BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Én úgy emlékezem, ellentétben elõttem szóló képviselõtársammal, hogy a napirendre való tûzés vitájában nem mindegyik párt támogatta ezt az elõterjesztést, és örülök annak a hangsúlyváltozásnak, amelyet a kormány képviseletében miniszter úr jelzett, hogy a határidõ módosítását a kormány felvállalja, érezve ennek a kérdésnek valóban a fontosságát és a súlyát.
Én tovább gyarapítanám azoknak a felvetéseknek, azoknak a gyakorlati problémáknak a sorát, amely miatt ezzel a kérdéssel foglalkozni kell. Egyet viszont elõrebocsátanék, hogy itt a parlamenti hozzászólásokból sem érzõdik az, hogy lényeges különbség van a vételi joggal rendelkezõ és e vételi joggal nem rendelkezõ lakók tekintetében. Ez az elõterjesztés a vételi joggal rendelkezõkrõl szól, ezen lakások megvásárlásának, ennek jelzésének a határidejét kívánja kitolni, meghosszabbítani. Szeretném jelezni, hogy most ezen elõterjesztés kapcsán mindenki.., bocsánat, sokan, a megvehetõ lakásokról beszélnek, ugyanakkor a meg nem vehetõ lakásokra gondolnak.
(18.40)
Ezt a kettõsséget célszerû lenne feloldani.
A volt egyházi tulajdonban rendelkezõ lakásokon túlmenõen még szeretném jelezni, hogy gond van azokkal a lakásokkal is - azoknak a rendezésével - , amelyek a szolgálati lakás jellegük miatt kerültek valamifajta lajstromba. A házmesteri lakásokkal is gond van, és jelentõs probléma van a kényszerbérlettel bíró lakások esetében is. De mindezeket megelõzi az, ahogyan a vételi joggal nem rendelkezõ lakások minõsítését az önkormányzatok elvégezték. Ezt - hogy mi kerülhet a vételi joggal rendelkezõ lakások körébe - a törvény pontosan szabályozza. Ugyanakkor - az ebbe a körbe való bekerülésnél - könnyû volt elõidézni azt a helyzetet - mint ahogy a fõváros egyik nagy lakótelepén ez megvalósult, de kisebb városokban is, településeken is sor került erre -, hogy ugyanazon lakótelepen, ugyanazon építési típusú lakások kerültek vételi joggal nem rendelkezõ listára, mint amelyek vételi joggal rendelkezõre kerültek. Azaz az utca egyik oldalán, nem mûemléki környezetben, ugyanolyan típusú épületeknél ellentétes volt az elbírálás. Ennek az oka e konkrét példa esetében: korábban a kezelõje egy tanácsi vállalat volt, a "107/2." alapján az önkormányzat joggal vehette saját tulajdonába, és így nem került a vételi joggal rendelkezõ lakások listájára.
Való igaz, hogy meghaladja a több tízezret azon lakásoknak a köre, ahol rendezetlen a telekkönyvi bejegyzés, ahol rendezetlen az önkormányzat tulajdonában való igénylés ügye, a vagyonátadó bizottságoknál nem jelezték ezeknek a lakásoknak a tulajdonba vételét - és sorolhatnám a rendezésre váró kérdéseket.
Megmaradnék azonban az elõterjesztésnél, amely a vételi joggal rendelkezõ lakásokra vonatkozik. Elöljáróban azt is szeretném elmondani, azzal fogom zárni a mondanivalómat, hogy ezen törvényjavaslat-módosítás elõterjesztésénél a miniszter úrral - a kormány javaslatával - megegyezõ a Fidesz álláspontja: '95. november 30-ig hosszabbítsa meg a kormány, illetve a parlament ezen döntést. (Kuncze Gábor a fejéhez emeli a kezét.) Már akkor is... - miniszter úr a fejéhez kapott... - ez volt az álláspontunk, amikor ez a javaslat elhangzott. A kormányé változott - ezzel szeretném a mondanivalómat aláhúzni.
Mi sem támogatjuk azt, hogy 2000. november 30-ig kiterjedõ hatályú legyen a menthetõ okokból, az akadály elhárulását követõ 90 napon belüli vételi jognak a széles nyitása. Ugyanakkor szükségesnek tartjuk azt - amit miniszter úr említett -, hogy a propagandán és a határidõ módosításán túlmenõen a minisztérium éljen a törvényességi felügyelet jogával azon önkormányzatok irányába, ahol nem a törvénynek megfelelõen végezték el akár a rendeletalkotást, akár a vételi joggal rendelkezõ, illetve a vételi joggal nem rendelkezõ listáknak az elkészítését.
Feltétlenül fontosnak tartanánk azt is, hogy a minisztérium - az önkormányzati bizottság vagy az önkormányzati szövetségek segítségével, bevonásával - készítsen el egy olyan leltárt is, hogy mik akadályozzák a vételi joggal rendelkezõ lakások esetében a bérlõket abban a jogukban, hogy megvásárolhassák a lakásukat. Amikor a törvény indult - és a mostani javaslat nagyon nagy pozitívumának azt tartom, hogy nem egy választási kampányt megelõzõ idõszakban került a parlament elé, hiszen mindannyian végigélhettük azt, amikor erõs politikai nyomás nehezedett az önkormányzatokra a tekintetben, hogy a lakásokat eladják, és ez alatt a politikai nyomás alatt nagyon rövid idõ alatt kellett meghozni '93 decemberében, azt követõen az Alkotmánybíróság által megsemmisített, alkotmánysértõnek talált törvényt -, '94. március 25-én jelent meg a Magyar Közlönyben, és március 31-én már hatályba lépett, tehát nagyon rövid volt az az idõszak, amikor az önkormányzatoknak ezt a rendeletet meg kellett hozniuk.
Szeretném még a problémák között felsorolni azt is, hogy vannak olyan területek, ahol az önkormányzatok törvényesen vagy törvénysértõ módon - mind a kettõre van példa - apportálták az eladható lakásokat, és ezzel az eladás meghiúsult.
Szeretném, ha ezek a számok elhangoznának: tehát 730 ezer lakással indult a törvényalkotás elsõ folyamatában az eladható lakások száma; 560 ezer volt a vételre kijelölt az Alkotmánybíróság döntését követõen, és ezeknek több mint a fele vételi joggal rendelkezett. Való igaz, hogy eddig elenyészõ részük került megvásárlásra. Ennek több oka van. Az egyik oka az, hogy - a vételi joggal rendelkezõ lakások esetében is - a lakások fenntartása és üzemeltetése kimeríti a családok fizetõképességét, és így a vétel esetében még kedvezõ feltételek mellett sem tudnak ilyen döntést hozni.
(18.50)
Tehát itt a kérdés úgy is felmerül, hogy a határidõ-módosítás mit old meg. Megoldja-e ezeknek a családoknak a vételi lehetõségét? Véleményünk szerint nem. Tisztázhatja-e azokat a korábbi törvénybõl, illetve az Alkotmánybíróság határozatából tisztázatlan kérdéseket ez alatt az idõszak alatt? A válaszunk az, hogy csak kismértékben. Ezért feltétlenül fontosnak tartjuk, hogy ne görgessük magunk elõtt ezt a törvényt: a lakások és helyiségek bérletének, valamint elidegenítésének szabályairól szóló törvényt, de meg kellene vizsgálni a tapasztalatok alapján, hogy hol szükséges ezeknek a módosítása. Tehát ennek az idõszaknak egy ilyen elemzõ munkára is elegendõnek kellene lennie.
Végezetül azzal zárnám, hogy mivel nem lehet olyan jegyzéket törvényben létrehozni - hiszen az esetek száma rendkívül terjedelmes -, amely a jogvesztõ határidõre példákat hozna, hogy mikor nincs szó jogvesztésrõl az általános elévülési idõn belül, ezért az a véleményünk, hogy a Ptk.-nak megfelelõen itt a bírói gyakorlatra kell bízni, hogy mikor ítéli meg az általános elévülési határidõn belül a jogvesztést és mikor nem. Ezt tehát lezárva, a Fidesznek az a javaslata, hogy a bérlõk nagyobb biztonsága érdekében hosszabbítsák meg a határidõt, és ne csak a propaganda eszközével élve, hanem az önkormányzatok által hozott döntések vizsgálatával is tegyék lehetõvé, hogy ott, ahol valóban vásárlási szándék van, ez alatt az idõszak alatt az megvalósulhasson.
A teljes lakáskérdéssel kapcsolatban - nemcsak a vásárlással, szabályozással, építésigazgatással és építéssel kapcsolatosan - pedig az lenne a javaslatunk, hogy a kormányprogramból kivehetõen a közeljövõben kezdõdjön meg egy olyan alkotómunka, amikor nemcsak eladásról, építésrõl, hanem ezek környezetének a megteremtésérõl is zajlana vita a parlamentben. Köszönöm szépen. (Taps.)