DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselõtársaim! Az elõttünk fekvõ, a kormány által 1415. számon benyújtott törvényjavaslat az agrárium számára egy nagyon fontos törvény. Az 1993. évi VI. törvényt hivatott módosítani a mindennapok életéhez igazodva. Valóban, az 1993. évi VI. törvény a maga idejében egy rendkívül fontos törvény volt. Fontos volt azért, mert a rendszerváltás eredményeként szükségszerûen, mondhatnám, hála istennek, az eddigi úgynevezett központi direkt, kézivezérlésû irányító struktúrák szétestek, és mert e törvény volt hivatott elõsegíteni a piacgazdaságnak megfelelõ, a piacgazdasággal konform, a közigazgatást befolyásoló, piacorientáltan irányt mutató rendszer biztosítását.
Ugyanakkor elmondható, hogy e törvény a megszületésekor rendelkezett jó néhány gyenge ponttal is. Ezekre a gyenge pontokra az akkor ellenzékben lévõ SZDSZ a parlamenti vita során jó néhány esetben felhívta a figyelmet, de talán a legnagyobb hibája az volt, hogy késõn született meg. Ezzel a késéssel, mely körülbelül két évre tehetõ, súlyosbította a rendszerváltással szinte természetesen velejáró, agrárszférában jelentkezõ nehézségeket. Hibái ellenére azonban ez a törvény az elmúlt két és fél évben összességében eredményesen szolgálta a mezõgazdaságot. A hibák azonban hibák maradtak, sõt az élet újabb betegségeket diagnosztizált a törvényben. A kormányt dicséri, hogy ezt a diagnózist felismerte és vállalkozott a terápiára. A gyógykezelés módját a mezõgazdasági bizottság igyekezett javítani.
A jobbító szándékú viták során koncepcionális eltérések is megmutatkoztak, melyek megvilágítása érdekében célszerû végiggondolni az eredeti törvény mûködési mechanizmusát is. Eszerint a piac diktálta anomáliákat a kormány közgazdasági eszközökkel igyekszik tompítani. Ezek az eszközök három fõ csoportra oszthatók, úgymint a garantált ár és a hozzá rendelt kvóta technikájával dolgozó közvetlen szabályozási forma, másodsorban a közvetett szabályozás, melynek technikája az irányár megállapítása, a különbözõ pénzügyi normatív támogatások, valamint az export és import engedélyezések, harmadsorban pedig az agrárpiaci befolyásolás, ahova a különbözõ intervenciós technikákat lehet sorolni.
Ez a mechanizmus a kormány oldaláról a rendtartási bizottság és az FM Agrárrendtartási Hivatala, míg a termelõi oldalról az érdekképviselet, jelesül a terméktanácsok között kialakult alku útján valósul meg. A mechanizmus egyik gyenge pontja éppen itt található. Nevezetesen az, hogy a kialkudott eredményt a miniszter a terméktanáccsal kötött szerzõdésben rögzíti ugyan, de a szerzõdés a kormány részére kötelezõ, s ami a legfontosabb, betartatható. A terméktanács esetében a szerzõdések ugyancsak kötelezõek, de nem biztos, hogy betarthatók. Betartható akkor, ha a terméktanács tagjai számára a szerzõdés elõnyös, de ha elõnytelen elemeket tartalmaz - mint például a különbözõ korlátozások, amelyek esetleg anyagi hátrányokkal is járnak -, akkor a betarthatóság esetenként már megkérdõjelezõdik.
Megkérdõjelezõdik azért, mert a terméktanácsok az egyesülési törvény alapján képzõdött önkéntes egyesületek, nincs kötelezõ tagság, a kilépés és belépés úgy és akkor lehetséges, amikor az érdek azt diktálja. Ugyanakkor kétségtelen elõny, hogy a terméktanács vertikálisan szervezõdõ egyesület, mely adott esetben az egész termékpályát felölelheti. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy egy-egy terméktanács elismeréséhez szükséges részvételi arány, az 50 plusz egy százalék megvan-e a termékpályák szereplõinél, vagy ezen belül milyen a képviseleti arány, bizony azt tapasztaljuk, hogy a szükséges részvételi arány egyes idõszakokban megkérdõjelezhetõ.
De ha ennél tovább megyünk és az eredeti törvény szerinti 6. § (3) bekezdést vesszük figyelembe, mely a kötelezõ elismerési szintet írja elõ, tehát a garantált áras termékek esetében a 80 százalékos tagságot, míg a nem garantált áras termékeknél a 65 százalékos tagságot veszi alapul, a kép még jobban megkérdõjelezheti a terméktanács legitim partnerségét, és akkor még nem beszéltünk azokról a lehetetlen helyzetekrõl, amikor egy termékpályának több terméktanácsa van, mint például a zöldség vagy a fûszerpaprika, mely utóbbinál a terméktanácsok szövetségérõl is beszéltek.
(19.10)
Ezek a tények kétségtelenül nehezítik a törvényi szabályozást, annak hatékony mûködését.
Ennek a helyzetnek a feloldását szolgálná talán a mezõgazdasági bizottság módosító javaslata, amely szerint a miniszter az Agrárkamara osztályát is elismerheti terméktanácsnak - hangsúlyozom: elismerheti -, de csupán abban az esetben, ha megfelel azoknak a feltételeknek, amelyek a vertikális szervezõdést magukba foglalják - és megfelel egyéb feltételeknek is. A kamarai törvény nem írja ugyan elõ a vertikális szervezõdést - mert egészen más koncepció szerint készült az a törvény -, de nem tiltja meg azt, hogy adott esetben vertikális szervezõdés legyen.
Ezen túlmenõen az SZDSZ-frakció további fontos témákat is szeretne megemlíteni és kiemelni a törvénymódosításból. Így például a 2. §-t azért tartjuk fontosnak, mert oldja a garantált ár és a kvóta szigorú viszonyát, és rugalmasabbá teszi ezzel a szabályozást. A 3. § szintén jelentõs változást jelent, mert a rendtartási irányítást a miniszter hatáskörébe utalja, aki a rendtartási hivatal útján gondoskodik a feladat ellátásáról. Az eredeti szabályozás közvetlenül a hivatal hatáskörébe utalta a rendtartási irányítást. Ez teljesen szokatlan államigazgatási formula volt, ez a módosítás ezt a helyére teszi. A 4. § az agrárrendtartási bizottság kompetenciáját teszi világosabbá, miközben bõvíti jogosítványait, hiszen a külkereskedelmi forgalom véleményezésén túlmenõen a különbözõ piacvédelmi intézkedések, intervenciók vonatkozásában is véleményezési jogot ad.
Érdemes kiemelni az 5. §-t, mely szûkíti a garantált áras termékek körét a vágómarha kihagyásával. Ugyanakkor a bizottsági módosító javaslatok között olyan támogatott javaslat van, mely a vágómarhát végül is visszaemeli a garantált áras termékek közé. Ezt nem tartom a legszerencsésebb megoldásnak, mert szabályozási szempontból ennek túl sok gyakorlati jelentõsége nincs, hiszen a vágómarhánál jelenleg keresleti piac van - valószínûsíthetõ, hogy hosszú évekig az is marad -, vagyis a garantált ár és kvóta meghirdetése a piaci viszonyokra teljességgel hatástalan, csupán gesztus értékû lehet.
A törvénymódosítás 6., 7., 8. és 12. §-ait nagyon fontosnak tartjuk, mert az agrárpiaci szabályozást tekintve a földmûvelésügyi miniszternek prioritást biztosít a különbözõ intézkedéseknél, a felelõsségvállalás növelésével párhuzamosan. Megszünteti azt a semmivel sem magyarázható, mondhatnám úgy is, nevetséges gyakorlatot, amelyet az 1993. évi törvény biztosított. Nevezetesen az agrárpiaci technikákat és eszközöket a pénzügyminiszter és az ipari miniszter határozta el és gyakorolta, míg a földmûvelésügyi miniszter kvázi szakértõi véleményezõ maradt. Ez a gyakorlat tarthatatlan volt, és jelentõs károkat okozott a mezõgazdaságnak, melynek alátámasztására elég csupán a legutóbbi búzaexporttal kapcsolatos bonyodalmakra utalnom.
Nagyon jelentõsnek tartom a 9. §-t, mely azt írja elõ, hogy az irányárat ezentúl nem a miniszter, hanem a terméktanács hirdeti meg, természetesen a miniszterrel egyetértésben. Ezáltal a terméktanácsoknak nõ a felelõsségük, úgy is mondhatnám, nagykorúvá válnak, és ez jelentõs lépés a szakmai önkormányzás irányába. De ugyanezt a nagykorúsítást szolgálja a 11. § is, mely lehetõvé teszi, hogy csak a terméktanács tagja juthat egyes esetekben - és ezt nagyon aláhúzva mondom - bizonyos kedvezményekhez.
Az egész rendtartás csak akkor képes jól és hatékonyan betölteni szerepét - mint ahogy azt miniszter úr expozéjában is megemlítette -, ha megfelelõ, egységes adatszolgáltató rendszer alapján mûködik. Ennek megvalósítását szolgálja a 13. §.
Az elõbb már hivatkoztam az idei exportbúza-problémára; pontosan ez is indokolhatta volna például a 18. § (2) bekezdésének módosítását, mely azt írja elõ és azt a gyakorlatot vezeti be, hogy az engedélyköteles termékek kiviteli engedélyét az ipari és kereskedelmi miniszter adja meg, igaz, a földmûvelésügyi miniszter egyetértésével. Úgy gondolom, ez is egy olyan szabályozás, amikor is a sok bába közt elvész a gyerek. Sajnos az elõterjesztõ ezt a paragrafust nem érintette a törvénymódosításban, így azt képviselõi módosító indítványokkal nem tudtuk megváltoztatni.
Tisztelt Ház! Összességében a törvény módosítását, a mezõgazdasági bizottság módosító javaslatait, valamint az általa támogatott javaslatokat jónak tartjuk, szükségesnek tartjuk, és az SZDSZ nevében elfogadásra javaslom.
Köszönöm a türelmet. (Taps.)