DR. TROMBITÁS ZOLTÁN, a Fidesz képviselõcsoportjának vezérszónoka:
Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az elõzõ parlament négy éve alatt nem sikerült egy új Házszabályt tetõ alá hoznunk. Elõször én azt gondoltam, hogy ez nagy baj, mert a Ház nem tud megfelelõ módon mûködni, azonban így utólag visszatekintve az elmúlt négy év gyakorlatára, azt hiszem, végül is szerencsés volt az a helyzet, hogy nem alkottunk meg egy új Házszabályt, mert így e Házszabály elkészítésénél figyelembe vehettük mindazokat a tapasztalatokat, amelyeket az elmúlt négy év alatt sikerült szereznünk a parlament mûködése kapcsán.
Utoljára szólok a vezérszónokok közül, s ez eléggé kimeríti a szónok számára azokat a lehetõségeket, amelyek a Házszabály kapcsán elmondhatók, azonban másfelõl biztosít egy olyan lehetõséget is, hogy képes vagyok reagálni az elõttem elhangzott vezérszónoklatokra is, s ez másik oldalról nyilván egy elõnyt jelent.
Így nem kívánom részletesen elemezni a Házszabály megszületésének módját, hiszen ezt elõttem szóló képviselõtársaim már részletesen elemezték és megtették.
Nem kívánom részletesen elemezni az új Házszabály különbözõ pontjait és rendelkezéseit sem, csak néhánnyal szeretnék kimerítõbben foglalkozni.
Hack Péter tegnap beszélt az ellenzék számára juttatott példa nélküli jogokról. Errõl szeretnék néhány szót szólni. Való igaz, hogy ez a Házszabály az ellenzéki jogköröket az elõzõ Házszabályhoz képest lényegesen kibõvíti, s ezt a magunk részérõl szerencsésnek tartjuk.
A nyugat-európai házszabály-gyakorlat fejlõdése azt mutatja - és itt gondolok elsõsorban az osztrák, a német vagy a skandináv házszabályokra -, hogy egyre több kérdést a képviselõház nem többségi alapon, szavazásokkal dönt el, hanem egyre több olyan procedúra kerül be a házszabályokba, amit szavazásokon kívül döntenek el, amelyekhez bizonyos számú aláírás, bizonyos számú benyújtó képviselõ javaslata szükséges. Általában egyötödhöz, egynegyedhez, egyharmadhoz, kétötödhöz kötik a szükséges benyújtó képviselõk arányát. Van ahol ezt számokban határozzák meg, illetve van ahol a frakció jogai bõvülnek ki.
Magyarországon ez az új Házszabály a frakciók jogait kibõviti, s ezt helyesnek tartjuk, jó ez az irány, ami felé megyünk. Ez természetesen együtt jár azzal, hogy egy egyéni képviselõi jogokról való lemondás is megtörténik ezzel párhuzamosan, de azt tudomásul kell vennünk, hogy a racionális munka és a törvényalkotás értelmében ezekre a mechanizmusokra szükség van.
Sokan bírálják persze a parlamentet - és a világon mindenütt a parlamenteket -, hogy túl lassú a törvényalkotási procedúra, túl lassú az a mûködés, ahogy a parlamentek elvégzik ezt a munkát. Ez azonban sok helyütt nem baj. Az Egyesült Államokban, annak legtöbb államában inkább kifejezetten gátakat építenek be azzal szemben, hogy túl gyors legyen ez a munka. A demokrácia nyilván lassabban dolgozik, mint a diktatúra, de ennek megvan az az elõnye, hogy sokkal kimunkáltabbak, több érdek jelenhet meg a törvényekben, és ezáltal jobb lesz a törvényalkotás.
Bihari Mihály ezzel kapcsolatban idézte is Eötvös József 1848-as beszédét, ahol a gyors és a jó törvényalkotásról beszélt Eötvös. A jó az megmaradt, és egyetértünk: a gyors az nem mindig biztos, hogy jó, de természetesen racionális idõkeretben kell tartani.
(14.50)
A kisebbségi jog védelmét a házszabályokban és a törvényekben természetesen máshol, Nyugat-Európában is biztosítják, de nemcsak ez a legfontosabb védelem a kisebbségnek, hanem a szokásjog is igen sok dolgot szabályoz, elsõsorban az angolszász államokban. Nálunk sem baj talán - amint mondtam már -, hogy most születik meg a Házszabály, mert az elmúlt négy év tapasztalatait sikerült ebbe a javaslatba beépítenünk. Ilyen például az idõkeretben történõ tárgyalás intézményének a Házszabályban való pontos rögzítése vagy az ügyrendi vita intézményének bevezetése is - ezekben az esetekben is az elmúlt négy év tapasztalataiból indultunk ki.
A vitában már többször elhangzott és talán az egyik legfontosabb kérdéskör a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozásának lehetõsége, melyet az új Házszabály nem többségi határozathozatallal, hanem a képviselõk egyötödének javaslatára tesz lehetõvé. Ez szintén nyugat-európai példa, általában a nyugat-európai házszabályok kisebbségi jogként határozzák meg a vizsgálóbizottságok felállításának lehetõségét; itt ez a 20 százalékos arány az, ami példa nélkül álló. Valóban van ehhez közeli, de nem ilyen alacsony. Persze ehhez figyelembe kell vennünk azt, hogy a nyugat-európai választási rendszerekbõl adódóan, amelyek három ország kivételével arányos választási rendszerek, ezekben az országokban valóban nehezen alakulhat ki ilyen nagy parlamenti támogatást élvezõ kormányzat, mint ami Magyarországon kialakult, tehát nem szükséges ilyen alacsony részvételre leszállítani a kisebbségi jogok támogatását, hogy azok érvényre juthassanak. Ehhez a 20 százalékhoz hasonló az arány Németországban, a Német Szövetségi Gyûlés Házszabályában 25 százalékot írnak elõ a vizsgálóbizottság létrehozására. Ott azonban nem érvényesül az a korlát, ami nálunk viszont van, hogy ülésszakonként egy képviselõ az aláírásával legfeljebb két vizsgálóbizottság létrehozását támogathatja. Ott 25 százalékhoz van kötve, viszont korlátlan számú bizottságot támogathat egy-egy képviselõ.
Fontos kisebbségijog-kiszélesítésnek gondoljuk, hogy a kivételes eljárás az eddigi kétharmados szavazás és támogatás helyett ezentúl négyötödös támogatással mehet csak. A parlament egyik legfontosabb feladata az hogy az ország nyilvánossága elõtt kell, hogy megvitassa a törvényjavaslatokat, itt hangozzanak el a pro és a kontra érvek, az ellenzék itt tudja elmondani az ellenvetéseit, és ha van, itt tudja felmutatni azt az ellenzéki alternatívát, amit a kormányzat elképzeléseivel szemben támogatni tud. Mint tudjuk, a kivételes eljárás esetében egy bizottságban zajlik le a vita, tehát ebben az esetben bármilyen sajtóvisszhangot kapjon is egy bizottsági tárgyalás, azt a közvélemény nyilván nem tudja úgy figyelemmel kísérni és nem kap olyan nyilvánosságot, mintha a parlament plenáris ülésén történne meg ez a vita.
Ezért nagyon fontos az, hogy kivételes eljárásra valóban csak azok a törvényjavaslatok kerüljenek, amelyek oda valók, tehát arra használjuk a kivételes eljárást, amire való. Amikor ezt az intézményt az elõzõ parlament bevezette, akkor hosszas viták folytak az ügyrendi bizottságban, hogy pontosan hol is vonjuk meg ennek a kivételes eljárásnak a körét. Magam is részt vettem ezeken a vitákon, és sikerült sok garanciális elemet beépíteni a kivételes eljárás szabályai közé - például ilyen a bizalmatlansági indítvány felvetése a kivételes eljárás során. A mai kormányzati többség figyelembevételével a kétharmados szavazás nyilván nem jelentene különbséget az egyszerû többségû szavazáshoz képest, éppen ezért örömmel fogadtuk azt a lehetõséget, hogy meg tudtunk egyezni a hatpárti tárgyalás során kormánypárti képviselõtársainkkal abban, hogy ezt négyötödre emeljük fel. Így valóban egy bizonyos konszenzuskényszer van abban, hogy nem lehet fontos, és a társadalom széles rétegei számára érdeklõdésre számot tartó törvényjavaslatokat kivételes eljárásra utasítani. Azt gondolom, ahogy az elõzõ parlamentben, úgy ebben a parlamentben is lesz az ellenzéknek annyi konstruktivitása, hogy azok a törvények, amelyek ilyen eljárással lefolytathatók, ezentúl is ezen a módon mehetnek, és ez nem képezi akadályát a parlament plenáris ülésének.
Egy egész pici kitérõt engedjenek meg ennek kapcsán. A jelenlegi vita folyamán jutott eszembe, hogy az új Házszabályban az a rendelkezés, miszerint a Ház elnöke mindig egyszer az ellenzéki, egyszer a kormánypárti oldalon felszólaló képviselõnek adja meg a szót, valóban nagyon jó. A régi, '45 elõtti parlamentekben ez bevett gyakorlat is volt, az elmúlt években nálunk is igyekeztek az elnökök ehhez tartani magukat. Azonban a mai vita is azt mutatja, hogy az erõsorrend nem mindig megfelelõ az igazi vita kialakulására. Bár ma éppen egy olyan elõterjesztést tárgyalunk, amiben széles körû az egyetértés, de ha megfigyeljük, elõször az elõadó, Hack Péter szólt, majd a bizottsági elõadó, akik szükségszerûen a többségi véleményt közvetítették, majd az MSZP elõadója, utána az SZDSZ elõadója következett, tehát négy kormánypárti felszólalás jött egymás után, utána pedig négy ellenzéki felszólalás. Ez tehát nem szerencsés; szerencsésebb lenne ebben a helyzetben, ha itt is felváltva, és nem az erõsorrendnek megfelelõen szólalhatnának meg a képviselõk, mert egyrészt jobban kialakulhatna a vita, és akik figyelnek a vitánkra, a sajtó, illetve a közvetítést a rádión és a tévén figyelõk, jobban érezhetnék a különbségeket, és valóban egy vitát láthatnának.
A Házszabály a nyilvánosság kérdését is több helyen rendezi. Egy pontra térnék ki, amit javasoltunk - és ezt a hatpárti egyeztetés el is fogadta -, hogy a jegyzõkönyveket és a parlamenti naplót ezentúl nemcsak a képviselõknek és a Házszabályban egyébként felsoroltaknak - tehát minisztereknek stb. - kell elküldeni, hanem az egyetemi és a megyei könyvtáraknak is egy-egy példányban. Ez mind azt szolgálja, hogy azok a polgárok, akik figyelemmel akarják kísérni- és a rádióból, tévébõl nyilván nem tudják ezt állandóan megtenni -, ne csak az Országgyûlés könyvtárában, hanem a könyvtárakban is hozzá tudjanak férni a parlamenti ülések jegyzõkönyveihez.
Az eddigi rossz gyakorlat az volt az általános és részletes vita újramegnyitásával kapcsolatban, hogy számtalanszor, bármilyen kérésre az éppen soros elnök újból megnyitotta a részletes, illetve az általános vitát - ez szerintem rossz gyakorlat volt. Éppen ezért, ebbõl a gondolatból is kiindulva arra jutottam, hogy nem ártana az új Házszabályban még azt a lehetõséget is megtiltani, hogy az általános és a részletes vitát újra megnyissuk. Ugyanis abban az esetben, amennyiben valamilyen különleges ok mégis feltétlenül szükségessé teszi ezt számunkra, akkor már ott van a Házszabályban az az új rendelkezés, amely a képviselõk négyötödének szavazatával biztosítja a Házszabálytól való eseti eltérés lehetõségét. Tehát ha egy ilyen érv felmerül és ez valóban megfelelõen súlyos és komoly, akkor ezt meg lehet tenni. A koherenciazavarra sem lehet már hivatkozni, hiszen a Házszabályban több rendelkezés is megakadályozza azt, hogy ilyen zavarok létrejöhessenek - már az elmúlt parlamentben is mûködött ez -, illetve a most bevezetendõ, a zárószavazás és a részletes szavazások közötti egyhetes eltérés szintén lehetõvé teszi az ilyen zavarok feltárását.
Volt néhány olyan kérdés, amivel természetesen nem értettünk egyet, de tudomásul vesszük azt, hogy nyilván mindenkinek engedményeket kell tenni, így mi is számos engedményt tettünk a tárgyalások során. Nem kívánom ezeket felsorolni, csak egy pontra engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet.
Az elnöki jogköröknél mi is támogattuk volna azt az elképzelést - ha jól emlékszem, egyik képviselõtársam késõbb ezt módosító indítványban külön benyújtotta, nem Fideszes, hanem valamilyen más párti parlamenti képviselõ -, hogy az az elnök, aki egy témában hozzászól, azon törvény vagy határozati javaslat kapcsán ülést és szavazást már ne vezethessen. A régi, '45 elõtti házszabályoknak mindig része volt egy ilyen rendelkezés; a költségvetés tekintetében csak arra a fejezetre vagy arra a címre szorítkozott a korlátozás az elnökre vonatkozóan, egyébként nem szólhatott hozzá a törvényjavaslat kapcsán - nem is volt gyakorlat az elnök vagy az alelnökök hozzászólása.
(15.00)
Ez mind azt szolgálta, hogy az elnököt egy pártatlan szerepkörben tartsa meg, és amennyiben ebbõl a pártatlanságból egy hozzászólásra az elnök kimozdult, abban az esetben már abban a tárgykörben ülést nem vezethetett. Hogy ez mennyire jellemzõ volt, egy példát is engedjenek meg, hogy elmondjak.
A század elején elõfordult egy elég különleges eset a felsõházban, amikor egy vita kapcsán a kormány javaslata mellett és a kormány javaslata ellen ugyanannyi voksot adtak le. Egyenlõ volt tehát a szavazás, és az elnöknek, a Ház elnökének kellett eldöntenie azt, hogy melyik oldalt támogatja a voksával. Az elnök kormánypárti képviselõ volt természetesen, és éppen ezért nem tudott kibújni a kormánypárti képviselõség voltából, a kormányt kellett hogy támogassa a voksával, de mint pártatlan elnök nem engedhette meg magának ezt a lépést, éppen ezért az adott pillanatban az elnök a kormány mellett szavazott, majd lemondott a Ház, a felsõház elnöki tisztségérõl.
Tehát ez a példa is illusztrálja azt, hogy a pártatlanságot, az elnök pártatlanságát milyen fontosnak tekintették a régebbiekben. Ezt a mi megoldásunkat és ezt a javaslatot, amit mi is támogattunk, sajnos, nem fogadták el az elõzetes tárgyalások során.
Egyetlenegy szakaszra azt gondolom, hogy a részletes vitában érdemes kitérni, nyilván a külön szakaszok értelmezésérõl. De egyetlenegy szakaszra azért engedjék meg, hogy fölhívjam a képviselõtársaim figyelmét. Ez pedig a 105. szakasz (3) bekezdése, amely meglehetõsen új megoldás. Ez a következõrõl szól, fölolvasom: azokról a módosító javaslatokról, kapcsolódó módosító javaslatokról, amelyekkel a kormány egyetért, az Országgyûlés egy szavazással szavaz. Bármely képviselõcsoport vezetõje írásban kérheti, hogy valamely módosító javaslatról, kapcsolódó módosító javaslatról az Országgyûlés külön szavazzon.
Ez egy óriási lehetõség persze a kormány számára, hogy egyben szavaztasson számos javaslatról. Ezzel megfelelõ módon vissza is lehet élni. A tárgyalásokon volt annyi bizalom az ellenzék részérõl is, hogy támogatta ezt az elképzelést is abban a reményben, hogy természetesen nem fog a kormányzat visszaélni ezzel a lehetõséggel, ami ugyanakkor igen sok parlamenti idõt szabadíthat fel a szavazások alól értelmesebb vitákra fordíthatóan. Ez a kérdéskör azonban nincs megfelelõen szabályozva, és még a következõ egy-két napi bizottsági vitákban megfelelõen talán újra kéne gondolni ezt a helyzetet. Ugyanis itt két pontra gondolok. Az egyik az, hogy mikor kell nyilatkoznia a kormánynak, tehát mikor kell a kormánynak azt megmondania, hogy mely pontokról kéri ezt a szavazást, és a javaslat tulajdonképpen: egy lehetõ részletes vita végén haladéktalanul meg kell mondania a kormánynak, hogy mik azok a pontok, amelyekrõl egybõl kéri a szavazást. A másik kérdés, ami ezzel kapcsolatban fölmerül, az, hogy a frakcióvezetõk mikor kérhetik a külön szavazást az egyes pontokról. Ez természetesen egy garancia, ami be van építve, hogy a kormány ne élhessen vissza ezzel a jogkörével. De ahhoz, hogy a forgatókönyvet - és ez egy technikai jellegû szempont - el tudják készíteni, és az elnök szavaztatni tudjon, a frakcióvezetõk ezt a kérést a szavazás napja elõtt legalább két nappal elõbb el kell hogy juttassák a házelnökhöz.
Ha megengedik, néhány szóban reflektálnék az elõttem elhangzottakra.
Bihari Mihály beszélt arról, hogy kimaradt a Házszabályból egy passzus, amely a fegyelmi jogkörökrõl szólt, az elnök kezébe különbözõ fegyelmi jogosítványokat adott. A benyújtott javaslatban elképesztõ fegyelmi jogokat adott volna az elnöknek. A képviselõt bármikor kitilthatta volna a Ház ülésérõl, bizonyos speciális esetekben akár ez a parlament egész ülésének végéig is tarthatott volna, fizetését megvonhatták volna, a jegyzõkönyvbõl kitörölhették volna az elmondott beszédeit stb.
Ezekkel a fegyelmi jogkörökkel mi a legteljesebb mértékig nem értettünk egyet, és amennyiben ezekbõl a jogkörökbõl bennmaradt volna, akkor mi nem tudtuk volna támogatni a Házszabályt. Szerencsére ebben sikerült megállapodni, hogy az ilyen diktatórikus jellegû szabályok, amelyek egy demokratikus parlament mûködésével nem összeegyeztethetõk, ne kerüljenek bele ebbe a Házszabályba. Persze nem kerülte el a figyelmemet Bihari Mihály azon mondata, amely azt mondta, hogy egy év múlva visszatérhetünk a Házszabályra, és természetesen ott ezeket a kérdéseket is megfelelõ módon megvizsgálhatjuk, tehát jól kell viselkednünk ahhoz a következõ egy évben, hogy ezeket a pontokat ne vizsgálja felül a 72 százalékos többséggel rendelkezõ kormányzat, ezt azért tudjuk. (Derültség.)
Azt is említette Bihari Mihály az ellenzék kormányzat ellenõrzését megkötõ jogosítványai közül hármat kiemelve: a kérdés, interpelláció és az azonnali kérdések óráját-talán túl sok is ez a három, de próbáljuk meg, aztán meglátjuk, hogy megél-e ez a három egymás mellett. Én is sokallom ezt a hármat, és javasoltuk is, hogy a háromból egyet nyugodtan el lehetne törölni, a kérdések feltevését. Tudniillik ennek az a története, akik még nálamnál is régebben parlamenti képviselõk, és 1985 és 1990 között is itt ültek a parlament padsoraiban, azok tudják ezt, hogy ugye '85-ben zajlott le az elsõ olyan választás Magyarországon, ahol engedélyezték úgynevezett független jelölteknek az indulását, ebbõl körülbelül 52 olyan be is jutott, akit nem a Hazafias Népfront jelölt eleve.
Ezt túl veszélyesnek tartották az akkori vezetõk, és ezért hozták a Házszabályban azt a rendelkezést, hogy az interpellációt felpuhítva egy kérdésfeltevés-lehetõséget tesznek be. És ez a kérdés. Az interpelláció akkor csak meghatározott speciális esetekre vonatkozhatott. Kérdést ellenben bármirõl föl lehetett tenni. Így viszont nem került veszélybe a kormányzat azzal, hogy egyes renitens képviselõk különbözõ interpellációkkal esetleg leszavaztatják a kormányt.
Aztán '90 után ez a különbség megszûnt a kérdés és az interpelláció között. A különbség már csak az maradt, hogy a kérdés végén nincs viszonválasz és nincsen szavazás, de a feltehetõség köre, tehát az alkalmazási lehetõség köre megszûnt, és ezzel szerintem már gyakorlatilag el is vesztette a jelentõségét. Mi küzdöttünk is azért, hogy ezt fölösleges fönntartani, semmi más lehetõséget igazából ez nem biztosít, mint azt, hogy a kormánypárti képviselõk megszólalhassanak annak a veszélye nélkül, hogy egy mini bizalmatlansági indítványt nyújtanának be a miniszterükkel szemben. De én továbbra is azt tanácsolom nekik, hogy jobb ezt a folyosón, vagy a minisztériumokban megbeszélni a miniszterükkel vagy az államtitkárukkal, és nem a parlamentben feltenni ezeket a kérdéseket, sajnos azonban ezt az álláspontunkat nem fogadták el, így maradt a kérdés.
A közvetlen kérdések órája azonban azt hiszem ragyogó lehetõséget biztosít majd az ellenzék számára arra, hogy megpróbálja a kormányzatot ellenõrizni.
Felvetõdött itt többek által, hogy túl kevés az idõ amit az interpelláció elmondására lehetõséget biztosít az új Házszabály, ami három percrõl két percre szorítja le ezt az idõt. De én még emlékszem arra, amikor a múlt parlament valamikor elsõ üléseinek egyikén Szûrös Mátyás alelnök úr a pulpitusról ismertette velünk azt a gyakorlatot, hogy az angol parlament alsóházában 50 másodperc áll rendelkezésére a képviselõnek arra, hogy föltegye a kérdését, és ezt sem szokták egyébként kihasználni a képviselõk, mégis ragyogóan mûködik a question time az angol parlamentben. Tehát nem az idõtõl függ. Azt gondolom, hogy nem regényeket és nem balladákat kell elõadni itt, aminek egyébként voltunk példái számtalanszor az elmúlt Házban, hanem valóban az interpellációt és a kérdést kell elmondani, kell feltenni.
Bihari Mihály megemlítette még az obstrukció lehetõségét. Az obstrukció joga, az obstrukció lehetõsége az 1914 elõtti parlamentben talán az ellenzék legfontosabb és legerõsebb fegyvere volt. Azt gondolom, nincs olyan házszabály, amelyben az ellenzék ne találhatná meg azokat a lehetõségeket, hogy tud obstruálni, amennyiben szüksége van rá. Én azt hiszem, talán egy törvényszerûség is lehet, hogy minél szabadabb egy házszabály, minél több lehetõséget ad az ellenzéknek, illetve a képviselõknek arra, hogy élhessenek a jogaikkal, annál kevésbé van szükség arra, hogy az obstrukcióhoz nyúljanak, és minél keményebb, minél szigorúbb egy házszabály, a kormányzat minél kevésbé képes az ellenzékkel felvenni a kapcsolatot, minél kevesebb a konstruktivitás, az ellenzék annál inkább rákényszerül arra, hogyha már semmi mással nem képes a jogait érvényesíteni, vagy semmi máshoz nem tud nyúlni, akkor nyúl az obstrukcióhoz. Úgyhogy én azt gondolom, hogy az lenne jó, hogyha nem lenne ebben a Házban obstrukció, de ez mind a két oldalon áll, Önökön és rajtunk is természetesen.
Torgyán József megemlítette a felszólalásában, hogy hevenyészetten összeállított Házszabályról van itt szó. Én nem értek egyet a véleményével. Torgyán József nem volt ott az ezelõtti többéves munkán, amit az ügyrendi bizottság folytatott le, 1990 õszén kezdõdött el, vagy talán már nyarán is ez a munka, éveken keresztül zajlott, háromféle tervezet is készült. Az elsõ tervezetet, az elsõ házszabály-tervezetet kiküldték az összes frakciónak, majd a vélemények alapján átgyúrtak egy második változatot, a második változatot újból kiküldték a frakcióknak, a vélemények begyûjtése után elkészült egy harmadik változat is, ennek a harmadik változatnak a vitatását kezdte aztán meg az ügyrendi bizottság, amelyik azt gondolom, hogy igen hosszasan és keményen tárgyalta.
És azt, hogy most itt ülhetünk és errõl a Házszabályról tarthatunk vitát, az tette lehetõvé, hogy az elmúlt években igen sok kemény csatát vívtunk meg az ügyrendi bizottság ülésén, és kikristályosodtak azok az álláspontok, amelyek mentén meg lehetett alkotni ezt az új Házszabályt, és azt hiszem, ez arra lehetõséget biztosít, hogyha ezt most nem törvénybe iktatjuk, mert szerencsére nem törvény a Házszabály, hanem országgyûlési határozat, de ha ezt a Házszabályt megszavazzuk, akkor ez egy hosszú és idõtálló Házszabály lehet.
A napirend elõtti felszólalások, amelyek sok vihart kavartak már a Házban is és a Fidesz javaslata volt két- két és fél évvel ezelõtt, hogy mivel felismertük azt, hogy a napirend elõtti felszólalások talán az egyik legkomolyabban okozták ennek a Háznak, illetve az elõzõ parlament tekintélyének a lejáratását, mert olyan jellegûvé váltak ezek a viták, sokszor kétórás napirend elõtti viták is zajlottak a Ház elõtt, hogy szerencsés lenne ezeket korlátozni. Mi akkor benyújtottunk egy javaslatot, amit sajnos, akkor nem szavazott meg a Háznak a kétharmada. Többséget kapott, de a kétharmadot nem sikerült elérni. Ezért mi egyetértünk ezzel a javaslattal. Természetesen minden képviselõnek joga legyen arra, hogy a Ház elõtt elmondhasson olyan kérdéseket, amelyek szorosan nem tartoznak a napirendhez, de ennek mi jónak találjuk a napirend utáni idõpontot is.
(15.10)
Az a felvetés pedig, amit többen hangoztattak, hogy ez nem kapja meg azt a széles tévényilvánosságot, mint amit, mondjuk, a törvényjavaslatok vagy más kérdések vitája, azt gondolom, hogy esetleg egyéni sérelmeknek vagy egyéni problémáknak a felvetése - amelyek, állítom, az esetek döntõ többségében nem országos jelentõségû, halaszthatatlan és sürgõs ügyek voltak -, ha nem a tévé teljes nyilvánossága elõtt, hanem csak a parlament nyilvánossága elõtt zajlik, az nem jelenthet problémát.
Felmerült itt, többen is megemlítették, hogy helyes megalkotni olyan adminisztratív szabályokat, amelyek a képviselõk jelenlétét biztosítják a Házban. Különösebben sosem támogattam az adminisztratív, kemény rendszabályok meghozatalát. Azt gondolom, a képviselõk jelenlétét politikai okok kell hogy indokolják. A kormánytöbbségét az, hogy a többséget állandóan fenntartani és biztosítani kell, az ellenzékét pedig az, hogy a kormányzatot rajtakapja valamin, ha lehet. Adminisztratíve nehéz ezeket a kérdéseket szabályozni, de azt hiszem, hogy ezen hosszas vitát lehetne folytatni a választópolgárokkal, akik általában nem így gondolják ezt a kérdést, és szeretnék, ha a Parlament bejárata elõtt egy blokkolóórát állítanánk fel, és ezzel tudnánk mérni a pontos jelenlétet. A képviselõk meghajoltak ez elõtt a széles tömegeket képviselõ kérés elõtt, és bevezették a plenáris ülésekre vonatkozóan a jelen nem lét szankcionálását. Azt gondolom azonban, ha abból a pénzbõl, amelyet a képviselõk nem fognak felvenni a következõ négy évben az ilyen hiányzások miatti fizetésmegvonások miatt, egy alapítványt hoznánk létre, akkor az az alapítvány semmit nem tudna csinálni, mert nem hiszem, hogy sok példa lesz arra, hogy képviselõtõl ezen szabályok alapján pénzt vonunk el.
Ez a szabály egyébként szerintem helyes, mert minél kisebb adminisztratív megszorítás és korlátozás érvényesül, az annál jobb, s ezek a szabályok olyan lazára sikeredtek, hogy elmondhatjuk: igen, vannak szabályok, nem lehet itt bármit csinálni, kérem, a képviselõket keményen megfogjuk - ugyanakkor ez valójában nem igazán érvényesül.
Összefoglalva: örülök, hogy eljutottunk idáig. Egy többéves munka befejezõdik a parlamentben, megszületett az új Házszabály, javaslataink jelentõs része beépítésre került a tervezetbe. Bár az új Házszabály talán egy kicsit részletesebb, talán helyenként egy kicsit túlszabályoz, talán kicsit hosszabbra is sikeredett annál, mint ami optimális lenne, de amennyiben egy év múlva - ahogy Bihari Mihály mondta - visszatérünk a Házszabállyal kapcsolatos kérdések megvitatására, akkor reméljük, hogy nemcsak az esetleges fegyelmi jogkörökkel kapcsolatos kérdéseket fogjuk áttekinteni, hanem egyéb más olyan kérdéseket is, amelyek addig a gyakorlat próbáját kiállták vagy nem állták ki.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)