DR. SALAMON LÁSZLÓ elõterjesztõ: Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! A vitában elhangzottak megválaszolásához óhatatlanul érintenem kell a törvényjavaslat eddigi sorsát. Nevezetesen emlékeztetek a törvényjavaslat kezdeti kedvezõtlen fogadtatására, így arra, hogy eredetileg az önkormányzati bizottság nem is kívánta tárgysorozatba venni a javaslatot, majd, miután a tisztelt Ház egyheti gondolkodást követõen mégis a tárgysorozatba-vétel mellett döntött, az önkormányzati bizottság általános vitára sem tartotta azt alkalmasnak. Ezt követõen azonban a kormánypártok frakciói álláspontjában lényeges változás következett be. Ugyanis míg eddig csak az MDF, illetve a többi ellenzéki párt frakciója támogatta a vételi jog meghosszabbítását célzó törvényjavaslatot, az általános vita kezdetét követõen - mint arról mind a plenáris, mind a bizottságokban lefolytatott viták és állásfoglalások alapján meggyõzõdhettünk - a kormánykoalíció is csatlakozott a törvényjavaslat gerincét képezõ alapgondolathoz, a vételi jog meghosszabbításának szükségességéhez.
Ez a támogatás most egyértelmûnek tûnik számunkra abban a kérdésben, hogy a vételi jog gyakorlására megszabott határidõ általánosságban 1995. november 30- áig meghosszabbításra kerüljön.
Ugyanakkor láthatóan nem nyerte el a kormánykoalíció támogatását a törvényjavaslat azon eleme, amely a vételi jog határidõben történõ gyakorlása kapcsán akadályba ütközõ jogosult számára, az elõbb említett határidõtõl függetlenül, az akadály megszûnésétõl számított 90 napon belül biztosítja a vételi jog gyakorlását, legfeljebb azonban 2000. november 30-ig.
A lefolytatott vitának és az Országgyûlésben kirajzolódó álláspontnak a tükrében mindenesetre megelégedéssel kell érzékelnem, hogy a kisebbségben levõ Magyar Demokrata Fórumnak és ellenzéki partnereinek sikerül a magyar társadalom egy jelentõs részét érintõ lényeges probléma tekintetében a felajánlott gyógyírt a többségi kormánypárti képviselõk legnagyobb részével elfogadtatni. Ehhez egyfelõl az ellenzék részérõl meggyõzõ érvelésre, az érvényesített társadalmi érdek következetes képviseletére, a többség részérõl pedig nyitottságra és arra a belátásra volt szükség, hogy pártpolitikai presztízst félretéve fogadókésszé váljon az ellenzéki javaslatra.
Megelõlegezve a szavazás pozitív eredményét, köszönöm a Ház mindkét oldalának, hogy az említett erényeket fel tudták mutatni, és hogy a törvényjavaslat nem válik a napi politikai csatározások áldozatává. Ezt annak tudatában és annak ellenére is mondom, hogy a törvényjavaslat második eleme, nevezetesen az akadály elhárulásától függõ relatív határidõ bevezetésére vonatkozó javaslat várhatóan nem fog többséget kapni.
A vitában elhangzottak eredményeként a párterõviszonyokat sem pontosan fedõ bizottsági állásfoglalások ismeretében úgy látom, hogy véleményformáló képviselõtársaim ennek az elemnek a megítélésében is a probléma tárgyilagos megközelítésére törekszenek és jogi, szakmai meggyõzõdésükre igyekeznek támaszkodni.
A törvényjavaslattal kapcsolatban két módosító javaslat áll elõttünk. Az egyik javaslat Szász Domokos és Pozsgai Balázs módosító javaslata a törvényjavaslat most említett elemének az elhagyását indítványozza, vagyis arra irányul, hogy maradjon el az a rendelkezés, amely akadály felmerülése esetén annak elhárulását követõ 90 napon belül biztosítja a vételi jog gyakorlásának lehetõségét még 1995. november 30-a után is, legfeljebb 2000. november 30-ig.
Az ezzel kapcsolatos érvelés kétirányú volt. Egyrészt a törvényjavaslatnak ezt az elemét az annak elhagyását igénylõk úgy fogták fel, mintha az a vételi jog gyakorlásának határidejét sommásan öt évre kiterjesztené, és egyben olyanként, mint ami az Alkotánybíróság döntését megkerülné.
Másrészt - és ez az utóbbi érvelés volt a hangsúlyosabb - arra hivatkoztak, hogy egyéb jogi rendelkezések, különösen a polgári törvénykönyv elévülésre vonatkozó szabályai annak a szándéknak az érvényesülését, melyet ez az elem érvényesíteni kíván, ezen elem, azaz ezen rendelkezés nélkül is biztosítják.
Ennek kapcsán arra hivatkoztak, hogy mivel a vételi jog bejelentésére vonatkozó határidõ nem jogvesztõ, hanem elévülési jellegû, ezért akadály felmerülése esetén a polgári jog elévülési szabályai megfelelõ alkalmazásával a méltánytalanság orvosolható.
Meggyõzõdésem, hogy az az érv, miszerint a vitatott rendelkezés az Alkotmánybíróság döntésének megkerülését jelentené, teljesen alaptalan. Csak össze kell vetni az Alkotmánybíróság által megsemmisített eredeti vételi jogi és a most javasolt rendelkezéseket, és nyilvánvalóan szembetûnõvé válnak a különbségek: egy általánosságban meghatározott ötéves határidõ, illetve egy akadály elhárulásától függõen megkezdõdõ 90 napos határidõ között, melyben a legvégsõ, úgynevezett objektív határidõ számszakilag, de minden tartalmi azonosság nélkül esik csupán egybe az említett öt évvel.
(17.10)
Erre azt mondani, hogy ez a megoldás jogbizonytalanságot kelt, olyan, mintha a polgári perekben a perújításra megadott általános, ötéves, végsõ határidõ intézményét jogrendszerünket elbizonytalanító jogintézményként fognánk fel. Ami a vitatott rendelkezés szükségtelenségére vonatkozó érvelést illeti, el kell ismernem, hogy tetszetõs érvelés, amely meggyõzõnek is tûnik.
Azt is el kell ismernem, hogy magam nem tudok ennek az érvelésnek a logikájával szemben szigorúan jogi természetû argumentumot felhozni. Szász és Pozsgai képviselõtársam javaslata azonban mégsem nyugtat meg teljesen, annyira semmiképpen sem, hogy támogatásával magamévá tegyem. Ez a megoldás ugyanis egy valamennyiünk által elismert probléma rendezését puszta jogértelmezésre bízta. Természetesen a jogértelmezés minden jogalkalmazás szükségszerû velejárója, és egy, a kazuisztikus szabályozást kerülõ jogrendnek olykor velejárója a bonyolultabb jogértelmezés is. Mindenesetre nem vitatható: valamit kimondani kifejezett jogszabályi elõírásban biztosabb megoldás, mint ugyanazt az eredményt rábízni egy olyan jogalkalmazói jogértelmezésre, amely nem azonos jogterületen mûködõ jogszabályok alkalmazásával lenne hivatott egy sajátos és másként, expressis verbis, nem szabályozott kérdés rendezésére.
Nyilvánvaló, hogy könnyebb a dolga a jogalkalmazónak, ha komplikált jogi következtetések helyett kifejezett rendelkezésekre támaszkodva oldhatja meg jogi dilemmáit, és könnyebb a helyzete a jogosultnak is, ha bonyolult jogi következtetések helyett világos és egyszerû szabályok alapján igazodhat el a jogrendben. Ezért én úgy gondolom: még ha helyes is a javaslattevõk jogi érvelése, melyet - értelmezési kérdés lévén - a tévedhetetlenség igényével magamévá tenni egyébként nem mernék - hadd jegyezzem meg itt zárójelben, hogy az alkotmányügyi bizottság is erõsen megoszlott ebben a kérdésben a legfolytatott vagy a végbement szavazás tanúsága szerint -, úgy gondolom, hogy az egyértelmûség, a mindenki számára közérthetõ eligazodás szempontjai, a világos és kifejezett szabályban megfogalmazott jogi megoldás mellett szólnak. Ezért Szász Domokos és Pozsgai Balázs javaslatát nem tudom támogatni.
Tímár György képviselõtársunk módosító javaslata kellõ bizottsági támogatás híján nem kerül a tisztelt Ház elé. A korrekt tájékoztatáshoz azonban hozzátartozik annak elmondása, hogy a javaslatot magam sem tudtam a vita során támogatni annak ellenére, hogy kezdetben számomra igen tetszetõsnek és rokonszenvesnek tûnt. A javaslat azt célozta, hogy a kárpótlási jegyért öröklakásokat vásárlók számára akkor kezdõdjék meg a vételi jog határideje, amikor a jogosultak a kárpótlási jegyüket megkapták.
A szándékát illetõen rokonszenvet kiváltó javaslat végül is nem volt támogatható, hiszen egyrészt azt kimondani, hogy a lakás vételében akadályozottnak kell tekinteni azt a kárpótlásra jogosultat, aki kárpótlási jegyét még nem kapta meg, aligha lehet akkor, amikor a törvény méltányos részletfizetést biztosít a lakás megvételéhez, és a kárpótlási jegyeket a lakásra vonatkozó szerzõdés megkötése után, a részletfizetés során is fel lehet használni a lakás megvásárlására. Ezzel összefüggésben nézve - a kárpótlási folyamat elhúzódására is figyelemmel - valóban indokolatlanul hagynánk hosszabb ideig bizonytalanságban az önkormányzatokat.
A vita során még egy elem fölmerült, amire, úgy gondolom, utalnom kell: ez a korábban egyházi tulajdonban volt ingatlanok tulajdonjogának rendezésével kapcsolatos probléma, nevezetesen hogy egyes lakások eladását még el nem bírált egyházi igények akadályozhatják. Azon túl, hogy erre az esetre is megoldást jelentene a Szász-Pozsgai képviselõtársaim által elhagyni javasolt elem, illetve ennek hiányában Szász és Pozsgai képviselõtársaim álláspontja szerint az elévüléssel kapcsolatos szabályok, legyen szabad arra rámutatnom, az egyházak által visszaigényelt ingatlanokkal kapcsolatos probléma felvetésének arra kell irányítania az egyházi ingatlanok rendezésérõl szóló törvény végrehajtásáért felelõsök figyelmét, hogy az érintett ingatlanok sorsát soron kívül kellene rendezni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Befejezésül még egyszer köszönöm mindenkinek a közremûködését, aki a most, illetve jövõ héten megszavazandó törvény megszületésében részt vállal, s kérem képviselõtársaimat, szavazatukkal támogassák a törvény megalkotását. (Taps.)