DR. GÁSPÁR MIKLÓS, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! A kormány által beterjesztett törvényjavaslatot a következõ szempontok szerint kívánom vizsgálni: biztosítja-e a szabad véleménynyilvánítás és információáramlás, valamint az adatvédelemhez fûzõdõ alkotmányos alapjogokat; kiküszöböli-e az Alkotmánybíróság által kinyilvánított alkotmányos kifogásokat; megfelel-e a szabályozási tárgyat érintõ európai charták elveinek és tételes jogi normáinak.
Az alkotmány 61. § (1) bekezdése a közérdekû adatok megismeréséhez való jogot alkotmányos alapjogként deklarálja. Az Alkotmánybíróság azzal összefüggésben rámutat, hogy a közérdekû információkhoz való szabad hozzáférés a közhatalmat gyakorló szervek tevékenysége ellenõrizhetõségének és átláthatóságának alkotmányos biztosítéka.
A megismerés és a hozzáférés joga ugyanakkor egyetlen társadalomban, még a fejlett polgári demokráciákban sem lehet korlátlan. Az alkotmányos szabadságjogoknak gátat vet az állam mûködése szempontjából kiemelkedõ jelentõségû titkok védelmének társadalmi igénye, amelynek megvalósítása - az alkotmányos rend érvényesüléséhez hasonlóan - ugyancsak közérdek.
(14.30)
Ebbõl következõen az információáramlás szabadsága és a titkosított közérdekû adatok védelme egymással szemben ható, egymást rontó és egymással versengõ jogok: a polgár és az állam joga.
Az alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés kimondja, hogy az alapvetõ jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvetõ jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. Az Alkotmánybíróság szerint ugyanakkor a közérdekû adatok megismeréséhez való alkotmányos jog "a szabad véleménynyilvánításhoz való jog gyakorlásának egyik feltételeként és annak részeként kitüntetett alkotmányos védelemben részesül". Ez azt jelenti, hogy az információszabadságot korlátozó törvényeket is megszorítóan kell értelmezni, mert az információ szabadsága, a közhatalom gyakorlásának nyilvánossága, az állam és a végrehajtó hatalom tevékenységének átláthatósága, ellenõrizhetõsége feltétele a bírálat jogának, a kritika szabadságának, a szabad véleménynyilvánításnak.
Törvény tehát csak akkor korlátozhat alkotmányos alapjogokat, ha megfelel az alapjogi korlátozásokkal szemben támasztott követelményeknek. Az alapjogi korlátozás csak akkor alkotmányos és elfogadható, ha a korlátozás elkerülhetetlenül szükséges és a korlátozással elérni kívánt célhoz képest arányos. A törvényjavaslat megoldásait vizsgálva az a határozott véleményem alakult ki, hogy azok több tekintetben sem állják ki az alapjogi korlátozással szemben támasztható alkotmányos követelmények próbáját.
A törvényjavaslat mellékletében felsorolt titokkörök közül jó néhány esetben a korlátozás elkerülhetõ, szükségtelen vagy aránytalan. Csak néhány kiragadott példa: a 11., 12., 14., 63., 80., 83., 85., 100., 135., 136., 146., 152., 160., 161., 163. és 165. számú titokkörök. Számomra nagy kérdés, hogy miért szükséges 30 évre államtitokká minõsíteni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár iratanyagai közül - ez a 160. számú titokkör - a társadalombiztosítással, illetõleg annak pénzügyi alapjaival, ellátási és folyósítási rendszereivel, fejlesztésével összefüggõ kormányzati döntéshez készített elõterjesztéseket és tanulmányokat. Ezeket nem titkolni kellene, hanem inkább széles körben publikálni és minél több embertõl javaslatot kérni. Ugyanezen iratok minõsítését az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság esetében már csak öt évre javasolják fenntartani - ez a 165. számú titokkör. Vajon mi lehet az oka ennek az igen nagy eltérésnek?
Ugyanígy nem értem, miért kell 20 évre államtitokká minõsíteni a külföldön élõ kárpótoltak kárpótlási jegyeinek hasznosításával a Kárpótlási Hivatallal együttmûködésben készített tervezeteket és adatsorokat.
Miért kell 80 évre zárolni a kormány és az ügyrendje alapján létrehozott testületek ülésének belsõ döntés-elõkészítése, ülésének szervezése és a testület mûködése során keletkezõ iratokat? - ez a 152. számú titokkör. Ha ugyanis jól mûködik a politikai vetésforgó, az idõközben eltûnt kormányokra 15-20 év után már csak a történészek fognak emlékezni - de a sort hosszan folytathatnám.
A törvényjavaslat egész vonulatán érezhetõ a bürokratikus szemlélet, az az officiális tudat, miszerint csak az a hivatal igazán fontos, amely titkokat, pláne államtitkokat õriz és saját Tük.-irodával rendelkezik. Hivatali fontosságuk tudatában büszkén õrzik titkaikat, amelyek valójában lényegtelenek, jelentéktelenek - és senki számára sem érdekesek. Csak egy példa: miniszterek, államtitkárok évek óta kapnak nap mint nap a Belügyminisztériumtól egy köriratot, amely az országban elõzõ nap elkövetett bûncselekmények közül néhánynak a rövid, pársoros leírását és egy számszaki összesítést tartalmaz. Ez minden esetben titkosított iratként érkezik - tehát titok. Este, ha leülök a televízió elé, ugyanezt a rendõrségi magazinban meghallgathatom, ahol a szóvivõ a tájékoztatáson kívül még a segítségemet is kéri a körözött személyek felkutatásához.
Ugyanakkor kétségtelenül vannak olyan szervezetek és személyek, amelyek súlyos államtitkokat õriznek, nagy felelõsséggel, és azt hiszem, éppen miattuk fontos, hogy ez a törvény jó legyen. Felmerül a kérdés: ha az információáramlás szabadsága és az állam, illetõleg az önkormányzatok mûködése szempontjából kiemelkedõen fontos adatok védelme egymással szemben ható jog, hogyan lehet megállapítani az alapjogi korlátozás szükséges, de még elégséges mértékét? Mi a korlátozás alkotmányosan elfogadható és szükséges minimumának zsinórmértéke? Ha ugyanis a korlátozás az alkotmányos minimumot, tehát a szükséges, elkerülhetetlen és arányos kategóriákat átlépi, az alapjogi korlátozás - a fentiekben már kifejtettek szerint - alkotmányellenessé válik; ha viszont a szükséges minimum alatt marad, a titokvédelemhez fûzõdõ közérdek sérül. Látható és érezhetõ tehát: nem könnyû ezt a rendkívül érzékeny határvonalat meghúzni.
Az elõzõekben említett, az elõterjesztésbõl ötletszerûen kiragadott példák számomra azt bizonyítják, hogy nem volt igazán sikeres a törvényjavaslat alkotmányos szempontú megalapozása, amely még késõbb is vethet fel - és valószínûleg fel is fog vetni - újabb jogalkotási problémákat.
A törvényjavaslat ugyanakkor kétségtelen elõrelépést jelent a megsemmisített jogszabályokhoz képest, ugyanis az Alkotmánybíróság elõzõleg ezeket a jogszabályokat megsemmisítette. Igyekszik a korábbinál konkrétabban és megfoghatóbban meghatározni az államtitok és a szolgálati titok fogalmát. Szakít a példálózó felsorolásra épülõ szabályozási technikával, az államtitokkörök felsorolását a törvény mellékletébe emeli. Elhagyja a "visszavonásig érvényes" minõsítés lehetõségét, és egyidejûleg a minõsítések érvényességi idejét államtitok esetén 90 évben, szolgálati titok esetén pedig 20 évben maximálja.
Ezzel együtt mégsem állíthatom, hogy a felmerült alkotmányossági aggályokat a törvényjavaslat megoldotta. A szolgálati titok definiálása, bár jobb, mint volt, de még mindig nem elfogadható. A szolgálati titokként védett adatok tárgyi körére nézve továbbra sem tartalmaz felsorolást, és változatlanul széles azoknak a személyeknek a köre, akik jogosultak közérdekû adatokat szolgálati titokká minõsíteni.
Továbbra is nemcsak aggályos, de elfogadhatatlan, hogy a törvényjavaslat 6. § (1) bekezdése olyan szervek vezetõit is feljogosítja közérdekû adatok államtitokká minõsítésére, akik maguk közhatalmat nem gyakorolnak. Ilyen például az Állami Számvevõszék elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a kormány ügyrendje szerint mûködõ testület vezetõje, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fõigazgatója, az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság fõigazgatója stb. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság a következõkre mutatott rá: "Ez a szabály a jogállam alapvetõ elvét, a joguralmi elvet sérti, így az alkotmány 2. § (1) bekezdésével összeegyeztethetetlen. A nem állami közérdekû adat, illetõleg a nem állami szervek által titkosított közérdekû adat fogalmilag sem minõsülhet államtitoknak. Az államtitoknak a közhatalomtól való elválasztása sérti a jogbiztonságot, és azon túl is különleges veszélyt jelent az információszabadságra."
Néhány mondat a törvényjavaslat és a nemzetközi szabályozás összhangjáról:
Az Európa Tanács 1982-ben elfogadott nyilatkozatának 8/II/C pontja az információszabadsággal összefüggésben kimondja, hogy a tagállamok célja nyílt információpolitika folytatása a közhatalomban. Biztosítják a közérdekû információkhoz való hozzáférést, hogy a polgárok jobban megértsék a politikai, szociális, gazdasági és kulturális kérdéseket, s hogy fokozódjon képességük e tárgykörök szabad megvitatására. Az európai emberi jogi egyezmény 10. cikkének 2. pontja szerint az információszabadság gyakorlása csak törvényben meghatározott olyan alakszerûségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethetõ alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minõsülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sérthetetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bûnözés megelõzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírnevének vagy jogának védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.
(14.40)
Az egyezmény szövegét egyébként kihirdette és a magyar jogrendszerbe emelte az 1993. évi XXXI. törvény.
Ha a törvényjavaslattal kapcsolatban korábban kifejtetteket öszevetjük a nemzetközi dokumentumokban lefektetett követelményekkel, észlelnünk kell az eltérést. A törvényjavaslat a szabad véleménynyilvánítás és információszabadság mint alkotmányos alapjogok korlátozását nem a szükséges minimum, tehát a szükséges, elkerülhetetlen és arányos szintjén, hanem annál magasabban, az állami szféra és a köztisztviselõi érdekrendszer irányába eltolva valósítja meg. Ezzel lényegesen elvéti az európai emberi jogi egyezmény 10. cikkének 2. pontjában lefektetett, az Alkotmánybíróság által is vizsgált és hivatkozott, "elkerülhetetlen szükségszerûség egy demokratikus társadalomban" elvét, amely az alkotmányos alapjogok korlátozásának egyetlen, nemzetközi szinten is elfogadott viszonyítási pontját, illetõleg mértékét jelenti.
Végül néhány észrevételt szeretnék mondani: az államtitok érvényességi idejének 90 évben történõ maximálása indokolatlanul hosszú. Javasolom ezt 50 vagy 60 évben meghatározni.
A szolgálati titok fogalma továbbra is nehezen értelmezhetõ, túl általános, indokolatlanul nagy teret enged a szubjektivitásnak. Nem értek egyet a minõsítési jogkör szabad átruházhatóságával, ez mind a törvényalkotási tárgy, mind pedig a minõsítési eljárás felesleges negligálását jelenti.
Helytelennek tartom, hogy a szolgálati titokká minõsítésre tett javaslatnak indokolást nem kell tartalmaznia. Semmi sem indokolja az eltérõ szabályozásra a törvényjavaslat 8. §-ában adott felhatalmazást.
Nem találom a törvényjavaslat 10. § (6) bekezdésében kimondott felülvizsgálati tilalom ésszerû indokát.
Úgy vélem, hogy titoksértés gyanúja esetén a belügyminiszter mellett a Nemzetbiztonsági Hivatalt is értesíteni kellene.
Nem tartom megfelelõnek, sem pedig elégségesnek az országgyûlési képviselõk betekintési jogát szabályozó rendelkezéseket. Több mint aggályos, hogy a hivatal fogja eldönteni, hogy a képviselõnek az adat megismerésére, szüksége van-e közfeladata ellátásához vagy sem. Ilyen módon könnyen kiszoríthatók az ellenzéki képviselõk a kormányzati munkát kritizáló pozíciójukból, ugyanis elegendõ azt mondani, hogy a hivatal úgy látja, a képviselõnek a közfeladata ellátásához nincs szüksége a kényes adatok megismerésére.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)