BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A bizottsági jelentések kemény kritikája mondandómat részben már elmondta. Tekintettel a késõi idõre, ezt nem kívánom megismételni, csak néhány kérdésben rá szeretnék erõsíteni azokra a kiritikákra és kételyekre, amelyek a bizottsági jelentésekben már szerepeltek.
Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a 63 százalékos kormánypárti többséggel rendelkezõ mezõgazdasági bizottság egyhangúlag, ellenszavazat nélkül tartotta alkalmatlannak ezt a javaslatot tárgyalásra. Ezután tulajdonképpen olyan sok mondandó már nem is nagyon lehetne, csupán az a szomorú bejelentés, hogy ez a törvény itt van elõttünk most, változtatás nélkül, márciusi beterjesztés után. Meg lehetett volna csinálni azt a módosítást - vagy levenni a napirendrõl a törvényt -, amit a bizottságok kifogásoltak, és akkor ezek a kemény kritikák nem hangzanának most itt el.
Néhány szót azért bõvebben mégis csak mondani kell errõl a törvényrõl, mert nem teljesen világos, hogy az elõterjesztõ mit akart ezzel a törvénytervezettel elérni. Meg akart-e felelni az Alkotmánybíróság 28, illetve 33/94-es határozatának, vagy pedig - mint az az indoklásban szerepel - a védett természeti területek védettségi szintjének emelését kívánta elérni. Ezt el kellett volna dönteni még beterjesztés elõtt, mert akkor egyszerûbb lett volna a dolog. Ha az elsõ esetrõl van szó, akkor - mint ahogy a mezõgazdasági bizottság erre rámutatott - nem volt szükség önálló törvénytervezet elõterjesztésére, a kritizált törvények módosításával ezt simán el lehetett volna érni. Sajnos ez szóba sem került - természetesen. Ha viszont - mint a törvényjavaslat indokolásában egy felsorolásban szerepel - a helyrehozhatatlan természeti károk megelõzése céljából, a hatályos jogszabályokkal összhangban álló, áttekinthetõ, ellentmondásmentes, a jogalkalmazók széles köre által érthetõ, követhetõ törvényt kívánt alkotni, akkor azt kell mondanom, ezen feltételek közül egyetlenegynek sem sikerült megfelelni. Arra, hogy érthetõ, követhetõ, ellentmondásmentes, áttekinthetõ-e a törvénytervezet, azt hiszem, a mezõgazdasági bizottság fél sora tökéletes választ ad: a törvényjavaslat nehezen áttekinthetõ, idõnként értelmezhetetlen megfogalmazásokat tartalmaz. Ennél tömörebben ezt kritizálni nem lehet. És mondom: a kormánypárti többség által lett elfogadva ez a kritika.
Van egy humoros része ennek a bizonyos elõterjesztésnek, erre föl szeretném hívni a figyelmet. Ez pedig a javaslat 4. §-ának (3) bekezdése, amely a következõképpen szól. "Mellõzhetõ a kisajátítás, ha a kisajátítás idõpontjában az érintett földterület védettsége már megszûnt vagy védelmi igénye olyan szintre csökkent, amelyre tekintettel a kisajátítás e törvény hatálybalépésének idõpontjában nem lett volna indokolt." Fantasztikusan világos, és gondolom, mindenki által érthetõ a dolog, de fel kell tenni a kérdést, hogy mit jelent ez. Ez azt jelenti, hogy a kisajátítás mellõzhetõ - jelzem, nem arról van szó, hogy nem kell, hanem mellõzhetõ - abban az esetben, ha a kisajátítás jogi alapjai nincsenek meg. Döbbenetes problémákat okozhat ez, nem beszélve arról, hogy korrupciós és egyéb lehetõségeket teremt, amire azt hiszem, ebben a hazában nincsen szükség.
(19.20)
Még egy példát szeretnék mondani: a javaslat 4. §-ának (4) bekezdését, amely arányos kártalanításról beszél, nem tudom értelmezni. Nem tudom, hogy mit jelent az arányos kártalanítás, ugyanis ha valakit, a tulajdonost a korlátozás miatt kár ér, akkor a felmerült tényleges kár megtérítése, azt hiszem, természetes.
Azt hiszem, nem folytatom ezeket a felsorolásokat, mert ez meggyõzõ, fõleg a bizottsági elõterjesztések alapján, de egy dolgot azért még szeretnék megemlíteni. Ez pedig az, hogy ha a kormány úgy gondolta, hogy az alkotmánybírósági döntések alapján lehetõség nyílik arra, hogy a természet védettségi szintjének emelését a parlament megszavazza, akkor tovább kellett volna menni annál az egyszerû dolognál, mintsem hogy kisajátítunk, és a dolog ezzel be van fejezve.
Sajnos, az az érzésem, hogy abból a téves logikából indul ki az elõterjesztés, hogy az állam jó tulajdonos, a magánzó pedig rossz tulajdonos. Pedig ez egyáltalán nem így van. Fõleg nincs így abban az esetben, amit itt ma
délután már azt hiszem, mindenki világosan látott: az ország felesleges pénzeszközökkel nem nagyon rendelkezik, tehát nem lesz forrása nemcsak a kisajátításnak, hanem a fenntartásnak, a személyi állomány biztosításának sem, ami pedig egy növekvõ védett területi nagyságnál elengedhetetlenül szükséges. Meg kellett volna kísérelni a magántulajdonost beleépíteni ebbe az elképzelésbe, és azt mondani, hogy "tulajdonos, ha te vállalod azokat a feltételeket, amelyeket a védettség szintjének megfelelõen teljesítened kell, akkor igenis, te tulajdonos maradhatsz, és ezért az államtól ilyen és ilyen összegû térítésre tarthatsz igényt".
Jelzem: azzal, hogy a természetvédelmi területet állami tulajdonba vesszük, azaz kisajátítjuk, a dolog nincs befejezve, sõt, sajnos, akkor kezdõdik. Hallottunk már természetvédelmi területen elásott, mérget tartalmazó hordókról, lecsapolt mocsarakról és egyebekrõl, de nem errõl kívánok beszélni, hanem arról, hogy egy területen a védett állatfajok vagy növényfajok nem attól védettek, hogy az állami tulajdonban van-e, hanem hogy hogyan használjuk azt a területet.
Azokon a területeken, azokon a kaszáló réteken, amelyeken a kosbort vagy más védett növényeket akarjuk védeni, ott vagy kaszálni vagy legeltetni kell. De ha azt állami tulajdonba vesszük és otthagyjuk, a kosborok eszeveszetten elmenekülnek onnan, mert egy idõ után benövi a gaz, és tudjuk, hogy nem kimondottan árnyékkedvelõk. A másik pedig, hogy sajnos, rengeteg olyan fafaj van, amit nem szívesen látnak a környezetvédõk bizonyos területeken. Azt kell mondanom, hogy a rétek pillanatnyilag nagyobb veszélyben vannak, mint az erdõk, mert a rétek elgazosodnak, befutja õket az akác, a bálványfa, sõt, sajnos, egyéb magszóró fák is befutják ezeket a területeket, és azok a fajok, amelyeket védeni szeretnénk, eltûnnek onnan.
Ha esetleg valaki kételkedik abban, hogy ez így van, konkrét példákat tudok mondani, pontosan a Börzsönybõl. Ha valaki Kemencérõl az ország egyik legszebb völgyében, a Kemence patak völgyében elindul Diósjenõ irányába, akkor láthatja, hogy ez hogyan mûködik. A bacsi kanyarnak nevezett elsõ kanyarnál Kemence felõl van egy rét, ott tapasztalható, hogy azon a területen, ahol rendszeres kaszálás volt, 200 négyzetméteren 200 tõ agárkosbor található, ahol nem volt kaszálva, ott pedig másfél hektáron 15 darab. Egyébként az adottságok ugyanazok.
Azt hiszem, mindenképpen foglalkoznunk kell azzal a kárral is, ami a rendezetlenségbõl adódik, és ezen sajnos, ez a törvény szintén nem segít. Tehát el kell döntenünk azt, hogy a magántulajdon milyen szintû lehet, hol lehet, még akkor is, ha erdõrõl van szó. Szintén a Börzsönyben sajnos, a konyhaajtókig jelöltek ki védett területeket, a régi erdõbirtokossági erdõket sem kapták meg a falvak, ott vannak jóformán gazdátlanul, és amit az elõbb mondtam, ezekre is vonatkozik: lopják az erdõt az egyik oldalon, a másik oldalon pedig attól lehet félni, hogyha a falvak körüli, a falvakhoz közeli erdõk nem kerülnek magántulajdonba, akkor ezáltal nem tudunk védelmet nyújtani azoknak a nagy, összefüggõ erdõknek, amelyeket védeni szeretnénk.
Nekem az a véleményem, hogy újra kell gondolnunk ezt a kérdést, és igenis, ezeknek a településeknek vissza kell adni magántulajdonba a közvetlenül a falvak körül lévõ erdõket. Ezzel egy menetben védelmet tudunk nyújtani azoknak az erdõknek, amelyeket tényleg védeni szeretnénk, ugyanis egyébként - jelzem - nagyon komoly problémák lesznek szemét, falopási és egyéb ügyek miatt.
Azt javaslom, ezt a törvénytervezetet a kormány vonja vissza. Mi partnerek leszünk abban, hogy egy olyan törvényt alkossunk nagyon gyorsan, amely minden fél igényeinek megfelel és elsõsorban tényleg a természetvédelem céljait szolgálja. Köszönöm, hogy meghallgattak.