DR. KÁDÁR BÉLA, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Elõször is megköszönöm Gaál Gyula képviselõtársam lovagias gesztusát az elsõbbségi jog átadásával kapcsolatosan.
Tisztelt Országgyûlés! Felcsendült a költségvetési vita nyitánya, és - a sokadik házassághoz hasonlóan - minden költségvetési vitáról elmondhatjuk, hogy ez a remény diadala a tapasztalat fölött, legalábbis a nyitány idõszakában. Hiszen minden költségvetési vita kezdetén él bennünk a remény, hogy a kormányzat és az Országgyûlés tud egy olyan költségvetést alkotni, amely alkalmas az ország sorsának jobbítására. Persze a nyitány is mindig sejteti a finálé fõ motívumait; tudjuk, hogy most elkezdünk egy körülbelül másfél hónapos vitát, benyújtunk sok száz módosító indítványt, a végén majd elhangzik a kormányzati összefoglaló arról, hogy az ellenzék újat mondani a vita során nem tudott, alternatívát mutatni nem tud - de hát nincs is alternatíva -, majd ezek után a parlamenti erõtér elfogadja a benyújtott költségvetési törvényjavaslatot.
Nagy örömömre szolgál, hogy gondolataimat oly régóta nélkülözött pénzügyminiszter urunk jelenlétében mondhatom el, meghallgathattam expozéját, ahol a kormányzati álláspont mellett egyéni felhangokat is hallottunk, de örömömbe vegyül egy nagy adag üröm is, mert megint csonka vitát folytatunk. Nemcsak létszámilag csonka parlamenttel, hanem csonka vitát úgy is, mert nem áll rendelkezésre az oldalanként mintegy 900 milliárd forintos összegszerûségû tb-önkormányzatok költségvetése, és csonka ez a vita azért is, mert ilyen formában - ha szabad egy latin fordulatot használnom - pars pro toto, az egész helyett egy részt kaptunk, felerészt, fél szemmel kell navigálnunk a magyar pénzpolitika vizein, és nem vagyok benne biztos, hogy az Országgyûlés minden tagja Nelson admirális, aki jól tud navigálni fél szemmel is. (Derültség, zaj.)
De bizonyos szempontból csonka ez a vita azért is, mert a Pénzügyminisztérium régóta jól ismert egyoldalú álláspontját tükrözi, nevezetesen azt, hogy a kétségkívül súlyos pénzügyi, makropénzügyi egyensúlyhiányt a jövedelmek elvonásával, a kiadások lefaragásával lehet kezelni, és ez a költségvetési tervezet sem veszi kellõen figyelembe azt a megoldást, hogy egyensúlyhiányt csökkenteni nemcsak jövedelemelvonással, hanem a jövedelemtermelõ képesség erõsítésével is lehet; és szerettünk volna látni legalább egy harapófogó-stratégiát.
Ebbõl adódóan az 1996. évi költségvetési tervezet is egyoldalú, egydimenziójú. Hangsúlyozni szeretném, tisztelt Országgyûlés, hogy frakcióm egyértelmûen támogatja az egyensúlyhiány csökkentésének a célját. Azonban gyökeresen eltérõ álláspontot vall az egyensúlyhiány csökkentésének lehetséges módozatairól: nem a jövedelemelvonásban, hanem a kínálatépítésben látja az egyensúlyhiány csökkentésének az ország érdekeit szolgáló legbiztonságosabb módját.
Nem ért egyet frakcióm a jövedelemelvonás tervezett mértékével és a költségvetés jövedelemelosztási arányaival sem. Az egyensúlyhiány-javítás mértéke - a bruttó belföldi termék százalékában kifejezve - az ez évihez viszonyítva körülbelül másfél százalék, privatizációs bevételek nélkül. Amennyiben teljesülnek a költségvetés várakozásai, akkor az államháztartási - persze az elõttünk nem lévõ -, költségvetési deficit a GDP-nek nem egészen 4 százalékára, a privatizációs bevételekkel pedig a központi költségvetés körülbelül 1,7 százalékára rúg. Ez annyit jelent, hogy - ha teljesülnek az elõirányzatok - Magyarország már a jövõ évben teljesítené az európai uniós tagság idõpontjában érvényes követelményeket, amely 3 százalékot ír elõ, tehát elõreszaladunk Maastricht felé. Ezt - némi gonoszkodással - lehet persze "maastricht-koravénségnek" is hívni, mert kérdéses, hogy ez a magyar gazdaság, ez a magyar társadalom sok éves kivérzés, elfáradás után képes-e ilyen nagymértékû alkalmazkodóképességre egy év leforgása alatt? A kérdést majd a jövõ megválaszolja.
A deficitlefaragás összetevõinek a vizsgálata fõ vonásokban arra utal, hogy a másfél százalékos GDP-hez viszonyított deficitaránynak kereken egynegyede származik a jövedelem-elinflálásból, a személyi jövedelemadó növelésébõl, a fogyasztási típusú adók növelésébõl, és a zöme, körülbelül a bruttó belföldi termék 1,1 százalékára rúgó javítás fakad a költségvetések közvetítésével történõ tb-juttatások csökkentésébõl.
Ez a két szám egyértelmûen jelzi, hogy a tervezett egyensúlyjavítás teljes mértékét lefedezik a lakossági terhek, illetve a lakossági elvonások. Most önmagában ezt lehet politikai, szociáletikai kérdésnek is tekinteni, de a közgazdász azt kérdezi: hol van akkor ebben a költségvetésben az ez év elején beígért reformhatás?
(13.10)
A költségvetés deficitfinanszírozási terheinek csökkentése? A kincstári gazdálkodás bevezetése; az államháztartási reform egyensúlyjavító hatása; a feketegazdaság elleni fellépés hozama?
Kérdezhetjük bánkódva - Villon szavaival -: hová lett a tavalyi hó - vagy hová lett a tavaszi hó... (Derültség.) És pénzügyminiszter urunk legfeljebb arra számíthat, hogy Villon nyomán, ugye, erõsödnek az országban a sikolyok: irgalmazz nékünk, Lajos herceg! (Derültség.)
Kérdezem én azt, hogy pénzügyminiszter urunk nyomatékos megfogalmazása ellenére mennyiben gazdaságbarát ez a költségvetés. Hiszen amikor a költségvetés bevételi oldala 7 százalékkal nõ, akkor 30 százalékkal nõ a társasági adókból származó bevétel, és különösen nehezül az egyéni vállalkozók helyzete ebben a költségvetésben a nullasávos adóztatás megszûnése és az adójóváírásból való kizárás következtében.
Pénzügyminiszter urunk azt mondá, hogy erõteljesen nõ a gazdálkodószervezetek támogatására szánt összeg - ez úgy igaz; és azt is említette, hogy a központi beruházások nõnek - ez is igaz. De ezzel szemben áll - nem Belgrád bevétele, hanem - például az önerejû lakásépítkezésekre folyósítandó költségvetési támogatás radikális csökkentése. Tehát ilyen körülmények között nehéz gazdaságbarátságról beszélni, hiszen ha a bruttó belföldi termék százalékában fejezzük ki a különféle gazdasági támogatásokat, akkor a gazdaságbarátság nem tükrözõdik, és gyakorlatilag egy nem könnyû évben a gazdaságnak a konjunktúrapolitikai és a struktúrapolitikai támogatást nélkülöznie kell.
Egy dolog igaz: bankbarát ez a költségvetés; hiszen erõteljesen csökken az MNB és a bankok által befizetett különféle társasági adó, osztalék - körülbelül a GDP 0,7 százalékáról 0,4 százalékra.
És a másik nagy teher, hogy mindenfajta fogadkozás ellenére nem sikerült visszafogni a költségvetés kamatszolgálati terheinek növekedését. A jövõ évi költségvetés kiadási oldalon 93 milliárd forinttal nõ, ebbõl a kamatnövekedés kereken 70 milliárd. Hát bizony, ez a jövõ évi költségvetésben - és nem 535 milliárd szerepel, ahogy pénzügyminiszter urunk mondá, hanem 553 - egy eléggé jelentõs öngól a magyar modernizációs törekvések szempontjából, mert józan paraszti ésszel is úgy lehet feladatot megfogalmazni, hogy a legnagyobb költségvetési kiadási tételre kellett volna az össztüzet összpontosítani, nem pedig egy truffaut-i négyszáz csapással a társadalomnak szinte minden rétegét felbosszantani.
A kamatfizetési terheket illetõen: a kamatszínvonalnak csak 1 százalékos csökkentése 25 milliárd forintot jelent a kamatozó adósság jövõ évi nagyságrendjének ismeretében. Hát hol marad ez a hatás?
Sajnos a költségvetés egyre inkább egy sajátos díszlet lesz a Pénzügyminisztérium és a bankszféra közötti sajátos koreográfia - vagy pas de deux... (Derültség.)... - számára, amelyben a bankrendszer a gazdaság helyett finanszírozza a költségvetést, a költségvetés pedig a magas kamatterheken keresztül jövedelmet von el a lakosságtól. Ez bizony egy bûvös kör - és egy ördögi kör.
Nos, én nem óhajtok nagyon részletekbe menõ kritikai analízist adni. Sajnos sok téves feltételezés, téves számítás, sarokszám-kialakítás szerepel ebben a költségvetésben. Nem tudok egyetérteni azzal a felfogással, hogy a jövedelemelvonás és a belsõpiac-szûkítés automatikusan exportkényszert teremt és javítja a külgazdasági teljesítényeket. Sajnos a magyar gazdaság struktúrája olyan, hogy a belföldi piacon eladható portéka vagy szolgáltatás nem exportálható; különösen nem rásegítõ intézkedések és források nélkül. Itt pedig, tisztelt Országgyûlés, bármennyire is kutakodunk, a jövõ évre várható exportnak nem egészen 0,5 százalékát tekinthetjük különféle rásegítõ akcióknak - hát ez bizony édeskevés.
Keveselljük a mûszaki felzárkózás, fejlõdés számára rendelkezésre álló forrásokat. Dõre dolog azt feltételezni, hogy bizonyos céloknak a megjelölése automatikusan eredményeket hoz. Az nem válasz, hogy többre nem telik.
Az egyensúlyjavítás, deficitlefaragás nem lehet soha egy gazdaságpolitika öncélja. Az egy eszköz a felzárkózás, az integrálódás, a XXI. század elejére kialakuló globális informatikai társadalom követelményeire való felkészülés szempontjából! A költségvetés nem számol azzal sem, hogy itt egy "utánam a vízözön"-politikát folytat; nem készül fel a jövõ évben forrásbõvítéssel arra a folyamatosan megnehezülõ helyzetre, ami 1997-ben az importpótlék eltûnése következtében áll elõ, amely elõáll a magyar vámcsökkentés következtében csökkenõ vámbevételek, kiélezõdõ importverseny következtében; az erõsödõ, várható többletelosztási nyomással, ami tb-önkormányzati választások idején vagy országgyûlési választások idején aligha elhárítható.
Az ország megfogalmazta és mind a hat parlamenti pártnak az egyetértését élvezi az a cél, hogy fõ törekvésünk a bejutás az Európai Unióba és a NATO-ba. De akkor ehhez források kellenek! Fegyverzeti, kiképzési, logisztikai rendszerek nélkül, egy NATO-komform egység felállítása nélkül mennyire reális törekvés az integrálódás a NATO-ba? Szellemi felhalmozás, oktatásfejlesztés nélkül hogyan remélhetjük azt, hogy lépést tudunk tartani a kialakuló informatikai társadalom követelményeivel?
Nem tartjuk elfogadhatónak, megalapozottnak azt a feltételezést, amely a költségvetésben szerepel, hogy a jövõ évi infláció mértéke 19-21 százalékos sávon tartható. Hát csak az áthúzódó hatások és a már bejelentett kormányzati és önkormányzati áremelések 17 százaléknál tartanak! Akkor a szabadáras termékkörben semmi változás nem lesz? Akkora lesz a bizalom a kormányzat iránt, hogy az infláció szociálpszichikai meghatározói teljesen el fognak tûnni a jövõ évben? Hát ez aligha tételezhetõ fel!
Nyugtalanító az a gazdaságkép, amely ebben a költségvetésben van, és riasztó az a társadalomkép, amely ebben a költségvetésben van az egyoldalú jövedelemelvonás miatt. Aggályosnak tartjuk, hogy megfelelõ ellenlépések hiányában erõsödik a polarizáció a társadalmon belül.
+
(13.20)
Erõsödik a jövedelemátcsoportosítás a gazdaság önsorsjavításra kevésbé képes csoportjaitól a kevés számú gazdagokhoz. Nem tudjuk értelmezni azt a felfogást, hogy például a közalkalmazotti körben csak létszámleépítéssel gazdálkodható ki többletbér. Mi történik a radikális létszámleépítés esetén? Megszûnik a feladatkör is? Mi lesz akkor a társadalom mûködõképességével, a társadalom különféle alrendszereinek mûködõképességével? Be lehet-e úgy jutni Európába?
Tisztelt Országgyûlés! Számomra nem vigasztaló az a kép, ami kialakul. Nemcsak egyszerûen arról van szó, hogy ez a költségvetés nem a tavalyi választási hadjárat során meghirdetett szociális piacgazdaság költségvetése. Ez a költségvetés koncepcionálisan - elnézést kérek - sajátos módon ötvözi a chicagói iskola magyarországi minimonetarista változatát a hódoltsági harácsgazdasággal.
Azért használom a "harácsgazdaság" kifejezést, mert ez az adópolitika úgy akar jövedelmet elvonni, adóztatni, hogy semmit sem nyújt helyette. Sajnos még az ottomán birodalom irányítástechnikai, kormányzati képe sem érvényesül teljesen, mert ott azért a defterdár nem lett nagyvezér, nálunk a József nádor téren most egyesül a defterdár és a nagyvezéri szerepkör. (Derültség.) Ebbõl adódik ez a stabilitási program, amelyrõl pénzügyminiszter úr beszélt, amelynek a megvalósítása eleve kétséges. Mert lehet-e gazdasági stabilitást teremteni egy olyan országban, ahol ennek ára a társadalmi és a politikai stabilitás meggyengülése, megbillenése. Sajnos ez a költségvetés nem az ország költségvetése, ez a József nádor tér költségvetése. Az ország szempontjából ez a költségvetés nem megoldás, hanem maga a probléma.
Ezért nem találjuk általános vitára alkalmasnak ezt a költségvetést. A vita közben a Magyar Demokrata Fórum majd módosító indítványaival igyekszik a gazdaság és az ország mûködõképességének, versenyképességének, európai integrálódásának erõsítését elõsegítõ javaslatokat beterjeszteni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiból.)