DR. DARÓCZY ZOLTÁN, az MSZP képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Az elmúlt héten elhangzott miniszteri expozé és az azt követõ vita egyértelmûen mutatja, hogy rendkívül súlyos és felelõsségteljes határozati javaslatról van szó, a magyar szellemi élet egy olyan területének távlatos jövõjérõl, amelyet úgy hívunk, hogy felsõoktatás, és amely - nyugodtan állíthatom - a magyar kultúra egyik sikerágazata ma is.
Ha a világban megnézzük, hogy a magyar szellemi élet, a magyar felsõoktatás által kitermelt értékek hordozói hogyan helyezkednek el, akkor azt tudom mondani, hogy a rendszerváltozás óta körülbelül duplájára, ha nem triplájára nõtt azon szakemberek száma, akik magyar felsõoktatási intézményekben sajátították el tudásukat és jelenleg nem Magyarországon adják tovább ezt a tudást, illetve fejlesztik. Ha van bizonyíték valamire, hogy a magyar felsõoktatás színvonala nem lehet rossz, akkor talán ez a tendencia azt mutatja, hogy igenis Magyarországon, még a legnehezebb idõkben is, valamilyen ok miatt - ezt nem az én feladatom kideríteni - viszonylag tudtuk õrizni hagyományos értékeinket, amelyeket elõdeink megalapoztak egyetemek, fõiskolák létesítésével.
Ennek következtében - azért mondom mindezt elõljáróban - az én számomra rendkívüli jelentõsége van a határozati javaslatnak, még akkor is, ha szívem szerint egyetértek azokkal, akik jobban szeretnének erõsebb, törvényszerûbb távlatos elképzeléseket az Országgyûléssel elfogadtatni. Ugyanakkor érzem és látom azt, hogy jelenleg olyan átmeneti állapotban vagyunk, amikor még nem dõltek el véglegesen bizonyos kérdések, és ennek következtében muszáj még óvatosabban kezelni ezt a kérdést.
Itt kitérnék egy olyan dologra is, ami általában nem szokás egy kormánypárti vezérszónoktól, de engedtessék meg, hogy én már ezt is megengedhessen magamnak. Én megértem azt, hogy mindenki úgy érzi, hogy valamilyen területhez ért. Közismert, hogy a magyar lakosság jelentõs része ért a futballhoz. Egy másik jelentõs része ért az oktatáshoz. De azt, hogy mindenki ért a felsõoktatáshoz, valahogy úgy érzem, hogy ez talán már túlzás. Ennek következtében én nagyon örülök annak, ha a pénzügyminiszter úr, szakmájánál fogva, elmondja a magyar lakosságnak a bankokban uralkodó állapotokat, és ott a visszásságokról, problémákról beszél. De hogy a pénzügyminiszter úrtól tudjam meg mindig azt, hogy milyen a magyar felsõoktatás állapota, - ezt én túlzásnak tartom.
Tehát maradjunk annál, hogy igenis a magyar felsõoktatás problémás, rengeteg feszültség torlódott fel az utóbbi idõben, de nincs olyan állapotban, hogy a közvélemény elõtt ez lenne a legfontosabb probléma.
Kérem szépen, én megértek mindent - a hallgatókat különösen -, de hát egyezzünk meg abban, hogy egyelõre a hallgatók családjai fizetik azokat a tandíjakat. A családokat érinti mindaz a súlyos - súlyos! - anyagi plusz, amibe kerülnek az egyetemi hallgatók. De szeretném mondani: nemcsak az egyetemi hallgatók, hanem a középiskolai és általános iskolai gyerekek is. Tehát ez egy általános tendencia. De mégsem hiszem azt, hogy Magyarországnak ez a legsúlyosabb gondja most. Ennek következtében óvatosan kellene megközelíteni ezt a kérdést, amit úgy hívunk, hogy felsõoktatás - és ez egy nagy rendszer. Mert a nagy rendszereknek az a természetük, hogy nagyon nehéz kimozdítani õket a korábbi állapotukból, és hogyha olyannal megpróbáljuk ingerelni, amely jogosan sérti az õ érdekeiket, akkor esetleg rendkívül rosszul reagálnak a politikusok vagy a gazdaságpolitikusok elképzeléseire.
Az elõttünk lévõ országgyûlési határozat-tervezet elsõ része - tehát ami az irányelveket, illetve a határozatokat jelenti -, néhány ponton mindenképpen módosításra szorul, hiszen nem lehetséges az, hogy az Országgyûlés olyan fontos és finom szakmai kérdésekben döntsön, amelyek még az illetékes, autentikus szakmai köröket is megosztják. Ezt én úgy fogalmaznám... ugye, az elsõ pont azt kívánja az Országgyûléssel elfogadtatni, hogy e határozat mellékletében megfogalmazott fejlesztési irányelveket, a fejlesztés kitüntetett értékeit fogadja el. Ezek a mellékletben szereplõ fejlesztési irányelvek, értékek többsége vitatott; vitatott a szakmában. Ennek következtében, én úgy hiszem, nem szabadna nekünk, az Országgyûlésnek magunkra vállalni azt a felelõsséget, hogy mi itt most ezeket a vitákat elvarrjuk. Azt mondjuk, hogy vége; ezt tessék csinálni! Ez nem lenne helyes!
Mondok egy példát a mellékletbõl, és talán e példa kapcsán megértik az álláspontomat. Itt van az az egyszerû mondat, hogy "növelni kell a hallgatói önállóságot". Menjünk vissza egy kicsit a miniszteri expozéra! A miniszter úr expozéjában azt mondta, hogy a magyar felsõoktatás egy tömegképzés irányába fog elmozdulni. Ezt én elfogadom, mert ez világtendencia, ebben bizonyos értelemben lemaradtunk. De a tömegképzésre való áttérésnek nyilvánvalóan velejárója, hogy nem lehet olyan típusú foglalkozást erõltetni az egyetemeken, fõiskolákon, amit eddig megszoktunk, azzal a szûkebb létszámmal, amit - bizonyos értelemben - valahol a tervhivatalokban kitaláltak.
(10.00)
Ennek következtében nyilvánvaló, majdnem azt mondhatnám, hogy törvényszerû, hogy a hallgatói önállóság nagyobb szerepet kell hogy kapjon a jövõ felsõoktatásában. De ennek nem ez a módja, hogy mi ezt deklaráljuk, hanem azt mondjuk, és az a kérdés, hogy az Országgyûlés tud-e adni pénzt arra, hogy annak feltételeit biztosítsuk, hogy a hallgatói önállóságnak legyen értelme. Mert kérem szépen, ha nincs meg a hallgatói önállóságnak a feltételrendszere, tehát nincs megfelelõ elhelyezése a hallgatónak - most akár albérletrõl, akár kollégiumról beszélek -, ha nincs megfelelõ infrastruktúra az egyetemeken, szemináriumi helyiségek, tantermek, tanulók, könyvtárak, laboratóriumok, akkor hogyan várjuk el, hogy a hallgató önállóan többet foglalkozzék a választott szakmájával, mint eddig?
Tehát én megfordítom a kérdést, és azt kérdezem, hogy el van-e szánva a Magyar Országgyûlés arra, hogy figyelembe véve a miniszter úr által kimondott tendenciát, a tömegméretekben kifejleszteni kívánatos magyar felsõoktatást, ennek következtében ezekrõl a kérdésekrõl is beszéljen a pénzügyminiszter úrral. Mert ha nem, akkor meg kell hogy mondjam, hogy nincs értelme leírni egy ilyen mondatot, mert akadályoztatva lesznek a hallgatók a tekintetben, hogy az önálló tevékenységüket kifejthessék.
De mondhatnék más példákat is ebbõl a, különösen a III-assal jelölt, 15 pontból. Példának okáért én személy szerint megátalkodott híve vagyok annak a felfogásnak - és most már úgy látom, hogy a Magyar Szocialista Párt frakciójában azok, akikkel ezekrõl a kérdésekrõl szót váltottunk, szintén kezdenek közeledni ahhoz -, hogy Magyarországon lényegében nincs egyetem, és mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy egyetemek jöjjenek létre Magyarországon. Ezt úgy hívják most egy idegen szóval, hogy integráció, vagy univerzitások létesítése. De kérem szépen, ebbõl az anyagból nem tûnik ki az, hogy ebben a dologban, már, hogy úgy mondjam, a politikai akarat fölékerült annak a kicsinyes torzsalkodásnak, ami ezen a területen tapasztalható. Tehát ezt viszont, úgy gondolnám, világosabban meg kellene fogalmaznunk, hogy ezt valószínûleg határozattal nem lehet elintézni, ez törvényes kérdés, törvény kérdése, méghozzá az Országgyûlés hatáskörébe tartozó törvény kérdése lehet. Itt bizony létezõ intézmények megszüntetésérõl és új intézmények létrehozásáról van szó. Ez pedig az Országgyûlés elidegeníthetetlen joga, sõt kötelessége. Ne várjuk azt, hogy itt valamilyen módon önkéntes megállapodások alapján létrejöhetnek ilyen korszerûbb struktúrák, amelyekkel, hogy úgy mondjam, Európában, az Európai Közösségben is jelentkezhetünk.
Kérem szépen, még egy ezzel kapcsolatban. Nemcsak arról van szó, hogy az integrációt elõ kell segíteni, hanem arról is, hogy a magyar felsõoktatás belsõ viszonyaiban megkövesedett feudális viszonyokat is meg kell változtatni. Nevetséges, hogy nem tudjuk kötni Nyugathoz, Európához, a világhoz a dolgainkat, mert olyanok a belsõ viszonyaink, hogy azok nem engedik meg ezeknek a kibontakoztatását.
Nos, én úgy látom, és nagyon kérem a tisztelt Országgyûlést, hogy próbáljuk meg ebben a határozati javaslatban egyrészt kijelölni azt, hogy mit tudunk rövid távon törvényekkel szabályozni annak érdekében, hogy a magyar felsõoktatás eredményesebb és továbbra is versenyképes legyen. Még ez is fennáll, hogy továbbra is versenyképes legyen. Ez is veszélyeztetve van az én megérzésem szerint.
A másik pedig az, hogy amennyiben meg tudunk egyezni olyan kérdésekben, amelyek 2000-en túl terjedõleg is érvényesek, akkor mindenképpen a parlament egyöntetû konszenzusos állapotát rögzítsük csak, mert annak semmi értelme nincs, hogyha csak olyan vágyálmokat fogalmazunk meg, amelyekre nem tud ráhangolódni a Magyar Országgyûlés úgy, mint egész, és ez a Magyar Országgyûlés felelõs az ország dolgaiért. Én a felsõoktatást nem tartom konjunkturális ügynek, hogy minden választás után, mondjuk, a felsõoktatásban újra különbözõ reformokra kerüljön sor. A felsõoktatás nem ilyen területe az országnak. Ennek következtében én mindenképpen a megegyezés híve vagyok ezen a területen azokkal az erõkkel, amelyek szakmailag is, érzelmileg is világosan látják, hogy a magyar modernizációnak egyik elõfeltétele, hogy a magyar felsõoktatás továbbra is olyan szintû és elismert legyen a világban, mint eddig.
Ebben a reményben kérem a tisztelt Országgyûlést, hogy tartalmas vitával és módosító javaslatokkal próbálja meg enyhíteni azt az állapotot, amibe most kerültünk, nevezetesen abba, hogy csak határozatot tudunk hozni a kormány javaslata alapján, és még nem kész a kormány különbözõ okok miatt arra, hogy erõteljesebb törvényi szabályozást adjon a magyar felsõoktatás jövõjének. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)