KISS GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miután itt sokan használták a nagy egyetértés kifejezésére az összehangzás zenei mûszavát, szeretném azt az érzésemet megfogalmazni, hogy ebbe a zenei összhangzatba némiképpen belekarcolt Zsigmond Attila képviselõtársam diszkantja.
Egy pártban együtt éltünk meg egy korszakot, és õszintén remélem, hogy együtt nem szerettük az állampárti idõszaknak a humortalan dagályát, és tanúi lehettünk együtt annak, hogy az a berendezkedés, amely nem engedi elvitatni a saját politikai hatalmát és nincs öniróniája, szükségképpen megbukik és veszti el a hatalmát.
Ezért én sine ira - minden bántás nélkül - azt szeretném mondani, azt szeretném kifejezni, hogy ha egyszer egy ellenzéki képviselõ a malíciáját némi öniróniával elegyíti vagy színezi, akkor "észtan"-szerûbb lesz a prózája is, mert akkor a kétségtelen szellemességének élvezését nem teszi lehetetlenné a politikai önhittség. Köszönöm szépen.