HORN GYULA miniszterelnök-jelölt: Köszönöm a szót, Elnök Úr.
Tisztelt Országgyûlés! Hölgyeim és Uraim! Aligha hangzott el ebben az országban olyan miniszterelnöki expozé, amelyben az új kormányfõ ne nevezte volna történelminek azt a pillanatot, amelyben megkezdte mûködését. Szakítsunk a rossz hagyománnyal - hagyjuk ezt.
Most mindenekelõtt a magyar állampolgárok, a választók millióihoz fordulok. Köszönöm nekik a bizalmat, amellyel megtiszteltek bennünket. Köszöntöm az új Országgyûlést, a képviselõket, kívánom, hogy felelõsségük tudatában mindig körültekintõen, felkészülten vitázzanak és döntsenek. Üdvözlöm a két koalíciós párt együttmûködését, azt az emberileg is értékes politikai, szakmai folyamatot, amelynek eredményeként létrejött a megállapodás.
Rendkívüli jelentõséget tulajdonítok annak, hogy megalakul Magyarország elsõ szociál-liberális kormánya. Európa két nagy hagyományú eszmerendszerének és politikai gyakorlatának ötvözésébõl született meg az a koalíció, amely a parlamentben 72 százalékos többséget mondhat magáénak. Noha ellenfeleink tapasztalhatták, hogy politikailag sem kifizetõdõ velünk ijesztegetni a népet, néhányan nem tudnak szabadulni ettõl a szokásuktól, és azt hirdetik, hogy ez a nagyarányú többség diktatúrához vezet.
(09.20)
Erre azt válaszoljuk: a demokratikusan, szabadon megválasztott többpárti parlamentben a kormányzás nem diktatúrát jelent, hanem felelõsségteljes munkát, a választók akaratának érvényesítését.
Tiszteltl Ház! A miniszterelnöki expozét minden, hivatalban lévõ kormány felhasználja arra, hogy az ország elé tárja az örökséget, amelyet kapott. Ilyenkor sötétebbre szokták festeni a képet, nagyobbnak mutatják a terheket. Én szakítani szeretnék ezzel a gyakorlattal is. Megtehetem, mert a választópolgárok ítéletet mondtak az elmúlt négy évrõl, tehát nemigen szorulnak felvilágosításra. Jó lenne az is, ha megszakadna az a szomorú magyar hagyomány, amelynek szellemében az új kormány elõdje tevékenységét úgy, ahogy van, elátkozza.
Megragadom az alkalmat, hogy elismerésemet fejezzem ki a most leváltott kormányzatnak két dologért. Egyrészt azért, mert korrektül eleget tett az l994-es országgyûlési választások sikeres lebonyolításával kapcsolatos feladatának, másrészt azért, mert bár maga is sok felesleges feszültséget keltett a társadalomban, azért hazánkban mégiscsak békés viszonyok uralkodnak.
Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy ebben kiemelkedõ szerepe van annak a férfinak, akit a rendszerváltás avatott politikussá, akit tisztessége, elveihez való hûsége, személyes bátorsága oly elismertté tett, Göncz Árpádnak, köztársaságunk elnökének. (Taps. - Göncz Árpád feláll, és meghajolva köszöni meg a tapsot.)
Békés viszonyaink megõrzésében ugyancsak komoly szerepet játszott a független sajtó és a négy éven át tevékenykedõ ellenzék is.
A múlt a társadalomtudósok dolga. A jelen és a jövõ számára ugyan nélkülözhetetlenek a múlt tanulságai, azonban az állampolgárok életét és boldogulását tekintve úgy gondoljuk, hogy a jövõ nem a múltból, hanem mindig a jelenbõl folytatódik. Kormányzatunk tehát nem a múlt, hanem a jelen gyakorlati kérdései felé kíván fordulni. Mi Magyarország helyzetének elemzésével létkérdéseinkre keressük saját válaszainkat.
Hölgyeim és Uraim! Értelmetlen és meddõ a vita folytatása arról is, hogy a jelenlegi vagy az elõzõ kormány vette át rosszabb helyzetben az országot. Kormányprogramunk számot vetett azzal, hogy a valóság határozza meg a lehetõségeinket, ezért csak a lehetõségeinkhez igazodhatnak a szándékaink is. Nem akarom az ország lakosságát adatokkal terhelni, mégis kötelességem a kialakult helyzet legfontosabb jellemzõit feltárni, hiszen csak ezek ismeretében lehet igazán megérteni azt, hogy mire vállalkozik ez a koalíció, és hogy miért és mihez kéri a társdalom megértését és támogatását.
Tisztelt Országgyûlés! Az Önök rendelkezésére bocsátott kormányprogram átfogó képet nyújt az ország gazdasági, szociális helyzetérõl, és bemutatja a tervezett kormányzati politika fõbb vonásait. A kormányprogramból látható, az ország válságos gazdasági, pénzügyi helyzetben van. Erre utalnak azok a tények, hogy hazánk óriási méretû államadóssággal küzd, amely csaknem akkora, mint az ország egyévi bruttó társadalmi termékének értéke. Az l994. évi költségvetési hiány oly mértékûvé duzzadt, hogy teljes finanszírozása hazai forrásból szinte elképzelhetetlen. Ráadásul a kormánynak teljesítenie kell az elmúlt években vállalt több mint 300 milliárd forintot kitevõ kárpótlás kötelezettségét is.
További terheket jelent a hazai és a nemzetközi kötelezettségekbõl adódó több mint 200 milliárdos állami garanciateljesítés.
Nem feledkezhetünk meg ugyanakkor arról, hogy az elõzõ parlament vállalta a társadalombiztosítási önkormányzatok mûködõ vagyonnal, illetve jövedelemmel való ellátását. Meg kell jegyeznem, ennek teljesítése még szinte el sem kezdõdött, márpedig itt 300 milliárd forint körüli értékrõl van szó.
Helyzetünket tovább súlyosbítja az exportteljesítmény visszaesése, s ezzel összefüggésben l993 elejétõl folyamatosan romlik az ország fizetési mérlege. Ebbõl következik, hogy az ország egy nagyon veszélyes helyzet felé sodródik gazdasági-pénzügyi értelemben.
A felvázolt képhez tartozik az is, hogy az elmúlt négy év során tovább súlyosbodott az ország külföldi eladósodása. Ez azzal a következménnyel jár, hogy l995-tõl kezdõdõen növekszik az ország adósságszolgálati kötelezettsége. Felvetõdik a kérdés, képes-e a magyar gazdaság ezeket a rendkívül súlyos terheket teljesítményével ellensúlyozni? Megítélésem szerint a jelenlegi állapotában erre nem képes.
Az ipar teljesítménye az elmúlt négy évben folyamatosan romlott. Nem kezdõdött el a várva várt modernizáció, a beruházások stagnálnak, a magyar ipar külföldön és belföldön egyaránt piacot vesztett.
A privatizációs politika eddigi visszásságai is hozzájárultak a helyzet súlyosbodásához, hiszen sokszor úgy ment végbe az átalakulás, hogy annak következménye a vagyon- és piacvesztés, nem pedig a megújulás volt.
A legnagyobb veszteségeket azonban a magyar mezõgazdaság szenvedte el. El kell ismerni, hogy a múltból öröklõdõ nehézségek miatt az agrárgazdaság komoly átalakulásra szorult. Ugyanakkor a téves politikai koncepció alkalmazása, az állami támogatások drasztikus és átgondolatlan csökkentése, a termelés és értékesítés rendszerének felbomlása miatt a magyar mezõgazdaság jórészt elvesztette jövedelem- és exporttermelõ-képességét. És még valamit: Társadalmi egyetértés volt abban, hogy vállalkozásbarát politika érvényesüljön Magyarországon. Igaz, ezrével jöttek létre kis- és középvállalkozások, azonban az õket sújtó pénzügyi terhek, a bénító bürokrácia hatására nagyon alacsony lett a vállalkozások beruházási és jövedelemteremtõ képessége.
Mindezek után indokolt az a kérdés, hogy ki vállalja azokat a többletterheket, amelyeket súlyos pénzügyi kötelezettségeink igényelnek.
Nos, Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt négy év alatt az ország lakosságának túlnyomó többsége, vagyis a munkájukból élõk, a fiatal nemzedékek és a nyugdíjasok vállaltak a legtöbbet az átalakulás terheibõl. Ezt mutatja, hogy 90-94 között közel egymillió munkahely szûnt meg, és sokak számára egyelõre remény sincs arra, hogy munkához jussanak.
Ebben az idõszakban jelentõsen csökkentek a reáljövedelmek, több mint negyedével a lakosságnak az élelmiszerfogyasztása és a kultúrára, mûvelõdésre fordítható forrása is.
Évrõl évrõl súlyosabb terheket ró a családokra az iskoláztatás költsége. Elszomorító helyzet alakult ki az alacsony nyugdíjban részesülõk életkörülményeiben is. Hovatovább megfizethetetlenné válnak számukra a mindennapi gyógyszerek is.
Mindebbõl az ország elszegényedésének folyamata rajzolódik ki. Nincs az életnek olyan területe, legyen az oktatás, az egészségügy, a honvédelem, az önkormányzatok, a kultúra, a sport, ahol ne kellene sürgõsen égetõ gondokat orvosolni.
Mindezek mellett számítunk arra is, hogy a felvázolt gondok mellett érhetnek bennünket további kellemetlen meglepetések is.
(9.30)
Hiszen a kormány megalakulása után kerül abba a helyzetbe, hogy hiteles leltárt készítsen az ország valós állapotáról.
Az önök elõtt fekvõ kormányprogram az általunk megismert problémákra és kihívásokra fogalmazza meg a lehetséges válaszokat és megoldásokat. Így például a pótköltségvetés kapcsán még több tényezõre, problémára ki kell majd térnünk az õsz folyamán.
A program által elõirányzott feladatokkal alapvetõen két törekvésnek kívánunk eleget tenni. Megakadályozni a válság további mélyülését, vagyis konszolidálni a gazdasági-pénzügyi helyzetet, s egyidejûleg elviselhetõbbé tenni a lakosság életkörülményeit.
Tisztelt Ház! A gazdasági-pénzügyi gondok megoldásának elsõdleges feltétele egy komplex, az egész gazdaságot átfogó intézkedési terv elkészítése volt. Ennek a keretét jelenti az új kormány programja. Én ezek közül különösen fontosnak tartom a következõket:
- a pénzügyi helyzet stabilizálását;
- az új szemléletû privatizációs politikát, amely a gazdaság modernizálását, a munkahelyek lehetséges megõrzését, illetve új munkahelyek teremtését tartja szem elõtt;
- vállalkozásbarát gazdaságpolitikát, amely ösztönzi a beruházásokat és hosszabb távon megteremti az eredményes gazdálkodás feltételeit;
- a külföldi tõke erõteljesebb bevonását különösen az útépítés, a távközlés, a területfejlesztés terén és több más területen;
- új piacok biztosítását és a kelet-európai piacok egy részének visszaszerzését, valamint a hazai gazdaság védelmét, összhangban a GATT elõírásaival.
Fontos erõforrásunk lesz mindaz, ami a közéleti erkölcs erõsítése érdekében történik.
A kormány a társadalom jogos igényének tekinti a korrupció visszaszorítását, harcol a visszaélések ellen, hiszen a közelmúltban nagyon sok botrányos esetrõl értesülhettünk.
Különös figyelmet fordítunk a privatizációs döntésekre, hiszen hatalmas vagyonok sorsa forog kockán. A Kormány eltökélt abban, hogy véget vet a nemzeti vagyon elherdálásának és felélésének, ezért megteremti a privatizációs döntési folyamat lehetõség szerinti nyilvánosságát és a privatizáció parlamenti ellenõrzésének lehetõségét.
Hadat kell üzennünk a különbözõ személyi összefonódásoknak, a felügyelõbizottsági és igazgatótanácsi tagságok halmozásának, a politikai élet tisztességét beárnyékoló erkölcstelen magatartásnak. Az emberek jogos igénye az olyan politikai közélet megteremtése, ahol a korrupció gyanújának még az árnyéka sem lengi körül a hivatali szobákat. Határozott álláspontunk, hogy önkorlátozó intézkedésekkel és a közélet megtisztításával elsõsorban a hatalom képviselõinek kell példát mutatniuk.
Véleményem szerint felül kell vizsgálni például azt a lehetõséget, amely szerint parlamenti képviselõ tagja lehet állami többségû tulajdonú vállalatok igazgatótanácsának vagy felügyelõbizottságának.
Módosítani kell a végkielégítésrõl szóló törvényt. Eredetileg a végkielégítés célja az volt, hogy átmeneti megélhetést biztosítson az elbocsátott embereknek. Ezt a lehetõséget továbbra is fenn akarjuk tartani. Elfogadhatlannak tartjuk viszont a sokmillliós végkielégítések gyakorlatát. Az utóbbi idõben szokássá vált, hogy meghatározott idõre - például öt évre szólóan - neveztek ki magas tisztségekre sajnos alkalmatlan személyeket, s ezeket a hivatalnokokat csak sokmilliós végkielégítés ellenében lehet eltávolítani.
Olcsóbb kormányzást és olcsóbb államot akarunk. A kormány felülvizsgálja az államapparátus létszámát - mindenfajta tisztogatási szándék nélkül -, s határozott véleménye, hogy jelentõs megtakarítást lehet elérni a felesleges hivatalok megszüntetésével. Nem szabad urizálni egy parlamentnek és egy kormánynak abban az országban, ahol a lakosság nagy többsége rossz körülmények között él.
Tisztelt Országgyûlés! Joggal merülhet fel az a kérdés, hogy az elszegényedõ társadalom képes lehet-e a modernizációra, arra tehát, amit a kormány programja stratégiai célként megjelöl. Mi erre a kérdésre a programunkban határozott igennel felelünk, és részletes válaszokat fogalmazunk meg, de hozzátesszük, hogy mindez csak bizonyos feltételek mellett érvényesülhet. Ezek közül hadd emeljem ki a két legfontosabbat, amit már a választások idején is a legnagyobb hangsúllyal említettünk: a társadalmi megbékélés és a nemzeti összefogás szükségességét.
A koalíció megszületésének létrejöttéhez mindkét oldalon félre kellett tennünk azokat a fenntartásokat, gyanakvásokat, olykor sérelmeket, amelyek a múltban keletkeztek. A két kormányzó pártnak van tehát erkölcsi alapja hirdetni, hogy az úgynevezett sérelem politikájának célszerû lenne véget vetni immár az egész országban. Mindez természetesen nem fedi el a nézetek, a gondolkodás, az értékvállalás különbözõségét, hiszen többpárti demokráciában élünk, ahol az állampolgárok értékek, ideológiák és programok között választhatnak. De az állampolgárok nem hatalmaztak fel bennünket arra, hogy hiábavaló, sokszor személyeskedõ és elvtelen vitákban õröljük fel egymás erejét és hitelét. Felhatalmazásunk arról szól, hogy a sokféle vélemény mérlegelésével találjuk meg a megoldások lehetõségét. Az ország népének elege van a széthúzásból, a viszályból, a feszültségkeltésbõl, a kirekesztésbõl, a gyûlölködésre uszításból - van gondja éppen elég.
És hadd tegyek ehhez még valami fontosat: Alig egy hónapja Nagy Erzsébettel együtt helyeztünk koszorút 1956 mártírjai, így a néhai miniszterelnök, Nagy Imre emlékmûvére. Ott áldoztam lélekben testvérbátyám emlékezetének is, aki szintén áldozata lett 1956-nak. Hiszem, hogy el kell hárítani minden akadályt, amely elválaszt vagy szembeállít bennünket a történelem, az emberi sorsok vagy az emberi tévedések következtében. Hogy mi indít erre engem? A tisztelet, a megkövetés, az õszinte megbékélés szándéka. (Nagy taps.)
A társadalmi megbékélés éppen azért fontos, mert az elkövetkezõ négy év óriási közös vállalkozásunk lesz, és ennek kell megteremteni az alapjait, ehhez kell megtalálni a társadalom legkülönbözõbb csoportjainak az azonos, de legalábbis összeegyeztethetõ értékeit és érdekeit. Ezért az új kormány a gazdasági-szociális megállapodás megkötésére hívja fel a munkaadók és a munkavállalók szervezeteit. Kéri minden egyesület, civil szervezet véleményét, munkakészségét és támogatását. Társadalmi megbékélés nélkül lehetetlen a gazdasági-szociális megállapodás, enélkül pedig lehetetlen a modernizáció. Ez a megállapodás azt is célozza, hogy megkezdjük a szociális partnerség intézményrendszerének kiépítését.
A szociális partnerség rendszerének Magyarországon sincs történelmi elõzménye. A fejlett államokban viszont jól bevált, és nélkülözhetetlen szerepet tölt be a piaci hatások és a szociális érdekek kibékítésében. Ez politikai értelemben azt jelenti, hogy a társadalom döntõ többségének életkörülményeit meghatározó kérdésekben a döntések konszenzussal szülessenek és támogatást élvezzenek.
(9.40)
Kormányalakító baloldali párt képviselõjeként hangsúlyozom, hogy piacgazdaságot építünk - a jövõben is; de nem engedhetjük meg, hogy a vadkapitalizmus jelenségei méltatlan sorsba taszítsák a társadalom többségét!
Nem kell messzire mennünk, hogy lássuk, ahol a társadalmi megbékélés különféle okok miatt nem jött létre, ott súlyos politikai konfliktusok alakulnak ki. Ezek olykor polgárháborúkhoz is vezetnek, és akkor lehetetlenné válik mindenféle felzárkózás és modernizáció. Sõt, a felgerjedõ nacionalista indulatok olyan eszméket keltenek életre, amelyek az embereket vallási vagy faji alapon kívánják megosztani. Ilyen nézetek megjelentek nálunk is. Ezekkel nem törekszünk megbékélésre, és hisszük, hogy egy egészségesebb politikai légkörben a faji, felekezeti, nemzetiségi uszítást tiltó törvények révén társadalmi veszélyük elhárítható. A választások eredménye igazolta: népünk józan többsége elutasítja az ezeket az eszméket képviselõ politikai csoportokat.
Tisztelt Képviselõtársaim! Egyes, nem teljesen pártatlan szemlélõk szerint az új kormány vagy abba bukik bele, hogy nem teljesíti az életszínvonallal, a létbiztonsággal kapcsolatos várakozásokat, vagy abba, hogy teljesíti, de gazdasági megalapozás nélkül. Meggyõzõdésem, hogy a kormányprogram kivezetõ utat mutat ebbõl a dilemmából. Nyilvánvaló: komoly önmérséklet nélkül nem tudunk lendülethez jutni, nem tudunk kikerülni a másfél évtizede tartó gazdasági megtorpanásból.
A szociális piacgazdaság mint célkitûzés sajnos nem jelentheti azt, hogy a kormányzati ciklus végére általános jólét teremthetõ hazánkban - de meg tudjuk állítani a további rosszabbodást. Az új kormány stratégiai célja tehát a modernizációs folyamat következetes végrehajtása, amit a szociális piacgazdaság, a demokratikus jogállam intézményeinek és mûködési rendjének megszilárdítása biztosíthat. Mindezt meg fogjuk tenni! De a kormány nem ígérhet könnyû és áldozatoktól mentes átmenetet... A bizalom, a támogatottság megõrzésének szándéka nem tántoríthatja el attól, hogy a programjában vállalt nehéz, hatásában súlyos lépéseket is megtegye. A bizalmat sokkal inkább az ásná alá, ha a lakosság tétovaságot, álkérdéseken való rágódást, politikai kacskaringókat tapasztal; ha nem látja, hogy a gondokat a kormány rendszerbe foglalva kívánja orvosolni, és ha mindezek nyomán a kormányzati cselekvésben nem fedezi fel saját boldogulásának lehetõségeit.
Mi a tartós felemelkedés alapjait akarjuk megteremteni, és ennek megalapozására fordítjuk minden figyelmünket és energiánkat, hiszen erre kaptunk bizalmat a választók nagy többségétõl. Lehet, hogy akad, aki szemünkre veti, hogy akárcsak elõdeink, áldozatkészséget, türelmet, belátást kérünk. Igen, így van! De hiszünk abban, hogy a mi programunk végrehajtása ezt igazolni fogja és meglesz az eredménye. És jó érzés tudni, hogy hisznek ebben az állampolgárok milliói is, akik tájékozott emberek, akik nem hangulatuk, hanem tapasztalatuk és tájékoztatásuk nyomán szavaztak úgy, ahogy szavaztak.
Tisztelt Ház! Engedtessék meg nekem, hogy rövid indoklását és értelmezését adjam annak, amit nemzeti összefogásnak nevezünk. Mi abból indulunk ki, hogy a nemzetet senki sem sajátíthatja ki magának. E tekintetben abszurd állítás nem nemzetinek tekinteni azt a koalíciót, amely a választópolgárok túlnyomó többségét képviseli. Úgy gondolom, hogy a nemzet érdekét jelenti a munkából és bérbõl élõk nagy tömegeivel, a munka világával való összefogás. Ennek az álláspontnak az igazságát hadd támasszam alá egy idézettel: "A szociális kérdés egészének kulcsa a munka. Az igazságos munkaviszonyok elõsegítik az emberi személyiség mindenoldalú fejlõdését. A munkának elsõbbsége van a tõkével szemben. A vállalkozóknak mindenekelõtt a köz javát kell a szemük elõtt tartaniuk." Nos, ez az idézet nem Marx Károlytól vagy Willy Brandttól, hanem egy közelmúltban elfogadott vatikáni dokumentumból való.
Most azokhoz szeretnék szólni, akik már tulajdonosok - vagy ezután lesznek tulajdonosok. Érdemes elgondolkodni a németek pénzhez való viszonyán, akik hasznukból elõbb az üzletüket fejlesztik, majd az otthonukat, aztán az utcájukat csinosítják, és azt követõen városukat szépítik - azaz összességében az országukat és ezzel önmagukat gazdagítják.
Nemzeti ügynek tekintjük, hogy gyerekek ne éhezzenek az iskolákban - de azt is, hogy tehetséges fiatalok, tudósok itthon is megtalálhassák boldogulásukat. Becsüljük meg az írókat, mûvészeket, a pedagógusokat, a mûvelõdés valamennyi közalkalmazottját és vállalkozóját!
Nemzeti gõgtõl átitatott állami kultúrairányítás helyett demokratikus szellemû, ösztönzõ, támogató, kulturális felelõsségvállalás fogja jellemezni a szociál-liberális kormányzat munkáját. Nem vonul ki a kultúrából, hanem azt teszi, ami a jó hazai hagyományokból és a modern nemzetközi tapasztalatokból reá hárul. Vonatkozik ez az írott és elektronikus sajtó szabadságának maradéktalan biztosítására, a médiatörvény sürgõs beterjesztésére, illetve a rádiózás és a televíziózás sok indulatot kavaró konfliktusainak megoldására is.
A kormány számára - és személy szerint számomra is - rendkívül fontos, hogy a demokrácia mindenki elõtt szabaddá tegye az utat vallása gyakorlásához. A kormány nem tesz különbséget hívõk és nem hívõk, hívõk és hívõk között. A kormány részérõl az alkotmányban lefektetett lelkiismereti és vallásszabadság alapján mindenféle hit hívei tiszteletben részesülnek. A felekezetek közötti nézeteltérésekbe, véleménykülönbségekbe - akár ideológiailag, akár más jelleggel - a kormány még közvetett módon sem kíván beavatkozni. Mi az "egyházak" alatt az összes egyházat és vallási felekezetet értjük.
A nemzeti összefogásból nem engedjük kirekeszteni a hazánkban élõ nemzetiségeket sem. Szeretnék e helyen is utalni arra, miért nem lehetünk mi, akik itt élünk a Kárpátok koszorújában, a Duna és a Tisza vonzáskörében, soha soviniszták, elvakult nacionalisták. Nos, azért nem, mert e térségben a népek, nemzetek az idõk kezdetétõl fogva keveredtek. A magyarság vonzerejét jelentõ átörökítõ és magába olvasztó képességét és az ezáltal is megerõsített nemzetfenntartó tehetségét nem vitathatja senki. Németek, szlovákok, cigányok, szerbek, horvátok, zsidók, románok, ruszinok és mások teljes joggal tartják hazájuknak ezt az országot. Valamennyiük tehetsége, szorgalma, másságuk megannyi színe elválaszthatatlan attól, amit egyetemes értéknek tekintünk. Éppen ezért a kormány megengedhetetlennek tartja, hogy kalandor, gyûlölködõ nézetektõl vezettetve bárki is fellépjen ellenük, megalázza, kirekessze õket a magyar társadalomból.
Lehetõségeinknek megfelelõen támogatjuk a nemzeti kultúrát, az oktatást, az újságok, a könyvek kiadását, a nemzetiségek közösségi szervezõdésére pedig a kormányzat megfelelõ figyelmet fordít.
A nemzeti összefogás üres szólam marad csupán, ha nem értjük bele azokat, akik még, illetve már nem aktív dolgozók. A gyermekeknek nem lesz több gyermekkoruk, csak ez a mostani, s mi ezért éppúgy felelõsek vagyunk, mint jövõjükért. Rendkívül körültekintõen és a lehetõségekhez képest gyorsan kell biztosítani a fiatalok számára a pályakezdést.
Mindent meg kell tennünk az idõskorúak gondjainak enyhítéséért is. Miközben törvényekkel, intézkedésekkel készen állunk arra, hogy a nyugdíjasok, tehát a felnõtt lakosság mintegy egyharmadának életkörülményeit erõnk szerint javítsuk, látnunk kell, hogy az õ közérzetük sem csupán anyagiakon múlik.
(9.50)
Nem tekinthetjük az idõs embereket másodrendû állampolgároknak. Az élet minden területén tiszteletet érdemelnek szüleink, nagyszüleink, de mások szülei és nagyszülei is.
Hölgyeim és Uraim! Erõforrásunk lehet, ha erõsítjük az állampolgárok bizalmát az igazságszolgáltatásban. Az eljárások megreformálásával el kell érni, hogy az ügyek elbírálása felgyorsuljon, hiszen gyakran elviselhetetlenül hosszú ideig tart egy-egy per, egy-egy ügy elintézése.
Szólnom kell arról is, hogy mennyire romlott az elmúlt években a közbiztonság. A kormány ezzel kiemelten kíván foglalkozni. Haladéktalanul megkezdi egy átfogó bûnmegelõzési program kidolgozását és végrehajtását. Különösen nagy hangsúlyt kíván fektetni az erõszakos és gazdasági bûncselekmények, valamint a korrupciós esetek visszaszorítására. Nagy figyelmet kell fordítani a fiatalkorúak és a társadalom peremére sodródott csoportok bûnelkövetésének megelõzésére és a szervezett bûnözés terjedésének megakadályozására. Mielõbb el kell érni, hogy az ország minden településén lehetõleg minden lakos a nap bármely órájában kimehessen az utcára és ne kelljen félnie.
De látni kell azt is, hogy a közbiztonság hiányának egyik fõ forrása a szociális helyzet súlyossága. Amikor arra törekszünk, hogy javítsuk az életfeltételeket, nem csupán gazdasági, szociális feladatot, hanem nagyon fontos politikai célt is teljesítünk. Hiszen a rosszabbodó létfeltételek adnak talajt a szélsõséges nézeteknek és akcióknak, amelyek növelik az országon belül és a népcsoportok közötti feszültségeket.
Programunk számos intézkedést megfogalmaz az állampolgárok egészségének megõrzésére és javítására; nemzeti ügy az is, hogy milyen az emberek közérzete és egészségi állapota. Most, hogy nemrégiben egy autóbaleset meglehetõsen súlyos állapotban kórházba juttatott, nemcsak az élet és a halál választóvonalára érkeztem el, hanem átéltem, hogy mennyire kiszolgáltatott a beteg ember, és közelrõl láttam az agyonhajszolt orvosokat, a kimerült ápolókat, akik elsõsorban hivatástudatból végzik munkájukat. Ezúton is, itt is szeretnék köszönetet mondani nekik.
Személyes dolgaimról szólva hadd tegyek még egy kis kitérõt. Sokféle nevet adtak annak a szerkezetnek, amelyet hosszú heteken át kellett viselnem, jó néhány elmés megállapítás és néhány karikatúra is napvilágot látott, s bizony nem volt mindegyik kíméletes hozzám. Mégis úgy éreztem, megtiszteltetésnek kell vennem, hogy - akár ha humorosan is - foglalkoznak egy politikussal. Jóllehet mellékesnek látszik, de szerintem fontos, hogy milyen a politikus viszonya a közélethez, benne a humorhoz. Hogy tudomásul tudjuk-e venni, akinek nincs tele a hócipõje, annak is tetszhet a Hócipõ. (Derültség a bal oldalon.) Vallom, hogy az a politikus, aki csak a másról szóló humort tudja elviselni, aligha tud szót érteni az emberekkel.
Hiszem, hogy erõforrásunk lehet a stílus is, hogy meg tudjuk hallani és meg akarjuk hallgatni, amit az emberek mondanak, akár itt a parlamentben is, és azokat is, akik más véleményen vannak, mint mi. Szót kell értenünk egymással!
Ígérhetem, hogy ez a kormány nem fogja kioktatni a népet, hanem arra törekszik, hogy az állampolgárok minél többet tudjanak meg a körülményekrõl, a helyzetrõl, a lehetõségekrõl. Csak így remélhetjük, hogy pontosan megértenek bennünket, s észrevételeiket, javaslataikat idejében mérlegelhetjük.
A párbeszéd a társadalommal a politizálás olyan fontos feladata, amely olykor keservesen nehéz, de soha meg nem kerülhetõ. Mi nem leszünk a kirekesztés, az elhatárolódás, a gõg kormánya. A nyíltság, a beavatás, az õszinte hangnem lesz a mi stílusunk. És úgy véljük, a kapcsolatoknak ez a tisztességes formája érleli meg valamennyiünkben az együvé tartozás érzését.
A kormányzat vállalja a nyilvánosságot, sõt elvárja és eltûri a bírálatot. A döntés felelõsségét természetesen nem csökkenti a nyitott politizálás, a felelõsség mindig a döntésre felhatalmazottaké. A kormány valódi sajtószabadságot kíván s el akarja kerülni, hogy bárki beavatkozzon a politika területérõl a közszolgálati televízió és rádió mûsorpolitikájába. Véget akarunk vetni annak is, hogy súlyos közpénzeken kormánypárti sajtó mûködjék ebben az országban.
Tisztelt Országgyûlés! Magyarország sorsa, a kormány törekvéseinek sikere nagymértékben függ attól, hogy miként alakulnak a nemzetközi feltételek és mennyire képes a külpolitika a változásokhoz alkalmazkodni, képes-e a nemzetközi folyamatokat az ország javára kiaknázni. A lakosság joggal várja el a kormánytól, hogy építse Magyarország nemzetközi kapcsolatait, hogy azok hozzájáruljanak a környezet biztonságosabbá válásához, és hozzáférhetõbbé tegyék a gazdaság számára nélkülözhetetlen külsõ forrásokat és piacokat.
A kormány ennek megfelelõen három egyenrangú és egymással szorosan összefüggõ cselekvési irányt határozott meg külpolitikai programjában. Egyidejûleg kíván azon munkálkodni, hogy Magyarország szorosan kapcsolódjon a fejlett államokhoz, integrálódjon a fejlett államok nemzetközi szervezeteibe, és kölcsönös bizalomra építõ jó viszonyt teremtsen térségünk államaival. Támogatjuk a határainkon túl élõ magyarságot abban, hogy jogaik a nemzetközi dokumentumok és normák szerint nyerjenek elismerést, kapjanak garanciákat és érvényesüljenek a gyakorlatban.
Magyarország modernizációja, gazdasági-társadalmi fejlõdése és biztonsága szempontjából egyaránt elengedhetetlen, hogy mielõbb és az elérhetõ legkedvezõbb feltételekkel csatlakozzunk az Európa Unióhoz. A kormány hatékonyan fog dolgozni a csatlakozás elõkészítésén, gazdasági és jogrendszerünk ehhez szükséges átalakításán, a lakosság felkészítésén, s a szerzõdésekben biztosított továbblépési lehetõségeket kihasználva annak eléréséért, hogy a társulás az eddiginél több elõnnyel járjon a magyar gazdaság számára.
Külön is szeretném hangsúlyozni, hogy külpolitikánk legsürgõsebb feladata, hogy megkezdje azoknak a feszültségeknek a felszámolását, amelyek Magyarország és egyes szomszédai viszonyát terhelik. Ez a térség stabilitása, hazánk biztonsága, gazdasági érdekeink és nemzetközi megítélésünk szempontjából egyaránt elengedhetetlen. Szomszédainkhoz fûzõdõ viszonyunk javítása nélkül nincs arra sem esélyünk, hogy elõ tudjuk mozdítani az ott élõ magyar kisebbség helyzetének javulását, jogainak érvényesítését. A kormány ezért kész arra, hogy kezdeményezõen lépjen fel és ha szükséges, gesztusokat is tegyen. Kész arra is, hogy haladéktalanul tárgyalásokat kezdjen Szlovákiával és Romániával az általuk régóta szorgalmazott alapszerzõdésrõl. Ebben egyaránt rögzíteni kell a határok sérthetetlenségét - kimondva, hogy a szerzõdõ feleknek egymással szemben nincsenek területi követeléseik - és a kölcsönös kötelezettségvállalást a nemzeti kisebbségek jogainak maradéktalan érvényesülésére.
Többször is elmondtam: közjogi értelemben tíz- és félmillió magyar állampolgár miniszterelnöke kívánok lenni. Ez a kormány a választók bizalmából Magyarország lakosságának a kormánya. Ugyanakkor mélységesen átérzem személyes felelõsségemet és a kormánynak alkotmányban rögzített felelõsségét is a határainkon túl élõ magyarok sorsa iránt.
(10.00)
Meggyõzõdésem azonban, hogy ezt a felelõsséget nem hangzatos kijelentésekben, hanem a kisebbségi sorban élõ magyarok helyzetét valóban javító lépésekben kell kifejezésre juttatni. A kormány napirenden fogja tartani ezt a kérdést a szomszédos országokkal sorra kerülõ találkozókon, de nem úgy, mint az országainkat szükségképpen szembefordító problémát, hanem mint a térség stabilitása érdekében közösen megoldandó feladatot.
Biztos vagyok abban, hogy a nemzetközi realitásokkal számot vetõ Magyarország és a partner országok érdekeinek összehangolásán munkálkodó külpolitikával jelentõs mértékben meg lehet erõsíteni hazánk nemzetközi tekintélyét. Fokozni lehet az országunk iránti érdeklõdést és rokonszenvet, és ez törekvéseink széles körû nemzetközi támogatását fogja eredményezni. Éljünk azzal a ritka alkalommal, hogy ez az ország szabadon dönthet saját politikájáról, nincs ellensége, csak partnere és együttmûködésre kész szomszédja.
Tisztelt Ház! A második évezred utolsó öt évének nemcsak nemzeti évfordulói, a honfoglalás és az államalapítás példázzák az elválaszthatatlan kettõsséget, hogy egyszerre legyünk európaiak és magyarok. Európa - értelmezésünk szerint - azonban nemcsak egy földrajzi fogalom, hanem egy magatartásforma; a humanizmus, a felvilágosodás, a reneszánsz, a szabadság, az emberi jogok összessége is. Számunkra Európa egy kulcsszó, és egyetlen lehetõség, hogy nemzetünket is felemeljük. A kettõs feladat, a kettõs kötés nagyszerûsége késztetett arra, hogy a haza, a nemzet, a nép iránti elkötelezettségbõl tisztelettel és alázattal igent mondjak a felkérésre, hogy vállaljam a kormányfõi tisztet.
Hölgyeim és Uraim! Különbözõ beszédekben, visszaemlékezésekben, elemzésekben számtalanszor hallottunk hivatkozni az elmúlt 4 év, az elmúlt 40 év, régebben az átkos 25 év terheire, amelyek a magyar valóságra ránehezedtek. Én úgy vélem, hogy sokkal hosszabb idõszakról van szó. 1867-ben a Deák Ferenc- i kiegyezés soha nem tapasztalt virágzást, modernizációt indított el hazánkban. Ez a nagy fél évszázad az elsõ világháborúig tartott. Ám, ami azóta történt, kevés kivétellel mind növelte a nemzet terheit. Ebben az értelemben majd egy évszázad fölhalmozódott elõítéleteivel, rossz beidegzõdéseivel kell megbirkóznunk.
Manapság sok emberben él az a sejtés, többekben a növekvõ remény, hogy a magyar történelem elsõ szocialista és liberális koalíciója nemcsak egyszerû kormányalakítás, hanem szerencsés esélye a nemzeti felemelkedésnek, a nemzeti egység megteremtésének.
Minden hazáját szeretõ magyar állampolgárhoz fordulok, amikor felhívom õket, hogy közös erõfeszítéssel teremtsünk valóságot ebbõl a reménybõl. Legyen a mai nap egy új kiegyezés kezdete, amibõl fejlõdés, jólét és békesség fakad! Kérem tisztelt képviselõtársaimat, hogy vitassák meg és fogadják el a beterjesztett kormányprogramot! Köszönöm a figyelmet. (Hosszan tartó taps.)