TELLÉR GYULA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kormány foglalkoztatáspolitikai koncepciójának benyújtására vonatkozó országgyűlési határozati javaslathoz 3 módosító indítvány érkezett be. Az egyik Hatvani Zoltán képviselő úr nevéhez kapcsolódik, aki a benyújtás december 1-jei dátumát december 15-re kívánja módosítani. A másik Németh Béla képviselő úr nevéhez kapcsolódik, aki ugyanezt a határidőt február 28-ára kívánja módosítani, a szövegben pedig egy, voltaképpen a koncepció szó fogalmi tartalmát jobban kibontó, megítélésem szerint pleonasztikus, tehát felesleges ismétlést tartalmazó jelzővel bővíti ki. A harmadik pedig Salamon képviselő úrnak az imént említett módosító javaslata. Ezzel a módosító javaslattal hozzászólásom végén szeretnék részletesebben foglalkozni. A most következőkben ezeknek a módosító javaslatoknak a mögöttes tartalmát szeretném egy kicsit kibontani, hogy világossá tegyem, miért azt az álláspontot foglalom el velük kapcsolatban, amelyet elfoglalok. Tudva lévő, hogy a Kormány előrejelzései szerint a jövő esztendőben kilencszázezer, vagy - ezt én teszem hozzá - a szolgáltatásból kikerülő munkanélküliekkel együtt esetleg egymillió fős munkanélküliség várható. Ennek a munkanélküliségnek a kezelésére a hagyományos foglalkoztatáspolitikai eszközök, és elsősorban a passzív eszközök, amelyek rendelkezésre állnak, aligha lesznek elégségesek. Az a megoldás tehát, hogy a gazdaságból, a gazdaság jövedelemtulajdonosaitól, elsősorban a munkaadóktól és a munkavállalóktól újabb jövedelmeket vonunk el, majd ezt az elvont jövedelmet még több felé felosztjuk, olyan terheket ró a gazdaságra az egyik oldalon, a másik oldalon pedig olyan szűkössé teszi a szolgáltatásokat, hogy ez kevésnek bizonyul. Ebben az esetben alapvetően kétféleképpen lehet eljárni. Az egyik eljárásmód az, hogyha nem várjuk meg, amíg a munkanélküliség okozta szociális feszültségek, amelyeket bizonyára nemkívánatos politikai erők nemkívánatos politikai célokra is megpróbálnak felhasználni, ilyen mértékűre nő. Nem várjuk meg, míg az egyik oldalon esetleges tüntetések, éhségtüntetések, a másik oldalon pedig rendészeti beavatkozások jelennek meg, hanem megpróbáljuk az egész gazdaságpolitikát úgy átalakítani, hogy azok a folyamatok, amelyek ennek a munkanélküliségnek a kibontakozásához vezetnek, csillapítva jelentkezzenek. Ennek következtében a munkanélküliek száma, a megszűnő álláshelyek száma esetleg kisebb mértékben és egy hosszabban elhúzott folyamat során jelenjenek meg, ugyanakkor pedig az új álláshelyek keletkezésének a dinamizmusa növekedjék, más olyan csoportok - életkorcsoportok vagy szociológiai csoportok -, amelyek tömegesen lépnek be a munkanélküliek közé, esetleg más irányba lehessenek elterelhetők, és így tovább, és így tovább, nem kívánok ennek a foglalkoztatáspolitikai koncepciónak végül is a részletes elemeibe belemenni. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen foglalkoztatáspolitikai koncepciónak, tehát az egész gazdaságpolitikával van kapcsolata, és mindenképpen az egész gazdaságpolitikát összesűrítő költségvetéssel van kapcsolata. A határozati javaslatom dátumát úgy igyekeztem megállapítani, amikor benyújtottam ezt a határozati javaslatot - ez 1992. szeptember 28-án volt -, hogy legyen elég idő, álljon elég idő a Kormány rendelkezésére egy ilyen koncepció benyújtására, ugyanakkor még kapcsolatban maradjon a költségvetéssel. Ez tehát az egyik lehetséges eljárási mód. A másik eljárási mód az, hogyha nem készítünk ilyen koncepciót, várjuk, hogy a munkanélküliség bekövetkezzen, és akkor megpróbálunk valamilyen ad hoc intézkedést bevezetni, például abban a formában, ahogyan az előbb mondtam, tehát a passzív eszközöknek a csavarjait próbáljuk átállítani azokkal a negatív következményekkel együtt, amelyeket elmondtam. Én magam az első eljárásmódot gondolom üdvösnek, ezért is adtam be ezt a foglalkoztatáspolitikai koncepció benyújtására szóló határozati javaslatomat. Ha ezt elfogadta, vagy elfogadja a tisztelt Országgyűlés, vagy időben elfogadta volna a tisztelt Országgyűlés, akkor nyilvánvalóan egy olyan koncepció jöhetett volna létre, amely kapcsolatban van a költségvetéssel, és ezen keresztül vonatkozott volna arra a konkrét helyzetre, amelyik 1993-ban kialakul, és annak a konkrét helyzetnek a kezelésére alkalmas lett volna. Mi a helyzet a Kormány, illetve a kormánypártok álláspontjával? Azt mondhatom, hogy örvendetes tény volt, hogy a Kormánynak azok a felelős képviselői, akiknek a megnyilatkozásairól tudok, egyértelműen támogatták a foglalkoztatáspolitikai koncepció elkészítésének a gondolatát. Ilyen támogató nyilatkozatról tudok Kiss Gyula miniszter úr részéről, ilyen támogató nyilatkozatról tudok Schamschula György államtitkár úr részéről, ilyen támogató nyilatkozatot tett a gazdasági bizottsági vita alkalmával, amikor a napirendre tűzésről volt szó, az ott a Kormány képviseletében, tehát nem is a Munkaügyi Minisztérium, hanem a Kormány képviseletében megjelenő Rolek Ferenc államtitkár úr, és ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett a szociális bizottságban, amikor az első két beérkezett módosító indítványt tárgyaltuk, az ott megjelenő Szendrényi Péter úr, a Munkaügyi Minisztérium munkatársa. (17.20) Ez tehát örvendetes. Ugyanakkor azonban azt is meg kell állapítanom, hogy a Kormány képviselői és a kormánypárt egyes tisztelt képviselői részéről egyre határozottabb törekvés jelentkezett arra nézve, hogy megakadályozzák ennek a koncepciónak a létrejöttét, és valamilyen módon lehetetlenné tegyék, hogy egy ilyen foglalkoztatáspolitikai koncepcióra nézve pozitív határozat szülessen. Eleinte csak kifogások hangzottak el, azoknak a technikai nehézségeknek a hangoztatása, amelyek a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt lépnek fel. Tekintettel arra, hogy egy ilyen koncepció kidolgozása - ha esetleg hetek alatt létrehozható is, hiszen a Munkaügyi Minisztérium, tudjuk, rendelkezik egy ilyen koncepcióhoz szükséges matériával, legfeljebb nem rendelkezik egy készre formált változatával - ha hetekbe telik is, további heteket vesz igénybe azoknak az egyeztetéseknek a sora, amelyek részint a tárcák között, részint pedig az érdekvédelmi szervekkel történnek, erre az idő alkalmasint már rövid vagy nem elégséges. A technikai nehézségek hangoztatása után azonban nyomban következett a technikai nehézségeknek az előidézése. Ezt bizonyítani tudom - nagyon egyszerűen -, hiszen ha a Kormány komolyan gondolta, hogy egy ilyen koncepcióra szükség van, akkor tisztelettel kérdem, miért tartott egy hónapig amíg elkezdtük tárgyalni azt, hogy egyáltalán napirendre vegyük-e a határozati javaslatot vagy sem. November elején történt ez ugyanis a szeptember végén benyújtott határozati javaslattal. Azóta pedig olyan lépések történtek, amelyek mindig tovább lökik és tovább lökik a koncepció részletes vitájáig, illetve határozathozataláig való eljutást. Igen érdekes volna, hogyha részletesen elkezdeném felsorolni ezeket a lépéseket, az imént említett dátum elkésésétől kezdve egészen odáig, hogy javaslatok történtek: az egész koncepciót próbáljuk átvinni az informális szférába, tehát ne jöjjön létre határozati javaslat róla, hanem csak valamilyen tárgyalási anyagot nyújtson be a gazdasági bizottság képviselőinek a Munkaügyi Minisztérium. Érdekes eset volt az, amikor a gazdasági bizottság, vagy a gazdasági bizottság jelen lévő vezetője úgy döntött, hogy csak egy későbbi időben tudunk megtárgyalni olyan határozati javaslatot, amelyik határozati javaslat éppen a rávonatkozó gazdasági bizottsági tárgyalás eredményeképpen született meg. Gondolok itt Hatvani képviselő úr módosító indítványának a benyújtására és Németh Béla képviselő úr módosító indítványára. Mind a kettő annak a gazdasági bizottsági tárgyalásnak az eredményeképpen született, amelyet e körül a kérdés körül folytattunk; hogy ezután miért volt még valamilyen vitatni való ezekben a dolgokban, mindmáig nem tudom megítélni. A rendelkezésemre álló bizottsági vita jegyzőkönyve azt mutatja, hogy ez a vita semmitmondó vita volt, egyszerűen csak azért történt, hogy újabb lépést és újabb halasztást szenvedhessen a határozati javaslat részletes vitája, illetve a határozathozatal. Ilyen halasztó törekvésnek ítélem meg Salamon képviselő úrnak azt a törekvését, hogy most már magának a koncepciónak a létjogosultságát vonja kétségbe, illetve egy olyan fázisban, amikor már eljuthattunk volna a szavazásig, ismét módosító indítványt nyújtson be, olyan módosító indítványt, amelyik természetesen ma már nem tárgyalható, következésképpen majd tárgyaljuk a héten, és a határozathozatal ismét egy héttel elment. Most, ha tekintetbe vesszük, hogy az eredeti határidő december elseje volt, a Hatvani képviselő úr által még az eredeti koncepciónak megfelelő határidő december 15-e volt, a jövő heti határozathozatal esetén a dolog tulajdonképpen értelmetlenné vált, mert három hét alatt csakugyan nem lehet egy ilyen koncepciót megalkotni és benyújtani a szükséges egyeztetésekkel. Tehát valójában ez az obstrukciós lépésekből álló sorozat eléri a célját. Egy másik dolog, amivel úgy gondolom, bizonyítani tudom, hogy a Kormány nem kívánja ezt a kérdést tárgyalni, ez a következő: Ha megvizsgáljuk, hogy a szoros értelemben vett aktív foglalkoztatáspolitikára, tehát új álláshelyek létrehozására, illetve meglévő álláshelyek stabilizálására mekkora összeget kíván fordítani a Kormány, akkor kiderül, hogy a foglalkoztatási alapon belül az elmúlt esztendőben erre a célra fordított összegekből, amely összesen ötmilliárd forint, az idén voltaképpen nem emelkednek ezek az összegek, azzal a különbséggel, hogy a foglalkoztatási alapból a munkahelyteremtésre szolgáló összeg teljesen kikerül, átkerül a területfejlesztési alapba. Ha a területfejlesztési alapban erre a célra rendelkezésre álló 2,5 milliárd forintot, az idei maradványt, ezen kívül még a privatizációval kapcsolatos valamelyes összeget hozzávesszük - körülbelül 1,4 milliárd forintos összeget - akkor is ötmilliárd forint jön ki. Itt van a kutya elásva. Szerintem a Kormány és a kormánypártiak nem akartak hozzányúlni a költségvetésnek ezekhez a részeihez, és ezért van tulajdonképpen ez a halasztó lépésekből álló taktika. Ezért van a február 28-i dátum is, hiszen a február 28-i benyújtásban már nem kell tekintetbe venni a jelenlegi költségvetést. Megjegyzem, tisztelettel, hogy a gazdasági bizottságban egy kompromisszumos javaslatot akartam előterjeszteni - természetesen ennek is lejárt már az ideje. A kompromisszumos javaslat lényege az volt, hogy készüljön egy olyan koncepció, amelyiknek a költségvetéssel kapcsolatban álló részeit most vitathatnánk meg, és utána az összegek felhasználását, illetve egyéb gazdaságpolitikai intézkedéseket pedig megvitathatnánk a jövő év elején, így a dátummal kapcsolatos technikai nehézség elhárulna. Természetesen a dolgok jelenlegi állásában ez sem megvalósítható. Az utolsó kompromisszumos javaslatot most teszem meg: tudniillik, bár nyilvánvaló, hogy az aktív foglalkoztatáspolitika nem korlátozható a foglalkoztatási alapba elhelyezett összegeknek a felhasználására, hanem egy szélesebb gazdaságpolitikai döntéssorozatnak a megfelelő megszervezését igényli, ennek ellenére azt javasoljuk a költségvetési vitában, hogy a Kormány hárommilliárd forinttal - tehát az előbb említett összeg 60%-ával - növelje meg a foglalkoztatáspolitikai alapot, és ezt a hárommilliárd forintot fordítsuk kimondottan az álláshelyek megragasztására, tehát megszilárdítására, illetve új álláshelyeknek a létrehozására. Az a helyzet tehát, hogy az első javaslat - Hatvani képviselő úrnak a javaslata - nézetem szerint is értelmét veszítette, mert már nem tartható, de a február 28-i, Németh Béla képviselő úr által beterjesztett javaslat, kombinálva ezzel a költségvetési tétellel, valamit visszahoz az általam javasoltakból. Most pedig szeretnék kitérni Salamon képviselő úr indítványára. Salamon képviselő úr - nézetem szerint - alapvetően helytelenül hivatkozik jogi hibákra az eredetileg beterjesztett határozati javaslatban. Nem kívánom felújítani a múltkori vitát, igenis létezik országgyűlési határozati javaslat, amelyik egy koncepció meghozataláról szól. Az Országgyűlés akármiről határozhat, aminek van értelme. Azonkívül precedensek is vannak - ezt is elmondtuk már. De egy másik problémám is van. Salamon képviselő úr javaslata ugyanis a következőképpen hangzik: "Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy legkésőbb 1993. február 28-ig számoljon be az Országgyűlésnek foglalkoztatáspolitikai tevékenységéről, valamint további foglalkoztatáspolitikai célkitűzéseiről." Itt van, kérem szépen, a kutya elásva. Az eredeti koncepció miről szólt? Arról, ahogyan egy koncepcióban lenni kell: a célokat, a hozzájuk szükséges eszközökkel és annak a helyzetnek a paramétereivel együtt mérlegelje, amelyikre ez vonatkozik. A február 28-i határidő már szétszakította ezt, és már arra a helyzetre nem tud vonatkozni, de még a célokat bizonyos eszközökhöz hozzá tudja kapcsolni. Amit Salamon képviselő úr javasol, hogy tudniillik a Kormány számoljon be további foglalkoztatáspolitikai célkitűzéseiről, ez már az eszközöktől is elszakítja a beszámolót. (17.30) Csak célkitűzésekről van szó. Az természetesen nagyon szépen előadható, hogy mi mindent szeretnék a foglalkoztatáspolitikával kapcsolatban csinálni. Ez a sajátos logikai sor történt tehát. A Kormány szavakban támogatta, hogy egy ilyen koncepciót meg kell hozni, utána először elvette a koncepcióból azt a lehetőséget, hogy ez a valóságos helyzetre vonatkozzék +93-ban, másodszor pedig próbálja elvenni azt a lehetőséget, hogy ez egy valóságos koncepció legyen, mivel az eszközöket leválasztja és csak a célokat tartja meg belőle. Salamon képviselő úr módosító javaslatával kapcsolatban pedig én a leghatározottabban tagadom azt az érvelést, miszerint a csatlakozó módosító indítvány, pusztán azért, mert egy országgyűlési határozati javaslatról van szó, azon az alapon, hogy ennek a határozati javaslatnak a pontjai összefüggenek - ugye, ez hangzott el -, ezen az alapon az első, más módosítással már megcélzott szakasz módosításával együtt módosíthatja a más módosító indítvánnyal meg nem célzott szakaszt. Kérem szépen, a törvények belül összefüggenek, ha igaz volna, amit Salamon képviselő úr mond, akkor akármelyik törvénynek az összes többi paragrafusát módosítani lehetne, pusztán azon az alapon, hogy valaki az egyik paragrafust már megcélozta egy módosítással, mert hiszen összefügg. Én ezt tagadom. Azt állítom, hogy ugyanúgy, ahogyan a törvények nem módosíthatók csatlakozó módosító indítvánnyal, csak a már módosító indítvánnyal megtámadott részeken, ez itt is pontosan ugyanígy van, tehát megítélésem szerint Salamon képviselő úr benyújtott csatlakozó módosító indítványa a csatlakozó módosító indítvány elé támasztott kritériumoknak nem felel meg. Végül egy kérésem van az elnök úrhoz, hogy ti. az a bizottsági jelentés, amelyik a kezemben van, a módosító indítványokat olyan sorrendben tárgyalja - és feltehetőleg ez a sorrend lenne a szavazásnak is az alapja -, hogy előre veszi Németh Béla képviselő úr módosító indítványát és utána Hatvani képviselő úrnak a módosító indítványát. Gondolom, majd pedig, ha esetleg szavazásra kerül a sor, akkor Salamon képviselő úr módosító indítványát. Tisztelettel azt kérem, hogy a szerint a belső logika szerint, amit az előbb elmondtam, először Hatvani képviselő úr módosító indítványáról szavazzunk, utána Németh Béla képviselő úr módosító indítványáról, és utána, ha kiderül, hogy mégis szavazhatunk Salamon képviselő úr indítványáról, akkor az legyen az utolsó. Köszönöm szépen. (Taps.)