DR. FODOR GÁBOR mûvelõdési és közoktatási miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr.
Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Hölgyeim és Uraim! A levéltárak mindenütt a világon azokat a dokumentumokat gyûjtik össze, õrzik meg és teszik használhatóvá, amelyek a társadalom különbözõ intézményrendszereinek mûködése során jöttek, illetve jönnek létre, s amelyek eredeti, ügyviteli funkciójukon túlmutatóan a történetírás elsõdleges forrásául szolgálhatnak.
A dokumentumok emellett tartalmaznak olyan adatokat is, amelyek a közfeladatok folyamatos ellátása, továbbá az állampolgárok jogainak, jogos érdekeinek érvényesítése szempontjából hosszabb távon is nélkülözhetetlenek. Ezért a levéltári megõrzést igénylõ dokumentumok tudományos megalapozottságú kiválogatásának és fennmaradásának biztosítása, valamint a használatukhoz fûzõdõ közérdek érvényesítése része annak a felelõsségnek, amelyet az egyetemes és nemzeti kulturális örökség védelme, valamint közkinccsé tétele érdekében viselnünk kell.
A levéltári anyag védelmének és a levéltárak tevékenységének szabályait jelenleg az 1969. évi 27. számú törvényerejû rendelet és a végrehajtására kiadott 30/1972-es számú kormányrendelet határozza meg, a levéltárakban õrzött iratok kutathatóságának rendjét pedig a közgyûjteményekben folytatható kutatások egyes kérdéseirõl szóló 118/1989. számú minisztertanácsi rendelet szabályozza.
A kutatásra vonatkozó rendelkezéseket az Alkotmánybíróság 34/1994-es határozatával alkotmányellenesnek nyilvánította, és 1995. június 30-ai hatállyal megsemmisítette. A levéltári jogszabályok egyéb rendelkezései - miután ezek többsége az állami tulajdon kizárólagosságának s a közvetlen állami irányítás mindenhatóságának elvére épül fel - a gyakorlatban ugyancsak alkalmazhatatlanná váltak. Az újraszabályozás ezért sürgõs feladat.
A törvényjavaslat kidolgozásakor a következõkbõl indultunk ki:
A levéltári anyag védelme, a levéltárak tevékenysége, valamint a levéltári anyag használata egymásra épülõ, egymással szorosan összefüggõ kérdéskör, ezért a szabályozást egy törvényen belül célszerû elvégezni. A levéltári anyag zöme az irattári anyagból kerül kiválogatásra, ezért a hatályos levéltári jogszabályokban érvényesülõ alapelvet, miszerint a levéltári anyagot keletkezésétõl kezdve megkülönbözetett védelem illeti meg, a jövõben is alkalmaznunk kell, de csak az állami, a helyi önkormányzati, illetõleg a jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szervek, továbbá a tartós állami tulajdonú társasági részesedéssel mûködõ gazdasági társaságok tekintetében. Minden más szerv esetében ugyanis az irattári anyag feletti rendelkezési jog korlátozása ma már alapvetõ jogokat sért.
A hatályos levéltári jogszabályok által bevezetett, az irattári terv használatán alapuló iratkezelési rendszer és ennek levéltári ellenõrzése kiállta az idõk próbáját. Így ezt a gyakorlatot a közfeladatot ellátó szervek körében továbbra is indokolt fenntartanunk néhány lényeges változatással - gondolunk itt elsõsorban az irattári terv használatával összefüggõ követelmények szigorítására, továbbá az iratkezeléssel kapcsolatos levéltári jogosítványok bõvítésére.
A számítógép egyre szélesebb körû ügyviteli alkalmazása, valamint az elektronikus adatátviteli feltételek kialakulása következtében a nem hagyományos adathordozók fokozatosan teret hódítanak, s ez mind az ügyviteli célú használat, mind az archiválhatóság szempontjából speciális problémákat vet fel. Erre való tekintettel szükségesnek tartottuk bevonni az iratkezelési tevékenység szabályozásába az iratok elkészítését is, s meghatározni az ezzel kapcsolatos legfontosabb követelményeket.
A maradandó értékû köziratok tartós megõrzését végzõ intézményhálózat napjainkra már kialakult. E hálózat alapintézményei a központi általános levéltárként mûködõ Magyar Országos Levéltár, továbbá a Fõvárosi Önkormányzat, valamint a megyei önkormányzatok által fenntartott általános levéltárak, amelyek területi levéltári feladatokat látnak el. Ezen intézményi kör bõvítésére, illetve szûkítésére a jövõben csak törvényi úton kerülhet sor. Ugyanakkor lehetõséget kívánunk biztosítani arra is, hogy elsõsorban a települési önkormányzatok, valamint a jogszabályban meghatározott, egyéb közfeladatot ellátó szervek a mûködésük során keletkezett levéltári anyag tartós megõrzése céljából önálló levéltárat létesíthessenek.
A hatályos levéltári jogszabályok a levéltári intézmények alapfeladatait, valamint az alapfeladatok ellátását biztosító személyi, tárgyi és technikai követelményeket szakmai szempontból kifogástalanul határozzák meg, a követelmények teljesítéséért való felelõsséget azonban nem állapítják meg. Az állami és az önkormányzati levéltárak mûködési feltételeiben jelenleg tapasztalható - esetenként súlyos - hiányosságok részben erre is visszavezethetõk. Ezért szükséges, hogy a törvény a közlevéltárak fenntartóival szemben a költségvetési intézmények mûködtetésével kapcsolatos általános követelményeken túlmutató speciális követelményeket támasszon.
Az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatából következõen a közlevéltárakban végezhetõ kutatás lehetõségét korlátozni csak törvényben foglalt jogok vagy érdekek védelme érdekében, meghatározott iratokra, irategyüttesekre vonatkozóan és csak meghatározott idõre szólóan lehet. Az ezen alapelv figyelembevételével kialakított kutatási szabályokra szükségesnek tartom külön is felhívni a figyelmet. Idõbeli korlátozás nélkül szabadon kutatható az a levéltári anyag, amelynek tartalmát a személyes adatok védelmérõl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló, 1992-ben született törvény rendelkezései szerint mindenki megismerheti, illetve amelyet keletkezésétõl követõen már nyilvánosságra hoztak.
A köziratok egészét érintõ szabály, hogy a belsõ használatra készült és a döntés-elõkészítéssel összefüggõ adatokat tartalmazó iratok az általános idõhatáron, vagyis az irat keletkezésétõl számított 30 éven belül nem nyilvánosak. Az ilyen adatok megismerését az iratokat õrzõ szerv vezetõje engedélyezheti. Az általános idõhatár eltelte után viszont ezek az iratok, ha nem tartalmaznak személyes adatot vagy törvényben meghatározott titkot, szabadon, minden korlátozás nélkül kutathatók. Az államtitkot, a szolgálati titkot vagy a törvényben meghatározott egyéb más titkot tartalmazó levéltári anyag a minõsítõ által meghatározott érvényességi idõ lejártát követõen, a személyes adatot tartalmazó levéltári anyag pedig az érintett halálozási évét követõen 30 év után válik mindenki számára hozzáférhetõvé.
Annak érdekében, hogy a személyes adatokhoz fûzõdõ alkotmányos alapjogok mellett a tudományos kutatás szabadságát garantáló alkotmányos alapjog is a lehetõ legszélesebb körben érvényesülhessen, a tervezet az általános kutatási szabályoktól eltérõ speciális, a levéltári anyaghoz való hozzáférést jelentõsen megkönnyítõ rendelkezéseket állapít meg a tudományos kutatás számára. Bármilyen célú kutatási kérelem megtagadása esetén jogorvoslati lehetõséget biztosít a törvényjavaslat azáltal, hogy lehetõvé teszi a kutatási kérelmet elutasító döntés bíróság elõtti megtámadását.
A köziratnak nem minõsülõ levéltári anyag fennmaradásának és használhatóságának legfontosabb biztosítékai közé tartoznak az intézményenként mûködõ nyilvános magánlevéltárak. Olyan intézmény, amely a nyilvános magánlevéltárrá nyilvánítás követelményeinek képes megfelelni, ma még kevés van. Az egyházi levéltárakon túlmenõen az MSZP Politikatörténeti Intézetének levéltára, a szakszervezetek, MSZOSZ Központi Levéltára, valamint a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt levéltára tekinthetõ ilyennek.
A központi költségvetésbõl eddig csak az egyházi levéltárak kaptak támogatást. Ahhoz, hogy a már meglévõ magánlevéltárak folyamatosan tudjanak mûködni, illetõleg az elkövetkezendõ évtizedekben újabb magánlevéltárak jöjjenek létre, az állami támogatásban részesülõ intézményi kör bõvítésére, illetõleg a támogatással összefüggõ követelmények rögzítésére feltétlenül szükség van.
A levéltári megõrzésbe nem került maradandó értékû magániratok védelmének további biztosítéka a védett levéltári anyagról vezetett központi nyilvántartásba történõ bejegyzés. Erre a tulajdonos kérésére vagy a tulajdonos egyetértésével a levéltár kezdeményezése alapján, illetõleg akkor kerülhet sor, ha a maradandó értékû magániratot tulajdonosa kereskedelmi forgalomba kívánja bocsájtani, vagy az állami tulajdonban lévõ gazdálkodó szervezet irattári anyagával együtt privatizálják.
A törvényjavaslat elõkészítése során lefolytatott szakmai vitákban központi helyet foglalt el a levéltári anyag védelmét szolgáló követelmények teljesítéséhez szükséges anyagi eszközök biztosításának, valamint a levéltárak finanszírozásának kérdése. Ezzel kapcsolatban a következõket kívánom elmondani:
A törvényjavaslat azáltal, hogy a Magyar Országos Levéltárat bevonja a levéltári anyag védelmének szakmai ellenõrzésébe, valamint a köziratok kezelésével összefüggõ problémák megoldásába, továbbá kibõvíti a költségvetési támogatásban részesülõ magánlevéltárak körét, olyan feladatokat határoz meg, amelyekre a központi költségvetés eddig nem nyújtott támogatást.
(11.10)
Az új feladatok végrehajtása az 1996. évtõl kezdõdõen igényel többlettámogatást. Erre az 1996-os költségvetés tervezésekor és elfogadásakor vissza kell majd térnünk.
A vitákban felmerült valamiféle normatív támogatás kialakításának az igénye is, de erre vonatkozóan nem született olyan javaslat, ami tartható lenne.
Jelenleg a magyarországi levéltári anyag mintegy 270 ezer folyómétert tesz ki. A Magyar Országos Levéltár 64 ezer, a fõvárosi és a megyei önkormányzati levéltárak 166 ezer, az állami szaklevéltárak és a Magyar Tudományos Akadémia levéltára 25 ezer folyómétert õriz. A magánlevéltári anyag mennyisége 13 ezer folyóméter. Új levéltári beruházás egyedül Budapesten, Óbudán, a volt szovjet laktanya területén indult el.
Az 1996 végére várható befejezést követõen a Magyar Országos Levéltár 50 ezer iratfolyóméter befogadóképességû raktárépülettel bõvül. Ennek köszönhetõen a kormányszervek és a jogutód nélkül megszûnõ országos jelentõségû gazdálkodó szervezetek iratainak archiválásához szükséges feltételek 25 évre elõre biztosítottak.
A megyei önkormányzati levéltárak az elmúlt öt évben közel 40 ezer folyóméter levéltári anyag befogadását lehetõvé tevõ raktárakkal bõvültek, de az elõttünk álló öt évben hasonló nagyságrendû bõvítésre lenne szükségük ahhoz, hogy halaszthatatlan iratátvételi kötelezettségüknek legalább az ezredfordulóig meg tudjanak felelni. Jelenleg ugyanis - a szakterület több évtizedes elhanyagoltságából adódóan - a levéltárak zöme komoly raktározási gondokkal küzd.
A nyugat-európai országok többsége az elmúlt két évtizedben - amint arra a törvényjavaslat indoklási részében is utalunk - új levéltári törvényt alkotott. Az elõbbiekben ismertetett szabályozási csomópontok, illetõleg az alkalmazandó alapelvek meghatározásakor figyelembe vettük e törvények legfontosabb rendelkezéseit is, biztosítva ezáltal az Európa Tanács országainak levéltári joganyagával való harmonizációt.
Az Európa Tanács joganyagával való összhang megteremtését szolgálja az adatvédelmi törvény kiegészítésére, illetve egyes rendelkezéseinek módosítására vonatkozó javaslat is.
A törvényi szabályozás koncepcióját és a törvény tervezetét széles szakmai körben bocsátottuk vitára. E vita keretében a levéltáros szakmai egyesületek, a Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezete, a miniszter szakmai tanácsadó testületeként mûködõ Levéltári Tanács és a levéltári igazgatók országos értekezlete is véleményt nyilvánított.
A közlevéltár anyagában folytatható kutatásra vonatkozó szabályok kialakításában részt vett a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának e feladattal megbízott ad hoc bizottsága is. A törvény tervezetét az államigazgatási egyeztetés során észrevételezésre megküldtük a minisztériumok mellett a Magyar Tudományos Akadémiának, valamint a megyei önkormányzatoknak és a Fõvárosi Önkormányzatnak is. A törvényjavaslat megszövegezésekor a viták tapasztalatait messzemenõen figyelembe vettük.
A levéltári törvény fontosságát múltunk és ezáltal történelmünk, vagyis saját magunk jobb, alaposabb megismerésének igénye bizonyítja.
Kérem tisztelt képviselõtársaimat, hogy jobbító javaslataikkal, okos és körültekintõ vitájukkal járuljanak hozzá, hogy - szándékaink szerint - mind a nemzetközi, mind a hazai követelményeknek megfelelõ, korszerû törvény születhessen. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)