerzési és a szolgáltatási kiadásokat - célozza meg, tehát nem a globális dologi kiadásokat. Ez az a két terület, amelyik a fenntartást szolgálja, tehát ezeknek a nem megléte az intézmények működését ellehetetleníti. A fejlesztésre nem is gondoltam a módosító indítványomban, hiszen a fejlesztéshez mondjuk azt, hogy vannak különböző nemzetközi projectek, programok, amiket meg lehet pályázni, és a fejlesztéssel ott lehet élni. De szeretném önöknek megemlíteni, aki járatos egy kicsit a felsőoktatás ügyeiben, az tudja, hogy a felsőoktatási intézmények bevételei az úgynevezett kk-munkák megszűnése miatt gyakorlatilag eltűntek. Mert ma már privatizált cégek veszik ezt inkább magukhoz, nagyon jogosan teszik ezt természetesen. Tehát nem versenyképes ilyen módon a felsőoktatási intézmény. Ilyen módon, hogyha állami támogatást nem kap, akkor nemhogy megélni nem tud, hanem kutatni sem tud. A 4303-as módosító indítványom - már nem sok van hátra - a 20. § (1) bekezdésének 1. pontját érinti, amelyik a felsőoktatásban résztvevő egy nappali tagozatos hallgatónak nem 84 000 forintos előirányzatot kíván juttatni, hanem 100 000 forintos normatívát kíván juttatni. Iván Géza képviselőtársam a miskolci egyetem ügyében már egyszer fölszólalt. Én azt hiszem, hogy ez is kapcsolható oda. Természetesen akkor meg kellene teremteni a feltételeket ahhoz, hogy az az egyetem is ilyen privát szférának tekinthető legyen, és akkor megkaphatná az az egyetem is a megemelt támogatást. Tájékoztatásul mondom el önöknek - szintén a negyedik kötet alapján ellenőrizhető -, hogy egy egyetemi hallgatóra ma Magyarországon a központi támogatás 400, illetve 830 ezer forint között van. A legdrágább ma a honvédelmi oktatás Magyarországon, a legolcsóbbat nem akarom mondani, hagyjuk el. Tehát úgy érzem, hogy 100 ezer forint a kiadásoknak csak egy nagyon töredékét fedezi, méltányos lenne legalább ennyivel elősegíteni azt, amit olyan sokszor mondunk el, hogy jó lenne, ha privatizálódna ez az ország, ilyen módon talán az oktatás területén is meghagynák ezeket a lehetőségeket. Végezetül szeretném azt a reményemet kifejezni, hogy mások is úgy gondolják, hogy a többpárti demokrácia egyben az odafigyelési készség és a szándék érvényesülését is jelenti. A hatalmon lévőket ennek a készségnek a megléte is kell, hogy jellemezze. Ennek egyik konkrét formája, hogy képesek elfogadni ellenzéki padsorokból érkezett módosító indítványokat is. Ez ugyanis nem a gyengeségnek, hanem éppen az erőnek a jele lenne. Adjanak tanúbizonyságot ily módon is a konszenzusra törekvési szándékukról, a demokráciába vetett hitükről. Így is próbálják elhitetni, hogy nem uralkodni, hanem csak vezetni akarnak. Sebtében átfutva a most kapott jelentést - amit 5 óra előtt vettem át -, sajnos, a bizottságok szintjén nem dicsekedhetünk jelentős számú elfogadott ellenzéki módosító indítvánnyal: részleteiben nem tudom megmondani a számot, de elenyésző ezeknek a száma. De legalább ilyen sajnálatos számomra az is, hogy a kormánypárti módosító indítványokat se túl sokat támogatnak a bizottságok. Még kevesebbet támogat a Kormány képviselője, ami számomra tragikus. Miért tragikus? Mert ismerem az előkészítésnek a módját. Hiszen nem véletlenül született ennyi módosító indítvány. Megalapozottnak tekinthető talán az a véleményem, hogy a kormánypártok egymás között se, illetve a minisztériumokkal nem készítették elő ezt a költségvetést, hiszen akkor nem adtak volna be ennyi módosító indítványt. Ezért tartom borzasztó szomorúnak, hogy mégis ilyen kis változtatásra hajlandó a Kormány, és ez bizony minősít is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)