SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Véleményem szerint egy végrehajtható és konszenzuális szabályozásnak három alapértéket kell ötvöznie a jelenlegi helyzetben. A stabilitást, mint a B- listázás elkerülése és a szakszerű, nyugodt, kiszámítható közalkalmazotti munka alapfeltételét. A rugalmasságot, hiszen a szabályozandó foglalkozások köre és az alkalmazottak létszáma igen jelentős és eltérő jellegű. A minőségelvet, mert a korábbiakhoz hasonlóan igénytelen szolgáltatásokat nem érdemes az állami garanciavállalás körébe az adófizetők pénzéből bevonni. Tekintsük át a tervezet és a három alapérték viszonyát. A stabilitás igénye örvendetes módon végig következetesen alkalmaztatik. Nincs B-listázás és a kodifikátorok az egységes, normatív szabályozás elvét követik. Ebben a jelenlegi nyugat-európai minták mellett támaszkodhattak a +45 előtti hazai szabályozás tapasztalataira is. Támogatható ez a stabilitás iránti igény, mert meggyőződésem, hogy szilárd közalkalmazotti státusz nélkül nem lehetséges az állami szektor racionalizálása, kiszámíthatóvá és jó minőségű szolgáltatások végzésére képessé tevő átalakítása. Nem így áll a helyzet a második alapérték, a rugalmasság érvényesítésével. A stabilitás alapértéke által megkövetelt egységes normatív támogatás minden pozitív hatása mellett óhatatlanul ütközik a rugalmasság elvárásával. Egy földközeli példával szemléltetve ezt, abszurdnak látszik olyan eltérő jellegű és társadalmi megbecsültségű foglalkozási csoportok helyzetének egységes szabályozása, mint az orvosoké, pedagógusoké, a köztisztasági alkalmazottaké. Érezték ezt az ellentmondást a kodifikátorok is, hiszen a köztisztviselői és a közalkalmazotti csoportot kettéválasztották. A rugalmasság kívánalma azonban olyan súlyos érvekkel támasztható alá, hogy elkerülhetetlennek látszik e témára való rövid kitérés és a további differenciálás melletti érvelés. A szabályozás említett konfliktusában az 1945 előtti magyar szabályozás szakmánként tagolt jellege szolgálhat támpontul, noha a jóléti jellegű állami szolgáltatások +45 utáni expanziója, kiterjedése hihetetlen mértékben megnövelte a szféra súlyát és belső változatosságát. Gondoljuk csak el: a +45 előtti törvényalkotók nem gondolhattak a körzeti orvosok, óvónők, általános és középiskolai tanárok mai tömegére! Például 1930-ban kb. 42 ezer pedagógus számára kellett biztosítani a közalkalmazotti státusszal járó juttatásokat, addig ez a szám napjainkban eléri a 180 ezret. A teljesen egységes szabályozás nyugat-európai, mondjuk, skandináv példái pedig azért nem szolgálhattak támpontul, mert ott az egységesség kialakítása felfelé nivellálást jelentett, ami mögött a jóléti állam mindenre kiterjedő pénzügyi garanciarendszere állott. Végül, de nem utolsósorban a magyar társadalom állami szektora is kialakította az elmúlt évtizedekben a lefelé csúszó állami alkalmazásban lévő túlélési stratégiáit. A különalkuk korábbi dzsungele természetesen nem tartható fönn tovább egy jogállamban, de a törvényhozók sem tehetnek úgy, mintha a törvényhozás tabula rasa történne. A rugalmasság érvényesítése tehát fontos eszköze annak, hogy a beterjesztett nagy fontosságú törvénytervezetet, illetve a törvényt megóvjuk az elfogadásuk utáni felpuhulástól vagy leértékelődéstől. A minőségelv törvényi szabályozásában megjelent érvényesítés sem új és a hagyományos kodifikáció szempontjából szokatlan gondolat. Ezen kérdésben azt az álláspontot képviselem, hogy az adófizetők pénzéből nem szabad garantálni egy, a lakossággal szemben bizalmatlan, elzárkózó állami szektor státuszát, mivel az előttünk fekvő törvényjavaslat egész szemléletétől idegen a minőségelv, a teljesítmények elszámolhatóságát hangsúlyozó, korszerű európai jogalkotás. Mindezek ismeretében a következőket kell mondanom: egyensúlyt kell találni az egységesség, a rugalmaság és a minőségelv alapértékei között. Ez a közalkalmazotti szférán belül létező különbségekre építő, óvatos differenciálást jelent. Tekintettel arra, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi törvény szerint az önkormányzatok feladataikat önállóan látják el és bevételeikkel önállóan rendelkeznek, indokoltnak tartom e szabályozást kiegészíteni, vagyis a 2. § tekintetében azzal, hogy az önkormányzati képviselőtestület rendeletben, az általa fenntartott intézmények közalkalmazottai tekintetében e törvényben foglaltakhoz képest kedvezőbb szabályokat állapíthasson meg a munkavégzésre, a munka- és pihenőidőre, a munka díjazására és egyéb juttatásokra. A közalkalmazottak esetében az állami közalkalmazotti státusz mellett az előkészítőknek figyelembe kellett volna venni a helyi önkormányzati közalkalmazottak helyzetét is. Ennek bevezetése az egész törvény szerkezetét most felborítaná, de a FIDESZ módosító indítványai ezt valamelyest föloldhatják. Ha a javasolt státuszokat az államtól fokozatosan távolodó köröknek fogjuk föl, akkor a körök sorrendje tehát a következő: a legbelső, tehát a legegységesebben szabályozott a köztisztviselőké, utána az állami alkalmazottak következnek, ezt a helyi alkuk rendszerét is befogadó, helyi munkaviszonyú közalkalmazottak követik. Tisztelt Ház! A helyi önkormányzati közalkalmazottakra, pedagógusokra majd a részletes vitában kívánok kitérni, most csak néhány elemét kívánom megelőlegezni címszavakban. Az új pedagógus bérrendszer, a fizetési osztályok és a végzettség kapcsolata, az ezen belüli fokozatok és az előrehaladás, az országos és a helyi bérek megoszlása, a jutalmazások, a 13. havi bér és a túlórák. A pedagógusok ezen kiemelése a közalkalmazottak sorából igen sokféle érdeket elégítene ki: 1. A pedagógusokét, akiknek mozgásszabadsága jelentősen megnőne, hiszen nem egy távoli és személytelen hatalommal kellene alkudozniuk, hanem a helyi társadalomban elfoglalt tényleges presztízsük, az oktatási formák iránti helyi igény ismeretében a helyi erőkkel. Lehetőséget biztosítana a legkitűnőbb pedagógusoknak a gyorsabb előrelépésre. 2. A költségvetését, melynek csökkennének a terhei. 3. A minisztériumét, mely nem kerülhetne, nem kerülne abba a helyzetbe, hogy a lefelé nivellálás folytonos nyomásának nem tud ellenállni. 4. Az önkormányzatokét, amelyek saját alkalmazottaikkal valós kapcsolatban maradnának. Hadd térjek rá azonban a jelen törvénykonstrukcióban található főbb visszásságok, azon visszásságokéra, melyek módosítására egy új koncepció nélkül is sort keríthet a tisztelt Ház. Tekintsük meg, hogy a jelen javaslatban milyen politikai szándékok érvényesülhetnek, illetve a jelenlegi javaslat bevezetése milyen politikai következményekkel jár. A törvény láthatólag korlátozni szeretné az önkormányzatok jogait, mégpedig kétféle módon. Egyrészt normaszövegében igen nehézkessé teszi, hogy az önkormányzat elmozdítsa a számára meg nem felelővé váló alkalmazottait, például az iskolaigazgatókat. Másrészt széles diszkrecionális jogkört ad az ágazati miniszter kezébe, lehetővé téve ezáltal például, hogy az önkormányzati közalkalmazottak közösségének egyetértési jogát, amely jelenleg csak a szociális kérdésekre terjed ki, miniszteri jogkörben kiterjesszék. A törvénytervezet a közalkalmazottak számos egyéni jogát is csorbítja. A kiemelkedő munka jogán nem jár kiemelkedő jövedelem, a bérek differenciálására sincs lehetőség. Ez a pedagógusokat annál inkább sújtja, mert az általános iskolákban tanító pedagógusok egy része kiemelt közalkalmazott, más része csupán felső közalkalmazott lesz, és elvileg azonos munkáért különböző béreket fog kapni. Amennyire helyeseljük azt, hogy a végzettség legyen az a tényező, amely elsődlegesen differenciál a pedagógusok bérében, szemben az életkorral, annyira helytelenítjük, hogy a helyi körülmények alapján, helyi munkateljesítmény alapján nem lehet béreket differenciálni. A fegyelmi tanácsban még a tanácskozási-megfigyelői státuszban sem ül benn a szakszervezet képviselője, ami sokkal jelentősebb védelmet adna, mint az a jog, hogy a vádlott jogi képviselőt alkalmazhat. A fegyelmi tárgyaláson ugyanis, tekintettel arra, hogy ez nem bírósági tárgyalás, a fegyelmi tanács a munkajogi kérdéseken kívül nyilvánvalóan mérlegeli, hogy az adott szakma írott és íratlan szabályai szerint járt-e el egy-egy kérdésben a pedagógus vagy más közalkalmazott. Ebben a mérlegelésben a szakszervezetek képviselőinek megnyilvánulása nagy súllyal eshet latba. A törvényjavaslat a közalkalmazottak nyelvtanulását nem általánosságban kívánja ösztönözni, hanem az ágazati bürokráciák mérlegelésére bízná, mely nyelvek tudása jutalmazható. Tekintettel arra, hogy az értelmiség és a közalkalmazottak nyelvtudása, akár külföldi szakirodalomban való tájékozódás, akár a külföldiekkel való gyors és bizalomerősítő beszélgetés szempontjából vitathatatlan, hosszú távú közérdek. Ezt a megszorítást tehát indokolatlannak tartom. A határozatlan időre szóló kinevezés az ágazati racionalitás sérelme. A demográfiai hullámzás miatt ugyanis szükségessé válhat, hogy a középiskolai tanárok az általános iskola felső tagozatában tanítsanak vagy hogy az eddig általános iskolai tanárok, felismerve az általános iskola fokozatos kiürülését, az önkormányzattal kötött megállapodás alapján egyetemi végzettségű középiskolai tanárokká képezzék át magukat. A határozatlan időre való kinevezés lehetetlenné teszi a munkaerő mozgását és azt is, hogy a fiatal, magasan képzett szakemberek pályára lépése által generált verseny az alacsonyabban végzett közalkalmazottakat magasabb munkateljesítményekre, esetleg egyetem elvégzésére ösztönözze. Hölgyeim és Uraim! E törvényjavaslat úgy akar kiemelni egy társadalmi csoportot, hogy ezzel nemcsak az adófizető és a közszolgáltatásokat igénybe vevő polgároknak, hanem végső soron ennek a társadalmi csoportnak is árt. Mert miért volna jó a közalkalmazottaknak, ha az elvi, generális garanciákért cserébe éppen a gyakorlati garanciákról kellene lemondaniuk? Az egymással versengő, és ezért - idézőjelben - "megvesztegethetetlen" szakszervezetek védelméről vagy a helyi körülményekben rejlő előnyök kihasználásáról? Miért volna jó a közalkalmazottaknak, ha, miközben az Európába integrálódó magyar gazdaságban szinte mindenki más, legalábbis a hasonló végzettségűek közül, ezáltal méretik meg, éppen ebben a rétegben nem jutalmaztatna megfelelően a hatékonyabb munka, a nyelvtudás? Miért volna jó a közalkalmazottaknak, ha az állami hatáskörök kiszélesedésével egy önkormányzati Magyarországon a kormányzat embereiként kezelnék őket? Nem, Hölgyeim és Uraim, nem, azt gondolom, ez nem az ő érdeküket szolgálná. Ezért szeretne a FIDESZ más közalkalmazotti, más szellemű közalkalmazotti törvényt, mely egyrészt figyelembe veszi Magyarország önkormányzati átalakulását, másrészt azt is, hogy Európában mindenütt megváltoztak és megváltozik a közalkalmazás jellege. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)