DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Amikor a törvényjavaslat általános vitára bocsájtását, majd azt követõen az általános vitában kifejtetteket a Magyar Demokrata Fórum a maga részérõl indokolta, frakcióm nevében elég részletesen szólhattam arról, hogy miért nem tudjuk ezt a törvényjavaslatot akként támogatni, ahogyan azt megérdemelné egyébként az ügy.
Elmondtam azt: e törvényjavaslat kapcsán olyan törekvést látunk a kormány részérõl, a javaslat beterjesztése puszta tényét illetõen is, hogy olyan kérdéseket kíván egyszerû, rutin törvényhozási tárggyá silányítani, amelyek az alkotmány igen súlyos és nagyon fontos, a hatalmi ágak megoszlása szempontjából minket mindig is foglalkoztató - és természetesen a kormánykoalíció pártjait, magát a kormányt is foglalkoztató - kérdéseket jelentenek.
Hogy mégis ez történt, ennek okait azt hiszem, érzékeltettük. Mármint hogy az történt, amivel szembe kell néznünk: hogy egy olyan törvény kapcsán, amely szerint az ügyész mint az igazságszolgáltatás a bíróhoz hasonló szerepét játszó intézmény tagja, valóban rendezetlen jogviszonyait illetõen, ebben a körben az alkotmányos tényezõk jogviszonyát is igen kimerítõen és nagyon sok aggályos rendelkezéssel kívánja rendezni.
Nos, ennek okait abban látjuk, amire nem utaltam az elmúlt felszólalásban, de utalhattam volna, ezért most kiegészítem az ott mondottakat: nem az elõzõ parlament, hanem a megelõzõ parlament sem tudott állást foglalni. Annak ellenére, hogy az akkori kormány annak a bizonyos alkotmánynak a kidolgozását kísérõ koncepció-vitában, az akkori elképzelés szerint - amely azonos a miénkkel - azt javasolta az 1990-ig fennálló Országgyûlés utolsó szakaszában, hogy az a bizonyos alkotmány - amelyre nem került sor - az ügyészséget, mint az igazságszolgáltatás egyik tényezõjét, kormányzati felügyelet alá helyezze, a korábbi magyar megoldást és a jogállamok döntõ többségében szokásos megoldást kövesse.
Nagyon érdekes dolog volt annak a parlamentnek a vitaanyagát áttanulmányozni és megállapítani azt, hogy például az akkor hetven százalékos MSZMP-többséggel rendelkezõ parlament hozzászólói között egy megyei fõügyész - aki a kor jó szokásai szerint akkor parlamenti képviselõ lehetett - vitatta legjobban azt az ötletét Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter elõterjesztésének, hogy az ügyészség miért kerülne a kormányzat felügyelete alá - egyébként függetlenségét és intézményes egységét megõrizve, az igazságszolgáltatással kapcsolatos immunitását természetesen megõrizve -, miért kerülne a parlament esetleges döntése alapján egy újabb alkotmányban az õt megilletõ helyre.
Talán intõ jelnek szeretném ezt a példát felhozni, hiszen manapság a parlament már túl van egy olyan döntésen, amelyet az alkotmánybíróság nagy hezitálás után, igen minimális többséggel jóváhagyott - gondolom, ideiglenesen, egy újabb alkotmányos rendezésig -, amely a hatalmi ágak összemosása kapcsán egy új hatalmi ág legfontosabb tisztségviselõjét, a polgármestert a törvényhozás tagjává is emelheti.
Nos, annak idején, azt hiszem, semmi csodálatos nincs abban, hogy az 1986 és 1990 között mûködõ parlament úgy alkotott véleményt az ügyészség intézményével kapcsolatban, hogy a kérdésben nem a kormány javaslatának és nem az alkotmány koncepciójának kidolgozóit támogatva, a kérdésrõl úgy foglalt állást, hogy nem kívánja az ügyészséget abban az elképzelésben a végrehajtó hatalom felügyelete alá helyezni.
Azt látjuk e szolgálati törvény kapcsán, hogy mitsem változott a mostani kormány álláspontja a kérdés lényegét illetõen. Hiszen hogyan is lehetne az álláspontot korszerûbbnek vagy az általunk elképzelt jogállamnak jobban megfelelõnek látni, amikor a szolgálati törvényben - ismétlem -, tehát az ügyészség egészét, de nem a legfõbb ügyész személyét elsõsorban megcélzó törvényjavaslatban igen részletes, kimerítõ jellegû szabályozást ad olyan kérdésekben, amelyek - ahogyan ezt a bizottsági vitában kifejtette az elõterjesztõ - alkotmányunkból hiányoznak. Márpedig ha onnan hiányoznak, hangzott tovább az érvelés, akkor ebben a törvényben van helye a szabályozásnak.
Hiába hangzottak el az érvek a vita során a bizottsági tagok részérõl - elismerem természetesen, hogy a kormányzati többség az elképzelést nem támogatta, és így csak 30 százalékos támogatást élveznek a módosító javaslatok -, tehát hiába hangzottak el azok az érvek, hogy magától értetõdõ logikailag is és azt hiszem, nyelvtanilag is, ha egy törvény az alkotmányban külön közjogi méltóságként szereplõ legfõbb ügyészt, valamint a helyettesét megemlíti a kinevezést, illetõleg a megválasztást illetõen, akkor magától értetõdõ, hogy a tisztség megszûnésének eseteit is, legalábbis alkotmányos jogszabályban kell rögzíteni. Ellenkezõ esetben az alkotmány számtalan és számtalan alkotmányos törvény rendelkezéseivel kerül szembe a jogalkotó. Hiszen nagyon jól tudjuk azt, hogy a tisztségre utaló kinevezés vagy megválasztás szabályaitól mennyiben eltér a tisztség megszûnésének szabályozása szinte valamennyi alkotmányos tényezõ tekintetében.
Hiába hivatkoztunk arra, hogy teljesen felesleges ezt a rendkívül céltalan és az elõterjesztõk által mondottak szerint is nem túl hosszú idõre tervezett rendelkezést áterõltetni, nyilván nem lesz nehéz egyébként a parlament ötven százalékának szavazatát megszerezni. Ha hinni lehet az alkotmányozással kapcsolatos nyilatkozatoknak, akkor egyre kevésbé látszik ezeknek a nyilatkozatoknak a valódi beváltására irányuló szándék.
Vagy ha hinni lehet annak a kormányprogramnak, amely azt tartalmazza, hogy új, korszerû, az ügyészség intézményének egészét érintõ szabályozást kell mihamarabb tetõ alá hozni, akkor felesleges az alkotmányt megbolygatva, a legfõbb ügyész és helyetteseinek visszahívási eseteit, vagy a köztársasági elnöknek sehol az alkotmányban külön nem nevesített jogköreit bõvítve, itt közjogi vitákat indukálni. Teljesen felesleges megosztani a parlamentet, és ennek a méltatlan helyzetnek a kialakulásába belekényszeríteni az igazszolgáltatás többezer dolgozóját, akik - a bírósághoz hasonlóan - méltán várják, hogy intézményes rendezésre kerül a jogi rendezetlenség.
Hiába mondtuk azt, hogy az alkotmány nagyon világosan és taxatív felsorolással hivatkozik azokra az esetekre, amikor a köztársaság elnökét ellenjegyzés nélküli ügyintézési jog illeti meg bizonyos tisztségekkel kapcsolatos kinevezési, illetõleg tisztségekre vonatkozó megszûnési javaslat megtételére. S amely jogosultságok nincsenek felsorolva az alkotmányban kimerítõ jelleggel, azok egyéb törvényben foglalt felhatalmazáson alapulhatnak ugyan, de természetesen nem nélkülözhetik az ellenjegyzést.
Megkérdeztük az elõterjesztõt, hogy vajon tévedés vagy valami egészen fals, torz alkotmányos elképzelés miatt nem jelezték ebben a törvényben, hogy vajon a köztársaság elnöke kinek az ellenjegyzése mellett tehet például javaslatot a parlamentnek az egyéb okból tisztségére méltatlanná vált legfõbb ügyész felmentésére vonatkozó indítványnál. Mert ha tanulmányozták önök a törvényjavaslatot, ott egy rendkívül precíz, ha jól emlékszem, a;-tól h;-ig felsorolás taglalja azokat az eseteket, amelyek a legfõbb ügyész tisztségének a megszûnésére vonatkoznak.
(18.10)
Ezek közül természetesen számos eset a - mi véleményünkkel is azonosan - legfõbb ügyész tisztségének a megszûnését kell, hogy képezze, de nem ebben a törvényben - hozzátenném.
Van azonban számos eset, amellyel akkor sem értenénk egyet, hogyha most a legfõbb ügyészre és általában az alkotmányos szabályozásra vonatkozó jogszabállyal találkoznánk. Nem véletlenül tartalmazza azt a módosító indítványunk, hogy maradjanak el - úgy, ahogy vannak - ezek a szabályok. Hiszen hogyan is lehetne bõvebb tárgyalás nélkül egyetérteni ennek a törvényjavaslatnak olyan rendelkezésével, amely a legfõbb ügyész tekintetében a köztársasági elnök mérlegelésére bízza azt az esetet, amikor tetszésére bízva - a tisztségre méltatlanná válás, egyéb okra való utalással -, korlátlan lehetõséget ad a köztársasági elnöknek a javaslat elõterjesztéséhez. Ezt mi soha nem fogjuk megfelelõ jogi szabályozásnak tekinteni, hiszen ezzel tulajdonképpen a jogi szabályozás azt jelenti, hogy jogilag szabályozatlan, tetszésére bízott ügye annak, akinek javaslattételi joga van a tisztség megfosztására irányuló javaslatot elõterjeszteni.
Ugyancsak érthetetlen az a tervezett rendelkezése itt a tisztség megszûnésére vonatkozó köztársasági elnöki indítványtételnek - a hivatalvesztéssel azonos mértékû következményekre utaló hivatalvesztésrõl van szó -, hogy a legfõbb ügyész tekintetében... - itt mindig a helyettest is érteni kell alatta, csak más testület, illetõleg más a címzettje az indítványnak -, nos, a tervezett rendelkezés csak bûntett - hangsúlyozom: csak bûntett - esetében teszi mintegy automatikusan a köztársasági elnök jogává a tisztségtõl való megfosztásra irányuló javaslatot.
Mi úgy érezzük ugyanis - és nyilván a jogászok, akik ebbe a rendelkezésbe belegondolnak -, hogy nem nagyon lehet különbséget tenni ezen az alapon egy tisztségre méltatlanná váló, magas pozícióban lévõ alkotmányos tényezõ hivatalvesztésének eseteit - indokolt eseteit - illetõen, ha mondjuk egy egészen csekély súlyú, de bûntetti tényállást valósít meg, és egy nagy súlyú, de a büntetõ törvénykönyvben vétségnek minõsülõ, ugyancsak büntetõeljárást és jogerõs bírósági elítélést maga után vonó esetet valósít meg. És akkor nem beszéltem még a szabálysértésekrõl, amelyekrõl teljesen hallgat a javaslatnak ez a része.
Úgy érezzük, hogy ez egy nagyon elnagyolt, illetõleg egy egészen más koncepció alapján kidolgozott javaslat. Én azt is tudom, hogy a koncepció mit tartalmazott. A koncepció, amelyet itt átvesz a legfõbb ügyész tekintetében a szolgálati törvény, természetesen abból indul ki - és az elmúlt kormány így terjesztette ezt be -, hogy a legfõbb ügyész egy igen magas köztisztviselõi jellegû kormányzati állást tölt be, miniszteri elõterjesztésen alapuló kinevezéssel.
Magától értetõdõ, hogy valahol az államtitkári körben, az államtitkárnak megfelelõ köztisztviselõi rangra utaló momentumoknak kell megjelenni a kinevezése, illetõleg a tisztsége megszûnésének és az ezzel kapcsolatos szolgálati viszonynak a szabályozása kapcsán. Hiszen mi más lehetne például az oka, hogyha azt olvassuk ebben a javaslatban, hogy az ily módon, neki nem felróható okból fölmentett legfõbb ügyészt - aki mondjuk más okból, például egészségügyi okokból válik alkalmatlanná a legfõbb ügyészi állás betöltésére - kérésére más ügyészi munkakörbe kell helyezni.
Tisztelt képviselõtársaim, ugye könnyen belátható, hogy - jelenleg az alkotmány szerint - a parlament által megválasztott legfõbb ügyésznek a továbbiakban valószínûleg vajmi kevés kedve lenne, hogyha mondjuk alkalmatlanság címén - ugyan neki nem felróható okból, de mégiscsak alkalmatlanság címén - meg kellene válnia az önök döntése alapján a legfõbb ügyészi pozíciótól; és akkor azt kérelmezné, hogy de azért más ügyészségen - mondjuk Sárbogárdon, egy járási színvonalú ügyészségen - azért ügyészként szeretne dolgozni, és akkor ennek a kérésének eleget kell tenni külön pályázat nélkül - mert mint tudjuk, pályázni kell az ügyészi állásokat. Azt hiszem, eléggé mulatságos és képtelen helyzet lenne az, hogyha legfõbb ügyészünk vagy bármelyik legfõbb ügyészi pozícióba kerülõ személy egy ilyen kérelemmel elõállna. Nem lehet más az ilyen elõterjesztés mögött, mint annak az át nem gondolása, hogy hogyan lehet egy olyan törvényt - megfosztva a lényegtõl, a koncepciótól - mégis elfogadtatni, amely más logikára épül, amely arra a logikára épül, hogy ez egy igen nagy vezetõ, de mégiscsak köztisztviselõ, és nem alkotmányos, külön nevesített állás. Akkor helye van olyanoknak, hogy amennyiben a kinevezett állás megszûnik, akkor egy méltányos helyzet érdekében, az egyébként ügyészként, szakemberként dolgozó személy más - kisebb megterheléssel járó vagy más körülmények közötti munkavégzéssel kapcsolatos - feladatokat ellátna. De nagyon csodálkoznék azon, hogyha bárki a jelenlegi alkotmányos körülmények között kérné beosztott ügyészként történõ szolgálatának folytatását - egy újonnan megválasztott legfõbb ügyész. Szóval, elég képtelen lenne, hogyha mondjuk a miniszterelnök, megbízásának megszûnése után - ugye, önök választják a miniszterelnököt, ugyanúgy, mint az ügyészt, a legfõbb ügyészt - kérné, egy miniszterelnök jogállását rendezõ szolgálati törvény alapján, hogy a következõ kormányban valamilyen kisebb beosztásban, mondjuk fõosztályvezetõként dolgozhasson, mert annyira megszokta már a közhivatali teendõket. Kérem, akármilyen nevetséges, ez a rendelkezés ezt jelenti, mert a parlament által megválasztott közjogi tényezõ kérésére az újra megválasztott közjogi tényezõ apparátusában valamilyen szakmai munkát végezne.
Azt hiszem, hogy nem gondolták át az elõterjesztõk, hogy milyen anomáliákhoz vezetõ - és milyen, hogy úgy mondjam, nem az 1994 novemberében elvárható törvény-elõkészítõi koncepció alapján készülõ - jogi szabályozásra készülünk itt. Hasonló rendelkezések és hasonló indokok alapján természetesen a módosító indítvány valamennyi, a legfõbb ügyész helyettesére vonatkozó rendelkezés mellõzését is kéri.
Azt csak mellékesen jegyzem meg újólag, hogy az alkotmány a legfõbb ügyész helyetteseirõl szól; mert 1952-tõl egészen mostanáig - az 1990 után kialakult helyzetig - a legfõbb ügyésznek mindig több helyettese volt: volt egy politikai helyettese - mint tudjuk -, volt egy szakmai helyettese, volt ilyen helyettese, olyan helyettese a helyettesek korszakában, amikor miniszterhelyettesek is voltak és rengeteg elnökhelyettes a Legfelsõbb Bíróságon és mindenütt. Az magától értetõdõ dolog volt, hogy az alkotmány úgy tartalmazta, hogy többes számban beszélt egy ilyen nagyon magas pozíciónak az igencsak magas - ugyancsak magas - helyettesi minõségû tagjairól.
Ez a törvény már csak helyettesrõl beszél. Én elismerem azt, hogy ez önmagában nem jelent alkotmánysértést, nem ütközik bele az alkotmány írott betûjébe, hiszen a többen a kevesebb is benne van, ezt nyilvánvalóan így gondolják azok, akik most válaszra kelnének vagy érvelnének az általam mondottakkal szemben. De mégiscsak furcsa - és ennek az át nem gondolt és valóban erõltetett koncepciónak a részét képezi az is -, hogy végeredményben egy helyütt megismétli az alkotmányt szó szerint, amikor a legfõbb ügyész megválasztásának szabályait citálja az alkotmányból, majd utána az alkotmányt nem szó szerint és nem az alkotmány tényleges tartalma szerint ismétli meg, amikor a legfõbb ügyész helyettesérõl beszél. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy most az alkotmány nem rendelkezik arról, hogy a legfõbb ügyész helyettesét milyen idõtartamra nevezi ki a köztársaság elnöke. Most egyszerûen továbbírjuk itt az alkotmányt - már akik ezt gondolják - ebben a törvényjavaslatban, és hat évre szóló - pontosabban: határozatlan idõre szóló - kinevezést rendel el a törvényjavaslat.
Tisztelt Országgyûlés! Nagyon sok mindenre lehetne hivatkozni természetesen a törvény kritikája és a módosító indítvány indokolása kapcsán. Nagyon sok mindent nyilván fognak még érinteni azok, akik felszólalnak. Én nem kívánom az idõt ezzel az összekapcsolt módosító indítvánnyal tovább rabolni, csak arra szeretnék még hivatkozni, hogy azért került sor az esküszöveggel kapcsolatos módosító indítványaink visszavonására, mert úgy véltük, hogy a Torgyán József képviselõ úr által beterjesztett módosító indítványok ugyanolyan tárgykörben jobbak, hiszen a mi módosításunk nem vette észre azt, hogy az esküszöveg általunk javasolt formája mellett a szövegben nemcsak az alkotmányos jogszabályok megtartására, hanem általában a jogszabályok megtartására is utalni kell. Ezért azokat visszavontuk, és majd kérjük támogatni a megmaradt és Torgyán József nevével fémjelzett módosító indítványoknak a megszavazását.
Köszönöm szépen a figyelmüket, és nagyon szeretném, hogyha a jelen nem lévõ képviselõtársaim is - ennek a meglehetõsen fonák helyzetnek a felszámolása érdekében - ennek a törvénynek csak azt a részét szavaznák meg, amely módosító indítványunk alapján maradna, vagyis azt, amirõl szólnia kéne: az ügyészség szolgálati viszonyáról, az ügyészség teljes létszámát érintõ jogi szabályokról - kivéve a legfõbb ügyészt és a legfõbb ügyész helyettesét. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)
(18.20)