DR. BODGÁN EMIL (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Indítványommal a nők nyugdíjkorhatárának sokat vitatott emelését javaslom szabályozni olyan értelemben, hogy a felnevelt gyermekek számától függően kerüljön alkalmazásra. A három vagy több gyermeket felnevelt dolgozó nők ezentúl is 55 éves korukban mehetnének nyugdíjba, a két gyermeket felnevelt nők három év, az egy gyermeket nevelők pedig egy év korkedvezményben részesülnének. Gondolom, nyitott kapukat döngetek itt azok felé a pártok felé, amelyek egyébként is a családbarát, családcentrikus politikát tűzték a zászlójukra. És gondolom, azt sem kell bizonyítanom, hogy a családban milyen fontos szerepet töltenek be a nagymamák, különösen ma, amikor mindkét szülő dolgozik, és itt az ő fontosságuk, szerepük elvitathatatlan. Így tehát a törvényjavaslat társadalmi hasznossága is biztos. De jelentene ez a javaslat egy talán késői, csekély jóvátételt, főhajtást azon édesanyák előtt, akik a múltban, a háborút követő évek sokkal nehezebb körülményei között, sanyarúbb családi, szociális feltételek mellett is vállalták a gyermeknevelés abban az időben sokszor emberfeletti áldozatát. A korhatár emelését egyébként a munkaerőpiac jelenlegi helyzete és telítettsége nem indokolja. Itt prioritást kellene biztosítani a családfenntartóknak és az első munkát vállalóknak. De indokolja ezt a javaslatomat az a valamennyiünk előtt ismert drámai demográfiai előrejelzés-csoport is, amelyek a 2000-es évek első évtizedeire a népesség, a nemzet korfájának olyan fokú deformálódását, az elöregedést, a népességfogyást olyan mérvűnek és ebben a stádiumában már irreverzíbilisnek, visszafordíthatatlannak prognosztizálják, ami teljes társadalmi csődbe is torkollhat. A gyermekvállalási kedv csökkenésének nyilván legfőbb oka az anyai hivatás társadalmi megbecsülésének hiánya. Bár már Michelet francia történész is állítja, hogy a népek történelme ma már nem a csatatereken dől el, hanem a szülőszobákban. A jelen törvényjavaslat, ami egyébként minimális áldozatokkal járna a költségvetés részéről, ha nem is eredményez közvetlen befolyást erre a súlyos folyamatra, de ha az a célunk - és gondolom, hogy minden felelős magyar politikacsinálónak ez a célja -, hogy ezt a folyamatot megfordítsuk, akkor nem hanyagolhatjuk el annak a regisztrálását, amit ez a törvényjavaslat - ha megvalósulna - lélektani szempontból jelentene. Ez egy bizonyos bíztatást, jelzésértékű biztatást jelentenek egy nemzeti érdekű, családcentrikus, szociálpolitikai irányzat igenlését illetően. Reménységgel tölt el ebben a vonatkozásban miniszterelnök úr minapi megnyilatkozása a régóta várt hivatásos anyaság intézményének bevezetéséről, ami már e szándékok jegyét tükrözi. E reménységgel bocsátom javaslatomat a tisztelt Ház bölcs mérlegelésére, kérvén szíves támogatásukat. Meggyőződésem, hogy igenlő határozatuk az idén deklarált család évének szellemét képviselő méltó döntése lesz. Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)