DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Mindenekelõtt szeretnék köszönetet mondani képviselõtársaimnak a tavalyi zárszámadás parlamenti vitájában elhangzott észrevételeikért és javaslataikért.
Sok mindenrõl szó esett ebben a vitában, figyelmet érdemel, hogy jó néhány kérdésben a vélemények összecsengtek vagy nagyon közel kerültek egymáshoz. Ezek elsõsorban a költségvetés belsõ tartalmi kérdéseivel voltak kapcsolatosak, más kérdésekben pedig - mint amilyen például az 1993-as esztendõ gazdaságpolitikai vonalvezetése és annak következményei - gyökeresen eltérõ vélemények alakultak ki a parlamenti pártok körében. Ez is érthetõ.
A megkésve tárgyalt zárszámadás rávilágít néhány nagyon fontos tanulságra, ami a jövõnket is meghatározza. Ezeket - az expozéhoz hasonlóan - érdemes megismételni, hangsúlyozni és a zárszóban is összegezni.
Az 1993-as gazdaság- és költségvetés-politika kiindulópontjai téves feltételezésre épültek. Amint azt a '93-as makrogazdasági eredmények tanúsítják, távol állt a realitásoktól az az értékelés, hogy a magyar gazdaság túljutott átalakulásának mélypontján és elindulhat a tartós növekedés útján. Az elmúlt esztendõ azt bizonyította, hogy az ország a piacgazdaságra való áttérés újabb szakaszába érkezett, és ez a szakasz válságokkal terhes, ahol ugyan már nem fenyeget a korábbiakhoz hasonló mélységû visszaesés, de az egyensúlyromlásból adódó veszélyekkel szembe kell néznünk.
Mivel az 1993. évi program várakozásai alapvetõen nem a gazdaság realitásaiból indultak ki, hanem abból, amit a közelgõ választások okán növekedést felmutatni kívánó politika látni és láttatni kívánt, az elképzelések természetesen nem teljesülhettek. Ami megvalósult, az súlyos aránytalanságokat eredményezett.
Ma már világosan látjuk, mikor és hogyan csúszott téves pályára a gazdaság. A kamatszínvonalat ugyan sikerült mesterségesen leszorítani, ám ez egyfelõl nem váltotta ki a beruházások növekedését, másfelõl olyan mértékben visszavetette a lakossági megtakarításokat, hogy a belsõ források messze elégtelennek bizonyultak a gazdaság egészének finanszírozásához, ezért nagymértékû külföldi tõkebevonásra volt szükség. A likviditási többlet ugyanis nem az exportra termelésnek adott ösztönzést, hanem az import felé fordult és az inflációt táplálta.
Miként arról már az expozéban is szóltunk, a külsõ egyensúlyromlást jelzi, hogy az ország konvertibilis nettó adósságállománya - a korábbi évek csökkenésével szemben - '93-ban 1651 millió dollárral emelkedett.
A már mûködõ belsõ eladósodási spirál mellett újra megindult a külsõ is. Az állam konszolidált külsõ adóssága 572,7 milliárd forinttal nõtt a belsõ államadósság 467,4 milliárd forintos többlete mellett. A jelzett egyensúlyromlás és a gyorsuló adóssághalmozódás csökkenõ hazai teljesítmény mellett következett be, ami különösen megnehezíti a késõbbi, így 1995-ben is az adóssághegyekkel való birkózást.
Az, hogy a magyar gazdaság az elmúlt esztendõben a recesszió enyhülése mellett mély válságba került az egyensúly területén, a korábbi évek gazdaságpolitikájának hibája is. Ám, aligha vitatható, hogy a tavalyi elsõ fél évi, pontosabban kilenc hónapon keresztül tartó, lényeges döntésektõl mentes csodavárás jelentõs mértékben járult hozzá az eladósodási probléma eszkalálódásához.
A más tartalmú gazdaságpolitika szükségességérõl a kabinet idejekorán, még az év elején értesült, ám akkor nem vett vagy nem akart tudomást venni errõl. Így az 1994-re is áthúzódó és hatásában egyelõre még pontosan fel nem mérhetõ egyensúlyi válság megjelenéséért és fokozódásáért komoly felelõsség terheli az elõzõ kabinetet.
A tavalyi költségvetési folyamatokban érvényesült elõször markánsan az elmaradt államháztartási reform negatív hatása a költségvetési egyensúlyra. A költségvetés újraelosztási és szerkezeti átalakulása továbbra is váratott magára. Ennek ellenére az államháztartási reform végrehajtása terén érdemi lépések nem történtek. A probléma jelentõsége és gazdaságpolitikai súlya természetesen ismert volt, és nemcsak az 1993-as esztendõben. Az államháztartási reform elmaradása mellett tavaly - a ciklikus elemekkel szemben - diszkrecionális lépések is jelentõsen rontották a költségvetési folyamatokat.
(17.20)
Ez elsõsorban a költségvetési kiadások növekedésében mutatkozott meg, amit szociális - és ez helyes - és politikai szándékok egyaránt motiváltak. A kiadások többleteiben nemcsak az új kiadási elemek, hanem a régiek erõteljes növekedése is szembetûnõ volt. A diszkrecionális elemek érvényesülését jelezte a pótköltségvetés, illetve annak szerkezete.
A költségvetési folyamatokra az a felfogás is rányomta a bélyegét, amely szerint a költségvetési deficit növekedése nem okoz jelentõsebb makrogazdasági feszültséget, sõt az aggregált kereslet egyik elemeként fontos szerepet játszik még a recesszióból történõ kilábalás keresleti oldalról történõ elõsegítésében is. Ez a költségvetési politika szerepét, a költségvetési deficit átmeneti gazdaságokban történõ növekedésének makrogazdasági hatásait hibásan felmérõ szemlélet eredményezte azt, hogy a deficit növekedését tolerálták, az erõfeszítések nem a hiány csökkentésére, hanem annak finanszírozására irányultak.
A költségvetési hiány növekedését elfogadó, sõt gyakran támogató vélemények egyik fontos érve, hogy a gazdasági átalakulás során az összesített kereslet jelentõs mértékû visszaesése nyomán a piacok összeomlása, valamint a belsõ jövedelmek drasztikus zuhanása következne be a korábbi hagyományos exportpiacok összeomlása, valamint a belsõ jövedelmek csökkenése miatt. Ezért a makrogazdasági kereslet fenntartása érdekében szükséges a hiány növekedése, amely ellensúlyozza az összesített kereslet többi elemének - a beruházásoknak, a fogyasztásnak és a nettó exportnak - a szûkülését. A költségvetési deficit azonban tavaly sem eredményezte a várt pozitív hatásokat.
Az összesített kereslet alakulásában a hiány növekedése mellett legalább olyan fontos volt a deficit makrogazdasági hatásainak érvényesülése. A költségvetési hiány emelkedése miatt erõteljes kiszorító hatás jelentkezett, amely a vállalkozói szektor beruházási keresletét mérsékelte és a beruházások stagnálásához vezetett.
Az államadósságok további halmozódása 1993-ban összességében kedvezõtlen következményekkel járt. Különösen aggasztó volt a dinamikája, amely az utóbbi három évben nagymértékû gyorsulást jelzett. Növekedésének üteme meghaladta mind a GDP, mind a fogyasztói árszint növekedését, és ezért az államadósság relatív és reálértéke is gyorsan emelkedett. 1993-ban elért nagysága már veszélyes, és jelentõs kiigazító lépések nélkül középtávon fenntarthatatlan költségvetési folyamatokra vezet.
Az államadósság mértéke nemzetközileg is kiugróan magas eladósodottságot mutat, különösen ami a Magyarországgal azonos fejlettségû gazdaságokat illeti. Súlyosbítja a helyzetet, hogy növekedése kedvezõtlen következményekkel járt a következõ területeken:
A növekvõ adósságszolgálati kiadások és a reálkamatlábak, illetve a gazdaság reálnövekedési üteme közötti tartós eltérés miatt egyre nagyobb mértékû elsõdleges többlettel és az elsõdleges egyenlegben érvényesülõ költségvetési restrikcióval lehet csak megállítani az államadósság és a költségvetés adósságszolgálati kiadásainak bõvülését.
Az államadósság emelkedése változatlan kamatszínvonal mellett is növeli az adósságszolgálatot, ami fokozottan igaz emelkedõ kamatlábak esetén. Az államadósság gyors felhalmozódása olyan állandó elkötelezettséget jelent a mindenkori kormányok számára, amelynek mértéke az adósságszolgálat növekedésével tovább bõvül. Az államadósság emelkedése miatt - a mai adatok szerint - a következõ években a költségvetési kiadások több mint harmadát kell az adósságszolgálat teljesítésére fordítani, ami mérsékli a költségvetés által felhasználható szabad források körét és a költségvetés lehetséges pozitív makrogazdasági hatásait.
A megnövekedett adósságszolgálati kiadásokat valamilyen formában finanszírozni kell. Erre az adóbevételek növelése vagy - jegybanki pénzteremtéssel - az inflációs adó erõteljesebb alkalmazása, esetleg a külsõ és belsõ eladósodás további növekedése nyújthat lehetõséget. Az említett finanszírozási megoldások egyike sem kedvezõ.
A bruttó és nettó államadósság magas szintje mellett veszélyes és öngerjesztõ folyamat alakulhat ki az adósságszolgálati kiadások és a kamatlábak között. A magas adósságszolgálati kiadások következtében nagy lesz a költségvetés hitelfelvételi követelménye, ez nyomást gyakorol a pénzpiacokra és kiváltja a kamatlábak további emelkedését. A magas kamatok viszont tovább drágítják az adósságszolgálatot, aminek eredményeképp az államadósság újabb emelkedése várható, hacsak nem sikerül az elsõdleges egyenleget javítani vagy a reálkamatokat meghaladó reálgazdasági növekedést elérni. Ez utóbbi esélyét rontja, hogy 1993-ban az államadósság növekedése az általa kezelt folyamatok pozitív változása nélkül következett be.
Végezetül, az adósságállomány emelkedése azért is rendkívül kedvezõtlen, mert növekvõ aszimmetria van a költségvetés egyensúlyi helyzetét jelzõ folyó, azaz a költségvetési deficit, és állományi, azaz az államadósság mutatói között. A magas adósság miatt a költségvetési egyenleg óriási javulása kell az államadósság kismértékû csökkenéséhez, miközben az adósság 1 százaléknyi növekedése hatalmas költségvetési többletkiadásokkal jár.
Ebben a csapdában vergõdünk ma, amit a szakmai zsargon adósságspirálnak is hív. Ezért vagyunk kényszerpályán, amikor a jövõ évi költségvetési törvényjavaslatot tárgyaljuk. Az 1993-as, '94-es, '95-ös évek egymásra épülnek, egymásból következnek. Erre is gondoljanak, amikor elfogadják a '93- as zárszámadást és vitatják a jövõ évi költségvetést.
Tisztelt Ház! Megköszönöm képviselõtársaimnak és az Állami Számvevõszéknek azokat az észrevételeket, amelyek rávilágítottak a zárszámadási törvényjavaslat vitája során a költségvetés gazdálkodási, finanszírozási problémáira, az államháztartási reform késleltetésébõl adódó feszültségekre, a széttagolt intézményfinanszírozás veszélyeire, költséges voltára, valamint az ésszerûtlen tervezési és beszámolási folyamatokra.
A most érintett kérdések, feszültségpontok megoldása napirenden van. Tájékoztatom a tisztelt Házat: meg akarjuk reformálni a privatizáció és a vagyonkezelés szervezeti és mûködési rendszerét az államháztartás vagyoni helyzetének átfogó és megbízható feltérképezésével, és a változások figyelemmel követésére alkalmas információs rendszert is létre szeretnénk hozni.
Az államháztartás egész reformját gyorsított ütemben tervezzük megvalósítani. Az állami feladatvállalás kezelhetetlen és finanszírozhatatlan, a ráfordítások és az ellátási színvonal között egyre növekvõ különbség elodázhatatlanná teszi, hogy a reform most már végre a konkrét megvalósulás szakaszába lépjen. A kezdeti lépéseket megtettük, a jövõ évi költségvetési törvényjavaslat errõl tanúskodik. A viták kereszttüzében álló elkülönített állami pénzalapoknál is várható ésszerûsítés; amint ismeretes a tisztelt Ház elõtt, 251-es számon benyújtottuk az egyes állami elkülönített pénzalapokról szóló törvény rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítésérõl szóló törvényjavaslatot.
Nem teszünk le a központi költségvetés finanszírozási korszerûsítésérõl sem, a kincstári finanszírozás indítását tervezzük több lépcsõben, fokozatos kiterjesztésére pedig készen vagyunk. Ennek fontosságát is világosan látjuk. Ezek természetesen már túlmutatnak a '93-as zárszámadás kérdéskörén, még akkor is, ha ennek kapcsán felszínre kerültek a mai meglévõ hiányosságok.
Tisztelt Országgyûlés! A Házszabály 106. §-ának (4) bekezdése szerint a kormány írásban tájékoztatta a képviselõcsoportok vezetõit arról, hogy milyen módosító javaslatokkal, illetve kapcsolódó módosító javaslatokkal ért egyet. Az elfogadásra javasolt módosító indítványok alapvetõen két nagy csoportba sorolhatók. Az egyik: azok a jogtechnikai korrekciók, amelyek a törvény pontosítását szolgálták, a másik pedig az Állami Számvevõszék által feltárt javaslatok beépítése a törvénybe.
Külön szeretnék szólni azokról a módosító indítványokról, amelyeket a kormány nem most és itt támogat. Tóth András képviselõtársam módosító javaslatához a számvevõszéki bizottság is csatlakozott az Állami Számvevõszék javaslata alapján. A módosító indítvány lényege, hogy az egyes elkülönített állami pénzalapok 1993-94. évi beszámolóit a könyvvizsgálók hitelesítsék, és ezt a jelentést 1995. május 31-éig terjesszék az Országgyûlés elé. Egyetértünk a célkitûzéssel, megvalósítását azonban nem a zárszámadási törvényjavaslatban, hanem a decentralizált alapokról szóló törvényjavaslatok között fogjuk ajánlani a tisztelt Háznak.
Mindezekre tekintettel kérem az Országgyûlést, hogy a köztársaság 1990. évi költségvetési zárszámadásáról szóló törvényjavaslatot, a jelzett módosításokkal együtt, szíveskedjék elfogadni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
(17.30)