RÓZSA EDIT (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Országgyûlési képviselõként, mint az Országgyûlés által létrehozott társadalmi szervezetek költségvetési támogatását koordináló bizottság alelnöke, immáron hatodik éve kísérem figyelemmel a civil szektor szervezõdéseit. Közelrõl szerezhettem tapasztalatokat a kormánytól független, nem profit alapon mûködõ, sajátos érdekeket képviselõ szövetségek, mozgalmak, csoportok, alapítványok tevékenységérõl, mûködésük feltételeirõl vagy azok hiányairól. Most, amikor az Országgyûlés dönteni kíván az 1995. évi költségvetésben elkülönített keretrõl, rendhagyó beszédet kívánok mondani, és nem kívánok részt venni annak a vitának a folytatásában, amely zajlott itt az elmúlt években.
Azt gondolom ugyanis, hogy hat év után talán érdemes lenne felidézni, mi is történt az elmúlt hat évben a civil szféra területén. Hat év tapasztalatait összegzendõ teljesen természetes, hogy most felmerülnek kérdések: mire is szolgál ez a keret, egyáltalán szükség van-e rá? Hogyan és mennyit költ az állam a közjó érdekében tevékenykedõ közérdekû szervezetek közvetlen támogatására? Mik a parlamenti elosztás tapasztalai, tanulságai, az elmúlt négy évé és az idei évé? Valamint jó lenne már végre meghatározni a közeljövõ teendõit ezen a területen és lépni is ebben.
Fontos ez azért is, mert a demokratikus rendszerek megszilárdulása nagy mértékben a civil társadalom fejlõdésén múlik, amelynek fejlõdése viszont nem kormányzati szervezetek dinamizmusától is függ. Féllábú a demokrácia ugyanis, ha nincs erõs civil szektor, és ebben egyetértés van az egész országban. 1990- ben a rendszerváltás után az elsõ szabadon választott parlament elismerte mindezt, és elõször különített el önálló keretet a civil szervezetek támogatására annak érdekében, hogy segítse ezzel õket alapvetõ funkcióik ellátásában. Melyek ezek? Ezeket azért érdemes felidézni, mert fontos számbavennünk és fontos tudnunk, hogy amikor e határozat sorsáról döntünk, mit is takarnak ezek a szervezetek, milyen funkciót látnak el és miért fontosak ezek minden demokratikus társadalomban.
A szolgáltatási funkció például azért, mert a szolgáltatás területén ezek a szervezetek vagy hiányt pótolnak, vagy választási lehetõséget biztosítanak többféle szolgáltatás közül. A szolgáltatások hiánya ugyanis akár bizonyos ágazatokban forduljon elõ, például vészhelyzetben lévõ emberek számára, speciális oktatási igények felmerülése esetén vagy kulturális tevékenységeknél, olyan hiányosságot jelentenek, amelyet a lakosság vagy egyes csoportjai felismernek, és erre megoldást is keresnek. A különbözõ szolgáltatások közül való választás lehetõsége ugyanakkor versenyre is ösztönöz, tehát hozzájárul a szolgáltatások javulásához mind az állami, mind a magánszektorban. Ezeknek a szervezeteknek kétségkívül fontos funkciója, hogy a változások, reformok támogatójaként és résztvevõjeként lépnek fel. Ezen belül egy bizonyos problémára koncentrálva lépnek fel csoportok egyes magatartások ellen, például fajgyûlölet ellen, vagy lépnek fel a környezetre vagy az életfeltételekre vonatkozó változatások érdekében. Ezekbõl nõnek ki a különbözõ, környezetvédelmi, nõjogi, gyermekjogi mozgalmak - hadd ne soroljam ezeket -, pártolva bizonyos csoportok érdekeit.
S legalább ennyire fontos, ha nem fontosabb e szervezetek úttörõ szerepe, hiszen jellegüknél fogva döntéseikben és munkamódszereikben sokkal szabadabbak, mint a hivatali struktúráké, s ennél fogva sokkal rugalmasabban tudják kezelni a társadalomban felmerülõ új problémákat, változó szükségleteket új válaszok és megoldások keresésével.
E szervezetek feladata még, hogy elõsegítsék társadalmunk egyes értékeinek megõrzését, a hagyományok ápolását. Közösen irányított, összehangolt akcióik révén növelhetik az egyéni energiákat, és ily módon szolidaritást alakítanak ki a társadalomban.
Még hadd említsem meg, hogy a civil szféra erõtlensége vagy gyenge önkifejezõ képessége lassítója, gátja lehet az átalakulásnak, és hátráltathatja az ország európai integrációja feltételeinek megteremtését - fogalmazza meg ezt egyébként a Külügyminisztérium európai integrációs fõosztályának tanulmánya. Itt kell megemlítenünk az ezekben a szervezetekben tevékenykedõ állampolgárok aktivitását, öntevékenységét, amely motorja a haladásnak.
Erre szolgál tehát ez a keret, és nem fából vaskarika. Nem újdonság, hogy az állam ezen szervezetek támogatására elkülönít pénzösszegeket, és ezeket a megfelelõ keretek között biztosítja számukra.
Most Magyarországon mely feltételek teljesülése kell alapvetõen ahhoz, hogy erõsödjön a civil szektor, hogy szerepe ne keveredjen a politikai szerepekkel, a politikai jellegû szerepekkel, azokkal a szervezetekkel, amelyek saját maguk sem tudják igazából saját helyüket meghatározni? Alapvetõen három: politikai, jogi és gazdasági környezetet kell megteremtenünk, hogy a korrekt mûködési tér és a játékszabályok végre egyértelmûek legyenek.
Mi történt ezen a területen? Gazdasági-pénzügyi területen a fejlett nyugat- európai demokráciákban a civil szektor mûködését jórészt az állampolgárok adományaiból, jótékonykodásaiból biztosítják. Ehhez persze ki kell alakulni egy olyan jóléti társadalomnak, amelyben a szolidaritás mellett anyagi eszközöket is képes mozgósítani a civil szektor. Magyarországon ezzel szemben 1989-ben, amikor végre lehetõsége volt az állampolgároknak, hogy egyesületeket, mozgalmakat, különbözõ szervezeteket hozzanak létre jogi keretek között, nem rendelkezhettek - legalábbis nagy többségük - az általuk felvállalt tevékenység, illetve cél ellátásához szükséges alapvetõ infrastruktúrával.
Nem lehet kétséges, hogy a közérdekû és elsõsorban a szolgáltatást ellátó civil szervezetek támogatása sokkal kevesebbe kerülne, mint ha az állam a saját intézményein keresztül látná el ugyanazokat a feladatokat. Tulajdonképpen mindennek a felismerése volt 1990-ben, amikor elõször különített el az Országgyûlés forrást ezen szervezetek támogatása érdekében. Most, 1995-ben az Országgyûlésen keresztül 400 millió forint juthat el a szervezetekhez.
Itt azonban egy másik számot is meg kell említenem. Ma még csak becslések alapján, de a civil szektorban az elmúlt évben, a tavalyi évben az állami költségvetésbõl közel 20 milliárd forint áramlott ki általam ismeretlen feltételek, körülmények szerint. Lehet, hogy jó rendszerben, lehet, hogy jó pályázati szisztémában, lehet, hogy mindez, ahogyan történt, elfogadható, de azért azt gondolom, hogy parlamenti képviselõként abban is felelõsségünk van, hogy figyelemmel kísérjük, az állam hogyan sáfárkodik az adófizetõ állampolgárok pénzével, ugyanis a 400 millió forint elosztása a parlament egy erre kijelölt bizottságán keresztül a legnagyobb nyilvánosság elõtt folyik.
(19.10)
A döntés minden szakaszába betekintést nyerhetett bárki, akár a bizottság alakulásának pillanatában. A döntésbe beleszólhattak szakértõk és képviselõk, akiknek ez úton is szeretném megköszönni a közremûködését és a segítségét. Közel négy hónapon keresztül dolgozott 16 képviselõ, 15 bizottság mellett dolgozó szakértõ, minisztériumokból delegált szakértõ, hogy olyan javaslatot tegyenek le az Országgyûlés elé, amelyrõl elmondható, hogy a lehetõ legjobb megoldás. Érdemes lenne hasonló aktivitást és érdeklõdést tanúsítanunk 19 milliárd 600 millió forint iránt is.
Most vizsgáljuk meg a jogi feltételeket! Ezen a területen is vannak hiányosságok - ezt el kell ismerni. Az elõzõ ciklusban minden igyekezet ellenére nem készült el a nonprofittörvény, amely e szektor számára alapvetõ. Évrõl évre úgy folyik a parlamenti keret elosztása, hogy nincs olyan törvény vagy jogszabály, amely egyértelmûen rögzítené az elosztás szempontjait, a pályázás mikéntjét, feltételeit. Két évvel ezelõtt, amikor ugyanebben a témában szólaltam föl, elmondtam, hogy a jövõben nem történhet az elosztás elõre lefektetett szabályok nélkül. Akkor a bizottság elkezdte ezt a munkát, be is fejezte, de törvény nem született belõle. Most újra fontosnak tartom hangsúlyozni, hat év tapasztalataiból kiindulva: ezt még egyszer, ilyen körülmények között nem lehet megismételni.
Javaslom tehát, hogy az Országgyûlésnek a társadalmi szervezetek költségvetési támogatásával foglalkozó bizottsága kezdjen neki a szükséges törvénytervezet kidolgozásához. Örülök, hogy az ebben a témában megnyilatkozó pártok mindegyike támogatja s szorgalmazza ugyanezt.
Továbbmegyek: talán érdemes lenne a felhasználás ellenõrzésével is foglalkozni. Azzal ugyanis még senki nem foglalkozott, hogy milyen módon történt az Országgyûlés által a szervezeteknek odaítélt pénzek fölhasználása. Valóban arra a célra használták-e föl, ami az Országgyûlés szándékaiban megfogalmazódott?
Hogyan alakult a politika viszonya e szektorhoz? Felemás a kép, mégis mindenképpen elõrelépésnek kell tekinteni mindenkinek egyfelõl az új Házszabályban bevezetett fontos új intézményt, az úgynevezett lobbylistát, hiszen ezen keresztül a különbözõ civil szervezeteknek módjában áll közvetett módon részt venni a törvényhozás munkájában. Hasonlóan említésre méltó a civil iroda, amely a szervezetek számára teszi lehetõvé, hogy részt vegyenek közvetett módon a törvényhozás munkájában.
A magam részérõl nagy elõrelépésnek tartom, hogy a parlamenti elosztás annyiban depolitizálttá vált, hogy az elõzõ ciklushoz képest - amikor is a pártok a parlamenti helyeik arányában vettek részt a társadalmi szervezetek támogatását elõkészítõ bizottságban - most viszont paritásos alapon állt fel a bizottság, azaz az ellenzéki és a kormánypártok azonos arányban képviseltették magukat. Ez ugyanis fontos azért, hogy a társadalmi szervezetek ne kényszerüljenek arra, hogy választásról választásra alkalmazkodjanak a gyõztesekhez. Hiszen ennek a parlament által elosztható keretnek a felosztása során nem lehet az adott politikai erõviszonyokat érvényesíteni. Nem kellene visszatérni a régi, rosszabb módszerhez.
Ez a felállás egyébként mindenképpen ösztönözte a képviselõket a kompromisszumra, s nem tette lehetõvé valóban az erõbõl való döntést. Szeretném megjegyezni egyébként - ezt a bizottság elnöke elmulasztotta -, hogy a hat politikai jellegû ifjúsági szervezetet kivéve, az összes albizottságban egyetértéssel, egyhangú szavazással döntöttek a képviselõk - a szocialista képviselõktõl egészen a fiatal demokratákig -, tehát ebben teljesen egyhangú szavazás volt. Hat politikai jellegû ifjúsági szervezet esetében volt egyébként különbség. Csak megjegyzem, hogy én például a döntésemmel - hogy egyik se kapjon egy fillért sem - alulmaradtam, és nem álltam föl, nem nyújtottam be módosító indítványt, mert elfogadtam, hogy kisebbségben maradtam - van ilyen.
Ezt egyébként - mármint hogy az adott politikai erõviszonyokat nem célszerû a bizottságban érvényesíteni - 386 képviselõbõl 383 megértette; azzal együtt, hogy természetesen tudom, kivétel nélkül mindenkinek lenne korrekciós javaslata, a lehetõ legjobb szándékból, az elõterjesztés javítása érdekében. Az Országgyûlés hat pártja ugyanakkor saját frakciójából delegált képviselõket, és õket kérték föl, õket bízták meg ezzel a munkával. Nekünk kellett elvégeznünk, intenzív munkával, a lehetõ legnagyobb körültekintéssel - és még egyszer szeretném megköszönni a szakértõk és a bizottsági tagok munkáját.
Végezetül: tisztában vagyok vele, hogy fölvethetõk kifogások, kétségek, megfogalmazódhattak mostanra új javaslatok is. De ha közösen megállapodunk valamiben, akkor azt utólag megkérdõjelezni, teljesen új alapokra helyezni - nem felelõs magatartás. Ha voltak hibák, azokat ki kell, és a jövõben ki is lehet javítani. Le kell vonnunk a tanulságokat, és mindezeket beépítenünk a munkánkba. Most, ebben a helyzetben azt a javaslatot, amit az Országgyûlés elé a bizottság benyújtott, el kell fogadni. El kell fogadnunk a 16 országgyûlési képviselõnek, a 15 szakértõnek azt a konszenzussal elfogadott javaslatát, amit a legjobb meggyõzõdésük és tudásuk és a rendelkezésükre álló információk birtokában tettek.
Befejezésül arra kérem tisztelt képviselõtársaimat, hogy támogassák saját frakciójukból delegált képviselõiket, és fogadják el a bizottság javaslatát, amellyel 519 országos vagy regionális, jelentõs társadalmi közérdeket megvalósító szervezet tevékenységéhez nyújthatunk támogatást. Hiszen egy nehéz helyzetben lévõ országban az önszervezõdõ közösségeknek, a civil szektornak fontos szerepe van az új életstratégiák kialakításában, amellyel a beletörõdés, a dühödt kifakadások helyett az aktivitást és a cselekvést ösztönözheti. Most ebben segíthetünk. Kérem, támogassák az elõterjesztést! Köszönöm. (Taps.)