BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság pótköltségvetése benyújtásának törvényi hátterével kívánok elöljáróban foglalkozni, de még ez elõtt... (Az ülésterembõl távozni készülõ dr. Szekeres Imréhez:)... - és ha megkérhetném Szekeres Imre frakcióvezetõ urat, hogy egy pillanatra maradjon - szeretnék a napirend elõtti felszólalások közül arra reagálni, amely az ellenzékkel kapcsolatos megállapításaira vonatkozott.
Az ellenzék szerepe a hatalmi ellensúly megteremtése ilyen arányok között is, mint amilyen a választásokat követõen létrejött a magyar parlamentben. Az ellenzék szerepe, hogy a hatalomkoncentrációt megakadályozza; az ellenzék szerepe, hogy alternatív döntési javaslatokat tegyen módosító indítványaival; az ellenzék szerepe, hogy érvelésre késztesse a kormányt és nyilvános megvitatásra az egyes elõterjesztéseket; ötödször pedig, hogy az ellenzék ezzel is hozzájáruljon a nyilvánossághoz és a sokszínûség megjelenítéséhez. És ezt nem én mondom, hanem ez Bihari professzor úr könyvében jelenik meg.
Úgy gondolom, mi, akik az ellenzék részérõl ebben a vitában eddig is - és ezt követõen is - részt vettünk, ezt próbáljuk megvalósítani módosító indítványainkkal, javaslatainkkal, legalábbis úgy gondolom, hogy a Fidesz Magyar Polgári Párt törekvése ezek közé tartozik, nem pedig obstrukció. (Taps a jobb oldalon.)
A pótköltségvetéssel kapcsolatosan szeretném idézni az általános indoklási részt. "A kormány pótköltségvetési törvényjavaslatot köteles az Országgyûlés elé terjeszteni, ha év közben a körülmények oly módon változnak meg, hogy ezek a központi költségvetés teljesítését jelentõsen veszélyeztetik."
(16.20)
Úgy gondolom, az elsõ megállapítás a pótköltségvetés beterjesztésével kapcsolatban máris egy olyan tényre hívja fel a figyelmet, hogy a 150 milliárdos - privatizációból származó - bevétel az öt hónappal a költségvetés benyújtása után beterjesztett pótköltségvetés teljes ellehetetlenülését jelenti. Azaz megint egy olyan költségvetést fogunk vitatni - és várhatóan a kormányzó többség jóváhagyni -, amely bevételi oldalának teljesülésére semmi garancia, semmi lehetõség nincsen. S jól tudjuk, ha a bevételi oldal nem teljesül, akkor a költségvetés újabb pótköltségvetés benyújtásával "gazdagodhat", azaz ismerjük már, hogy szeptemberben - pénzügyminiszter úr tájékoztatása és egyes kormányzati megnyilatkozások szerint - még mire lehet számítani.
Azért bírálom ezt a pótköltségvetést, fõleg annak önkormányzati, ifjúsági és családokat sújtó fejezetét, mert nem látom benne azt a törekvést, amellyel a Fidesz is egyetértett és egyetért, hogy az államháztartás hiánya ne növekedjék minden határon túl, és ne várjuk el másoktól, hogy finanszírozzák a Magyar Köztársaság költségvetését. Nem látom benne azt, hogy az államháztartási törvény megalapozását megelõzõen részletesen elemzett és más szaktudományok véleményének is a figyelembevételével egy megalapozott államháztartási reform elsõ lépéseként ez elfogadható lenne.
Amennyiben így állna a dolog, hogy ez egy megalapozott és elsõ biztató jele az államháztartás reformjának, akkor nagyon szomorú vagyok, hiszen a családot, az ifjúságot és az önkormányzatokat annak szociális, oktatási és fejlesztési vonatkozásaiban lehetetlen helyzetbe hozza.
Szeretném, ha mindenki elõtt világosan látszana az, hogy az eddigi ellenzéki javaslatok hatására és a Szocialista Párt képviselõcsoportjainak hatására már néhány területen az elõterjesztõ módosította elõterjesztését. Ezért is idéztem az ellenzéknek a nagyon fontos szerepét, hogy rávilágítson más megoldásokra, más alternatív lehetõségekre, így a családi pótlék tekintetében. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy lehetõséget látok arra: az önkormányzat területén is például a 20 százalékos havi elõirányzat- módosításnál is eredményt érjünk el, mindazok, akik értik, hogy milyen veszélyek rejtõznek ezen intézkedések szolgai végrehajtásában.
Az elsõ rész, amellyel vitatkozni szeretnék, amely nemcsak nekem jelent majd gondot, hanem az elõterjesztõnek is: az önkormányzatok kötelezettségvállalásának korlátozásáról szóló törvény meghirdetése. A Magyar Köztársaság alkotmánya az önkormányzat alapjogai között tartja számon, hogy gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megilletõ jogokat, az önkormányzat bevételeivel önállóan gazdálkodik, saját felelõsségére vállalkozhat. Az önkormányzatok kötelezettségvállalásainak korlátozásáról szóló törvény meghirdetése ugyan még nem részletezi, hogy milyen célt kíván ezzel elérni az elõterjesztõ, de látható az indokolásban, hogy a helyi önkormányzatok hitelfelvételét és hasonló adósságot keletkeztetõ kötelezettségvállalását korlátozni szándékozik, mivel néhányuk túlvállalása csõdhelyzetet idézett elõ. Továbbá az önkormányzati törvény módosításával megteremtõdik annak a lehetõsége, hogy törvény írjon elõ ilyen korlátozást. A hitelfelvétel szûkítését emellett szükségessé teszi az államháztartás felhasználásának visszafogása annak érdekében, hogy források csoportosuljanak át a termelõ szférába.
Ismét elõbukkan a termelõ szféra és a nem termelõ szféra. Arról van itt szó, hogy a címzett- és céltámogatásokról való lemondás, amit a kötelezettségvállalások korlátozásával kíván elérni az elõterjesztõ, több milliárd forint "megtakarítást" - ezt idézõjelben mondom - tesz lehetõvé, és ezt más alrendszerekbe kívánja átcsoportosítani.
Itt szeretném megjegyezni, hogy módosító javaslatunknál többen arra teszünk kísérletet, hogy az e területrõl való átcsoportosítás - amelyet a hitel felvételével vagy kötelezettség vállalásával való korlátozással ér el az elõterjesztõ - maradjon meg az önkormányzati alrendszerben, ez ugyanis a hiányt nem növeli. Maradjon meg az önkormányzati alrendszerben, és például az általános tartalék növelésével éppen a kormánynak adjon lehetõséget - az általános tartaléknál felsorolt indokolása mellett -, hogy eddig mennyit használt fel arra, hogy például a tûzoltóság és a tûzrendészet sorsát a helyére lehessen tenni, vagy az általános iskolai normatíváknak a javításával lehetõség nyíljék arra is, hogy azon települések is megtarthassák iskolájukat, megtarthassák ezen keresztül értelmiségüket és minden olyan intézményüket, amelyek egy régió, egy településközösség további életéhez szükségesek.
Tehát kifogásolom a helyi önkormányzatok kötelezettségvállalásának ilyen törvénybeli korlátozását, és ehhez bár hozzá lehet nyúlni, de szükséges az alkotmánynak és a kétharmados önkormányzati törvénynek is a módosítása.
A hitelfelvétel szûkítése számomra egy olyan kormányzati törekvés mellett nehezen elképzelhetõ, amikor a pénzintézetek szerepét javítani kívánja, amikor a pénzintézetek, a bankok szerepét meghatározóvá kívánja tenni az önkormányzatok mûködése, finanszírozása esetében is. E hitelfelvételi korlátozást miért például a saját bevételek nagyságrendjével hozza összefüggésbe, miért nem az önkormányzatok hitelképességével, vagyoni helyzetének, a kötelezettségvállalás megalapozottságának vizsgálatával köti ezt össze?
Szintén elképzelhetetlennek tartom a hitelfelvétel és általában a kötelezettségkorlátozás allokációját, tehát hogy az országban a pénzintézetek felé való közlését is ilyen szituációban meg lehessen oldani akár egy törvény, akár egy kormányhatározat formájában.
Lesznek olyan önkormányzatok, amelyek képesek lennének hitelt felvenni, de nem vehetnek fel, és lesznek olyanok, amelyek nem képesek, hogy fejlesztéseikhez és mûködésükhöz ilyen körülmények között hitelhez jussanak.
Gondolom, itt jelenik meg az új elosztórendszer gondolata, amelyrõl pénzügyminiszter úr már beszélt is, hogy a személyi jövedelemadónak esetleg a nulla százalékú megosztása hozhat megoldást, hogy az elmaradt térségek és a hátrányos helyzetû önkormányzatok is részesedhessenek akár a mûködtetésben, akár a fejlesztésben is. Ezt - az önkormányzati szövetségek által is támogatva, általam és a városok szövetségei részérõl is szóban többször elhangzottan - erõteljesen kifogásolom, és azt mondom, hogy az önkormányzatoknak azonosak a jogai, de eltérõek a lehetõségei és a kötelezettségei.
Szeretnék arról is beszélni ismételten - hiszen ezek a híradásokban kevésbé kapnak hangot -, hogy az önkormányzatok eladósodási folyamatának az elindítója éppen a Magyar Köztársaság parlamentje és a Magyar Köztársaság kormánya volt. A korábbi idõszakban is az önkormányzatoknak hitelt kellett felvenniük annak érdekében, hogy a közalkalmazotti törvény, a köztisztviselõkrõl szóló törvény, de különösen a közalkalmazottakról szóló törvény és a közoktatási törvény egyébként nagyon szép elõírásai, nagyon szép határozatai megvalósulhassanak. Ezeket a hiteleket sokszor az állam helyett is fel kellett venni, és még ma is tartanak azok a perek, amikor az F-kategóriából történõ visszasorolás esetében az önkormányzatoknak - néha szembekerülve intézményeikkel, pedagógusokkal, orvosokkal, általában a közalkalmazottakkal - kell helyt állniuk.
A kormány nem mer szembenézni az ágazati, a szakmai törvények teljesítésének lehetetlenségével, és megítélésem szerint nem mer szembenézni a pótköltségvetést megelõzõen, talán még az államháztartási törvény reformja során sem azzal, hogy az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztást egy alkotmányban, de legalábbis kétharmados törvényben határozottabb módon kell megjeleníteni, hogy melyek az állam alkotmányban, törvényben vállalt kötelezettségei, és melyeket háríthat át az önkormányzatokra anélkül, hogy az egyik törvényben megfogalmazott módon köteles a vállalt feladatokat pénzügyileg is arányosan finanszírozni. Ezzel nem mer szembenézni!
(16.30)
Nagy össztûz zúdul viszont az önkormányzatokra az eladósodási folyamat miatt. Igen, az elõzõ évben 40 milliárdot meghaladó volt az önkormányzatok hitelfelvétele, ez évben várhatóan 50 milliárddal növekszik ez. Feltétlenül fontos arról tudni, hogy az önkormányzatok e hitelfelvételüknél ma már nem a fejlesztéseket célozzák meg, ma már döntõ többségében nem a fejlesztésekre fordítódik ez a hitelfelvételi szándék, hanem a mûködtetésre. Azaz néhány önkormányzat, fõleg a nagy intézményfenntartók és -mûködtetõk, mindenképpen törvénysértésbe kerülnek: vagy teljesítik kötelezettségeiket, amelyekrõl esküvel fogadták, hogy törvényi feltételek mellett a helyi közügyeket gyakorolják, vagy eladósodnak, és akkor oly módon kerülnek a törvénnyel összeütközésbe.
Javaslom tehát, hogy az államháztartás reformjáról szóló törvényt, már a pótköltségvetésnél is meghirdetett egyes tételekkel, egy nagyobb, egy szélesebb szakmai közvélemény vitassa meg, és abban kapjanak helyet az önkormányzatok szövetségei, kapjanak helyet azok a szakemberek, akik éveken keresztül állást foglaltak a demokratikus, európai, az európai önkormányzati chartával megegyezõ célokat megfogalmazó önkormányzatok megtartása, az önkormányzatok autonómiája, a subsidiaritás elve mellett, és általában minden mellett, ami öt éven keresztül a magyar önkormányzatokat jellemezte, és az önkormányzatokat a politikai, társadalmi stabilitás alapköveinek tekintették.
Most úgy gondolom, s hozzászólásomban erre kívánok rávilágítani, rámutatni, hogy én ezt érzem veszélyben, és nem vagyok egyedül. Olyan nagyfokú és nyíltan kimondott centralizációs folyamatnak vagyunk már most is a tanúi, amely az önkormányzati autonómiát háttérbe szorítja. Erre utal egyik képviselõtársamnak is a jegyzõkönyvbõl kikeresett mondata, amelyet a kisebbik kormányzó párt soraiból fogalmazott meg: "Amíg az önkormányzatokkal nem tudnak megállapodni - mondja, idézem õt -, az önkormányzatok nem tudnak az intézményeikben egy teljes felülvizsgálatot tartani, amíg az önkormányzatok nincsenek tulajdonképpen a Pénzügyminisztérium - és ezt húznám alá - vagy a parlament által arra kényszerítve, hogy elõlrõl kezdjék intézményeik költségvetésének készítését, addig itt ülve lehet a nagyon sokat dolgozó és rosszul fizetett pedagógusok, egészségügyi dolgozók nevében beszélni, lehet általánosítani, de tessék körülnézni, nem mindenhol ugyanaz a helyzet."
Én amellett vagyok, és az alkotmány is, és a törvény is, az önkormányzati törvény is, hogy az önkormányzatok ne a pénzügyminiszter, ne a kormány utasításai szerint éljenek, dolgozzanak, mûködjenek és intézzék a helyi közügyek sokaságát, hanem törvényi keretek között.
Szeretnék arról is beszélni, hogy ennek a nyilvános vitának, az egész csomagnak és a pótköltségvetésnek is nagyon fontos szerepe volt abban, hogy az a 20 százalék, amellyel az önkormányzatok havi illetményét csökkenthetõnek javasolták, illetve egy éven belül, hogy egész pontos legyek, pótlási kötelezettséggel, tehát visszajuttatási kötelezettséggel csökkenthetõnek, azaz idõkorlát nélkül elvonhatónak tartották, már megingani látszik, és ebben szerepe van nemcsak az ellenzéki önkormányzatok és szövetségek - a szövetségek nem ellenzékiek vagy kormánypártiak, hanem a különbözõ típusú önkormányzatokat ölelik fel - kezdeményezésének. Úgy gondolom, hogy ezt az önkormányzatok mûködési stabilitását is nagymértékben veszélyeztetõ lépést nem szabad megengedni, vagy ha erre sor kerül, akkor annak a veszélyhelyzetnek a meghatározását törvényben kell rögzíteni, hogy mit tekint a pénzügyminisztérium, mit tekint a kormány vészhelyzetnek, amikor ezt a lépést megteheti. De én inkább annak vagyok a híve, hogy erre ne kerüljön sor.
Szeretnék néhány szóban utalni a költségvetés néhány furcsaságára és néhány anomáliájára. A pótköltségvetés csökkenti a millecentenárium kiadásait is mintegy 94 millió forinttal. Ez engem nemcsak érzelmileg, hanem mint volt székesfehérvári polgármestert is érint, és ebben már szóltam több alkalommal.
Azért is észrevételezem, mert a millecentenárium költségvetésével kapcsolatos korábbi kormányhatározatot módosította az új kormány. Ebben a kormányhatározatban már sem Ópusztaszer, sem Pannonhalma, sem Székesfehérvár nem jelent meg. De a múltkori hozzászólásomat követõen Esztergom, Visegrád és más, honfoglalás idõszakában jelentõs szerepet játszó magyar települések és térségek is jelentkeztek, hogy tegyem szóvá, hogy amikor a honfoglalás 1100 éves ünnepségekre való felkészülésnél csökkenti a költségvetés, a pótköltségvetés az elõirányzatot, és régi tartozásokat nem rendez, mint Esztergom, mint Visegrád esetében, ahol igen szomorú állapotban találhatóak olyan emlékek, amelyek jobb sorsra érdemesek, vagy királysírok és Árpád-kori emlékek vannak Székesfehérváron, akkor az általam nagyon tisztelt Feszty Körkép Alapítványra, 46 millió hétmilliós csökkentésével 39 milliót javasol.
Én, nemcsak Szûrös Mátyás képviselõ úr iránt érzett tiszteletem miatt, egyetértek azzal, hogy az ópusztaszeri emlékmû épüljön és fejlõdjék. Én azért szólok, hogy Székesfehérvár, Esztergom, Visegrád, Buda, és más települések, amelyek a honfoglalás idejében szerepet játszottak, kapják meg a lehetõséget a Magyar Köztársaság pótköltségvetésétõl, hogy ebben a nehéz helyzetben is azok az emlékek ne tûnjenek el néhány év alatt, amelyek 1100 éven vagy 1000 éven keresztül megmaradtak, és azok, amelyeket kiástunk, feltártunk, konzerválhatók, bemutathatók és mind a magyarság számára, mind pedig az országhatáron túlról érkezõk számára megóvhatók legyenek még legalább 1100 esztendeig.
Szeretnék arról is beszélni - bár errõl többen szóltak, és belügyminiszter úr is arról tájékoztatott az önkormányzati és rendészeti bizottságon belül, hogy keresi a megoldást -, hogy a tûzoltóság, a tûzoltóparancsnokságok átadásával, a feladatoknak az önkormányzatokhoz való telepítésével egyidejûleg a pótköltségvetésben megoldást találjon arra, hogy miként lehet a mintegy 350 milliótól 1 milliárd 50 millióig emlegetett hiányt pótolni. Tudom, hogy a 350 millió és az 500 millió közötti hiány tûzoltás jellegû, tûzoltóságot javító pótlása is már komoly fegyvertény lenne. Módosító javaslatunkban arra kívánok majd társakat lelni, hogy miként lehet például a költségvetés tartalékának a javításával az önkormányzati és ehhez kapcsolódó tûzoltósági témáknál olyan alapot képezni, amelybõl ez a pótlás megoldható lehet.
Most hozzászólásomban a tûzoltóságok nehéz helyzetére szeretnék csak utalni, amikor egyes városokhoz, körzeti tûzoltóparancsnokságokhoz kerül ez a feladat, amelyet én magam évszázadok óta ellátott tipikus önkormányzati alapfeladatnak tartok, akkor ne kerüljön szembe ez a feladatátadás és az önkormányzatoknak a teherviselõ képessége, ne utasítsák el az önkormányzatok ezen feladatok átvételét csak azért, mert ehhez finanszírozás nem jár.
(16.40)
Azt is szeretném ezzel kapcsolatban elmondani, hogy nagyon nagy eltérések vannak az egyes térségek, települések, volt megyei, állami tûzoltó- parancsnokságok felszereltsége, személyi állománya és egyáltalán a tûzvédelmi képessége között. Nagyon fontos ez a feladat. Elképzelhetetlennek tartom, hogy olyan városok lennének, amelyek költségvetésük alultervezése miatt teszik lehetetlenné, hogy egy-egy területen ne kerüljön sor a polgárok életének, vagyonának, biztonságának a megoldására, és ezért polgármesterek vagy általában a körzet tûzoltói munkáját irányító képviselõ-testületek kerüljenek nehéz helyzetbe.
Szeretnék még arról is szólni, amit nem a pótköltségvetés kapcsán kifogásolok, csak ott tartom szükségesnek, hogy nyilvánosságra hozzam. Én azok közé tartozom, akik az olimpiai bizottságban is - Nádori professzor úrral együtt, de a belügyminiszter úrral, mint a sport felügyelõ miniszterével együtt -, mindig a sport érdekében is szoktunk szólni. A pótköltségvetésben látható, hogy az olimpiai mozgalom támogatására, egyes kiemelt egyesületek támogatására és a diáksportra milyen összegeket kíván szánni a Magyar Köztársaság pótköltségvetése. Kifogásolom - a pótköltségvetésnél azonban módosító javaslatot nem teszek - , hogy olyan kiemelt fõvárosi sportegyesületek támogatása minisztériumi fejezetben jelenjen meg, ennél célszerûbbnek tartanám, hogyha ezek az OTSH fejezetében vagy egy sporthoz kiemelten értõ, a vidék sportjának érdekeit is figyelembe vevõ, az olimpiai, világbajnoki és egyéb fontos sportcélokat, nem utolsósorban - talán elsõsorban kellett volna megemlítenem - az egyetemes magyar sport utánpótlás-nevelési érdekeit is jobban figyelembe vevõ módon határoznák meg a költségvetés reformjánál, az államháztartás reformjánál a sportcélokra juttatott összeget.
Azok közé a sportemberek közé tartozom, akik még a labdarúgást is sportnak tartják, de kifogásolom azt, hogy olyan összegek szerepeljenek - 140 milliós nagyságrendben - az UTE támogatásánál, az FM kiemelt létesítményeinél - több mint 100 millió forintos, közel 200 millió forintos kiadással -, vagy a Honvédelmi Minisztérium tételeinél, amelyek nincsenek arányban az utánpótlás- nevelési és diáksportra szánt 109 millió forinttal, amelyek nincsenek kapcsolatban, nincsenek arányban a Magyar Olimpiai Bizottság és az Atlantára készülõ magyar olimpiai mozgalom 148 milliós támogatásával. Célszerûbbnek tartanám az államháztartás reformjánál ezeket a pénzeket nem elveszejteni az egyetemes magyar sport kárára, hanem például az OTSH összegénél vagy más területeken - egy grémiumhoz eljuttatott költségvetésben meghatározott összeggel - megtartani a magyar sport számára, de egyáltalán nem négy-öt kiemelt sportegyesület számára biztosítani. És ezt nem vidéki sportemberként mondom, nem úgy mondom, hogy az legyen erre a reagálás, hogy akkor a minisztériumok nem tervezik be ezt a költségvetésükbe. De ha ez a magyar költségvetésben szerepel, akkor fontosnak tartom, hogy minden szempontból olyan sportcélú támogatásokra kerüljön sor, amelyekbõl mások is részesedhetnek, és ne csak az intézmények fenntartásán és mûködtetésén, valamint az olimpikonokon és a világversenyekre itt készülõ embereken keresztül jusson ez vissza az egyetemes magyar sport számára.
Szót emeltem már több alkalommal amellett is, hogy a költségvetésben szereplõ - és a pótköltségvetésben is megmaradt - fõvárosi tömegközlekedés 2,3 milliárdos támogatása ne csak a fõvárosra vonatkozzék, hanem azon vidéki nagyvárosokra is, amelyek ezzel küszködnek. Itt hadd említsem csak Debrecennek, hadd említsem Szegednek, Miskolcnak, de a kisebb középvárosoknak is a közlekedési gondjait - lehessen ebbõl másnak is pályáznia.
Az önkormányzatok szociális támogatása mintegy hatmilliárddal nõ. Ez a pótköltségvetésnek egy nagyon szép eredménye. Szeretném azonban elmondani, hogy ezen hatmilliárdhoz legalább másfélszer-kétszer annyi - egyesek szerint lehet, hogy akár háromszor annyi - feladat kapcsolódik, városától függõen, a munkanélküliségi és foglalkoztatási gondoktól függõen. Azok az önkormányzatok, amelyek nem tartalékolnak elegendõ összeget - általános tartalékaik vagy céltartalékaik között - a szociális célú támogatásokra, vagy hitelfelvétellel vagy újabb pótköltségvetéssel tudnak majd az év során úrrá lenni gondjaikon.
A hatmilliárd mellett meg kell említsem a munkanélküliek 11 milliárdos jövedelempótló támogatásának 1,5 milliárdos csökkenését is. Ez olyan térségekben, ahol a munkanélküliek száma fokozatosan nõ, ahol a két éven túli munkanélküliek jövedelempótló támogatásának a megszûnését immár törvénybe fogják iktatni, súlyos helyzetet idéz elõ. Jobbnak tartjuk a fokozatosság elvét, és jobbnak tartjuk az önkormányzatok lehetõségeit a szociális célú hozzájárulások tekintetében e törvényen túlmenõen is úgy értelmezni és úgy magyarázni, hogy az önkormányzatoknak fel kell készülniük az oktatás, a kultúra és a szociális támogatások terén arra, hogy az állam olyan kötelezettséget vállal, amelynek nagy részét az önkormányzatokra hárítja, anélkül, hogy ahhoz az arányos támogatást - ahogy az alkotmány és az Európai Önkormányzati Charta elõírja -, megadná.
Sokszor ér bennünket az a vád, hogy nem nyújtunk alternatívát és nem mondjuk, hogy melyek azok a felesleges kormányzati intézkedések, amelyekkel a pótköltségvetésnek a családokat, az ifjúságot, a szociális gondoskodást és az önkormányzatokat sújtó részei megelõzhetõek lennének. Szívesen mondok ilyeneket, bár megtettem ezt korábban is. Helytelennek tartom azt a kormányhatározatot - az 1123/1994. határozatszámot viseli -, amely így szól a 10. pontjában: a kormány tudomásul veszi, hogy a diósgyõri kohó legkésõbb 1996. október 31-ig üzemel; a kohó idõközben szükséges feljavítása költsége fedezetéül 450 millió forint vissza nem térítendõ támogatás használható fel az ÁV Rt. költségvetésének terhére. Nem értek egyet azzal sem, hogy a kormány tudomásul vegye azt is, hogy mintegy havi 400 millió forintos veszteség éri emiatt a magyar államot - az a véleményem, hogy ne vegye tudomásul.
Másrészt észrevételezem azt is, hogy nehéz helyzetben lévõ költségvetésünk esetében - amikor az önkormányzatok hitelfelvételét is korlátozni kívánja a törvény -, a fõvárosnak hitelgaranciákkal, illetve kormányzati támogatásokkal 12 és 16 milliárd forintos juttatásokat ad. Az expó fejlesztése, az expóterület fejlesztése eddig hétmilliárd forintjába került.
Észrevételeztem és észrevételezem azt is, hogy ne kössön olyan államközi megállapodást a Magyar Köztársaság kormánya, amelyben 300 millió dolláros orosz követelést és tartozást fegyver, illetve alkatrész formájában vesz át, és ezzel a szerkezetileg és felszereltségében nehézségekkel küzdõ magyar hadsereg a késõbbiekben is - ezekkel az alkatrészekkel továbbra is - olyan irányban lesz elkötelezett és meghatározott, amin korszerûsíteni és módosítani akarunk.
(16.50)
Befejezésül észrevételezem azt is, hogy a költségvetés vitájánál nagy propagandával bevezetett átalányadó több milliárd forintos kárt okozott a magyar költségvetésben, és ezt ennek a törvényhelynek a módosításánál is úgy aposztrofálta az elõterjesztõ, hogy azért jelentkezik még nagyobb hiány, mert az ellenzék késlelteti a sürgõsséggel való elõterjesztést. Meggondolatlan, a költségvetésnek hátrányt okozó elõterjesztéseket nem kell tenni, és akkor nem keletkezik ekkora hiány!
Végezetül szeretném azt is mondani, hogy a volt KISZ-vagyonnak az állam által történõ megvásárlása - amely csak 450-500 millió forintos tételt jelent - is azok közé sorolandó, amely elkerülhetõ, amely nem szükséges, hogy megtörténjen.
Tisztelt Parlament! Tisztelt Alelnök Asszony! Én azokra az önkormányzatokat érintõ gondolatokra szeretnék utalni, amelyeket a választások elõtt képviselõtársaim közül többen is szóvá tettek, hangoztattak: szabad önkormányzatokat, önkormányzati autonómiát; az önkormányzatok a magyar társadalom, a magyar politikai stabilitás tartópillérei. Ezekhez a tételekhez a költségvetés során csak akkor nyúljunk hozzá, ha mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az önkormányzat mögött óvodát, iskolát, középiskolát, kórházat, közgyûjteményt, szociális létesítményt kell érteni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)