DR. BIHARI MIHÁLY, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Az Országgyûlés Házszabálya a parlament alkotmánya, az úgynevezett belsõ parlamenti jog legfontosabb összetevõje.
A Házszabály jelentõségét mutatja az a tény, hogy a világ összes parlamentjében hosszú viták elõzik meg a Házszabály kidolgozását és elfogadását. Hosszú és éles viták kísérik mindaddig a Házszabály elõkészítését, amíg egy viszonylag stabil Házszabály el nem készül, és demokratikus eljárás keretében el nem fogadják.
A magyar parlament most olyan helyzetben van, amikor is feszített tempójú elõkészítés és nagyon dicséretes, konstruktív együttmûködés után egy hosszú távra alkalmas Házszabályt fogadhat el az Országgyûlés.
A modern parlamentek házszabályai egyszerre állandóak és rugalmasak, egyszerre hordozzák a kontinuitás és a változás elemét, sõt kezd elharapózni az a gyakorlat, hogy a parlamentek megválasztásuk után elsõ feladatként saját házszabályukat fogadják el, alkotják meg, illetve módosítják a korábbi házszabályt.
A magyar parlament most egyszerre alkothatja meg a parlament alkotmányának konstans, stabil elemeit, és egyszerre építheti be a Házszabályba azokat a racionális döntéshozatali és a parlamenti demokrácia érvényesülését biztosító aktuális szabályokat, amelyek az 1994. évi választások után kialakult parlamentre jellemzõek.
(11.30)
A Házszabályok persze nem az öröklétnek szólnak, és azt is el kell ismerni, hogy tökéletes Házszabály nincsen.
1848-ban Eötvös József, az akkori parlament házszabályának vitája kapcsán azt mondotta: "Fõ dolog a Házszabályoknál, hogy úgy alkottassanak, miszerint mellettök és általuk mindig jó törvényeket lehessen hozni, mégpedig a lehetõ legrövidebb idõ alatt." Igen, azt mondhatjuk, hogy legáltalánosabban valóban ez a Házszabály feladata, az, hogy elõsegítse a demokratikus és racionális döntéshozatalt és ennek következtében jó törvények szülessenek.
A benyújtott Házszabály tervezete a szabályozás tárgyát tekintve a teljességre, a komplexitásra törekszik; rendezi és szabályozza a parlamentnek mint testületnek, a parlamenti tisztségviselõknek, a parlament tagjainak, az egyéni képviselõknek és a pártok szerint szervezõdött parlamenti képviselõcsoportoknak, valamint a parlament munkaszervezeteinek jogait, kötelezettségeit, feladatait és felelõsségüket.
A parlament és a parlamenti képviselõk, bizottságok és frakciók tevékenységét természetesen nemcsak a Házszabály rendezi, hanem a Házszabály tulajdonképpen egy hierarchikus szabály- és normarendszer része. A hierarchikus norma- és szabályrendszert még kiegészítik a parlamentben kialakult szokások, elismert, bevett és meg nem kérdõjelezett, ezért stabilnak tekinthetõ viselkedési normák; az úgynevezett külsõ és belsõ parlamenti szabályok.
Tisztelt Országgyûlés! A modern parlamentek ma már racionálisan szervezett döntéshozó szervezetek, sõt döntéshozó munkaszervezetek. Ez a munkaszervezet egyrészrõl szuverenitási jogosítványokkal rendelkezõ döntéshozó hatalmi szervezet, másrészrõl magában hordozza az aktuálisan kialakult politikai tagoltságot, a pártpolitikai pluralizmust; a megoszlásokat és arányokat.
Azt gondolom, a Házszabállyal kapcsolatban igazként kell elfogadnunk az elõbb idézett eötvösi kiinduló tételt, hogy a Házszabálynak elõ kell segítenie azt, hogy a parlamentek jó törvényeket hozzanak. Ahhoz viszont, hogy jó törvények születhessenek, a Házszabály két alapvetõ követelménynek meg kell hogy feleljen: az elsõ a racionális döntéshozatal elõsegítése és biztosítása, a második a parlamenti demokrácia érvényesülésének biztosítása. A jó Házszabály segíti, némileg garantálja a racionális döntéshozatalt és a parlamenti demokráciát, a rossz Házszabály nagymértékben akadályozza, egy ponton túl pedig akár lehetetlenné is teheti a racionális döntések meghozatalát vagy a döntések racionális meghozatalát, és súlyosan sértheti a parlamenti demokráciát is.
A benyújtott Házszabály tervezete véleményem szerint minden tekintetben igazodik egyrészrõl a versengõ többpártrendszerek parlamenti demokráciájához, másrészrõl az aktuális politikai, hatalmi viszonyokhoz, a parlamenten belül a választások eredményeképpen kialakult erõviszonyokhoz és pártarányokhoz. A parlament most elindíthatja azt a gyakorlatot és szokást, ami a modern parlamentekre ma már jellemzõ, hogy elsõ feladatai között alkotja meg saját Házszabályát és hajtja végre rajta a szükséges módosításokat, kiigazításokat.
Tisztelt Országgyûlés! Jó házszabálya igazán csak demokratikus parlamentnek van, de ugyanakkor nem minden demokratikus parlament rendelkezik a racionális döntéshozatalt elõsegítõ házszabállyal. A diktatúrákban elfogadott parlamenti házszabályok egyszerûek, általában rövidek, világosan fogalmaznak, de többnyire úgynevezett partravetett jogszabályokból állnak. Elég, ha csak arra utalunk, hogy a rendszerváltást megelõzõ magyar parlament Házszabálya és alkotmánya is alanyi jogként elismerte és biztosította az országgyûlési képviselõk számára a törvénykezdeményezés jogát. Nyilvánvaló azonban, hogy az akkor megválasztott képviselõk ezzel az alanyi jogukkal nem élhettek.
A demokratikus parlamentek által elfogadott demokratikus házszabályok ugyanakkor értékelvû normák, politikai értékeken alapuló jogszabályok. Megkérdõjelezhetetlenül érvényesítendõ politikai értékek: a parlament fõ hatalmi jogosítványainak maradéktalan érvényesülése, a parlamenti szuverenitás biztosítása, ehhez a képviselõk immunitásának garantálása, a parlamenti nyilvánosság maximális kiterjesztése és érvényesítése, a parlamenti képviselõ egyénivélemény-nyilvánítási szabadságának teljes körû biztosítása és védelme, garanciák teremtése arra vonatkozóan, hogy a képviselõ a munkájához szükséges minden fontos információhoz hozzájusson, és ezeket az információkat a parlamenten belül születõ döntések meghozatala során korlátozás nélkül, meggyõzõdése, szakmai felkészültsége szerint alkalmazza.
A Házszabály megkérdõjelezhetetlen, axiomatikus elve a parlamenti többség hatalmának érvényesítése, s ezzel egyidõben a parlamenti kisebbség oltalmazása, olykor pozitív diszkrimináció alkalmazása a parlamenti kisebbségek javára. Nem azért, hogy a kisebbség a parlamenti többség akaratának érvényesülését megkérdõjelezhesse, hanem azért, hogy a kisebbségi vélemény részese lehessen a parlamenti döntéshozatal folyamatának és esélyük legyen arra, hogy kisebbségi véleményüket esetleg többségi véleményként fogadtassák el; a nyilvános vita, a nyilvános politikai okoskodás és érvelés révén a parlamentben és a parlamenten kívül egyaránt.
A modern parlamenteknek erõs, a kormányzati apparátust ellenõrzõ jogosítványaik vannak, de ezek a jogosítványok nem lehetnek olyan erõsek, hogy parlamenti kormányzás jöjjön létre. Nemcsak a parlament, hanem a kormányzati apparátus, az igazságszolgáltatás, az Alkotmánybíróság és további hatalmi intézmények autonómiáját is tiszteletben kell tartania a parlamentnek és a parlament Házszabályának.
A hatpárti egyeztetés után a parlamentnek benyújtott Házszabály tervezete végül is 146 §-ból áll, éppen duplája a jelenleg hatályos 8/1989-es országgyûlési határozattal elfogadott Házszabálynak. A Házszabály tervezete épít az alkotmányban és más törvényekben, így az országgyûlési képviselõk jogállásáról szóló törvényben elfogadott rendelkezésekre, harmonikusan illeszkedik a magyar alkotmányos jogrendszerbe és törvények közé. Ugyanakkor támaszkodik az elmúlt négy év tapasztalataira, figyelembe veszi az elmúlt négy év alatt kialakult szokásokat, a modern parlamentek történelme során kialakult parlamenti házszabályok átvehetõ intézményeit és az elõbb felsorolt politikai értékeket.
A Házszabály tervezete jónéhány új intézményt tartalmaz, olyanokat, amelyeket a magyar parlamentarizmus története nem ismert, érvényesítésük és alkalmazásuk elképzelhetetlen lett volna mind a tradicionális magyar parlamentek mûködése során, mind a diktatúra idõszakának parlamentjében. Anélkül, hogy részletesen sorra venném ezeket az új elemeket vagy a részben és esetleg jelentõsen módosított új intézményeket, csupán a figyelemfelhívás céljából szeretnék utalni néhány olyan, a racionális döntéshozatalt elõsegítõ intézményre, amely remélhetõleg nemcsak új, hanem hosszú távon beváló intézménye lesz a magyar parlamenti jognak.
A Házszabály tervezete új intézményként honosítja meg a parlament bizottságaiban a bizottsági tagok helyettesítését. A helyettesítés lehetõsége mellett azonban szigorú szabályokkal védi a parlamenti bizottságok autonómiáját, mûködõképességét és állandóságát.
Fontos, új eleme a Házszabály tervezetének a bizottsági és a plenáris ülésen való jelenlétre ösztönzés. A plenáris ülések tárgysorozatba vett szavazásairól való igazolatlan hiányzás esetén tiszteletdíj-csökkentés szankcióját írja elõ a Házszabály tervezete. Ez részben megfelel a társadalmi követelményeknek, de megfelel a parlamenti döntéshozó munkán belül a kollegalitás és a politikai felelõsség igényeinek.
A tervezetben fontos racionalizáló szabály a felszólalási módok, típusok szabályozása, elkülönítése és az, hogy a parlament bármely javaslat tárgyalását elõre meghatározott idõkeretben folytathatja le. Az idõkeret kérésére vonatkozó szabályok ugyanakkor demokratikus garanciákat is adnak arra vonatkozóan, hogy alapvetõ jelentõségû témák esetében az idõkeretet ne lehessen túl röviden meghatározni, oly rövidre szorítani, hogy a parlament egyszerûen a kormányzat, a parlamenti többséggel rendelkezõ kormányzópártok szavazógépezetévé váljék.
Egyértelmûbbé és pontosabbá váltak a parlament ülését vezetõ elnök jogai arra az esetre vonatkozóan, hogyha a parlamenti képviselõ túl hosszan vagy ismételten eltér a tárgytól vagy másokat sért meg.
(11.40)
A tárgyra térés és a rendreutasítás megismétlése után a szómegvonás szankciójával élhet a Ház elnöke.
A parlamenti fegyelmi jog véleményem szerint ugyan nem erõssége a tervezetnek, de a tapasztalatok alapján ez a rész bármikor javítható, kiegészíthetõ és pontosítható.
Fontos ésszerûsítõ szabálya a Házszabály tervezetének az, hogy a vita lezárását már 15 képviselõ vagy az elõterjesztõ javasolhatja. Ezt a racionalitást azonban ellensúlyozza az a demokratikus garancia, hogy minderre csak akkor kerülhet sor, ha már minden képviselõcsoport elmondta a maga véleményét, és még ezután is öt percben összegezheti az adott témával kapcsolatos álláspontját.
Kiemelésre érdemes a Házszabály tervezetének a bizottságok esetében a határozatképesség és a tanácskozóképesség elválasztása. Ehhez kapcsolódik az is, hogy a tanácskozóképességet csak akkor kell vizsgálni, ha azt valamelyik bizottsági tag kéri. Ez a szabály nem a hiányzásnak akar tág teret adni, hanem a bizottsági munkát kívánja gördülékenyebbé tenni.
A bizottsági munkát szolgálja az a talán elsõ olvasásra meghökkentõen szigorú szabály, amely szerint határozatképtelenség esetén az ugyanazon napirendi pontokra újra összehívott bizottság - 24 órán túl vagy 24 órán belül - határozatképes, amennyiben - s ezek a demokratikus garanciák, amelyek ellensúlyozzák a racionalizálásra vonatkozó törekvéseket - egy ellenzéki, egy kormánypárti képviselõ és az elnök jelen van, illetve a 24 órán belülre újra összehívott bizottság esetében amennyiben a bizottsági tagok 50 százaléka, köztük legalább egy ellenzéki képviselõ jelen van és az ülés megtartása mellett szavaz.
Úgy vélem, hogy ebben az esetben nem abból az ad absurdumig vitt lehetõségbõl kell kiindulni, hogy a bizottság elnöke, a bizottság egyik kormánypárti és egy ellenzéki képviselõje is, tehát akár három fõ is bizottsági döntést hozhat, hanem azt kell látni ebben az elõírásban, hogy ez a rendelkezés a tanácskozó- és a határozatképesség megteremtésére és biztosítására ösztönzi a képviselõket.
Az egyik legfontosabb, az alkotmányban is biztosított és a Házszabályban megismételt jog az, hogy minden képviselõ kezdeményezhet törvényjavaslatot. Az egyéni képviselõi törvényjavaslat parlamenti tárgyalása elé azonban korlátozó, terelõ, lassító szabályokat és garanciákat épít be a Házszabály tervezete. A képviselõi törvényjavaslat tárgyalásához bizottsági támogatásra van szükség. Ez látszólag megakadályozza vagy megakadályozhatja a képviselõt abban, hogy a törvény kezdeményezése után a benyújtott törvényjavaslat a plenáris ülésre kerüljön.
A racionalizáló szabályt itt is egy demokratikus intézmény egészíti ki, nevezetesen az, hogy bizottsági elutasítás esetén a frakcióvezetõnek még mindig joga van arra, hogy a plénum elé terjessze a bizottság által nem támogatott, egyéni képviselõ által benyújtott törvényjavaslatot.
Elméleti és gyakorlati vitát lehetne természetesen folytatni arról, hogy vajon a törvénykezdeményezés és a törvény-elõterjesztés azonos-e, vagy pedig a törvénykezdeményezés a megfelelõ parlamenti fórumhoz való benyújtást foglalja magában, de nem jelent alanyi jogot arra, hogy a képviselõ által benyújtott törvényjavaslat az Országgyûlés plénuma elé is kerüljön. A törvény elõterjesztése már a plénumra vonatkozó jogosítvány. Úgy gondolom, hogy ezt a jelentõs, alkotmányban is biztosított demokratikus jogot éppen a hamarosan meginduló alkotmányozási folyamat keretében újra kell gondolni, újra kell fogalmazni és pontosítani lehet.
Az évszázados magyar parlamenti jog a képviselõ abszolút szabadságából indult ki. Megkérdõjelezhetetlen joga volt a képviselõnek a törvénykezdeményezés, a parlamenti hozzászólás, akárhányszor, akármilyen idõtartamban. Tökéletes volt személyének védelme a mentelmi jog széles körû biztosításával. A képviselõ abszolút szabadsága a testületi munka rovására is érvényesült, és a döntéshozatalt adott kérdésben lehetetlenné is tudta tenni. A parlamenti obstrukció intézményét sokan a magyar parlamenti jog legalapvetõbb szabadságaként értelmezték. Az 1908-as, úgynevezett Tisza István-féle házszabály-módosítás, majd az 1927-es házszabály is a képviselõ abszolút szabadságából eredõ anomáliákat kiiktatta a magyar parlament életébõl. Az obstrukció, ha azt elvi és jogtechnikai szinten elemezzük, visszaélés a kisebbségi jogokkal és garanciákkal és a Házszabály joghézagainak a kihasználása.
A modern parlamenti jog, így a benyújtott Házszabály-tervezet is garantálja a képviselõ egyéni parlamenti jogait, de ugyanakkor védi a bizottságokat és a parlament testületét az egyes képviselõk vagy a kisebbség túlhatalmától, attól, hogy parlamenti szabadságjogaikkal visszaélve lehetetlenné tegyék a többségi akarat érvényesítését és a racionális testületi és döntéshozatali munkát.
Nehéz megtalálni a megfelelõ kompromisszumokat a képviselõk parlamenti szabadsága, a kisebbségek oltalmazása és a többség szabadságjogai, valamint az ésszerûség követelményei között. Úgy vélem, hogy a Házszabály tervezete elég jó megoldásokat kínál ezen jogok és garanciák harmonizálására.
A parlament minél racionálisabb mûködését elõsegítõ intézmények és eszközök mellett természetesen legalább ennyire fontosak és jelentõsek azok az új vagy részben korrigált és pontosított intézmények, amelyek a parlamenti demokráciát erõsítik. A bizottságok felállításával és összetételével kapcsolatban emelhetõ ki az a demokráciát erõsítõ szabály, amely szerint vizsgálóbizottság felállítását már 77 képviselõ eredményesen kezdeményezheti, és amely lehet paritásos összetételû és megoszlású is. Sõt, amennyiben a kormányzati tevékenység ellenõrzésére vagy azzal kapcsolatos ügy kivizsgálására jön létre a vizsgáló- bizottság, akkor ennek a vizsgálóbizottságnak az elnöke mindenképpen ellenzéki képviselõ kell hogy legyen.
Úgy gondolom, hogy fontos demokratikus garancia az is, hogy az egyenlõtlenekre is egyenlõ mércét alkalmaz a Házszabály akkor, amikor a tanácskozások idõkeretének a meghatározása során úgy rendelkezik, hogy a kormányzópártok és az ellenzéki pártok egyenlõ idõkeretet kapnak, függetlenül attól, hogy milyen a parlamenten belüli arányuk. A kormányzópártokat és az ellenzéki pártokat külön-külön megilletõ idõkeret további elosztása során is kétféle igazságossági elvet alkalmaz a Házszabály tervezete, nevezetesen az osztó és a kiegyenlítõ igazságosság elvét. Ide tartozik az a szabály is, hogy az idõkeretben folytatott bizottsági vita esetén a képviselõcsoportok idõkerete is azonos, függetlenül attól, hány képviselõt delegáltak a bizottságba.
Az ésszerûsítõ szabályokat korrigálják és részben korlátozzák a demokratikus garanciák, így például az a rendelkezés, hogy a bizottságban elhangzott kisebbségi véleményt vagy véleményeket a plénumon ismertetni lehet.
A plurális demokrácia nemcsak elismeri és tûri, hanem szervezi is a pluralitást, a vélemények sokféleségét, a sokféleség érvényesülését, mivel az igazság nem feltétlenül a többséghez kötött jogosítvány.
Nagyon fontos új, demokráciát elõsegítõ eleme a Házszabály tervezetének az a rendelkezés, amely lehetõvé teszi azt, hogy az országos érdekképviseleti szervek bejelentés alapján regisztrálásra kerüljenek az Országgyûlés fõtitkára által, és a bejelentett és regisztrált érdekképviseleti szervek jegyzékét a Magyar Közlönyben közzétegyék. Így biztosítékot szerezhetnek a valódi bázissal és tagsággal rendelkezõ országos érdekképviseleti szervek arra vonatkozóan, hogy a bizottsági vitákra, akár állandó jelleggel is, meghívják õket, a döntés-elõkészítés folyamatába bevonják õket, és döntésbefolyásoló szerepük a parlament szuverenitásának és a parlamenti bizottságok autonómiájának sérelme nélkül érvényesülhessen. Ajánlani lehet a parlamenti bizottságok számára, hogy saját maguk döntsék el azt, hogy e jegyzékbõl mely szervek állandó jelenlétét tartják szükségesnek és biztosítanak számukra állandó meghívotti státust.
(11.50)
A Házszabály tervezete egyértelmûvé tette és garanciákkal támasztotta alá az interpellálás, a kérdésfeltétel és az azonnali kérdésfeltétel lehetõségét. Meg kell mondani, hogy kevés parlament biztosítja ezt a három, egymással összefüggõ intézményt: az interpellációt, a kérdésfeltevés lehetõségét, kiegészítve a személyes válaszadás kérésének lehetõségével és az azonnali kérdések és válaszok intézményét.
A gyakorlat fogja eldönteni azt, hogy megél-e egymás mellett a politikai ellenõrzésnek és felelõsségre vonásnak ez a három sajátos intézménye, vagy valamelyik háttérbe szorítja a másikat és esetleg feleslegessé teszi azt.
Úgy gondolom, hogy érdemes kipróbálni és érdemes a gyakorlat alapján egy év múlva visszatérni, majd remélhetõleg véglegesen szabályozni ezeket a speciális felelõsségérvényesítõ és ellenõrzõ intézményeket.
A parlament elsõsorban törvényeket hoz, határozatokat fogad el, kötelezõ érvényû döntéseket alkot.
Emellett azonban a parlament a politikai nyilvánosság centruma. A politikai nyilvánosság legfontosabb intézménye is. Ezért nagyon fontos a politikai vitanap intézményesítése, szabályokhoz kötése és annak biztosítása, hogy 77 képviselõ már eredményesen kezdeményezheti politikai vitanap beiktatását a parlament rendjébe.
Fontos azonban az is, hogy a politikai vitanapok ne szoríthassák háttérbe a parlament törvényalkotó munkáját. Ezt a célt szolgálja az, hogy egy képviselõ egy parlamenti idõszakban maximum kétszer kezdeményezheti politikai vitanap tartását.
Egy-egy parlamenti idõszakon belül azonban így is akár 10-12 politikai vitanapra is sor kerülhet, ami kellõ garanciát ad arra, hogy a parlamentben megjelenjenek a parlamenten kívüli társadalmi közegben és környezetben felvetõdõ politikai konfliktusok, feszültségek, megmutatkozhassanak a véleményeltérések, anélkül, hogy döntéshozatali kényszerben lenne a parlament.
A politikai vitanapon tehát nem a számarány, nem a szavazási fegyelem dönti el egy-egy véleménynek a megnyerõ képességét, hanem az elõadó érvrendszere, a logikus gondolatmenet, a társadalmi tényekre alapozott elõadás.
Új, demokráciát elõsegítõ intézkedése a Házszabály-tervezetnek az, amelyik a bizottságok számára kötelezõen írja elõ azt, hogy a kinevezése elõtt meghallgatott minisztert évente legalább egyszer kötelesek meghallgatni.
Tisztelt Országgyûlés! A példákkal is azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a két fõ elvet, amelynek meg kell hogy feleljen a Házszabály, hogyan próbálja meg a Házszabály tervezete egymásra tekintettel érvényesíteni, olykor egyiknek, olykor másiknak erõsebb, szélesebb kifutási teret biztosítani. A két elv gyakran ütközik egymással. Az ésszerû döntéshozatalra törekvés olykor, mégha minimális mértékben is, de korlátozza a demokráciát, a demokrácia objektív technikáinak az érvényesítése olykor nehezíti az ésszerû döntéshozatalt.
A két elv harmonizálása során azonban külön kell választani a döntéshozatal ésszerûsítésére való törekvést a demokrácia érvényesítésének elvétõl. Míg a racionális döntéshozatal elõsegítése során megelégedhetünk azzal, hogy ha a parlament rendre, hosszú távon kielégítõen racionális döntéseket hoz, addig a demokrácia érvényesítése során azonban nem elegendõ a kielégítõ demokrácia vagy az erre való törekvés, hanem a demokrácia maximalizálására kell törekedni.
Tisztelt Országgyûlés! Bibó István a demokráciát olyan objektív technikák összességeként értelmezte, amelyben a szabadság és az egyenlõség együttesen érvényesül. A parlamenti Házszabály tervezetében megtalálhatók azok az objektív technikák, intézmények, jogosultságok és kötelezettségek, amelyek egyidejûleg biztosítják a képviselõ, a parlamenti bizottságok és végsõ soron a parlamentnek mint testületnek a szabadságát, autonómiáját, szuverenitását, továbbá a választók demokratikus akarata alapján megválasztott képviselõk jogi egyenlõségét.
Az objektív technikákon és eszközökön túl a parlamenti Házszabály megfelel azoknak a történetileg elfogadott és kijegecesedett politikai és jogi értékeknek is, amelyek nélkül modern demokrácia, pozitív értékekre alapozott hatalmi szerkezet nem létezik.
A demokrácia és a racionalitás elveinek harmonizált egységét adja véleményem szerint a benyújtott Házszabály-tervezet, bár nem ringatom magam abban az illúzióban, hogy tökéletes Házszabály-tervezetet alkottak a hat párt szakértõi. De állítom, hogy a magyar parlamentarizmus történetének idõtálló és a parlamenti demokrácia és a racionális döntéshozatal követelményeinek egyaránt magas színvonalon megfelelõ tervezetet nyújtott be a hat párt szakértõje.
Mindezek alapján tisztelettel ajánlom az országgyûlésnek és javasolom, hogy fogadja el a benyújtott Házszabály-tervezetet már csak azért is, hogy minél elõbb annak alapján folytathassa munkáját.
Köszönöm a figyelmet! (Taps.)