DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKgP): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Tekintettel arra, hogy attól tartok, a felszólalásom több képviselőtársam nemtetszését is ki fogja váltani, szíveskedjék megengedni, hogy szokásomtól eltérően ne szabadon szólaljak fel, hanem felolvassam a mondandómat. Miután én a beterjesztett Házszabályt olyan mértékben tekintem alkotmányellenesnek, az olyan durván sérti nemcsak a Magyar Köztársaság Alkotmányát, hanem az alkotmányos törvényeket is, a teljes parlamenti jogot, hogy ezért a felszólalás írásba foglalása mellett a felszólalásom anyagát a jegyző kartársnők részére is át fogom adni. (11.50) Aki a szabadon választott magyar Országgyűlés működését figyelemmel kísérte, az igazolhatja, hogy az Országgyűlés 1990. május 2-i alakuló ülését követően mindinkább kezdett eltérni a Magyar Köztársaság Alkotmányában rögzített elvektől és a Házszabálytól. Az Országgyűlés működése a parlamenti jog által meghatározott keretekből a házbizottság irányítása alá került. A házbizottság pedig a lényegét tekintve úgy működött, mint az állampárt politikai bizottsága. Ha a házbizottság valamilyen álláspontja keresztülviteléhez nem bizonyult eléggé erősnek, akkor kezdetben az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság eseti állásfoglalásait vette igénybe, hiszen ott dr. Salamon László MDF-es bizottsági elnöknek a határozott lojalitására mindenképpen számíthatott. Később erősítésként az ügyrendi bizottság elnökét, dr. Dávid Ibolyát állították csatasorba, aki igen könnyen áttekinthető jogi tudásával (Derültség.) a legalkalmasabbnak bizonyult arra, hogy a nevével fémjelzetten olyan indítványokat terjesszenek az Országgyűlés elé, amelyek örök szégyenfoltjai maradnak a magyar jogalkotásnak. Ma már mindenki számára felismerhető, hogy az Országgyűlés belső alkotmányának nevezhető Házszabály és maga a Magyar Köztársaság Alkotmánya is mindinkább háttérbe szorult az Országgyűlés munkájában, és szembeötlővé vált a kommunista értékrendet megtestesítő házbizottság eluralkodása az Országgyűlés és jogalkotásunk felett. Miután az Országgyűlés működésének alkotmányos látszata ügydöntő fontosságú a hatalom számára, ezért érthető, hogy nem vállalhatta már továbbra is a napirend előtti felszólalásokból reá háruló politikai kellemetlenségeket, a leleplezéssel járó gondokat. Ezért olyan megoldást kellett keresnie, amely az alkotmányosság látszatát fenntartja, de egyben a hatalom kritikáját, netán támadását ellehetetleníti. Ezért került sor a napirend előtti felszólalások első kiiktatási kísérletére a FIDESZ részéről, hiszen Orbán Viktor mindinkább a látszatellenzék vezéralakjává nőtte ki magát, ő volt az, aki századrangú kérdésekben ellenzéki szerepet játszott, ugyanakkor a kormányzati hatalom szempontjából alapvető fontosságú kérdésekben pedig a kormányzati előterjesztéseket mintegy felvezette. Úgy volt ez a napirend előtti felszólalások kérdéskörében is, melyet Orbán Viktor a hatalom érdekében szeretett volna napirend utáni felszólalássá degradáltatni, hogy az ország lakosságát leginkább érdeklő kérdések a televízió és az országgyűlési képviselők távollétében továbbá a médiumok döntő többségének távollétében kerülhessen szóba, elképesztő érdektelenség mellett. A cél az volt, hogy ezeket a felszólalásokat nevetség tárgyává tegyék, mert ha nincs, aki a kérdésre odafigyeljen, akkor bármilyen fontosságú is az, szinte magától veszti súlyát. Ez a felismerés vezette ténylegesen a kormányzati hatalmat kiszolgáló FIDESZ-vezért ahhoz, hogy megmentse a már létrejött nagykoalíció fővezérét, dr. Antall József miniszterelnök urat a napirend előtti felszólalások okozta kellemetlenségektől, és vállalta magára ezért a napirend előtti felszólalások támadását az országgyűlési munka elősegítésének jelmezében. A házszabályvita az értő odafigyelő számára lehetővé tette annak a ténynek kristálytiszta felismerését, hogy mi az oka annak, hogy a parlamenti pártok frakciói jogi indokokkal igyekeztek alátámasztani a politikai indíttatású előterjesztéseket. Aki azonban dr. Dávid Ibolya felvezetőjét figyelemmel kísérte, annak fel kellett tűnjön az a megállapítása, a javaslatcsomagba került pontok mögött legalább öt frakció egyező álláspontját foglaltuk bele. Ennek megfelelően igyekezett dr. Dávid Ibolya az Országgyűlés működésének savát-borsát jelentő képviselői indítványokat olyan módon kiiktatni az Országgyűlés munkájából, hogy azt a munkát egyszerűsítő szabályként igyekezett feltüntetni, és így az ügydöntő fontosságú kérdést degradálni. A napirend előtti felszólalásokkal kapcsolatban a napirenden kívüli felszólalás kifejezést használta, hogy ezzel eleve megteremtse a lehetőségét a napirend előtti felszólalásoknak napirend utánra való tételének, és ezzel a legnagyobb érdeklődéssel kísért eseményt az Országgyűlés munkarendjéből kiiktassa. Nem sokban különbözött Tölgyessy Péter felszólalása sem az egyéb, a kormányzati előterjesztéseket támogató felszólalásoktól. Hiszen ő maga is a napirend előtti felszólalás lehetőségét frakciómegszólalási lehetőségre korlátozta, és az összes többi felszólalást - tehát a hatalmat felelősségre vonó vagy a hatalommal szemben megnyilvánuló felszólalást - pedig a napirend utánra tenné szíve szerint, azokat kisebb jelentőségű ügyeknek deklarálván, ami eléggé különös szóhasználat egy ellenzéki vezér szájából. Az a körülmény, hogy Tölgyessy Péter a felszólalását olyan elemek kibontásával töltötte ki - mint például szabad-e felolvasni a Házban vagy sem -, egyértelművé teszi, hogy céltalan jogászkodással kívánta az érdemi felszólalást megkerülni, mert hogy lehet szóba hozni a jelenlegi Ház esetében a felolvasás elvetését egy olyan összetételű Országgyűlésnél, ahol egyeseknek maga a felolvasás is szinte megoldhatatlan gondokat jelent. (Hangos derültség.) Igazán kíváncsi lettem volna arra, hogy miként hangzott volna a harminc- valahányak vezérszónokának felolvasása szabad előadásban. A törvénytisztelő állampolgár számára megdöbbentő, hogy mindezt a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt vezérszónoka jogait bitorolva tehette. Úgy gondolom, ha ez a felolvasás szabad előadásban hangzott volna el, a parlamenti annalesekben még évtizedekig szerepelt volna intő példaként és ellenérvként a szabad előadás ellen. (Derültség.) Az egész kérdéskör jogi területre való terelése és a politikai elemek eltitkolása önmagáért beszélő tények, mint ahogy az is, hogy dr. Katona Bélának, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának a döntő kérdésekben semmiben sem különbözött az álláspontja az előterjesztést ténylegesen vezérlő Kónya Imréétől, hiszen például az önálló képviselői indítvány ellehetetlenítését, tehát a demokrácia elleni súlyos támadást fontos előrelépésnek és a bizottságoknak adandó döntési jognak nevezi. A felszólalásának lényegét tulajdonképpen arra összpontosította, hogy a frakcióként való megszólalás lehetőségét növelje, de a képviselők egyéni jogait csökkentse, ami pártállását tekintve nem is kifogásolható, hiszen a kommunizmus lényegéhez tartozott a valóságban soha nem létezett kollektív jogokra való hivatkozás az egyén jogainak sárba tiprásakor. Alapvetően támogatta tehát a hatalom elképzeléseinek megvalósítását a demokrácia terhére. Úgy Dávid Ibolya előterjesztése méltó elméleti alapokra - a kommunizmus alaptételeire - épülhetett. (Derültség.) Trombitás Zoltán, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka pedig a napirend előtti felszólalás jogát már egyenesen károsnak minősítette. Ebből már következett a bizottságok jogkörének bővítése melletti állásfoglalása is, ami egyben a demokrácia szűkítése melletti kiállását is jelentette. Mindenki számára világosan felismerhetően létrejött a nagykoalíció, amelynek létét már az ukrán-magyar alapszerződés parlamenti vitájában is bárki felismerhette, aki ad az olyan tényekre, mint arra, hogy az Országgyűlésben ekkor az MSZP, az SZDSZ, a FIDESZ, továbbá a 36-ok és mindazok mentették meg Antall Józsefet és tettek hitet a baloldali liberális blokk mellett, akik eddig is mindig megtalálták egymást, ha szűk csoportérdekeket kellett az ország és népe érdekei elé helyezni. (12.00) De ugyanakkor a már felállt nagykoalíció tagadja létét, hogy a közelgő országgyűlési képviselői választásokon még egyszer megtéveszthesse a választópolgárokat. A demokrácia és a jogállamiság gondolata távolabb került ettől a Parlamenttől, mint akár az állampárt utolsó évében működött Országgyűlésnél. Az tapasztalható volt, amikor még 1990 januárjában 100 MSZP-s képviselő aláírásával a meghallgatásom nélkül hívhattak vissza az Országos Választási Bizottságból, csak azért, mert kimondtam az igazságot, hogy a jobboldali szélsőségek, a nácizmus és a baloldali fasizmus, a kommunizmus között nincs különbség. De a 100 kommunista kilétét még ma is jobban védi a hatalom, mint védte a '90-es választások előtt, így nevüket ma is hétpecsétes titokként őrzik. Világosan látni kell, hogy a házszabály-módosítással meg kellett teremteni a nagykoalíciós együttműködés házszabályi kereteit is. Nem jogi, hanem politikai indoka van tehát a Házszabály módosításának, mert a tulajdonképpeni cél a valóságos ellenzék elhallgattatása, a nagykoalíció működésének a biztosítása. Miután Dávid Ibolya, a 11434-es sorszám alatti bizottsági önálló indítvány előterjesztője maga is utalt arra, hogy legalább öt frakció egyeztetetten hozta létre a házszabály-módosítás legfontosabb pontjait, bárki azt hihetné, hogy ennek megfelelő színvonalú előterjesztés került a tisztelt Ház elé. Azonban nyomban ki kell jelentenem: erről távolról sincs szó, hiszen az előterjesztés elképesztően gyenge színvonalú, rossz előterjesztés, bármilyen nagy egyetértéssel is jött az létre. Ugyanis az indítvány felületes elolvasása esetén is megállapítható, hogy az alkotmányellenes, szemben áll alkotmányerejű törvényekkel, alapvető jogelveinkkel ellentétes, létező jogokat megszüntet, nem létező jogokat létrehoz, többletjogokat kreál. Ezért az álláspontom szerint a módosított Házszabály olyan káoszt teremtene nemcsak a tisztelt Házban, hanem az egész jogrendünkben, amely nemkívánatos helyzet csak úgy lenne elkerülhető, ha a tisztelt Ház a módosított Házszabály, vagy akár az új Házszabály megalkotásánál az ész és értelem kógens szabályai szerint járna el. Ezért álláspontom szerint először le kell folytatni a koncepcionális vitát, és csak ezután lehet a Ház elé terjesztendő új jogszabályokat kidolgozni és előterjeszteni. Ezért ügyrendi javaslatot terjesztek elő, hogy először határozzon a tisztelt Országgyűlés a módosított Házszabály elveiről, majd ezt követően vegye vissza a bizottsági önálló indítványt, és dolgozza ki az új szöveget, majd ezt követően terjessze azt a Ház elé elbírálás céljából, a jelenlegi Házszabály 41. � (1) pontja alapján. Miért szükséges a módosított Házszabály elveiről való döntés? Mindenekelőtt dönteni kell arról a kérdésről, hogy módosítsuk-e a Házszabályt a 28. � (4), (5) bekezdésének beiktatásával, és az önálló képviselői indítvány jogosultságait - a lényegét tekintve - átadjuk-e a bizottságoknak vagy sem, vagy az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény rendelkezéseinek az egyéni választókerületekről szóló részét hatályon kívül helyezzük, és kiiktatjuk a törvény 4. � (2) bekezdésében meghatározott 176 egyéni képviselőt, mert a két rendelkezés egymás mellett semmiképpen sem maradhat meg. Ugyanis, ha megmaradnak az egyéni választókerületek, akkor meg kell maradniuk az önálló képviselői jogosultságoknak is. Ellenkező esetben az országgyűlési képviselő nem tud eleget tenni alapvető kötelezettségének, a választói akarat érvényesítésének, minek következtében az Országgyűlés népszuverenitásból fakadó jogai és kötelezettségei is ellehetetlenülnek, mert ha a módosított Házszabálynak megfelelően a kormánytöbbséggel rendelkező bizottságok fognak dönteni az önálló képviselői indítvány elfogadhatóságáról vagy elvetéséről, ebben az esetben egyértelmű, hogy csak a hatalom érdekében előterjesztett indítványok fognak keresztülmenni, a hatalom számára kényelmetlen előterjesztéseket pedig a nagykoalíció el fogja vetni úgy, hogy azoknak még a beterjesztéséről sem fog a nép tudomást szerezni, mert az Országházban nem szólalhatunk meg, a médiumokban való megszólalási lehetőségtől pedig már rég el is ütöttek minket. A módosított Házszabály lehetetleníti az országgyűlési képviselők jogállását, magukat az országgyűlési képviselői jogokat és kötelezettségeket pedig elveti, a választói akarat érvényesíthetőségét megakadályozza, tehát a jogállamot megelőző helyzetből a jogállam kiépíthetőségét megakadályozó, látszatdemokratikus helyzetet teremt. Ha a módosított Házszabály 28. � új (4), (5) bekezdéseit összevetjük a Magyar Köztársaság Alkotmányának 25. � (1) bekezdésével, akkor láthatjuk, hogy az Alkotmány biztosítja bármely országgyűlési képviselő számára a törvény előterjesztésének lehetőségét, ugyanakkor az új Házszabály 28. � (4) és (5) bekezdése ezt a jogot lényegében elvonja az országgyűlési képviselőktől. Ez alkotmányellenes helyzetet teremt. Az új Házszabály megalkotása előtt, illetve a módosítás elfogadása előtt mindenképpen dönteni kell tehát arról, hogy vagy a Magyar Köztársaság Alkotmányának 25. � (1) bekezdése talaján állunk, vagy a módosított Házszabály 28. �-ának (4), (5) pontja alapján, de a kettő olyan szöges ellentétben áll egymással, hogy egymás mellett nem tarthatók meg. Valamelyik mellett állást kell foglalni: vagy a Magyar Köztársaság Alkotmánya, vagy a módosított Házszabály. Ugyancsak koncepciós kérdésként merül fel, hogy a módosított Házszabály elfogadásával ki kívánjuk-e terjeszteni a frakcióvezetők jogait, ahogy azt a módosított Házszabály több rendelkezése szeretné, vagy fenntartjuk az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvényt, valamint az 1949. évi XX. törvényt a Magyar Köztársaság alkotmányáról. Ugyanis az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény és a Magyar Köztársaság Alkotmánya az országgyűlési képviselők azonos jogállásából indul ki. A módosított Házszabály azonban privilegizált jogokat biztosít egyes országgyűlési képviselőknek, adott esetben a frakcióvezetőknek, illetőleg azok helyetteseinek, ez pedig önmagában is alapvető jogelveket rúg fel, hiszen az országgyűlési képviselők azonos jogállásának elvén alapul az Országgyűlés egész működése, és ezen alapulnak a parlamenti jognak nevezett törvények is. Úgy tehát akként merül fel a kérdés elvi részének az eldöntése, hogy vagy a parlamenti jogot tartjuk fenn hatályában, vagy a módosított Házszabályt. A kettő egymás mellett nem fér meg. A parlamenti bizottságok többletjoga pedig szöges ellentétben áll a helyettesítés intézményének bevezetésével. Az országgyűlési képviselőt senki sem helyettesítheti. Az ugyanis olyan jog, amely az országgyűlési képviselő megválasztásából fakad, és a megszerzett mandátuma igazolásának a következménye. (12.10) Az országgyűlési képviselőt a köz érdekében kifejtett tevékenysége folytán számos olyan többletjog illeti meg, ami lehetetleníti a helyettesítést. Elég, ha analóg az ügyvéd helyettesítésére hivatkozom. Még ott is szükség van az ügyfél hozzájárulására. Hogy lehetne az országgyűlési képviselőt a választópolgárok hozzájárulása nélkül helyettesíteni? A módosítandó Házszabály elfogadása a Magyar Köztársaság Alkotmányának és a parlamenti joggal kapcsolatos valamennyi alkotmányerejű törvénynek az együttes felrúgását jelentené. Az előterjesztés képtelenségét igazolja: a bizottsági tagot az Országgyűlés plenáris ülésének kell megválasztania, ha a helyettesítéshez nem szükséges a bizottsági tagság, csupán az írásbeli meghatalmazás az ügydöntő, akkor értelmetlenné válnak a Házszabálynak azok a rendelkezései, amelyek a bizottsági tag megválasztására vonatkoznak. Ezen túlmenően, ha a bizottsági tagot írásbeli meghatalmazása alapján, vele azonos képviselőcsoporthoz tartozó tag helyettesítheti a bizottság ülésén, akkor elviekben előfordulhat, hogy egy-egy frakciót csak egy személy képvisel a többi meghatalmazása alapján. Teljességgel ledegradálná ez a lehetőség annak a bizottságnak a munkáját, amely ugyanakkor a módosított Házszabály alapján, lényeges többletjogosultságokat kapna. A bizottságok tehát többletjogosultságokat kapnak, a bizottságokat alkotó tagok jogait pedig felhígítják. Ez a jogi dilettantizmus iskolapéldája, csak nem biztos, hogy alkotmányerejű törvény helytelen rendelkezéseivel kell oktatni. A módosított Házszabály a szólás jogát a 44. � (1) bekezdésében akként vezeti be, hogy szólásra előzetesen írásban a jegyzőnél, vita közben a mikrofongomb lenyomásával kell jelentkezni. Ugyanakkor a 44. � (1) bekezdés második fordulata pedig kimondja, hogy az elnök, ameddig a jelentkezők összetétele azt lehetővé teszi, a kormánypárti és ellenzéki képviselőknek a frakciók erősorrendje szerint váltakozva adja meg a szót. Egyrészt van tehát a szólásra előzetes írásbeli jelentkezés joga, és a mikrofongomb lenyomása, másrészt pedig az elnök joga és kötelezettsége, hogy ezeket a jelentkezéseket tulajdonképpen egyáltalán ne vegye figyelembe, hanem adjon szót másoknak erősorrend és sok egyéb szempont szerint, de semmiképpen sem az előzetes írásban bejelentkező részére. Ez egyrészt lehetetleníti azoknak az országgyűlési képviselőknek a felszólalását, akik előzetesen írásban, tehát a többi országgyűlési képviselőt meghaladó lelkiismeretességgel felkészültek a felszólalásra, és írásban jelentkeztek, hogy időben kapjanak szót, mert az elnök erősorrend alapján és önmaga mércéjével annak adja meg a szót, akinek csak akarja. De az előzetesen írásban jelentkezők mindenképpen bizonytalan helyzetbe kerülnének. Úgy az országgyűlési munka kiszámíthatósága teljesen megszűnne. Úgy gondolom, hogy az igen tisztelt Házban én vagyok a legkevésbé érintett ebben az ügyben, hiszen én eddig sem kaptam szót. Ezért a legtárgyilagosabban szólhatok a szóban forgó előterjesztésről. Véleményem szerint ez az előterjesztés mélységesen antidemokratikus, semmi köze nincs a jogállamisághoz. Ez nem az országgyűlési képviselők szólásszabadságát biztosító intézkedés, hanem elhallgattatásuk eszköze. Ez a rendelkezés ellehetetleníti az Országgyűlés jogállami működését. A Házszabály az önkény olyan mezejére csúszik, amelyet nem lenne szabad alkotmányerejű törvényben rögzíteni, hiszen ez a jogállamiság lerombolásával lenne egyenértékű. A módosított Házszabály 48. � (5) bekezdése lényegében diszkriminálja a nem frakcióvezető országgyűlési képviselőket, továbbá a képviselőcsoporthoz nem tartozó országgyűlési képviselőket, mert csak a frakcióvezető indokolhatja meg a frakció szavazatát. Az országgyűlési képviselő a saját szavazatát nem indokolhatja meg, ez a rendelkezés megfosztja az országgyűlési képviselőket a képviselői jogállásból fakadó jogaik és kötelezettségeik teljesítésétől, mert más országgyűlési képviselővel szemben hátrányos helyzetbe hozza őket, és ezért ösztönzi az érintett országgyűlési képviselőket, hogy a többséggel azonos módon szavazzanak. Az új Házszabály 44. � (3) bekezdésében az ügyrendi javaslat körében való szólás lehetőségeit veti fel az előterjesztés, amely súlyosan diszkriminálja a képviselőcsoporthoz nem tartozó országgyűlési képviselőt. Ugyanis ez az előterjesztés csak az elsőként szólásra jelentkezett képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőnek adja meg a szólás jogát. Ugyanúgy, mint a vita lezárása után, a módosított Házszabály 47/A. � (2) bekezdése ugyancsak az elsőnek szólásra jelentkezett, képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőnek adja meg a szólás jogát, ami döbbenetes példája a hatalom joggal való visszaélésének. Ugyanis a képviselőcsoporthoz nem tartozó országgyűlési képviselők száma jelenleg több tucat. Hogy közülük ki jelentkezett elsőnek szólásra, megítélésem szerint legfeljebb célfotóval lehetne eldönteni. Enélkül még sportpályákon sem lenne eldönthető a kérdés, nemhogy a magyar Országgyűlésben, ahol különböző politikai pártok az erősorrendnek megfelelően adtak a hazának házelnököt, illetőleg házalelnököket, akik ilyen módon semmiképpen sem tekinthetők olyan pártatlan bíráknak, akik egy célfotóval sem eldönthető ügyben mindenki megnyugvására hozhatnák meg döntésüket. Úgy gondolom, ha a tisztelt Ház ezt a házszabály-módosítást elfogadná, akkor nemcsak az országgyűlési képviselők jogainak eltörlését deklarálná, hanem önmaga működését tenné komolytalanná. Ugyanis állandó viták tárgyát jelentené, hogy a valóságban ki jelentkezett elsőnek szólásra. Ha nem tisztelném annyira a Házat, azt a kifejezést használtam volna, hogy nevetségessé tenné önmagát a Ház ezen módosított házszabályi rendelkezés elfogadásával. De miután meggyőződésem, hogy erre nem fog sor kerülni, ennek a kifejezésnek még a felvetésétől is tartózkodom. Az új Házszabály 47. �-a által bevezetendő időkeret behozatala a magyar Országgyűlés munkájába, már időben jelezhetően ellehetetleníti az Országgyűlés munkáját. Állandó vita tárgyát fogja képezni az időkeret meghatározása, ezen túlmenően az eddig főbizottságként működő alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság helyett a továbbiakban a valóságos főbizottsága a Háznak az ügyrendi bizottság lesz, hiszen a tárgyalási terv előkészítésére az elnök az ügyrendi kérdésekkel foglalkozó bizottságot kérhetné fel az előterjesztés szerint. Ez olyan többletjogokhoz juttatná az ügyrendi bizottságot, amely minden érdemi munkát végző bizottság fölé emelné ezt az eddig jelentőségében sokkal kisebb területet felölelő bizottságot, és az Országgyűlés résztvevőit olyan mértékben fordítaná szembe egymással, ami önmagában is méltatlan lenne a Házhoz. Ez az időkeret tulajdonképpen már eleve hátrányos helyzetbe hozná az ellenzéki képviselőket, de külön diszkriminációt jelent az a képviselőcsoporthoz nem tartozó országgyűlési képviselőkre, így tehát ez a rendelkezés többféle diszkriminációt is tartalmaz. Ezért óvom a Házat ennek elfogadásától. Ami az új Házszabály oly sokat vitatott 1. �-ban írt rendelkezését illeti, amely szerint a Házszabály 16. �-ának (2) bekezdése helyébe az a rendelkezés lépne, hogy állandó képviselőcsoportot legalább 15 képviselő alakíthatna, illetve tarthatna fenn, ez egy olyan rendelkezés, amelynek képtelenségére elég, ha arra hivatkozom, hogy ez leginkább egy olyan sportrendezvényhez hasonlítható, ahol a verseny állásától függően a rendező mindig odébb és odébb tehetné a célszalagot, attól függően, hogy az érdekei azt éppen hogy kívánják meg. (12.20) A parlamenti ciklus alatt a versenyzés feltételein változtatni olyan sportszerűtlen magatartás, amely jogilag csak az Alkotmány szellemével való szembehelyezkedés kifejezéssel helyettesíthető. Ezért ennek az előterjesztésnek az elvetését kérem. Ez a bizottsági indítvány szöges ellentétben áll a Demokrata Fórum által vezérelt Belügyminisztérium és Igazságügyi Minisztérium országgyűlési képviselői választásokkal kapcsolatos, az Országgyűléshez már benyújtott - ha jól tudom, épp a legközelebbi hétre van kitűzve; elnézést a közbetűzésért - javaslataival, hiszen a frakciólétszám 15 főben való megállapítása esetén például a nemzeti képviselők nem alakíthatnának frakciót. Tehát már eleve diszkriminált helyzetbe kerülnének. Úgy gondolom, méltatlan lenne a szabadon választott Országgyűléshez ilyen rendelkezések meghozatala. Ez az előterjesztés nem értékelhető másként, mint a politikai ellenfelek elhallgattatására irányuló kísérletként. Az új házszabály előterjesztése számos alkotmányossági kérdést is felvet, mert ha az országgyűlési képviselők egy része nem kaphat szót, önálló indítvánnyal - a lényegét tekintve - nem élhet, akkor felmerül a kérdés: hogy lehet gyakorolni a népszuverenitásból fakadó jogokat az Alkotmány 19. � (2) bekezdése alapján. Vagy felmerül a további kérdés: hogy lehet ellenőrizni a végrehajtó hatalmat, ha a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselő nem kaphat szót, eredményes írásbeli előterjesztéssel nem élhet. Egyértelmű tehát, hogy az ügyrendi bizottság nevével fémjelzett előterjesztés a kulisszák mögötti kompromiszszumok, az elvtelen alkudozások Házszabálya, holott a választópolgárok épp az elviséget és az áttekinthetőséget igénylik az Országgyűléstől. Ha az igen tisztelt Ház ezt a módosított Házszabályt elfogadná, ezzel ország-világ előtt deklarálná, hogy Magyarországon illuzórikus vágyálommá vált a többpárti demokrácia és a jogállamiság kiépíthetősége, hiszen a nagykoalíció erősebb állampártot jelent, mint volt a leköszönt Parlament állampárti struktúrája, és még veszélyesebb is a valóságos demokráciára, mert a látszatdemokratikus intézkedéseket helyezi a valóságos jogállamiság helyébe. Ezért alkalmas a választópolgárok megtévesztésére, a nyugat-európai integrációs folyamatok ellehetetlenítésére. Köszönöm elnök úr, a türelmét, köszönöm a tisztelt Ház türelmét, de szíveskedjék megengedni, hogy előzetes bejelentésemnek megfelelően ezt az előterjesztésemet, a Házszabályra tett észrevételeimet írásban átnyújthassam a jegyző úrnak. Köszönöm szépen. (A gyorsírói asztalhoz megy és átadja az előterjesztést. - Szórványos taps.)