TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Nem az elsõ alkalom, hogy az expó kérdésérõl itt a Házban vitatkozunk, és nem is az elsõ alkalom, hogy az expóval kapcsolatos kormányelõterjesztésrõl - nevezetesen arról, hogy a korábban elfogadott törvénnyel ellentétesen ne rendezzen Magyarország világkiállítást 1996-ban - itt vitát kezdünk.
Úgy gondolom, egyet kell velem érteniük, hogy ez a vita, amit itt folytatunk, zavart keltõ vita.
Mirõl is van szó? A kormány - mint ahogy megígérte - az expó kérdését megvizsgálja, és elõterjesztést készít a parlament részére arról, hogy mit tart helyesnek ebben a kérdésben, hogyan kíván dönteni. A kormány ezt az elemzést elvégezte, és elõterjesztést tett az Országgyûlés számára. S jelenleg várja az Országgyûlés döntését, nevezetesen azt, hogy támogatja vagy nem támogatja azt a javaslatot, hogy indokolatlannak tartja az expó megrendezését, zavart keltõnek tekinti az expójelenséget és az expóval kapcsolatos vitát. És azt a nagyon kellemetlen feladatot kell magára vállalnia, hogy az elõbbi parlamenti idõszakban meghozott törvényt módosítani, méghozzá alapvetõen módosítani kénytelen.
Mi alapozta meg ezt a döntést, kedves képviselõtársaim? Itt elhangzott az az érv, hogy egyszerûen egy pénzügyi kérdésrõl van szó, és a kormány 40-45 milliárd forintot a következõ két év költségvetéseiben meg akar takarítani. És ez a kényszer hozza létre a döntést.
Igaz, hogy az ország - és a költségvetés különösen - mély válságban van, a költségvetési deficit, nevezetesen az, hogy a kiadások nagyságrendileg meghaladják a bevételeket, egy ország fejlõdése szempontjából igazi akadályozó tényezõ, igazi veszély, krízisjelenség, különösen akkor, ha az ilyen nagymértékû. De mivel ez a deficit a következõ két évben több száz milliárd nagyságrendû, nyilvánvaló dolog, hogy a 45 milliárdos megtakarítás önmagában véve nem változtat a helyzeten alapvetõen.
Tehát egyedül pénzügyi érdekekkel magyarázni az expóval kapcsolatos döntésjavaslatot, nem lenne egyértelmûen indokolt. Akkor is, ha tudjuk, hogy 45 milliárdot megtakarítani nem egyszerû feladat, és napokon belül tárgyalni fogja a tisztelt Ház a '95. évi költségvetést, jelenleg tárgyalja a pótköltségvetést és tapasztalatot szerzett már és fog szerezni arról, hogy 45 milliárdos megtakarítást - mondjuk évi átlagban 20 milliárd forintos megtakarítást - elérni nagyon fájdalmas, nem egyszerû feladat, és nagyon sok kín és kínlódás a következmény.
Mi az, ami a 20 milliárdos évi, tehát 45 milliárdos megtakarítás mellett is hasonló erõvel az expó megrendezése ellen szól?
Az, hogy az expó elõkészítettségének állapota és elõkészíthetõségének állapota azokat a véleményeket, amelyek az expóval kapcsolatosan az elmúlt, gyakorlatilag tíz évben megfogalmazódtak, nem igazolja.
(10.30)
Ha ismerik azokat az érveket, amelyek alapján az osztrákok 1991-ben elutasították azt, hogy velünk közös expót rendezzenek, akkor tudják, hogy ezek elsõsorban városi, közlekedési, környezetvédelmi érvek, és nyugodtan állíthatom, hogy ha az idegenforgalmáról híres Bécs egy világkiállítás megrendezését a saját nyugalma szempontjából veszélyesnek tartja, akkor Magyarországon egy olyan rendezvény létrehozása, amely egy-két hónap leforgása alatt megduplázza a normális idegenforgalmat, még sokkal nagyobb veszélyeket, sokkal nagyobb kockázatot, sokkal nagyobb zavart jelentene.
Úgy gondolom, egyértelmû, hogy lényegileg ennek a két érvnek az együttes értelmezése indokolttá teszi a kormány álláspontját. Ugyanakkor a kormány - az itt elhangzottakkal ellentétesen - nem arról döntött, hogy az expóval együtt javasolt infrastrukturális fejlesztéseket - Budapest és sok vonatkozásban a vidék tervezett fejlesztését - nem kívánná megvalósítani. A döntés arról szól, hogy a tervezett infrastrukturális beruházásokat a magyar kormánynak a jövõben is vállalnia kell; meg kell építeni a Duna-hidat, folytatni kell a Nagykörút, a villamoshálózat fejlesztését, amelyek Budapest nyugalmához és az ország gazdasági fejlõdéséhez nagy segítséget jelentenek.
Az igazi állítás ezen túl még az is, hogy az 1995-rõl 1996-ra elhalasztott világkiállítási javaslat vagy törvény összekötötte a millecentenáriumi ünnepségeket az expó rendezvényével, és a kormány határozottan állást foglalt abban is, hogy az idegenforgalom fejlõdése és a történelmi megemlékezés szempontjából oly fontos millecentenáriumi ünnepségek megrendezését nem kívánja gyöngíteni, hanem éppen jelentõs erõfeszítéseket kíván tenni annak érdekében, hogy ezek a vonzó és nemzeti tudatunk szempontjából is fontos rendezvények valóban sikeresen megvalósuljanak.
A kérdés, amirõl még beszélni szeretnék, az a számháború, amely a világkiállítással kapcsolatosan itt az Országgyûlés elõtt folyik. A kormány elõterjesztése ugyanazokra az adatokra támaszkodik, mint amik alapján a világkiállítás támogatói itt fellépnek. A Világkiállítási Iroda, az expóiroda adminisztrációja lényegében ugyanazokat a számokat adta meg a kormánynak, mint az ellenzéknek, mint az expó régi vezetõinek. A különbség a tálalásban van, és a tálalásban lévõ különbség egy nagyon egyszerû okkal magyarázható. Nevezetesen avval, hogy az expó finanszírozásának az ügye már 1990 óta állandóan vitatott. Az elfogadott törvény egy furcsa törvény, amely kimondta, hogy milyen állami költségvetési hozzájárulást vehet igénybe az expó rendezése, de nem zárta ki, hogy az államháztartásból más forrásokat is igénybe vegyenek. Ezeket a más forrásokat pedig egyéb infrastrukturális rendezvényekkel, befektetésekkel kapcsolta össze. Ezeket az egyéb forrásokat kötvénykibocsátásokkal is kapcsolta; ezeket az egyéb forrásokat úgy is megteremtette, hogy adóelengedéseket tett lehetõvé az expó számára. Az ellenzék által számolt adatok a szûken vett expó költségeirõl szólnak, a kormányelõterjesztés pedig mindazokat az akciókat együttesen vette figyelembe, amelyek az expó megrendezésével kapcsolatosak. A különbség, a 45 milliárd forintos nagyságrendû összeg azonban a két számításban lényegét tekintve azonos, úgyhogy arra hivatkozni, ha így számolom, ennyi az összköltség, ha úgy számolom, annyi az összköltség, ez félrevezetõ, értelmetlen, csak azt szolgálja, hogy zavar keletkezzen, nem pedig azt, hogy a dolog lényegét megértsék a vitatkozó felek, és hogy ennek alapján a kompromisszum, a megértés egyetértése legalább megszülessen.
Meg kell mondani, hogy a kormány elõterjesztése ebbõl a szempontból még nagyvonalú is, mert elfogadja a szponzori támogatások expóiroda által jelzett összegét, holott ezekre vonatkozólag csak nagyon szerény mértékben áll rendelkezésre szerzõdés. Semmi biztosíték nincs arra, hogy ezek ténylegesen befolynának. Csak 20 százaléknál alacsonyabb összegre van szerzõdési biztosíték, és meg kell mondani, hogy ezek a szponzorinak nevezett támogatások koncessziós eladásként is értelmezhetõk, mert például arról szólnak, hogy a Coca Cola cég - nem támogatja az expót, hanem - megkapta azt a jogot, hogy üdítõitalként csak az õ termékeit fogják értékesíteni az expó területén.
Ugyancsak felmerült még egy nagyon fontos kérdés az expóval kapcsolatosan, az, hogy telekeladásból, tehát állami tulajdon értékesítésébõl származó bevételeket vállalkozói haszonként, vállalkozói nyereségként, vállalkozói bevételként kezel az érvelés, holott nyilvánvaló dolog, hogy ez egy költségvetési bevétel, aminek a költségvetésben kell megjelennie expórendezési kiadásként - ha ott szerepeltetjük. Sajnos azonban ezek a tervezett bevételek nem jöttek be, és nem látszanak értékesíthetõnek ezek a telkek azok mellett a feltételek mellett, ahogy az expóiroda ezeket értékesíteni akarta, és ez önmagában véve 10 milliárdos nagyságrendû bevételkiesést jelent. De nem is ez az igazi baj. Amikor az expóiroda vállalkozói expót hirdetett, akkor azt mondta, hogy itt 60-70-80 milliárdos értékben befektetésekre fog sor kerülni, és ezek a befektetések fogják azt a bizonyos felhajtóerõt létrehozni. Ma nehéz megmondani, hogy az erõfeszítések voltak gyöngék, vagy a piac változott meg, vagy az elõrejelzés volt pontatlan, de az egyértelmûen mondható, hogy ezen telekértékesítéssel kapcsolatosan ilyen befektetõi tevékenység nem alakul ki az országban.
(10.40)
A többi kérdésrõl, ami konkrétan a számokat illeti, nem akarok most említést tenni, mert nem akarom húzni az idõt, de a vitának egy vonatkozására föl szeretném hívni figyelmüket: ez a történelem.
Volt-e Magyarországon sikeres kiállítás? Igen, volt Magyarországon sikeres kiállítás, amely gazdasági fejlõdésünk szempontjából meghatározó erejû volt. Ez a millenniumi kiállítás volt 1896-ban. Mikor, milyen feltételekkel rendeztek meg egy sikeres kiállítást Budapesten, ami az egész ország fejlõdését elõsegítette? Akkor, amikor a kiegyezés utáni, a hetvenes évek második felétõl fölgyorsuló gazdasági növekedés tizenöt-húszéves periódusának eredményeirõl számolhatott be a magyar társadalom. És akkor a vállalkozók megjelentek, kihasználva azt a hallatlanul nagy infrastrukturális növekedést, amelyet Budapest fölmutatott. Ezekben az években épült meg a Körút, az Andrássy út; ezekben az években épült meg, nem a jubileumi kiállításra készülõdve, hanem az akkori gazdasági növekedés hatására, a földalatti, amely az elsõ föld alatti villamos volt az európai térségben. Ezek a sikerek, ez a hallatlanul nagy és gyors ütemû gazdasági növekedés lehetõvé tette azt, hogy az egész magyar ipar, az egész magyar kereskedelem megnyilvánulhasson és kihasználhassa ennek az erejét.
Fölvetõdött egy világkiállítás ügye is a magyar történelemben 1911-ben. Ebben az idõben a parlament is foglalkozott a világkiállítás ügyével. A kamara és az illetékes szervek közötti vitában úgy döntöttek, hogy még ilyen sikeres idõszakban is költséges a világkiállítás megrendezése, és azokat a kiállítási elemeket, amelyeket akkor nagystílûen meg akartak valósítani, túl költségesnek ítélték.
Ebbõl azt a következtetést kell levonni, hogy igen, lehet világkiállítást rendezni, egy világkiállítás elõsegítheti az ország növekedését; de világkiállítás még sehol nem teremtett alapokat gazdasági növekedéshez, hanem egy sikeres gazdasági növekedés gyümölcseinek a világnak való megmutatását segítette elõ, és ez hasznos lehet.
Nagyon remélem, hogy Magyarországon szembe tudunk majd nézni azokkal a gazdasági nehézségekkel, amelyekkel az elmúlt évtizedekben nem tudtunk megbirkózni, és eljön az az idõszak, amikor érdemes lesz világkiállítást rendezni. A pillanatnyi gazdasági helyzet, amikor filléres megtakarítások is lényeges javulást eredményeznek, nem ilyen idõszakot jelez.
Ennek alapján azt javaslom az igen tisztelt képviselõ hölgyeknek és uraknak, hogy fejezzük be ezt a vitát. Az érvek elhangzottak pro és kontra, döntsünk az expó kérdésében, öntsünk tiszta vizet a pohárba; valósítsuk meg azokat az infrastrukturális beruházásokat, amelyekre az országnak szüksége van; valósítsuk meg azokat az akciókat, amelyek elõsegítik a gazdasági növekedést - és ne, számháborút folytatva, vezessük félre magunkat és másokat azzal, hogy egy viszonylag kis jelentõségû akcióval a sült galamb a szánkba fog röpülni.
Nem lehet expóval, nem lehet ígéretekkel gazdasági konjunktúrát teremteni. Gazdasági konjunktúrát propagálni lehet egy világkiállítás segítségével.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)