RÁDÓNÉ GYÁRFÁS ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítására benyújtott T/451. számú törvényjavaslatról fejtsem ki gondolataimat.
Ha ránézünk a törvénymódosításra, már terjedelménél fogva is úgy tûnik, jelentéktelen törvénymódosítási javaslat fekszik elõttünk. Az indítványozott változtatások ugyanis nem igényelnek hatalmas többletkiadásokat; az egyetlen kivétel a gyermeknevelési támogatás, amelynek korlátai több mint indokolt lebontásához a szükséges forrást a költségvetés 1995. évi elõirányzata már tartalmazza. Nem járnak jogalkotási bonyodalmakkal sem az alkotmányosság, sem a jogalkalmazók szempontjából, nem okoznak érdeksérelmeket, így keresve sem lehetne ez alkalommal komoly ürügyet találni politikai csatározások lefolytatására. Látszólag tehát rutinfeladat elvégzésérõl lenne szó, amelynek még ráadásul - mint az általános indoklásban joggal olvashatjuk - társadalmi fogadtatása várhatóan kedvezõ lesz.
Mégis engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy itt fontos apróságok változtatásáról döntünk. Azért kértem szót, hogy az állami, önkormányzati szociálpolitika szempontjából egyáltalán nem jelentéktelen, kedvezõ szemléleti változtatásokra, az alkalmazott jogi, végsõ soron társadalmi technikák finomodásának, a gyakran joggal követelt perspektívikus megoldások fokozatos beépítésének erre a szerencsés megoldására rámutassak.
Engedjék meg, hogy ezúttal eltérjek a szokásos tárgyalásmódtól, amely az ellátási formákat követve, vagy a módosító paragrafusok egymást követõ rendje szerint tesz észrevételeket, hiszen képviselõtársaim ezt elõttem többségükben már megtették. Ehelyett fontosabbnak tartom, hogy három, megítélésem szerint lényegi összefüggésre rámutassak.
1. Ebben a törvénymódosításban megtaláljuk a szigor és méltányosság követelményeinek együttes tiszteletét. Egyrészt - teljes joggal - ugyanis megköveteli a jogalkotó, hogy a rendszeres pénzellátás visszamenõleges folyósítása, valamint a szociális ellátás egyidejû folyósítása - például a jövedelempótló támogatásban részesülõ rokkant nyugdíjazása - esetén a jogosult köteles visszamenõlegesen egy összegben kifizetett rendszeres pénzellátásból a szociális ellátást megtéríteni. Másrészt a javaslat a szigorú szabályokhoz méltányos megszorításokat is rendel a kamatfizetés, az összeghatár és a visszamenõleges kötelezettség idõhatárának korlátozásával, védve az állampolgárt.
Különösen fontos, hogy a jogszerûtlen gyakorlatról való tudomásszerzés szempontja olyan szabályozási kritériummá válik, amely védi az állampolgárt a hatóság esetleges késlekedésének hátrányos következményeitõl is. A javasolt szabályozás itt éppen a szociális ellátások körüli indulatokat kiváltó egyik leglényegesebb szemléleti kérdésben, a több szigor vagy nagyobb méltányosság dilemmájában kínál - a többség igazságérzetével minden bizonnyal találkozó - differenciált megoldást.
2. Ugyancsak alapvetõ szemléleti, módszertani problémát kezel - véleményem szerint helyesen - az a javaslat, amely megengedi, hogy a rendszeres jövedelemmel nem, de jelentõs ingatlan-, illetve készpénzvagyonnal rendelkezõ gondozottak költõpénzével ezt a vagyont megterheljük. Ez folytatása, kiterjesztése annak a gyakorlatnak, amely anélkül, hogy a szükséges alapellátásban a legcsekélyebb diszkriminációt is megengedné, igenis különbséget tesz a vagyonnal rendelkezõ és a vagyontalan ellátandók között. Ez pedig nemhogy nem sérti a szociális igazságosság elveit, hanem éppen az ellátások sokat emlegetett célzottságát javítva érvényesíti azokat.
3. Az önkormányzati szociális ellátások különbözõ szereplõi közötti együttmûködést, a kötelezettségek és források kalkulálható megosztását segíti elõ az a pontosítás, amely meghatározza, hogy a gyermekintézményekben nyújtható kedvezményeket a lakóhely szerint illetékes önkormányzat köteles biztosítani. Ezen a ponton annak a helyes elvnek az alkalmazásával találkozhatunk, amely szerint a települési önkormányzat nem szabadulhat meg teljesen a lakosaival szembeni szociális kötelezettségeitõl, pusztán azáltal, hogy közülük valaki távoli intézménybe kerül. Ez lehet az egyik legfontosabb biztosítéka annak, hogy a mindenkori önkormányzatnak megéri-e annak állandó kiszámítása, hogy szociális kötelezettségeit milyen szolgáltatások formájában teljesítheti a legésszerûbben. Természetesen ahhoz, hogy a települési önkormányzat a nem általa fenntartott intézményt igénybe vevõ lakosainak nyújtott szolgáltatások után fizetni tudjon, ahhoz neki magának is megfelelõ forrásokra van szüksége, mégpedig a szociális problémák fajlagos mutatói szerint képzett forrásokra.
Mindezt hangsúlyozva, vegyük észre, hogy a hivatkozott módosítás egy korszerû, vagyis az ellátás, és a fedezetüket legalább részben együtt mozgató mechanizmus kialakulásának irányába mutat.
Tisztelt Képviselõtársaim! Egy többtényezõs, többszektorú szociálpolitika feladatainak bonyolult feltételeit építi tovább néhány módosító javaslat. Ezek közül csak utalásszerûen emelnék ki példákat.
Az egyik a jóléti rendszerek egyes ágazatai között teremt szervesebb kapcsolatot. Ilyen az a javaslat, hogy a munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesülõk ezután csekély jövedelmû alkalmi munkát legálisan is végezhessenek. Így egy szociális ellátás szabályozásával a munkaerõpiaci visszailleszkedés és a feketemunka legális keretek közé emelése célját is elõsegíti. S ugyanígy, amikor az átmeneti segély keretei között nevesítik a beiskolázási nehézségeket enyhítõ támogatást, akkor a szociális és az oktatási rendszer összehangolása révén javul a közös cél az iskolázottság emelése érdekében.
A másik, jövõbe mutató javaslat az, hogy a nem állami, nem önkormányzati, bár részben normatív állami támogatásban is részesülõ személyes gondoskodást nyújtó intézmények vagy fenntartói bizonyos feltételek közt szabadon megállapodhatnak az igénylõvel a bekerülésrõl és a szolgáltatásokról. Ezzel a nem állami, nonprofit vagy vállalkozói alapon gazdagodó szociális szolgáltatások gyakorlatához igazítják a beutalások rendjét.
(15.30)
Végül azokra a megoldásokra szeretnék rámutatni, amelyek a szociálpolitika eljárásmódját teszik demokratikusabbá és egyszersmind életszerûbbé. Ilyen például az a javaslat, amely az intézményben lakó személy állapotváltozása s annak révén akár ugyanott, de más szakosított ellátásba utalása esetén kötelezõvé teszi a jogi értelemben vett áthelyezési eljárás, egy új beutaló határozat kiadását. Ezzel a bentlakó számára biztosítják mindazokat a jogokat, amelyek a közigazgatási eljárás során õt egyébként megilletik. Hasonlóképpen elvi jelentõségû az a közelítés, amely szerint a más személyrõl is gondoskodó munkanélküli esetében nem tekinthetõ saját jövedelmének az alkalmi munkavégzés csekély jövedelme csakúgy, mint a várandósági pótlék.
Összefoglalva: végezetül azt szeretném megfogalmazni, hogy a törvénymódosítás szemléletét, az indítványozott korrekciók megoldásait támogatom. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy teljes mértékben helyeslem a 180 napos biztosítási idõ eltörlését és a közösségi munkavégzésre vonatkozó rendelkezések hatályon kívül helyezését. Fontosnak tartom viszont kiemelni, hogy e törvénymódosítás látszólag kisebb jelentõségû vagy rövid távú módosításai hosszú távon is korszerû, célzottabb, szakszerûbb, egyszersmind igazságosabb szociálpolitika megoldásait kínálja elfogadásra az Országgyûlésnek. Olyan módosításokat, amelyek nem visznek bizonytalanságot a rendszerbe, inkább egyfajta fokozatos építkezés állomásának tekinthetõk. Természetes módon vállalva az indokolt önkorrekciókat is, például a temetési segély visszaillesztése vagy a gyermekintézmények térítési díjának oktatási évhez igazítása esetében.
Igaz, ezen a kétségtelenül demokratikusabb és eredményesebb úton akkor lehet csak sikeresen továbbhaladni, ha jelentõsen fejlesztjük, bõvítjük a szociális szakképzést és a sokoldalú információs rendszert a helyi és az intézményi szociálpolitika, a szociális igazgatás számára.
Több mint figyelemreméltó, hogy a korántsem hiánytalanul felsorolt példák azt is bizonyítják: nem igaz, hogy kizárólag pénzkérdés a szociálpolitika eredményessége. A félreértések elkerülése végett persze tegyük hozzá, hogy kellõ forrás nélkül a legjobb eljárás, szabályozás sem ér semmit, de a szociális törvény végrehajtásának eredményessége igen nagy mértékben ez utóbbiak kulturáltságán és társadalmi elfogadottságán múlik. Ebben ez a törvénymódosítás - ismétlem - jó irányba építkezik, folytatva egy olyan munkát, amit két évvel ezelõtt fõ vonalaiban helyesen kezdtek el. S ha már olyan törvénymódosítással találkozhatunk, amelynek továbbépítése politikai kurzusokon átívelõ egyetértésre, igazi társadalmi konszenzusra épülhet, akkor nem szabad megtorpannunk.
Mint ahogyan azt Lasalle mondja: "a törvény csak a társadalom kifejezése és írott akarata, nem pedig mestere." Ha a társadalom szükséglete megváltozott, akkor a régi törvénykönyvet el lehet tenni a történelem múzeumába, a helyébe lép a jelenkor új tükörképe, új arcképe: egy új törvény. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)