ELNÖK: Megköszönöm Vankó Magdolna felszólalását. Soron következik G. Nagyné Maczó Ágnes, Független Kisgazdapárt. Õt követi majd Szolnoki Andrea, a Szabad Demokraták Szövetsége részérõl. Megadom a szót G. Nagyné Maczó Ágnes képviselõ asszonynak.
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A mostani politikai vitanap kapcsán, ha visszagondolunk a közelmúlt vitanapjaira, két lényeges megállapításra juthatunk. Az egyik, hogy egy-egy ilyen vitanap után a kormány mindent ugyanúgy folytat tovább, mintha mi sem történt volna. A másik, hogy a döntéshozók a helyzet tényleges ismeretének birtokában hozzák meg a társadalomra nézve hátrányos döntéseiket. Tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy a kormány téves helyzetértékelés vagy félreinformáltság következtében hozza a rossz döntéseket. Sajnos, itt tudatos rombolással állunk szemben. S amikor a magyar társadalom széles rétegei ezzel a kijózanító helyzettel szembesülnek, akkor a mostani kormány sietve, nagy dérrel-dúrral az elõzõ kormányra fog mindent, vagy azt kezdik hangoztatni, hogy nincs más alternatíva.
De emlékezzenek csak vissza - mikor így egymásra kenegetik a dolgokat -, hogy például az abortusztörvény esetén a mostani MSZP-SZDSZ-kormánykoalíció mennyire egy követ fújt az egykori, úgynevezett nemzeti keresztény kormánnyal! S mikor azt hangoztatják - egyre többször -, hogy nincs más alternatíva, akkor tulajdonképpen magát a demokráciát tagadják. Mert ahol nem lehet más alternatíva, ott diktatúra van.
Nem tudom, ismernek-e a világon olyan demokratikus országot, ahol a népesség fogyása ilyen arányú, mint nálunk, s gyógyírként az uralkodó politikai elit meghozza a világ legliberálisabb abortusztörvényét. Vagy ismernek-e olyan országot, ahol a lakosság egészségi állapota olyan rossz, mint nálunk, s a demokratikusan megválasztott kormány radikálisan csökkenti a kórházi ágyak létszámát, s kórházak tucatjainak bezárását helyezi kilátásba? És ha a lakosság maradék önvédelmi reflexe tiltakozások sorozatában nyilvánul meg, akkor azonnal elõjönnek az európai példákkal. De én még nem hallottam, hogy a béreket illetõen európai példákra hivatkoznának, hogy az mégis csak tûrhetetlen, hogy miközben az árak - az egészségügyi szolgáltatásokat illetõen is - egyre jobban megközelítik az európai szintet, egy hazai átlagkereset messze-messze elmarad az európai normától.
(9.10)
Hogyan lehet majd egy 20-25 ezer forintos fizetésbõl akár csak egy tisztességes fogorvosi ellátást is megfizetni? Sehogy! Nem beszélve arról, hogy a magyar állampolgár munkában töltött évtizedei alatt havi fizetésének csaknem felét befizette az államkasszába társadalombiztosítási járulék formájában azért, hogy maga és családja számára biztosítsa az ingyenes egészségügyi ellátást. Az egészségügyi ellátás tehát állampolgári jogon a mindenkori magyar állam adóssága, melyet fizetni köteles polgárainak. Milyen jogállam van ott, ahol az állammal szemben az állampolgár nem érvényesítheti jogait? A kormány egészségügyi politikáján keresztül teljesen láthatóvá válik újra a hatalomnak a társadalomhoz való cinikus és könyörtelen viszonya.
Már a vidéki kórházak bezárásának drasztikus bejelentése kijózanította a másként jobban, a van más megoldásban hívõket. Hiszen például a szikszói kórházat több ezer embernek kellett élõ lánccal körbevennie, hogy egyáltalán figyelembe vegyék, hogy 86 abaúji településnek, vagyis az egykori Abaúj vármegyének ez az egyetlen kórháza és szülõotthona. Csak ezek után kaptak ígéretet arra, hogy egyelõre nem szüntetik meg a kórházat, csak úgymond átalakítják. Vagyis az elsorvasztás módszerét alkalmazzák majd, ami végül is ugyanazt eredményezi, csak elõbb kifárasztanak mindenkit. Egyszerûen érthetetlen, hogy kinek az érdekét szolgálja, kinek az érdekében kisérlik meg, hogy egy megyényi terület mûködõ kórház és szülõotthon nélkül maradjon. Pláne olyan területen, ahol a közlekedés az ország többi megyéjéhez képest is katasztrofális. És mikor a többi vidéki kórház bezárása ellen is már-már országos méretû volt a lakossági tiltakozás, akkor sem azon tûnõdtek el, hogy nem az oly sokat nélkülözõ és végsõ szalmaszálba kapaszkodó vidéket kellene tovább sanyargatni és hergelni, hanem egy váratlan fordulattal a szülõotthonoknak estek neki.
A módszer semmit sem változott. Augusztus 19-én, stílusosan államalapításunk ünnepének alkalmából, a sajtón keresztül megüzenték, hogy a mûködõ szülõotthonok felét bezárják. Az illetékes polgármesterek is a sajtóból értesültek a döntésrõl. Teljesen logikus: ha vészesen fogy az ország, be kell zárni a szülõotthonokat. Hová vezet ez a politika? Az ország felszámolásához? Mert ebbõl ez következik idõvel! És miután Szolnok megyében összefogtak a polgármesterek, az ottani országgyûlési képviselõk, Törökszentmiklóson összegyûlt tízezer tiltakozó aláírás és tüntetések is voltak, ezt követõen az államtitkár úr méltóztatott ellátogatni Szolnokra, hogy tárgyaljon a polgármesterekkel. Ám, milyen volt ez a tárgyalás a megyei sajtó tudósítása szerint? A polgármesterek és az illetékes szakemberek másfél órán át sorakoztatták egymás mellé a szakmai, gazdasági és szociális érveiket. De hiába! Az államtitkár úr kérlelhetetlen maradt.
Miniszter úr a bevezetõjében mondta, hogy a centrális irányításról át kell térni a régió szakértõi véleményének figyelembevételére. Nézzük csak, mit mondtak ott a helyi szakértõk! Elmondták, hogy a terhesség nem betegség, hanem áldott állapot, s csak komplikációk esetén szükséges a kórházi ellátás. Elmondták, hogy a lakosság ragaszkodik a saját szülõotthonaihoz, s a megnövekedõ távolságok miatt a családok kiadási terhei jelentõsen megnövekednek, s hogy a szolnoki kórház szülészetének kihasználtsága 101 százalékos jelenleg, s ha oda kényszerülnek ezek a kismamák is, a zsúfoltság miatt egyáltalán nem biztosíthatóak a nyugodt körülmények, s hogy a szülõotthonok fenntartása jóval olcsóbb, mint a kórházi ágyaké. De hiába volt minden! S mikor azt kérdezték az újságírók, mit szólna az államtitkár úr ahhoz, ha esetleg más formában mûködnének tovább a szülõotthonok, például alapítvány keretében, akkor õ csak annyit válaszolt, hogy ezt jogilag nem tudja megakadályozni, de nem örülne neki. Tehát egyáltalán nem a szakmai érvek számítanak már, hanem politikai döntésrõl van szó.
Tapasztalhattuk ezt itt, a plenáris ülésen is, mikor az egyik kérdésre, történetesen arra, hogy mi lesz, ha mentõben kell szülnie esetleg egy kismamának, az államtitkár úr eléggé el nem ítélhetõ cinikussággal válaszolt. Mentségére legyen mondva, hogy mióta a magyar parlamentben a kormány tagjaié az utolsó szó, mindennaposak a lekezelõ s cinikus válaszok. Az asszonyok tudják, hogy nincs annál szomorúbb dolog, mikor az élet egyik legszentebb, legkiszolgáltatottabb pillanatát egy robogó mentõautóban kell átélnie egy kismamának. Nem is sokat kellett várni, hogy az államtitkár úrra rácáfoljon az élet! Egy hete olvashatták mindannyian az Új Magyarországban, hogy egy Wartburg gépkocsi hátsó ülésén a szülõotthonba való szállítás közben megszült egy kismama. Ugyanis a csongrádi szülõotthonnál nem álltak meg, mert idõközben eszükbe jutott, hogy az már megszünt. Igaz, a szentesi csak 12 kilométerre volt onnan, de egy benzinkútnál, a benzinkutas legnagyobb megdöbbenésére mentõt kellett hívni, mert világra jött az újszülött.
Ezt követõen a csongrádi szülõotthonban munkalátogatást tett a népjóléti miniszter úr. S mindezek után ott tart a szakértõi kormány, hogy a következõ lépcsõben az összes szülõotthon bezárását kilátásba helyezték. Milyen könnyen akad 300 milliárd forint, vagy 12 milliárd forint egy-egy bankkonszolidációra! De szülõotthon-konszolidációra nem akaródzik egy krajcár sem akadni! Pedig a kor színvonalának megfelelõen ebben az ügyben érdemes lenne európaiaknak lennünk. A tiltakozás pedig már jóval szélesebb körû néhány város lakosságánál. Ha egy-egy szülõotthon vonzáskörzetét tekintjük, akkor is több százezer ember sorsát érintõ ügyrõl van szó.
De itt van nálam Csoóri Sándornak, a Magyarok Világszövetsége elnökének tiltakozó levele is, melyet eljuttatott a népjóléti miniszter úrhoz, s e szervezet tagsága sem lebecsülendõ. Annál figyelemre méltóbb a tiltakozás, hogy a Magyarok Világszövetségének már az anyaországon belül is fel kell emelnie a szavát sorsunkat illetõen. S gondolkodtak-e önök már azon, hogy mit jelent 3000 orvos áttelepülése a határon túli magyar területekrõl? Lesz-e orvosuk odakinn a kint élõ magyaroknak? S gondolkodtak-e már azon, hogy mit jelent az új román nyelvtörvény? Mit jelent az, hogy ha kint egy magyar orvos a magyar betegével nem beszélhet csak románul? Ez is a nemzet egészségügyéhez tartozik!
Itt vannak nálam más társadalmi szervezetek tiltakozásai is, és természetesen a Független Kisgazdapárt ez ügyben elsõként emelte fel szavát a népellenes intézkedésekkel szemben. Egyházi vezetõk is aggodalmukat fejezték ki, ami külön öröm, hiszen a lelkipásztoroknak jó ügyekben mindig a nép mellett a helyük. Több százezer békés tiltakozás van tehát elõttünk, amelyeket át fogok adni még az egészségügyi vitanap keretén belül a miniszter úrnak.
Kinek az érdekében történik tehát ez a döntés és a jövõnk elleni döntések sorozata? Orvoskörökben azt beszélik, hogy a 4 milliárdos fejlesztést 1996-ban a pénzügyminiszter úr csak akkor adja az egészségügynek, ha a szülõotthonokat bezárják, s ezt követi majd az egész járóbetegellátás elsorvasztása, megszüntetése. Ez pedig kisértetiesen hasonlít az IMF terveire.
A megszüntetendõ szülõotthonok intézményvezetõi és polgármesterei közösen a következõk elmondására hatalmaztak fel: A felszámolással kapcsolatos döntés véleményük szerint jogsértõ több szempontból is. Sérti az önkormányzatok önállóságát, a vidék diszkriminációját jelenti és a betegek jogainak megsértésével jár. A megszorító intézkedések körén belül gazdasági okokra hivatkozva történt a megszûnés elsõ indoklása.
(9.20)
Egyértelmûen bebizonyították, és itt az átnyújtandó mellékelt anyagban miniszter úr is láthatja, hogy rosszabb helyzet áll elõ s drágább lesz a szülészeti ellátás a modernizációs törekvések után. A felszámolás költsége jelentõs. Körülbelül 150 millió forint csak a végkielégítések összege, s akkor még a családok költségnövekedésérõl nem szóltunk egyetlen szót sem.
Szakmai okokról pedig csak annyit, hogy az intézményvezetõ fõorvosok kérik, a szülõotthonokat vegyék ki a kórházak közül s az alapellátáshoz helyezzék, mert ez az õ véleményük szerint nem betegség.
Miniszter Úr! Fontos a helyi kezdeményezés. Azt mondta bevezetõjében, hogy szakmai újításokhoz segítséget adnak és örülnek, ha bárhol ezzel jelentkeznek. Erre egy példával válaszolnék. Szentendrén a szülõotthonban olyan új rendszert dolgoztak ki, amelyet a minisztérium szakértõi is megdicsértek: CTG-t számítógépre kapcsoltak és faxon keresztül az orvostovábbképzõbe küldik az anyagot, ahonnan várják az értékelést. Miután a szakértõktõl dicséretben részesültek, három nap múlva a szentendrei szülõotthon felszámolását elrendelték.
Vajon komolyan gondolta-e ön a bevezetõjében, hogy figyelnek és számítanak a szakmai elõrelépésekre, a helyi kezdeményezésekre? Ezek után nem hiszem. A kormány úgynevezett megszorító intézkendései egy belsõ lelki, szellemi s erkölcsi csonkítás elõképei. Nem önpusztításról van itt szó, hanem áldozatai vagyunk egy belsõ erkölcsi Trianonnak. A Független Kisgazdapárt ez ellen emeli föl szavát a tisztánlátás és megmaradásunk érdekében. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)